Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

1989. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT 3 A lelkész nem Papp Csak viccelt a képviselő Hidegben és melegben — Az MSZMP kiskatoná- kat vezényelt jelöltje támoga­tására a gödöllői választások­ra — hallhattuk a hírt a mi­nap az MDF nemzetközi saj­tótájékoztatóján, ahol is az idő­közi választások tapasztalatait ismertették az érdekeltek. — Hol jártak a katonák? — ér­deklődtünk az érintettektől. — Egyszerűen nem találok szavakat — mondta Papp Ist­ván, a Gödöllői Városi Tanács elnöke, aki egyben társadalmi munkában a Gödöllő Sportkör elnöke is. — Szeretném leszö­gezni, hogy bár párttag va­gyok, nem az MSZMP színei­ben indultam, hanem függet­len jelöltként, és természete­sen az sem igaz, hogy kiren­delt sorkatonák segítettek vá­lasztási szavazataikkal. — Ügy hírlik, ön. mint a sport­kör elnöke intézkedett. .. Ilyen minőségben toborozta a sportoló kiskatonákat a lelölőgyűlésre. — Ez valótlan állítás. A rágalomhadjáratot már ko­rábban a Világ című hetilap indította ellenem, ök azt állí­tották, a többi között, hogy mozgósítottam a tanácsappará­tust, és hogy sört is osztogat­tunk. Természetesen helyes­bítést kértem az újságtól, ám eddig nemhogy annak közlésé­re nem vállalkoztak, de még csak válaszra sem méltattak. Úgyhogy sajtóper lesz a dolog vége. A rágalmazás nem csu­pán a személyemet, de a funk­ciómat is sérti. — Végül is részt vettek kiskato- nák a korábbi jelölőgVülésen vagy a választáson, avagy sem? — kér­deztük dr. Zsiga Lászlótól, a gö­döllői MSZMP-bizottság titkárától. — Bár megjelent nyolc-tíz kiskatona' Isaszegen, de nem kaptak választási kártyát, hi­szen nincs személyazonossági igazolványuk. S ez tudomá­som szerint nem a választá­son, hanem a jelölőgyűlésen történt. — Hogy kerültek oda? — Ügy tudom, a laktanya parancsnoka jóhiszeműen ki­engedte őket, és ha nem is szavaztak a jelöltállításnál, végül is ottmaradtak. — Mi a véleménye a kiskatonák kirendeléséről? ban ez másképp tükröződött. Szóval, mondom, állítólag kis­katonákat vittek az isaszegi jelölőgyűlésre, azzal, hogy a „papra” szavazzanak. Mon­dom, ez nem ellenőrizhető, ám ők félreértették, és amikor én is megjelentem ' — megint csak állítólag —, nem Papp István jelöltre, hanem rám, a papra, a lelkészre szavaztak. A jelölőgyűlésen egyébként nagyon korrekt volt a vá­lasztási küzdelem, csak utána fajult el. Egyébként sem hi­szem, hogy 10-15, állítólag ki­rendelt katona szavazata bár­mit is eldönthetett volna. Az, hogy szervezés folyt a jélöl- tek érdekében, kétségtelen; mindenki hozta-vitte a saját választóit. (dévai) (Megjelent az Esti Hírlap augusztus 11-i számában) Tahitótfa/ui tölténytárak Sortűz a szeméttelepen? (Folytatás az 1. oldalról.) vékenvkedik a háttérben, aki ily módon igyekszik fokozato­san csökkenteni a hazánkban tárolt gyilkoló szerszámok s egyéb bűnös tartozékok szá­mát? Vagy épp ellenkezőleg: a „nem az iskolápak, az életnek tanulunk” elv alapján valaki így kívánja idejekorán megis­mertetni közelebbről is a zsen­ge ifjúsággal eme sajátságos szerszámokat? Mert azzal bár­ki tisztában lehet, hogy az ilyen és ehhez hasonló telepeket nem kizárólag arra illeté­kes személyek látogatják. A kitiltott, ám makacsul vissza­visszatérő guberálók mellett éppoly gyakran betérő vendé­gek a kincskereső hajlammal megáldott, romantikára éhes gyerekek is, akik errefelé, Ta­hiban, csillogó szemmel tér­hetnek meg békés otthonukba a frissen szerzett bókétien szer­számokkal. Persze, mondhatja bárki, egy tölténytár önmagában niég nem fegyver, s ez valóban így van. Ám talán nem tűnik túl­ságosan merésznek a gondo­lat, hogy ahol tár van, ott akadhat egyéb is. Lehet, hogy a következő szállítmánnyal ha­marosan megérkezik a többi hozzávaló is: a cső, a zár, s ki tudja, mi minden —, előbb- utóbb tán néhány kósza golyó is akadhat. Ha pedig egy-ikét elaggott, uraságtól levetett tank is ott várja majd jobb sorsát, lyukas fazekak, kibelezett hű­tőszekrények társaságában, ak­kor már valóban minden együtt lesz ahhoz, hogy el lehessen játszani a Rambo 16. folytatá­sát — élesben ... Boros Imre, a telep gépkeze­lője szerint idegeneknek szigo­rúan tilos a belépés, hiszen a terület fertőző. Őket nem ér­heti baj, rendszeresen megkap­ják a védőoltást vérmérgezés, tífusz és egyéb nyavalyák el­len. Hogy egy jól irányzott gép­pisztolysorozattól mi védi meg őket? Ez ellen egyelőre sem ők, sem mi nem kaptunk sem­miféle szérumot. Pedig talán a jövőben szükségünk lehet rá ... Nagy Adrienn Ha télen a hidegben dol­goznak, arcuk verejtékezik, a hátuk pedig fázik. Nyáron vi­szont a fortyogó aszfalt hője szinte elviselhetetlen meleget áraszt. Ilyen körülmények kö­zött dolgoznak ők, az utak burkolói, az aszfaltozok. A Pest Megyei Üt- és Hídépítő Vállalat 2. sz. Építésvezetősé­gének hattagú aszfaltbedol­gozó brigádja ezekben a me­leg napokban is szorgalmasan végzi nehéz munkáját. A bri­gád tagjai között van, aki a finisért irányítja, vagy az út­henger fülkéjében dirigálja gépét, de a többieknek is bő­ven kijut a tennivalóból, hi­szen van ahol csak lapáttal lehet teríteni a fortyogó anya­got. Pescha Miklós és a brigád ve­zetője, Sztyéhlik Sándor teríti és simítja a forró anyagot Kép és szöveg: Hancsovszki János ■ ’- r * v | .t><: >; .f.vc/s.r\ ] j.ío, BETONBÓL VAN A MEGYEHATÁR? — Csak egy hivatalos MSZMP-jelölt volt a képvi­selőségre pályázók közül, ám az tény, hogy több — így Papp István is — párttag. Ö viszont nem az MSZMP je­löltjeként indult. Az igaz, hogy saját jelöltünk, Körösfői László érdekében az MSZMP tagjait mozgósítottuk, azt hi­szem, ez természetes is. Wolf András ezredes, gö­döllői helyőrségparancsnok tu­domása szerint a helyőrségből nem vett részt sorkatona az isaszegi jelölőgyűlésen, r és nincs tudomása arról, hogy valaki is fölkereste vagy fel­szólította volna a sorállomány tagjait a választási küzdelmek­ben való részvéteire. Utunk következő állomása tehát az isaszegi alakulat volt, ahol Garamvölgyi Gá­bor százados kérdésünkre a következőket mondta: — .Tiszttársaim közül né­hányról tudom, hogy voltak a jelölőgyűlésen, de ők isasze­gi lakosok, és jogosultak is voltak a szavazásra. Egyéb­ként az én tudomásom szerint sorkatonákat senki sem moz­gósított a szavazásra. Ám ha az adott időben kiskatonáink közül voltak is eltávozáson isaszegiek, úgy tudom, ők sem szavazhattak, hiszen nem voltak személyi okmá­nyaik. Nem tudom, mennyi­re ismeri a helyi körülménye­ket, ezért szükségesnek tar­tom elmondani, hogy a hiva­tásos állományból mintegy tízen ha lehettünk isaszegi illetőségűek. És végül az ellenzéki szer­vezetek közös — immár hiva­talosan is megválasztott or­szággyűlési képviselőjét, Ro- szik Gábor lelkészt kérdez­tük: „Hová tűntek a kato­nák?” — Voltak-e és egyáltalán hon­nan indult ez a mendemonda? — Ezt én mondtam el a nemzetközi sajtótájékoztatón, akkor, amikor az újságírók a válaszási propagandával kap­csolatban érdeklődtek. Ez egy szóbeszéd volt, ezt nem állít­juk, inkább csak sztoriként hangzott el, sajnálom, ha az erről elhangzott tudósítások­Mai koncepciós per '( Hetek óta hordom magammal a beszélgetés magnó- ^ szalagját. Régi adósságom ez, mely kétszeresen is nyo- $ maszt. Nem csak azért, mert egy korábbi hibámra emlé- £ keztet; egy cikk kapcsán elmulasztottam a másik felet ^ megkérdezni, hanem azért is, mert most — jóval több £ információval a birtokomban — egyre kevésbé látok * tisztán. Az eset egyszerűnek tűnt. Amikor megszüntették a Ma­gyar Hűtőipari Vállalatot, a dunakesziek nem kapták meg a hőn-áhított önállóságot. A nyereséges egységet összekap­csolták két másikkal, melyek a csőd szélén álltak. A duna­kesziek tehát semmi jót nem remélhettek ettől a társulás­tól, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a két rossz cég jaz ő nye­reségüket is elviszi. Kinek állt érdekében? — tettem fel a kérdést az Alku tárgya lehet a nyereség? — című cikkem­ben, amely április 15-én je­lent meg. A választ pedig a gyár új igazgatójától Rudolf Jánostól és a dunakeszi párt- bizottság első titkárától Pál­mai Lászlótól kaptam. Mind­ketten úgy vélekedtek, hogy csak a régi igazgató Krima János húzott hasznot az egy­ségek összekapcsolásából, mi­vel őt nevezték ki az új vál­lalat élére. A pártbizottság az ügylet után rosszalló véle­ményét azzal nyomatékosítot­ta, hogy Krima János ellen pártfegyelmit kezdeményez­tek. ' Az erem másik oldala A cikkben Rudolf Jánossal, az új igazgatóval sorra vet­tük azokat az okokat is, melyek végül a vállalat szét­eséséhez vezettek. Április el­sejétől ugyanis önállóságot kapott a dunakeszi egység; igaz, a közös adósság jókora szeletét kellett ehhez maguk­kal vinni. Mondanom sem kell, ehhez az adóssághoz ők nem tettek semmit. Az írást — annak rendje, s módja szerint — telefonon beolvastam a beszélgetőpart­neremnek, Rudolf Jánosnak, aki néhány apróbb módosítás után hozzájárult, hogy az megjelenjen. Legnagyobb meg­döbbenésemre, csaknem egy hónappal később levelet kap­tam tőle, amelyben röviden és tömören közli, hogy „nem áll módjában a leírtakkal azo­nosulni”, mivel én nem a megegyezésünk szerint jártam el. Természetesen azonnal vá­laszoltam, s kértem írja meg, mi az, ami szerinte hibásan jelent meg. őszintén szólva az már nem lepett meg annyira, hogy azóta sem válaszolt. Idő­közben ugyanis a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisz­tériumból is jött egy levél. Abban is helytelenítették cik­kemet, s végső érvként Rudolf János levelére utalnak — oda ugyancsak küldött egy pél­dányt —, lám ő is elhatárol­ja magát a leírtaktól. Krima János, a megvádolt igazgató szintén írt egy leve­let, később személyesen is fel­kereste szerkesztőségünket. Hosszan beszélgettünk. Nem helyreigazítást kért, inkább az „érem másik oldalát” mu­tatta be. Bepillantást engedett egy vállalat irányításának azon nehézségeibe, amelyek­ről ritkán beszélnek a veze­tők, amelyeket nem szokás a közvélemény elé tárni. Meg­békélt a sorsával, nem hada­kozott a nyugdíjaztatása el­len, mint ahogyan — annak idején — a pártfegyelmit sem utasította vissza. A leveléből és a beszélgetés részleteiből állt össsze az aláb­bi mozaik: Eleve hibás a kérdés: ki­nek állt érdekében? Aki ki­csit is tisztában van a honi viszonyokkal, tudhatja, egy igazgató nem alapíthat magá­nak vállalatot, ezek a dolgok nem ilyen szinten dőlnek eL Tudom, hiba volt A MÉM kereskedőh jzat szere­tett volna létrehozni, s bár­mennyire furcsa, a cégek ve­zetőit meg sem kérdezték, akarják-e? A budapesti gyár igazgatónője, aki akkor volt 57 éves, de még nem akart nyugdíjba menni, azt mond­ta, „elintézte a miniszterhe­lyettesnél”, hogy ne kereske­dőház legyen, hanem vállalat. Mivel szerinte kettőnk közül választottak volna vezetőt az új vállalat élére — a harma­dik gyár igazgatóját nem tar­totta alkalmasnak —, meg­kérdezte, ha őt bíznák meg, dolgozna-e vele, s hozzátette, ha fordítva történik, ő fenn­tartás nélkül teszi. Végül de- 'cember tizedikén hivattak, s nekem ajánlották fel az igaz­gatói széket, mivel a dunake­szi gyár — vezetésem alatt — tisztességes eredményeket ért el korábban. Számokat mondok: hatvanötmillió, ki­lencvenötmillió, megint hat­vanötmillió, így sorakozott évről évre a nyereségünk. Szóval elvállaltam, s rögtön utána elkövettem egy nagy hibát. Nem tartottam lénye­gesnek. hogy a „Központ” Du­nakeszin legyen. Logikus ér­vek szóltak a pesti gyár mel­lett, a jobb infrastruktúra, te­lefon, telex, egyebek, arról nem is beszélve, hogy a kül­földi partnernek is könnyeb­ben elérhető, ha Budapesten száll meg. S még egy érv; ez a gyár éppen középen volt a csepeli és a dunakeszi között. Ma már tudom, nagy hiba volt. A megyehatár, ha látha­A HÉT HÍRE FAHARANG G Sopronban .rendezték meg a VI. nemzetközi anyanyelvi olvasótábort. G Velem fogadta a Savaria urbanisztikai nyári egyetem hallgatóit. G Századik születésnapja alkalmából Mindszenten leleplezték Vígh Gyula geológus, hidrológus emléktábláját. G Esztergom volt a színhelye a IX. nemzetközi gitárfesz­tiválnak. G A hét híre az is, hogy Debrecenben fa­szobrászok nemzetközi tábora kezdte meg munkáját. Regen volt, de nem olyan régen, hogy már belephetné a feledés pora: a hatvanas évek­ben portékáit az Egyesült Ál­lamokban, Angliában is kínál­va, jelentős dollárbevételre tett szert az a pomázi kisipa­ri szövetkezet, amely millió­számra készítette és adta el a — fakanalakat... Voltak a kí­nálatban kisebb és nagyobb al­kalmatosságok, máig ható bi­zonyítékként arra, a szerény holmi is hozhat hasznot, ha az olyasmi, amit keresnek. A fa­kanál pedig ezer évek óta fontos használati tárgya az embereknek, bár napjainkban, idehaza legalább is, kiszoríta­ni látszik ezt a kézre álló esz­közt a fémből, műanyagból ké­szített utódja. Holott helye, szerepe azért különleges, mert szemben á más anyagokból formáltakkal, a fakanál nem forrósodik át, a nyele tehát za­vartalanul fogható, s testéről is kóstolható kellő elővigyáza­tossággal az étel, mi kell még bele... Mi köze a fakanálnak a fa­szobrászokhoz? Azonos mun­ka, a fafaragás a közös gyö­kér, s ez a gyökér sok-sok év­századnyi mélységre nyúlik vissza. Az emberiségnek a leg­engedelmesebb anyaga volt kezdettől fogva a fa, nem vé­letlen, hogy szinte minden ké­.4, r - - ■» o C. rn " •/ K • / ft v fi WQ ‘1 Eví f> • K tat,lan is, mintha betonból volna. A vállalat szempontjából persze teljesen mindegy, hol a központ, de a dunakeszi pártvezetés azt hitte, kicsú­szott egy cég a kezükből. Ek­kor kezdődött a tortúra, ami a mai napig is tart. Azzal gyanúsítottak, hogy csinál­tam magamnak egy vállalatot, ahol lubickolhatok, nagy jö­vedelmeket vághatok zsebre munka nélkül. ■ Először párt­vizsgálatot kezdeményeztek, majd telefonon fölhívták a vb-tagokat — ez is furcsa —, és a titkár elrendelte a fe­gyelmit. Később a fegyelmi­met még a taggyűlésen is be­jelentették, de ahhoz már nem volt bátorsága Pálmai Lászlónak, hogy személyesen adja át az írást; inkább el­küldte. Koncepciós eljárás volt, azért nem fellebbeztem, mert az előterjesztő helyett is röstelltem magam, hogy 1988- ban a válságban levő pártban ilyen eset előfordulhat, pedig állítólag a gazdaság ügyeibe nem is avatkoznak. Eleve felmentést adott Amikor feloszlott a válla­lat, nyugdíjba mentem. Szo­kás ilyenkor számvetést ké­szíteni. Munkáséveim javát a hűtőiparban töltöttem. Nem gyűjtöttem vagyont, ma is bérlakásban lakom. Rosszul esett, hogy a megjelent cikk az egész munkámat negatív­nak mutatta be, lejáratva személyemet. Mégsem ezért írtam a levelet, s jöttem el a szerkesztőségbe. Abban látom a legnagyobb veszélyt, hogy Rudolf János panaszáradata s a városi pártbizottság ve­zetésének vélekedése eleve felmentést ad az 1988-ban produkált alacsony nyereség felelőssége alól, sőt a későb­bi időszakban is „magyaráza­tot” ad az eredménytelen gaz­dálkodásra Dunakeszin. Végül is megválaszolatlan maradt tehát a kérdés, miért kellett összevonni a három egységet. Krima János sem tudja. A MÉM illetékese pe­dig — bár többször próbál­tunk vele beszélni —, eddig még nem ért rá. Mátrai Tibor szült belőle, ház, vízi jármű éppúgy, mint öltözet, bölcső a kisdedeknek, koporsó az el­hunytnak, s kopja, keresztfa az emlékezőknek. A ma ismét di­vatosként elhelyezett kopja­fákból nagyon szép, de réges- régi példányokat telhetünk fel Kösd, Albertirsa ún. öregte­metőiben, a valaha volt törte­ti polgárok végső nyughelyén, a Tápió kanyargós partjai mellé félsorakozott falvakban. Érdekes, de semmi furcsa nincsen benne: a famunka, a fafaragás mindig is a férfiak dolga volt, a nők soha nem vettek részt benne. Ami azért érdekes, mert a valamikori pa­raszti nagycsaládi munkameg­osztásban sok feladat felcserél­hető — hiszen bizonyos esetek­ben még a fonástol, a szövés­től sem menekedtek meg a fér­fiak —, de a fával csakis a te­remtés koronái birkóztak. Ta­lán azért, mert kényes anyag, néhány rossz mozdulattal több­napi munka tehető tönkre, .ta­lán azért, mert nehéz bánni az engedelmes fával, hiszen fá­rasztó műveletek sora adja meg a bútorok, kapuk, edé­nyek, járművek végső formá­ját, kinézetét. Tréfásan túlzó, de találóan szellemes Móra Ferencnek az az állítása, ami szerint amit fából nem lehet, azt nem is ér­demes elkészíteni... S igaz! Arany Jánosnak Nagykőrösön töltött éveiből tudhatjuk pél­dául — mert ő adta a nevet a leleményességgel' készített hol­minak —, mekkora ügyesség kellett a makkos fazárak kifa­ragásához, összeállításához, s aki nem ismerte nyitásuk for­télyát, bizony, reménytelenül kínlódhatott azokkal. S bár a lakóházakból napjainkra ki­szorultak a fazárak, a kései utódokat azért változatlanul fellelhetjük a csűrök, padlá­sok, pincék, pajták, kamrák, istállók aj'tajain, de bizony, ahol még erre kényszerülnek, a budi ajtaja is egyszerűbb fazárral, azaz tolóretesszel, kallantyúval, madzaggal kom­binált retesszel nyílik, csukó­dik. A mindennapi élet eszközei­nek éppúgy alkalmas a .Ja, mint építőanyagnak, s termé­szetesen, enged a' művészi fan­táziának is. A faszobrászok között sok az amatőr, éppen annak jeleként, hogy a kezébe kerülő anyaggal szinte min­dent megpróbál az ember. S akiknek a tehetsége megvan erre, azok túllépnek a köznapi tárgyak készítésének kalodá­ján, s művészit alkotnak. A megyében a hivatásosokat nem számítva, hét olyan amatőr fa­szobrász él és dolgozik — nem tévesztendő össze a faesztergá- lyos-faszobrász mesterség mű­velőivel! —, akiknek a neve szélesebb körben és némelyi­küké a határokon túl is ismert. A bSj az, hogy egyre véko­nyodik az utánpótlás patakja: a mai fiatalok közül kevesen foglalkoznak a fával, se szob­rot, se fakanalat nem akarnak abból készíteni. Holott lehetne még harangot is, hiszen vala­mikör a' faharang szólt a sze­gény és kicsiny falvakban gyülekezés meg baj esetén... Igaz persze, a faharanghoz is szükségeltetik szakmai tudás. Például az, hogy anyagának legjobb a bükk, tókálójának, azaz verőjének pedig a gyer­tyánfa. S bizony, még annak is fogásai -voltak,'miként szó­laltatható meg ez a harang, amint azt is meg kellett tanul­niuk az érintett közösség tag­jainak, mi végre szól...?! Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents