Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-04 / 155. szám
1989. JÚLIUS L, KEDD ^£ítian 5 úi ■5' Fanyilas nem lesz egy olcsó hely Bős—Nagymaros nélkül Választások előtt a botfái tanácselnök Parcellázás Ráckevén Akar ön telket venni a Dunához közel? Ezt most megteheti, bár természetesen csak akkor, ha tele a pénztárcája. A ráckevei Aranykalász Tsz ugyanis üdülőterületként kíván hasznosítani az úgynevezett Fanyilasi területből mintegy 21 hektárnyit. A termelőszövetkezet tavaly vizsgálta a tulajdonában levő kb 5000 hektár földet. A termők minősége különböző, így a mezőgazdasági művelés során elért eredmény is. Ezért született végül döntés arról, hogy a Fanyilasi területben egy Duna-parti részt mindenféle szempontból a leghasznosabb volna felparcellázni. Mivel a terület a víz mellett fekszik, és egy már meglevő üdülőkörzet közvetlen folytatása, ezért itt a partnál már megjelentek a stégek. Ez is jelzi az új üdülőkörzet iránti igényt. Másrészt a Duna védelme is indokolja, hogy errefelé vegyszert a mezőgazdasági művelés során ne használjanak. A parcellázás mellett érvelt az is, hogy az itteni terméseredmények sem voltak a legjobbak. A termelőszövetkezet vezetősége tehát úgy döntött, hogy a szövetkezet gazdálkodása szempontjából is hasznosabb, ha a területet eladják és a pénzt más termelőeszközökbe fektetik. A dolog különlegessége, hogy itt nemcsak pusztán telkek eladásáról van szó. Elkészült egy területfejlesztési terv, amiből az is kiderül, hogy egységes építészeti elképzelés alapján kívánják létrehozni az új üdülőtelepet. A tervrajzokon pontosan ki van jelölve a telkek, sőt a házak, az utak, és a létrehozandó élelmiszer- bolt, a cukrászda, a sportpálya, a kemping helye. Közvetlenül a vízpartra sétányt terveztek. A parcellázás a Duna- parttól 300 méternyire kezdődik. összesen 233, száz és százötven négyszögöl közötti telket alakítanak majd ki. Ebből 153 telken önálló ház, 60 telken ikerház építhető. A telkek ára 3000—6000 forint négyszögölenként. A vízparthoz legközelebb levő telkek ára tehát 900 ezer forint is lehet. A legolcsóbb parcella is 300 ezer forintba kerül majd. Mindezért a vevő összközmű- ves ingatlant kap, pontosabban a tsz a szerződésben vállalja, hogy 1990 végére bevezeti a területre a villanyt, a vizet, megoldja a szennyvízelhelyezési gondokat, megépíti a belső utakat. Májusban kezdték az árusítást és már több mint ötven telek gazdára talált, s a leendő tulajdonosok kifizették az előleget. K. A. Hem verik nagydobra, csak... Már a könyvnek is ? Eddig úgy tudtam kósza hírekből, pusmogásokból, hogy olykor-olykor még a falnak is füle van. Amire viszont nem számítottam, az az, hogy a könyvnek is füle akad. Mégpedig jól megtermett. S hogy ez mennyire igaz, arra a Pest megyében dolgozó könyvtárosok döbbentettek rá. Különösen azok, akikét kötelességük, hivatásuk az olvasótermekhez köt. Nem is hittem volna, hogy folyóirat, napilap olvasása kijében egy-egy településről mindent megtudhat az ember. Mert a könyvnek, akarom mondani a könyvtárban olvasóknak is füle van. S miután a hangfogót az olvasók egy része elfelejti föltenni, hamar megtudja még az is, aki különösebben nem kiváncsi rá: a város melyik részében mi történt. Ki kapott építési engedélyt, kinek adták ki gyorsított eljárással, ki dühöng amiatt, hogy elveszi az új épület előle a kilátást, s megfosztják a kukucskálás lehetőségétől. Persze azért a neveknél működik az a bizonyos hangfogó. Különösen akkor, ha a teremben lévő könyvtáros olyan bocsánatkérően rászól Péterre vagy Józsira. De meddig? öt vagy hat percig. S utá.na mintha mi sem történt volna, tovább megy a trafika. Manapság meg különösen, hiszen nemcsak a nyugdíjas, hanem az építész, a mérnök is beül egy-egy folyóiratot böngészni. S mint hajdanában Rómában a fórumon, most itt cserélnek véleményt. Néha még szabadalmaztatás előtt álló ipari termékekről is. Elfeledkezvén arról, hogy nemcsak a falnak, de a könyvnek is lehet manapság már füle. V. E. A GYŐZTES. Ennek a sok mozzanatában lehangoló jelö- lögyűlési kampánynak kiemelkedő erkölcsi győztese Fülöp István. A kis Fülöp. ahogyan az őt közelebbről ismerők nevezik. Az első gyűlésen tizennyolc, a másodikon és a harmadikon harminc—harminc szavazattal kapott kevesebbet, mint amennyi a szavazócédulára kerüléséhez kellett volna. (Az ellenzéki kör tőle tartott különben, hiszen nem nyomasztja az MSZMP-tagság terhe. fiatal, jó kiállású, akár a lelkész, de emezzel szemben óriási előnye, hogy gödöllői, tősgyökeres, amilyenre az őshonosok annyira vágynak.) Fülöp István különösebb háttér nélkül, úgyszólván csak magamagára hagyatkozva indult. azt adta a gyűléseken: ami a lényege, noha harmadjára próbált "ássabb összefüggéseket fölvázolni, szereplése el is maradt ez első kettőétől. Magamagára hagyva? Háttér nélkül? Pon'at.lanul fogalmaztam. A Fülöp név jól cseng a városban. Az autószerelő apa., nagybátv és öcs jó háttér. A két idősebb ritka moicos ember. Frlvton oanasz- kodnak, az ember mindig egy kis szorongással megy hozzá- iuk de amit megcsinálnak, az meg van csinálva. Mi lett volna, ha Fülön Istvánnak nemcsak héhány barát segít, hanem olyan stábja van. mint... mint másnak. Mi lett volna, ha érte is úgy dolgozik a suttogó propaganda, mint másért? A VESZTES. Vesztes? Inkább elszálltak fölötte az evek. A zivataros évtizedek meggyötört átálője. súlyos betegség és műtét után korábbi énjénél sokkal haloványabb. öivenes éveinek vége felé jár. es megfáradt. De még hatodik évtizedének elején is osztálynyi főiskolás leányra volt viharos hatással, a minap beszéltem egy húszas éveinek második felében iáró kisasz- szonnyal, tőle tudom, valami rendhagyó órát tartott nekik, s mind egy szálig beleszerel- mesedtek Mi lett ”olna ha ez a rendkívüli szónoki képességekkel megáldott, puszta meg- ielenésével is figyelmet kpltő. szuggesztív hatású előadó ereie teljében állhat hasonló céllal a mikrofon elé? Alighanem még a legjobb beszélőt is elhomályosította volna ielenleg volt ellenfelei közül. Nagy tévedése, hogy oly naivan nyílt, őszinte. Olyasmiket mond. amiket harcias ifjak meg sem értenek. Honnan tudnak. mit jelentett nemzedékének a szocializmus? Honnan, Elektromos teljesítmény Az utóbbi hónapokban egyre több szakmai vitán kerül szóba: új erőművek építése helyett inkább az energiagazdálkodással foglalkozzanak a hazai illetékesek! A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer eredeti terv szerinti megépítése, üzemeltetése esetén 447 megawatt teljesítmény illetné meg Magyarországot. A számítások szerint szinte ennyi kapacitást teremthetne elő Magyar- ország a takarékosabb energiagazdálkodással. Mennyire reálisak ezek a becslések? — kérdezte Wiegand Győzőt, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet igazgatóját az MTI munkatársa. — Megfelelő anyagi ösztönzéssel valóban 150—300 megawatt teljesítményt lehetne megtakarítani. Már régóta javasoljuk, hogy a többletenergiát csak bizonyos összeg befizetésével kaphassák meg a vállalatok, szövetkezetek. Ezt a pénzt olyan alapba fizetnék be, amelyből a megtakarításokat honorálnánk. Azok a termelők. akik jobb szervezéssel, takarékossággal csökkentenék energiaigényüket, jelentős pénzhez juthatnának. — A nagyobb teljesítményre — mondotta Wiegand Győző — nem a nap egész szakában, egyenletesen elosztva van szüksége az energiarendszernek, hanem bizonyos napszakokban, a csúcsigényeknek kell megfelelni. Ellenőrzésekkel bizonyított, hogy az üzemi, s a háztartási hőtárolós berendezések mintegy fele éppen ilyenkor, a csúcsfogyasztási időszakban is használja az energiát. Ha a bojlerek, hőtárolós kályhák és más berendezések csakis éjjel, vágy a csúcsfogyasztási időn kívül működnének, számítások szerint 200 —400 megawattnyi teljesítmény szabadulna fel napközben. Az éjszakai áram hasznosítására alkalmazott hazai órák nagyrészt mechanikus szerkezetűek, gyakran meghibásodnak, s nappal is bekapcsolnak. Az úgynevezett hangfrekvenciás körvezérléssel ugyanakkor központilag lehetne kikapcsolni, illetve visszakapcsolni az ilyen energiaellátást — nyilván kedvezőbb tarifával — igénylő fogyasztók berendezéseit. Ez a rendszer részlegesen már működik Budapesten, a főváros környékén, illetve Győrben. E korszerű megoldás országos bevezetésével az erőműépítésekhez képest, minimális költséggel teremthetne elő az ország csúcsfogyasztás idejére több száz megawattnyi teljesítményt — hangsúlyozta Wiegand Győző. hiszen nekik vadonatúj az, am akkor volt lejáratott jelszó Élni nem éltek akkor, át- étYőképességük pedig csekély. Polónyi Péter azért is szerepelt gyengén, mert töprengéseivel állt a közönség elé. Holott nekik most nagy bizonyosságok kellenek határozott személyek. Elég nekik a saját tétovaságuk, saját bizonytalanságuk. DEMAGÓGIA. Hogy fröcsög a demagógia! Nép. népfelség, függetlenség, demokrácia, egyenrangúság, szabadság. Szebb jövő! Mint falra csapott habarcs: ragacsosan nyúlik százfelé, betapaszt minden pórust lehetetlenné téve levegőzésüket. Elsimitatlanul megdermed. s ott éktelenkedik, akár egy pattanás, amelybe a mérgező salakot qyürmöncöli a védekező szervezet. Ellan- kaszt tehetetlenül kapkodsz, hiszen alapigazságokat, magasztos eszméket kever össze ragacsos másszává. Illyés Gyula hatalmas versének pörölycsapásszerű sorát ismételgetem: A zsarnokság az zsarnokság. Parafrázisom. A demagógia az demagógia. Feleim! Miért csábultok el a nagy hangtól, miért nem fiItt még épülnek új lakások Milyennek kellene lenni egy jő tanácselnöknek? Nehéz erre mindenki számára elfogadható választ adni. De talán úgy képzeljük el, hogy a jó tanácselnök szobája bármikor nyitva áll a község vagy város lakosai előtt. Szépen, figyelmesen végighallgat mindenkit, ezzel is törekedve kicsit a népszerűségre választói körében. Mindem megtesz a település gyarapításáért, az eiöbbrclépésért. Igyekszik jo kapcsolatot tartani a különböző szervekkel, leginkább a helyi párt- bizottságokkal. Ehhez képest egyik kisvárosunk tanácselnöke kicsit eltér a megszokottól. No, nem abban, hogy nem tesz meg mindent a településért, szó sincs erről! Tárva-nyitva áll szobája, de leginkább csak reggel hét és kilenc között lehet megtalálni és persze a fogadónapján. Egyébként hol egyik vállalatnál, hogy egy-egy értekezleten, vagy a „megyénél” próbál többet, még többet kicsikarni városának. Épp azért, ha segítségért fordul hozzá valaki, úgy tűnik, mintha csak úgy kutyafuttában hallgatná meg. Igaz, többnyire megoldást talál az, aki tőle vár támogatást. De itt van például a hivatalos szervekkel történő kapcsolattartása. Hallottam emelt hangon beszélni egy párttitkárral, aki a város költségvetésének terhére, saját szakállára tisztította meg a főteret egy nagytekintélyű elvtárs érkezése előtt. Akkor, amikor, még nem volt divat számon kérni a párttitkároktól tetteiket... Ám ennek ellenére ezek a nézeteltérések múló viták lehetnek, hisz a megye irigységet kivíva sikerül mindig valami újjal gyarapítani otthonát. Fanyalogtak Szekeres Józsefről, a Százhalombattai Tanács elnökéről van szó, aki a szó szoros értelmében most eszi meg, amit főzött. Hiszen, 1960-ban, a Budapesti Műszaki Egyetem kultúrmérnöki karának elvégzése után pár hónappal került Százhalombattára, mint az erőmű egyik építésvezetője. Először felépítette az erőművet, aztán mellé a várost. A lakóházakat, a kiszolgáló s egyéb létesítményeket: boltokat, óvodákat, iskolákat. 1972- től mint a város tanácselnöke folytatja ezt a munkát. Üjabb és újabb otthonok nőttek ki a földből, s a művelődési központ, ami miatt sokan fanyalogtak. Micsoda megalománia! — suttogták egyesek. Azt hiszem. csupán arra gondoltak szorgalmazói, hogy ezt a házat nemcsak ezekre az évekre, hanem a következő évezredre is építik. Milyen szerencse, hogy Ferenc Jóska idején a főváros csatornahálózatát az akkori igények háromszorosára készítették! így még ma is ezzel üzemel Budapest. Ám Százhalombatta leginkább a lakásépítés terén van egyedülálló helyen az országban. Míg mindenütt csökkent az üteme — hisz az állam kivonult a lakásgyeitek inkább az önmagukban is folyton kételkedő halk- szavúakra, akik nem ígérnek szebb jövőt, helyette azt keresik hogyan járjuk végig megrázkódtatások nélkül a ránk méretett életutat. HŐSÖK. Ö, a hősködők! Áttörjük a gátat, bevesszük a várat. Átéltem már ilyet. Fogékony kamaszlélekkel lestem szavukat a lobogó hajúaknak. a harsány szavúaknak. az öklüket magasba lökőknek. az esküvőknek, hogy rabok tovább nem leszünk. S amidőn a gát sehogysem akart omolni. amikor a vár ködbe veszve távolodott. a melldöngetők hirtelen megfordultak, s keresték az ajtókat, amelyek mögött ki-ki megtalálni vélte a puha. párnás «zéket. A fölajzottakat még vitte a lendület, s amikor fönnakad- tdÁ a hálón, levegőt kapkodva tartották arcuk elé a kezüket, há» én nem . .. nem-e. csattant a hang és a Kéz, miközben a hadonászók már intézkedtek új posztjukon. Feleim, ne csábuljunk el a hó'ködőktől. a világban eddi gélé kevés volt a hős. S ők inkább csak utólag váltak azzá Visszatekintve tűnt csak oivbá. hogy a üindzsától szét- rcncsolt mellkasban megdermedt szív hősi cselekedettől szűnt meg dobogni. Kör Fái építésből —, Battán még mindig készülnek új othonok, s az eredetileg tervezett meny- nyiséget adták át a hetedik ötéves tervben. Ráadásul sikerült viszonylag alacsony árakon maradni. Akaratlanul is tanúja voltam egy telefon- beszélgetésnek, amit az elnök az OTP képviselőjével folytatott. Meglehetősen ingerülten adta a vonal másik végén levő ember tudtára, hogy Batta nem azért járult hozzá a dunaújvárosi házgyár építéséhez, hogy x-ezer forint legyen a lakások négyzetmétere a városban. Vegyék tudomásul, hogy körömszakadtáig ragaszkodik az alacsony árakhoz, s nem óhajt magasabbakról még tárgyalni sem. Ezek alapján nem csodálkoznék, ha akadnának olyanok, akik szívesen látnának mást az elnöki székben, mint az elveihez csökönyösen ragaszkodó Szekeres Józsefet. Ráadásul közelednek a választások. A város érdeke — Vajon indul-e az újabb megmérettetésen a battai elnök? — Nehéz erre egyértelműen válaszolni, hiszen egyelőre nem tisztázott, hogy mikor lesznek a választások, milyen rendszerben bonyolódnak le, milyen politikai csoportosulások vesznek azon részt, s kik lesznek a jelöltek. Ha megfelelő programot tudunk kialakítani, s ezek megvalósításához támogatókat találok, bátran vállalom a megmérettetést. Számolva azzal a lehetőséggel, hogy más kerül megválasztásra. Ez természetes velejárója a mai közéletnek, s nincs benne semmi különös. — Egyre nagyobb súllyal jelennek meg a közéletben a különböző alternatív szervezetek. Gondolja, hogy az ő elvárásaiknak is meg tud felelni? — Mikor a politikai környezetről, a támogatókról beszéltem, részben rájuk gondoltam. Az eltelt két évtized politikai nézetektől függetlenül szolgálta az itt lakó emberek érdekeit. A továbblépés iránya is adott, szintén politikai nézetektől függetlenül. Egy azonban biztos: én néni tudok száznyolcvan fokos fordulatot tenni, s ha a jelenlegi jobbratolódási folyamat szélsőséges igények megfogalmazásához vezet, ezeket nem tudom képviselni. — Vannak ilyenek most Százhalombattán? — Akadnak. Elég, ha egy példát mondok. Évekig hiányolta mindenki a strandot. Végül is felépült, s azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy milyen nehézségek árán sikerült erre pénzt szerezni. Ráadásul olyan időszakban, amikor már nagyon gyéren csordogáltak a milliók. A fenntartásához a város is hozzájárul, körülbelül négymillió forinttal. Emiatt akadnak olyanok, akik a strand bezárását szorgalmazzák. Ez ellenkezik az elveimmel, s nem tudok ilyen ügyet szolgálni. Vagy itt van például a parkosítás, közművesítés. Nyilvánvaló, hogy mindenki azt szeretné, ha saját lakókörnyezete szépülne, fejlődne. De nem tudok a kisebb közösség javára dönteni, ha a város érdeke mást kíván. — Mostanában legtöbbet vitatott téma a környezetvédelem, a két nagyvállalat szeny- nyező hatása. Sikerül-e valamilyen megoldást találni belátható időn belül erre a kérdésre? — Kell, hogy találjunk megoldást. Nagyon sok hasznos javaslattal, elképzeléssel álltak elő az alternatív szervezetek. Ezek felhasználásával, remélem, sikerül kialakítani egy közös platformot a tervezésre és a végrehajtásra egyaránt. Most azt tervezzük, hogy leültetjük a pénzügyi, az egészségügyi és az ipari minisztérium képviselőit, hogy döntsék el ők, hogyan akarják megoldani a kérdést. Eddig mindenki másnak adta a labdát. Az egészségügyi felmérések alapján kiderült, hogy milyen káros anyagok vannak a környezetünkben. Az ipari vizsgálatok megállapították, hogy melyek azok a korszerűtlen egységek a vállalatoknál, amik miatt a szennyeződések létrejöttek. Kiküszöbölésükhöz pénz kell, s szeretnénk, ha .jutna azokból a, milliárdokból végre a városnak is, ami Százhalombattáról jut a költségvetésnek. Tudjuk, hogy ilyenolyan indokkal sokan szeretnék elodázni ezt a lépést, de mi nem óhajtunk tovább várni! Egységes — Töbször hallottam, hogy sokkal sikeresebb lenne tanácselnöki ténykedése, ha jobb gárdával dolgozna. Mi a véleménye erről? — Nem teljesen így van, s ezt az eddigi eredmények is igazolják. Tény, hogy — mint mindenütt — itt is akadnak olyanok, akik áthullottak a rostán, s nem odavalók, ahol vannak. Ám most folyik egy felmérés a további szervezetkorszerűsítés érdekében. Reméljük, ez megoldja a még meglevő gondokat is. — Ha vesztesen kerül ki a választási küzdelemből, mihez kezd? — Alig hiszem, hogy elhelyezkedési gondjaim lennének, hiszen a városban megszerzett tapasztalataim, a végzettségem alapján bármikor találok megfelelő munkahelyet. Fidler Anna Mária Komputerek a zoknigyárban Negyven új munkahelyet teremtett a Zalaform Kft. Budaörsön, ahol zoknigyártó üzemet létesített. A gyermek, női és férfi iábravalók számítógép-vezérlésű kötő- és varrógépen készülnek. A komputerek használata segít a tervezőmunkában, a minták gyors váltásában, s vezérli a bonyolult berendezéseket. Jelenleg a próbaüzem folyik, amelyről folyamatosan térnek át — terveik szerint szeptemberben — a teljes termelésre. Képünkön: Básti Péter gépmester az IRMAC IR—520-as kötőgépet állítja be. Választási apróságok