Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

1989. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT Rendezni régre, de miből Egyetlen zöldségesbolt szolgálja a vevőket Óránként kilenc kilométer Egyébként minden kapható Az élet útjai kiszámíthatatlanok. Kiss Rita gyógyszerész talán még másfél évvel ezelőtt sem gondolta volna, hogy visegrádi létére Ke­mencén vezeti majd a patikát. Csak- hát a lakás! Azért eljön ide egy fiatal szakember, akivel jól jár a falu, amely kétszobás, központi fű- téses lakást tud felajánlani. A szakma szép, nem utolsó szem­pont, hogy viszonylag a fizetés sem rossz, ami már maga figyelemre méltó ebben az ágazatban. Így az­tán nagyobb fontolgatás nélkül mondhatja ki az egészségügy fiatal szakembere, aki két helybeli asz- szisztens kolléganőjével dolgozik itt, hogy jól érzi magát. Megszerette a helyet, a nyílt és közvetlen falube­lieket, akiknek még egészségügyi ta­nácsokat is ad. A fiatalabb asszo­nyoknak tapintatosan ajánlja a helyben szervezett kondicionáló tor­nát, ha szükségét látja. A gyógyszerellátás milyensége ér­dekelt, ám erről itt semmi újat nem mondhat a vezető. Ha valami hi­ánycikk az országban, azzá lesz itt is a készlet kifogytán. Egyébként minden más kapható. Jelenleg egye­dül a Furasemid hiányzik. — Mivel töltheti szabad óráit egy fiatal értelmiségi? A hétvégen hazamegyek. Felkere­sem a barátaimat. Mondhatnám, hogy jó lenne időnként egy szín­házba beülni, de a pénz miatt ma ezt egy pesti ember nem sokszor engedheti meg magának. A másik akadály a közlekedés. Hétvégen alig van járat. A közelmúltban Kisma­rosról délelőtt fél tíztől délután fél kettőig értem ide. Én azt hiszem, az itt élő emberek legtöbbjének volná­nak kulturális igényei. Csakhogy rengeteget kell dolgozniuk a mai világban. Málna, krumpli, mikor minek van itt az ideje. Két végére nagyon kifáradnak. Ezt kell látnia annak is, aki netán a közügyekből akarja kivenni a részét. Ha már kérdezi, emiatt engem még nem ke­reset senki. Én sem érnék rá egy­előre. Talán majd később. Néha jó lenne egy színházi este. Kiss Rita gyógyszertárvezető. Két megyét is átölelve Baráti kór a szülőföldért Erdő, hegy, folyó. Apró és nyugal­mas települések. A Börzsöny és a régiót lezáró Ipoly vidéke dr. Ba- ráth Endrét is magához vonzza már évtizedek óta. A Börzsöny Baráti Társaság elnöke, a Környezetvédel­mi és Vízgazdálkodási Minisztérium főosztályvezetője. Régebben ország- gyűlési képviselője is volt az itt élő embereknek. A szimpátia ma is köl­csönös. Az 1984-ben alakult társaság azt a célt tűzte maga elé, hogy feltárja, megőrzi, tovább gyarapítja a tájegy­ség értékeit, hagyományait. Ezek közé tartozik az itteni gazdag ál­latvilág ismerete, a szokások, ha­gyományok, a népművészet, az épí­tészet, amelynek múltját meg kell ismertetni a fiatal nemzedékkel. A közel másfél száz tagú cso­portosuláshoz a táj szerelmeseivel együtt, természetesen a környékről elszármazottak tartoznak. Sok, or­szágosan is jól ismert személyiség törekszik arra, hogy tudása, tehet­sége ^zeript segítse szűkebb hazá­ját, s ebben a szellemben cselekszik. A kör tagjai például a dunakeszi Tóth Imre tanár úr, aki mint tud­juk, nemrég megírta a palóc szó­tárt. Évente gazdag műsorral je­lentkezik a mindig más községben rendezett Börzsöny-napok. Mint társadalmi szervezet, több fontos kérdésben hangoztatja véleményét a társaság. — Most például épp szom­baton egyeztetjük koncepciónkat a kishatármenti forgalom ügyében — mondja az elnök, arról szólva, hogy a Letkés, meg a túloldali Ipolyszal- ka között lezárt híd megnyitásán fáradoznak. — Itt és most? — Igen. Mert ezt lehetségesnek és szükségesnek tartjuk. Parassa- puszta túlterheltsége miatt és a jó­szomszédi kapcsolatokra való tekin­tettel is. Ezért kérni fogjuk a kor­mányt, hogy az államközi kapcsola­tok szintjén foglalkozzon a kezde­ményezésünkkel. A Börzsöny persze két megyét ölel át, ezért túl kell nézni a közigazga­tási határon. Fontos nemzeti érdek­nek tartják történelmünk egyik em­lékhelyének, a Drégely vár állapo­tának megóvását, szinte a huszon­negyedik órában. Pontos tervek ké­szültek, a kör szervezi a széles kö­rű társadalmi összefogást, melynek része lenne az egyetemista és kö­zépiskolás diákok építőtábora. A fiatal szervezet tekintélye év­ről évre izmosodik. Társadalmi erő­döntések előtt egyre több helyen kérik a véleményüket. Enni, látni, Amihez nem kell beruházás A menyasszony ágya és a bölcső a tájházban. galmi Alaptól, két és fél millió pe­dig a helyi tanács kasszájából ke­rül ki. — Tájházat azért mi is nyithatunk — gondolták a példát látva Letkés polgárai. Kutatták a padlásokat, gyűjtögették a régiségeket, s meg­tették, amire gondoltak. A perőcsényiek, meg Tésa lakói még egy véleményen vannak a vé­geken élőkkel. A központi helyen fekvő Vámosmikolán kellene a meg­lévő iparcikkboltot bővíteni, vagy újat építeni. Azért, hogy ne kény­szerüljenek egy pár cipőért Rétság- ra, meg Balassagyarmatra utazni. Letkéshez viszont már közel van Szob. Sűrűbben járnak a buszok. Rajtuk éppen úgy segített, mint az egész térségen, hogy pár év óta táv­hívásba kapcsolták a telefonvonala­kat. Épült szép postahivatal, két munkahelyes orvosi rendelő szolgá­lati lakással. Az új lakótelephez még hatvanöt telket parcelláznak, mivel itt szaporodik a népesség. A nem­rég épült új ABC-hez kell még má­sik élelmiszerbolt. Lesz az is, meg a társközséggel együtt vízvezeték-há­lózat hamarosan. Az iskola mellett épp most, a Börzsöny-napokra adták át annak az épületcsoportnak egy részét, amely oktatási és sportköz­pontként szolgál, s a gyerekek vi­deofilmek, számítógépek segítségé­vel tanulhatnak. — Miért beszélnek mégis elmara­dásról? — néz a riporter Kovács Ist­ván tanácselnökre ezek után. A mér­leg másik oldalára ekkor többek kö­zött az kerülj hogy Ipolytölgyes hús. boltjában csak hetenként kétszer kapható friss áru. De mindkét falu­ban lehetne bővebb a választék. Ahhoz meg, hogy ne kelljen utazni a munka miatt, még egy ipari üzem volna jó a térségbe és a háztáji ru­galmas felvásárlása. A délután négy órát követő per­cekben már hiába reménykedik az éhes átutazó. Nem jut étekhez a fa­latozónak nevezett pincében. A munkából hazaérkezők elől is bezár az ABC-boLt. Bájmosollyal közlik az étterem ajtajában, hogy a kony­ha már nem szolgál ki. Az elegáns eszpresszóban csak fagylaltot, mig­nont. s harminckét forintén fóliá­val bevont vékonyka süteményt tar­tanak. A szemlélet megváltozásához nem kellene külön beruházás. Kép és szöveg: Kovács T. István Aki tanul, szakit a falujával Húsz évvel ezelőtt a saját műve­lődési házát adta át a Váci Kötött­árugyárnak Vámosmikola. így tud­tak munkát adni az asszonyoknak, akik nem vállalhatják azt, amit a férfiak közül sokan. Órákat tölteni buszon, vonaton. Naponta utazni öt- ven-száz kilométerekre. Budapesti, váci, dunakeszi munkahelyekre. A gazdasági élet mai állapota miatt ismét gyakran kerül szóba: kicsi az Ipoly-vidék megtartó ereje. Most épp a mikolai üzem bezárása körül fo­lyik a vita a váci gyárral, amelynek úgy látszik, nem éri meg fenntar­tani. Házak a dombtetőn Ellentmondást vélek felfedezni ab­ban az állításban, hogy a Börzsöny túloldalán élők foglalkoztatása meg­oldatlan. Mert miközben ezt fejte­geti sok helyi vezető, másfelől azt láthatjuk, hogy az Ipolyvidéki Er­dőgazdaság felvenne fakitermelőket. Kínál munkát a térség három ter­melőszövetkezete, szívesen látna jó szakembereket a Kemence! Vegyes­ipari Szövetkezet. — No persze — szól közbe han­gos töprengésem hallatán az egyik tanácsi vezető. — Csakhogy ki akar ma bruttó vagy akár nettó ötezer forintért dolgozni? Aztán, ha vá­lasztani lehet — ma még lehet —, inkább utaznak az emberek, mint­hogy a vidék egyik ősi, de még min­dig nehéz foglalkozását, a favágást választják. Aztán van itt még egy fontos dolog: aki errefelé tanulásra adja a fejét, az egyben szakít is a szülőföldjével. Mert kevés a műsza­ki és értelmiségi pálya. Nincs ho­vá visszatérni. És ha igen? Kemen­cén például — szinte hihetetlen — 2 ezer ötszáz forinttal keres keveseb­bet a váci kollégájával azonos tan­tárgyat azonos színvonalon és gya­korlattal tanító pedagógus. Volentér Tibor, az MSZMP közsé­gi szervezetének titkára dombtetőn álló új házak sora felé mutat a párt- ház ablakából. Két éve épültek. Szép és modern otthonok azok. Előtte azonban nem tudtak telket osztani. A fészekrakás okozott sokáig gondot a fiatal nemzedékeknek. Ez is gyen­gítette az úgynevezett megtartó erőt. A községben és a vele közös igaz­gatású Bernecebarátiban lakó közel 2 ezer 500 ember közül vagy 400 munkavállaló ingázik naponta. Ez itt a peremvidéken fárasztóbb telje­sítmény, mint ahol sűrűn járnak a buszok, a vonatok, és nem kell át- szállni. Ám a pénz és a megszokás nagy úr. A nyugdíjig kényszerré vá­lik. A parassapusztai határállomás­tól Szobig húzódó út mentén fekvő kis falvak vidékének egyik megha­tározó gazdasági egysége a már em­lített ipari szövetkezet Kemencén. . Elnöke, Vadonics Valéria, azt mond­ja: nekik nincsenek piaci gondjaik sem idehaza, sem a nyugati export küzdőterein. Keresni is lehet, per­sze teljesítménybérben, s akkor, ha a kézből kiadott munka jó minősé­gű. Arról, hogy mennyit, hadd ne nyilatkozzon, kéri, de megjegyzi: sem a nyolcezer, sem a 15 ezer fo­rintos havi bér kifizetése nem gond, ha ennyi jár valakinek. A féléves gazdasági mutatók a tavaly 12 hó­nap alattit érték el. Ha nem is dup­lázódik meg decemberig a múlt évi szám, azért nem fog fájni a fejük. Ezt hosszú évek alatt sikerült meg­alapozni. Jó érzékkel derítették ki, hogy faipari termékeikkel, kis reg­gelizőlapocskáikkal, háztartási kel­lékeikkel még külföldön is hiányt pótolnak, és népszerűek lehetnek. Budapesten kemencei szakmunkásak tudását dicséri a pár éve az Állami Operaház felújításán végzett mun­ka. Most többek között az Arany Já­nos Színházban dolgoznak. Ideje át­adni a szakma fortélyait a jövőre is gondolva. A hiányzó utánpótlás is régi gond. Újabban- tizennégy fiatal kezdte meg az asztalos-, az ács-, a kő­műves- és a villanyszefelő-mékférs?g tanulását. No meg fodrászt is képez­nek, mivel a szépítkezmi akaró höl­gyek a sorozatosan megnyílt üzle­teikbe járnak Mikolára, Letkésre, Szokolyára, Szobra, ahol valamit így is sikerült a helyi infrastruktúra fehér foltjain élénkíteni. Csak azok­ra a nagyon korszerű faipari gépek­re nem sikerült megtalálni a még szükséges 30-40 embert, melyeket a faluszéli új üzemben állítottak be. Bosszul Uzet ä szeder A képzett és fegyelmezett szak­munkás vagy nem marad itthon, vagy nem jön ide, ahol a táj szép­ségén kívül semmi sem vonzó. Gyen­ge a közlekedés, az üzlethálózat. Itt is egy újabb ellentmondás ta­pasztalható. A zöldségesboltban elég vérzettnek látszanák a kilónként 30 forintért kínált körték. Tizenhárom forint a dinnye, 30, 36, 40, a minő­ségtől függően, például a paprika ki­lója, s errefelé nem bőven termő a föld. A szilvától, almától viszont most roskadoznak az ágak. A feke­te szederért 30 forintot ad az átve­vő. Morog a termelő, mert mint Gás­pár Jánosné mondja a zöldséges- boltban, nehezen érik ez a nemesí­tett gyümölcs. Elmélyült vizsgálat Nagy vele a kockázat. Többek véleménye: átfogó intézkedések előtt elmélyült vizsgálat is kellene a pontos helyzetkép felméréséhez errefelé. get, hogy a különben jövedelmi for. rásnak alkalmas fizetővendég-szol­gálatot kiépítse. Ez a forma egyelő­re még nem túl népszerű. Viszont sokan keresik fel Nagyvölgyet, ahol a kavicsos medrű Kemence-patak partján vándortábor fogadja az út­törőcsapatokat. A vidék legtöbb ven. dégét a kiskunfélegyházi és a helyi tanács közös szállodájában helyez­hetik el, amely az erdő borította ma­gaslatoktól körülvett tisztás közepén áll. Százkilencven forintért már meg­szállhat naponta az errefelé baran­goló, aki a csendet és nyugalmat, a szép tá-jakat kedveli. Igaz, a hely­nek ez a tulajdonsága is változóban van, mert az étteremben hét végén diszkóznak az ifjú kül- és belföldi vendégek, s ide autóznak a környék, beliek. Télen a példás összefogással, szinte a semmiből épített síelőpálya vendégei veszik birtokukba a házat. Az idei évben már majdnem be. érett Pongracz János tanácselnök sokévi fáradozása, mert elkészültek az erdei strand felnőtt- és gyermek, medencéi, az öltöző és gépház. Ve­zetékről jön majd a víz, de vissza­forgató berendezés tisztítja. A Duna Menti Regionális Vízmű és a Szent, endrei Vegyesipari Kisszövetkezet kivitelezésében épülő fürdőtelep, amely végül a jövő évi szezonban fogadhatja a vendégeket, 12 millió forintba kerül. Adott hozzá pénzt a Közép-Duna-völgyi Intéző Bizottság, érkezett hozzájárulás az Idegenfor­Rohan az idő. Ráadásul a sebes­séget is csökkenteni kell az úton, ami bár egyenes és alig járnak raj­ta gépkocsik. Mégis könnyen mellé szaladhat az autó. Mert a táj szép, a hegyek csúcsára, a víz fodrára té­ved a tekintet. Ráadásul Kemence faluja, a múlt század első feléig Hont vármegye székhelye, nem ereszt, megfog, kínálkozik reprezen­tatív példának. Itt próbálkoznak si­kerrel a falusi turizmus fejleszté­sével, aminek meg kell teremteni a feltételeit. Ezek egyike a látnivaló. A tájház, melyet Kalácska Lászió­né iskolaigazgató szorgalmas gyűjtő­munkája, a helybeliek lokálpatrióta buzgalma hozott létre, az itt élő jó palócok hajdani életének tükrét csil­logtatja elénk drága kincseivel. Az udvarban megöregedett Molnár Ig­nác bácsi, aki ma nyolcvannégy éves, valóságos mesemondó. Hatvan­öt éves vőlegénycsizmáját mutatja, amely még mindig ott függ a meny- nyezet alatt, emlékeztetve a nagy eseményre. Beléphetünk a tiszta szobába. Gyönyörködhetünk a menyasszonyi ágy tarka Szépségeiben, csodálhatjuk a színes féketőt. Felidézik eleink múltját a lelemény és a szükség te. remtette eszközök. Köztük a gyerek­nek készült állóka, a kerekes járó. a bölcső. A vendéget el is kell szállásolni. A Pest Megyei Idegenforgalmi Hi­vatal azért nyitott itt kirendeltsé­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents