Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám

4 1989. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK Tanul a tanár; de lesz niég oroszóra A bérharcot tovább folytatják ■ Heti filmtegyzetb Gyilkos optika Egy kocka a Gyilkos optika című tűmből Mozgalmas lesz az idei tan­évkezdés, hiszen sok kérdés foglalkoztatja a pedagóguso­kat. Egyik az orosz nyelv ok­tatása, vagy helyette más nyelv bevezetése, s a taná­rok egzisztenciális gondjainak megoldása. Feltehető, hogy mivel már nem kötelező, az orosz helyett legtöbben az angolt, vagy a németet választják. E téren nagy nyomás nehezedik a tan­testületekre — mondják a me­gyei tanács szakvezetői. Csak­hogy úgy nem érdemes bár­mely idegen nyelv oktatását is bevezetni, ha az óraadó legfeljebb egy-két leckével tart előbb a tanulásban, mint a hallgatói. Hiányzó feltételek Oberczán József, a megyei tanács művelődési és sport osztályának helyettes vezető­je megérti az igényeket. Bár úgy véli: a jövő útja a szom­szédos országokkal való őszin­te barátság és együttműködés. Ezért nagy szükség lesz a ro­mán, a szláv nyelvek értőire is. Érdekességként említi, hogy a realitásokat felismerő, a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésében érdekelt nyugati országokban épp most kezdik tanítani az orosz nyelvet, ami iránt sok helyen mutatkoznak komoly igények. A legtöbb általános iskolá­ban csak annyi lesz az idei változás, hogy a negyedik osz­tályban már nem kezdik el a gyerekek orosz tanítását, de a felső tagozatosok folytat­ják tanulmányaikat. Ennek az az egyszerű oka, hogy nincs elég német, angol, s más nyelvek oktatására felkészült pedagógus. Valamivel jobb a helyzet a középiskolákban, de ott is inkább a szaktanár­hiány a jellemző. A döntés után tehát első lépés a feltételek megterem­tése, a jelenlegi orosz szakos tanárok átképzése. Közülük feltehető, hogy nem minden­ki vállalkozik erre. Legin­kább az egyszakosok jöhet­nek számításba. Az összesen 6-700 órás tanfolyam elvégzői új nyelvtanári diplomát kap­nak. A tanfolyam kiadásai nem őket terhelik. A költsé­gek 65 százalékát a kormány fizeti egy meghatározott alap­ból. A különbözetet a helyi tanácsok költségvetéséből fe­dezik. Szeptember végén, ok­tóber elején, a tanárok ala­pos tájékoztatása után meg­kezdődnek a tanfolyamok. Ezekkel kapcsolatban Soly- mosi Sándor, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkári tanácsának vezetője úgy véli: — jó lenne, ha ezeket a kör­zetközpontokba kihelyezve bonyolítanák le, hogy az em­berek ne kényszerüljenek fá­rasztó és időrabló utazások­ra. Számításba véve azt, hogy az egyetemeken idén nem emelték a nyelvtanár hallga­tók létszámát, hogy az átkép­zés időbe telik, a megyei szak­vezetők szerint csak 1994-re várható iskoláinkban kiegyen­súlyozott színvonalú nyelvok­tatás. — Ezek szerint nem volt alapos a változás előkészítése? Válaszul a szakszervezeti ve­zető fogalmazza meg azt, ami­vel Obreczán József és Lo­vász Márta csoportvezető sem vitatkozik: — Egyike ez is az olyan állami intézkedések­nek, melyeknek nem volt meg a feltételük. Egyelőre tárgyalnak Október elsején már a meg­emelt fizetést borítékolják az iskolákban. Persze, csak 16,3 százalékkal többet, mint ed­dig. Ez is kínos, mert a tavaly óta nyilvánosság előtt folyó tárgyalásokon negyven száza­lék ment át a köztudatba. Er­re sokan már fel is kiáltottak: Hát, mit akarnak ezek? Mit is? Igaz, hogy ezen a pályán különféle pótlékokat fizetnek, ám azokat túlórákért, többletmunkáért, vagy többlet tudásért. A napi rendes oktató munkáért járó havi fizetések átlaga viszont 1988. decembe­rében 7 ezer 565 forint volt. Ez a szám, még akkor sem lenne magas, ha 1 ezer 100 forintot hozzá írnánk. Eny- nyivel több a fővárosban al­kalmazott kollégák átlaga, no­ha a mieink munkája sem ke­vesebb az övékénél, s nem is értéktelenebb­A Pedagógusok Szakszerve­zete augusztus 21-én kelt, a tagsághoz és a tisztségviselők­höz írt levele szerint elnök­ségük határozottan kijelenti, hogy a béremelés mértékével elégedetlen. A bérharcot egye­lőre tárgyalások útján foly­tatják. A jelenlegi intézkedé­sekkel csak akkor értenek egyet, ha január 1-jétől a kor­mány az évi bérfejlesztés mértékében kompenzálja az idén keletkezett hátrányukat. Aláírásokat várnak azt bizo­nyítandó, hogy ezt az állás­pontjukat a tagság helyesli. Kilátásba helyezik, hogy tár­gyalásuk sikertelensége esetén követelésüket nyomatékosab­ban is alátámasztják. Elosztási alapelvek A szakszervezet szerint a jelenlegi intézkedés arra való, hogy az anyagi ágak bérszín­vonalától való elmaradást csökkentse. A meglévő pénzt úgy kell elosztani, hogy az emelés nettó értéke ne legyen kevesebb 500 forintnál. Az irányelvek ajánlják, hogy ré­szesítsék béremelésben a tar­tósan távol levőket, akik a gyes, a gyed, vagy a ka­tonai szolgálatuk miatt nem lehetnek pillanatnyilag ak­tívak. Az intézmények vezetői megkapták a kereteket. Soly- mosi Sándor szerint a szak- szervezet képviselőivel nem lehet elmulasztani az egyez­tetést egyetlen munkahelyen sem. Arról szólva, hogy he­lyenként bizonyos összegeket visszatartottak, megjegyzi: az lenne a jó, ha most inkább azt néznék a vezetők, hol lehet minél többet hozzátenni eh­hez a pénzhez, s nem tartalé­Ismét megkezdődik egy tan­év, új elsősökkel és a szoká­sos gondokkal: nem minden tankönyv kerül időben a diá­kokhoz. Pontosítsunk; még az alapvető, tehát az általános is­kolásoknak szükséges kiadvá­nyok közül is egyik-másik — az első osztályosok rajztanítá­sát szolgáló képes könyve, a hetedikesek földrajz- és a nyol­cadikosok történelemkönyve — csak szeptember közepére vár­ható. Szóval, vannak gondok idén is, annak ellenére, hogy 32 millió tankönyv készül másfél millió hazai diák számára. Sok ez vagy kevés? Szakemberek vitatják, de hasonló kérdés, mint például az, hogy mi volt előbb: a tyúk, avagy a tojás? Kétségtelen viszont, hogy sem­miféle más vizuális élmény vagy gyakorlati tapasztalat nem pótolhatja és nem helyet­tesítheti ezt a már a késő ókor. ban is nélkülözhetetlennek minősített taneszközt. Érdekes kiadvány — színes illusztrációkkal — Mészáros István műve: A tankönyvki­adás története Magyarorszá­gon. Megtudhatjuk belőle egyebek között: lassan ezer esztendeje lesz annak, hogy le­jegyezték az első erre vonatko­zó hazai adatot. A XI. század elején, nem sokkal István ki­rály megkoronázása után, a pécsi püspök latin .nyelvtan- könyvet kért iskolája számára frankföldi püspöktársától. S a példány rendben meg is érke­zett Magyarországra. A középkori előállítás és terjesztés egyébként roppant egyszerű módon történt; a di­kőin!. Beszél arról a nézet- különbségről is, amely a me­gyei tanács és a szakszervezet között alakult ki egy ponton. A testület az ágazati bértarta­lékból kétszáz forint pótlékot adott a pályán nyolc évnél többet még el nem töltött fia­tal kollégáknak. Ezer forint­tal kapnak többet a nemzeti­ségi nyelvoktatók, hatszázzal a szaktanácsadók. Az érdekvé­delem oldaláról nézve erre most nem lett volna mód, s ez meg is osztja a kollektívá­kat. Feszültségforrás máris a 15-20 éve oktatók között, akik joggal kérdezik: miért maradnak ki mindenből? A jövőbeli stratégia a tartalékok közös elosztása legyen han­goztatják a szakszervezetek. Hiszen már az is épp elég di­lemmát okozott, hogy az agg­lomerációs övezetben dolgo­zóknak több pénzt kellett vol­na osztani. Ám a tanácsiakkal együtt úgy látták, erre sincs most lehetőség. ák leírta magának az egyes tananyagrészleteket a tanár ál­tal rendelkezésére bocsátott mintapéldány alapján, (Remél­jük, hogy erre a módszerre azért a késői utódok már nem kényszerülnek.) Gutenberg kultúrát forra­dalmasító találmánya, a könyvnyomtatás, a 15. század közepétől kezdte éreztetni ha­tását az iskolákban is. Az el­ső, ma is ismert ábécéskönyv címfelirata pontosan jelzi, hogy 1553-ban nyomtatták Ko­lozsváron, minden bizonnyal Heltai Gáspár nyomdájában. A címe egy kicsit bizony hosz­A leghosszabb életű hazai tan­könyv volt a Hármas kis tükör Nyugdíjba megy a fürdőmester Utoljára fúj a sípjába A kisportolt ember láttán az em­ber fel sem tételezi, hogy Józsa István fürdőmester, a gyömrői strand életének mindig ugrásra kész őre búcsúzni készül. Van, amiről sugárzó arccal be­szél, máskor lehajtja a fejét, csak a két kezét nézi. Pista bácsi imádja a gyerekeket. Ezért készített oly sok télen át jégpályát nekik, ezért büszke azok­ra, akik a keze alatt tanultak meg úszni, értek el a sportban jó ered­ményeket. Szívesen gondol azok­ra a csemetékre is, akik önként vettek részt a strand rendben tar­tásában, és persze azokra is, aki­ket sikerült kimentenie a vízből. — Sajnos sok szülőt, hozzátar­tozót láttam összeroppanni, amikor a kis holttestet kitettük a partra — mondja ma is könnybe lábadó szemmel. — Miért hagyja abba? — Mert fáradt vagyok, és most a fürdőmesterség már nem idős embernek való. Az egészségem sem a legjobb azóta, hogy azt az öngyilkosjelöltet kihúztam a mély vízből. Ez a mentés kis híján az életembe került. Megfáztam a víz­ben, tüdő- és mellhártyagyulla- dást kaptam. — Utódja van már? — Járt itt két fiatalember, de ők párosán sem hajlandók ekkora víz­felületre vigyázni. Főleg ennyiért nem .. • O. E. szadalmas: „A keresztyéni tu­dományoknak fundamentuma, rövid és hosszan való kérdé­sekbe befoglaltatott a magyar (írás) olvasásának módjával egyetemben. A gyermekecskék- nek és az egyéb együgyű ke- resztyényeknek épülésére.” Tankönyvslágernek nevezi Mészáros István Losontzi Ist­ván nagykőrösi iskolarektor 1773-ban napvilágot látottHár- mas kis tükör című, bibliai történeteket, valamint hazai földrajzot és történelmet tar­talmazó művét, melyet még a 19. század közepén is több ki­adásban megjelentettek. Bár sikerülne napjainkban is ilyen hosszú életű slágerkönyvet ad­ni a diákok kezébe... 1881. július 1-jén kiadott utasításában a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter a készülő tankönyvekről így rendelke­zett: „Azokról odaérkezésük napjától számítandó, legfeljebb három hónap alatt a bírálatot, illetőleg véleményes jelentést hozzám fölterjesszék. Ha a bí­rálati munka megtorlódnék, a T. Tanács feladata erről ne­kem jelentést tenni.” Szóval a késés már akkor sem volt ép­pen ismeretlen fogalom e té­ren. Mészáros István műve, a tankönyv hazai kiadásának tíz évszázados története nemcsak a hazai iskolaügy múltját vi­lágítja meg sajátos tükrözés­ben, hanem a magyar művelő­déstörténet egy-egy állomását is bemutatja. Hosszú volt az út a Szent István-kori egyetlen frankföldi tankönyvtől az idén megjelenő 32 millió példányig. G. J. Semmi kétség: korunk egyik legelszaporodottabb filmhőse az újságíró vagy a riporter, esetleg az újságíró-riporter- tévés. Alig akad valamirevaló bűnügyi vagy kalandfilm az újabb termésből, amelyben ne találkoznánk vele. Hol csak egyszerűen mindentudó és mindenlátó, hol meg egyene­sen zseniális, aki ha nem vol­na, tán még a tyúk sem toj­na. Olykor dörzsölt és vagány fiatalembernek álcázza magát, olykor feltűnően csinos fiatal nőnek. Olykor lefekszik a sze­replők többségével (ha fiú, a leányokkal, ha lány, a fiúk­kal), mert esetleg csak így juthat a nagy sztori birtoká­ba, olykor nem fekszik le, mert ez a nemes önmegtar­tóztatás mutatkozik gyümöl­csözőbbnek az ügy szempont­jából. Olykor kapcsolatba ke­rül különböző magas szervek­kel és főnökökkel. A CIA és az FBI különösen kedvelt előtte, de beéri arab vagy dél­amerikai országok titkosügy­nökeivel is. Olykor megvesz­tegetik, olykor ő veszteget meg másokat. Olykor megölik, oly­kor ő öl meg másokat. De így vagy úgy,, ő mozgatja az ese­ményeket, és nélküle megáll­na a cselekmény, megállna az ész. Néha meg is áll. Mint a most bemutatásra kerülő film esetében is. Richard Brooks filmje, a Gyilkos optika, a változatosság kedvéért ugyan­is egy olyan újságírót — pon­tosabban: tévés sztárriportert — választ főhőséül, aki sze­rencsés kereszteződése egy közepes képességű 007-es ügy­nöknek és egy playboyba ol­tott Interpol-smasszernak. Az a Patrick Hale (így hívják szuperhősünket), akit, hogy a fenti meghatározás kétségkí­vül találó legyen, maga Sean Connery játszik, egyszerűen fenomenális. Haveri viszony­ban van dúsgazdag és enyhén hatalmi paranoiás arab siva­tagi királyokkal. Puszipajtása az épp kormányzó amerikai el­nöknek, de az ellenzék jelölt­jének is. A tenyeréből eszik a CIA és az FBI, illetve né­ha ő eszik azok tenyeréből. Nincs olyan zűrzavar, puccs, forradalom vagy álforradalom, ahol ő már a kitörés előtt ott ne lenne kamerájával (mert hát talán mondani sem A Gyilkos optikában egyet­len fintor volt az egész szu- perriporterkedéssel szemben: Sean Connery az ejtőernyős ugrás előtt egy lezser mozdu­lattal lekapta a fejéről az úgynevezett pepit, azaz a ko­paszság elleplezésére szolgáló póthaj-betétet, és ott állt előttünk Gorbacsov-fazonú frizurában. Ezzel szemben a Kemény fickók című amerikai film (újabban a legtöbb moziúj­donság nálunk is éppúgy ame­rikai, mint szerte a világon; lehet, hogy ez az Európához való felzárkózás jegyében van így, sőt ez már maga a fel­zárkózás?), szóval ez a film nem titkolja, majdnem a leg­első kockájától kezdve, hogy iróniával kezeli a témát, azaz két kiöregedett szuperbank­rabló kalandos történetét. A két öreg nehézfiú vagy kell, úgy riporterkedik, hogy gyakran a kamerát is maga kezeli, ilyen all round fiú, hát mit szólnak?). Becserkészi a hírhedt és természetesen szin­tén paranoiás, rettegett arab terrorista főnököt, aki vele — és csak vele — szóba áll, nyi­latkozik, elfecsegi a terveit, oda bele sztárunk kamerájá­ba. Sztárunk ezenkívül ott van az elnöki közvetlen stáb minden fontos döntésénél. Rá­bízzák kényes ügyek megol­dását (beleértve a paranoiás sivatagi király hidegre téte­lét). Vele nyomoztatnak bő­röndökben elférő atombombák után. A szeme (kamerája) láttára nyírják ki nem is tu­dom már pontosan, kik, és kinek vagy kiknek az érdeké­ben, a nagymenő nemzetközi fegyverkereskedőt, aki ezeket a hőpalack méretű atombom- bácskákat szállította a sivata­gi királynak. És ki lenne ott az őrült terrorista főnök elle­ni katonai akció kezdetekor, ejtőernyővel ugorva az anti- terrorista amerikai egységek tábornok-főnökének társaságá­ba, mint ő maga, Patrick Ha­le, a szuperriporter, korunk hőse. Néztem ezt a terjedelmes, két óra időtartamú filmet, és lassan a hatalmába kerített valami furcsa, de leküzdhetet­len szakmai irigység. Mi több, csöndben gyűlölni kezdtem ezt a szupersztárt. Mi mást is te­hettem volna, én, csóringer magyar kolléga, akinek már az is élmény, ha Nyíregyhá­zára utazhat gyorsvonat 2. osz­tályon, és meghatódik, ha ki­fizetik a napidíját. És az meg már a non plus ultra a szá­mára, ha besündöröghet va­lamely testvérvárosi küldött­ségbe, és elutazhat abba a testvéri országba, ahonnan még nem tiltották ki a ma­gyar újságírókat. Aztán leküzdöttem az irigy­ségemet meg a gyűlöletemet, és dölyfösen sajnálni kezdtem ezt a Patrick Halét. Mit vág úgy föl? Olyan felszereléssel, olyan haverokkal, olyan kor­látlan hitelt biztosító bank­kártyával, olyan technikai háttérrel könnyű szuperked- ni. Jöjjön ide, és próbálja meg mindezt itt! Akkor majd kiderül, ki a legény a nyíregy­házi gyorson! harminc évvel a történet kez­dete előtt kirabolt egy posta­vonatot. Leülték a három év­tizedet, és most szabadulnak, ők, a valahai nagymenők. Csakhogy ma már a kutya sem tudja, kik voltak ők. De mi az. hogy voltak? Most is azok. És ezt be kell bizonyí­tani. A film ennek a faramuci bizonyítási eljárásnak a ka­landjait meséli, sztorizza el. Nem véletlenül használtam ezt az igét. Valóban sztorik sorát látjuk, melyekben a két öreg vagány vért izzadva bi­zonygatja, hogy ők még azok, akik voltak. Hogy a film ked­vesen mulatságos és nagyon szórakoztató, az pedig annak köszönhető, hogy a két öreg vagányt Burt Lancaster és Kirk Douglas játssza, aranyos humorral és nem kevés ön­iróniával. Takács István Kovács T. István A fahalálról Állok az erkélyen s nézem, mint gyilkol az ember las­san, komótosan egy harminc év körüli diófát. Útban van az az árva, hát el kell pusztítani, megkí­nozni, ágait egyenként lemarni, letépni. Gyenge egy ilyen faóriáshoz az ember, mintha gyufa­szállal akarnák tovahajtani a sziklát. Segítségül hív azért egy acélmonstrumot, egy markoló­gépet, egy vasfogú Gélemet, szolgalelkűt. A dübörgő fogazat előbb a fa oldalágait rántja magá­hoz s nyúzza a földre — hullanak alá a levélkönnyek. Sorban tépődnek ízületükből a fának kezei, karjai, mígnem ott marad az egyszál törzs, a bárdolt végtagú. A vasfogú óriás nem kegyelmez: marcangolja az ezer sebtől fénylő fatörzset s gyökerestől kitépi azt. Ember irányítja a szörnyeteget, egy másik kétlábú, szelíden nézi a köznapi tragédiát, színpadi ábra. Holnap már újmódi palota alapját fektetik a fagyilko­lás helyére a Hild-érmes Szentendre eme részén. És nagyapa lesz a fagyilkoló, mire újólag árnyékot vet e sivár területre harminc év múlva a leölt fa földben felejtett termése. Besze Imre Sláger is lehetne A tankönyvkiadás története Kemény fickók

Next

/
Thumbnails
Contents