Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

1989. JŰLIUS 22., SZOMBAT 3 » Választás előtti disputák Plakátháború Gödöllőn samegen is folyik a választási kampány Eljött a nap. Gödöllőn nem lelyi ügy a mai választás. Fi­gyel az ország. Megméretik a lártok programja. Ámbár »agy szerepet játszik a sze- nélyi szimpátia is, mert mint egnap az utcán hallhattuk, smerik ugyan az emberek nindkét jelölt programját, de izerintük azok még nem elég neggyőzőek. Talán az is sze­lepet játszik ebben, hogy az ilmúlt időkben nem volt iga- :i és nyilvános a várospoliti- ta. A helyi közösségek életé­jen nagy szerepet játszottak i központi döntések. — Mit szól? Valóban sza­badnak tartja a mostani vá- asztásokat? Csőke Ferenc ta- cisofőr, tegnapi közvélemény- altatásunk első alanya, aki tora szerint feltehetőleg már :öbb ilyen előestét élt meg, s áthatott korteshadjáratokat, »ppen az utasával készült in- iulnt?' Tőmondatokban fogal­mazva közölte, hogy elmegy i szerinte valóban szabad vá­Gyalog sétálok a Perőcsény ;özepén magasló templomhoz, látszik, gondos kezek tartják endben a környékét. Sehol enki. A magány elgondolkod- at. De jó volna néhány napig tt távol a város zajától pi- íenni! Tovább szőném álmo- nat, amikor ribizlivel teli lá- lák között találom magam. A ényesen csillogó, piros szemek ncselkedően mosolyognak fe- ém. — „Gyere, ne félj, kős­óij meg!” — Nem bírok el- enállni a kísértésnek. — Holló, fiatalember! Ma­sa mit csinál itt? — Háát, csak megkóstoltam, nilyen az idei termés. — Most van belőle. Lesz is ibből baj. Kevés a láda, és ;evés a pénz is, amit adnak ■rte. Fura egy világ ez! Ha cevés, ha sok a termés az baj. íi érti ezt? Mindezt Fidel János bácsi idja tudtomra, aki feleségé­ül a Szobi Áfész megbízásá- >ól a ribizli kilóit veszi át a ústermelőktől. Ugyanis, mint uderült, éppen a felvásárló- elepen kötöttem ki. A kölcsö. lös bemutatkozás után két átvevés” között leültünk egy :icsit diskurálni. — Mondja. János bácsi, hol lannak az emberek? — Bent, Pesten, meg itt a nálna- és a ribizliföldön dol- ioznak, akik még vannak. — Mit ért az alatt, hogy ikik még vannak? — Hát tudja, alig vagyunk nár a faluban. Mindenki el- :öltözött innen. Csak mi öre- 'ek tartjuk a frontot. Ezérhá- ■omszázan éltünk itt. most jó iá ötszázan vagyunk. — Mi az oka. hogy csak •nnyien maradtak? /— Nagyon egyszerű, nincs a faluban munkalehetőség. Az imberek feljárnak a főváros­ba dolgozni, aztán idővel ott ■agadnak. Van Ugyan egy léeszünk, illetve .az is . három 'alu közös gazdasága, de ott lasztásra. A vetélvtársak kam­pányait pedig tisztességesnek tartja. — Meglepően nagy az ér­deklődés — közölte Herczenik Gyula, az MSZMP városi bi­zottságának első titkára. Afö­lött is örvendezve, hogy a GATE aulájában tartott hú­szadikai reform-fórumokra, ahol jelöltjük, Körösfői László volt a házigazda, Barabás Já­nos, a KB titkára, Hámori Csaba megyei első titkár, Szi­lágyi Tibor KB-tag, színmű­vész volt a vendég, igen sok ember ment el. Köztük szá­mos pártonkívüli. Megnyerték a hallgatóságot az országos vezetők válaszai. No meg az az újszerű, mondhatni demok­ratikus légkör, melyben az ellenzéki képviselő is kifejt­hette nézeteit. Így van ez rendjén, ha az ország, a sző­kébb haza érdekeiről van szó. Így véli az utca embere is, mert majdnem mindenki ezt hangoztatta: az győzzön, aki jobbat akar. Azt kell a vá­lasztás után segíteni, akire a többség voksol. Igaz, a meg­győzésért folyó küzdelembe vegyülnek némi szépséghibák is. A város szívében álló ma­gas panelházak tövében épp arra lettünk figyelmesek, hogy tizenéves srácok tépik a Körösfői László portréját áb­rázoló plakátot. Esélyegyenlőségről beszé­lünk. Ám az ellenzék még a kocsmák üvegablakait is tele- agatta plakátokkal. Szemenyei Ernő, az MSZMP városi bizottságának munka­társa. — Ezt önök is megtehették volna. — Be akarom vezetni a pla­kátmegmaradási állandót — folytatta.. — A mienk ideje át­lag másfél nap, az ellenfélé egy bé£ rrí fplytatja, — .le­ragasztott ötszáz reformfórúm nem fizetnek olyan jól, mint a városban. Ha mi öregek is át­költözünk a másvilágra, meg­hal a falu. — Áááá, ez nem teljesen így van! — ezt már Sanyi bácsi felesége mondja. — Hét vé­gén itt vannak a pestiek. Las­san már a fél falu a főváro­siaké. Lejönnek szombat meg vasárnap, a kiskertjükben el­dolgozgatnak, aztán irány ha­za. Az lenpe jó, ha végleg itt telepednének le. Higgye el, nem rossz kis hely ez. — Nekem nagyon tetszik. Én le is költöznék, csak az a bök­kenő, hogy nemigen tudnék telket, meg házat vásárolni. Felkapott hely, biztosan bor­sosak az árak. — Nehogy azt higgye! A múlt héten egy hasonló korú­nak, mint maga, kerítettem százezer forintért házat. Ma­gának, ha kell, még feleséget is tudok ajánlani. — Nocsak! Az előbb azt mondták, már csak az öregek élnek itt. — Hát azért egy-két me­nyecske is akad. — Köszönöm az ajánlatot, majd gondolkodom rajta. Azt tessék inkább megmondani nekem, mi az, ami foglalkoz­tatja a falut? — Mindenekelőtt a munka. Rendben menjen a szüret. Tudja, lelkem minket nem ér­dekel a nagypolitika. Abból nem lehet megélni! Nem is tudom, hogy azok ott fent hogyan tudnak mindig csak politizálgatni. Azon járna in­kább az eszük, hogy legyen újból iskolánk, orvosunk. Hogy újra benépesedjen a falu. Nem lenne szabad elhanyagolni a határvidéket! No, de ne hara­gudjon. kezünkre ég a munka. Hogy is haragudhatnék meg azokra, akik nap mint nap pél­dát mutatnak emberségből, munkaszeretetből. Minden tisz­teletem az övék! Szilágyi Béla Már péntek délután zászló­díszben várja a szavazást az Erkel úti iskola (Hancsovszki János felvételei) plakátunkból kábé száz ma­radt a falakon. , — Persze az ellenzék pla­kátjából is tűnt el — említet­te Herczenik Gyula. Vagy belátták, hogy nem ízléses? — tűnődött. — A karikatúrán dagadt, félmeztelen ember, mellén kitüntetésekkel biztat egy vele szemben álló pici emberkét: „Szavazz az MSZMP-re!” Kérdés, melyik alaik kinek a szimbóluma. Ámbár nem nehéz kitalálni. Tanárnő virággal. A nevét nem mondja meg. A vélemé­nyét viszont nagyon szívesen. — Nem tartom igazságosnak az előkészítést — közölte. — Ismerem Körösfői Lászlót. Tisztességes embernek tartom. — Ugyan már — szólított le bennünket Varga László a be­szélgetés hallatán — Én, ké­rem, tizenegy gyerekes család­ban nőttem fel. Tősgyökeres vagyok, mint Körösfői. Az, ké­rem, nagyon rendes ember. Ezt írják meg. A magát egyetemi tanárnak mondó idős úr, feleségével ka­ronfogva szintén- készül a szavazásra. A nevét ő sem mondta meg, mert itt sokan ismerik. A jelöltek programját ismeri, ámbár meglátjuk, mi teljesül belőlük a gyakorlat­ban. Spontán kis viták alakultak ki tegnap körülöttünk Gödöl­lőn és Isaszegen. A vélemé­nyek megoszlottak arról, hogy ki lenne méltóbb a bizalomra. Frauenberger Sándor, a gö­döllői vérellátó központ labo­ránsa kérés nélkül közölte, már isaszegi otthona felé tart­va a munkából, hogy ő kire adja a voksát. Ma reggel az útra festett szlogent olvashattak több he­lyen a képviselőt választó vá­ros polgárai. „Körösfői, gödöllői!” Ma este már megtudhatjuk az eredményt. K. T. I. Családcentrikusság, nyitott­ság, partneri viszonyon alapu­ló kapcsolattartás — ezek a jelszavai a Váci Családsegítő Szolgálatnak. Tavaly 2740 esetben végeztek családlátoga­tást. A vezetőnő, dr. Thur Ot- tóné hangsúlyozta, hogy ha­tósági jogkörük nincs, mun­kájukat az önkéntes együtt­működésre alapozzák. Nem szeretik a gondozás szót sem, mert ez egyesekben valamiféle alá-fölérendeltségi viszony képzetét keltheti. A vezetőnő szerint — aki egyébként szociális szervező — az a legnagyobb probléma, hogy a bajbajutott nem látja tisztán a saját helyzetét, a baj gyökereit. A Családsegítő Szolgálat hét főfoglalkozású és három másodállásban dol­gozó munkatársa — jogászok, pszichológusok, szociológusok — ezt az ismeretlen kiinduló­pontot igyekszenek megkeres­ni. Sokszor csak az informá­cióhiány okozza a bajt, más­kor az, hogy az emberek nem ismerik a jogaikat és köteles­ségeiket. A két éve alakult Családse­gítő Szolgálatot a legkülönfé­lébb problémákkal keresik fel az emberek. A munkatársak nem szívesen mondanak pél­dákat, tartanak attól, hogy a kliensek esetleg magukra is­Mi lesz veled, Perőcsény ?! Elköltöztek a fiatalok Készül az agrárprogram Az MSZMP agrártézisei nyomán a kormány megkezd­te élelmiszer-gazdasági prog­ramjának kidolgozását — je­lentette be Hütter Csaba me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pénteken Kaposvá­rott, a KA-HYB sertéstenyész­tő vállalat kitüntetési ünnep­ségén. E program főbb elveit és céljait vázolva elmondta, hogy három éven belül vissza­állíthatok azok a jövedelme­zőségi és beruházási pozíciók, amelyek a 80-as évek elején jellemezték az agrárágazatot. A kormány — a támogatások fokozatos leépítése mellett — olyan lehetőségeket kíván te­remteni, hogy a gazdaságok termékeik árában jussanak a teljesítményeikkel arányos, a gazdálkodás szabadságát biz­tosító jövedelmekhez. Éppen ezért a kereskedelem terén minden eddiginél nagyobb szabadságot kapnak a gazdál­kodó szervezetek. Megszüntet­nek minden olyan monopóliu­mot és tilalmat, amelyek eddig látszólagos állami érdekeket védtek, valójában a kivétele- zettséggel együtt járó tunyaság­hoz vezettek. A miniszter azonban hangsúlyozta, hogy a kereskedelem liberalizálása nem vezethet a szervezetlen, összehangolatlan piaci munká­hoz, hiszen élelmiszer-gazda­ságunk jövője nagymértékben azon múlik, hogy a termelés­nek egyharmadát megtestesí­tő többletterméket milyen ha­szonnal tudja külföldön érté­kesíteni. A kormány külgazda­sági kapcsolatait tekintve is erőteljesen fellép minden hát­rányos megkülönböztetés fel­számolásáért, az egyenlő esé­lyek megteremtéséért. Ezen túlmenően azonban szakembe­reink képzettségén, a kutató­fejlesztő munka eredményes­ségén, a termelés és gazdál­kodás színvonalának javításán — tehát belső tényezőkön — múlik, hogy agrárgazdaságunk képes lesz-e helytállni a nem­zetközi versenyben. Hütter . Csaba személyes meggyőződéseként hangoztat­ta, hogy a mai magyar mező- gazdaság szakmai potenciálját, szerkezetét és birtokméreteit' tekintve is életképes. Vannak ugyan olyan termékek, ame­lyek sikeresebben és gazdasá­gosabban állíthatók elő kis­üzemi keretek közt, a tömeg­termények esetében azonban nem vitatható a nagyüzemek hatékonysága. Manapság poli­tikai indítékokból némelyek szembeállítják a kis- és nagy­üzemi gazdálkodást, holott a valódi kérdés az, hogy a bir­tokmérettől függetlenül érvé­nyesül-e a tulajdonosi érde­keltség és felelősség, avagy a gazdátlanság uralkodik. A gazdaság természetes állapo­ta az, hogy állandó mozgásban van, a méretek tekintetében is. Ennek irányát nem ideoló­giai és politikai megfontolá­soktól kell függővé tenni, ha­nem rá kell bízni a gazdasági célkitűzésekre. FA h ■ ^ m—m IET HÍR 11 KÖZÖS ÚTON • Megnyílt Esztergomban a Dunakanyar nyári művészeti egyetem idei kurzusa. O Nemzetközi ifjúsá­gi zenei tábor kezdte meg munkáját Pécsett. Q Az Építők Szakszervezetének központi vezetősége megvi­tatta az új alapszabály tervezetét. O Befejeződött az amatőr utcaszínházak nemzetközi találkozója Kősze­gen. • A hét híre az is, hogy első ízben tartottak együttes megbeszélést a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa, valamint a Kertbarátok és Kistermelők Országos Szövetségének képviselői. Sokat késett ez a megbeszé­lés, de most már, végre, sor került rá. Esztendőkkel koráb­ban kellett volna leülni az asz­tal mellé. Akkor, amikor a mindennapos gyakorlat — és ebben a megye közös gazdasá­gai közül több is kezdeménye­ző volt, elég itt az abonyiakra. a dunavarsányiakra, az ócsai- akra utalni — a szükségszerű­séget és az ésszerűséget össze­kapcsolva, formálni kezdte a nagy- és a kisüzem közötti együttműködésnek, ahogyan komolykodva nevezték, integ­rációnak az útjait-módjait. Sajnos, ez a lehetőség kihasz­nálatlanul maradt, holott ak­kor, a kezdeteknél, sokféle bajt megelőzhettek volna az érintettek. Olyan bajokat, me­lyek a nekiindulást követő években visszafogták a lendü­letet, bizalmatlanságot keltet­tek a kistermelőkben, a nagy­üzemekben pedig táptalajt ad­tak a rosszul értelmezett fö­lénynek: annak a hitnek, hogy a nagyüzem automatikusan jobban, hatásosabban dolgozik a kisüzemnél. Téved az, aki úgy gondolja: túlságosan nagy súlya nem le­het sem a lakosság bevételei­ben, sem az áruellátásban a kistermelésnek. A megyében a lakosság bevétele a kisterme­lésből — azaz a kertészeti árukból, az állattartásból stb., mindabból, ami a mezőgazda­sághoz kapcsolódik — megha­ladja a havi 200 millió forin­tot! Ami ’réfidkívül jelentős Összeg, főként akkor, ha tud­juk: sok idős embernek ez az egyetlen lehetősége a nyugdíj kiegészítésére. Munkát ugyanis már nem tud vállalni — s ha képes is lenne rá, egyre ke­vésbé kap —, arra viszont még futja az erejéből, hogy a ház körüli kertben valami kevés többletet megtermeljen, ba­romfival, nyúllal foglalkozzon, méheket tartson, a magáé mellett felneveljen egy-két, ér­tékesítésre szánt sertést. Kevesen tudják például: a megyében a sertéseknek több mint a felét a kistermelők tartják .. .! Igaz, vannak közöt­tük olyanok, akik egyszerre százötven, kétszáz jószágot is nevelnek, mégsem ez a jellem­ző. A jellemző az, hogy a saját hízó mellett helyet szorítanak még kettőnek, ötnek: annyi­nak, amennyit a napi, kenyér­kereső munka mellett kénesek ellátni. A hivatásos, azaz fő­foglalkozású kistermelőknek a szama ugyanis a megyében né­hány száz, s akkor sem lesz­nek sok ezren, ha mostanában divatos is azt emlegetni, a far­mergazdaságoké a jövő. Nem­csak a tőke hiányzik ezeknek a farmoknak a tömeges létre­hozásához, hanem valami más is, ami még a pénznél is fon­tosabb: a szakértelem! Hiba lenne ugyanis elfeledkezni ró­la: a farmer mindent maga csinál. Könyvel, árut szerez be, gépet kezel, jószágot nevel... Az ilyen típusú gazdálkodók nagyobb csoportjainak a ki­alakulásához idő kell, feltéte­lek kellenek szemléleti, társa­dalmi értelemben egyaránt. A jövőt sokkal inkább a vegyes tulajdon, a nagy- és a kisüzem közötti munkamegosztás inten­zív formáinak a létrejötte jel­zi, hiszen ennek a munka- megosztásnak több területen a megyében' ma is tanúi lehe­tünk. Elég itt utalni rá, diót, mandulát szinte kizárólag a kisüzem termel, amint ez a helyzet lényegében a ribiszké­nél, az egresnél, a sok háború­ságot okozó málnánál, de még olyan gyümölcsnél is, mint a körte, a cseresznye. Sokféle formában próbálták meg érdekeiket oltalmazni a kistermelők, a kertbarátok, a megyében több olyan helyi kör, szövetség, egyesület tevé­kenykedik, amelynek neve, híre van országosan, ám az ideje annak jött el, hogy a pagy- és kistermelés közös úton menjen tovább. Tartalékokat kell lelni és felszabadítani a mezőgazdasá­gi termelésben, s ennek az út­ja nem lehet más, mint a kö­zös út a nagy- és a kisüzem között, az együttműködés, a munkamegosztás. Nem az üzemméret dönt, hanem a rá­fordításoknak és a hozamok­nak a viszonya, nem a tulaj­donforma a döntő, hanem az, miként képes a tulajdonos eszközeit a legjobban kama­toztatni. A megyében minden második családnakí!) van va­lamilyen érdekeltsége a mező- gazdasági kistermelésben, akár hobbiként, akár háztáji stb. formájában. Ezért jó dolog, hogy végre egy asztal mellé ültek az említett érintettek. S még jobb lesz, ha az egy asz­tal mellett elhatározótok a napi gyakorlatban kezdik majd éreztetni a hatásukat. Mészáros Ottó Problématérkép készül Vácott mernek, s úgy érzik, visszaél­hetnek a bizalmukkal. Inkább csak általánosságokat sorol­nak. Előfordult, hogy valaki elvesztette a vonatjegyét, pén­zét, s nem tudott volna haza­utazni. A Családsegítő Szolgá­lattól kapott útiköltségre pénzt. Máskor egy sírós idős nénit kísértek be a postáról, aki kórházban volt, s a nyug­díját nem kapta meg időben. A hivatalban azonnali segélyt kapott. Ilyen esetekben nem firtatják, hogy a történet igaz-e vagy sem, hisznek az embereknek. Az a vélemé­nyük, hogy vannak olyan ese­tek az életben, amikor nincs idő vizsgálatot folytatni, a krí­zishelyzetbe került embernek csak a gyors, azonnali segítség jelent kapaszkodót. Természe­tesen akadnak, akik csak apró praktikus tanácsért fordulnak a szolgálathoz, például érdek­lődnek, hogyan lehet valakit szociális otthonban elhelyezni, vagy segítséget kérnek egy kérvény kitöltéséhez. Évente egymillió forintból gazdálkodnak. Ebből fizetik a segélyeket, a természetbeni juttatásokat. Érzékelik, hogy a közüzemi díjak, az alapvető élelmiszerek emelkedése mi­lyen nehéz helyzetbe sodort egyes családokat. Ezen termé­szetesen nem tudnak segíteni, csak jelzik a problémát a kü­lönböző fórumokon. Tudják, hogy a segély nem lehet meg­élhetési forrás, nem megol­dás, ha ezzel egészítik ki az alacsony béreket. Az is igaz azonban, hogy mindenki ke­rülhet olyan helyzetbe az élet­ben. amikor rászorul a tár­sadalmi segítségre. Ha egy idős embernek elromlik a bojleré és nem tudja azt megcsináltatni, kilátástalan a helyzete. Ilyenkor jól jön az egyszeri támogatás. Az isko­lákból, óvodákból a gyermek­védelmisek jelzik, ha egy kis­gyermeknek nincs mit ennie. Befizetik az ebédjét, hogy egyetlen gyerek se éhezhessen a városban. Csereakciókat is rendeznek, amelyeken gyerek­ruhák, különböző műszaki cikkek, használt bútorok vált­hatnak gazdát. A különféle adományokat is eljuttatják a rászorulóknak. Nagy segítsé­gükre van ebben a reformá­tus egyház lelkipásztora, aki a raktárában sok használt holmit őriz. Ezeket az akció­kat nem nevezik szegénység­ellenes mozgalomnak, mivel úgy vélik, az emberek nem szeretik, ha címkéket ragasz­tanak rájuk. A vezetőnő szerint legveszé­lyeztetettebbek a 18—35 év közöttiek. Az idősekkel és a gyerekekkel ellentétben az ő problémáikkal egyetlen intéz­mény sem foglalkozik. Sokan küszködnek közülük értékza­varral, pályakezdési és lakás­gondokkal. A tapasztalat az, hogy nemcsak anyagi segít­ségre, de morális kapaszkodó­ra is szükségük lenne. 1990 végére várhatóan elké­szül Vác szociális probléma­térképe. A védőnőkkel, vörös­keresztes aktivistákkal, gyer­mekvédelmisekkel és az egy­házak segítségével szociális hálót szeretnének kialakítani. A céljuk az. hogy minél keve­sebb kallódó ember legyen a társadalomban. h. e. / Hogy ei ne kallódjanak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents