Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-13 / 137. szám
4 ^£Man 1989. JÚNIUS 13., KEDD Restaurálják a fóti templomot Adományokat gyűjtenek ■ POSTABONTÁS ■ VARJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PE.: 311 -1446 ■ A fóti római katolikus temp-: fomot gróf Károlyi István kívánságára a fiatal Ybl Miklós álmodta meg és építette föl 1845 és 1855 között. A templom a romantikus stílusnak nemcsak hazánkban, hanem a Világon is talán a legszebb, legtisztább emléke. Míg azonban a 130 éves építmény belső része szinte eredeti szépségében ragyog, külseje erősen romlásnak indult. A villany- hálózat elavult, a vakolat és a kerámiadíszek hullanak. A háború okozta sérüléseket Schaub Zoltán plébános rendbe hozatta. Azóta esedékessé Vált az épület állaga miatt a teljes külsp felújítás, amely a mai árak mellett 40-50 millió forintot tesz ki. Szinte irreális összeg ez, külső szemlélők nem is hittek igazán abban, hogy a rekonstrukció valaha megvalósul. Sebők Sándor káplán 3 éve került Fótra, s kézbe vette a gigászi feladatot. Meggyőződése volt, hogy a fóti templom nemcsak Főt nagyközség, hanem Pest megye, sőt Magyarország ügye is. 1986 őszén kezdte el az adományok gyűjtését. Havonta, a szentmiséken való perselyezésekből hozzávetőleg 30 ezer forint gyűlik össze. A fóti templom komolyzenei hangversenyeinek bevételei is e célra hasznosulnak. Koncertet adnak Bagón, hajosmizsén, és sok más egyházközségben is, ahol az adományozást megemlítő prédikáció után összegyűlik bizonyos összeg. Eladják a fóti római katolikus egyházi földterületeket is. A bevételt szintén a Éelújításra fordítják. Felkérésre segít a bécsi és nyugatnémet segélyszervezet, kategóriájukban a ceglédiek a megtisztelő második helyezést érték el. A siker annál is inkább értékes, mert ebben a műfajban 40 csoport indult. A romantikus hangulatú határ menti városkában, a belgiumi Neerpeltben megrendezett nemzetközi ifjúsági fesztiválon egyébként rajtuk kívül még két együttes képviselte hazánkat: az abonyi vonósok és a debreceni ifjúsági fúvószenekar. A. P. Megkezdődött a restaurálás ... az épület egy részét máx fölállványozták (Kiss Sándor felvételei) nos, a személyes jó barát segíti. Az Országos Műemléki Felügyelőségtől a létesítményfelelős Klanitzai Péter, a műszaki felügyelő Mezősi József. 1989. végére végezni kell a teljes felállványozással. A villanyhálózat új tervezetét Sárfalvi Ilona villamosmérnök készítette. A fóti templom restaurálása a tervek szerint 1997-re lesz készen. Szép példája az összefogásnak. Szemet gyönyörködtető látványt fog majd nyújtani a közeli Hungaroringre látogató turisták tízezreinek is. Panyi Mária Tankönyv ingyen * Tápiószele Nagyközségi Tanács, valamint a nagyközségben működő gazdasági egységek KGYV Rt., áfész, mgtsz kezdeményezésére, figyelembe véve lakosságunk anyagi helyzetét: elhatároztuk, hogy általános iskolánkban az alsó tagozatos tanulók 400 gyermek részére átvállaljuk az iskolai tankönyvek, ill. füzetcsomagok vásárlásával felmerülő költségeket 1989/90-es tanévre. Molnár János tanácselnök Ki is mondta?—Mit mondott? Az Érdi Hírlap május 24—i számában olvashattunk a népfront városi aktívaértekezletéről. S mivel azon a Magyar Demokrata Fórum Érd és Vidéke képviseletében részt vettem, szükségesnek tartom elmondani két — egymással összefüggő — észrevételem. A hivatkozott cikkben olvashatjuk: Nehezményezik, hogy a város megyei tanácstagja — a megyei tanács elnöke — elvétve tart fogadóórát. S ha tart, akkor is a fővárosban lévő hivatali helyiségében. S hogy mikor, azt is máról holnapra adja közzé a megyei újság. Ez így igaz, de ki is mondta mindezt? A kifogás korántsem a HNF részéről hangzott el, miként az írás is sugallná, hanem az MDF észrevételezte, mégpedig azért, mert a Hazafias Népfront városi bizottságának azóta újjáválasztott titkára szerint csupán az érdeklődés volt csekély a megyei tanácstag tevékenysége iránt. Ugyanakkor a tanács jelen lévő elnöke kötelességének érezte kijelenteni: másfél éves tanácsi működése során egyetlen alkalommal sem keresték (a megyei tanácstagok?), miként is képviselhetnék lakóhelyük érdekeit a megyei testület ülésein. Harmat Béla MDF Érd és Vidéke szervezete ★ Ha az ember keres, a kákán is talál csomót. Ez éppúgy igaz, mint ahogy az is: a Hazafias Népfront városi ss TV-F GYELO Nemrég érkezett haza Belgiumból a 37. európai ifjúsági zenekari fesztiválról a ceglédi fuvola-kamarazenekar. Vezetőjük, Zalavölgyi Cecília, az 1983-ban alakult ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola tataára. A múlt év októberében arany- Hiplomával jutalmazott együttes az áprilisi néprajzi múzeumi sikeres szereplésüket követően, a Kórusok Országos Tanácsa javaslatára jutott el Belgiumba. Utazási költségeikhez a zeneiskola, a Pest Megyei Tanács, a ceglédi MÁV, a cse- mői tsz és még számos ipari és mezőgazdasági üzem támogatásán kívül a Soros-alapítvány is hozzájárult 120 ezer forinttal. A fiatal művészek — közülük három kislány még csak 11 esztendős — nem is voltak hálátlanok. Fesztiválszereplésükkel tovább öregbítették kis hazánk jó hírnevét a világban. A négy kategóriában: fúvós, vonós, szimfonikus és fúvós kamarazenészek számára kiírt nemzetközi zenei versenyen Vasarely a hamisítványokról Az utóbbi időben igen sok visszaélés történt Vasarely nevével. Számos, Vasarely által nem engedélyezett nyomat (hamisítvány) került forgalomba. Ezért a Vasarely Múzeum egy közleményt hozott nyilvánosságra, amelyet Victor Vasarely 1989. április 9-én ellenjegyzett. (Eredetije a Vasarely Múzeumban található.) A közlemény így hangzik: „Victor Vasarely megbízása alapján közöljük, hogy a művész személyi, kiadvány, kiállítás ügyében unokaöccse, Makk György igazgatóhelyettes kizárólagos jogú, magyar- országi egyedüli képviselője tartozik intézkedni." Aláírás: Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma 1033. Bp. III., Korvin tér. ISMÉTLÉS. Mint tudjuk, ismétlés a tudás anyja — de hogy az ismétlést már az iskolában sem szerettem, az egészen bizonyos. Valószínűleg mások is így vannak vele. Talán ezért gondolják úgy a televízió műsorszerkesztői, hogy rá kell kényszeríteni a nézőket a nagy igazság elismerésére. Így aztán nyakra-főre ismételgetnek — mindenfajta koncepció nélkül. Mert vegyük csak az elmúlt hetet. Ha nem számítjuk a heti sorozatok ismétlését, akkor is húsz különféle produkciót láthattunk másodszor is. S ez nem csak a veszprémi tévétalálkozó ürügyén volt így, hiszen újra vetítettek számos külföldi — egyébként már első nézésre is meglehetősen érdektelen — filmet. Valamennyien tudjuk, hogy az országnak nincs pénze — ebből következően a televíziónak sem. Bár úgy gondolom, lehetne ésszerűbben is gazdálkodni azzal a meglevő kevéssel. Lehet azonban, hogy én nem értem a magasabb gazdasági szempontokat, és a sok ismétléssel jobban tudunk spórolni. Hiszen nemcsak azzal takarékoskodnak, hogy nem adnak ki pénzt újabb filmekre vagy produkciókig, hanem áttételesen is. Arra számítanak, ha sok az ismétlés, az emberek nem kapcsolják be a készüléket, és így kevesebb áram fogy. Vagy netán kultúrpolitikai szempont vezérli őket? Úgy gondolják, inkább olvasson a nép? Csak egy dolőgban tévednek: sajnos a televízió- előfizetési díj ma már olcsóbb, mint egy jó könyv ... PANORÁMA. Műsorváltozás volt szombaton a 2-es csatornán. A Panoráma szerkesztősége egy teljes különkiadást szentelt a kínai eseményeknek Sortüz a reformra címmel. Az összefogott, a politikai háttérről széles áttekintést adó összeállítás számos homályos pontot világított meg. Ami azonban valóban elgondolkodtató, és megfontolásra késztető: a jelenlegi helyzet kirobbanásának okai között döntő szempontként említették az iskolaügy elhanyagoltságát, annak a mondásnak az igazságát, miszerint minél több van valakinek a fejében, annál kevesebb a zsebében, meg a mindjobban elharapódzó korrupciót, egyes vezetők mértéktelen vagyonosodását, a nepotizmust, és így tovább ... Sajnos, mintha valahonnan ismerős gondok lennének ezek ... S a diákok, az értelmiség gor- bacsovi reformkövetelései végül a meghallgatás helyett azt eredményezték, hogy a tankok lánctalpai 90 kilométeres sebességgel gázoltak át élő embereken. Mint elhangzott, ez a véres vasárnap kitörölhetetlen immár Kína történelméből ... JÓ UTAT! Noel Coward kellemes, szórakoztató, jó nevű író, de azt hiszem, semmit sem vesztettünk volna azzal, ha novellájának angol tévéfilm-vál- tozzatát nem vásároljuk meg. Mert igaz ugyan, hogy a népnek ebben a gondokkal, bajokkal bőséggel ellátott világban kell a szórakozás, a felhőtlen kikapcsolódás, de akkor valóban az legyen. Mert ez a film már annyira habkönnyű volt, hogy jómagam határozottan idegessé váltam tőle. Először csak a valóban kiválóan megformált és megírt mindentudó, jó! értesült, önmagát csak a középpontban elképzelő, létező nőtípustól — az egyetlen igazán élő figurától —, aztán már az egész film bugyután egyszerű logikájától és csapnivalósá- gától. Hogy gondolatsorom legelejére utaljak, talán jobb lett volna, ha takarékoskodom az árammal, kikapcsolom a televíziót, és olvasnivaló híján alszom egy nagyot. így viszont csak spórolás nélkül aludtam. Körmendi Zsuzsa Gáztörvény és alkotmány A napokban a következő szövegű „Felhívást” kaptam: „A gáztörvény végrehajtási rendelet 47/A $ értelmében üzemünknek a kötelező gázberendezések felülvizsgálatát (ellenőrzését) 5 évenként el kell végezni. Többszöri felkeresés után nem találtuk önt otthon. A munka elvégzése érdekében 1989. Június 17-én újból felkeressük Ont. Ezért kérem, hogy a fent megjelölt időpontban tartózkodjon otthon, illetve megbízottja révén lakásba való bejutást biztosítani szíveskedjen. Felhívom a figyelmét, hogy amennyiben a fenti kérésünknek nem tesz eleget — ezzel az ellenőrzés elvégzését akadályozza —, úgy a gáztörvény rendelkezései értelmében a szükséges feljelentést ülésén nemcsak a meghívóidként részt vevő, az MDF-et képviselő Harmat Béla, s a városi tanács elnöke, Pató Simon hallatta szavát. Hanem jóval többen. Ám ők nem reklamáltak, számukra nem az a fontos, hogy név szerint ki, hanem az. hogy mit mondott, mi hangzott el, s az, hogyan szolgálja a közösséget. Ami a konkrét bírálatod illeti, az MDF mai tagjainak — szerintünk — eddig is volt lehetősége arra, hogy például a Hazafias Népfront összejövetelein elmondhassák észrevételeiket. A városi tanács elnöke pedig anélkül is megfogalmazhatta — ha akarta — megjegyzéseit, javaslatait a megyei tanácstagnak (a:<i egyben megyei tanácselnök, kolléga is), hogy az a protokolláris formák szerint, előre bejelentkezve az érdi tanácselnöknél megyei tanácstag mivoltában tiszteletét teszi nála. ön ellen megteszem, mely a rendelet értelmében 3 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Blaskovits Tibor üzemeltető TIGAZ Gödöllői Üzemigazgatóság” ★ „Tisztelt Blaskovits Tibor! A Magyar Népköztársaság alkotmánya (mely még a gáztörvény fölött is áll) értelmében nekem, mint állampolgárnak jogom és kötelességem — s mint magánembernek szükségem —, hogy tisztességes munkával biztosítsam megélhetésemet. Éppen ezért általában munkanapokon 7.30- tói 16 óráig a munkahelyemen szoktam tartózkodni, nem az önök ellenőrzéseit várni. Felhívom figyelmét egyéb más rendeletekre — melyeket önnek hivatalból ismernie kellene —, hogy sem előzetes értesítést még nem kaptam, sem a kisbíró ki nem dobolta, sőt falragaszokon sem hirdették, no pláne, hogy a gáztörvény ismerete se kutya kötelessége mindenkinek. Ezek után visszautasítom ultimátumszerű levelét, melyben a felelősséget rám hárítja. Az ön levele a kötelességét mulasztott hivatal támadása!!! Közlöm továbbá, hogy a megjelölt időpontban még akkor sem tudnék itthon lenni, ha emberi hangon kértek volna rá, mert nyáron csak július 12—30. között vagyunk itthon. így, ha előzetes értesítést kapok (nap, óra megjelöléssel), úgy természetesen nem fogom akadályozni a munkájukat. Rábay Ferencné Szigetszentmiklós, Akácfa kert 3.” Méregdrága tó Nagy felháborodást váltott ki a helyi lakosság és a nyaralók körében a strandi belépőjegyek árának emelése. A napijegyek kétszer annyiba kerülnek, mint tavaly. Felnőttjegy ára 11 forint helyett 20 forint, a gyerekjegyé 5 forint helyett 10 forint. Egy idénybérlet felnőttnek 800 forint, gyereknek 400 forint. A legfelháborítóbb azonban az, hogy megszűnt a családi bérlet. Ennek ára tavaly — 3 felnőtt, vagy 2 felnőtt és 2 gyerek számára — a teljes idényre 470 forint volt. Most ez — egyénenkénti bérletvásárlással — 2400 forintba kerül. Ez több mint ötszörös áremelés. így a rendszeres fürdés a tóban — ami (állítólag) köztulajdon — egy átlagos magyar család számára elérhetetlen luxuspasszióvá vált. A vendégek kényelmetlen fapadokon ülhetnek. Egy nyugágy bérleti ára 50 forint a tavalyi 20 forint helyett. A strand területén lévő büfékben ebédelni nem lehet. Egy pecsenyesütő működik, a többi helyen csak italok kaphatók —• balatoni áron. Korábban megnyílt egy tejivó és egy zöldséges, de ma már mindkettő italárusitásra állt át. A hajdan hangulatos, zenés Strandterasz vendéglő helyett mindössze 10 rossz állapotú asztal árválkodik terítő nélkül. A víz minősége folyamatosan romlik. Két éve a Köjál megtiltotta a fürdést, néhány nap múlva ezt a döntést enyhítette. és csak 14 éven aluliak számára nem ajánlotta. Tavaly már csak a fürdés utáni zuhanyozást kötelezővé tevő tábla jelent meg. ami nem kis derültséget okozott a vendégek között. Vasárnapi csúcsforgalom esetén ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a 4-5 ezer ember a két zuhanynál minden fürdés után sorba áll. Idén már ez a tábla is eltűnt. A rádióban, sajtóban kiszivárgott egy-egy szakvélemény, mely szerint a tó állapota rohamosan romlik, évek óta fordulnak elő allergiás megbetegedések. gyermekeknél fürdés utáni hasmenések. Követeljük a belépők árának csökkentését. Mindenekelőtt a családi bérlet visszaállítását — ésszerű áron. A lő óra után érkezők számára legyen a napijegy 50 százalékkal olcsóbb. Követeljük ezenkívül a tó állapotát érintő összes vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozását. Horváth Lajos Magyar Demokrata Fórum Veresegyház—erdőkertest szervezete Vecsési reformkör Június 1-jén Vecsésen is megalakult az MSZMP reformköre. A megjelentek kifejezésre juttatták, hogy céljuk a párt tekintélyének visz- szaszerzése, a demokratizálódás útjain a reform eszméinek pártban és párton kívül történő terjesztése. A reformkor tagjai egyetértenek a párt és a társadalom radikális megújításával. Önálló platform alapján rendszeresen működő tevékenységet kívánnak folytatni elsősorban Verses és környéke közvéleményének átalakítása. helyi problémáinak megoldása érdekében. A fejlődő, fegyelmezett országot teremtő munka mellett agitálnak Összejöveteleiket minden hónap első csütörtökén tartják Vecséser a Vörös Hadsereg út 7a. sz. alatt, amire minden érdeklődőt szívesen várnak. MSZMP Vecsési Reformkoré Az idők során erősen megrongálódtak a falak, hullik a vakolat és a kerámiadísz évente 500-500 ezer forinttal. Adományokat gyűjtött Sebők Sándor amerikai útján is. Most a kaliforniai magyar telefonkönyv alapján minden címre ír, ahonnan már érkeznek a pénzbem segítségek. Eddig ötmillió forintba kerültek az állványozási és egyéb munkálatok. Most utaltak ki kétmillió forintot az Országos Műemléki Felügyelőségtől, lévén a felújítás jelenleg kormányprogram is. A Fóti Tanács Tóth Sándor tanácselnök javaslatára a falugyűlésen és a vb-ülésen is megszavazta a gyűjtést, s ötszázezer forinttal hozzájárult a templomfelújítás alapítványához. Vállalatoktól, vállalkozóktól, és magánszemélyektől is szívesen veszik a pénzt, önkéntes alapon. Sebők Sándor áldozatos munkáját Iványi JáCeglédi fúvósok Siker Neerpeltben