Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

* 1989. JÚLIUS 1, SZOMBAT 5 Közös emlékhely Felvételünk a szentlőrinckátai hősi emlékműről készült. Május 1-jén adták át a község lakosságának ünnepélyes kül­sőségek között a gyöngyössolymosi kőfejtőből származó rob­bantott követ, amelyet Vincze Ottó kőfaragómester formált nagyrészt társadalmi munkában a mai alakjára. Az emlékmű felállításának gondolatát Kiss Anna Rózsa tanácselnök kez­deményezte, mivel a községben nem volt olyan hely, ahol jeles évfordulókon méltó módon ünnepelni tudott volna a lakosság, ötletét a tanácstestület és a végrehajtó bizottsági tagok egya­ránt jónak találták, és megszavazták a mű létrehozását. Érdekessége a köztéri emlékműnek, hogy minden oldala más eseményhez kapcsolódik. Látható rajta emléktábla az 1917. november 7-i nagy októberi szocialista forradalom évforduló­járól, az 1919. március 21-i Tanácsköztársaságról, az első és pjásodik világháború hősi halottairól, és az 56-os események áldozatairól. Ottjártunkkor minden emléktábla alatt koszorú mutatta, hogy a község lakossága nem feledte halottait. (Erdősi Ágnes felvétele) Kedvetlen gazdák A kiskunlacházi Kiskun Ter­melőszövetkezetnél nagy gon­dot fordítanak a háztáji gaz­dálkodás támogatására. Az el­múlt év őszén megemelt táp­árak és az alacsony felvásár­lási árak kedvezőtlenül hatot­tak a kistermelésre. Ennek az­tán az lett a következménye, hogy a gazdák csak fele any- nyi sertésre szerződtek, mint korábban. Maga a szövetkezet is erő­sen megsínyli az utóbbi egy­két év tápáremeléseit. Ennek tudható be, hogy tavaly az egy tehénre eső tejtermelés 4 ezer 987 literre csökkent. Emiatt az idén is rendkívül magas a tej önköltsége, s ez lényegében meghatározza, ledönti az egész állattenyésztési ágazat gaz­daságosságát. Szakmunkásavató Piros oklevél Hazánkban félszáz textilipa­ri vállalatnál folyik szakmun­kásképzés. Pest megyében a Budaflax, a Váci Kötöttáru- gyár, valamint a Hazai Fésős- fonó- és Szövőgyár Kerepes- tárcsán levő gyárában foglal­koznak a leendő szakmunká­sok, szövő- és fonónök képzé­sével. A textiliparban idén elhe­lyezkedő, pályakezdő szakmun­kások országos avatóünnep­ségére 1989. július 1-jén kerül sor a Budapest Sportcsarnok­ban. A szakmunkásavató védnö­kei, Cseh József ipari minisz­terhelyettes. és dr. Martos Ist­vánná a TDSZ főtitkára. A szombaton délelőtt 11 órakor kezdődő szakmunkásavatót, gazdag kultúrműsor követi. A szakmunkásvizsgán leg­jobb eredményt elért fiatalok úgynevezett piros oklevelet és pénzjutalmat kapnak. Nem lejáratni, segíteni akarunk Kétezer évnyi határidőkésést heztak össze Jó sajtója van a szentendrei Lipcsik Mártonnak, aki meg­alakította a Kiútkeresők, Kilátástalanok Klubját. Csütörtökön nagy riportot közöltünk a szervezetről, előtte egy nappal egy ráckevei anyagban csupán példaként hozta fel a klubot Ágos­ton Lajos, a Ráckevei Tanács műszaki csoportvezetője. Ám e néhány mondat mégis írásra ingerelte Lipcsik Mártont, aki lapunkon keresztül fordult a ráckevei tanácsi szakemberhez. Tisztelt Uram! Riport jelent meg június 28-án a Pest Megyei Hírlap­ban Névtelen levél piros szí­vekkel címmel, amelyben ön az Ideges emberek alcím alatt a tanácsi munka nehézségeire utalva megemlítette, hogy a sajtó gyakorta kritikus han­got üt meg, az eredményeket pedig nem mindig értékeli. E körben szólt az általam veze­tett Kiútkeresők, Kilátástala­nok Klubjáról is, mint ame­lyik a „tanácsiak ellen szer­veződött". E kijelentését nem tekintem rosszindulatúnak, és magya­rázkodás helyett ajánlom fi­gyelmébe a Pest Megyei Hír­lapban 1989. június 29-én megjelent Harcba hív a há­rom K című írást. Hogy klu­bunk tevékenységét jobban megismerhesse, közlöm, hogy minden hétfőn délután 13 órától kötetlen klubfoglalko­zást tartunk, amelyre ezennel tisztelettel meghívom. ön, mint tanácsi dolgozó, meglepődik azon, hogy nekem közel 10 éve nem intézték el az ügyemet. Sajnos ez igaz. és annyira összekuszálódtak a szálak, hogy ma már Szent­endrén nincs elfogulatlan szervezet, más kijelölt szer­vek pedig elzárkóznak attól, hogy megpróbálják azt kibo­gozni. A tanácsi ügyintézés jellem­zésére csak egy. példát szeret­nék megemlíteni: ez alatt a közel 10 év alatt a Szent­endrei Tanács, a Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat, valamint a Pest Megyei Ta­nács oly lázas tevékenységgel állt el az ügyintézéstől, hogy jelenleg mintegy 2000, azaz kettőezer évnyi határidöké- sést hoztak össze. Visszatérve az ön nyilat­kozatára: annak a hölgynek a Szentendre Város Tanácsa va­lóban akarja, — illetve ta­lán már nem akarja! — el­venni azt a „bérlakását", amely minden jogi bizonyí­ték szerint magántulajdon, a tanács mégis úgy cselekszik, mintha állami tulajdon vol­na. Mi több, még lakbért is követel érte... Az építésren­dészeti szakember például ná­lam titokban tartott építés- felügyeleti ellenőrzést, majd okirathamisított jegyzőköny­vet készített. Az egyik klubtagunk folya­matosán szaladgált a ható­sághoz, mert a szomszédja méterekre az ő belső zárt ud­varától, engedély nélkül ab­lakot nyitott, és nem bontást rendeltek el, hanem az enge­dély nélkül építkezőt kérték meg, kérjen legalább fenn­maradási engedélyt. Ehhez hasonló ügyben egy másik hivatkozó hölgy már három éve szaladgál a ható­sághoz, hiába. Végül ma­gánszakértőt kért fel, de so­rolhatnám tovább ... A kri­tizálható ügyintézés kihangsú­lyozásával a célunk nem a tanácsi munka lejáratása, ha­nem éppen ellenkezőleg; a se­gítése, valamint az arra való törekvés, hogy ne az ügy, ha­nem az állampolgár érdeke legyen a legfontosabb szem­pont. Azon is érdemes elgon­dolkodni, hogy a tanácsi mun­kát érintő kritikák döntő többsége miért éppen az épí­téshatósági vonalon jelentke­zik? Uram! Munkájához sok erőt, kitartást, türelmet és kellő mértékű toleranciát kívánok. Klubunk iránt pedig nagyobb megértést! Bármelyik hétfőn szeretettel várjuk! Tisztelettel: Lipcsik Márton KKK-koordinátor Szentendre, Ady E. út 36. Aratáskor a házasélet is szünetel Az üres spájzban nincs kaviár A horizonton gyülekeznek. a viharfelhők, de az aranyló sár­ga őszi árpa fölött még hét ág­ra tűz a nap. Lehet, hogy ezt a délutánt is kényszerpihenő­vel kell zárni, de addig még jó néhány sós csepp lecsurran a kombájnosok homlokán. Eddig csak defekt volt Itt, Ráckevén, az Aranyka­lász Termelőszövetkezet tag­osztály nevet viselő tábláján szinte gyönyörűség a hatalmas gépek irányítóinak a betaka­rítás. A korábbi nagy esőzé­sek valahogy elkerülték ezt a területet, nincs megdőlve a szár. A kalászok békés meg­adással dőlnek a 3 CLAAS és ugyanennyi E—516-os vágó­asztalára. Ha mindenütt ilyen jól állt volna az árpa, napon­ta akár 500 tonnát is kiperge­tett volna a hat aratógép. Králl Béla mezőgazdasági igazgató és if). Varnyú János növénytermesztési főágazatve- zető szavaiból azonban kide­rül, néhol akár a 90 százalé­kot is elérte a dőlt gabona aránya. Ennek ellenére a négy­tonnás hektáronkénti tervet bőven felülmúlják, hiszen a la­za homokos talajon több mint 5 tonnát könyvelhetnek el hektáronként. Ehhez persze nagyon gondos munka kellett, reggeltől estig figyelni a nö­vények fejlődését, hogy a jó tavaszt kihasználva az ara­tásig mindent megadjanak a kalászosoknak. Amint pedig megindul a betakarítás, még a családi élet is megszűnik. Er­ről győztek meg a fiatal fő- ágazatvezető szavai is, aki ne­vetve mondta el, hogy náluk ilyenkor a családi és a házas­élet is szünetel. Igaz, neki ha­marosan szülni fog a felesé­ge.'.. ' Beszélgetésünket’ egy közel­ben „elrobogó” dominátor ro­baja szakítja meg. A vezető, Horváth István éppen kimos­sa a tartályt, hogy a követke­ző táblán már csak az első osz­tályú szemek kerüljenek oda. A fiatal vezető néhány ugrás­sal a gép mellett terem, s a 19-es villáskulccsal már indul is a kisebb javításra. — Ezzel a géppel még nem sok baj van — magyarázza —, hiszen alig kétéves. A CLAAS- ok meg egyébként is remek masinák. Eddig a legnagyobb gondom egy defekt volt. Igaz, hogy mi tartjuk karban a gé­peinket, itt valamennyi veze­tő gépszerelő is egyben. Az immár hatodik nyara arató kombájnos elmondja, kész élvezet az árpa aratása, mert nem olyan nehéz fajsú­lyú, s így szinte végigrobog­hatnak a táblán. Még az eső sem jelent akadályt, hiszen a dominátor jó terepjáró, s köny- nyen boldogul a homokos ta­lajon is. Naponta akár 700— 800 mázsa szemet is „produ­kál” egy kombájn. Az örökzöld kérdésre, hogy megéri-e aratni, Horváth Ist­ván elmosolyodik: — Ha a műhelyben dolgo­zom, akkor is reggeltől estig tart a munkaidő, s a pénzem jóval kevesebb. Most bruttó­ban 15 ezer körül lesz az át­lagom, s ebből legalább meg­marad egy kilences. A mun­ka pedig nem sokkal nehe­zebb. Ilyenkor egyébként is mindenütt meleg van — feje­zi be mondókáját, s már indul is tovább, hiszen a pénzért teljesíteni is kell. Intésünkre néhány méterrel odébb egy E—516-os áll ki a sorból. Vezetőfülkéjéből fiatal srác perdül a gép mellé. Pin­tér József még csak 16 éves, de már rábízták egy kombájn irányítását. Gépszerelői szak­mát tanul az Árpád-tanyán, s most őt is javasolták oktatói a nagy feladatra. — Az első egy-két napban nagyon nehéz volt megszokni ezt a munkát, de most már több mint egy hete kint va­gyunk, és azt hiszem, jól megy. A felelős vezetők szigorúak velünk, ám egyenrangú mun­katársnak tekintenek bennün­ket. Persze, nekik is fontos, hogy teljesítsünk, ez is beszá­mít a fizetésükbe. Kikönyökölt a hajtókar A másodéves szakmunkás- tanulótól megtudjuk, hogy az öthetes gyakorlat helyett ők egészen augusztus elejéig kint dolgoznak a táblákon. Mint mondja, megéri, hiszen a fő­vezetők keresetének 35 száza­lékát kapják és a túlórákat külön is fizetik nekik. Persze szakmailag is sok segítséget nyújthat a . hosszúra nyúló gyakorlat, hiszen itt a gép mellett sajátíthatják el a sze­relés minden csínját-bínját. — Rögtön az elején azzal kezdő­dött, hogy a hajtókar kikö­nyökölt a henger falán, s a kombájnba beépítettünk egy 180-as Rába-motort. Azóta semmi baj nincs a géppel. Arra a kérdésemre; mi szé­pet talál egy ilyen fiatal srác az aratásban, miközben társai valahol nyaralnak, Pintér Jó­zsef azt válaszolja: számára a csodával egyenlő, hogy egy ilyen kis ember irányítani tud egy ekkora gépet. Van egv másfél méter magas évfolyam- társa, ő is kombájnt vezet. Ez fantasztikus dolog számára. Ráadásul nem is olyan nehéz munka, így esténként még szórakozásra is futja az ener­giából. Ne verjék a me Hűket Alighogy befejezzük a be­szélgetést, az E—516-os máris nagy tempóban folytatta a munkát, s vastag rendben szórja a száraz szalmát. — Ahol szalma van, ott szem is — mondja a mezőgazdasági igazgató elismerő mosollyal az arcán. Miközben a terepjáró­val a tábla szélére igyekszünk, megkérdezem, mi a véleménye a csütörtökön megtartott ara­tási sztrájkról. A szakember arca elkomorul, s dühösen megmarkolja a kormányt. — Én nem értek egyet vele. Az egész átgondolatlan és fe­lesleges. Mi itt az Aranyka­lászban nem vonultunk fel, addig vágtuk a repcét. Nem értem egyébként, hogy az el­múlt egy-két évtizedben mit csinált a TOT vagy a területi szövetségünk. Ha eddig nem tudták védeni a termelők ér­dekeit, most ne verjék a mel­lüket, hogy egy ilyen demonst­rációt létre tudtak hozni'.Más­részről az elképzeléseiket sem értem. Nem tudom, hogy le­hetne most hirtelen felemelni a búza árát. Kinek a pénzé­ből?! Mert a fogyasztók már nem tudnak elviselni még egy áremelést, ugyanakkor az ál­lam kasszája is üres. Akkor pedig hiába méltatlankodunk, hiázen éz olyan, mint ha én beküldőm áz üres spájzba a feleségemet, s azt mondom ne­ki, hozzon nekem kaviárt. Ott ülhetek ítéletnapig, akkor sem képes adni. Hogy mit re­mélnek a felvonulás szerve­zői?! ... B. Gy. larad a zajártalom Toköiea Nem ári vSíáf provokálni Attól függ, ki vezeti ? Milyenek is azok a havonta egyszer, a Pest megyei párt- bizottság által összehívott tit­kári értekezletek? Például azok, amelyekre az agglo­merációban dolgozók, s a me­gyei irányítás alá tartozók kapnak meghívót? Ki hír­ből, ki meg korábbi tapasz­talataiból tudja: mindenki el­mondja a magáét — a pulpi­tuson vagy az elnöki asztal­nál ülőknek, ülőnek — s utá­na kapja magát, fogja a sátor­fáját, s rohan haza. Még azt a felszabadult sóhajt — no, ez is meg volt —, azt is csak ak­kor indítja útnak, amikor már szűkebb pátriája utcájá­nak aszfaltját tapossa, vagy végre becsaphatja maga mö­gött a kertkaput, a lakás aj­taját. Jómagam is ezzel a tudattal, a régi tapasztalat diktálta előítélettel ültem tegnap asz­talhoz a csoportos titkári ér­tekezleten. S kellemesen csa­lódtam! Mert ugyan ki-ki előadta, elmondta, hogy is néz ki feléjük például a vá­lasztásokra való politikai elő­készület, mit tapasztalnak, csakhogy itt menet közben kérdeztek is. Elnézést kérvén ugyan a gondolatsor megsza­kításáért, de hogy mit fed egy-egy sztereotípiának beil­lő mondat, arra bővebb vá­laszt vártak. S mindjárt a vita kellős közepébe csöppentünk. Mert igaz az a régi meg­állapítás: a vitát olykor nem árt provokálni sem. Hogy a sokfajta megközelítési mód, az a gondolatsor, ami a hall­gató, a padtárs fejében meg­fordul. nyilvánosságra is ke­rüljön. Éppen ezért a szünet­ben nem késlekedtem szom­szédomtól megkérdezni: ami­óta a munkastílusváltás meg­történt, mindig ilyenek ezek a csoportos titkárik? A péceli s egyebek között elmondta, hogy a biztonság nem nélkü­lözheti a légierő fenntartása: Az MTI által kiadott tudósí­tásban és a Magyar Hírlap 1989. június 30. számában sze­repelt a honvédelmi minisz­ter válaszai között, hogy Deb­recen mellett hasonló gondok voltak a közelmúltban Tökö­lön is. Ám a szovjet csapat­csökkentések részeként az ott állomásozó ezredet kivonták hazánkból és a repülőteret polgári célokra használják. Ez utóbbi kijelentés érthe­tően felkeltette a Tökölön és a környékén lakók érdeklődését. Elégedetten vették tudomásul, hogy ezentúl már nem kell együtt ébredniük és aludniuk a repülőgépek zajával. Felhívjuk a Honvédelmi Mi­nisztérium titkárságának ve­zetőjét, Szekeres István ezre­dest, s megkérdeztük, hogy ezentúl valóban zajmentes lesz-e a tököli körzet. Elmondta, hogy egy szovjet repülőezredet valóban kivon­tak Tökölről, de továbbra is ottmaradnak a szállítójármű­vek és a katonai helikopterek, A bázist a Magyar Néphadse­reg ugyancsak használja. A tököli repülőtér azonban to­vábbra is a szovjet katonai gépek elsőszámú objektuma marad. A több milliárd forint értékű területet nem lehet egyik napról a másikra fel­szántani. Még nagyon hosszú ideig szolgál repülési célokat, ha nem is katonai gépek, de a polgári légiforgalom, vagy a sportrepülők minden bizonnyal majdan igénybeve- hetik. Gy L. válaszon — ahogy jómagam is elgondolkodtam, az másnak sem ártana: — Attól függ, ki vezeti. Rónai Árpád irodave­zető, s Lénárd László, a me­gyei pártbizottság titkára ke­resztkérdéseivel provokálja a vitát... Nem hagyják, hogy egy beszámolót ledaráljon az ember. Nem hagyják? Tapasztal­tam. hogy nem. S ennek van értelme, hiszen a tájékozó­dás, az egymás tájékoztatása, a tapasztalatok, a jó megol­dások közreadása mellett a vitakészség is ^csiszolódik. S ha valami ránk fér, hát ez az. Mert amivel fel kell vér­tezniük magukat az MSZMP- tagoknak, a tisztségviselőknek, azok a hitelt érő érvek, s a vitakészség, amelynek nem­csak híjával voltunk, hanem vagyunk is. Ám tanulni, felké­szülni sohasem késő! Varga Edit Az Országgyűlés csütörtöki ülésszakán Szilágyi Gábor (Hajdú Bihar m., 3. vk.) a Debreceni Postaigazgatóság igazgatója, a debreceni repülő­tér ügyében interpellált, a va­dászgépek elviselhetetlen zaja miatt. Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter megértését fejezte ki. Csak egy ezred vonul el

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents