Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-19 / 168. szám
1989. JÚLIUS 19., SZERDA 3 A monori-erdói környezetszennyezés ügyében Válaszolt a miniszter Tisztelt Varga Elvtárs! A ^ Monori-erdSn működő Minőség Vegyipari Kiszövetkezet környezetszennyezési ügyének felszámolásával kapcsolatos interpellációjára 1989. március 9-i keltezéssel adott válaszom kiegészítéseként, az szóta történt eseményeket ismertetve, a következő tájékoztatást adom. A kisszövetkezet területén megfelelő műszaki védelemmel átmeneti tárolóba helyezett szennyezett talajnak az aszódi veszélyeshulladék-le- rakóba való szállítására a Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 1989. március 7-én kiadott kötelezése ellen a kisszövetkezet — a törvényes határidőn belül — fellebbezéssel élt. A fellebbezést, amely az állam- igazgatási eljárásról szóló törvényben foglaltak szerint halasztó hatályú, másodfokú eljárás keretében y Környezet- védelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a közelmúltban elutasította. A jogerős másodfokú határozat kézhezvételét követően a kisszövetkezetnek azonnal meg kell kezdenie az aszódi lerakóba történő beszállítást. Ezt igazgatóságunk szükség esetén ki fogja kényszeríteni. A telephelyen belül elszeny- hyezeit talajvíztest szennyezőanyag mentesítésére a kisszövetkezet technológiát dolgozott ki, és azt az előírt határkőig oenyújtotta. A Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a technológiai leírást 1989. július 31-i határidővel hiánypótlásra visszaadta. Ezt is figyelembe véve, szükségesnek tartjuk, hogy az elszennyeződött víztest megtisztítása ez év végéig teljes egészében befejeződjék. Monori-erdő vízellátásának főműveire és az ellátóhálózatra a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat elkészítette az engedélyezési tervet. Ennek alapján területileg illetékes igazgatóságunk az elvi vízjogi engedélyt kiadta. A terv a beruházást két ütemre bontja Az első üiem a távvezeték és az ei átóháló-, zat, míg a második ütem a menori vízbázison létesítendő két mélyfúrású kút (a gépészettel és tárolómedencével). A becsült beruházási költség 90 M Ft, amiből a hálózat költsége mintegy 50 M Ft. A monori-erdei település- rész vízellátásával kapcsolatos korábbi kötelezettségvállalásunk természetesen továbbra is fennáll. Elvtársi üdvözlettel: Maróthy László Vülámcsr^ás bejelentése Az Állami Biztosító ceglédi kirendeltségén ezekben a napokban sokan jelentkeztek viharkár-bejelentéssel. Televízióskészülékek, hifi-tornyok, mosógépek mentek tönkre a villámcsapás miatt. A kárbecslők a nyomokból állapították meg az eset valódiságát. A képen: Nyújtó Ildikó ügyintéző három-négy nap alatt majd’ száz ilyen bejelentéssel foglalkozott Erdösi Ágnes felvétele Ha kigurul a fillér, meginoghat a szék Kilenc megválaszolatlan kérdés Roszik Gábor képviselőjelölthöz Szombaton országgyűlési képviselőt választ Gödöllő és Isaszeg népe. A polgár, mielőtt szavaz, mérlegeli a jelölt politikai nézeteit, programját, de kíváncsi arra is, hogy aki majd a Parlamentben nevében hoz törvényeket, rendelkezik-e azokkal a szükséges emberi, erkölcsi tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik erre a feladatra. A képviselőnek olyan embernek kell lennie, akinek élete nyitott könyv, tisztességét senki sem vonhatja kétségbe, aki feddhetetlen. Így van ez minden demokratikus jogállamban. És sokáig nem volt így Magyarországon. A funkcionáriusok, tisztviselők kasztja sokszor kivonta magát a társadalom, a nyilvánosság ellenőrzése alól. Közös felelősségünk, hogy többet ilyesmi ne történhessen meg. Lapunk éppen az őszinteség szellemében nem titkolja, hogy Gödöllőn a Választási Szövetség képviselőjelöltjét támogatja. Programját, politikai hitvallását a magunkénak érezzük, s úgy véljük, kiváló képességű, ugyanakkor szerény, tisztességes, közösségi szellemű ember. Ahogy eddig megtettük, most is alkalmat kívántunk azonban adni Roszik Gábornak, az ellenzék jelöltjének, hogy a szavazás előtt olvasóink számára kifejtse nézeteit, tisztázza számunkra mindeddig nem egészen világos programját, s válaszoljon életútja azon állomásai iránt érdeklődő kérdéseinkre, amelyekről eddig se a vele készült interjúkban, se a választópolgárok előtt nem szólt. Roszik Gábor elzárkózott az interjú elől, így nem kaphattunk feleletet kérdéseinkre. Ezért azokat válasz nélkül vagyunk kénytelenek közzé tenni. Azzal az ígérettel azonban, hogy ha meggondolja magát, a teljes interjúnak ezután is szívesen helyet adunk. Nem indultak, döntésre vártak ■ Utolsó alkalmuk volt a Duna-Volán váci. telepén dolgozó gépkocsivezetőknek június 30- án, hagy.. kifejezzék elégedetlenségüket, mert több társukat egyik napról a másikra elbocsátották. Miért az utolsó alkalom? A Duna-Volán ugyanis sorban az összes telepét önállósítani szeretné, külön korlátolt felelősségű társaságokként. A váciak leendő ügyvezető igazgatója, Szántai István, úgy döntött, egyeseket nem visz magával a kft.-be. Ez robbantotta ki a felháborodást. A következmény pedig, hogy a pénteki munkabeszüntetés után hétfőn a már kft.-ként kitöltött menetleveleket visszaírták a régi Duna- Volán nevére. Nem alakultak át. Akkor! Ha nincs kft., akkor nincsenek elbocsátott gépkocsivezetők sem. Hurrá! A vállalat vezetői azonban nem örültek ennyire, ugyanis korábbi tudósításunk olvastán az alakítandó társaság égyik leendő tagja, a Váci Kötöttárugyár, visszalépett. Cserúák Károly kereskedelmi igazgató szerint amíg a szállító vállalat háza táián nincs minden rendben, addig távol maradnak. — Nem a munkájukkal van bajunk — mondta. — Azt immár nyolc éve kifogást,a isi ul végzik. Napi 4-5 fuvart bízunk rájuk. Ennek ellenére, míg nincs határozottabb elképzelésük, amíg vita van a dolgozók és a vezetők között, addig várunk. A széthúzás oka ismert, az egyetértés kiindulópontja természetesen a2, hogy azonnal vegyék vissza a már lapátra tett embereket. A vezetők tartsák magukat eredeti ígéretükhöz, vagyis ne bocsássanak el senkit a fizikaiak közül. Legalábbis az induláskor, és főleg ne indokolatlanul vagy személyes ellenszenv miatt. A dolgozók még a fordulat után se tudták lenyelni, ami történt. Állandó társukká vájt a létbizonytalanság. Hátha rájuk is sor kerül! Indokot bármelyikük esetében lehet találni vagy csinálni... Ezért ők is léptek. Aláírásokat gyűjtöttek főnökük ügyvezetővé való kinevezése ellen. Ennek azonban nem sok foganatja lehetett, hiszen az ügyvezető igazgatót a vállalat vezetői nevezik ki. nem pedig a dolgozók választják. Ekörül tehát nem lehet vita, mégis valahogy rossz érzéssel vág neki az ember ilyen nagy feladatnak; ha nem szeretik!- • Szántai Istvánnak ennék ellenére vállalnia kellett, hiszen már fölvette a 300 ezer forintos újrakezdési támogatást az OTP-től. Ez az összeg pedig feltétele volt kinevezésének a társaság élére. A kft. tagjainak névsorát — merthogy a tervezetthez képest egy hét csúszással mégis megalakultak — szerinte belső ügynek kell tekinteni, ezért nem mondta el, hogy a Duna-Volán 40 millióval — melynek zöme eszközben áll —, a Volán SC autós szakosztálya 200 ezer forinttal és ő maga az említett 300 ezer belépő tőkével alkotják a tagságot. Dr. Vereczkey Zoltán, a Duna-Volán forgalmi és szállítmányozási üzemigazgatóhelyettese nem gondolkodik ilyen óvatosan. Mondanivalója is bőven akadt, amikor beszélgetésre hívott. — Ami az ügyvezető igazgató eljárását illeti, véleményem szerint nem volt megfelelően átgondolt. Számítania kellett volna arra, hogy a dolgozók majd együttesen ellene lépnek föl. Ez is. de a többi bizonytalanság is hiba volt részéről. Ennek ellenére nem hiszem, hogy hasonlóan kellene eljárni ellene, ahogy ő tette a gépkocsivezetőkkel. Az induláskor mindenkinek meg kell adni a lehetőséget! Ez jár. A jelenlegi átszervezés gyakorlata szerint mindenütt a telephelyek korábbi vezetői lettek az ügyvezető igazgatók. Ehhez tartottuk magunkat Vácott is. — Mi az esélye annak, hogy az átszervezés után a kft.- nek jobban megy majd, mint a nagyvállalatnak? — Létrehoztunk egy olyan modellt, amely 98 százalékban állami. 2 százalékban pedig magántulajdon. A jövő az lehet. hogy az egyik részarány a másikkal szemben növekszik, a magántőke javára. Ha a közlekedési törvényt komolyan értelmezik a hatóságok, akkor ezekre a telephelyekre nagy szükségük lesz a magánfuvarozóknak is, hiszen az utcán parkoló teherautókat nem sokáig tűrik meg. Ezért mint társaságot, nyitottá kell tenni! Vácott 180—200 teherautó volt valamikor, most 102. A hiányzó kilencven pedig magánkézben van. Jelenleg túl vagyunk egy olyan átszervezésen, ami megszünteti a,vállalati _ vízfejet. Kilencven embert eikuídtünk, az'eszközöket és némi készpénzt pedig szétosztottunk a kft.-k között. Ezzel kell gazdálkodnunk. — Mi lesz a jó gazdálkodás mértéke? — Nem várunk sokat, minimum az egyszerű újratermelés fenntartásának képességét. Ennek lényege, hogy az induláskor meglévő eszközökkel tudjanak gazdálkodni, el tudjanak számolni vele. A nyereséget ennek figyelembevételével kell tervezniük. De ha valaki a vagyon értékesítésével próbál haszonhoz jutni, annak nagyon hamar lejár a mandátuma. Az eredmény megítélése, ahogy az egyes ügyvezetők munkájának értékelése is, így teljesen objektív lehet. Hozzá kell tennem, ez a munkakör nem hitbizo- mány és nem nyugdíjig szól. — Véleménye szerint milyen módszerekkel érheti el ezt a minimális célt egy vezető? — Elsősorban úgy, hogy ne hagyjon kigurulni filléreket a zsebből. Ezután fontos a kereskedelmi munka, ami any- nyit tesz, hogy a piacon kialakított kapcsolatrendszerével, előrelátásával szerezzen minél több fuvart, lehetőleg a legelőnyösebbek közül. Ugyanakkor legyen megfelelő ár- és bérpolitikája. Kedves Roszik Gábor! Sokan feltették önnek a kérdést, hogy összeegyoztethe- tőnek tartja-e a poliükusi és lelké3zi hivatást? Ön erre mindig magabiztos igennEl válaszolt. Mi a véleménye arról a kollégái szájából elhangzott véleményről, hogy a lelkipásztornak nem helyes politizálnia, mert ezzel nemcsak a nagyobb közösséget, de híveit is megosztja? Helyesük-e politikai ambícióit egyházi elöljárói? Választási kampánya során — nekünk legalábbis ez a benyomásunk — a kezdetben élesen MSZMP-ellenes, a közmegegyezéstől elzárkózó prapagandája szelídült. Hoz- zájárult-e ehhez az a tapasztalat, hogy ez a magatartás még támogatói között is visz- szatetszést szült? Bár a jelölőgyűléseken többször is megkérdezték, ön mégse válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy megválasztása esetén fel- csercli-e a lelkészi hivatást a politikusi karrierre? Állítása szerint a következő öt évben nem lesznek főhivatású képviselők, ily módon a kérdés értelmetlen. Tudja-e, hogy bár kevés kérdésben van egyetértés az MSZMP és az Ellenzéki Kerékasztalt alkotó pártok között, abban azonban hasonló a véleményük, hogy a következő parlamentnek „profi” képviselőkből kell állnia? Szinte mindenki azt hiszi Roszik Gáborról, hogy kezdő politikus. Bár közzétett életrajzában nem szerepel, úgy tudjuk, ön dolgozott Dudás Zoltán — Kollégaként viszonylag jól ismerem Roszik Gábort — kezdte Szente Péter gödöllői református lelkész — és tisztelem, mert négy gyermek nevelését vállalta. Tudomásom szerint gyülekezetében is nagy a tekintélye, s elmondhatom azt is. hogy nincs közöttünk semmi ellentét, kapcsolatunk rendezett. Roszik Gábort egyébként európai műveltségű, nagy tudású embernek tartom. — Ismeri a programját? — Igen. Sok szép és jó elgondolást tartalmaz, ezért jó lenne, ha megvalósulna. Talán csak a realitásérzékével van némi baja. de erre fiatalsága felmentést adhat. Ügy látom, ebben az esetben is a kevesebb több lenne. Én már hatvanhét esztendős vagyok, ezért talán óvatosabb lennék. Egyetlen politikai pártnak sem vagyok a tagja, s azt vallom, a lelkész legyen pártatlan. Amit cselekszik, azt mindig hitből kell tennie. — ön jelöltetné magát a választásokon? — Nem. Én nem tudnám elviselni, hogy a gyülekezetből azért maradjanak ki emberek, mert más politikai nézetet vallanak. Roszik Gábor esetében némi mentséget jelent. hogy tudomásom szerint céljainak egy részével a gyülekezetének tagjai közül sokan egyetértenek. De hadd jegyezzem meg mégis: féltem őt, mert úgy látom, nincs megfelelő politikai gyakorlata. Ezért is fontos lenne, hogy megválasztása esetén e/?y olyan higgadt gondolkodású, a szélsőségeket elutasító. reálisan ítélő barátot vegyen maga mellé tanácsadónak, aki ezáltal sesít.eni tudja képviselői munkáját. Tiszt.lt ToszirfcsíztS- h«lj«tt€2 Úri közlSa, f« 11c*r*.*4a*Ír, t v «■!•?. ké8íit*n<?ő lr.t.rj'ure von*tkoz3tt, náci tujok slí^t tenni. 1 ff-t V* 7?*i Hirl»p *s utóbbi iiőtin több oly«* ir4sf j-alt cisJ?itá 142ín íZirint "*B te.*'..»?z.ruin koz.lit.tt tz Altjlfa képviselt íijjhez, kifijtatt s^adolatiir.boz.J IJJ.3 .'í«2s»ai*í utiín 's P.st B.-fii Hi. l.f hit.l* nísasr» kitsijíssí Tilt, hóiv«' r.iUtitl.-r.it t»Ul*o • l»*t»a v«16 n7il.tk0B.ttit.lt ill. int.rjí közlásit.■ 1»?0. Jul. 17. z evangélikus egyház kül- as)csőlátókkal foglalkozó osz- ílyán. Karrierje azonban hir- slen megszakadt, s egy isten láta mögötti faluba-, Zalaist- ándra helyezték. Miért? Igaz-e, hogy korábbi egyházi elöljárója, Káldy iltán püspök úr elégedetlen lt önnel, s szóba került az hogy elbocsátják a szolgáiból. Ha valóban volt önök zött konfliktus, milyen ter- Sszetű? Választópolgárokkal találkozva ön többször is ingsúlyozta, mennyire szere- Gödöllőt, milyen sok szál iíi a városhoz. Mégis meg- rdezem, ígérheti-e nyomta- sban megjelenő interjúban, így megválasztása esetén ta- ibbi karrierje reményében videsen nem hagyja cserben Uasztóit, nem költözik el Gödiéről? Zalaistvándon, ko- bbi lelkészi működése szin- slyén — ahol egyébként az nbérek nagyon szerették, s nennyire tehették, támogat- k —, úgy emlékeznek, már tt ilyen ígéretet, majd mégis egmásította döntését, el- igyta a falut és a gyülekeze- t is. Szeretnénk megismerni ellenzékiségének, a jelenlegi politikai rendszer kemény bírálatának esetleges személyes okait. Gátolták-e valamikor lelkészi hivatása teljesítésében, érték-e papi mivoltában atrocitások? Aka- dáiyozlák-e számos külföldi utazását? Állíthatja-e azt. hogy Gödöllő bármelyiK MSZMP-funkcionáriusa vagyonosabb, jobb módban el, többet jár külföldre, mint ön? Zalaistvándon csodálkoznak volt hívei, hogy ellenzéki képviselője’/lt lett. Ügy tudjuk, ott mindig jól megértette magát a helyi és a megyei tanácsi és pártveze tőkkel. Együttműködött velük wpviíílS jelölt a templom felújításában, többször is segítettek elhelyezkedni a feleségének. Azt mondták, Roszik Gábor igazi békepap volt. Ha igaz, amit az emberek vélnek, mi okozta magatartásában a gyökeres változást? Választási programjában __ számunkra sok a szimpatikus vonás, más elképzeléseivel nem értünk egyet. Meg. lepett azonban, hogy pap létére meglehetősen röviden foglalkozik az erkölcs kérdéseivel, például a házasság, a család szerepével. Programját kiegészítendő, kérjük, mondja el: — Miként vélekedik a korunkban sajnálatosan gyakori nyitott házasságról, a hűtlenségről? — Mint egyházi ember, ml a véleménye a válásról? Egyet- ért-e azzal, hogy a közélet szereplőinek, politikusoknak, lelkészeknek a családi elet terén is példát illik mutatniuk? Ezeket a kérdéseket kívántuk feltenni Roszik Gábor nagytiszteletű úrnak. Gödöllő és Isaszeg ellenzéki képviselő- jelöltjének. A Pest Megyei Hírlap nem kapott választ. Hívei, támogatói előtt Roszik Gábor talán nem tér ki a felelet elől. Egy lelkész véleménye