Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
4 ^£Man »89. AUGUSZTUS 1., KEDD Ő írta Fontos-ság Szellemes, szubjektív beszámolót olvashatunk a Hitel lapjain (89/15.) Esterházy Péter tollából, arról az ötnapos írókongresszusról, amelyet Budapesten rendezett meg az amerikai Wheatland Alapítvány. A sorokban gondolatszellők jogócskáznak, ám egyszer csak azt tapasztaljuk: orkánná erősödtek. Azt írta ugyanis E. P., „ ... a művészeknek lelkiismeret-furda- lásuk van, ezért bizonyítani kívánják nélkülözhetetlenségüket, s szeretnének jó fiúnak mutatkozni a társadalom szigorú, de igazságtalan tekintete előtt, e célból azután élterjeszkedett egy szeriöz politikai, szociológiai beszédmód, az ideológia, a fontos-ság nyelve .. Szívünkből szól a szerzői Gyűléseken, tanácskozásokon zavartan körbepislog- va, könyvet, folyóiratot, újságot feszengve olvasva, egyre gyakrabban érezhetjük: ugyan magyarul hangzik, de mégsem értjük,.. Ennek a szeriőz, azaz komoly (kodó), ünnepélyes, írott, beszélt stílnek az eluralkodása azzal jár, hogy még az is kacagtatóvá válik, amin sírni kellene, sír- nivalóvá pedig az, amit ka- cagtatásra szántak a szóban, írásban megnyilatko- zók. Amikor emberek maroknyi csoportja lép fel a nép, a nemzet nevében, amikor alig ismert települések — ilyen, olyan, amolyan pártállású, színezetű, szándékú — lakói közül néhányon nyilatkozatot, követelést, felhívást, tiltakozást tesznek közzé, akkor arra gondolunk: mily’ hamar tanul a szellem munkásaitól a pórnép ...! Sajnos, van mit tanulnia ... Gátat szakítva árad a szöveg a fontos-ság hamis bizonytítékaként, s ha valaki ebben a fontosságban kételkedni merészelne, jaj annak! Mert nemcsak e beszédmód, nyelv terpeszkedett el, hanem az is, amit megtestesít: a gondolkodás- és magatartásmód, a mi-ugyan-mondjuk, de t*- úgysem-értitek-ezt... Legyen vigaszunk, amit E. P. írt: „A világ együtt hülyül”, KLIENS Oszmanisztikai együttműködés Az oszmán és a Habsburg birodalom tizenöt éves háborújának hiteles forrásait tárták fel magyar és amerikai történészek. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének és az indiánai egyetem oszmanisztikai kutatói négy év óta működnek együtt — a napokban Magyarországon találkoztak. Megállapodtak abban, hogy közösen publikálják a tizenöt éves háborúról valló XVI—XVII. századi török dokumentumokat, amelyeket még a szakmabeliek is csupán hivatkozásból ismernek. Közös kötetük előreláthatóan a következő évben jelenik meg az Akadémia Kiadó gondozásában. Ez a forrásmű jelentős információkkal gazdagítja mind a magyar, mind az egyetemes történelmet. E hosszú háború története ugyanis kevéssé ismert, forrásait nem dolgozta fel kellő mértékben sem az osztrák, sem a magyar, sem a török történetírás. Érdektelen pedagógusok Kibogozható a gordiuszi csomó? A dolog egy tanfolyammal kezdődött. Ezt a tanfolyamot a Pest Megyei Pedagógiai Intézet hirdette meg, eredetileg a diákmozgalmat segítő pedagógusok számára. Ám — ahogy a szervező, Szőllösi Zsuzsanna elmondta — erre nem nagyon akadt jelentkező. Alig volt érdeklődő, annak ellenére, hogy az iskolai diákmozgalom segítése viszonylag új, s még számos tisztázatlan feladat elé állítja az ezzel foglalkozó pedagógusokat. Konkrét megoldások Az érdektelenség miatt módosultak az eredeti elképAz első váci fényképész Csokornyakkendőben Te vagy az, Petőfi?. A szibériai változatNagy vihart kavart a magyar közvéleményben annak az expedíciónak a híre, amely azért indult el két héttel ezelőtt Szibériába, hogy megkeresse és hazahozza Petőfi Sándor csontvázát. Nagyon sokan kételkednek abban, hogy Petőfi Segesvárról orosz hadifogságba került, és nem hittek abban sem, hogy a költő maradványait megtalálják. Ám a Morvái Ferenc költségén létrehozott Mega- morv Petőfi-expedíció július 29-én meglepő hírrel jött haza: megtalálták nagy költőnk sírját! Dr. Kiszely István antropológus maga is bevallja, hogy nem hitt a dologban, csak azért utazott el a csapattal Szibériába, mert szerette volna tisztázni: igazak-e a költő szibériai tartózkodásáról szóló hírek. Petőfit a segesvári harctéren senki nem látta elesni, és a szabadságharc leverése után az emberek hosszú évekig várták vissza. A kortársak közül is sokan kétségbe vonták halálát, sőt Szend- rey Júlia is említi naplójában, hogy nincs meggyőződve férje haláláról. Sokan gyanították, hogy az asszony csak azért kérte férje halottá nyilvánítását, mert mint férjezett nő nem köthetett volna másodszor is házasságot. Sokan állították, hogy még a szabadságharc leverése után is találkoztak Petőfivel. Az első világháborúból hazatérő hadifoglyok szintén hoztak híreket arról, hogy Petőfi Szibériában van eltemetve, sőt századunk elején Barátosi Lénárt magyar geográfus talált is egy sírt a Bajkálon túl, fejfáján Alekszandr Sztyepá- novics Petrovics magyar őrnagy felírással. Egy hadifogoly hazacsempészett egy Olyan orosz újságot is, amelyben egy magyar nyelvű verstöredék alatt Petőfi aláírása szerepelt, de az illetőt itthon csalással és hamisítással vádolták meg. A szibériai verzió újbóli felvetője egy munkácsi hely- történész, aki kollégáival együtt arra a feltételezésre jutott, hogy a Burját Köztársaságban levő Barguzin temetőjében kell a sírt keresni. A helybéli családok leszármazottai még hallottak arról, hogy élt Barguzinban egy titokzatos külföldi őrnagy, bizonyos Petrovics. Az illető igen rosszul, erős akcentussal beszélt oroszul, a városban megnősült, gyermeke született, és 1856-ban meghalt. Dr. Kiszely István antropológus, valamint két clevelandi és egy leningrádi antropológus felelősségük teljes tudatában állítják: 21 kétségbevonhatatlan bizonyítékot találtak arra, hogy június 17-én Barguzinban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval! Természetesen további vizsgálatokra is szükség van, de ezzel egyelőre még várni kell. Nem érkezett meg ugyanis a Művelődési Minisztérium hivatalos kérelme a szovjet hatóságokhoz Petőfi Sándor földi maradványainak hazaszállítása érdekében, így az expedíció kénytelen volt a hamvakat egyelőre a Szovjetunióban hagyni. A kétkedők gyakran hangoztatják, Petőfi lelki alkatához egyáltalán nem illik az a tény, hogy hét évig nem is igyekezett hírt adni magáról. Ez talán valóban igaz, bár nem tudhatjuk, hogy nem tett-e erre — sikertelen — kísérleteket. K. A. Egy férfi, pettyes csokor- nyakkendővel. Bajusza ritkás, oldalszakálla összeér, így nem látjuk a szája sarkában a mosolyt. Csak sejtjük, szeme állásából. Az elválasztott, fejtetőn át fésült haj még késlelteti a kor előrehaladtának könyörtelen jelzését. A kép alatt a név: Erdősy Rezső. A portré egy tablóhoz készült, 1882-ben. A Veress Ferenc által szerkesztett, hét évet megélt (épp száz éve megszűnt) folyóirat 45 alapítójának tablóját ma a Nemzeti Történeti Fényképtár őrzi. A fotótörténeti kutatások jelenlegi állása szerint a mai Pest megye területén a múlt században Abonyban, Cegléden, Nagykátán és Vácott működtek fényképészek. Ezek közül a mesterek közül hiteles portré csak a váci Erdősy Rezsőről maradt fenn. A millenniumkor az Erdősy műterem még működött. Ezt a hazai fotóséletet kitűnően ismerő dr. Möller Miklós 1896- ban megjelent Fényképészeti zsebkönyvéből tudjuk, mely a szakma teljes névjegyzékét tartalmazza, működési hely szerinti csoportosításban. A fényképezés feltalálásának 150. évfordulója alkalmából helytörténeti kutatásokhoz is kapcsolódó fotótörténeti kuta tások talán új lendületet kapnak. Követendőnek látszik a Komárom Megyei Tanács azon kezdeményezése, amelynek keretében két füzetben kiadták a megye fotótörténetét. Fejér Zoltán-F I GYE LŐ AZ UTOLSÓ LÁTOGATÓ. Csütörtökön este egy kicsit lazítani, kikapcsolódni ültem a tévé elé. Rumlis nap után, amely egy burkolt fenyegetést is hordozott magában: a felesleges bírálatok leállíthatók egy telefonnal. S mit ad a sors, akarom mondani a tévé műsorszerkesztői: azt a bizonyos hiedelmet eleveníti fel, hozza elém, „csak egy telefon oda, ahova kell, s minden megoldódik ...” Nem hagyott elszakadni a valóságtól a Vladen Dozorcev, Rigában élő író művéből készült tévéjáték. S csatornát váltani sem volt erőm, hiszen a tegnappal, mely ma is kísért, szembesített. Szembesített azzal a ténnyel, hogy változó világunkban, társadalmunkban a változó körülmények között is akadnak vezetők — kisebb-nagyobb sarzsit viselve —, kik azt hiszik, a törvények felett állnak. Cselekedetüket az vezérli: a kellő helyen csörgő telefon a törvények felrúgására, a jogok semmibevételére menlevelet adhat, ad. S közben a helyén maradhat, átmentheti önmagát, a bőrét a jövőbe. Az élet egy, ragyogóan megformált darabját hozta elém a tévéjáték, s nem utolsósorban Avar István briliáns játéka, s Kozák András markánsan megformált figurája. S a kérdés nem önmagában való, mely elhangzik: miért is nehéz a megtisztulás? A válasszal nem marad adós Dozorcev, „csak tiszta, becsületes emberek vezethetnek bennünket, akik úgy élnek, ahogy hirdetik”. TIZENKÉT HÓNAP AZ ERDŐN. Egy sorozat befejező része került szombaton a képernyőre. Flóráját, faunáját tekintve hazánk egyik leggazdagabb tájára, Gemencre kalauzoltak el a film készítői. Mintha egy képeskönyvben lapozgattunk volna, úgy tárult elénk a táj varázsa, szépsége, állatvilágának értéke. Egyszeriben nem éreztem magam oly szegénynek — csak tudásanyagomat hiányosnak, az ismerd meg hazádat tárgy- és témakörben. SZESZÉLYES ÉVSZAKOK. Van, aki azt mondja: volt már ennél jobb is! Nekem viszont tetszett. Igazi könnyed, nyári szórakoztató magazin került elénk. A Mikó István, Gálvöl- gyi János, Balázs Péter által megformált figurák a nevetőizmokat megdolgoztatták. S a szellemes históriák sem voltak megvetendők gyurmáéktól. Szellemesen s ragyogó technikával. Nem tudom, hogy csinálják, csinálják (?), de a Benny Hill-show-nak nem sikerült még ellaposodnia. Bírja még szusszal, szuflával, ötlettel. Nem így Nagy Bandó András. Többet vártam tőle nemcsak mondandójának aktualitásában — mert ebben nem volt hiba! —, hanem szellemességében is. APRÓNÉP. Nagy, a felnőtt társadalom életében meglévő problémák foglalkoztatják az aprónépet. Akik éppúgy ag godnak a tervezett szálloda- építés miatt szigetük sorsáért, mint ahogy mi is, amikor azt halljuk, az atomtemető szomszédságunkba költözne, vagy a hulladékégető. Jövőnk, sorsunk, környezetünk, megélhetésünk hétköznapi gondjaival találkozunk, azok köszönnek vissza a képernyőről. S miért is ne, hiszen ami ma apróban jelentkezik, az holnap nagy gond lehet. Remélhetőleg a megoldás nem várat majd magára, a „boldog vég”, s utána jöhet a többpártrendszer, a választások sora is. Csak játszom a gondolattal, nem ismerve a sorozat folytatásának témakörét. De amondó vagyok, hogy ez az amerikai kisfilmsorozat mondanivalójával túlnő a mesék világán. 48-AS EMLÉKHELYEK MAGYARORSZÁGON. Van, amire büszkék lehetünk, de szégyenkeznivalónk is akad bőven. Mert azt, hogy a szabadság- harc vértanúinak emléke előtt tisztelgünk, elidőzünk gondolatban az akkor történteknél — önmagában kevés. Sírok, kripták, emlékoszlopok málladoznak, magukon viselve az idő vasfogát — nemtörődömségünk nyomát. Ilyenkor mindig az jut eszembe, a kokárda, október 6-a a Batthyány-em- lékmécsesnél külsőség. Külsőség, ha nem párosul az emlékhelyek rendben tartásával, a gondoskodás ezernyi jelével. Varga Edit ban segíthet. A munkahelyemen a kollégáimtól is kérek és kapok tanácsokat, de nekem sokat jelent a kitekintés lehetősége, az, hogy más iskolákban dolgozókkal is megbeszélhetem szakmai nehézségeimet. Ezért jártam a tanfolyamra, és lettem tagja a Gor- diusznak is. Ide Sződligetre egyébként a tanítványaimmal » jöttem, így nem minden beszélgetésre tudok beülni, viszont akadt már olyan előadás, ahová a gyerekeket is bevittem. Nagyon érdekes volt később meghallgatni a véleményüket. Mester Jolán az egyike azoknak, akik nem a „műhely” tagjaként érkeztek a táborba. — Budapesten, a Varga Katalin Kollégiumban dolgozom. Az az igazság, hogy korábban nem is hallottam a tanfolyamról, de a nyári továbbképző táborról értesítő szórólap a kezembe került. Felkeltette az érdeklődésemet, mivel év közben olyan kevés idő marad szakmai továbbképzésre. Szerintem ez egy nagyon hasznos dolog. Talán azért nem jelentkeztek többen, mert egy pedagógus nyáron sem biztos, hogy ráér. Ezenkívül valószínűleg nem mindenhová jutott el a felhívás. Nyitott műhely A tábor valóban érdekes szakmai programot kírjált az érdeklődőknek. Hallhattak az alternatív közgazdasági gimnázium működésének tapasztalatairól, az ifjúságkutatás jelenkori eredményeiről, az iskolai demokráoia elveiről és gyakorlatáról, a tanár-diák- szülő kapcsolatok szociológiai és pszichológiai vonatkozásairól. A szervezők ismert szakembereket hívtak meg, akiktől a résztvevők természetesen választ is kaphattak kérdéseikre, véleményükre, tapasztalataikra. S végezetül még egy információ: a Gordiusz tagjai, jelenleg a tavaszi tanfolyam résztvevői, de a szellemi műhely nyitott. Várja minden, tevékenysége iránt érdeklődő egyén, csoport, intézmény jelentkezését. K. Á. zelések. Az idén Ifebruárban kezdődő tanfolyam résztvevői a munkájuk során felmerülő problémák kezeléséről, ennek módszereitől beszélgettek. A képzés során a pedagógusok saját iskolai környezetükben jelentkező eseteket meséltek el, és ezekre konkrét megoldási módokat kerestek. A tanfolyam zárásakor elhatározták, hogy továbbra is együtt maradnak, hiszen az oktatásnevelés során felmerülő gondok megbeszélése, a többiek tapasztalatainak felhasználása nagymértékben segítheti tanári munkájukat. Az elhatározást tett követte, így alakult meg a Gordiusz Szellemi Alkotó Műhely, amely eredeti tevékenysége mellett szolgáltatásokat is ajánl a téma iránt érdeklődő személyeknek, intézményeknek. — A tanfolyamot februárban körülbelül huszonötén kezdtük, a májusi befejezésre úgy tizenöt résztvevő maradt — mondja Szőllősi Zsuzsanna. — Ez persze nagyon kevés, ha azt nézzük, hogy a megyében összesen mintegy 11 000 általános és középiskolai tanár dolgozik. A szabadidő csökkenésével, a romló életkörülményekkel lenne csupán magyarázható az érdeklődés hiánya? Pedig minden iskolába küldtünk tájékoztatót. Biztos vagyok benne, hogy számos pedagógusnak nagyon nagy szüksége van mindarra, amit a tanfolyam kínált. Nem elméleti dolgokról, hanem konkrét ügyekről, és ezek megoldásának lehetőségeiről volt szó. Az ilyen .jellegű továbbképzés a szakmai fejlődés fontos eleme. Ezért hívtuk életre a Gordiuszi, és ezért szerveztük meg nyári továbbképző táborunkat is. Kevés az idő A tábor helyszíne Sződíiget, a volt KISZ-vezetőképző területe, ahová július 24. és 30. között döntően a tanfolyam résztvevői jöttek el. Rupper Györgyi Pilisvörösvárról érkezett, az ottani szakmunkás- képzőben magyart tanít. — Én még csak egy éve dolgozom, és nagyon fontos számomra minden olyan információ, ami a napi munkámCsaládi ünnep nyáron Búcsú Perbálon Perbálon már generációk óta megrendezik minden évben a háromnapos Anna-napi búcsút. A helybéliek egész héten készülődnek otthonaikban, a szervezők pedig országszerte plakátokon hirdetik a nagy eseményt. Más helyeken a karácsony a legnagyobb családi ünnep, itt, Perbálon az Anna- napok. Valamikor ez is vallási ünnep volt, Szent Anna a helyi katolikus templom névadója. A búcsú időpontját a tanácselnök a mai napig egyezteti az egyházzal, általában a hónap utolsó vasárnapját (Anna-nap július 26-án van) jelölik meg. Az egykor kitelepített rokonok mindig ilyenkor jöttek vissza látogatóba az NSZK-ból, és az ország minden tájáról, de úgy két-három éve tömegesen érkeznek erre az alkalomra. Jó módja ez a velük való kapcsolattartásnak, mivel Perbálról annak idején nem egy helyre, hanem szétszórva telepítették ki az embereket, így testvérvárosi kapcsolat létesítésére, mint a környező községeknek, nekik nem volt lehetőségük. A búcsút a tanácsháza mellett egy 30 méter sugarú körben helyezték el. A helyi vezetőség támogatja ezt a régi szép hagyományt. A bazárosok sátrai mellett helyet adnak a népművészek és iparművészek pultjainak is, sőt, szorgalmazzák, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. A község vezetősége az An- na-napokat az utóbbi időkben a felszabadult légkör megteremtése és a gondtalan szórakozás mellett egyre inkább a nívós közművelődés érdekében is igyekszik felhasználni. A feldíszített kultúrházban vasárnap és hétfő este Anna- bált tartanak, szombat este egyórás térzene volt a törökbálinti sramlizenekar részvételével. Hajnalig tartó, többnapos esemény a Tájvédelmi Klub y „Zsámbéki-medence” című környezetvédelmi kiállítása, amelynek keretében hatórás videoösszeállitást vetítenek a környék nevezetességeiről, az itt élő idős emberek visszaemlékezéseiről. Jó dolog, hogy a gyerekek egyszer egy évben ízelítőt kapnak, hogy hogyan szórakozott annak idején mozi, video, tv és rádió nélkül a falu lakossága, szüleik, nagyszüleik gyermekkorában. Kemencei Kálmán tanácselnök ígéretet tett, hogy amíg rajta múlik, ezt az eseményt mindig ünnepelni fogják itt. Szegő Krisztina
