Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-14 / 138. szám
4 1989. JtNIUS 14., SZERDA MARGÓ KEPMUTATÁS Az évzáró tantestilleti értekezleten az illedelmesre fésült szavakat egyszer csak felborzolta a nyugdíjba készülő tanárnő. A többiek kedves, évődő megjegyzéseire felelve, miért is megy el „ilyen fiatalon, jó erőben“ nyugállományba, azt felelte, azért, „mert egyre nehezebben állta tanítványai kérdéseit és szemrehányásait." A kérdések, a szemrehányások mind-mind olyan felnőttekhez — és közülük: a gyerekeket tanító pedagógusokhoz — kapcsolódtak, akik a legutóbbi évben, a közeli hónapokban furcsa átalakuláson mentek át... Hogyan is fogalmazzunk tapintatosan? Talán úgy, hogy újabban más arcukat mutatták, mint amit eddig a gyerekek ismerhettek .., Kisváros. A gimnazista gyerekek, ezek a felnőttbimbók, látnak, hallanak, akkor is, ha nem akarnak. Ráadásul most nagyon is akarnak látni, hallani, hiszen annyi az újdonság! Például... A volt KISZ-vezető tanár úgy „nyugtatja” a hozzá forduló, elbizonytalanodott, a most mi legyent firtató gyerekeket, hogy „ezzel a szamársággal most már ne hozzám jöjjetek”... Azután ott van az egész városban ismert pártember, aki egyik napról a másikra újjászületett: az alternatív szervezetben ő a leghangosabb hirdetője a sok rossznak, ami itt történt... Seregnyi a gyerekek példája, s otthon is azt hallják, meg az újságokban, a rádióban, la tévében, a politikusoktól... A tanárnő őszinte. A végén azt mondja: „Ha nem mennék nyugdíjba, bizonyára mindezt nem mondtam volna el. A békességemért, a békességünkért. Ne haragudjatok .. A szavak nyomán felcsapó indulatokat tartsuk a tantestület belügyének. A régi óhajt azonban ne kerüljük meg. Az óhaj: az iskola ne csupán tanítson, oktasson, hanem neveljen is. Természetes: neveljen. Csak éppen ... „amit szűkebb értelemben nevelésnek mondanak, csak csekély része minden ember valóságos nevelésének, mivel döntő hatásuk van a mindennapi élet formáinak és tartalmainak a nevelésben, jó és rossz irányba egyaránt...” Az idézet régi. Több mint negyven esztendeje, 1947-ben került papírra a vélemény, s tulajdonosa nem más, mint Lukács György. Neveljen tehát az iskola? Természetesen igen. Csak éppen tudni kell: az iskola a valóság ellenében nem nevelhet. Az előbbi, Lukácstól származó citátum ugyanis így folytatódik: „Az a nevelés, amely nem összhangban, hanem ellentétben van ezekkel az életformákkal, objektíve tehetetlen, de szubjek- tíve is könnyen képmutatásba csaphat át." Nincsen rombolóbb valami az ifjúi lélek számára, mint az őszinteség hiánya, a képmutatás, a serénykedő szerepjátszás. Amiből szép részt kaphattak korábban is a kisvárosi gimnazisták és másutt élő korosztályos társaik, csak éppen — tapasztalatlanságuk következtében és a szerepjátszók szemérmes rejtőzködése miatt — nem volt olyan könnyű, egyszerű felismerni a hamisat és az igazat, a hitelest és a hiteltelent, mint most a gyors, furcsa pálfor- dulások idején. , A nevelés alapvető kérdése a hitelesség. Minden más csak utána következik. A legigazabb tan, állítás is hamissá válik a befogadó számára, ha hiteltelen személy hirdeti. És sajnos, ennek a fordítottja sem ritkaság: a hiteles személy vállalkozik olyasminek a felhasználására a nevelésben, ami hamis ... A már nem gyermek és még nem felnőtt, azaz az ifjú ember ilyenkor megdöbben: kinek, miben higgyen?! Könnyen juthat arra a következtetésre, hogy semmiben és senkinek ne higy- gyen. S ha korosztályok jutnának el ide, akkor hová jut majd az általuk alkotott társadalom? Avagy bízzuk rájuk: nekik is meglesznek a maguk képmutatói, a hitről szónokoló hitetlenek?! Mészáros Ottó Szentendrei díjazott Életünk Életünk címmel fotókiálitás nyílt hétfőn Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A július 9-ig nyitva tartó tárlaton a házigazda intézmény által meghirdetett országos pályázatra beérkezett legjobb felvételeket mutatják be. A hagyományos, immár 21. alkalommal kiírt pályázaton ezúttal hetvenhetén vettek részt. A beküldött 351 kép közül 70-et — köztük most először színeseket is — láthat a közönség. A zsűri döntése értelmében a pályázati díjat a szentendrei Nagy Péter, valamint a budapesti Agg Károly és Blinczinger Béla nyerte el. Különdíjat négyen kaptak, oklevéllel három pályázót jutalmaztak. A kopott külsőből nem lehet ítélni Könyvtár három helyen Átalakítják a házat Nem érdemelnének-e jobb sorsot az itt lakók, vagy nincs is igény szebb, modernebb művelődési központra? — erről kérdezem Táborosi Zoltánnét, aki január elsejétől az intézmény megbízott igazgatója, valamint a helyi könyvtár vezetője. Lehet, hogy utoljára? Érettségiznek a budakeszi gimnáziumban. Lehet, hogy utoljára vizsgáznak oroszból a diákok. Képünkön az iskola „kínzókamrája” látható (Pék Veronika felvétele) Ikiállítőtermekből! A művészet ezer ösvényén Avar Kata plasztikái az en- esi minigalériában júniusban, ^ László Lilla képei a Jurta Szín- < házban június 17-ig tekinthetők meg. Medgyessy Ferenc orvosnak készült és századunk legnagyobb magyar szobrásza lett. Avar Kata szintén az orvosi pályát választotta először. Ő is váltott belső sugallatai alapján; évtizedek óta a szobráRudapithecus hungaricus Rudabányán több mint húsz éve folytatnak ásatást az 1985-ben megszüntetett vasércbánya területén. Itt találták meg 1967-ben egy emberszerű ősmajom koponyacsont-marad- ványát, amely a lelőhelyről a Rudapithecus hungaricus nevet kapta. A munkában diákok is segítenek. Kardos László, a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa vezetésével végzett ásatás során rábukkantak a majomős újabb egyedétől származó szemöldökcsontra, amelyet a következő napokban tüzetes vizsgálatnak vetnek alá. \z ásatás színhelyén. Előtérben Solt Péter, a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa, szat az élete. Alaposan felkészült művészetére. Rajzolni Korga György, Tamás Ervin, mintázni a gyömrői Pál Mihály tanította. Ritka jelenség, de tény, hogy eszménye egyetlen óriás: Leonardo da Vinci. Nem véletlen, hogy a reneszánsz festő-szobrász-építész-bölcselő önarcképét lemásolta — mintegy mértékül önmagának. Másik nagy tanítómestere maga az anyag. Fa, kő, terrakotta, márvány, bronz. Tanulja, közelíti, egyre inkább birtokolja is törvényeiket. Megszólal bennük lelkülete, élményvilága. Olykor a népmese ösvényén halad, máskor székely népballadákat figyel, s amikor vázas figurát álmodik szoborrá, akkor az ókori görög szobrászat értékrendjét eleveníti föl. Avar Kata előtt komoly jövő áll. Encsre tervezi első köztéri szobrát, amelyet még a nyáron fölavatnak. Minden bizonnyal ezt a nyitányt újabbak is követik, elsősorban Budaörsön, ahol sikeres önálló kiállítása volt 1989 elején. László Lilla minden tárlatát sok gyerek tekinti meg. Tanítványai; mindig újak, mindig más korosztály. Annak igazolása ez, hogy lelket ébreszt a fiatalságban. Csöndes, de annál áthatóbb jele mindennek az is, hogy számos diákja nyert díjat 1970-től mindmáig Indiában, Japánban, az NSZK-ban és Finnországban. Ez egyik küldetése. A másik; művészete. Tény, hogy a nevelés nem rongálja, hanem építi festői értékeit, magát a művészt pedig fáradhatatlanná teszi. Pasztelljei érettek. Rajzhálózatuk föltárja Gödöllő megannyi színes fészkét; kellemes dombritmusával, végtelenül sok motívumot birtokló kertjeivel, pipacsok, varjak, zsombékosok, márciusi fények, öreg fűzfák révületeivel. Losonci Miklós kor a DMTK labdarúgócsapata és az NSZK öregfiúk együttese' mérte össze erejét. Idén Du- naharaszti volt a házigazda, jövőre az NSZK. A mérkőzés után sördélutánt rendeztek, este a nemzetiségi zenekar polkája gondoskodott a hangulatról. — Mit kínálnak a fiatalabb korosztálynak? — Kiscsoportos foglalkozásaink is folyamatosan működnek, így a karate, balett, logopédia. Szakköreink, mint a sakk, a modellezés, közkedveltek az iskolások körében. A sakkban szép eredményekkel büszkélkedhetünk, csapatunk az OB II-ben idén I. helyezést ért el. Mint látja, az omladozó külső épületes belsőt mutat... Fiataloknak diszkó — Beszéltünk a kicsikről és a felnőttekről. Milyen kikapcsolódás kínálkozik a fiataloknak — gondolok itt a 15—20 évesekre? — Ez a korosztály az, amelynek a kéthetente megrendezésre kerülő diszkón kívül más programot nem szervez a művelődési ház. Nincs több igény, ugyanis a helyi gimnázium és vízügyi szakközépiskola — amely Dunaharaszti szülötte, Baktay Ervin nevét viseli — adja a programokat. A művelődési ház megtekintése után Táborosi Zoltánná átkalauzol az egyik községi könyvtárba, ugyanis, mint mondja, három működő könyvtáruk van, ebből az egyik gyerekkönyvtár. Vágya, amely megvalósulni látszik, hogy a ligeti fiók, amely bérleti .díjas, beköltözzön a művelődési házba. A szolgáltatások köre ezzel bővülne, ugyanakkor a művelődni, szórakozni vágyók egy helyen találhatnak majd mindent. Mintegy hatvanezer kötet áll az olvasók rendelkezésére. De nemcsak könyvek, hanglemezek, kazetták is szép számmal sorakoznak a polcokon. Az újságárak emelkedése óta egyre több azoknak a száma, akik betérnek, hogy a napi és heti» lapokat itt olvassák el. — Több mint száz folyóira- tot fizetünk elő havonta — mondja Táborosi Zoltánné. Széles a skála, az országos és megyei lapokon kívül a Reform, a Hitel, de a Burda, Bri. gitté divatmagazinok is megtalálhatók. Komoly problémát jelent a könyvek raktározása és érezzük az olvasóterem hiányát is. Az átköltözéstől azt várjuk, hogy ezek a gondjaink megoldódjanak. Tervük, hogy létrehozzanak egy zeneszobát, ahol kulturált környezetben lemezhallgatás, videózás nyújtana szórakozást az ifjúságnak. Kiss Katalin — Az épület valaha a híres Szántó étterem volt, az államosítás óta tölti be jelenlegi szerepét. Bizony már régen felújításra szorult volna a ház, de a költségvetés nem engedte. Most úgy néz ki, hogy a tanács rendbehozatja, és egyúttal belső át. alakításokra is sor kerül — figyelemmel a gazdaságos kihasználtságra. A programok ésszerűsítésével igyekszünk kihasználni minden helyiséget. A felújítás több ütemben történik. A nagyterem — amely gyűléseknek, báloknak, lakodalmaknak ad helyet — falfestése már csak következtetni enged arra, milyen is volt egykor. Igencsak taszítja a látogatót, tehát elsőként itt akarjuk elkezdeni a munkálatokat, majd egy jól felszerelt tornatermet is szeretnénk kialakítani. Télen bizony nem csalogatja az embereket, hogy hideg a terem, de a gázbevezetésről egyelőre csak beszélünk. Az öregek otthonának bővítésén azonban szerencsésen túlvagyunk. Színvonalas programok — Milyen a látogatottsága a művelődési háznak? — A település több részre osztható. A felső falu az úgynevezett „Rózsadomb”, ahol modern, emeletes, kertes házak sora jelzi, hogy itt laknak a jómódú helybéliek. Az alsó falu tiszta, rendezett házaiban sváb nemzetiségiek élnek, míg a ligeti részen a betelepült lakosság, akikikel sok a probléma. Itt lakik a cigányság zöme, itt van a legtöbb veszélyeztetett gyerek. A nagy inhomogenitás ellenére nincs okunk panaszra. Állandó programjaink közül a nyugdíjasklub — amely főleg, mióta elkezdtük vetíteni a régi magyar filmeket — rendkívül népszerű. Nemkülönben az öregek napja, amikor a helyi sütőipar túrós táskával, lekváros buktával igyekszik kedveskedni az időseknek — mondja Táborosiné. — A gye- rekhetet az iskolák együtt rendezik, rajzkiállításokat, vetélkedőket szerveznek. A program általában ingyenes videó- diszkóval zárul. A nemzetiségi nap, amelyet június 29-re tervezünk, szintén jelentős esemény községünkben. A meghívottak között szerepel a taksonyi és vecsési asszonykórus; magyar és német nyelvű műsorok ígérnek színvonalas programot a vendégeknek. Kár lenne elhallgatni, mekkora sikere volt annak, amillövidesen megjelenik az a Hírlapkiadó Vállalat kiadványa Külföldi és hazai tudósítók színes bűnügyi beszámolói — gyilkosságokról, korrupciókról, szélhámosságokról, prostitúcióról. Ars első szűnt tartalmából:- A nagykanizsai lucrezia Borgia- Magyar AIDS-híradó- Nagyoroszi „keresztapák”- A nagy szélhámos börtönnaplója 30 bűnügy — az első számban Ara: 29 Ft. V. HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT f Régi építésű, omladozó vakolatú épület homlokzatán Í hirdeti a felirat Dunaharasztin, hogy ez itt a József At- Í tila Művelődési Ház. Kis ablakai arra engednek követ- keztetni, hogy nem sok fényt engednek falaikon belülre. % A község régi múltra tekint vissza, 1200-ban alakult. La- í kóinak száma most meghaladja a húszezret.