Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-10 / 160. szám

HARMINCHAT FOK ÁRNYÉKBAN Hétvégi megszállók Melegben le a ruhákkal, de ennyire? (Folytatás az l. oldalról.) már szedik sátorfájukat, meg­úszták, nem kergette el őket a rendőr. Többhetes táborozást azonban nem érdemes meg­Oket minden területen barnítja a napsugár (Vimola Károly felvételei) Munkájukat az egész ország látja Vasúti tiszteket avattak kockáztatni így, mert szinte biztos a bírságolás. A gyakor­lott vadkempingezőket arról lehet felismerni, hogy mindig a lábuk elé néznek. Nem feles­leges az óvatosság, beleléphet­nek valamibe, 's ez nem túl kellemes, bár állítólag szeren­csét hoz. Kulturáltabb körül­ményeket kínál, s nem is túl drágán a Pilisi Állami Park­erdőgazdaság kempingje a Szentendrei-sziget csúcsán. So­kakat megtéveszt a kemping neve, „Natours”. Bágyi István, az őr azonban rendre felvilá­gosítja az érdeklődőket, hogy ez nem „naturista” kemping. Ä Pest Megyei Hírlapban megje­lent cikkel támasztja alá mon­dandóját: „Meztelenül a Du- na-parton”. Ebből kiderül, hogy nudistastrand van Dél­egyházán, Szigetmonostoron. Valamint az is, hogy a közer­kölcs megsértőit háromezer fo­rint pénzbírságra is ítélhetik. A kemping strandján meglep­ve tapasztaljuk, hogy a szigo­rú őr ellenére néhányan mez­telenül fürdőznek. A titokra hamar fény derül, ők külföl­diek, nem értik az intelme­ket ... A kemping csendje, nyugal­ma, s nem utolsósorban az ol­csósága — ötszáz forint egy hónapra a sátorhely bérlete — sokakat tartósabb kempinge­zésre csábít. Mégis az egész mezőnyt lekörözi Simon István és neje, ők áprilistól október 20-ig minden szabadidejüket itt töltik. Sátrukat babbal fut­tatták fel, no nem a termésért, hanem, mert árnyékot ad. Ök az igazi profik. Ennél olcsób­ban az egész nyarat sehol sem tölthetnék a vízparton. Mátrai Tibor Kempingezni tilos — jelzi a tábla, de nem hitték el A 39. vasutasnap alkalmából került sor szombaton a Nyu­gati pályaudvar előtti téren a most végzett vasúti tisztek fel­avatására. Az ünnepségen megjelent Derzsi András köz­lekedési. hírközlési és építés­ügyi miniszter. Urbán Lajos elnök-vezér­igazgató a tisztavatást megelő­ző ünnepi beszédben köszön­tötte a vasút közel 130 ezer dolgozóját s a több mint 100 ezer vasutas nyugdíjast. Mint mondotta: a vasutasok munká­jának sajátossága, hogy az or­szág nyilvánossága előtt zajlik, s milliók mondanak róla nap mint nap véleményt. Utalt ar­ra, hogy romló műszaki felté­telek között egyre több túl­órát vállalnak a vasutasok, havonta átlagosan 230—250 órát dolgoznak. Ennek ellenére még mindig jócskán elmarad a bérük a népgazdasági átlagtól, s gondot jelent egyes területe­ken a szociális ellátás elmara­dottsága is. A vasút vezetőie feladatként jelölte meg a vasúti biztosító- berendezések korszerűsítését a villamosítás folytatását. Emelni kell az üzemviteli és fenntartási munka színvonalát, javítani a szervezettséget Ugyancsak fontos feladat a veszélyes munkakörülmények megszüntetése, in’éti. szociális létesítmények építése, a meg­lévők állagának javítása. Egy lépést már sikerült tenni a jobb munkakörülmények ki­alakításában, ugyanis elhatáro­zott szándék, hogy jövő év ja­nuárjától minden vasúti mun­kahelyen bevezetik a 40 órás munkahetet. Urbán Lajos felhívta a fris­sen végzett vasúti tisztek fi­gyelmét: nekik is és a többi vasutasnak is nagy felelőssége van abban, hogy az áru- és személyszállítási szolgáltatások minél színvonalasabbak legye­nek. Ez nemcsak az utasok és a fuvaroztatók érdeke, hanem egyúttal a vasút eredményessé­gének növelését is szolgálja. Ezt követően Urbán Lajos vasúti tisztté avatta a Baross Gábor MÁV Tisztképző és To­vábbképző Intézet 214 végzett hallgatóját. Ilyenkor néznek nagyot a ko­rosodó sofőrök Harmatcseppek A né Olyan ötévesforma volt a kislány. He­lyeske. A két nagy bútorszállító kocsiról még hordták be a holmit, amikor a gye­rek már odajött a kerítéshez. Nézegetett át, látta, várja, hogy megszólítsák. Szer­vusz, mondta ki a bátorító szócskát, ami­re a pöttöm azonnal válaszolt, ,,mi itt fo­gunk lakni”, örülök neki. És kit tisztel­hetek benned, hogyan hívnak? „Juli. Julika. Az vagyok. És rossz." Rossz, no­csak! Ki mondja? „Az anyu." Más nem? „Az apu nem. Ö nem. ö csak nevet. Az anyu azt mondja, te csak mindig nevetsz." Akkor vidám ember az apukád. Az jó. Tudod, nevetni jó. „Te szoktál?” Szoktam. „Én is szoktam." Akkor te is vidám vagy. Huzigálta a szőke varkocsát. Látta a szeme rebbenésén, felméri a pöttöm. Nem tévedett. „Te néni, te öreg vagy?" Én öreg. „És meghalsz?” Meg. Az öregek meghalnak. „Az én nagypapám is meg­halt. De apukám azt mondta, még nem is volt öreg.” Akkor beteg volt?! Biztosan beteg volt. „Én is szoktam beteg lenni. És akkor anyukám azt mondja, ez a gye­rek megint beteg. És akkor otthon marad velem. Nem kell mennem az óvodába. Szeretem, ha otthon maradhatok." Nem szereted az óvodát? „Szeretem, de otthon még jobban szeretek. Mert a Laci vereke- dős. Fellök. Pofozkodik." Ki az a Laci? „Hát a Laci. Az óvodában. A legrosszabb gyerek. A Mária néni mindig ezt mondja. De nem javul meg. Hiába mondják neki.” Nagydarab férfi jött oda a gyerekhez. Látta, a cipekedéstöl folyik rajta a verí­ték. „Ne zavard a nénit”, mondta a pöt­tömnek. Nem zavar. Beszélgetünk. A férfi észbe kapott. Köszönöm. Folytatta, „mi le­szünk az új lakók, megvettük a házat Barnáéktól." Kézfejével letörölte a hom­lokáról a verítéket, látszott, legszíveseb­ben maradna fújni egyet, de elindult vissza, „ne tessék haragudni, mennem kell”. A pöttömnek fénylett a szeme a büszkeségtől: „Ez volt az apukám." Igen, rájöttem, hogy a te apukád. „Néni, neked nincsen apukád?" Nekem már nincsen. Aki öreg, annak már nincsen apukája. „Ha én öreg leszek, akkor nekem sem lesz?" Hajaj, mit feleljen erre? Ö, te na­gyon sokára leszel öreg. Sokára. Majd elő­ször nagylány leszel.........Iskolába megyek! Jövőre megyek az iskolába! Tudod, ott tanulni kell majd.” Igen, ott tanulni kell, hogy okos legyél. „Te okos vagy?" Miket kérdez ez a gyerek! Ügy tett, mint aki nem hallotta a kérdést. Másfelé terelte a pöttömnek a figyelmét. Van ba­rátnőd? „Van. A Kriszti. Meg az Ica. A Sári.” Ilyen sok? „Ilyen sok. Nekem sok a barátnőm. És fiúm is. Az is van. A Joci. Csak az a baj, hogy gyáva. Fél a Lacitól. Tudod, attól a verekedőstül. Nem mer ne­ki behúzni egyet. Pedig mondom neki. De hiába.” Majdnem elnevette magát, Juli olyan komoly, töprengő, szomorkás arcot vágott, mint akit ennél nagyobb csalódás már nem érhet. Hajaj, majd megtudja... Mi vár erre a csöppre? Ki tudhatná? Amikor 6 ennyi idős volt — nyolcvankét esztendeje! —, ki mondhatta volna meg azt, ami ma van? S ami közben volt? Jo, hogy az ember előre nem tudja, tudhatja az életét. Mert ha tudná... Ki indulna neki? A kislány megint a varkocsát huzigálta. Milyen ismerős mozdulat! Ö is ezt csinál­ta meg a többiek is, amikor zavarban vol­tak. Mennyi olyan mozdulat van, ami örök! Volt, van, lesz. A kezek, a varkocsok cserélődnek, a mozdulat az marad. Ő ki­től látta? Senkitől. S mégis, tudta. Mint ez itt, Juli. „Te, néni, kérdezek valamit." Kérdezzél csak, Juli. „Fogsz velem máskor is beszélgetni?" Ha akarod. „Akarom. Te nem mondod, hogy hallgassál?” Nem, én nem mondom. „Az jó. Akkor majd sokat fogunk beszélgetni. Majd elmesélek neked mindent, ami az oviban történik .. Mészáros Ottó Idegenforgalmi helyzetkép Az év első öt hónapjában 5 millió 942 ezer külföldi látoga­tott Magyarországra, 47 száza­lékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ezen be­lül 2 millió 433 ezren érkeztek a szocialista országokból: itt 63 százalékos a növekedés. Ju­goszláviából egymillió 147 ezren érkeztek. Ebben a relációban igen dinamikus a felfutás, több mint 78 százalékra. A nem szo­cialista országokból 2 millió 362 ezren látogattak Magyaror­szágra: 24 százalékos a növe­kedés. A nyugati országok közül di­namikusan — 40. illetve 38 szá­zalékkal — növekedett az Olaszországból és az NSZK-ból érkezők száma. A legtöbben to­vábbra is Ausztriából érkeztek, összesen egymillió 572 ezren (itt több mint 20 százalékos a növekedés), az NSZK-ból, a második legnagyobb idegenfor­galmi partnerországból pedig csaknem 385 ezren keresték fel Magyarországot. Erről olvastam Mit szóltak hozzá a dolgozók? Mostanában minden időmet és energiá­mat lekötik a gödöllői, isaszegi időközi vá­lasztások körüli csatározások. Esténként so­ron kívüli beruházásként vásárolt patika­mérlegemmel bíbelődöm. Órákig eltart, amíg milligrammnyi pontossággal kiegyenlítődik az egyik és a másik féllel foglalkozó szavak mennyisége, súlya. Ügyelek arra. hogy a fe­lek azonos számban kerüljenek a jobb és a bal serpenyőbe. Még a mérleget is forgatom: egyszer az egyik, másszor a másik számít jobb, illetőleg bal oldalinak — az én olda­lamról nézvést. (Drága jó istenem, csak ne­hogy véletlenül egybeírják eme szavakat. Az tragikus volna, mert egészen más a jobb ol­dali és a jobboldali). A jelölőgyűlések befejeztével valamelyest csillapodott a választási láz. Szót ejthetek nagy bánatomról, amely a csetepaté figyelése közepette is marcangolta szívemet. Még má­jus elején olvastam: A kormány megszüntet­te az úgynevezett szocialista munkaverseny- mozgalmat — derül ki a Magyar Közlöny 1989. április 15-i számából. A Minisztertanács ugyanis június 1-jével hatályon kívül helyezte a szocialista munkaversenyről — a SZOT-tal és a KISZ-szel közösen — hozott 1983-as ha­tározatát. tgy — mint az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatalban megtudtuk — 41 év után megszűnik ez a mozgalom Magyarországon. A patikamérlegelés közben fölszabadult má­sodpercekben, félpercekben — hulladékidő­ben — újból és újból átfutottam eme soro­kat. Egyszer majdnem összekevertem a két oldalt, de szerencsére résen voltam. Éjfél fe­lé. elzárva a mérleget, a lapokat bújtam, de mindhiába. Eligazító kommentárra vártam, amellyel megnyugtatják zaklatott idegállapo­tomat. Kommentár azonban nem jött. Gyötrő kér­désemmel magamra maradtam. Júliust írjuk, egyre távolodunk a hatályon kívül helyezés időpontjától. A lapok legizmosabb erői sza­badságra mennek, a többiek alig győzik a frissen alakult pártok naponta változó veze­tőivel az interjúkat. Itt állok eligazító szó nél­kül. Szedem a nyugtátokat, a kínzó kérdést mégsem tudom kiverni a fejemből: mit szól­tak ehhez a dolgozók?! A kormány hatályon kívül helyezett egy határozatot, megszünte­tett egy mozgalmat, amelyet annak idején a dolgozók milliói kezdeményeztek? Szélesedő, mélyülő demokráciánkban születhet ilyen dik­tatórikus döntés? Jó, a kormánnyal előfor­dulhat ilyesmi. Nem ez volna az első és nem is az utolsó rövidlátó határozat. De hát a saj­tó. a nyilvánosság, a szemfüles riporterek! Egyszerűen észre sem vesznek egy korszakos eseményt? Nem értek rá kimenni a dolgozók­hoz. alig győzik a legfelsőbb régiókban ka­vargó áramlatokat követni? Ugyan már. ilyet nekem ne tessék mondani. Hát már egy sincs azok közül, akik annak idején mindent tudtak a dolgozókról, noha egy percig sem voltak kinn náluk? Világosan emlékszem arra a reggelre. Mun­kakezdés előtt szokás szerint zsugáztunk (kár­tyáztunk) a műhely meghitt sarkában, amikor berobbant egy műveltebb egyén, közénk vá­gott egy újságot, és azt mondta: végre, ezt akartuk most már megkönnyebbülhetünk. Hülye, mondta Z„ mert az újság szétdúlta a kártyakupacot Ebédidőig persze mindenki el­olvasta a cikket, s délben, várva a stíriai me­téltre. észrevettem a sok csillogó szemet. Mi, fiatalok, jószerivel gyerekek, tátott szájjal ál- mélkodtunk. A világháborút, fogolytáborokat megjárt tapasztaltak azonban megmagyaráz­ták. hogyan van ez. Azok, ott fönt (ilyenkor féloldalasán fölfelé pislantottak) a mi eszünk­kel gondolkoznak, a mi szemünkkel látnak, a mi szánkkal beszélnek. Mi jó ideje éreztük már, hogy valami ki akar törni belőlünk, nagy feszültségek hasogattak bensőnkben, ezért volt a rengeteg veszekedés, de nem tudtuk kimondani. Most végre kimondták: A dolgo­zók kezdeményezték a szocialista brigádmoz­galmat. Hát ha akkor, azokban a siralmas években tudták, most nem tudják? Vagy pedig nem a dolgozók kezdeményezték a mozgalom — mozgalmuk — megszüntetését? Kérdésemre választ várok. Sőt: követelek. Kör Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents