Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám
4 dálián 1989. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK ""i-------------O lyan ez, mint a rosszul megfejtett óriás keresztrejtvény. Attól függ, ki hasalt neki. Adott-e arra, hogy minden betű, akarom mondani cselekmény a helyén van-e. Ha nem adott? Akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy mindenki a maga nyelvére, akarom mondani megfejtésére lefordítva magyarázza, mi is volt a tartalma annak a vérfagyasztó kriminek vagy horrornak, amelyet végigizgult családjával tegnap úgy éjfél tájt a Sat. 1 vagy a Super adására szegezve tekintetét. Ugye, mily ismerős a téma, a nagy rejtvényfejtő játék. Hogy miért született? Oka oly egyszerű: lustaságunk szülte, az a lustaság, amely megengedte, sőt magyarázatokkal megtűzdelve elfogadtatta velünk s a magyar társadalom többségével: nyelvet tanulni nem kell, beszélni meg egyszerűen felesleges. Így aztán mint az ősember a barlangrajzokban, úgy gyönyörködünk mi is a vetített képekben. Képeket látunk, de hogy miről esik szó, arról fogalmunk sincs! Talán ez az ősz, az oktatási idény kezdete fordulatot hoz. Egyre többen érzik annak szükségét, hogy nyelveket tanuljanak. Mert ugye, annyit ér az ember, ahány nyelvet beszél, ahányat megérti V. E. Díszvendég egy születésnapon Világszerte siker -itthon érdektelenség Erdei Péter, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója a napokban érkezett haza egy amerikai társasintézményben tett látogatásról. Díszvendégként hívták meg egy születésnapra: a legelső amerikai Kodály-intézet fennállásának huszadik évfordulójára. Találkozásunkkor Erdei Pétert a látogatás előzményeiről kérdeztem. téhez hasonló — formában e koncepciók átadásával? — Az Egyesült Államok mellett számos nyugat-európai országban, de Kanadában, Ausztráliában és Japánban is létesültek társintézmények. — 1968-ban, a zsebemben friss diplomával, ösztöndíjasként érkeztem az Egyesült Államokba. Az volt a feladatom, hogy a Zeneakadémián elsajátított, Kodály nevéhez kötődő zenei nevelés alapelveit interpretáljam, ültessem át a gyakorlatba egy amerikai általános iskola diákjaival. Egy első osztályban, hatéves gyerekekkel kezdtem el a tanítást, napi egy órában, ugyanúgy, mintha itthon ének-zenei általános iskolában tanítanék. Híre ment aztán, hogy az egyébként nagyon mozgékony, nagyon nehezen leköthető amerikai gyerekek mennyire megszerették az éneklést, s menynyire motiválhatók lettek a zenével. Kodály-intézet Amerikában. Egyre többen tudtak a kezdeményezésről, egyre több látogató érkezett az óráinkra. Végül is a Ford alapítvány jelentős összeget, száznyolcvanezer dollárt ajánlott fel egy amerikai Kodály-intézet létrehozására. 1969-ben, egy iskolaév eltelte után, megszületett az intézmény, koncepciójának kidolgozásában magam is részt vettem. Fennállásának huszadik évfordulójára meghívást kaptam igazgatójától, aki annak idején a budapesti Zene- akadémián egy egész tanév folyamán ismerkedett meg személyesen is a népszerű XX. századi magyar zeneszerző, zenetudós eszméivel. # Milyen tapasztalatokat szerzett látogatása alkalmával? Milyen hatékonysággal tevékenykedett az elmúlt két évtized alatt a testvérintézet? — Kellemes meglepetés volt számomra, hogy a mozgalom elterjedt az egész észaik-ame- rikai kontinensen. A kodályi nevelési elvek tanítását számos egyetem zenepedagógiai tanszéke felvállalta, gyakorlatilag beépült a tanárképző intézmények tananyagába. Ennek köszönhetően aztán nagyon sok általános vagy középiskolában ezzel a módszerrel oktatják az éneket, a zenét. Ma már egy nemzeti Ko- dály-társaság is tevékenykedik az Egyesült Államokban, Az intézet húszéves jubileumi ünnepsége kapcsolódott a Ko- dály-társaság ötnapos konferenciájához is. melyen az ország minden tájáról érkezett négyszáz énektanár számolt be eredményeiről, gondjairól. Hajdan volt tanítványok Ne félkész tanárokat • A legutóbbi években a Kodály-intézet — újabb egyetemekkel, pedagógiai központokkal kapcsolatba lépve — még tovább bővítette nemzetközi kapcsolatainak hálózatát. Amilyen mértékben népszerűvé lett külföldön, annyira elszigeteltté vált viszont Magyar- országon. •— Pedig nagy erőfeszítéseket tettünk a kezdetek óta azért, hogy a magyar énekzene pedagógusok képzésében minél nagyobb szerepet vállalhassunk. Volt például olyan időszak, amikor ezen a területen sikerekről is beszélhettünk. Az utóbbi években azonban részben a pedagógusok és az intézmények általános megélhetési gondjai, részben a to'MARGÓ ’Csatát vesztő befűsereg Először, másodszor harmadszor csak helyi riadalomnak tartottam. Amikor azonban sokadszorra és a sokadik helyen hallottam a riadt panaszt, már nem lehetett azzal elintézni: helyi gond. A panaszkodók könyvtárosok. Riadalmuknak pedig az az oka, hogy egyszeriben, a legutóbbi hónapokban megnőtt azoknak az érdeklődőknek a száma, . akik olyan könyveket keresnek, amelyeknek a megjelenéséről a könyvtárosok vagy nem tudnak, vagy ha tudnak is, azok a számukra beszerezhetetlenek. Nekik minden fillért a tanács ad, számla kell, elszámolási rend van, miféle papírt kaphatnának ők az asztalról, pokrócról, esetben sátrak ponyvája alól árusítóktól?! Könyvek serege ugyanakkor nem jelenik meg a hivatalos kereskedelem elosztó- és üzleti hálózatában, a könyvtár, a könyvtáros számára tehát beszerezhetetlen. S tovább: áttekinthetetlenné váltak a megjelenések, nincsen egyetlen összefoglaló ajánlólista sem, amely feltüntetné a legutóbbi hét, hónap, negyedév újdonságait. S még tovább: a megjelent művek egy része csupán idézőjelben érdemli meg a mű minősítést. Nemcsak a rendkívül silány kivitel miatt, hanem mert bizonytalan az eredet, a fordítás megbízhatósága, a dokumentáció hitelessége és így tovább. Megcsonkított, más művekből önkényesen átemelt részletekkel megtűzdelt munkák jelennek meg, a szerző, az összeállító, a kiadó kétes, csak egy valami biztos: a drága ár. Ami szintén nem mindegy, annak a könyvtárosnak, aki a település tanácsától. mert az sincsen bővében a pénznek, néhány ezer forintot kap egész esztendőre állománygyarapításra. S az érem másik oldala: az olvasó. Aki jön, keresi a „legújabb” ilyen-olyan könyvet, a szenzációt, amiről hallott, azonnal olvasni szeretné, mi az, hogy nincsen meg, mi a fenének akkor a könyvtár, így hangzik a magabiztos ítélet. Gyakran olyanoknak a szájából, mondjál: 8 könyvtárosok, akik korábban soha még a tájékán sem jártak a betűtárnak... ök per- szf örülnek minden lehetséges olvasónak, szeretnének kiszolgálni mindenkit, keressen bármit is..., csak éppen ez lehetetlen. A megyében a legutóbbi esztendőkben, kizárólag a szűkülő anyagi lehetőségek következtében, a korábbi kétszázezerről százezerre csökkent az évi állománygyarapodás a közkönyvtárakban. Azaz ennyi darab könyvvel több áll az olvasók rendelkezésére, mint a megelőző esztendőben, s azt már persze nem tudhatni, a darabszám mögött ténylegesen mennyi mű húzódik meg. Az pedig teljességgel kideríthetetlen, a megvásárolt munkák vajon a törzsállományt gyarapítják-e, vagy a divathullámoknak engedve, olyan könyveket takarnak, amelyeket néhány hónapig „mindenki" keres, azt követően azonban már csak akkor kerül kézbe, amikor a könyvtárban selejteznek... A százezres gyarapodást vélhetjük tekintélyesnek, óvakodjunk azonban a hámori örvendezéstől. Annyit tesz ez, hogy a megye minden tizedik lakosára jut egy- egy új kötet... Persze, nem valamennyi lakos nyitja meg az ajtót! Csakhogy ha a beírt olvasók számát vesszük alapul, akkor is szerény a beszerzés. Minden három olvasóra jut két új kötet..., s ezzel bizony nem lehet büszkélkedni. főként akkor nem, ha tudjuk: a meredeken emelkedő könyvárak miatt vagy lemondanak a betűről családok bizonyos köreiben, vagy — remélhetően — átpártolnak a bibliotéka polcaihoz. Néhány településen vannak olyan tapasztalatok, amelyek az olvasók számának korábban tapasztalt csökkenésével szemben, szerény növekedésről tanúskodnak. A jellemző mégsem ez, sajnos. Sok jel mutatja tehát, megint csatát veszt a betűsereg. Baj, nagy baj. A bajban sem feledhetjük azonban a mondás bölcsességét: csatát veszteni nem egyenlő azzal, hogy a háború is elveszett... Mészáros Ottó Külön öröm volt számomra, hogy közöttük — egyetemek, főiskolák vezető fiatal tanáraiként — egykori legjobb tanítványaimat is viszontláttam. # A hazai intézmény népszerű a világ számos országában. Ezek közül melyekben foglalkoznak szervezett — a magyar intézelapota miatt a megyék, váró sok nem támogatják kellőképpen a tanárok továbbképzési szándékát. Az évek előrehaladtával mindinkább összeszűkültek a tanárok továbbképzésének már meglevő lehetőségei is. Több mint tíz év óta folyamatosan küzdünk azért, hogy az intézeten belül énektanár képző létesülhessen. Különböző koncepcionális, vagy p^djg személyi okok miatt azonban ezt. az elmúlt években-minidig megakadályozták. Meggyőződésem pedig, hogy az énektanárképzésnek csakis egy szemléletileg megújított, teljes mértékben átszervezett formája lehetne segítség ahhoz. hogy ne félkész tanárok kerüljenek az iskolákba. Bizonyos vagyok abban is, hogy változatlan körülmények között az adott énektanári gárda nem fogja tudni a gyerekekbe átplántálni a komoly zene szeretetét, s megteremteni a zenével való foglalkozás elmélyült élményét. Károlyi Júlia Mutasd a.képeslapot! Játsszunk postást! Játsszunk postást! Ezzel a felszólítással hívogatja vendégeit nyári gyermekfoglalkozásaira a budapesti Postamúzeum. Augusztus 23-ig szerdánként 10—13 óráig játékos foglalkozások keretében ismerkedhetnek a kisdiákok a levél, a pénz, a csomag út- jával. Készíthetnek krumpliból bélyegzőt, felpróbálhatják a közel- és régmúlt postatiszti egyenruháit. Szívesen fogadják a gyermekeiket kísérő felnőtteket is. A legnagyobb sikere a korhű postatiszti egyenruháknak van ■ HETI FILMJEGYZETH A Beverly Hills-i zsaru II. Amerikába jöttem Eddie Murphy mint Akeem herceg, az Amerikába jöttem című filmben S hogy Eddie Murphy sokoldalúságát igazán igazolva láthassuk, itt van a másik, a legújabb filmje is, az Amerikába jöttem. (Az előzőt a Mo- kép, ezt a Dunafilm forgalmazza.) Ez olyan szöges ellentéte mindannak, amit Murphy eddig csinált, hogy egy pillanatig nem is nagyon tudjuk ki — mi ez az új, másik Murphy. Aztán rájövünk: tulajdonképpen ez ugyanaz az Eddie Murphy, mert itt is briliáns színész, itt is sziporkáznak az ötletei. a dialógusai itt is szellemesek és mulatságosak, és itt is jelen van a színesbőrűség problematikája, de valami egészen furcsa fénytörésben. Az Amerikába jöttem ugyanis — cikizi a színesbőrűséget. A nagyvárosi néger gettók tahó- ságát is, de az afrikai ősök sznob, kőgazdag fölényességét is. Murphy itt egy iszonyatosan gazdag afrikai király elkényeztetett, de önfejű fiát játssza, aki maga szeretne feleséget választani, olyant, akinek fogalma sincs róla, ki ő, tehát önmagáért szereti. Egy hirtelen ötlettel New Yorkba megy, s ott a néger gettónak számító Queent negyedben kezdi meg inkognitóéletét. Itt találja aztán meg az igazi lányt, akinek ő maga kell, de utóbb azt sem bánja olyan nagyon, hogy Akeem herceg egy álombirodalom trónörököse. A filmet ezúttal nem csupán Murphy lendületes és ötletgazdag alakítása viszi. Színésztársai között Amerika legjobb színes bőrű színészeit találjuk, s valamennyien kiválóan kitalált figurákat alakítanak. Emellett Murphy és a másik remek színész (Akeem herceg barátját és társát játssza), Arsenio Hall, három-négy kisebb figurát is óriási komé- diázási készséggel alakít. És hatalmas vonzereje a filmnek, hogy pontosan meg tudja mutatni, milyen módon szembesül az elkényeztetett királyfi az amerikai élettel, de azzal is, hogy a csőlakó New York-i négerek, és a mesésen gazdag afrikai Zamunda négerei között nagyobb a társadalmi szakadék, mint színes bőrű és fehér között. Ez már-már osztálykülönbség vagy osztályel- lentét szintű — persze egy kellemes vígjáték keretein belül. Takács István Mindig más jön ki! Egy huszonnyolc esztendős, színes bőrű amerikai filmszínész alig pár év alatt akkora karriert futott be, hogy ma már a saját producere s a filmjei forgatókönyvének egyik (valószínűleg a legfontosabb) szerzője is. E fiatalembert Eddie Mur- phynek hívják. Bemutatni már nem kell, három filmjét is láttuk itthon. A 48 óra, a Trading Places és a Beverly Hills-i zsaru első része igazi mozisiker volt, s elsősorban Eddie Murphy színészi alakításai révén. E filmjei és más mozidarabok, amelyeket mi nem ismerünk, összesen körülbelül egymilliárd dollár forgalmat csináltak. Nem csoda, ha telik neki a producerkedésre, s ezzel arra, hogy a saját szája íze szerinti filmeket csináljon. Murphy filmjei nem azért vonzanak tömegeket, mert neki tetszenek, hanem mert ezeknek a tömegeknek tetszenek. És itt nem a színes bőrű színészt esetleg eleve jobban kedvelő amerikai színes bőrű etnikum mozilátogató része dönt, noha valószínű, hogy nekik Murphy különösen kedvencük. Filmjeit mindenki élvezi, s ebben benne vannak a nem amerikai nézők is. Ez a gumiarcú, higanymozgású, elsöprő dumájú színész ugyanis tudja, amit ma egy profi filmesnek tudnia kell: el tudja adni önmagát, a sztorit, a filmet. Hogyan? Tulajdonképpen roppant egyszerűen. A közönségnek izgalom kell? Legyen; de adjunk hozzá egy kis humort, egy kis iróniát, egy kis amerikai nagyvárosi szlenget, főleg a néger gettók tájáról, mert ezt is nagyon zabálja a közönség. Legyen a színes bőrű főhős nagyon oldott és őszinte, s akkor az sem baj, ha nem éppen angyal, mint a 48 óra szabadnapos fegyence. Legyen vagány, mert anélkül mit sem ér egy zsaru, és legyen minden va- gánysága és jópofasága mellett is kérlelhetetlen, mert végtére is a bűnözés és a bűnüldözés nem szívgárdisták elsőáldozása. Létező, kemény valami, amivel az amerikai nagyvárosok lakója naponta szembenéz. Tehát realitás. És itt van a Murphy-filmek másik nagy — bár egyszerű — trükkje. A realitás, a valóság- hűség, a felismerhető helyszínek, utcák, a felismerhető típusok, lebujok, szövegelések, cuccok. Legyen a helyszín Los Angeles vagy Detroit, a néző — az amerikai néző különösen — ráismer a maga környezetére, világára. Egész pontosan persze, ez ennek a világnak a moziképe, de nem túlzó, nem hamisított, nem túllihegett, túldramatizált, túlnaturalizált, túlédeskésített. A Beverly Hills-i zsaru II. természetesen folytatás; a régi aranyszabály szerint nem hagyja kihűlni a sikert, újabb sztorit talál ki. És a megszokottnál jobb eredmény születik: míg a legtöbb folytatás gyöngébb az első résznél, ez a film jobb, mint az első film volt. Jobb a sztorija, a figurái, profibbak a színészei, lendületesebb, közönségvonzóbb. Jobb színész lett Murphy is, és az a — nem tudok rá jobb szót, mint ezt az argót — va- ker, amit előad, lehengerlőén szellemes, szabadszájú, nyers és mégis szinte aranyos. És nem öncélú, mert része a figura karakterének, fontos jellemvonást rajzol és erősít. Hangsúlyozza Axel Foley (ez a zsaru filmbeli neve) néger voltát, de nem kérkedik vele, nincs benne semmi faji kisebbrendűség- vagy fölényességérzet.
