Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-11 / 161. szám

1989. JÚLIUS 11., KEDD 3 A sokból jobb lenne a kevés Matematikai képtelenség A bőség, mármint az idei rekord zöldség, és gyümölcs- termés, elhelyezési, értékesíté­si, raktározási gonddal jár. Eveken át rontotta a tőkés piacra irányuló exportkötési esélyeket, a bizonytalan kaj­szibaracktermés. Dr. Kovács Árpád, a fóti Vörösmarty Termelőszövetke­zet elnöke lehangoltan mond­ta, hogy roskadoznak a ter­més alatt a fák, de a felvá­sárlók által kínált 4 forintos kilónkénti egységár — még­ha cefrének szánják is a ba­rackot — egyszerűen nevetsé­ges. Legnagyobb felvevő piacuk az NSZK, s kereskedői is erő­sen meggondolják, hogy mit és mennyit vásárolnak. Mál­nából például olyannyira nyo­mottak az árak, hogy jósze­rivel matematikai képtelenség egy elfogadható, a minimális hasznot is magában hordozó árat ajánlani. Pedig a téesz külkereskedelmi vállalata, a Fótimpex, felkészült a legvál­tozatosabb zöldség- és gyü­mölcsfélék exportjára. Ubor­kából 500 vagonnyit terveztek, de csak 2 ezer 600 tonnányi hagyhatta el az országot. Még rosszabb az értékesítési össz­kép vegyes gyümölcsökből, s köztük is a már említett kaj­szibarackból, hiszen szerte más európai országokban is rekordtermésekről hallani. Mindössze 2 ezer tonna ve­gyes összetételű gyümölcs ta­lált gazdákra a nyugatnémet piacon. Az említettek ellenére is, a jelenlegi bevételek alap­ján, a tavalyinál jobb évet zárhatnak, s a tőkés piacról származó pénzösszeg megha­ladhatja a 150 millió forintot. Gy. L. Van, aki a tejet, van, aki a iádat viszi Szarkák pedig vannak Régebben üzemi szarkáknak nevezték azokat az enyveske­zű dolgozókat, akik kisebb-na- gyobb holmit kicsempésztek a gyárkapun. Manapság — ami­kor a közvélemény sokkal na­gyobb horderejű visszaélések­ről is értesülhet — kevesebb szó esik róluk. Ma is vannak azonban olyan foglalkozások, amelyekről az emberek úgy vélik, művelőik sok mellé­kest keresnek azáltal, hogy az illegálisan megszerzett árut magánúton értékesítik. Nem titok, sok szóbeszéd kering arról, hogy a tejiparban, hús­iparban dolgozó szállítók, so­főrök — tisztelet a kivételnek — nemcsak a vállalatnál ke­resett fizetésükből élnek. — A mendemondákról én is hallottam, s nem mondom, hogy minden alapot nélkülöz­nek — mondja Pintye Attila, a Ceglédi Tejipari Vállalat igazgatója. — Az áremelések óta a tejtermékek is kurrens árunak számítanak Emiatt megerősítettük a rendészgár- dánkat is, már hárman vi­gyáznak arra, hogy ne vihes­senek ki pluszárut a kapukon. Meg kell jegyeznem, hogy nincs könnyű dolgunk. Éjsza­ka például huszonegy járatot indítunk, képtelenség mind­egyiket átnézni. Ezért a szú­rópróbaszerű ellenőrzést vá­lasztjuk. Ha a kocsin lévő árumennyiség nem egyezik a szállítólevélen feltüntetettel, akkor sem könnyű a vétkessé­get bizonyítani. Ilyenkor a szállítók azt mondják, hogy véletlenül került fel a platóra mondjuk, plusz egy láda tej. Ezért előfordult, hogy sze­mélygépkocsival követték a teherautót, s a rakomány le­rakása után tetten érték a ko­csikísérőt, amikor a kicsempé­szett árut értékesíteni akarta. Volt, aki úgy bukott le, hogy az éjszakás művezető észre­vette; a még érleletlen tejföl­ből loptak. Szólt a rendésznek, aki gyanította, hogy melyik kocsi vihette ki. Végül is a boltban megtalálták az árut, amelyet illegálisan szállítot­tak el. A szavatossági idő alapján rögtön „kiszúrták” a még félkész tejfölöket. A vét­kes gépkocsikísérőt azpnnal elbocsátottuk. A boltos csak fegyelmit ka­pott. Azt mondták a kereske­delmi vállalatnál, hogy nem tudják elbocsátani, mert egy­személyes boltot vezet, s nincs, aki átvegye az üzletet. Pedig kettőn áll a vásár. Nem­csak az a vétkes, aki ellopja az árut, hanem az is, aki át­veszi, bár jól tudja, hogy mi­lyen úton jutott hozzá a gép­kocsikísérő. Tavaly négy gépkocsikísérőt bocsátottunk el, a sofőröket azért nem, mert az áruért a gépkocsikísérő felel, ezért csak őt tudjuk felelősségre vonni. Persze gyanítható, hogy az „üzletbe” beveszik a sofőrt is. Volt olyan gépko­csivezető, aki mellől már há­rom-négy kocsikísérő lebu­kott. Ebben az esetben joggal feltételeztük, hogy ő is benne volt a „bulikban”, s ezért tet­tünk róla, hogy elkerüljön a vállalattól. Sokat számít az emberismeret is, a tapasztalat alapján már tudni lehet, hogy ki az, aki kapható a csa­lásra, s kik a becsületes dol­gozóink. Fokozatosan figyel­HoxzászéBás cikkünkhöz A mérleg másik serpenyője Több-kevesebb alkalmam lett volna már újság hasáb­jain megnyilatkoznom, vagy reagálni egy-egy hírforrásra, közleményre, de — nem pusz­tán óvatosságból — mindig ódzkodtam tőle. Falusy Zsig- mond egyoldalú megvilágítású újságcikke, mely a június 23-i számban jelent meg, számom­ra mélyen megalázó és sú­lyosan sértő! Napjaink kavargó világá­ban, amikor vágyunk az igaz, objektív szókimondásra; AZT TEGYÜK, ne pedig a retorika eszközei közül azt a módszert válassza meg egy megyei na­pilap, mely a sötét csőbe húz­za olvasóit és nem igazán tényfeltáró. Tisztában vagyok vele, hogy egy válasz — hely­reigazítás — sohasem ér any- nyit, mint maga a cikk, még­is kérem, mint a lap főszer­kesztőjét. hogy mondandómat szíveskedjen — ha utólag is — leközölni, így talán a mérleg másik serpenyőjére is kerül valami. 1971 óta vagyok tanácsi dol­gozó. melyben a főiskolai évek is benne vannak. Szülőfalum­ban kezdtem dolgozni, majd ugyanott 4 évig vb-titkár vol­tam. Családi körülményeim­ben beállott változás miatt áthelyezéssel 1978-ban kerül­tem az aszódi szakigazgatási szervhez, némi rábeszéléssel — sajnos-— 1984-ben elvállal­tam a vb-titkári munkakört. Bármilyen hihetetlennek hangzik — ha nem erre a pá­lyára készültem is —, de meg­szerettem az államigazgatási munkát, mely legtöbbször itt lent a „frontvonalban” egy egész embernél többet kíván. Kell hozzá családi háttér, és olyan közös kereset, mely fenn tudja tartani az embert a napi élet küzdőterén. Vo­natkozik ez az anyagi megbe­csülésünkre is, amikor „ .. .cincog zsebünkben úgy megyünk haza.” Az erkölcsi megbecsülésre, az Önök lapja csak rátett egy lapáttal. Sajnos ez a fajta anyagi megbecsülés vonatkozik az in­tézményeinkben dolgozó — zömében — pedagógusokra is, amikor hasonlóan követve egy régi helyi, megyei (orszá­gos?) gyakorlatot, a szakem­berek megtartása érdekében az elmúlt évben ismételten egységes szerkezetben hozott és hatályos tanácsi lakásren­deletben szabályoztuk az „INGYEN” (?!) telkek oda­adásának módozatait. A hely­ben kialakult és kalkulált ár­nak — 100, 167 Ft/nm — megfelelően adjuk oda a nagyközség intézményeiben dolgozó szakemberek részére a telket igény szerint (mely évente 1—3 db). Ebből befizet a megkötött szerződés alapján 3 Ft/nm-kénti árat, a külön­bözet — mint munkáltatói tá­mogatás — fejében aláír 15 évet! Az „ingyen különbö­zet!” egy évre vetített össze­ge olyan nevetséges, hogy le­írni is restellni való. A még hatályos új (?) 1987. évi 1. Tv. földtörvény ren­delkezéseivel való ütközésé­ben — mert a legújabb még nem jelent meg —, egyébként a jogászok véleménye erősen eltér. Ennek az „üzletnek” a megkötésére csak azok az emberek kényszerülnek — nem kell elsősorban vb-tit- kárnak lenni, a különbség mindössze csak annyi, hogy tisztségviselőknél a külön en­gedélyt a megyei tanács elnö­ke adja meg —, akik nem rendelkeznek olyan anyagi háttérrel, hogy munkabérből lakást tudjanak cserélni, vá­sárolni. esetleg építeni. Köz­tudott. hogy a tanácsok anya­gi erejét lassan a működteté­si. fenntartási kiadások is fe­szítik, nem pedig olyan álom, hogy lakásokat építsenek. Ezek az emberek másfajta tá­mogatást nem kapnak, míg a többi dolgozó, építtető ember részesül a helyi szociálpoliti­kai támogatásból. Aki ilyen telekre építi életét, annak a jövőben lóban nem biztos, hogy jut kefirre, legfeljebb csak egy kis pohár tejre és tiszta víz­re. A napjainkban megtar­tásra kerülő testületi ülésein­ken töröljük a rendeletünk idevonatkozó részét és az 1989. januártól hatályos rendelkezé­sek értelmében újból szabá­lyozzuk a munkáltatói támo­gatást. Az úgynevezett mun­káltatói alapképzéssel csök­ken ugyan a már említett fe­szített költségvetés, de ez már nem Falusy Zsigmond gond­ja, mint ahogy az sem, hogy községeinkben milyen szakem­berek vannak, és kik gyógyít­ják, oktatják, nevelik gyerme­keinket. Ó nem itt él. Kissné Kulybus Gizella az Aszódi Nagyközségi Közös Tanács vb-titkára ★ Kissné Kulybus Gizella írását teljes terjedelmében közöltük, an­nak ellenére, hogy Falusy Zsig­mond cikkének általa adott minő­sítését semmiképpen sem tudjuk elfogadni. Fontosnak ítéltük azon­ban, hogy olvasóink képet kap­hassanak a tanácsi dolgozók gond­jairól is. Fenntartjuk ugyanakkor azt a véleményünket, hogy letele­pítésükhöz, élet- és munkakörül­ményeik javításához nem a cikk­ben jelzett a megfelelő módszer. (A szerk.) jük azt is, hogy szeszes italt ne csempészhessenek be a ka­pun. Rendszeresen átvizsgál­juk a gépkocsikat. Közvetett úton ez is csökkentheti a lo­pásokat, ugyanis azt figyeltük meg, hogy a sofőrök, a kísé­rők elsősorban italra költötték az üzletelésből szerzett pénzt. A legfontosabb az, hogy meg­bízható emberekkel vegyük körül magunkat. Vannak olyan munkatársaink, akikről tudom, hogy nehéz körülmé­nyek között élnek, mégsem nyúlnak az áruhoz. A tejtermékek lopásánál is nagyobb gondot jelent nekünk a tejesládák eltűnése. Régen szüret idején a rendőrökkel végigjártuk a kiskerteket, s aki nem tudta igazolni, hogy hon­nan szerezte a ládáját, attól elvettük. Ma már ilyen akciók sincsenek ... Másik gondunk, mióta emelkedtek az árak, éj­jelente rendszeresen megdézs­málják a bolt elé kitett tejes­ládákat. Kénytelenek vagyunk az üzletek elé úgynevezett ketrecet építeni, hogy illeték­telenek ne nyúlhassanak a szállítmányhoz. ★ A PENOMAH váci gyárá­ban nagy létszámú rendész- gárda figyel arra, hogy ne történjen lopás. Az öltözők­ben, a személyi portán éjjel­nappal teljesítenek szolgálatot. Minden dolgozónak hazame­netelkor átvizsgálják a táská­ját, ruházatát. Borzsák Jenő, a vállalat rendészeti vezetője elmondta, különösen fontos, hogy a húskiadónál és a kész­áruraktárnál szakismerettel rendelkező áruellenőrök fi­gyeljék, hogy az kerüljön a lá­dába, ami a szállítólevélen is szerepel. Visszaélések itt for­dulhatnának elő, ha mondjuk, a húszkilós láda tetejére tö- pörtyűt raknak, az aljára pe­dig a jóval drágább sonkasza­lámit. A te'nerportán ugyanis már csak a súlyt ellenőrzik. A váciak elmondták, hogy — szerencsére — az utóbbi egy­két évben náluk látványos, nagy értékű lopás nem történt. Visszatartó erő az is, hogy a rendőri járőrözések is egyre gyakoribbank a városban. Előfordult, hogy az ellenőr­zés során egyes kereskedőknél nagyobb mennyiségű húst ta­láltak, amelynek az eredetét nem tudták igazolni. A rendé­szeti vezető szerint csak olyan vállalatnál történnek nagyobb visszaélések, ahol az áruellen­őrök összejátszanak a gépko­csikísérőkkel, sofőrökkel, s valóságos bűnszövetkezetet al­kotnak. Himmer Zoltán igazgató el­mondta, hogy Nyugat-Európá- ban a húsipari vállalatoknál közel sincs ekkora rendészeti apparátus. Igaz, ott az embe­rek jobban megbecsülik a munkahelyüket. Vácon még nincs munkanélküliség, s ha elbocsátanak valakit, mert hanyagul kezelte a rábízott árut, a szemben lévő gyárban már kap állást. Ráadásul — mivel a húsiparban se maga­sak a bérek — általában az új helyen több fizetést is tehet zsebre... Hargitai Éva „...hazug és félelemkeltő transzparens" A Mindenesben mindent lehet? A városi tanács által jelentős összeggel támogatott Gödöl­lői Művelődési Központ és a városi múzeum — saját megjelö­lésük szerint — „közérdekű kiadványaként” hónapról hónapra megjelenik a Gödöllői Mindenes. A Varga Kálmán által jegy­zett Mindenes legújabb, 89 7. számában, az Olvasóink írják ro­vatban jelent meg az alábbi, betűhűen közölt szöveg. Hosszú évtizedekig úgy tudtuk, sajtószabadság van. Kiderült, még­sem . . . Hosszú ideig azt harsogták nekünk, hogy ebben a nagy sajtó- szabadságban a megyei hírlapok valóban pótolják az önálló helyi orgánumokat. Kiderült, mégsem... De rosszul mondom! Mindannyian tudtuk, hogy a rikító jelszavak, deklarációk mögött kemény cen­zúra és felemás újságírói etika hú­zódik meg. Tudtuk, hogy magas- rendű társadalmunk magas sza­badságfoka ebben a vonatkozás­ban sem más, mint hazug és féle­lemkeltő transzparens. S tudjuk ma már azt is, hogy az a párt, amely eddig vezérlő csillagunk volt, meglévő politikai monopóliu­mait átmenteni igyekszik a meg­állíthatatlanul demokratizálódó társadalom majdani állapotába. Ennek egyik módszere, hogy a megyei hírlapok és a helyi mutá­ciók pártlapokká válnak — most már nyíltan deklarálva is. Itt, Pest megyében és Gödöllőn sem más a helyzet: a Pest Megyei Hír­lap 1989. június 6. óta fejlécében is az MSZMP lapja lett. Világos mindannyiunk számára, hogy az MSZMP olyan párt, amely nem képes önfenntartóan működ­ni, súlyos milliárdokat költ el az adófizető polgárok bukszáiból. Felháborító ez? Igen, de talán megszoktuk . . . Világos az is szá­munkra, hogy a Pest Megyei Hír­lap 7-8 millió forintos ráfizetéssel jelenik meg évente — ezt a főszer­kesztő mondta el a közelmúltban egy ankéton. Felháborító ez? Igen, de talán ezt is megszoktuk . .. Hát akkor mi a baj? — kérdez­hetné bárki is. Minek lepődjünk meg, ahelyett, hogy csalt légy in­tenénk véleménymondás helyett? Hát, kérem, azért mégiscsak fel­háborító és legalább néhány mon­datos kommentárt megér, hogy mindezt a „reform szellemében” meri a tisztelt szerkesztőség meg­indokolni! A június 6-i szám „Ol­vasóinkhoz!” című írása — mely valószínűleg á főszerkesztő „ipájá­ból született — ezt a változást az MSZMP-n belül is teret nyert re- formszellemnck tulajdonítja. Bö- dület! Ahelyett, hogy az eddig is pártlapnak számító helyi lapok költségeit — mely a mi zsebünket terheli ma is — fölajánlotta volna az MSZMP az elsősorban anyagi gondokkal küszködő helyi lapin­dításhoz. most nyíltan a magáénak jelenti ki! S mindezt teszi a „re­formszellem” demagógiájának zászlaja alatt! Üjra harsogva azt, hogy információközlésben objek­tív lesz, s bízik az olvasók egyet­értésében. Hát én. mint olvasó, nem értek egyet! Sőt, ki kérem magamnak: Követelem, hogy az én zsebemből titkon kihúzott ' és erre a lapra fordított összeget egy valóban független, nem az MSZMP kiüresedett szólamait harsogó új­ságra fordítsák! Ki kérem ma­gamnak, hogy az MSZMP az én amúgy is keményen megadózta­tott családi kasszám terhére merje saját sajtómonopóliumait átmen­teni ! Persze, én annyit tehetek csak, hogy ezentúl nem fizetem elő a lapot. Talán még annyit is, hogy másokat is kérek: ne vásárolják a párt „új” lapját, hiszen tudjuk, az elmúlt évtizedekben mi min­dent elhallgattak előlünk a párt laniai. Noha az ellen nem tehetek még, hogy az „elsőfordulós” pénzt ne húzzák a zsebemből, annyit azon­ban mégis, hogy az előfizetés megszüntetésével a ..második for­dulóst” nem engedem. Ezt inkább tartalékolom majd egy valódi he- Ivi úisárra — a Pest Megyeit ne dig vásárollak az MSZMP taglal. Hátba elkapja őket is a „reform- szellem”. Kovács Dénes ........néhány mondatos kom­mentárt megér ...” írta K. D„ s ehhez mérten esészen taka­ros cikket kanvarított. mér ami a szövege hosszúságát il­Zwack-Unicum Budapest néven korlátolt felelősségű társaság alapító okiratát ír­ták alá hétfőn a Fórum Ho­telben. A magyar—amerikai vegyesvállalatot 60 millió fo­rintos alaptőkével, 50 százalé­kos részarányban a Peter Zwack Consoften Ag, 46 szá­zalékos részvétellel a Buda­pesti Likőripari Vállalat. 2—2 százalékban pedig a Magyar Hitel Bank Rt. és a Monimpex külkereskedelmi vállalat ala­pította. A társaság unikumgyártó üzemét a likőripari vállalat budapesti, Soroksári úti gyá­rának egy részlegében rende­zik be, és itt az eredeti re- ceptúra szerint, évente több mint kétmillió liter Zwack- Unicumot állítanak elő. Az üzem árbevétele jövőre vár­hatóan meghaladja a 300 mil­Évente kétmillió liter Eredeti Unicom lió forintot. A Zwack-Unicum kft. termékének nagy részét külföldön értékesíti. A vegyes vállalatot alapító Zwack-cég 1848-ban jött létre Budapesten és fénykorában több mint 220 féle likőrt és konyakot gyártott. Ezek között a leghíresebb az Unicum, amely úgyszólván nemzeti itallá vált. Az államosítás után azonos receptúra alapján kétféle unikum készült: az egyiket csak hazánkban és a szocialista országokban, a má­sikat a tőkés piacon árusítot­ták. A másik jelentősebb alapító a Budapesti Likőripari Válla­lat. a magyar italgyártás egyik legnagyobb cége, jelenleg is több mint 80 féle terméket állít elő. Unicumból az 1960- as években 12—15 ezer litert készített évente, tavaly már 3 millió litert hozott forga­lomba. A vegyes vállalat alapító ok­iratának aláírásánál jelen volt Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­te. Megjelent az aláírásnál Beck Tamás kereskedelmi mi­niszter is. leti. Körülbelül a többi állítá­sa is ennyit ér, mint ez: eny- nyire hiteles. Ennek ellenére sem kívántunk a lap hasáb­jain válaszolni. Levélben sze­rettük volna tudatni a Minde­nesbe levelet író K. D.-vel, állításai és a tények között mi a különbség. Ehhez azon­ban szükség lett volna K. D. címére. Illendően, telefonon, üzeneteket hagyva, de vissza­hívást mégsem kapva, ám vé­gül is elérve Varga Kálmánt, tudakoltuk a kiadvány felelős összeállítójától: milyen címen érhetnénk el levélírójukat? Nem részletezzük az eljárá­sunkat (a címkérést!) megbé­lyegző feleletet, tény azonban, hogy végül is a Mindenes szerkesztője kényszeredetten elismerte: ilyen levél nincsen, a Kovács Dénes olvasói levél szerzője, mint Kovács Dénes, maga sem létezik. Kovács Dé­nes: álnév. Ezek után már korántsem lepett meg bennünket, hogy K. D., aki a „ki kérem ma­gamnak” ismétlésével nyoma­tékosig a emelkedett stílusban fogalmazott mondandóját, „ezentúl nem fizeti elő a la­pot”. Nem fizette elő eddig sem! Ilyen nevű előfizetőnk ugyanis Gödöllő városában nincsen! Ami az álnév mögött megbújó szerzőt korántsem zavarta abban, hogy másokat is felkérjen: „ne vásárolják a ■::párt búj-« lapját.” Még az sem zavarta ebben, hogy ezzel a felhívással megvalósítja az 1984. évi IV. törvényben meghatározott tisztességtelen gazdasági tevékenység tény­állását ... Általában: a nem létező „levélírót” semmi sem zavar­ja. A tények legkevésbé. Sor­ról sorra haladhatnánk végig a hamisított levél szövegén, de egy áüevélíró-álelőfizető hamis állításainak cáfolatával túlságosan is igénybe vennénk olvasóink türelmét. Ezért csak ízelítőként: a Pest Megyei Hírlap nem 1989. június 6. óta lett „fejlécében is az MSZMP lapja”, hanem megalakulása óta — 33. évfolyamunknál tar­tunk! — ott volt olvasható: „az MSZMP Pest Megyei Bi­zottsága és a megyei tanács lapja”. A 7-8 millió forintos ráfizetés. Igaz volt. Az 1,80-as lapár mellett. Ma már nem igaz, betudhatóan a részünk­ről sajnálatosnak tartott lap­áremelésnek. A papíripari, a nyomdai, a postai terjesztési árakat különben sem a szer­kesztőség állapítja meg, ami­ként a lap árát sem .,. ezért valamennyi napilap támoga­tásra szorult. Arra szorul a Gödöllői Mindenes ma is: nyolc forintért adják egy pél­dányát, s előállítási költsége ugyanakkor — információink szerint — 18 forint példányon­ként ,.. Folytassuk? Minek?! Az, amit az állevélíró állevele stí­lusban, tartalomban, mód­szerben megtestesít, önmagát minősíti. Mi tehát felesleges­nek tartjuk a minősítést. Rá­bízzuk olvasóinkra. Csupán segítségül ehhez egy rövidke idézet. „... az MSZMP poli­tikai hadállásait csak »ház­tömbről háztömbre•». kőke­mény. de nyílt, sőt morálisan tiszta politikai küzdelemben lehet fokozatosan fölszámol­ni.” A citátum forrása szintén a Gödöllői Mindenes 89/7. szá­ma. Szerzője a szerkesztő: Varga Kálmán. A cikk címe: „Higgyünk-e az MSZMP- nek?” S a „morálisan tiszta” ál- levélíró-áíelőfizető — álnevet viselő K. D.-nek. aki a „kő­kemény. de nyílt” politikai küzdelemnek bizonyára har­cos hirdetője, ki hihet, ha még a valódi neve sem isme­retes ? 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents