Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

s wZrrTÉ0JT JU ^amgp 1989. JÜLIUS 29., SZOMBAT A szanálásról nem tud a vezérigazgató Már két évtizeddel ezelőtt is elhibázott volt ez a struktúra Szanálják vagy felosztják a Csepel Autógyárat? A kérdés egyelőre még nyitott. Jelenleg a járműgyártás egykor szebb napokat megélt fel­legvára vegetál. Persze, ez a válságállapot nem mostanra kelteződik, több év alatt jutottak a mélypontra. A régi autógyáriak szerint a probléma gyökerei a húsz esztendeje meghirdetett járműipari programban keresen­dők. Amikor is a győri Rába átvette a motorgyártást, illetve amikor a vál­lalat — felülről érkező sugallatra — beszállt az autóbuszgyártásba, és vál­lalta az alvázak készítését. A gyáróriás szinte semmit nem mozdult, az utóbbi két évtizedben. Az immáron több mint három éve megválasztott új vezérigazgatótól vártáig illetve várják a dolgozók a megújulást, mindeddig hiába. Re­ménytelen lenne a helyzet?.— kér­deztük Lukácsi Gábortól, a Csepel Autógyár vezérigazgatójától. — Vágjunk a közepébe. Az utób­bi időkben megszaporodtak a plety­kák, amelyeknek a lényege: alap­vető átszervezés, átalakítás előtt áll a járműgyártás. Ily módon szeretné a minisztérium a jelenlegi válságos helyzetből a kivezető utat megtalál­ni. Jól értesültek szerint megszű­nik a Csepel Autógyár, pontosabban felosztják az Ikarus és a Rába kö­zött. Mit tud ön erről? — Ez a tizenöt éve tartó pletykák egyike. Ezzel én nem tudok érdem­ben foglalkozni annál az egyszerű oknál fogva, hogy ennek — hitem szerint — ma egyetlen racionális eleme sincs. Az a gond, ami a jár­műiparon belül van, minősíthető va­lamilyen vállalati teljesítmény­hiánynak, de alapvetően egy olyan gazdálkodási problémáról van szó, ahol döntően a rubelexportot jelentő késztermékeknek az áremelési lehe­tősége korlátozott. A belföldi terme­lői árinfláció meg olyan, amilyen. Magyarul: a hazai inflációt nem le­het eladni! A szállítók, akik ebben közreműködnek, nem toleránsak. mindenki emeli az árait! Ez az ár­emelés esetünkben 11—15 százalék között van. Ennek nagyságrendje ebben az évben eléri a 800 millió forintot. A KGST-piacon pedig leg­feljebb 2—3 százalékos emelést lehet elérni. Ha kél regényt összeadnak * 17 — Amikor több mint két hónapja kirobbant az árháború a két gyár- óriás között, született egy átmeneti megoldás, átmeneti támogatással... — Nincs átmeneti támogatás! Té­vedés! Időlegesen a hitelállomá­nyunkat emelték meg 200 millióval, 20 százalékos kamattal. És ezt már vissza is fizette a vállalat. — Tehát amikor az érintett felek összeültek az Ipari Minisztérium­ban, ön messzemenőleg ellene volt ennek az átmeneti intézkedésnek. Sőt, volt egy egészen más javaslata! — Az átmeneti intézkedés gyen­geségei már meghozatalakor nyil­vánvalóak voltak. Vagyis a verti­kumból hiányzó pénz ezzel a komp­romisszummal is hiányzik! Tulaj­donképpen csak egy időleges meg­oldás született, hogy újra megindul­jon a termelés és a szállítás. Az igazi megoldás az év második felé­ben várható. — Tulajdonképpen ami történt, tervezési hiba, hiszen a népgaz­dasági terv 8,5—9 Százalékos bel­földi árnövekedést prognosztizált, s már az első negyedévben 12 száza­lék lett belőle. Tehát semmit nem lehet a vállalatok szemére vetni, de ennek ellenére mégis mindenki az autógyárat tartotta hibásnak, hogy egyik pillanatról a másikra meg­emelte árait. — El kellett dönteni, hogy árat emelünk az életben maradásért, vagy becsukjuk a boltot. Mi az előbbit választottuk. — Nem olyan régen Soós Gyula miniszterhelyettes az átszervezések­kel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium azt szeretné, ha a vállalatok önszerveződés útján, a vállalati tanácsok egyetértésével önelszámoló egységek jönnének létre minden érdekeltnél, és ennek alap­ján egy olyan részvénytársaság alakulna meg, amelyben a Csepel Autógyár, a Mogürt, az Ikarus és netán még az állam is részvényt vá­sárol. Mit gondol egy ilyen gazda­sági társulásról? — Az átszervezéseknél — bármi­lyen természetű is legyen az — az első kérdés, hogy megéri-e. Ha a szegénységet adjuk össze a szegény­séggel — márpedig ebben az eset­ben erről van szó —, abból biztos, hogy nem gazdagságot kapunk! Azt az illúziót táplálják, akikben ez a gondolat felmerült, hogy a szerve­zetben meglevő tartalékokkal enyhí­tenek a gondokon. Azonban ez becs­lésem szerint mindössze 1—200 mil­lió forint, míg a vertikumból más­fél-két milliárd forint hiányzik! — Hol van ez a pénz? — Ezt kérdezze meg az illetékes államirápyítási apparátustól! ■ V- y< r* rvT'C *S **VÍe •— — A nem olyan régen megtartott vállalati tanácsülésen arról döntöt­tek, hogy jövőre különálló gadasági egységeket hoznak létre a vállala­ton belül. Miért? — A régi vállalati szervezet eb­ben a formában már nem sokáig működtethető tovább. Űjra számba kell venni a lehetőségeinket. Olyan hatékony szervezetet kell kialakíta­ni, amely a vállalat életképes va­gyonrészeit hosszú távon működő­képessé teszi, és lehetőséget kínál arra, hogy az egész vállalat prog­ramját, céljait bizonyos módosítá­sokkal a várható piaci feltételekhez igazítsuk. Tehát részben a túlélés lehetőségét hordozza magában ez az előterjesztés, részben felkészülést arra az időszakra, amikor majd a magyar gazdaságban is piaci felté­telek között kell megélnie minden gazdálkodónak. Egy forintig marad a vt — A formaváltás — a felsorolt előnyei mellett — egyik káros kö­vetkezménye lehet, hogy a Csepel Autógyár—Ikarus-vitákhoz ha­sonló összetűzések várhatók a vál­lalaton belül kialakuló társaságok között. — Igen, ennek van reális alapja, de ha piaci viszonyokat akarunk létrehozni, annak szükségszerű kö­vetkezményét az érdekviszonyokból eredő különbözőségeket is el kell fogadnunk. Ennek elkerüléséhez egységes árrendszerre, és a mono­polhelyzetek feloldására lenne szük­ség. — Hogyan kapcsolódnak majd a különálló termelési egységek a köz­......-----T—-<---------------------i--------------------------------«nw E gy hírlapíró archívumából IX. Elindult Hollywoodba - a Harvardon kötött ki Lapunk hasábjain napról napra találkozhatnak kollégánk, kedves ba­rátunk, Kasznár Zoltán nevével. Azt gondolhatnánk, a név viselője fiatal em­ber, erre utal információinak frissessége, a szerző sohasem lankadó kíván­csisága. Pedig a szóban forgó hírlapíró elmúlt már hetvenéves, nemcsak a mi szerkesztőségünkben, de az egész magyar sajtóban a legidősebb zsurnaliszták közé tartozik. Belső munkatársként, tudósítóként számos heti- és napilapnál dolgozott. A szerkesztőség tagja volt például az Autó című lapnál, a Magyar Napnál, a Független Magyarországnál, dolgozott a filmhíradónál és a Magyar Távirati Irodánál. Az ötvenes években sokáig hallgatásra ítéltetett. Sorozatunkban a sz ;rzö negyvenéves újságírói pályafutásának legérdekesebb találkozásait, történeteit eleveníti fel. Tündérmese egy pesti kislányról Sok szó esik mostanában azojcról a csillogó karrierekről, amelyek tá­voli országokban, messze földré­szeken igazolják az élet legkülönbö­zőbb területein a magyar tehetséget. Több mint négy évtizeddel ez­előtt egy, a budapesti filmvilágban népszerű fiatal lány úgy indult el a film fővárosába, hogy a világhí­rű magyar filmsikerek folytatója lesz. Angyal Mary nem lett filmsztár, nevével a külföldi lexikonokban egészen meglepő módon találkozunk. A tündérmese úgv kezdődik, hogy a száguldó földalattin ráköszönünk egy fiatal, koromfekete hajú, nyú­lánk lányra. Engel-Angyal Mary a fiatal lány, aki szeptember 18-án, mint az Államilag Engedélyezett Filmiskola második évfolyamú nö­vendéke, nagy szorgalommal áru­sította a Scala filmszínház előcsar­nokában a Moziélet első számát. — Mi újság, Mary? — tesszük fel a gyanútlan kérdést. — Nagy újság van! — mondja örömtől sugárzó arccal. — Három hét múlva utazom Hollywoodba ... Kicsit megtántorodunk. Ha nem is az „óriási” hír hallatára, hanem azért, mert a földalatti halk csikor­gással most állt meg hirtelen az Oktogonnál. Kiszállunk és egy kör­úti cukrászdában meséltetjük el a 17 esztendős Angyal Maryval azt a tündérmesét, amelyet nagyon-na- gyon sok pesti lány, ha nem is át­élni, de legalább megálmodni sze­retne ... — Ott kell kezdenem — mondja halkan, miközben kavargatjuk pá­rolgó feketekávénkat —, hogy édes­apám, Engel Fülöp aki egész éle­tét a magyar filmszakmában töl­tötte el, New Yorkban született. Nagyszüleim a tokaji tűzvész alkal­mával vándoroltak ki Amerikába és így lett amerikai állampolgár az apám. Nagyapám egyszerű napszá­mos volt New Yorkban, hamar meg­halt és nagyanyám apámmal és testvéreimmel újra hazatért. Édes­apám tényleg „mesés" karriert fu­tott be Magyarországon. Mint me­zítlábas kifutófiú, az Athenaeum könyvkiadó vállalatnál kezdte. S ez a kis parasztgyerek végül a Warner Bros amerikai filmgyár budapesti képviseletének vezérigazgatója lett. Amikor Európában kitört a hangos­filmláz, ő volt az első, aki harcba- szálll a hangosfilm-behozatal ellen­ségeivel. Harca eredményes volt. ö hozta Magyarországra az első han­gosfilmet, a Singing Foolt, amely­nek — mint emlékezetes — AI Jol­son játszotta a főszerepét, s híres slágere a Sonny boy volt. Csupa mosolygás, csupa derű a -nyúlánk fiatal lány arca. Érezni minden szava mögött, hogy ő is csodálkozik azon. hogy tündérmese középpontjába került. Mert a to­vábbiak során most már tényleg megértjük, hogy Angyal Mary hollywoodi útja miért tündérmese. — Később apám a három legna­gyobb amerikai gyár közös vállala­ta, a Fanamet igazgatója lett. Ez a leányvállalat 1930-ban olyan szere­pet töltött be, mint most a MOPEX. (az amerikai nagy filmvállalatok bu­dapesti irodája. A szerk.) Később önállósította magát és főleg francia filmek behozatalával foglalkozott. Angyal Mary elmondja ezután, hogy a reakció esztendeiben Engel Fülöp csak úgy folytathatta film­szakmai működését ha lemond amerikai állampolgárságáról. 1936- ban azután angina pectoris végzett vele 56 éves korában. Mary fényképet vesz elő, amely édesapjával örökítette meg. Elmond­ja, hogy apáról és lányáról mindig azt hitték, hogy férj és feleség. Az ostrom átvészelése után An­gyal Mary jelentkezett az amerikai követségen és kérte amerikai állam- polgárságát. A repatriálás késett, az iratok nehezen jöttek vissza Wa­shingtonból. Most, február 14-én azonban végre megérkezett a bol­dogító levél, amelyben Fred Godsey konzul közli Angyal Maryvel, hogy fontos ügyben jelentkezzék a kon­zulátuson. Itt közölték vele, hogy Jack Warner, a világhírű Warner filmgyár jelenlegi elnöke garancia- levelet küldött, amelyben felelős­séget vállal Angyal Mary Ameriká­ba utazásával kapcsolatban. A 17 éves pesti lány már megkapta az amerikai állampolgárságot, az utazá­si költségeket, útlevelet, kiutazási engedélyt és hajójegyet. Kell ennél szebb? Ez már magában tündér­mese. — Mit remél Hollywoodtól? — kérdezzük. — Azt, hogy nagyon komoly és erős munkával elérem művészi vá­gyaimat. A Warner gyár elnöké­nek már írtam, megköszöntem a le­vélben, hogy nem feledkezett el jó barátjáról, az édesapámról. Azt kérem majd tőle, adjon lehetőséget arra, hogy filmgyárban tanulhas­sak és akár statisztálással vagy a vágóműteremben való munkával tö­kéletesítsem •azt a tudást, amit az államilag engedélyezett filmművé­szeti iskolában Gertler igazgató úr jóvoltából sajátítottam el. — Reméljük — • jegyezzük meg halkan — rövidesen az egyik el­ső hetes pesti filmszínházban vi­szontlátjuk egy új amerikai film­ben ... Kinn az utcán, miközben búcsú­zunk, Mary ábrándos szemekkel né­zi cipője orrát és az aszfalt egy szürke kis négyszögét, amelyet itt­hagy. Talán örökre ... Az egész olyan, mint egy ameri­kai film szívszorongató jelenete. Sok szerencsét Hollywoodban ... ★ Most, hogy a megsárgult újságla­pokat forgatom, felvetődött a kér­dés, mi lett Angyal Mary-ból. Sikerült megtalálnom néhány ré­gi budapesti barátot. Annyit tudnak róla, hogy miután Hollywood csil­logása nem hozta meg számára a filmkarriert, pályát változtatott. Az amerikai Harvard egyetemen a gyermekélettan tudományából szerzett diplomát Különböző főis­kolákon. egyebek közt a Harvardon is, generációknak lett a tanítója. Tudományos tevékenységéről szá­mos tanulmány és a lexikon nyújt maradandó emléket az utókornak. Kasznár ZoltáD (Moziélet—1947. március 28J ponthoz? Mi lesz a nagyvállalatok­nál a feleslegessé váló, a társasá­goknál pedig hiányzó alkalmazotti és szakemberlétszámmal? — A kapcsolatrendszer tisztázása a következő hat hónap feladata. Ami a létszámot illeti: mivel az alakuló társaságoknak szükségük van pluszlétszámra a saját alkal-, mazotti és szakapparátusokhoz, a központi állomány egy része ezek­ben a közösségekben megtalálhatja a helyét. Átmenetileg a többségük a központban marad addig, s akik nem kerülnek valamelyik új egy­séghez, akár maguk is alakíthatnak kft.-t, de az alkalmazotti összlét- szám jóval kisebb lesz. — Amint megalakulnak az egyes társaságok, fokozatosan szétesik a vállalati tanács is? — A vt mindaddig fennmarad, míg 1 forint vállalati vagyon van. — Ügy tűnik, hogy a szervezeti formaváltás olyan a gyárnak, mint a fuldoklónak a mentőöv. Nem le­hetett volna ezt a folyamatot ha­marabb elindítani? — Nem, mert a társasági törvényt — ami erre lehetőséget adott — ta­valy fogadta el az Országgyűlés. — Ügy vélem, ahhoz, ' hogy a Csepel Autógyár régi hírneve mél­tóan csillogjon, mindenekelőtt el kellene vetnie az Ipari Minisztérium gyámolító kezeit! — Nincs semmiféle gyámolító kéz! Nem szólnak bele a vállalat dolgába! Nem tudom, honnan vet­te?! Más állami irányító apparátu­soknak ez a közvetett beavatkozási módszere viszont megvan! — Maradjunk még az Ipari Mi­nisztériumnál! Az utóbbi hónapok­ban a tárca vezetése bebizonyítot­ta, nem áll a helyzetiek) magasla­tán. Most azt próbálják elhitetni, hogy az államközi szerződéseket fel­számolják, és a KGST-viszonyok át­értékelésével valós piaci viszonyokat alakítanak ki. ön elhiszi ezt? — Ez sajnos nem a tárca dolga. Bizonyos állami és hatósági funk­ciói szükségképpen megvannak, de nem tud iparpolitikát csinálni, mert valahol sántít a gazdaságpolitikánk. — Az autógyár a szakadék szé­lén táncol, lassan tönkremegy. A minap az egyik illetékestől hallot­tam, hogy tervbe vették az autógyár szanálását! — Ügy 15—20 évvel ezelőtt kiala-' kítottak egy ipari struktúrát, illet­ve egy vállalati struktúrát. Arról kiderült 20 évvel később, hogy ez nem jó. És ráadásul mindezt úgy teszik le a vállalatok asztalára, mintha nem tudták volna ezt két évtizeddel ezelőtt is. Amikor annak idején megszületett az úgynevezett járműipari program, ez kialakított egy vállalati szereposztást. Ez egye­bek között azt jelentette, hogy ma sem a Csepel Autógyárnak, sem a Rábának, sem pedig az Ikarusnak nincs komplett hajtáslánca. Erre nem tudok mit mondani, minthogy ez egy torzszülött dolog. Mindhá­rom vállalatot a KGST-diktálta kö­vetelményeknek eleget téve szakosí­tották valamire. Ennek isszuk a le­vét. Egyébként a szanálásról nem tudok. Ezt elképzelhetetlennek tar­tom, annál is inkább, mert ennek a járműipari vertikumnak — benne a gyárnak — működnie kell! Személygépkocsit nem — A gyártól az évek során min­dig elvettek valamit. Itt elsősorban a motorgyártásra gondolok. Mi len­ne, ha a gyár fokozatosan vissza­kapná mindazt, amit erőszakkal el­vettek tőle? — Azokat, amit mi jó 25 éven át műveltünk, azt ma visszakapni ér­telmetlen. Annak ellenére, hogy a piacon versenyképes és eladható termék lenne egy ezer kilótól hat­ezer kilóig terjedő kis- és középka­tegóriájú univerzális jármű. Ennek gépészeti fejlesztésére azonban nincs pénz! Egy teljesen új futómű-, se­bességváltó- és motorcsaládot kelle­ne csinálni, legalább 50 ezer dara­bot. hogy gazdaságos legyen. — Közbevetésként hadd kérdezem meg, hogy mikor fog személygépko­csit gyártani a szigetszentmiklósi gyár? — A jelenlegi helyzet alapján soha! — Ha már az előzőekben szóba került a vállalat nem éppen rózsás helyzete, hadd kérdezzem meg. ön mennyire érzi felelősnek magát a katasztrofális helyzetért? — Ezért a helyzetért, amibe most a vállalat került, nem érzem magam felelősnek! — Milyen esélyt ad a vállalatnak a kilábalásra? — Annyit, a,mennyit a magyar gazdaságnak! Szilágyi Béla

Next

/
Thumbnails
Contents