Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-22 / 197. szám

London olimpiai bajnoka Elhunyt Németh Imre Hetvenkét éves korában elhunyt Németh Imre olim­piai bajnok kalapácsvető. A Magyar Olimpiai Bizottság, az Országos Sporthivatal, a Magyar Atlétikai Szövet­ség és a Népstadion és Intézményei saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Németh Imre a MAC-ban, majd a Vasasban atletizált. Harmincévesen lett a világ legjobbja. 1948-ban világ­csúcsot javított, és még ugyanabban az évben olimpiai bajnokságot nyert Londonban. Négy évvel később Hel­sinkiben is dobogóra állt: ekkor bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon, összesen tizenkét alkalommal volt magyar bajnok, utoljára 38 éves korában. Németh Imre 1953-ban lett a Népstadion igazgatója, majd 1957-től 1980-ig, nyugállományba vonulásáig a Népstadion és Intézményei főigazgatójaként tevékeny­kedett. 1964-től 1974-ig a Magyar Atlétikai Szövetség el­nöke is volt. Eletútjáért megkapta a Nemzetközi Olim­piai Bizottság Érdemrendjének bronz fokozatát. Világcsúcskísérlct a Hnngaroringcn Negyvenórás kaland Sohasem látott vllágcsúc&kí- sérlet helyszíne tegnaptól a mogyoródi betonszalag, a Hun- garoring. Hétfőn délelőtt fél tízkor ült be 15-ös jelzésű au­tóbuszába Tar Bálint, a Buda­pesti Közlekedési Vállalat so­főrje. Célja, hogy megjavítsa a folyamatos autóbuszvezetés eddigi, 30,5 órás világcsúcsát. Tar Bálint 40 órán keresztül köröz majd Ikarus 415 típusú járművével, és előzetes szá­mítások szerint mintegy 2500 km-t fog megtenni. A világcsúcs csak akkor ke­rül be a Guinness-féle rekor­dok könyvébe, ha az autó- buszvezető egyetlen pillanat­ra sem áll meg, s mind saját, mind járműve „üzemanyag- töltéséről” mozgás közben gondoskodik. A vállalkozó szellemű sofőr főpróbája sikeres volt, akkor 42 órát töltött ébren, ebből 36-ot autóbusza volánja mö­gött ülve. A nagy vállalko­zást a BKV szervezte, a Mo- gürt és a nyugatnémet Woith cég támogatta. N. A. Péntekig Dunavarsányban Kérdéses Gyulay rajtja Ragyogó napsütéses időben érkezett meg hétfőn a norvé­gokkal és az osztrákokkal együtt Plovdivba, a 22. kajak­kenu világbajnokságra a 29 versenyzőt számláló magyar válogatott nagyobbik csoport­ja. (Nyolcán csak pénteken csatlakoznak a társakhoz, ad­dig otthon, Dunavarsányban folytatják a felkészülést.) A csapattagok közül nem a legjobb hangulatban készülő­dött a légi útra a kétszeres olimpiai bajnok, Gyulay Zsófi.* A Bp. Honvéd négy számban is induló kitűnőségének va­sárnap egy könnyebb futóed­zést követően begörcsölt a hátizma, s egyelőre a beadott injekciók sem segítettek rajta. A szakvezetők azonban remé­lik: szerdáig helyre jön, s nem lesz akadálya, hogy induljon a kajak-egyesek 500 méteres számában. Mindenesetre a hét­fő délutáni edzést kihagyta. Kedden reggel, az újabb orvo­si vizsgálat után dől el. mikor szállhat vízre legközelebb. A többiek viszont már hét­főn — miután elfoglalták he­lyüket a háromcsillagos Lenin­grad szállóban — mintegy másfél órán keresztül ismet- kedtek az igen modern, min­den igényt kielégítő vadontúj pályával. Az első benyomások kedvezőek, bár Vajda Vilmos szövetségi kapitány szerint a kialakított csatorna nem túl széles, Kedden még mindig csak edzések szerepelnek a prog­ramban, este pedig megtartják az ünnepélyes megnyitót. amelyre 33 ország képviselőit várják. Bonn Ottó, a nemzet­közi szövetség magyar főtitká­ra arról tájékoztatta az újság­írókat, hogy Kuba és Izrael után Irán is lemondta részvé­telét. így az ötnapos világver­seny mezőnyében Brazília lesz az egyetlen vb-újonc. /VsY ntotjtfoi Hírlap SPORT 1989. AUGUSZTUS 22. A 33. heten Totózóknak A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság tájékoztatása szerint a totó 33. játékhetén 12 találatos szelvény 50 darab akadt, nyereményük egyenként 241 589 forint, 11 talála­tos szelvény 898 darab, nyeremé­nyük egyenként 5381 forint, 10 ta­lálatos szelvény 9989 darab, nyere­ményük egyenként 726 forint. Megyei I, x, 2 Vendégsikerek 1. Haladás—Váci Izzó x 2. Dabas—Gyula 2 3. Dömsöd—Tatai Honvéd 1 4. Dunakeszi—BKV Előre x 5. SZTK—Göd x 6. Sülysáp—Dunavarsány 2 1. Hernád—Fót 2 8. Aszód—Pilis 1 Szombaton Vízipróba A közkedvelt olimpiai ötpróba- akció idei sorozata május 21-én a Tatai tó körüli futással kezdődött meg. A júliusi Balaton-átúszással a második próbát tudhatták maguk mögött a vállalkozók. A harmadik állomás a szombati vízitúra. A Szentendrei-sziget körüli Duna- ágakban megrendezendő „vízipró­ba” rajtja az Országos Sporthiva­tal III. kér. Nánási út 91. sz. alatti üdülőjének mólójánál lesz. A je­lentkezők reggel 6 és 9 óra között folyamatosan indulhatnak a női, gyermek és szenior 40 km-es és a felnőtt férfi 72 km-es távon. A ne­vezési díj 50 forint. Leányfalun Toborzó Labdarúgó-toborzót tar­tanak Leányfalun augusz­tus 29-én és 30-án délután 5 órai kezdettel, 1974 és 1978 között született fiúk részére. A futballozni vá­gyó gyerekek a pályán je­lentkezzenek Csorba Sán­dor és Mezei Miklós edzők­nél, és a foglalkozásra tor­nacipőt hozzanak maguk­kal. 1. Szigetújfalu 2 2 — — 6-1 4 2. Fót 2 2 — 6-3 4 3. Göd 2 1 1 — 5-2 3 4. T.-márton 2 1 1 — 4-2 3 5. Aszód 2 1 — 1 6-3 2 6. Dunavarsány 2 1 — 1 3-3 2 7. P.-vörösvár 2 1 — 1 3-4 2 8. Dány 2 1 — 1 2-3 2 Hernád 1 — — 1 2-3 2 Nagykörös 2 1 —« 1 2-3 2 11. Pilis 2 1 — 1 3-6 2 12. SZTK 2 — 1 1 3-4 1 13. Bugyi 2 — 1 1 3-6 1 14. Sülysáp 2 — — 2 2-5 — 15. Szentendre 1 — — 1 0-1 — 16. GEAC Hering szépített A két újonc együttes az Al- földi csoportban játszik. A ceglédi Bem SE a Baghoz ha­sonlóan 5-2-es győzelemmel rukkolt ki. Molnár egymaga 3 találatot szerzett. A Dabas a bajnokjelölt Gyulától már 3-2- re kikapott, nem vallott szé­gyent. Négy együttesünk sze­repel a Duna csoportban. Kö­zülük csupán a Dunai Kőolaj kapott ki. ESMTK—Dunai Kőolaj 3-1 (2-0). Ady Endre u., 900 néző. V: Polgár. D. Kőolaj: Adám — Nemes, Horváth, Grósz, Kovács (Kövesi), Héring, Dán- czi, Henrik, Papp (Csomós), Nagy, Juhász. Az NB II-ből kiesett, gól- ratörőbben játszó hazaiak ellen Héring szép találatával szépí­tett a százhalombattai csapat, amelyben Nagy és Kövesi tűnt ki. Dömsödi Dózsa—Tatai Hon­véd AC 1-0 (1-0). Dömsöd, 400 néző. V: Szabó. A Pest megyei csapat Zilai góljával nyert az újonc ellen. Érd—Esztergom 0-0. Érd, 300 néző. V: Lettrich. Mindkét együttes megfogyatkozott, Szalai, illetve Stréli jutott a kiállítás sorsára. Ismétlésből gól A megyei bajnokságban már a második fordulót ját­szották. A GEAC elhalasztott mérkőzése miatt csak hét ta­lálkozó volt, bővelkedve meg­lepetésekben. Négy vendég- győzelem, valamint két dön­tetlen született, s így a pontok több mint fele — összesen tíz — az utazók tarsolyába került. A Szigetújfalu pályakorsze­rűsítés miatt október elejéig vendégeskedik s most másod­szor is utazott. A dányi rang­adót biztosan nyerték. — Győzelmet terveztünk, s ez valóra is vált a nagyon jól játszó Dány ellenében — mon­dotta Horváth István újfalui tudósítónk. — A vendégek vezetését a csereként beállt Koroknai egyenlítette ki, majd szabadrúgásból előnyhöz is jutottunk érdekes körülmé­nyek között. Kamrás bár betalált a háló­ba, a bíró megismételtette a Alamizsnára nincs szükségük Százezer márka ára Ez év januárjában már sze­repelt Oldenburgban az Építők SÓ női kézilabdacsapata, most ismét oda utaznak a budapes­ti kék-fehérek, ahol augusz­tus 25—27. között egy nemzet­közi tornán vesznek részt. Most kétségkívül sokkal na­gyobb az érdeklődés, hiszen időközben az Építők SC — először a klub történetében — magyar bajnok lett. ráadásul a viharos körülmények között a TUS Walle Bremen együtte­séhez túlozott két magyar vi­lágklasszis egyike, Kiss Éva (23) is az Építők sportolója volt. — Nem kis gondjaink van­nak Kiss Éva távozását köve­tően — vallotta be Laurencz László mesteredző, aki immár negyedik éve irányítja a baj­nokcsapatot. — Bár Kiss Éva valóban nagy játékos, azért nélküle is megpróbálunk jól és eredményesen szerepelni. A nyári előkészületek egyik fon­tos állomásaként indultunk Szegeden egy nyolc résztvevős tornán, ahol végül a 2. he­lyet szereztük meg. Ezután Ósehszlovákiában. Salában vettüjik részt egy újabb nem­zetközi erőpróbán: ott pedig megníiertük a tornát. Pedig az ellenfelek között ott volt a csehszlovák bajnok, a Tátrán Presov, amelynek csapatát 27-20-ra vertük, s a másik él­vonalbeli, a Dusló Sala ellen is nyertünk 18-12-re. Ezt a tornát immár 13. al­kalommal rendezték meg, s előzőleg csak egyszer — 1982- ben — nyerte meg külföldi együttes, a Tatabánya, amely­nek éppen Laurencz László volt az edzője ... — Azóta túljutottunk a ha­zai bajnoki premieren is — folytatta Laurencz —, s bizony nagyon akadozott a gépezet, csak egy góllal. 17-16-ra tud­tuk megverni a Győri Sport- központ jelentősen megerősö­dött gárdáját. Kedden az újonc Veszprém otthonába látoga­tunk, majd szerda este indu­lunk az NSZK északi részén fekvő Oldenburgba. Elsődle­ges feladatunk a nemzetközi tornán való minél jobb sze­replés. de természetesen na­gyon kíváncsian várom: meg­keresnek-e egyáltalán a bré­maiak? Az ő menedzserük, Birr úr ugyanis a napokban azt üzente: aki akar valamit, az jöjjön Brémába! Hát mi nem megyünk, az biztos. Azután arról is szó esett, hogy a tárgyalások esetle­ges létrejötte még távolról sem jelenti a sikeres kibontako­zást. Az Építők SC ugyanis rengeteget áldozott azért, hogy Kiss Éva minden szinten ki­bontakoztathassa képességeit. — Ha marad a brémaiak ál­tal felajánlott 17-20 ezer márkás összeg, úgy hamar befejeződik majd a beszélge­tés — így Laurencz. — Leg­utóbb például azért a 28 éves, pályafutása végéhez közeledő Barna Ildikóért adtak 20 ezer márkát a leverkuseniek, akit össze sem lehet Kiss Évával hasonlítani. Éva ugyanis még pályafutása felfelé ívelő sza­kaszában van. de már jelen­leg is a világ legjobb tíz já­tékosa közé merem sorolni. Tehát nekünk zsebpénz vagy alamizsna nem kell az ő gyá­va távozását követően, hanem egy reális kártérítés, ö a klub­nak 100 ezer nyugatnémet márkát ér, az alkudozás csak innen kezdődhet. A 20 ezer márkáról fölösleges is beszél­ni. A pillanatnyi helyzetben — úgy tűnik — kevés az esély az érintett felek között a meg­egyezésre. Nincs ez másként a Bp. Spartacus háza táján sem. ahol Pazár Sándor sportköri elnök a következőket mondta: — Mi megtettük az ajánla­tunkat, s ezt nem is változtat­juk meg, inkább egy fillért se kapjunk. Tehát Elekes örökös eladásáért 70 ezer márkát ké­rünk, míg három évre 50, egy évre pedig 25 ezer márkáért adjuk kölcsön. A fentiekhez nem lehet so­kat hozzátenni, legfeljebb any- nyit: kíváncsian várjuk, lesz-e egyáltalán folytatása az eddig példa nélkül álló kézilabdás botránynak? Jocha Károly Kiss Éva a Bp. Építőkből, Elekes Csilla pedig a Bp. Spartacus- ból. Mindketten hiányoznak majd a kézilabda NB I őszi for­dulóin, de míg nincs megegyezés, Brémában sem léphetnek pályára (Jocha Károly felvételei) Karatebemutató A ceglédi városi tornacsarnok kyokushinkai karatecsoportjá­nak tagjai tartottak bemutatót az augusztus 20-i központi ün­nepségen. Képünkön Knupicza János és Orosz Zoltán forma­gyakorlata látható Kása« megy, a gond marad Darnyi a király Tulajdonképpen senki sem vette komolyan Széchy Ta­más nyilatkozatát, amelyet néhány nappal a vasárnap be­fejeződött bonni úszó EB előtt adott. Ebben csupán egy állo­másnak nevezte a 19. Európa- bajnokságot a barcelonai olimpia felé vezető úton, s hangsúlyozta, hogy sem az ő tanítványai, Darnyi Tamás, Szabó József és még néhá- nyan, sem pedig Kiss László neveltjei, .Egerszegi Krisztina és Güttler Károly nem ké­szültek olyan intenzitással er­re a versenyre, mint ahogy egy évvel korábban a szöuli olimpiára. Az „öreg" csak a túlzott várakozásoknak akarja elejét venni. Darnyiék úgyis tarol­nak majd — lehetett hallani lépten-nyomon a honi uszo­dákban. Nos, Darnyi valóban tarolt — három egyéni arany­érmével az EB legeredménye­sebb sportolója lett —, de olyan, korábban verhetetlen­nek hitt klasszisok, mint Eger- szegi Krisztina és Szabó Jó­zsef most csak halványabb ve­retű érmeket — előbb három ezüstöt, utób egy bronzot — vehettek át. Darnyit, a most már minden idők egyik leg­nagyobb úszóegyéniségét még a betegség sem tudta lever­ni a lábáról, ő igazi őserő és őstehetség. A filigrán „Egér­kére” viszont csak az utóbbi jelző illik, így az ország dé­delgetett kedvence már nem tudott megbirkózni a kettős kihívással: a megfázással és az NDK-s úszónőkkel. Bármennyire kellemetlenek is ezek a kisebb-nagyobb ku­darcok — a nagyobbak közé tartozik Ágh Norbert, Klaus Valter. Kiss Tibor, Horváth Zoltán és Csépe Gabriella gyengélkedése —, nincs ok az aggodalomra a magyar úszó­sport jelenét és jövőjét ille­tően. Darnyi manapság, és még előreláthatóan jó pár évig a sportág királya, Eger- szegi pedig — ha egészséges — hamarosan a királynője le­het, és Szabó József sem mon­dott le arról, hogy a 200 m-es mellúszásban visszasze­rezze világhegemóniáját. Gütt­ler Károly — mostani érthe­tetlen rövidzárlata ellenére — és Debnár Tamás is klasszis mellúszó, s talán Deutschtól, Ághtól, Szilágyitól és a töb­biektől is várható fejlődés. A férfi vízilabda-válogatott története legrosszabb szerep­lését produkálta, a 9. hely önmagáért beszél, a tényeken nincs mit és nem is kell szé­píteni. Kásás Zoltán szövet­ségi kapitány azonban levon­ta a konzekvenciákat és le­mondott. De nehogy bárki is azt higgye, a személycserével — egyelőre nem tudni, ki köve­ti, olyan nevek forognak köz­szájon, mint Faragó Tamás és Görgényi István — egy csapásra megoldódnak a ma­gyar póló gondjai. Véletlenül se felejtse el senki, hogy az utód egy többé-kevésbé kiala­kított és egyáltalán nem rosszul felkészített csapatot örököl elődjétől. Paradoxonnak hathat ez a kijelentés a gyatra 9. hely fé­nyében, de nehezen vitatha­tók Kásás két és fél éves mun­kájának eredményei. Ez a válogatott már csaknem be­érte a legjobbakat — elég a Világ Kupa-bronzéremre gon­dolni —, de még a* összpon­tosítás és a lelkierö hiányzik. S végül még valami, amit a kívülálló aligha vehet észre: a Kásás—Steinmetz kettős olyan erkölcsi feddhetetlensé­get vitt be a válogatottba — példának okáért még a bundá­nak a gondolata sem merül­hetett fel —, ami korábban nem mindig uralkodott a ma­gyar együttesnél. Kásásnak mégis buknia kellett, mert nem volt a játékosok „haver­ja”. Nem volt eléggé közvet­len, dörzsölt, ha úgy tetszik, csibész — lehet, hogy manap­ság már ezek a tulajdonsá­gok is hozzátartoznak egy jó szövetségi kapitány karakte­réhez. szabadrúgást, mert nem adott jelt annak elvégzésére. Az ismétlésnél Pribeli állt a lab­da mögé, ő sem hibázott. Har­madik találatunkat Száger szerezte. Az Aszód javított A Szigetújfalun kívül még hárman nyertek idegenben. A Dunavarsány Sülysápon, a Fót Hernádon, a Pilisvörösvár pedig Nagykőrösön. A vörös­váriak körösi sikere nagy meglepetésnek számít. Az SZTK—Göd találkozó pont- osztozkodást hozott. Több csa­pat a nyitányon elszenvedett vereségét győzelemmel feled­tette s vonatkozik ez többek között az újonc aszódi gárdá­ra, amely fölényesen 4-0-ra nyert a Pilis ellen. Ezzel je­lentősen megjavította gólkü­lönbségét. Záradékul a hétvégi fordu­ló hiányzó eredményei: Nagy­kőrös—Pilisvörösvár 1-3, Her- nád—Fót 1-3, SZTK—Göd 1-1. Sülysáp—Dunavarsány 2-3 (1-1). Sülysáp, 500 néző. V: Földi. Közepes iramú mérkő­zésen a szerencsésebb csapat 11-essel nyert. Gól: Dinnyés, Fedeles, ill. Goschler (2) és Faggyas. Jó: Velkei, Nagy, ill. Geller (kapus, a me­zőny legjobbja), Balázs és Goschler. (Tud.: Csorba Jó­zsef.) — Reitter — nTfr.vFT na TMmrSÁG Motnárdalálaíok Cegléden "> i Tíz pont vendégségből Az elmúlt bajnokságban fél tucat NB III-as labdarúgó­csapat képviselte megyénket, számuk az idei küzdelemsorozat­ra nyolcra nőtt. Jól mutatkoztak be az együttesek. A Mátra csoportban a Gödöllői SC otthon, a Bag nagy bravúrként ide­genben nyert. Előbbi 1-0-ra a Balassagyarmat, utóbbi 5-2-re a Romhány ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents