Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
19S9. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Miért volt ferde hátú az utazóiddá ? Szelleme a Duna fölött bolyong Például David T. Ansted — korának kiváló geológusa — kutatásokat végzett, s fotózott is. Tapasztalatait 1862-ben adta kö?re. A változatosság és a hite-í lesség kedvéért a kötetek és a képek között az utazáshoz szükséges tárgyakat láthatunk. A Nemzeti, az Országos Műszaki, az Iparművészeti és az esztergomi Vízügyi Múzeumból válogattak össze különböző dolgokat, amelyeket nem nélkülözhettek a régiek hajón, lóháton, postakocsin. Gondosan tokba csomagolták az evőeszközöket és étkészletet, az úti patikát, s az úti poharat is! Mindezek természetesen nagyon fontosak voltak, azonban nem hiányozhatott a vadászfelszerelés, sőt az úti céltábla sem. A kiállításon látható igencsak lyugga- tott állapotban maradt meg, de azt már nem tudni, hogy hol gyakoroltak rajta. Nélkülözhetetlen volt a zsebóra, a napóra, a tájoló, a barométer — s természetesen az utazóláda! Hogy ez miért volt ferde hátú? Egyszerű, hogy a kp- csihoz igazodjon ... S ha még az embernek marad idejé és kedve, eltöprenghet azon, vajon milyen lehetett az utazás az első dunai gőzhajón. A Franz I. makettje ugyanis a nyolcszáznegyve- nes évekből is itt látható. Mégpedig tavaszig. Akkor majd új kiállítás nyílik, amelyet Mátyás király halálának 500. évfordulójára rendeznek a Mátyás Király Múzeumban. Vennes Aranka A csöndes őszi napsütésben egymás után érkeznek a külföldi turisták, a kiránduló diákok Visegrádra, a királyi palotába. Ilyenkor sokan választják úti célul e történelmi települést. Mostanság pedig még többen, mivelhogy egyre több a látnivaló.. S még mindig rejt a föld régészeti értékeket. Tudományos dolgozatok, tájékoztató füzetecskék, sőt: filmesek választják témául a középkori várost. Rengeteg tehát a dokumentum róla. De vajon , mióta emlékeznek meg az erre utazók könyvekben, írásos beszámolóikban egykori királyi székhelyünkről? Ez a kérdés felmerül a Mátyás Király Múzeum munkatársaiban is. így született meg e most megnyílt, kiállítás ötlete, amely Visegrád az utazó szemével a XVI1I—XIX. században címet viseli. Anyagát , Kelecsényi Gábor, a Széchényi Könyvtárból válogatta ösz- sze, és Szabó Miklós nagymarosi grafikus illusztrálta. A tárgyak, dokumentumok rendezését Scheili Katalin restaurátor vállalta. Különleges csemegének számít az első pillanatban szerénynek tűnő tárlat. Aki ugyanis veszi a fáradságot, s tanulmányozza a különböző idézeteket, nemcsak tanul, hanem szórakozik is. Tizenkét hazánkat megjárt külföldi feljegyzéseiből kapunk ízelítőt. Alig hiszem, hogy még ma is él az a legenda, amelyet J. G. Kohl 1843-ban Londonban kiadott könyvében mesél el. Egy marosi lány és Mátyás király szerelméről szól. Az VÜWJohn Paget, Magyarországra települt mezőgazda 1839-ben készítette ezt a metszetet Visegrádról A Talmud könyvei Hatvan év után ismét magyar nyelven tanulmányozható az egyetemes kultúrtörténet egyik kiemelkedő értéke, a Talmud. Az Ikva Kiadó gondozásában napvilágot Iá tott A Talmud könyvei című kötet — amely magyar nyelven az egyetlen átfogó képet nyújtó, tudományos' igényű munka a közel hatezer ol dalas Talmudról. Az eredeti Talmud-szöveg alapján Molnár Ernő által összeállított kötet reprint kiadása azért is indokolt, mert az eredeti, 1921—23-ban nyolc füzet formájában kiadott mű mind magánkézben, mind közgyűjteményekben már csak töredékeiben található meg. A kötetnek — amelynek fordí- ásai az eredeti héber—arameus szövegek alapján készültek a hatvanhárom talmudi traktusból a legfontosabb 39-et tartalmazza — külön értéke, hogy abban a kor legkiválóbb tudós rabbijainak tanulmányai olvashatók a Talmud ke letkezéséről, történetéről, fordításairól és az azzal kapcsolatos vallástörténeti témákról. Az ókori zsidóság vallási és tudományos művének, a szóbeli tanokat, illetve hagyományt az időszámításunk első századaiban összefoglaló Talmudnak mindkét fő egysége megtalálható a kötetben szép számmal vonultat fel részleteket a misnából, a törvényi részből, valamint a gemárából, a misna magya rázatából. A kötet 450 forintos áron, 16 ezer példányban- kerül az olvasókhoz, s október elején jelenik meg kétezer példány ban díszkiadású, számozott változata. A tavaly alakult soproni székhelyű Ilcva Kiadó Kisszövetkezetnek — amely céljául a magyar könyvkiadás ,,fehér foltjainak”' ' felszámolását, értékes ismeretterjesz- tő;'ínűveknek a megjelentetését tűzte ki — nem ez az első munkája. Idén már második kiadásban lát napvilágot például első kötetük, Konrad Lorénz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyve. A kiadó idei tervei között szerepel Ungár Róbert Hét nap Tel-Avivban című mun kája; a múlt század végén megjelent ismeretterjesztő mű ai Arczisme reprint kiadása. A hatvanas évek végén a közönség teljes extázisbán si- kítozott az Illés-zenekar koncertjein — az idősebbek nagy megrökönyödésére és felháborodására. A hetvenes években az új csapat, a Fonográf szintén igen népszerű volt, bár a rajongók egy része már a fiatalabb generációból verbuválódott, akik a korábbiaknál „csendesebben” élvezték a zenét. Az együttes ugyan nem oszlott fel, de tagjai mostanában külön-külön dolgoznak. Szörényi Levente színpadi műveket komponál, de mintha kevesebbet hallanánk Bródy Jánosról. Visszavonultan éltem — Mint előadó, valóban eltűntem az utóbbi időben, nem sokat szerepeltem nyilvánosság előtt. Ennek az az oka, hogy harmadik, „Hang nélkül” című szólólemezemen dolgoztam. Egy saját lemez elkészítésé többéves munkát igényel. Oj dalokat írni és fellépni nem lehet ugyanazon a napon, de talán még ugyanazon a héten sem. így aztán kicsit :visszavonultabban éltem az utóbbi időben, de idén elkészült és nemrég,-az üzletekbe is került új lemezem. — Az ön nevéhez számos, nagy érdeklődést kiváltó produkció fűződik az István, a királytól a Kis hercegig vagy a Doktor Herzig, a Halász Juditnak írt gyermekdaloktól a saját szólólemezekig. Melyik áll önhöz a legközelebb? Melyik az igazi Bródy János? — Mindegyik én vagyok. Ezekben a munkákban azért vettem részt, mert magamat adhattam bennük. Soha nem vállalok el csak azért egy megbízást, mert azzal sok pénzt lehet keresni. Számomra A harmadik szólólemez után Hang nélkül Bródy Jánossal Színházi levél Már nem, még nem az alkotás a fontos. Mivel több, különböző műfajban dolgozom, a munkáimat én magam sem tudom összehasonlítani.. Azt hiszem, nem is lehet őket egymáshoz mérni, inkább más, ugyanezen műfajokban megjelent munkákkal érdemes összevetni az enyémeket. Any- nyi-t azért bevallók, hogy mindig azt szeretem a legjobban, amit éppen csinálok, úgyhogy mostanában a frissen megjelent lemez foglalja le minden gondolatomat. — Ügy tűnik, a dalai továbbra is igen személyes hangvételűek. Megjelenik bennük például a családja... — A fiamról meg a lányomról csak egy dal szól, és egy másiknak a refrénjét énekli a feleségem. Persze a többi is az én érzéseimet tükrözi, de egyben olyan általános élethelyzeteket mutat be, amelyek ma Magyarországon sokunkat nyomasztanak. Én ugyanaz vagyok — Milyen helyet foglal el ez a korong szólólemezei között? — A „Hang nélkül” szerves folytatása az előző lemezeknek. Mindhárom lemezen a dalok zenéjét és szövegét is én írtam, én is 'adom elő őket, ami egyfajta formai, hangzás- beli hasonlóságot már eleve jelent. Ezek azok a dalok, amelyeknek létrehozása .során a legkevésbé kell alkalmazkodnom alkotótársaimhoz, ezért ezek mutatják az'én képességeimből a teljességet. Ha valaki engem akar megismerni, ha rám kíváncsi, akkor a legjobb ezeket a dalokat meghallgatni. — Erdeklik-e a munkáiról alkotott vélemények? — Az újságokban megjelenő, vagy egyéb szakmai kritikák nem nagyon. Ennek az a legfőbb oka, hogy ón egy olyan műfajban nőttem fel, amelynek gyakorlatilag nem volt kapcsolata a „hivatalos” kultúrával. A közönség véleménye viszont — amelyet jobb híján a lemezek eladásán vagy egy-egy darab nézettségéi) tudok lemérni — fontos számomra. örülök, ha olyan dalokat, szövegeket írtam, amelyek érdeklik az embereket. — Tizenöt-húsz évvel ezelőtt mintha jóval politikusab- bak. lettek volna dalai. A „Ha én rózsa volnék..hosszú ideig be volt tiltva, de az „István, a király” bemutatására is majdnem tíz évet vártak. — Én ugyanaz vagyok, mint akkor, a világ változott meg. Ma a pártprogramokban azok a gondolatok fogalmazódnak meg, amelyek tulajdonképpen a hatvanas években gyökereznek. Számomra a legfőbb értéket mindig is a szabadság, a demokrácia, a tolerancia, a szeretet jelentették. Ez régen keményen ellenzéki felfogásnak tűnt, míg ma a különböző szervezetek nyíltan hangoztathatják hasonló véleményüket, aminek én nagyon örülök. Irodalmi igénnyel — Ügy hallottam, könyvet ír mostanában. — Valóban gondolkodtam rajta, de aztán elvetettem az ötletet. Ha belekezdek egy könyvbe, akkor irodalmi igényű alkotást szeretnék létrehozni, de úgy érzem, ennek még nem jött el az ideje. — Mik a további elképzelései? — Különösebb terveim egyelőre . nincsenek. Annyi biztos, hogy hamarosan turnéra indulok most megjelent lemezem : dalaival. Kecskés Ágnes ■ Mint a jelenlegi magyar valóság csaknem minden területén, a kulturális szférában — s benne a színházi életben — is valamiféle köztes helyzet uralkodik. Korábbi struktúrák, elvek, működtetési gyakorlatok már nem funkcionálnak, az újak, a kialakult változásokhoz igazodók pedig még nem hatnak igazán vagy esetleg még ki sem alakultak. A színházművészet területén ez a sem-sem állapot egyebek között abban nyilvánul meg, hogy miközben egyre sürgetőbb a magyar színházi struktúra megújításának valamilyen módon történő megoldása, a megváltozott helyzetű, feladatú színházak egyelőre kénytelenek ebben a régi struktúrában működni, mivelhogy nincsen más. Ez azt jelenti, hogy például a színházak fenntartásához szükséges állami (tanácsi) támogatások egyelőre — bár reálértéküisben folyamatosan csökkenően, sőt, az új szezonban már nominálértéküket sem mindig tartva — folyósíthatok, de ezek az ösz- szegek már igen lényeges kiegészítésre szorulnak a színházak jegybevételeiből, mert különben nem tudnák egyensúlyban tartani a költségvetésüket. Az a boldog állapot már rég megszűnt, amikor egy színház a fenntartási költségei 80-90 százalékát biztosan megkapta az államtól vagy a helyileg illetékes megyei, városi tanácstól, s a jegybevételek, bár tervezettek voltak, a működést nem befolyásolták alapvetően. Jelenleg ott tartunk — mint azt a hét elején a Vígszínház évadnyitó sajtótájékoztatóján a színház igazgatója, Marton László elmondta —, hogy ha egy színház viszonylag jól megy, azaz magasak a jegybevételei, és ezekre az összegekre alapozva megpróbál színészeinek, műszaki dolgozóinak bért emelni, előfordulhat, hogy a csökkenni látszó közönségér- deklődés miatt esetleg már évad közben új szerződéseket kell kötni új fizetésekkel, mert nem lesz miből fizetni a megemelt béreket. És miután épp a Vígben az idén az állami támogatás ténylegesen csökken 2 millió forinttal, a sokat emlegetett szponzorok meg nem döngetik az ajtót (mert a támogatásoknak a számukra igen csekély a kézzelfogható haszna), s e támogatások elmaradásával újabb, körülbelül hárommilliót veszít a színház, nagyon valószínű, hogy az évad második felében már gondok lehetnek a bérekkel. Az állam ma nálunk egyre szélesebb körben vonul ki a különböző, eddig létezett támogatások szinte minden területéről. Ezt teszi a kultúrával is, és az alapvető gondok tulajdonképpen ebből adódnak. Megszűnőben ugyanis egy régi és sokáig abszolútnak vélt szisztéma, jaz tudniillik, hogy az állam például a színházak vagy a könyvkiadás teljes körű és elsődleges mecénása volt, s fedezte a költségeket, a hiányokat, a ráfizetéseket is. Valami tehát már nincs, vagy csak alig van. Helyette azonban még egyáltalán nem alakult ki az új szisztéma. Elképzelések, variációk vannak, de hogy ezek mikortól lesznek működőképesek, azt nem tudni. Működni azonban addig is kell. Emlegetik: a piaci viszonyok, törvények érvényesülésének zöld utat kell adni a kultúrában is. Valószínűleg így van. De ne feledjük: az áhított példaképek, a nyugati működő piacgazdaságok esetében sem vonul ki az állam teljes mértékben a kultúra minden szférájából. Helyi tanácsok, intézmények és maga az állam is igenis adnak pénzt (nem keveset!) a színházakra, a könyvkiadásra, a művészeti életre, múzeumok fenntartására. Természetesen nem finanszíroznak minden ilyesfajta tevékenységet. de a fontosabb területeket, intézményeket segítik, támogatják, fenntartják. Elképzelhetetlen, hogy a francia kulturális kormányzat ne támogatná (tartaná fenn) a TNP-t, a Theatre Nationale Populai- re-1, az ottani nemzeti színházat, az osztrák kormányzat na támogatná Salzburg nyári ünnepi játékait, a brit kormány ne adna pénzt a Barbican Centre vagy a National Theatre működtetésére. Vagy hogy a nagyvárosok ne finanszíroznák híres kulturális intézményeiket. Mindez nem zárja ki, sőt, feltételezi, hogy az államilag fenntartott létesítmények mellett ne tevékenykedjenek a különböző magánvállalkozások. London negyvenegyné- hány színházából gyakorlatilag csak három, a National, a Royal Shakespeare Theatre meg a Covent Garden Opera az állami. A többi magánvállalkozás, de ezek is kaphatnak pénzt az Arts Councütól, a művészeti tanácstól, noha ezekből az összegekből legfeljebb csak egy-egy produkció segítésére telik a működéshez nem elegendőek. El kell tartani magukat. Nos. nálunk az ilyen jellegű felállás még hiányzik. Van i ilyen törekvés, hiszen pár napja épp az egyik legilletékéstbb, a még Művelődési Minisztériumként emlegetett hatóság színházi osztályának vezetője, Szabó István mondotta egy interjúban, hogy elképzelhető: kialakul egy erőteljesen támogatott, úgynevezett művész- színházak, a vegyes funkciójú — szórakoztató és tartalmasabb feladatokat is ellátó — színházak, és az üzleti vállalkozás jellegű színházak köre. Utóbbiak — szemben a másik két csoporttal — teljesen maguk tartanák el magukat, a jegybevételből vagy más, kereskedelmi formájú, de a színházhoz kapcsolódó vállalkozások jövedelméből. (Azt már én teszem hozzá: ezek a vállalkozói színházak épp ezért természetesen meg is bukhatnának, ha nem lennének képesek megfelelő közönséget vonzani. Ebben a felállásban ugyanis ez a veszély is benne foglaltatik; egy üzlet, akár színház, akár ha- risnyabolt, tönkremehet.) Nehéz előre látni, végül is merrefelé, s főleg mikor történik meg a kibontakozás a je- leglegi színházi struktúra ellentmondásaiból. S ez a kibontakozás különben is sok más tényező függvénye. Egyelőre csak annyi látszik bizonyosnak: a régi keretek között már nem lehet színházat csinálni, de hogy milyenek lesznek az új keretek, azt igazából senki nem tudja, mert ezekről még nem léteznek pontos elképzelések sem. Takács István Az új évad első budapesti bemutatója a Pesti Színházban Gyur- kovics Tibor Boldogháza című tragikomédiája volt. Képünkön a darab főszereplői: Margitai Ági és Szilágyi Tibor * Ilyennek látta a Duna kanyarulatát J. Robinson 1796-ban uralkodó éjjelente csónakon kelt át a Dunán, hogy meglátogassa a leányt, aki egyszerű vadásznak hitte őt. Amikor megtudta, hogy valójában a király az, s életüket sosem köthetik össze, bánatában a folyóba ölte magát. Azt beszélték akkoriban, hogy szelleme azóta is a Duna fölött bolyong, s keresi szerelmesét. (Talán e legenda ihlette Vörösmarty Mihályt Szép Ilonka című költeményének megírására.) Bebarangolta ezt a vidéket Edward Browne, aki az őfelsége orvosa titulust viselte. William Hunter jogászt is megragadta a környék szépsége, amiről 1792-ben megjelent könyvében számol be. Érdekes, hogy többnyire angol honpolgárok keresték föl a Dunakanyart. Igaz, sosem az élményszerzés vezérelte őket, többnyire valamilyen tudományos céllal járták vidékeinket. 1 : i (. ki
