Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-24 / 172. szám
4 &£Map 1989. JtLITJS 24., HÉTFŐ Megtalálja-e a Folt a sikert? Helyben járnak Villányba készülnek Vác szobrai A maga nemében egyedülálló művészeti program megvalósítására kötött szerződést a Váci Városi Tanács és a baranyai alkotótelepek irodája. A szakmai zsargonban „váci projecf-nek nevezett vállalkozás célja a három kilométer hosszú váci Duna-part és a hozzá csatlakozó terület rendezése, műalkotásokkal való díszítése. A mecenatúra egy új, érdekes formája született meg a Váci Tanács és baranyai alkotóközpont összefogása nyomán. Ilyen jellegű művészeti programra nem volt még példa hazánkban. Vác arra törekszik, hogy a Duna-part olyan arculatot kapjon, amely méltó a város történeti múltjához és jelenlegi rangjához. Most ugyanis rendezetlen, elhanyagolt, teljességgel kihasználatlan ez a terület. Ám a program megvalósításához súlyos milliókra volna szükség, amivel a Váci Tanács nem rendelkezik. Nagyszerű ötletnek bizonyult viszont a baranyai alkotótelepekkel való együttműködés. A Villány közelében magasodó Szársomlyó-hegyen — mint ismeretes — nyaranta szobrásztelep működik, ott készítik el a Vácnak szánt kőplasztikákat. 1989 elején pályázatot hirdettek szobrászoknak, építészeknek és tájrendezőknek a „váci project” megvalósítására. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a pályázat iránt, ami érthető, hiszen ilyen grandiózus feladat nem mindig kínálkozik egy művésznemzedék számára. Hosszú távú programról van szó, ennek első, két-három éves szakasza kezdődött meg most a Szársomlyó-hegyen. A technika Házában Szótárbolt Szótárboltot nyitott a székes- fehérvári technika háza. Az országban egyedülálló intézmény az Akadémiai Kiadóval kötött szerződés keretében a Magyar- országon megjelent, illetve kapható idegen nyelvű és szakszótárakat kínálja az érdeklődőknek katalógus alapján. A szótárakat a megrendelést követően néhány nap alatt szállítják a vevőnek. Több más vállalkozással együtt a szótárbolt is azt a célt szolgálja, hogy maguk teremtsék elő az intézmény fenntartási költségeit. A Folt együttes tagjait 1985 tavaszán láttam először fellépni. Maguk készítette ruháikban, igazi fiatalos lendülettel adták elő modern hangszerelésben a Quantanamera című dalt, melyet szűnni nem akaró taps követett. Valami mást, a szokásostól eltérőt műveltek. Akkoriban nagy jövőt jósoltak nekik. Hallottuk őket a rádióban, nézhettük a televízióban, de mostanában mintha kevesebb szó esne róluk. A fóti gyermekváros kis stúdiójában éppen próbálnak, amikor Székely István zenekarvezetőtől, a helyi szakközépiskola fizikatanárától arról érdeklődöm, hogy a kezdeti sikerek után hol tart most az együttes. — Helyben járunk — legyint lemondóan, de aztán szívesen mesél a múltról: 1984-ben Go- lántai Ambrus tanár alapított egy dalokat éneklő kis társaságot. Amerikai útján azonban autóbaleset érte, súlyosan megrokkant, s visszatérve keresett maga helyett valakit, aki tovább viszi a csoportot. Rám esett a választása, s ennek őszintén örültem. Mozgalmi és politikai témájú dalokat kezdtünk énekelni mai hangszerelésben. Készítettünk egy 40 perces műsort, amely megtetszett Boros Lajos lemezgyár! menedzsernek, és az ő javaslatára a KISZ KB kiküldött bennünket egy nemzetközi politikai dal fesztiválra az NDK- ba. Velünk utazott Kemenesi Tivadar, a gyermekváros akkori igazgatója, aki meggyőződött arról, hogy megbecsült ez a műfaj szerte a világon. Tervezte, hogy Foton kialakít egy politikai dal centrumot, s ezzel hozzájárul a műfaj magyarországi fellendítéséhez. A terv azonban az igazgató nyugdíjba vonulása után kútba esett. Ennek ellenére tovább dolgoztunk. Megjelent egy kislemezünk. amelyen a „Csepplin” és az Add hát a kezed! című dalunk volt hallható. Ez utóbbira meneteltek akkoriban május elsején a felvonulók a dísztribün előtt. Játszotta a rádió, majd felléptünk a televízióban is. A Lékay János KISZ-iskolán saját klubunk volt, ahol sok amatőr együttes lépett fel. A tagok, akik zömében állami gondozottak voltak, jó közösségé kovácsolódtak. A fóti gyermekváros egyik autóbuszával jártuk az országot, s évente 40-50 koncertet adtunk. Játszottunk több tízezres közönség előtt is, például a Petőfi Csarnokban és a különböző politikai fesztiválokon. — Mi történt ezután? — Akkor kezdődtek a bajok, amikor tönkrement az autóbusz, amivel jártuk az országot, így két éve a szó szoros értelmében helyben járunk. Minimális pénz jut a szerelés karbantartására, fejlesztésére, pedig szinte már semmi. Évente négy-öt fellépésünk van csupán. — Szponzorok kellenének... — Ilyesmi még nem jutott eszünkbe, de jól jönne, ha egy újabb intézmény is segítene bennünket. Végül is ez egy Pest megyei zenekar, s jó hírneve nem ártana sem a megyének, sem a fóti gyermekváros elhagyott és árva gyermekeinek. Ha most visszafogottabban is, de azért rendszeresen próbálunk, s a közelmúltban újabb rádiófelvételeket késztettünk. A Trabant című dal a kisemberek indulója is lehetne. A „Modern Rómeó” kicsit érzelmes. A Bársony éj című lírai dalra nagyon büszkék vagyunk, mert első lett a rádió slágerlistáján. — Ki szerzi az énekeket? — Én — válaszol Székely István. — Általában egy zenei anyag különböző gondolatok és ötletek alapján érik dallá. — Milyen műfajban s kikhez szól az együttes? — Ez az úgynevezett count- ry-popzene. Elsősorban a fiatalok számára készül, de tapasztalataink szerint a háromtól nyolcvan évesekig szívesen hallgatják dalainkat. Gál Kata, az együttes üdvöskéje mondja: — Számomra mindent pótol a zene. Molnár Sándort arról faggatom, hogy a fizikaórán van-e Székely Istvánnál protekciója. — Itt nem tanár-diák viszony van közöttünk, alkotótársak vagyunk. Közben ifj. Puska László hangmérnök a zenei hangzáson dolgozik. Felesége, Kalló Tímea énekel. Megismerkedésük a közös zenei munka ajándéka. Panyi Mária Fejér Gyula interjúköteférői Magyarokról - magyaroknak Hogyan is vagyunk mi a magyarságunkkal? Mintha mostanában többet beszélnénk róla, mint korábban. Magyarokról, kisebbségi sorsról, szórványokról, magyarságtudatról, a nagyvilág különböző kontinensein lakó magyarokról egyre többet olvashatunk. S ez nem valamiféle nacionalizmus, hanem természetes állapot, hiszen az utóbbi negyven év alatt alig esett szó róluk, leginkább írók — például Illyés Gyula — emeltek szót érdekükben, s hittek abban, hogy létezhet a földrajzi határok fölött egy virtuális szellemi haza, kultúrában azonosság, egység. Magyarnak lenni ugyanis születés és érzés kérdése. A világ úgy alakult, hogy a magyarság nagy része, bár egy tömbben, de különböző országokban él. s milliók szóródtak szét a nagyvilágban. Mondjuk ki: a mi népünknek az jutott, hogy egyharmada — több mint ötmillió magyar — az ország határain kívül él, bár milliók szülőföldjükön laknak, nem hagyták el otthonukat és mégis idegen állampolgárok. Mégsem az eredet a fontos, hanem a nyelv, az érzés, amely magyarrá teszi őket. A jelenben őszintén beszélhetünk a szétszórtságukról, a hovatartozás érzéséről, magyarságtudatról. Sajnos a magyar politika a legújabb időkig is a Magyarországon belül élő magyarságban gondolkodott, és alig-alig vett tudomást a határainkon kívül rekedtekről és élesen elhatárolta magát a Nyugatra önként távozottak- tól. Ügy gondolták, hogy a szocializmusban önmagától is megoldódik a kisebbségi kérdés, hogy a nemzeti kisebbség ügye az illető állam belső ügye. Az utóbbi időben keserűen tapasztalhatjuk, hogy nem lehet az. Nem nézheti az anyaország hangtalanul például az erdélyi magyarság rontását és romlását, s nem lehetünk közömbösek egyetlen magyar sorsa iránt, bárhol él is a világban. A magyarság egyetemes és egyre inkább azzá kell válnia. Nem véletlen, hogy a reformpolitika kibontakozásával egy időben a nemzetiségek és a szórványmagyarság kérdésében is megtörtént végre az alapvető szemléletváltozás. Azt tartjuk, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát — bárhol is él — a magyar nemzet része. Ennek megfelelően a magyar politikának is felelősséget kell éreznie az ország határain kívül élő magyarság iránt. Ebben a szellemben fogantak azok az interjúk, amelyeket Fejér Gyula, a Népszabadság főmunkatársa készített 29 emberrel, ismert személyiséggel korábban kényesnek ítélt kérdésekről, magyarságtudatról, nemzetiségi helyzetről, az emigrációról, Trianonról, az ország, a világ dolgairól. A megkérdezettek között vannak írók, tudósok, főpapok, bankárok, kommunisták és liberálisok. egykori emigránsok, hazánk vezető politikusai, történelmi családok leszármazottai, és olyanok, akik a magyarságukat csak nemrég vállalták. Fejér Gyula jó kérdező és bátor. Mer kényes kérdéseket is feltenni, nem kerülve meg a személyes felelősséget sem. Ezért szegezte a kérdést Sütő Andrásnak, hogy ebben a kavargó menekülésben vajon ő miért maradt otthon, vagyis Erdélyben, Marosvásárhelyt. S ha már szóba kerültek Csallóköz magyar lakta gazdag községei, nem veszé- lyezteti-e létüket a Dunán éoülő vízlépcső? „Ezért kérdezem meg — szögezi a kérdést Pozsgay Imrének —, hogy ilyen környezetben kiheverheti-e a magyarság Trianont? Az éledő nacionalizmusra. sovinizmusra, irredentizmusra gondolva, mert bizony ezekkel a veszélyekkel is szembe kell néznünk idehaza is, és a szomszédos országokban is. A kérdésekre a válaszok is őszinték, szívből jövők, és az értelemhez szólnak. A válaszokból sugárzik, amit Tamási Áron novellahőse is megfogalmazott: aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan. A beszélgetések hangnemét is meghatározza az emberi tartás: a kérdéseket értők nem dicsekednek, nem büszkélkednek, nem is siránkoznak, töpA vendég lásson valami mást is A kultúra korlátái Csillagos ég, reflektorok fénykévéje, zeneszó, kiöltözött emberek. Már a látvány miatt is kellemes nyáresti élmény lehet egy olyan szabadtéri műsor, amilyet a váci barokk tanácsháza udvarán rendeznek. Régi hagyományokat élesztgetnek a városi művelődési központ munkatársai. Igaz, a tv előtti korszaknál sokkal nehezebb időkben. Annak idején még több volt az emberek szabadideje. Most pedig, arra a kevésre, ami a fő- és mellékállásban végzett munkán kívül marad, erős vonzó hatást gyakorol otthon egy kényelmes fotel és a képernyő. Valószínű, hogy többé nem ismétlődnek meg a hatvanas évek közönségsikerei. Egy-egy estén megtelt a székesegyház előtti tágas tér. A püspöki palota előtt állt a színpad, lezárták az utca forgalmát. Szépei, hozzá illőt A szervezők tudatában ma is az él, hogy a Dunakanyar bal parti fővárosa kulturális központja a vidéknek. Ezért egyrészt a saját lakosságnak, másrészt a vendégeknek nyújtani keli valamit a szép házak, hangulatos kisvárosi utcák, a romantikus Duna-part látványán kívül. Szépet és méltót az architektúrához, a természeti környezethez. Ez aztán megnehezíti a feladat teljesítését. Hiszen a mélyebb gondolati, esztétikai értékeket hordozó alkotások iránt nincs akkora igény, hogy a kiadásokat a belépőjegyek árából fedezni tudják. Gyakran kell engedményeket tenni a műsorpolitikában, noha még így sem vezérelhetik a rendezőket közvetlen üzleti szempontok. Csupán a város vonzását növelhetik, a nyári uborkaszezont enyhíthetik több színes, szórakoztató művészeti eseménnyel. Nagy szerencse, hogy sok kulturális intézmény, kórus éS Zenekar működik a városban, népes az idetelepült festők, szobrászok tábora, akik kétévenként az egykori görög templom épületében rendezik meg nyári tárlatukat. Népes a látványosan bár nem mutatkozó, de szervezetten ide látogató vendégsereg. Olyan, mint például a nemzetközi ifjúsági zenei tábor részt vevő gárdája. Ez az út volna igazán járható. Minél több formát, kapcsolatot kialakítva. Csak hát, ahogy Dudás László, a Madách Imre Művelődési Központ munkatársa kimondja: — Tulajdonképpen nem felel meg e célnak a helyi infrastruktúra. — Akár így van, akár nem — válaszol erre Varga Zoltán, az igazgató —, mi folytatjuk, amit három évvel ezelőtt elkezdtünk. Lesznek nyári programok, s mind több lesz a tapasztalatunk, s gondolom, a közönségünk, bár elég nehezen jutunk előre. Egyöntetű, érdektelenség Ebben a városban húsz év óta igen nehéz a közönségszervezők dolga. Sokszor döbbentünk mái meg azon, hogy országos jelentőségű eseményeken sem jelent meg több 40— 50 embernél, s jobbára mindig ugyanazokat az arcokat láthattuk a közönség soraiban. Éppen ezért gondolhatjuk, hogy bőséges az a. kínálat, amit a tavasszal megjelent kis sárga prospektus tartalmaz. E szerint előadták már Haydn Évszakok című oratóriumát a Magyar Állami Operaház szólistáival, a Budapesti Palestrina Kórus, a váci Harmónia Kórus és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Hangversenyeztek Bed- narik Anasztázia és Ella István orgonaművészek. Kiállítással együtt rendeztek vitát, konzultációt az avantgárd művészetről, szerepelt jugoszláv együttes, a nemzetközi zenei táborban megrendezték az I. nemzetközi orgonakurzust. A rangos programok szerkesztése közben nem feledkeztek meg a másfajta igényekről sem. Ezekre alapozva többek között bemutatták: Zerkovitz Béla: Csókos asszony című operettjét. A nézősereg még mindig nem túl nagy. Ha közvetlenül a bevétel arányában vizsgálnánk.az eredményt, nem kapnánk hízelgő képet, s aligha térülne vissza a 200 ezer forintot is meghaladó nyári kiadás. Mint mondják: még az Egyesült Államokból érkezett Zivio Indián Zene és Tánc- együttes július 16-i műsorára is csak nyolcvan-nyolcvanöt érdeklődő volt kíváncsi. Nagyjából mindenütt ez az átlagos nézőszám. — össze kell fognunk a többiekkel — említi Varga Zoltán. — Egyedül nem megy. Ez különben is közös érdekünk. — Melyek ma a nyári műsorpolitika alapelvei, indítékai? Van-e feladatuk Vác közvetlen vonzáskörzetében, amely egészen' az Ipoly mentén fekvő községekig terjed? — Tartalmas és sokszínű nyári idényt kell szerveznünk — válaszolja az igazgató, aki szerint a végleges arculat még nem alakulhatott ki. Mélyebben kell feltárni az igényeket, ki kell alakítani a legmegfelelőbb helyszíneket, meg kell teremteni a technikai feltételeket. Fel kell dolgozni az olyan tapasztalatokat, mint például az, hogy bár kevés a gyerekeknek szervezett szünidei program, azokat se nagyon látogatják. Talán azért, mert nyaralnak, rokonokhoz utaztak, vagy a szülők nem engedik el őket egyedül? A központ segít a vidéknek is, ha a művelődési házak igazgatói erre kérik. A kapcsolatok azonban ma már főleg a technikai segítségre, eszközök kölcsönzésére, tanácsadásra szűkültek. A járások megszűntével ugyanis megnőtt a községek önállósága. A kulturális intézményeké is. Ez így jó. Mert egy közösség belső életét nem lehet kívülről befolyásolni, ezen a téren sem. A helyi értelmiség szerepe meghatározó abban, hogyan ismerik fel a szükségleteket, hogyan elégítik ki az igényeket. Ezek az emberi kapcsolatok útján kerülnek a felszínre. Drága jegyek Szabadidő, pénz. Ezzel kapcsolatban Dudás László mondja azt, amivel Varga Zoltán is egyetért. A rendezési költségek miatt drágák a belépőjegyek. Ezt ma már nem mindenki tudja vagy nem akarja megfizetni. Ezek a tervezés, a kultúra korlátái is napjainkban. Konklúzió? Legfeljebb eny- nyi. Meg a közreadott tapasztalatok egy olyan történelmi magyar városból, amelynek küldetése van. Talán a megyehatárokon túl is. Talán? Biztosan. Kovács T. István Szentendrei nyár rengve, gyötrődve mondják el, keresik, hogy is vagyunk és merre tovább. Szavaikban a humánum munkál: a mindenütt és mindenkire kiterjesztett emberség erkölcsi igénye. Jó könyv a Fejér Gyuláé, mert -a beszélők személyes sorsából elődereng szinte a huszadik századi magyarság teljes történelme, s ahogyan Czi- ne Mihály a bevezetőben megfogalmazza: egyéni portrékon keresztül a kor tablója. Oldalakon át idézhetnénk azokat a veretes szavakat, amelyekkel az interjúalanyok megfogalmazták mondanivalójukat, ahogyan vallanak magyarságukról, a korról és szülőföldjükről vagy az itthagyott, de soha el nem felejtett hazáról, amelyhez erős szálak fűzik, s még a kint élők második, harmadik nemzedéke is valamilyen formában erősen kötődik. Ha egyebet nem is, de azt elérte Fejér Gyula, hogy könyvével felhívta a figyelmet: hol a helyünk, s mi a feladatunk a világban, ahogyan ezt sokan megfogalmazták, akkor már nem fáradozott hiába. Kezdeményező, sőt úttörő szerepre vállalkozott, s reméljük, hogv még további köteteket tesz le az olvasó asztalára, hiszen érdemes volna tovább folytatni az interjúkat, például megkérdezni azokat, akik újra hazatértek, vagy idehaza fektetik be tőkéjüket, vaay itthon akarnak élni, itt találnak menedéket az üldöztetés elől. A kötetet a Hírnök Kiadó bocsátotta közre, s a beszélők portréival, s néhány jellegzetes hazai képpel egészül ki a könyv. Gáli Sándor Sokéves hagyománya van a szentendrei sokadalomnak. Augusztus 20-ig e nyáron is minden hétvégen egész napos búcsút rendeznek a Templom téren, ahol népművészeti, képző- és iparművészeti vásár, folklóregyüttesek, vásári látványosságok várják a szórakozni vágyókat. A gyermekekre is gondoltak a szervezők. A Barcsay-gyűjtemény kertjében július 22-én Kottái Judit mulattatta a kis nézőket. Képünkön: a szentendrei Templom téren, az inárcs-kakucsi népdalkor szórakoztatta az érdeklődőket
