Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

4

1989. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT

Az utóbbi évek felmérései tanúsítják, hogy egyre több az olyan gyerek, akinek a vakáció nem nyaralást, hanem pusztán iskolai szünetet jelent. A megélhetés költségeinek emelkedésével sok családnak nem marad pénze üdülésre, annál is inkább, hiszen ma már a SZOT-beutalók ára is meglehetősen magas. Pár évvel ezelőtt a Pest megyei általános iskolásoknak még körülbelül 30-35 százaléka eljutott nyáron valamilyen táborba, ma ez az arány úgy 20-25 százalék körül mozog, hiszen mostanában már táborozni sem olcsó.

Milyenek a megye táborai? Milyen lehetőségek, körülmények várják a gyerekeket? Ilyen és hasonló kérdésekre kerestem választ, miközben végigkísértem kőrútján Nemoda Istvánt, a Pest Megyei Tanács ifjúságpolitikai titkárát.

Igazi tábori élet

Látogatásunkat Szobon kezdtük. A községi tanács táborában ottjártunkkor éppen sződ- ligeti gyerekek nyaraltak. Tanáraik — Bolczek Antal és felesége — elmondták, hogy épp az utolsó napjukat töltik Szobon. A tíznapos üdülésre 37 gyerek fizette be az 1500 forintot. Négyágyas fgbázakban laknak, a központi főépületben van az ebédlő és a konyha. Mivel a kósztot nem á községből hozzák, hanem helyben főzik, így a.gyerekek mindig meleg és ízletes ételt kaptak. A tíz nap alatt igazi tábori élet folyt, akadályversennyel, kirándulásokkal, tábortűzzel, szalonnasütéssel és éjszakai túrával.

A sződligetiek ugyan elégedettek voltak, de az épületeket — főként a faházakat — közelebbről megszemlélve kiderült: bizony elkelne itt némi felújítás. *

Közvetlenül a szomszédban táborozhatnak a dunakeszi gyerekek, a város ugyanis néhány évvel ezelőtt megvette ezt a területet. A rajta lévő 13 hat- személyes faházat társadalmi munkában állították fel. A szép, modern központi épületben található az ebédlő, a konyha, és itt vannak a mosdók Is. Egész nyáron sorra érkeznek a dunakeszi iskolák tanulói, augusztusban pedig a fóti gyermekváros csoportja jön majd ide.

Elmaradt a /e/ú/ííds

— Az elmúlt két nyáron a márianosztrai börtön szennyvízgondjai miatt sem a duna- kcsziek tábora, sem a miénk nem működött — mondta Reitlz Ferenc, Szob tanácselnöke. — A területen a víz szeny- nyezettsége épp a határértéken volt, s a gyerekek miatt nem kockáztattuk meg egy esetleges fertőzés veszélyét. Miután a szennyvízelhelyezés megoldódott, idén nyáron újra jöhettek a táborozok. A két kiesett év miatt viszont elmaradt a felújítás, amire valóban szükség lenne már. Még az idén ősszel kicserélünk négy faházat, és a továbbiakban is évente négyet.

Faházakban nyaralni ugyan kényelmesebb és rossz idő esetén kellemesebb is, de az igazi azért mégiscsak a sátorozás. A Pest megyei úttörőelnökség ze- begényi központi sátortáborában az 5387. sz. Váci Mihály úttörőcsapatot találtuk. A Budapestről érkezett gyerekek nyolcszemélyes sátrakban laknak. A 11 napos nyaralásért 1700 forintot kellett befizetniük.

A sátortáborhoz egészen közel, ugyancsak Éebegényben van a Börzsöny vándortábor egyik állomása. A táborban csak az ügyeleteseket találtuk, a szekszárdi úttörőcsapat tagjai épp a környékkel ismerkedtek.

Az országos úttörőelnökség minden évben meghirdeti vándor- és központi sátortáborait — mondta Nemoda István. — Erre-jelentkezhetnek az úttörőcsapatok, a táborozok létszámát, a kívánt időpontot és az úttörőcsapat korábbi tevékenységét részletezve. Sajnos az úttörőtáborokból is sokkal kevesebb van, mint ameny- nyi igény lenne. Egy-egy nyáron a csapatoknak körülbelül negyede kap helyet valahol, sok pályázatot helyhiány miatt kénytelen visszautasítani az elnökség.

A Kismaros és Királyrét között közlekedő kisvasúinál nyaranként az úttörővasutasok adnak szolgálatot — természetesen felnőttfelügyelettel. A turnusok 10 naponként váltják egvrrtást, táborok Szokolyán található. Látogatásunk idején épp Pest megyei gyerekekre, a monori Kossuth Lajos úttörő- csapat tagjaira került: a sor. Ez a csapat már 1976-tól, a kisvasút átadása óta rendszeresen jár ide. A tíz napért ezer forintot kellett befizetni, ami — figyelembe véve, hogy a gyerekek dolgoznak is — igazán nem kevés. A monoriak esetében a tíz napból három munkával telt, mégpedig komoly munkával. Reggel 8-tól délután fél

ötig tart égy szolgálat, és a gyerekek nemegyszer 40-50 ezer forintot is kezelnek naponta. A szolgálaton kívüli napok persze ugyanúgy telnek mint a többi táborban — strandolással, kirándulással, versenyekkel.

Göd község tábora talán a legszebb helyen van mindazok közül, ahol eddig jártunk, viszont az is kétségtelen, hogy az ittlévő épületek — különösen a központi — nincsenek valami jó állapotban. A Békés megyei Gyomáról és Szarvasról mégis évek óta járnak ide az úttörők, bár a napi 155 forintot nem egy szülő már drágának találja.

— Rosszabb állapotban van- hak a táboraink, mint gondoltam — vallotta be kőrútunk végén Nemoda István. — Persze tulajdonképpen annak is örülni kell, hogy egyáltalán vannak. A megye 160 településéből mindössze 15 városnak és 9 nagyközségnek van saját tábora, amit természetesen csereüdülésre is felhasználhat. Ezenkívül mintegy 20 úttörő- csapat rendelkezik olyan felszereléssel, ami lehetővé teszi egy kisebb gyerekcsapat táboroztatását.

Olcsón üdülni

A többi község tanácsa — ha az iskolai úttörőcsapat nem kap valahol helyet — egyszerűen nem tud szervezetten és viszgnylag olcsón üdülést biztosítani az ott élő gyerekeknek.

K. A.

Akadályversenyre készülnék a zuglói V'ácl Mihály úttörőcsapat Zebegényben táborozó diákjai. Felső képünkön: Bizony ráférne már a felújítás a szobi tábor faházaira

A Kismaros és Királyrét között közlekedő kisvasútnál nyáron az úttörővasutasok adnak szolgálatot

A szép környezet akár a műsor ráadásaként is felfogható volt a Zebegényi nyár színielőadásain. Már befejeződtek a programok, bezárta kapuit a Kálvária kőszínpad. Hogy jövőre milyen eseményekkel várják az érdeklődőket, az kérdéses. Ez derült ki csakhamar, noha az idei tapasztalatokról beszélgettünk.

— Az előző évekhez hasonlóan az előadásokkal párhuzamosan színjátszó tábort is működtettünk július 15-től 30-ig — mondja Németh Péter Mikola, a Zebegényi nyár ’89 főszervezője, rendezője és gondnoka.

— Hogyan állt össze az idei program?

— Az együtteseket évről évre én invitálom a fellépésre. Amatőr színházak, a Soros-alapítvány által támogatott társulatok mutatják be itt a műsorukat. Legtöbbjüket magam is ismerem, így nem nehéz a kiválasztás. Tavaly külföldi együttesek is drámapedagógiával kísérleteztek. Idén egy-egy orgonaestet adott Bednarik Anasztázia és Miklósi András. Reneszánsz és barokk muzsikát hallgathattak a vendégek a Kecskés-együttes tolmácsolásában. fellépett a Hold Színház, s a Debreceni Alföldi Ifjúsági Színpad. Az én együtLesz-e /övőre Zebegényi nyár?

Egymásra mutogatnak

tesemet tavaly még Madách Színkörként ismerték, idén Fiesta Színházként szerepeltünk.

Akadtak érdekes, kísérletnek szánt ötletek, például a Vidám koldusokat a Fiesta előadásában a zebegényi Kulacs borozóban mutatták be. Közben lehetett enni, inni. s együtt élni a darabbal.

— A legnagyobb vitát az Aisa című rítustanulmány váltotta ki — mondta Pálos- né Völgyi Edit, a helyi klubkönyvtár vezetője, a Ze’degé- nyi nyár egyik szervezője.

— Az Aisa kísérlet arra, hogy a mai telfokozott életből vissza tudjunk térni egy lelassult, humánusabb világba — mondta Németh Péter Mikola. — Varga Rita egyszemélyes produkciója ez a tanulmány. Mivel nem beszél, el tudom képzelni, hogy nem mindenki ugyanarra gondol, amit ő érzékeltetni akar. Meggyőződésem azonban, hogy kísérletként is, mondanivalóként' is érdemes volt bemutatni e játékot.

— Hányán voltak kíváncsiak az előadásokra?

— Általában száz-százharminc nézőnk volt egy-egy alkalommal. Vagyis az ötszáz személyes nézőtér nem volt kihasználva.

— Ez az érdeklődés elegendő a költségek fedezésére?

— Hogy is mondjam: szűkösen. Programjaink anyagi hátterét pályázati díjakból, és támogatásokból teremtjük elő. Segíti törekvéseinket a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága. valamint a Hungária Biztosító.

— Törekvéseikről beszél. Eszerint nem csak a szórakoztatás a cél?

— Nem, hanem elsősorban az újkeresés. A mai magyar hagyományos színházi élet olyan mélyponton van, hogy szükséges a frissítés módjait keresni. A kísérleti szándék napjainkban elsősorban az

amatőr színpadokon érződik leginkább.

— A zebegényiek miként fogadják az érdekes programsorozatokat?

— Az idei Zebegényi nyár már a harmadik voít. Nem titkoltan hagyományteremtés szándékával jöttünk a társulattal ide. A helybeliek közül azonban nemigen jelentkeznek sem »lokálpatrióták, sem más támogatók, hogy segítsenek a lakóhelyükön meggyökereztetni a hagyományokat. Megvallom, számítottam rájuk. Magam Vácon dolgozom, a Madách művelődési házban. A városi tanács azonban nem tudja eldönteni, hogy álljon a dologhoz. Melyik tanács művelődési apparátusának van több köze az ügyhöz? Ki finanszírozza a programokat? Megy a tanakodás. Az emelkedő árak és a szűkös források közben kétségek elé állítanak minket. Nem tudni, lesz-e jövőre és azután is Zebegényi nyár.

K. Gy.

■■SZÍNHÁZI ESTÉK*

Jelenet a kapós cáriak Mrozek-clSadásábóI (Pogány Judit, Sztarcnki Pál)

«

Szezontalan tópart

Néhány évvel ezelőtt még élénk színházi élet virult nyaranta a nagy lavór, a Balaton körül. Operettet, zenés vígjátékot játszottak Siófokon, a szabadtéri színpadon Földváron úgyszintén. Boglárlellén, a Vörös-kápolna előtti térségen, egy nyáron két produkciót is bemutatott a kaposvári színház. Keszthelyen a zalaegerszegiek, vagy más, egy- egy előadásra összeállt társulatok játszottak, olykor még klasszikus komédiát is.

Ezekre az előadásokra általában elég szépszámú közönség gyűlt össze. Főleg hazai nézők persze, hiszen akkoriban még a Balaton „árfekvése" megengedte, hogy a magyar nyaralók is odalátogassanak. Igaz, hogy azokban at években volt „cseh tenger", és „NDK-tó” is a Balaton, de azért még a kisebb pénzű emberek domináltak, s ha jöttek is nyugati turisták, még nem ők jelentették a fő bázist. Azt most nem emlegetem, végül is milyen színvonalúak voltak a produkciók (természetes, hogy kitűnőek mellett gyöngék is előfordultak). Ezúttal az tűnik érdekesebbnek, hogy voltak.

Ezen a nyáron ez a múlt idő sajnos egyre nyomatékosabban tolakodott előtérbe. Egyszerűbben fogalmazva: a tópart — de még a tágabban értelmezett környék is — színházi események nélkül maradt, a szabadtéri előadások különböző könnyűzenei műsorokra korlátozódtak, azaz olyasmikre, amelyeket bárhol, bármikor be lehetett volna mutatni, és csak annyiban voltak szabadtérinek nevezhetők, hogy szabad téren kerültek előadásra. Igazi, színházi rese- ményt mindössze egyet lehetett találni az egész tó körül: a kaposvári Csiky . Gergely Színház társulatának immár tizedik esztendeje ismétlődő vállalkozását Boglárlellén, a Vörös-kápolna előtt, ahol is a helyi .hagyományoknak megfelelően megint valami érdekességet kínáltak: Slawomir Mro- zek Mészárszék című abszurd- groteszk játékát.

Fölösleges sopánkodásnak tűnhet, ha az elmaradt nyári színházi szezon miatt füstölgők. Ám ez a hiány nem kizárólag balatoni kérdés. Es nem érdektelenek az okai sem.

Azt általában tudomásul kellett vennünk ezen a nyáron (de már tavaly is), hogy egész sor játszási hely kényszerűen megszűnt, mert nem sikerült előteremteni az anyagi fedezetet az előadásokhoz. Persze ezt sem szabad összefüggésekből kiszakítva nézni. Akkor, amikor a hivatásos kőszínházak is nagyon súlyos anyagi gondokkal küszködnek, s olykor szinte a fennmaradásukért kell harcolniuk különböző hatóságokkal, hivatalokkal, akkor, amikor a kultúrára összességében, és benne a színházra különösen, egyre kevesebb állami pénz jut, s mint más területeken, az állami mecenatúra itt is úgyszólván kivonul a terepről, nem csoda, ha a különben is törékenyebb konstrukciójú nyári színházak is veszélybe kerülnek. Emlékezetes, hogy a nyári szezon kezdete előtt még olyan igazán patinás, nagy múltú nyári színházak .is, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok vagy a gyulai Várszínház, bejelentették: ezt a nyarat még kihúzzák valahogy (talán), de a jövő évad már tökéletesen bizonytalan, s lehet, hogy az idei előadások hattyúdalnak • számítanak majd. S, ha így van — éspedig súlyosan és valóságosan így van —, mit szóljanak az alkalmibb, anyagilag is, szervezetileg is, tradíciójukat tekintve is sebezhetőbb vállalkozások?

Ilyen körülmények között persze, hogy megszűnnek például olyan sikeres kezdeményezések, mint a tavalyi kőszegi operaestek, s persze, hogy hő- sies> erőfeszítések áján (és a tiszavirágélettel eleve tisztában lévőén) szerveződnek olyan új vállalkozások, mint a tatai operaelőadások, vagy a Balaton-felvidéken fekvő kicsiny községben, Kapolcson az épp e napokban zajló művészeti napok. Ezekről már az indulás pillanatában tudható, hogy egynyári virágok maradnak, mert'jövőre már sem pénzt, sem energiát nem sikerül összegyűjteni a létrehozásukhoz. •

Belejátszik ebbe — s elég nyomatékosan, majdhogynem meghatározó erővel — az is, hogy az effajta vállalkozásokkal szemben tökéletesen érzéketlen a jelenlegi adózási szisztéma. Hogy egy lelkes csapat — mint Kapolcson is — szinte önfeláldozó munkát végez, kultúrát plántál, értékeket teremt, az senkit nem hat meg adó-körökben. Ezt a fajta tevékenységet úgy kezelik, mint ar fröccsöntő-- kisiparos foglalkozását. Ebben a tekiB- teíben alighanem párját .ritkítja a magyar adózási gyakorlat világszerte. Akkor meg miért lelkesedjen, törje magát, aki mégis úgy véli, a kultúra, a művészetek embereinek az a dolguk, hogy kultúrát és művészetet adjanak.

Másik, s nem kevésbé figyelmet érdemlő az a tény, hogy az idei nyárra a Balaton úgy megdrágult, az árak any- nyira fölébe kúsztak az átlagos vagy annál valamivel magasabb jövedelmű magyar családok (tehát az elsöprő többség) anyagi lehetőségeinek, hogy azoknál, akik mégis nyaralni menték, a közvetlen megélhetési költségek mellé már nem fértek be a kulturális kiadások is. Sőt, a szervezett nyaralásba:) (üdülésben) résztvevők is meggondolták, hogy mire adják ki a pénzüket. Ellenben a hatalmas tömegben ide áramló nyugatiak bírták volna pénzzel, ha esetleg olyasmit kapnak, amit ők is értenek, követni tudnak, élveznek. Harmadrangú táncdal- énekesek és fáradt kabarettis- ták magyar műsorai azonban nem ilyenek voltak.

Jószerivel elmúlt a nyári szezon, és megállapíthatjuk: a leépülés, az eljelentéktelene- dés ezt a műfajt is utolérte. S ez sehol nem volt annyira nyilvánvaló, mint a Balaton környékén.

Tukán« István