Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
8 1989. MÁJUS 13., SZOMBAT Még (áléinak nyitott sorompót lakásszövetkezetek A gyors döntés milliókat érhet Néhány héttel ezelőtt az egyik építőipari vállalat vezetői magyarázkodásra kényszerültek, amikor kiderült: az általuk építendő, a luxustól meglehetősen távol álló lakások négyzetmétere várhatóan meghaladja a harmincezer forintot. A kérdésre, miszerint nem sok-e ez egy kicsit, lakonikusan csak azt válaszolták: mindennek emelkedik az ára. Szerencsések hát azok, akik esztendőkkel korábban hozzáláttak saját otthonuk megteremtéséhez, sokszoros nyertesei a sorsnak pedig azok, akik például a hetvenes években építkeztek. Pest megyében akkoriban ugyanis nem ment ritkaság- számba a négy-öt ezer forintos négyzetméterenkénti ár, sőt akadt ennél olcsóbb is: a kimutatás szerint a ráckevei 1. számú lakásszövetkezet tagjai valamivel kevesebb, mint kétezerötszáz forintért jutottak négyzetméterenként házukhoz. Boldog békeidők A korábban a kispénzűek egyik, s talán egyetlen lehetőségeként emlegetett szövetkezés ma is népszerű, bár korántsem annyira, mint a boldog békeidőkként számon tartott hetvenes években. Akkoriban szű- kebb pátriánkban gomba mód szaporodtak az építőközösségek, amelyek a legtöbbször valamely vállalat támogatásával igyekeztek még olcsóbbá tenni a kivitelezést. A munkahely pedig némi elkötelezettség vállalása fejében megfelelő pénzforrásnak bizonyult, hiszen többnyire kamatmentesen adtak meglehetősen nagy összegű hiteleket. Aki pedig az OTP-hez fordult, az sem járt rosz- szul: elfogadható feltételekkel lehetett százezreket kölcsönözni több mint harmincesztendei részletfizetésié. Kezdetben önkéntesen szerveződtek a lakásszövetkezetek is, később azonban már gyakran hatalmi szóval igyekeztek a közösségek megalapítását elérni. S érvényesült a megalo- mánia : a hetvenes évek végére Pest megyében is kialakultak azok a hatalmas társulások, amelyek ezer- ezerötszáz lakás fenntartásával foglalkoztak. Az egyesüléseket — akkoriban legalábbis úgy tűnt — kellő érvek alapozzák meg, mégis hamarosan kiütközött, hogy a tagság által választott elnökök egy része egyszerűen alkalmatlan a vezetésre. Hangos botrányok kényszerítették ki a változtatásokat, amelyek révén a helyzet a megyei lakásszövetkezetekben mára konszolidálódott. Több helyen úgynevezett ügyvezető igazgatóságokat hoztak létre — ilyen működik például Cegléden, Nagykörösön, Gödöllőn —, s ezek kicsi, de felkészült apparátust vezetve, már- már profi módon kormányozzák a közös szekerét. Fordult a kocka A szövetkezetekben is minden a pénz körül forog, annál is inkább, mert a támogatást nyújtó vállalatok sem bizonyultak bőséggel tejelő és fejhető tehénnek. Amíg volt miből, adtak ezt is, azt is. A forintok mellé például nékülözhetetlen gépeket, szállítójárműveket, ha volt rá lehetőség, használt építőanyagot — és' szaktudást. Ma már felmérhetetlen az a hatalmas segítség, amelyet a cégek különböző osztályain dolgozó szakemberek tudásuk révén nyújtottak az építkezőknek. Részt vettek például a tervek elkészítésében, az anyagok beszerzésében, a munkálatok irányításában és ellenőrzésében. Mindezt csekély tiszteletdíjért vagy éppen egy meleg kézfogásért tették. Mára azonban nagyot fordult a kocka. Az egyre jobban elszegényedő vállalatok ott fogják meg a pénzt, ahol tudják, ezért azok a szövetkezetek, amelyek manapság kezdenek a munkákhoz, a korábbi támogatások töredékére számíthatnak csupán. A már működő közösségek nagy része kizárólag fenntartással foglalkozik. Erre külön részlegeket hoztak létre. Amikor még volt rá lehetősé*' ge, a megyei tanács is adott e szervezetek megalakítására pénzt. A nyolcvanas évek elején például a szolgáltatásfejlesztési alapból 3,5 millió forintot osztottak szét. Jellemző, hogy mindössze négy szövetkezet pályázott, közülük is az egyik végül visszalépett. Vácott és Nagykőrösön a helyi tanácsok is segítettek, a telephelyek kialakításához adtak területet. A fenntartó részlegek az adatok szerint gazdaságosan működnek. Százhalombattán, Nagykőrösön és Cegléden például önelszámoló egységként, ezzel megteremtve a megfelelő érdekeltséget is. Több helyen kisebb kivitelezéseket is vállalnak. A tevékenységükből származó haszonnal egyrészt a szövetkezet költségeihez, másrészt az üzemeltetési díjakhoz járulnak hozzá. Január elején azonban az új rendelkezések életbe lépésével megszűnt e szervezetek előnye, s manapság meggondolandó, hogy fenntartsák-e őket. A Pestvidéki Gépgyár lakásszövetkezetében úgy gondolták, maradjanak, ezért megalakítottak egy korlátolt felelősségű társaságot, amely meg felelő formának látszik a kiegyensúlyozott gazdálkodáshoz. Napjainkra tehát drága lett, ami olcsó volt. A lakásépítésre való szövetkezés azonban még most is előnyösebb, mint más megoldások. Bár valódi, a szövetkezetekre egyébként jellemző mozgalmi életet e közösségek tagjai nem szerveznek — Mende- lényi Zoárd, a Mészöv lakásszövetkezeti irodájának vezetője úgy fogalmazott: „csak akkor lehet összehívni őket, ha pénzt kapnak, vagy valami nagy gond megoldásában kérik a segítségüket” — ám nem is ez a lényeg. A legfontosabb, hogy épüljenek a lakások. Igen ám, de az állam egyre szigorúbb megkötöttségekkel szűkíti a szövetkezetek mozgásterét, ezért az energia nagy része arra megy el, hogy megkeressék a ma még nyitott sorompókat. S Pest megyében ,meg is találják. A hitelezők által kért, csaknem húszszázalékos kamatot például úgy igyekeznek valamelyest ellensúlyozni, hogy a takarékszövetkezetekkel alakítanak ki együttműködést, megteremtve e pénzintézetek érdekeltségét is. A tagok tehermentesítésének leg járhatóbb útja pedig az, hogy maga a szövetkezet vesz fel kölcsönöket. Ezekre a megoldásokra van is példa, ám sok még a gond. De kiutat kell találni! A Mészöv irodája például Szlovákiából szerez be építőanyagokat. Más szakemberek azt mondják, a Pest megyében tevékenykedő lakásszövetkezetek mintegy 80 millió forintot kitevő fejlesztési alapjával is lehetne valamit kezdeni, ha ügyesen fektetnék be a pénzt. A gyorsaság: nyerés Pénz, pénz, pénz. Ebből van a legkevesebb, s ebből kellene a legtöbb.. A lakásszövetkezetek, amelyék ma is viszonylag olcsón, négyzetméterenként tíz-tizenöt ezer forintért építik az új otthonokat, lépésváltás előtt állnak. A megújulásra szánt idő azonban nem lehet nagyon hosszú, mert már a közeljövőben újabb korlátozó intézkedések, s további áremelések várhatók. Aki tehát gyorsan cselekszik, nyer. Pénzt — milliókat! F. Z. Túrán bujka, KartMon trincike A kevésből inkább maguk adnak Régen adták meg nekem úgy a tiszteletet, mint a hévízgyörki művelődési házban. Észre sem vettem, hogy csinálta az a két asszony. Mikor terített fehér abroszt az asztalra, amit körülültünk a nagyterem egyik oldalán. A mintás blúz, amit a györki asz- szonyok is viselnek, itt helyben az, aminek én mondom. Bagón nyúló a neve, Galgahévízen és Túrán bujka, Kartalon meg trincike, mesélik nevetve, mert ez az utóbbi egy kicsit tényleg fura név. A két asszony elérte már a nyugdíjaskort, ám mindketten dolgoznak még. Sápi Lajosné kevesebbet, mert csak heti két alkalommal jár takarítani a művelődési házba, s akkor, ha rendkívüli esemény miatt segít, nem nézi, mit ír elő a szerződés. Mert különben sok dolga lenne egyedül özvegy Kustra Mihálynénak, aki havi háromezer nyolcszázért végigdolgozza az egész hetet, napi nyolc órában. Muszáj, mert az özvegyi nyugdíj csak háromezer-négyszáz forint, kezdetben pedig mindössze ki- lencszáz volt. özvegyi nyugdíj annak, s nem saját jogú, aki egész életében mindig dolgozott. A múlt nyomait viseli minden porcikája, dagadtak az ujjai. Két ember, aki kora szerint azt érdemelne, hogy süssön-főzzön, unokát dédelgessen, sok évtizedes küzdelem után nyugodt és boldog legyen. Mert bizony, az a múlt, az a történelem. amit megéltek, elrabolta a fiatalságukat, mialatt hajnali négykor keltek, hogy az uradalom sommásaiként kiérjenek gyalog a földekre. — Nagy, derék ember után szedtem a markot — meséli cseperedő lánykoráról Sápiné. — A kaszásnak azt kiáltották az emberek: Te, Jankó! Kis rendet vágjál annak a lánykának! De hát az csak nagyot tudott. Szóval, sokat dolgoztunk, szenvedtünk, mégis itt vagyunk. Az utolsó mondatnak az is hangsúlyt ad, ami a háborúból maradt emléknek. Ostrom, tűzharc, ismerősök, akiket akkor látott utoljára, s a borzasztó temetés emléke. Nem sok, nem kevés, négyezernégyszáz a nyugdíja, csaknem ennyi a betegen leszázalékolt férje pénze. Ám, ha ki kell fizetni a tüzelőt, a villanyt, a vízdíjat, a sok kis apró, havi tételt, már oda is a pénz, pedig még az unokáknak, a gyerekeknek is jó lenne valamit adni. Erre mindig van ok és alkalom. És hát kinek adjon az ember, ha nem nekik, mi más öröm lehetne az életben, mint adni. Csak legyen miből. Mert bizony, úgy van vele a kispénzű ember ebben a korában, hogy ha valamikor meg nem vette volna magának a ruháit, most nem tudná pótolni, ami elkopik. Sápiné ezt nyugodtan sorolja, nem panaszként, hisz szeret dolgozni. Az olyan múlt után, mint az övé, meg a munkatársáé, nem lehet leállni. Beteg lesz akkor az ember — vélekedik. Sajnálattal inkább azokról a még idősebbekről beszél, akiknek háromezer körül hoz csak havonta a postás. — Na most, ha ők már nem tudnak dolgozni, vagy ha az egyikük beteg, akkor van igazán baj — mondja, s ebben Kustráné is egyetért, aki helyzetét nem dramatizálni akarja, amit a legnehezebb időkben is maga formált. Legyűrte a bajokat, pedig akadt belőlük elég. Csak addig fullad el a hangja, addig párásodik be a szeme, amíg a tőmondatokban elmeséli, mint kellett a kapuban állva, saját szemével látni, hogy a kerékpáron hazatérő férjét elüti egy motoros és az ember szörnyet hal. Ez még 1972-ben történt. Az idő tájt a termelőszövetkezetben kimért hat hold földön dolgozott, részes művelésbe kiadott zöldségtermeléssel foglalkozott. Egyedül nevelte a három gyereket, irányította a két fiú és a lány sorsát, akik azóta már felnőttek. A lány Szombathelyre ment férjhez, az egyik fiú itt vezet büfét, a harmincegy éves motorszerelő meg ... Itt megint sokáig kell csendben maradnunk. Űjabb tragédia. HÉV- baleset. Hallgatunk. Aztán mégis folytatja. — Én 1976-ban kiléptem a tsz-ből, mert idegileg tönkrementem, dolgozni nem tudtam. Nem százalékol- ták le, s végül kilenc évet tudtam igazolni. Ezért kapok csak özvegyi nyugdíjat, amiből nem telne arra, hogy a lányomékhoz utazzak, meg hogy inkább én adjak a fiaméknak időnként valami csekélységet, noha nincsenek rászorulva, meg nem is várják, de így a jó. — Nemcsak ezért dolgozom — élénkül fel. — És még mindig szeretem csinálni azt, amit itt vállaltam. A munkában lelem minden örömömet — néz rám tiszta tekintettel, s a virágaira gondol, mondván: azokat is nagyon szereti. — Szórakozni? — Néz össze a két asszony. Az ő életükben bizony arra nem sokszor került még sor. Legfeljebb, ha a tv előtt üldögélnek egy keveset. De hát az ő életüket nem tétlenségre programozta a történelem. Nagy szerencsénkre bár, de igazságtalanul túlprogramozta. Kovács T. István Ki a Duna vizét issza... Fiirdőíejlesztés nem várható Hétéves ez a hajó, a neve Hullám. Alattunk a Duna talán eny- nyiszer hétmilliárd, minek találgatni, Öröktől való. De egyáltalán nem kék. Inkább barnás ma, mint óriás barna foncsorú tükörben verődnek vissza rajt a partoldal fái. A motoros erőlködik, ahogy felfelé halad, érezni a remegést asztalokon, székeken, padlón. A hullámok újra meg újra a fövénynek rohannak, aztán eltűnnek, felszívódnak a kavicsok között, a homokágyban, összegyűlnek odalent valahol a mélyben és várnak, hogy ismét felszínre törjenek. Hogy ivóvízzé váljanak. írhatnám most, valami különös számkabalisztiká- nak engedve, hogy a vállalat, meiy folyótól a csapig tartó vándorlásukban segít, hétszer hétéves, esetJ leg héttel kevesebb vagy több ennél. Fogalmam sincs azonban arról, hogy hány éves o Dunamenti Regionális Vízmű, hány éves és napos volt a minap, amikor a hagyományos évi műszaki, egészség- ügyi szemléjét tartotta. Épül a szennyvíztisztító Szolgáltató tevékenységünkből fakadó kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor bemutatjuk létesítményeinket, prognosztizáljuk az ez évi igények kielégítését, fejlesztési adatokról, vízminőségi helyzetről adunk számot, mondta bevezetőjében Márkus István igazgató. És miközben arról esett szó, hogy a vízmű a nyári csúcsidőszak előtt 153 ezer köbméter napi ivóvíz és 40 ezer köbméter napi szennyvízkapacitással rendelkezik, sorra mögöttünk maradnak Szentendre. Leányfalu, Tahi, később Kisoroszi házai. A DMRV 50 milliós fenntartási munkával, valamint 170 ezer forintos saját beruházással készül az idényre, hallhatták a tájékoztató résztvevői. Ez utóbbiból 60 százalékot fordítanak rekonstrukcióra, megvan tehát annak a lehetősége, hogy ne csak a létesítmények állagát őrizzék meg, de fejlesztéseket is elvégezhessenek. A Dunakanyar két nagy állami célcsoportos beruházása közül az egyiket, a Tahi és Szentendre térségében épülő szennyvíz- tisztító- és elvezető rendszert 1992- ben szeretnék üzembe helyezni. Ugyancsak Szentendrét érinti, hogy a későbbiekben a készletek jobb kihasználása érdekében itt, a szigeten keresztül próbálják majd megoldani a Duna bal és jobb parti ivóvízrendszerének összekötését. Dunakeszi hamarosan a fővárosi hálózatra csatlakozik, az az ötezer köbméter ivóvíz, mely Budapestről érkezik, komoly lépésnek számít a regionális rendszerben. Ám a budapesti kapcsolat mellett muszáj említést tenni a nógrádiról is. A nagymarosi új. egyelőre még feltárásra váró vízbázis a következő évtized elejétől 5 ezer köbméter ivóvizet szolgáltat majd a szomszédos megyének. A DMRV Vác határától egészen Nőtincsig fektet le ennek érdekében vezetéket. Még nem nagy a baj És hogy milyen vizet iszunk nap mint nap? Farkas Vince főmérnök szerint egyelőre még tisztát. A vizek 35-40 százalékára kell csupán odafigyelni. Tapasztalható ugyan. hogy emelkedik az egyes kémiai elemek aránya, ám mindez a megengedett határok alatt marad. Mégis szükség van a mezőgazdasági kemikáliák visszaszorítására, a dunai feliszapolódás megakadályozására. Legfontosabb azonban a part menti szennyvízelvezetés megoldása. Jó úton halad a csatornahálózat fejlesztése Vácott. Szobon, Tahiban. A hajó, Visegrádot elhagyva, a nagymarosi part felé veszi útját. Lassan feltűnik a gát, az erőmű gátja. Nehéz ilyenkor bármit szólni, hisz a susztertől a közgazdászig mindenki elmondta már a véleményét. Se azokhoz tenni, se elvenni belőlük nem akarok. Inkább figyelek. Nem szép ez a Dunát rekesztő, vöröses monstrum, valóban néfír— szép. Igaz, ez nem esztétikai kérdés. A töltés kihalt, távolról, mint apró fogpiszkálók merednek fel, futnak körbe tetején a villanypóznák. Néhány magányos transzformátorház izzik a napon. Kikötünk, létrán kapaszkodunk fel az építési területre. Robbantani fognak, magyarázza hátul valaki. Negyed óra múlva. Mert a robbantás nem hely- reállíthatatlan. Sőt, még jót is tesz a medernek. Mélyíti. A betonozás viszont helyreállíthatatlan, ez most a kulcsszó, ezért tornyosulnak munka nélkül azok a nagy piros és sárga silók. Közben osztrák légpárnás hajó húz el a kerülő ágon, szovjet Volga kanyarog a munkagödörben, a por viszont, amit maga után kavar, magyar. Nemzetköziek lettünk Nagy töltésen kis pukkanás Sziréna szólal meg. figyelmeztet, az amúgy is néptelen területen mintha megdermedne az idő, egy lelket se látni. Csak a hatalmas földkupacok, sziklahányások mered- * nek bambán az égre. ök már megszokták ezeket a napi robbantásokat, a reggelit, az estit, és a harmadikat, ebédidő alatt. Nekünk még új mindez, várjuk a csodát, mely szétveti a sziklát, az égre tör iszonyú erővel. Helyette kis pukkanást kapunk. szürkés füstöt. Ennyi elég is a következőig, mondják a hozzáértők, csak győzzék elhordani. A távolban a sárga billenősek, mint apró bogarak bólintanak platójukkal. És ugyanazok a tájak, mint az előbb, ám most már visszafelé. Vi- segrád, Verőce, Vác — alliterál az útvonal. A ruha ránk tapad, a meleg levegő szinte megáll a Hullám belsejében. Jó lenne fürdeni egyet, de nem itt. ebben a Dunában. Mintha csak gondolataimban olvasna Farkas Vince, mikor a strandokról kezd beszélni. Fürdőfejlesztés sajnos az igények ellenére sem várható. közli, de a belépők emelése igen. Átlag 5, 10 forinttal kérnek ezentúl többét a Dunakanyarban. Ha azt nézzük, hogy egy üveg sör 35 forintba kerül e strandokon márpedig azt ész nélkül veszik a vendégek, úgy ez nem sok, érvel a főmérnök. Ha azt nézzük, nem. Két oldalt a fák közönvösen hajolnak a víz fölé. zöldellő sorfaluk megakasztja a szemet. Arrébb, mögöttük, valahol hátul ott sorjáznak a települések, mind a negyvenöt, melyeket vízzel lát el a DMRV. Messziről toronyóra üt halkan felet. Fut a hajó. Falusy Zsigmond MOLNÁR FERENC: VIRÁGOK
