Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-15 / 139. szám

1989. JÜNIUS 15., CSÜTÖRTÖK 5 A bérlők kérték Lakáseladás Gyálon Ugyancsak megoszlanak a vélemények arról, hogy érde- mes-e megvásárolni a taná­csi ingatlanokat. Pedig egyre több tanács igyekszik megszabadulni az ingatlankezelés hálátlan fel­adatától. Hiszen a tapaszta­latok azt mutatják: míg bér­lőként a lakás vagy ház la­kója szinte semmit nem tett az ingatlan állagának megőr­zéséért. ha megveszi, azonnal odafigyel minden meglazul cserépre, ázási foltra. Gyálon elsősorban azért foglalkozik a tanács az ingat­lanok eladásával, mert több bérlő is jelezte, szívesen meg­vásárolná az általa lakott há­zat. Nem véletlen, hiszen a gyáli szolgálati, illetve taná­csi bérlakások zöme az utób­bi évtizedekben épült és vi­szonylag jó állapotban van­nak ma is. Köztudott, hogy a bentlakó a lakását a helyi forgalmi érték feléért vásá­rolhatja meg. s ennek is csak egy részét kell készpénzben letennie. Sőt. ha többlakásos házról van szó. az ár csupán az érték harminc százaléka. A rendeletek azonban lehe­tővé teszik, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságai ezektől az arányoktól eltérjenek ás magasabb összegben határoz­zák meg a vételárat, amely azonban nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értéké», így tettek a gyáliak is. Dif­ferenciáltan — nyilván a ház vagy lakás értékének, műsza­ki állapotának, egyéb adott,- tágainak figyelembevételével — határozzák meg a vétel­árat. Nem jó az, ha a mérnöknek kevés a pénze Felléptek az egyenlősdi ellen Levelet kaptak májusban a Csepel Autógyár törzstelc- pének mérnökei, közgazdászai, melyben arról tudósítják őket, a vasasszakszerveze. nem ellenzi, hogy a vállala­toknál érdekképviseleti tagozatot hozzanak létre. A Gépipari Tudományos Egyesület helyi szervezete úgy döntött, hogy alakítsanak egy reálértelmiségi szakszer­vezeti tagozatot. Vezetője az újjáválasztott szakszerveze­ti bizottság teljes jogú tagja lesz. — Azért vállaltuk magunk­ra a szervezést, mert ebben már van némi gyakorlatunk — mondja Fölki Gábor gyár­tásfejlesztő, a helyi GTE szer­vezőtitkára. — Az egyesületen belül nem politizáltunk, csak szakmai kérdésekkel foglalkoz­tunk, de az utóbbi időben akár akartuk, akár nem, sokszor szóba kerültek á megélhetési gondok. Közben a vállalat fel­kérésére a GTE arról végzett egy felmérést, hogy az utóbbi időben milyen mértékben emelkedett a fizikai dolgozók és az alkalmazottak bére. Az utolsó csepp a pohárban A számok is azt mutatták, hogy a nálunk dolgozó beosz­tott mérnökök, közgazdászok anyagilag nincsenek megbe­csülve. Ennek köszönhető, hogy a vállalatnál nagyon ke­vés a harminc éven aluli fia­tal. Az áprilisi béremelés volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amikor minden szervezeti egység egyaránt 9 százalékos fizetésemelést ka­pott — minden differenciálás nélkül. Ekkor határoztuk el ennek a külön szekciónak a létrehozását. Ez nem egy ön­álló szakszervezet, csak egy tagozat, amelytől azt várjuk, hogy kifejezetten a reálértel­miség érdekeit képviselje. fizetés jár. Ezt a munkások is elfogadnák, hiszen aligha le­het kétséges, hogy az értelmi­ség tudása, szakértelme nélkül nem képzelhető el egy remélt gazdasági fellendülés. Tavaly a GTE szervező-elem­ző szakosztálya készített egy felmérést a műszaki értelmiség alapbérfejlesztéséről, ekkor az értékelésben még azt írták, hogy elindult egy kedvező fo­lyamat. Az idei fizetésemelés azonban erre rácáfolt. Az év eleji nagy áremelések után még elfogadták, hogy minden­ki egységesen 3 százalékot ka­pott. Az áprilisi egyenlősdi azonban felborzolta a kedélye­ket. Annál is inkább, mivel a fizikai dolgozók keresetét meg­emelik a különböző pótlékok, túlórák, teljesítménybérek. — Ismerek olyan ötvenéves, egyetemi diplomás mérnököt, aki délutánonként mint vgmk- tag, a műhelyben szerel — ve­szi át a szót Fölki Gábor. — Mi ez, ha nem az értelmiségi munka leértékelése?! Remé­lem, a tagozat szervezése azt is eredményezi, hogy a bérfej­lesztésnél a pénzt nem a te­rületi elvek, hanem szakmák szerint osztják szét. A szak- szervezet ne személyenként döntsön arról, hogy ki mennyi fizetésemelést kapjon. Az ér­dekképviseletnek ez az új for­mája egyelőre kísérlet, próbál­kozás. A tagozatunk júliusban választ képviselőt magának. Ugyan nem ért egyet... Kíváncsi voltam, hogy a vál­lalati szakszervezeti bizottság­nak mi a véleménye a tagozat megalakulásáról. Takács Sán­dor, a vállalati bizalmi küldöt­tek tanácsának titkárhelyettese elmondta, hogy ő nem ért egyet azzal, miszerint a válla­lati szakszervezeti bizottság nem képviselte kellőképpen a reálértelmiséget. Ennek ellené­re nem zárkóznak el, minden új kezdeményezés iránt nyi­tottak. A június 7-i választói küldöttértekezleten már tájé­koztatták a résztvevőket a ta­gozat megalakulásáról, vezető­jét szívesen látják a testület­ben. Remélik, hogy ez a vál­tozás mindenképpen segíti a szakszervezet érdekképviseleti munkáját. Hargitai Éva a tagozatba egyelőre 132-en kérték felvételüket, de ez ko­rántsem tekinthető végleges számnak, mivel 200 belépési nyilatkozatot postáztak a vál­lalatnál dolgozó mérnökök­nek, közgazdászoknak. Volt egy kitörésük Dr. Bognár Zoltán, a GTE egyik szakosztályvezetője már évek óta foglalkozik a vállala­ti műszaki értelmiség helyze­tének javításával. — Nem mondhatom, hogy a vasasszakszervezet nem fog­lalkozott a reálértelmiség bér­emelési gondjainak megoldásá­val. Néhány évvel ezelőtt még egy központi fizetésemelés is szóba került, de ezt az akkori bérgazdálkodás és a különböző szabályozórendszerek nem tet­ték lehetővé. Az volt az állás­pontjuk, hogy ezt a problémát maguknak a vállalatoknak kell megoldaniuk. Ez nálunk nem sikerült. Látszólag a könnyebb utat választotta a régebbi ve­zetés, az egyenlősdi ugyanis, azt hiszem, kevesebb konflik­tussal jár. Ennek az lett az eredménye, hogy sok remény- teljes fiatal elszürkült, keve­sebbet nyújtott, mint amire képes lett volna. Elsősorban a beosztott mérnökökre gondo­lok, mert a magasabb pozíció­ban lévőket nálunk is jól meg­fizetik. Volt egy „kitörésük”, amikor 1980-ban a bérfejlesztésnél a diplomások /L00—150 forint pluszt kaptak, de sokan úgy érezték, hogy már ahkpr 2—3 ■ezer forint emelést kellett vol­na adni. — Itt van előttem az az 1987-es pártbizottsági állásfog­lalás, amely kimondja, hogy támogatni kell a kiemelkedő és eredményes munkát végző műszaki értelmiséget. Én sem vagyok annak a híve, hogy olyanoknak fizessünk maga­sabb bért, akik nem produkál­nak, de úgy gondolom, hogy a kiemelkedőt nyújtóknak több Az elmúlt héten több pilis- vörösvári olvasónk is arról ér­tesítette szerkesztőségünket, hogy a település lakóinak egy részét nehéz helyzetbe hoz­ta az ú) Volán-menetrend, il­letve az a tény, hogy május 28-tól megszűnt a Vörös­vári úti buszvégállomás, a járművek az Árpád hídi autó­busz-pályaudvarig közleked­nek Ez még nem okozna külö­nösebb gondot a vörösváriak­nak. ám az igen, hogy alaposan megváltozott a menetrend­szerkezettel. kimaradtak olyan járatok, amelyek a szabadság­ligetieket szállították. Ezeknek a buszoknak a szabadság­ligeti Volán-telepnél volt a végállomásul? Az új menet­rend bevezetése óta a ligetiek vagy a Dorog irányába induló kocsikat veszik igénybe, s ak­kor kilométereket gyalogolhat­nak a főúttól hazáig, vagy a pilisszántói járatot használják. Csakhogy ez nem bírja a meg­növekedett utasforgalmat. A szántói buszok az Árpád híd­nál jócskán megtelnek. Olvasóink jelezték. hogy aláírásgyűjtést, szerveznek a menetrend megváltoztatása ér­dekében Ügy tűnik azonban, erre nem lesz szükség. Meg­kerestük a Volán illetékeseit, akik meg'epően gyorsan és bürokráciamentesen intézked­tek. — A Dorog—Esztergom vo­nalon korszerűsítést hajtottunk végre — mondja Lörincz Dé­nes, az Árpád hídi pályaudvar fődiszpécsere — Valóban meg­szűntek járatok, amelyek ed­dig a szabadság-ligeti Volán­telepig közlekedtek. Helyettük a pilisszántói buszokat állí­tottuk be. jelentősen javítva és egyenletesebbé téve a telepü­lés közlekedését. Az új konst­rukcióban természetesen a ré­gi forgalmi adatok nem le­hetnek igazak Ezért magunk sem tartjuk véglegesnek az új menetrendet. — Hogyan tudják korrigál­ni e tény alapján a menetren­det? — Űj járatokat állítunk be. így ismét lesznek Pilisvörös- vár szabadság-ligeti Volán-te­lepig közlekedő buszok. Az Árpád hídtól 14 óra 55-kor, 15 óra 25-kor és 15 óra 55 és 16 óra 55 perckor indítjuk ezeket. — Tapasztalataik, szakér­telmük alapján nyilván sej­tették, hogy okoz majd fe­szültségeket az új menetrend. Nem lehetett volna ezeket a járatokat már akkor bevenni a menetrendbe? — A leggondosabban szer­kesztett menetrend is változ­tatásra szorulhat. Lényegesen könnyebb újabb járatokat be­állítani, ha a szükség úgy kí­vánja. mint egy felesleges, s ezért gazdaságtalant megszün­tetni. A korrekció érdekében nem kell aláírásokat gyűjteni, tiltakozó petíciókat szerkesz­teni, elég jelezni a Volán-vég­állomáson a gondot. A vörös­vári esetnél az utasok észrevé­tele és a mienk megegyezett. Gyakorta hajtunk végre ha­sonló korrekciókat, s ezek minden esetben az utazó- közönség érdekeit szolgálják. — Mikortól utazhatnak a szabadság-ligetiek az új jára­tokon? — Már jövő hétfőtől, azaz június 19-től beállítjuk a dél­utáni buszokat — fejezte be a fődiszpécser Sokszor éri kritika a szol­gáltatókat. Nem kivétel ez alól a Volán sem. Olykor jo­gos is az észrevétel, különö­sen, ha az állampolgár azt ta­pasztalja, mintha ő lenne a szolgáltatóért és nem fordítva. Ezért különös öröm, ha más szemlélettel találkozik az em­ber. Miért, hát nem ez a dol­guk? — kérdezhetnék sokan. Valóban, az lenne a feladatuk, hogy igényeink szerint kiszol­gáljanak bennünket. Ám amíg nem ez a természetes, addig egy jó szót megérdemel a Volán is. Hátha példájából ta­nulnak a kevésbé embercent­rikus szolgáltatók. Móza Katalin SZENTENDRE í? VIDÉKÉ Meghökkentő címmel az első oldalon hívja fel magára a fi­gyelmet a Szentendre és vi­déke júniusi száma. Az igény­lő: Grósz Károly pártalkalma­zott áll legfelül, a továbbiak­ból pedig megtudhatjuk, mi­lyen körülmények között és mennyiért jutott telekhez a párt első embere. Ugyanezt a témát fűzi tovább a második oldalon a lap egyik szerkesz­tője, Kertész Péter is, aki a Pest Megyei Hírlapnak e té­mával kapcsolatban megje­lentetett cikkeire reflektál. Milyen érdekeltségi viszo­nyok vezettek az értékes me­zőgazdasági területekkel Pa­zarló folyamathoz? — teszi fel a kérdést a Zártkertkórkép című írás szerzője, sorra véve a zártkertek kialakulásának és tömeges elburjánzásának terü­letfelhasználási, területfejlesz­tési és idegenforgalmi hátrá­nyait a Dunakanyarban. A Hazafias Népront és a helyi tanács párviadala foly­tatódik az újság hasábjain. A HNF új várospolitikáról szóló gondolatai szemmel láthatóan senkit nem hagytak közömbö­sen. A terjedelmes válogatás­ban a tanácsi dolgozók véle­ményét éppúgy megismerhet­jük, mint a másik félét vagy a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazdapárt állásfoglalását. Tovább gyűrűzik a vita a lengyel piac áthelyezéséről. Egyszerre két cikk is foglal­kozik a problémával. Megszó­lal a városi tanács elnökheJ lyettese, és hallatják hang; jukat a Rózsakért lakói. A la­kosságnak szüksége van az olcsó áruk piacára, ám ne­héz megtalálni annak végle­ges helyét, derül ki a leír; takból. Vártak—de nem hiába Több évtizedes ügy végére kerül lassanként pont: vezetékes ivóvize lesz Pátynak, várhatóan idén őszre, legkésőbb jövő ta­vaszra. A Közép-Duna Menti Vízügyi Társaság kivitelezésében megkezdték, egyes részeken már be is fejezték a csatorna fek­tetését (Pék Veronika felvétele) IT/I ár egészen közel járt a faluhoz, amikor észrevette, hogy valami baj történt a kocsijával. Először csak a kormányzás volt kissé nehezebb, mint máskor, aztán már hiába nyomta a gázpedált, nemhogy gyorsabban, de egyre lustábban gurult az aszfalton a négykerekű. Mire elérte a falut és kitet­te jobbra az indexet, hogy félreálljon, már sejtette, mi lehet a baj: defektet kapott. És valóban, az utolsó métereket, szinte a tengelyekre ereszkedve tette meg az autó. Az asszony leállította a motort, ki­szállt és körbejárta a kocsit. A jobb hátsó kerék volt a ludas. De mi történ­hetett? Végig betonúton jött, semmifé­le kitérőt nem tett... És azt sem hal­lotta, hogy valahol durrant volna a gu­mi. Csak szép csendesen kieresztette a kerék a levegőt, s most itt állhat a gye­rekkel egy falu határában. Mennyire lehet ide a város? Tíz vagy tizenöt ki­lométer? Biztos, hogy nem több. Most mit lehet csinálni? Ott, a városban, ahol lakik, lenne segítség, de itt a faluban ... Júlia igazából nem esett kétségbe. In­kább dühös volt, hogy ilyesmi is csak vele történhet meg. Beült a volán mel­lé gondolkodni. Közben vetett egy pil­lantást a hátsó ülésre is, ahol Krisztina, a kislánya aludt. A gyereknek csak a feje látszott ki a kockás takaró alól. Júlia figyelte pár másodpercig, s közben az jutott eszébe, hogy jövőre már több gondja lesz vele, mint eddig volt. Krisz­tina iskolás lesz. Nem volt szíve felkelteni a kislányt, pedig első megoldásként az jutott eszé­be, hogy lezárja az autót, keres egy buszmegállót, vagy leállít egy másik járművet és hazamennek. Aztán majd Tamás megoldja valahogy, hogy a ko­csijuk se vesztegeljen sokáig itt az út mentén. Körülnézett, hátba akad a kör­nyéken egy autószerelő vagy valami mesterember. Nem volt ilyen a közel­ben. Arra pedig igazán nem mert vállal­kozni, hogy becsöngessen valamelyik faluszéli házba és megkérje az ott la­kókat, hogy segítsenek rajta. Nem, ak­kor inkább megpróbálja ő maga kiese­rélni a kereket. Igen, ezt kell tennie, döntötte el. Igaz, még sohasem próbálta, de látta már elégszer, hogyan csinálják. Nem lehet ez ördöngös dolog, ha mások pillanatok alatt végeznek! Kinyitotta a csomagtartót és keresgél­ni kezdett. Először a szerszámosládát vette ki meg az emelőt, végül a pótke­rékkel babrált. Meglepte, hogy milyen nehéz, szinte alig tudta átemelni a cso­magtartó szélén, aztán meg majdnem a lábára esett. Júlia már a szerszámoslá­dában matatott. Megtalálta a megfelelő kulcsot és a lyukas kereket rögzítő csa­varokat szerette volna meglazítani, de semmi sem történt. Hiába erőlködött, a csavarok meg sem mozdultak. Már-már elsírta magát dühében és elkeseredésé­ben, amikor eszébe jutott, hogy talán a kalapács segíthetne. Ismét matatni kezdett a szerszámosládában. Kicsit ügyetlenül kezdte ütögetni a kalapács­csal a kerékkulcs szárát, de végül is sikerült kilazítania a csavarokat. Júlia boldog volt. Ismét reménykedni kezdett abban, hogy menni fog neki a dolog ... Az asszony már az emelővel kísérle­tezett, amikor hirtelen olyan érzése tá­madt, hogy valahonnan figyelik. Óva­tosan előre, majd hátra nézett, de nem látott senkit. Még másik autó se nagyon haladt el mellette. Megfordult. Két férfi állt tőle vagy húsz méterre a szélső ház kapujában. Az egyik kerékpárra tá­maszkodva magyarázott valamit a má­siknak, s közben feléje sandítottak. Először az jutott az asszony eszébe, hogy megkéri őket: segítsenek. Aztán az villant át az agyán, hogy ezek ket­ten róla beszélnek, s közben azt lesik, hogyan boldogul. Ki tudja, mióta van­nak már ott? Ha akartak volna segíte­ni, már biztosan megtették volna. Nem, nincs rájuk szükség. Nélkülük is boldo­gul, gondolta a nő. Tovább dolgozott. Az emelővel nem sok gondja volt. Aztán a meglazított csavarokkal sem. A kereket már nehe­zebb volt leemelni, s a tartalékot a he­lyére tenni. De Júliának ez is sikerült. Igaz, kicsit megizzasztotta a munka, meg a szoknyája is bekoszolódott, de ez most kevésbé zavarta. Amikor a kerék­rögzítő anyákat felcsavarozta és a kulcs után nyúlt, már tudta, hogy nyert ügye van. El is feledkezett a két férfi­ről, akik még mindig ott álltak a kapu­ban és beszélgettek. Aztán, amikor az emelőt kihúzta a kocsi alól és feléjük sandított, látta, hogy amazok nyíltan őt nézik, s közben vigyorognak. Júlia dü­hös lett, de igyekezett úgy tenni, mint­ha semmit sem látna. A kalapáccsal rászorította az anyákat, s ezzel készen is volt. Ja, mégsem... A dísztárcsa le­maradt! Azt is a helyére pattintotta. Júlia büszke volt önmagára. Elége­detten gyűjtötte össze a szerszámokat, s hordta vissza a kocsi csomagtartójába. Aztán végül a lyukas kerék következett. Odagurította a csomagtartóhoz, de nem bírta felemelni. Oldalra nézett, hogy a két bámészkodó ott van-e még. Ott vol­tak. Az asszony számított arra, talán lesz bennük annyi udvariasság, hogy a kereket beemelik a csomagtartóba. De még mindig semmi jel sem utalt arra, hogy amazok segíteni akarnának. Így aztán nem volt mit tenni, ismét neki­veselkedett. Végül átemelte a csomag­tartó szélén a kereket, s onnan már könnyebben becsúsztathatta a helyére. Amikor végzett, valamiféle kéztörlő után kezdett matatni. Talált egy ron­gyot, de azzal csak nagyjából tudta le­takarítani a piszkot a kezéről. JVil ég a csomagtartóban matatott, ami- 1 J kor a kerékpáros férfi megállt mögötte és megszólította: — Segíthetek valamit, asszonyom? Júlia megfordult, egy kicsit meg Is rettent a váratlan beszédtől. — Köszönöm, már nincs mit — mond­ta, aztán mielőtt a férfi tovább ment volna, hirtelen hozzátette: — Vagy mégis. Ha már olyan jól elszórakoztak rajtam, amíg a kerékkel kínlódtam, fi­zetségül hozhatna egv lavór vizet. Ugyanis kezet akarok mosni ... Csitári János Amikor a szolgáltató szolgáltat Egyedül?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents