Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-26 / 122. szám

Pési 3M<>fjyei MM ír lam-3 . rerar/j/yj RMnafB 19S9. MÁJUS 26. Göteborgban Műiét után Egy göteborgi klinikán ismét megműtötték Hegedűs Csaba, a birkózók szövetségi kapitányának lábát. Professzor Torg Seften vé­gezte el a műtétet, amely 30 per­cet vett igénybe, s amelynek lé­nyege: a kiváló szakember kül­ső íövénáját egyszerűen megszün­tették. Korábban Selten profesz- szor már több plasztikai, érsebé­szeti beavatkozást hajtott végre Hegedűs Csabán, s várható, most már minden rendben lesz. — Mag?t a műtét igen jól sike­rült, bár a sok operáció emléke az összesen majdnem 80 centis vágásnyom a két lábamon — mondta el Göteborgból Hegedűs Csaba. — Sajnos lázam van,- va­lószínűleg a repülőn, Svédország­ba tartva fázhattam meg. Egyéb­ként bizakodom, máris könnveb- ben megy a járás, mint eddig. A CriiIaT család Szegeden Wingek és esélyek Megyénk bizony nem büszkélkedhet a nemzetközi színtéren is elismert világklasszisoktól hemzsegő sportélettel. A téhet- séggyanűs fiatalokat az első szárnypróbálgatás után a fővá­rosi nagy múltú egyesületek azonnal elszipkázzák, kedvezőbb anyagi feltételekkel cs biztonságosabb érvényesülési lehetőség­gel kecsegtetve. Mi tagadás, a sikerhez vezető út egy vidéki kis egyesületből, ha lehet, még göröngyösebb. De azért, a már be­futott versenyzők sem felejtik el, hogy honnan indultak, kitől kapták az első bátorító tanácsokat, vagy — jelen esetben — ki adta kezükbe az első kajaklapátot. Vácról, Csereklye József műhelyéből, a magyar kajak­kenu válogatott három meg­határozó tagja indult, hogy aztán Gyulay Zsolt a Bp. Hon­véd, húga, Gyulay Kati az FTC, míg Fidel László a szé­kesfehérvári KÖFÉM SC szí­neiben érjen el megannyi di­csőséget. Lazítás Iirlvcát — A szöuli diadal után, ho­gyan sikerült az idei újabb feladatokra hangolnia magát? — kérdeztük a kétszeres olim­piai és világbajnok Gyulay Zsolttól a dunavarsányi edző­táborban. — Nem pihentem túl sokat az olimpia után. nem hagy­tam el magam, igyekeztem a kondíciómat tartani. Az alapo­zást teljes erőbedobással ve­Sakkozóknál ilvrsniií keresni? Rigó és a logika Olvasom a távirati iroda telexét, mely szerint a legújabb férfi-sakkválogatott kapitánya, Rigó János máris kijelölte az októberi, luzerni sakkcsapat-vb-n nála biztos csapattagokat. Így Poetisch, Ribli, Sax, Pintér és Tolnai már páholyban érezheti magát, legalábbis Rigó szerint. A meghirdetett csonka csapatnak — amelyben a kapitány már csak egy helyet hagyott üresen —■ több szépséghibája is van. A legnagyobb ellentmondás Ribli véleménye és jelölt­sége között van, ugyanis Ribli inár tavaly írásban lemondott mindenféle válogatott csapatbeli szereplésről, s ezt legutóbb is megerősítette. Portisch is többszörösen kijelentette, hogy 16 sakkolimpia után már ő sem kíván a válogatottban asztal­hoz ülni. Ezek után kétszeres kíváncsisággal várom a fejleményeket, végül sikerül-e Portischt visszacsalogatni? A több, mint bi­zonytalan végeredmény ismeretében egyelőre csak azt lehet mondani, hogy a döntés nem megalapozott, ha úgy tetszik, nem logikus. Sakkozóknál ilyesmit keresni? Nem luxus ez? J.,, K. TTST Aszíaliírnisz lliniakaiiyar ICupn Gödöllő—Érd rangadó Közeleg a holt idény, ezt jel­zi a gyérülő megyei sport- program is.- A kézilabdázóknál például a megyei női I. osz­tály és a férti II. osztály B csoportjában véget ért a rá­játszás, a megyei női második vonallal egyetemben. A sok izgalmat ígérő megyei férfi­bajnokságban még három for­duló van hátra, s az azonos pontszámmal álló három együttes — Pilisvörösvár, Ik- lad, Vác — pályázik az első­ségre. Vasárnap Ik lad—Vác rangadó lesz. Ennek az osz­tálynak a küzdelmeit egysége­sen vasárnap vívják. Ugyancsak egy napon, szom­baton tartják a labdarúgó NB 1 újabb fordulóját. A Váci Iz­zó a Pécsi MSC csapatát fo­gadja. Az NB III Duna cso­portjában ezúttal Gödöllő— Érd megyei rangadó lesz. Ott­hon játszik a Dunai Kőolaj és a Dunakeszi, az éllovasnál vendégeskedik a Dömsöd. A megyei bajnokság műsorából a Főt—Göd szomszéd/ír- rangadó emelkedik ki, de ér­dekesnek ígérkezik a Dány— Dunavarsány, Pilis—Dabas és Tápiószentmárton—Szentendre találkozó is. Az asztaliteniszezők befe­jezve a csapatbajnoki idényt, egyéni viadalokon állnak a rajthoz. A hét végén tartják hagyományos küzdelmüket a Dunakanyar Kupáért Szent­endrén. Szombaton újonc-, serdülő- és ifjúsági számok lesznek, vasárnap pedig a fel­nőttek állnak asztalhoz. FENTEK GYEPLABDA. NB I. B csoport: Gödöllői SC—Auras SE (Gödöllő, 18). SZOMBAT ASZTALITENISZ. A Dunaka­nyar Kupa első napja, újonc-, serdülő- és ifjúsági verseny (Szentendre, Felszabadulás-lakó­telepi gimnázium, 9.30). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak: Dunai Kőolaj-Szolnoki Olajbá­nyász (16.30). Győri AÉV—Ceglédi Közgép (16), Dunaföldvár—Főt (16). Nők: Veszprém—Gödöllő (i5). NB II. Férfiak: Szilasmenti PK —Nádudvar (Csömör, 16.30), Du­nakeszi VSE—Balassagyarmat (16.30), Kunhegyes—Gyömrő (16.30), geziert, úgy érzem, elég -jól is sikerült, ezt a mechelent eredmények igazolták is. A hétvégi, szegedi Hungaropan Kupán is az aranyérmeket veszem célba — bár enyhe megfázással küszködöm —. erre. fő számomban, az egyes 500 méteren és a négyes tag­jaként van reális esélyem. De rajthoz állok egyesben 1000 és 10 000 méteren is, ez utób­biban az a célom, hogy a hosszú távú kajaknégyesben is helyet szorítsak magamnak a válogatottban. — Ezek szerint csak ket­tes hajóban nem indul. — Kettesben régi barátom­mal, Fidel Lacival próbálkoz­tunk együtt. De sajnos bizta­tó edzések után mindkét ed­digi versenyünkön technikai hiba miatt — kiugrott a ha­jó ülése — leszerepeltünk. Mindenesetre a hétvégén nem forszírozzuk a dolgot, de nem adjuk fel végleg, majd nyár közepén visszatérünk rá. — Ábrahám Attila mellett önnek is megadatott az a le­hetőség, hogy az új Wing la­páttal evezhet. Szuperlapáííal — Csak kettőnknek van Magyarországon a Wing—II- nek nevezett szuperlapátja. Öt évvel ezelőtt, emlékszem, ha­talmas forradalmat hozott a sportágban a Wing megjele­nése, várható volt, hogy a technikában élen járó országok még ezt is továbbfejlesztik. A norvég Rasmussen korsze­rűsítette a formáját, s mikor az egyik versenyen tíz percre kipróbálhattam, azonnal érez­tem a különbséget. Baráti kapcsolataimnak köszönhetően sikerült beszereznem, egy la­pát ára egyébként 250 dol­lár. — Megítélése szerint a nj>i mezőnyben hódit-e majd az új lapát? — kérdeztük Gyu­lay Katitól. — Zsoltét kipróbáltam már, de nekem, és általában a lá­nyoknak. még a hagyományos falapátról Wingre való áttérés is nagy nehézségeket okozott. A tavalyi országos bajnoksá­gon még falapáttal eveztem, de miután az elkeserítő ha­todik helyen érkeztem célba, végérvényesen a Wing mel­lett döntöttem. Azóta már nem is tudnék mással lenni. — Az olimpián csak tarta­lék volt, hogyan ítéli még az augusztusi plovdivi világbaj­nokságra utazó csapatba ke­rülésének esélyeit? Keiíősben nem — Egyesben 500 méteren Kőbán Ritát mindenképpen meg kell vernem, remélem már most hétvégén is sikerül. Itt az edzőtáborban biztatóan lapátoltam, Huber, Jánosi és Kőbán mellett a négyesbe is bekerültem. Párosban viszont nem indulok, minden egység régóta együtt ül már a hajó­ban, így hosszú távon, 5000 méter egyesben vigasztaló­dom. A szegedi felmérőn egyébként nemcsak Gyuzsóval ketten képviseljük a csalá­dot, édesapánk, szokásához híven, elkísér minket, Zsolt kisleánya és felesége is a par­ton drukkol majd nekünk. Németh Andrea Tatán a kézilabdád kapitánnyal Hosszú menetelés végén Nők: Szegedi TK—Csepel Autó (15), Váci Forte—Jászberényi TK (15). Jánoshalma—Veresegyház (15). LABDARÜGAS. NB I: Váci Iz­zó—Pécsi MSC (17). NB III. Mátra csoport: Nagybá- tony—Bag (17). Megyei bajnokság. Ifimérkőzé­sek 15, felnőtt-találkozók 17 óra­kor. I. osztály: GF.AC—Nagykőrös (Silye), VOSE—Pilisvörösvár (Ma­iina). II. osztály: Halásztelek—Török­bálint (Mészáros J.), SZTK—Szo- kolya (Szacsky), Bem SE—Abony (Lovász). SPORTLÖVÉSZET. Megyei Me- dosz légpuska- és kispuskaver- senv (Nagvkáta. MHSZ-lőtér, 9). TÖMEGSPORT. Közalkalmazot­tak megyei kispályás labdarúgó- döntője (Szentendre, papírgyári pálya, 10). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. A Dunaka­nyar Kupa második napja, fel­nőttversenyek (Szentendre, Fel­szabadulás-lakótelepi gimnázium, 9.30). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak: Tököl—Pilis­vörösvár (10), Iklad—Váci Izzó (10) , Nagymaros—Budakalász (10), Csepel Autó—Ceglédi Közgép II. (11) . Férfi II. osztály: Gyömrő II — Szentendre (15), Veresegyház— Abony (10). LABDARÚGÁS. NB III. Duna csoport: Dunai Kőolaj—BKV Elő­re (17, Kincses). Dunakeszi VSE —Várpalota (17. Lettich), Gödöllő —Érd (17, Bagyula). Budafok— Dömsöd (17, Kronawclter). Megyei bajnokság (az ifjúsági elömerkőzések 15, a felnőtt-talál­kozók 17 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában). I. osztály! Szigetújfalu—Ceglédi VSE (Heves' megyei játékvezetők), Dány—Du­navarsány (Széki). Fót—Göd (Se­bők). Pilis—Dabas (Tóth K.), Ve- resgyház— Bugyi Tsz SK (Lovász), Tápiószentmárton—Szentendre (Nagy I.). II. osztály. Északi csoport: Bu­daörs— Pomáz (Kancsár), PUspökJ tia'van—Kartal (Kollár), Budake­szi—Piliscsaba (Puskás), Hévlz- györk—Vácszentlászló (Tompái), Verőce—Aszód (Szarka). Déli csoport: Örkény—Sülysáp (Oláh). Kiskunlapháza—Hernád (Geyer), Dabasi EKO—Táplósze- cső (Sailai), Klaglód—Monor (Zsták). Üllő—Kakucs (Kiss T. ?.). Alsónémedi—Tápiószele (Sur- mann). SAKK. Szabad Föld Kupa-ver­seny (Bp., Steindl Imre u. 12., 9 óra). TÖMEGSPORT. A Fogyasztási Szövetkezetek Pest Megyei Szö­vetségének sportnapja. Iskolaszö­vetkezetek versenye, megyei Szö- vosz Kupa-döntő (Népliget, Épí- tők-pálya, 9). Kelet-MagyaKország- -, -váro­sait verjék célba a legjobb magyar férfi és női kézilab­dázók: előbb a férfiak vettek részt Debrecenben és Nyír­egyházán nemzetközi tornán, mától vasárnapig pedig a nők játszanak Nyíregyházán, illet­ve Nyírbátorban. Erről a tor­náról kérdeztük Tatán jár­tunkban a női válogatott szakvezetőjét, a gödöllői Sza­bó Istvánt. — Nagyon nehéz, fárasztó idény után vannak, a játéko­sok. hiszen másfél év óta gya­korlatilag nem voltak igazi szabadságon — így §zgbó István. — Ezépt is végeztünk Tatán könnyített munkát, az­az elsősorban könnyű futások és úszás szerepelt a prog­ramban. A hosszú menetelés egyébként meglátszik az ál­talános' egészségügyi helyze­ten is, hiszen többen nincse­nek rendben. Ha ennyire fáradtak a lá­nyok. sérülések is tizedelik soraikat, úgy némiképp el­lentmondásos helyzet állt elő, amelyben felvetődik: szüksé­ges-e egyáltalán egy ilyen tornán részt venni? —— Bármllyvfuwaa,'. de min­dent összevetve is igen a vá­laszom, s nem azért, mert szerepelt a programban. En­nek az erősen megfiatalított együttesnek ugyanis minden meccsre szüksége van. Már- pedig a márciusi, neubran- denburgi nőnapi torna óta nem játszottak együtt. Talán szerencsés, hogy az ellenfelek nem a legelső vo­nalból verbuválódtak... — Talán igen. Mindeneset­re azért ezek a 60 percek sem csak sétából állnak majd. . Lengyelország, például. komp­lett csapattal jön; ők legin­kább kiszámíthatatlanságuk­kal okoznak zavarokat. Hol­landia otthon sokkal erősebb, mint idegenben. Ausztria pe­dig jelentősen gyengébb já­tékerőt képvisel, mint a BEK- gvőzelmet szerzett bajnokcsa­patuk, a Hypobank. Mindent összevetve úgy érzem, ezt a tornát meg kell nyernünk, hogy azután jó érzéssel tölt­hessék el a kötelező egy hó­napos szabadságot a játéko­sok. (jocha) ERZSÉBETáW Budapest XX., Kossuth Lajos u. 33. A júniusban megnyíló vaketásholfunk vezetésébe azonnal felveszünk gyakorlott valutapénztárost Kiemelt kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet, kizárólag személyesen, az áruház titkárságán, telefon: 279-815, 478-126. Apróhirdetések ADÁSVÉTEL Eladó Nagykörös, Bá­rány utcában, IV. emeleti, kétszobás la­kás. Érdeklődni: Bá­rány u. 1/B IV. 14.. 18 óra után. _____ E ladó összkerék meg­hajtású dízel munka­gép. Cegléd, Körösi út 26. szám. ___________ C semö központjában éDítési telek eladó. Ér­deklődni: t Dem i én Gyula. Csemő, Oncsa d. 2. Elektromos fűnyíró sód olhsóTi’é’adó. Ceg- •lédbercel. Vörös Had­sereg u. 3. Eladó 19 szál 4 m-es gerenda, valamint 1 db 129x120-as SOFA ablak és másfél szál bélés­cső. Szekcr János, Abony, Pa tás úf 18. Jól jövedelmező biogi- liszta eladó szakszövet­kezeten keresztül, OTP-hitelre is. Érdek­lődni: Nógrád megye, Bércéi, Baross út, 13. Telefon: ,?8, Nándori. Eladó Dácia 1310 TX extrákkal, igényesnek, reális áron, egyéves, válamint Cseoel ‘lll-es varrógéD és egy kard­késes szabászgép. Ceg­léd X. kér., Népdal, ut­EJadó GZ frsz. Dácia 13l0-es személykocsi, jászkara jen ő. Malom u. ll. Érdeklődni: du. 17 órától. ‘ ' Törteién 400 ncgysz.ög- Ölcs telek eladó. Ér­deklődni ‘ lehet 16 óra után Fehér Ferencnél. Kőröst etétlen. József A. u. 5. Eladó 7K 125-öS Polski Fiat, Cegléd, Damja­nich u. 42. Jó ál.laootban levő. 8 éves Wartburg Tourist friss műszakival e'adó Érdeklődni bármikor. Banal László. Táoió- györgye Pokol-tan v a. Újszilvás központjában csa’ádi ház eladó 190 négyszögöl telekkel, műhellyel (üzlet kiala­kítható). Érdeklődni a helyszínen egész nap. Újszilvás, Alkotmány u. 7R. __________________ V ácon, Földvári téren. 32 négyzetméteres, két­szobás. gázfűtéses, te­hermentes l^kás. kész­pénzért eladó. Cím: Kemenczei. Vác. Erdős Bernát Woa 4. Telefon- szám: (27)-12-713 (es­te) .__________ K ormányváltós Wart­burg, tíz hónapos, há­rom ezerháfcszáz km-t futott, eladó. 148 ezer forint. Restimre. XVIIT.. Nagykőrösi út 53. szám. Érd VI.. 200 n.-ölön. 2 szoba, konyha, kony­ha. soájz. fürdőszoba, műhely. 'közDonti íű- téses. régi tíousú, köz­művesített ház eladó. Tel.: 753-682. 8—15-ig. Cím: Tóth László, Hu­ba u. ?2. 46 km-re Bucaoesitől. Iváncsán. Dunához kö­zel, 300 n.-öles. déli fekvésű telek. 32 ntri­es Lada típusú faház­zal eladó. Fúrt kút, villany van. Levélcím: Érd. Huba u. 32. 2030. Tóth. Tel.: 735-632. 8— 15 óráig. Gödöllőn. Landler J. u. 9. alatt 240 n.-öi építési telek eladó. — Érdeklődni: Kerepes- tarcsa (SMIasliget, Mártiik ii 43 ) Eladó Gödöllőn a Dió. fa utcában 370 n.-öles nyaralótelek. Érdek­lődni: Gödöllő. Röges u. 42. _____________ < o állapotban ;evő 6 éves dízel Volga. 3 év műszakival eladó. Ceg- 'éd. Rólh^rv U 94/A Kétszintes, háromszo- bás összkomfortos, kertes családi ház el­adó. Cegléd. Fáy A. út V. 12. Gál. (isemü. Matusz dűlő­ben 1100 négyszögöl szőlő részben csemege kis épülettel eladó. — Érdeklődni: Cegléd ‘■t’tnT'v 11 ?1'A £L-es Lada eiadó tnss műszakival. Cegléd. Gö-bf» ll. T«!*k Eladó Pilis, Haleszi út 16. szám alatt levő ház. Érdeklődni: Pilis. Ká­val út 38. Yamaha PSS—270-e« szintetizátor eladó vm-nnr KavinP7v n 15 KF—04-es kapálógép, négyütemű. Import motorral. Fogy. ár: 29 100 Ft. Sződi Virágz.0 Mgtsz 1. sz. vasműszaki boltja. Vác. Csatamezé. Tel.: (27)-12-399/14. Földvári téri jakás el­adó Vác. Haraszti Er­nő utca 8 1/5 Sürgősen eladó 2 szo- bás házrész., azonnal beköltözhetően. Érd.: Nagykőrös VII. Salial u. 5. Tel.: 51-362. Kertes családi ház el­adó Nagykőrös VILI. Szeglet u. 9. szám. — Irányár: 650 ezer fo­rint. KÖZLEMÉNYEK Az Ezermester Spray Service értesíti tisz­telt megrendelőit, hogy a kézi elektromos festékszórókhoz alkatrészek és tartozékök érkeztek. A megrendelt anyagok átvehetők a Budapest III. kér., Lajos u. 131. alatti te­lephelyünkön. Telefon : 684-840. Az Omnibusz Utazási Iroda és osztr!fí< part­nere meghívja önt kedvezményes áron egyna­pos Nickelsdorf—Becs kirándulásra. Ára. az indulás helyétől függően 249 és 349 Ft/fő kö­zött. Részletes felvilágosítás és jelentkezés az Omnibusz Utazási Iroda budapesti és Pest megyei fiókirodáiban., a Volánbusz autóbusz­pályaudvarokon. Társ az tttoh:' Otnnibusz. Színes-tv-hitelakció — közkívánatra — jú­nius 17-éig. a Skála Budapest Nagyáruház híradástechnikai osztályán. 20% előleg lefi­zetése mellett Videoton és Orion típusú ké­szülékek a napi kínálatból, részletre vásá­rolhatók. Csak náJunk olasz import Benetto BMX kerékpár 10 600 Ft helyett 8900 Ft, amíg a készlet tart. Újdonság! Újdonság! Csak a Top Travel- nál! Vízumot postán — országos vízumszol- .gálát! A szezon legkellemesebb meglepetése a kiilföldre indulóknak! Nem kell már utaz­nia. sorbaállnia vízumügyben! Az ország bár­mely helységéből elegendő egy érdeklődő le­velezőlap és minden további ügyintézés pos­tai úton történik, míg ön a vfzumozott útle­velét kézhez kapja! A Vízumot postán szol­gálat gyors, pontos, olcsó és megbízható! Cí­münk: Top Travel Országos , Vízumszolgálat, Bp., Lélkai: J. tér 9. 1124. Top Travel Utazási Iroda —több mint útitárs! Tiszakécskén. a Fürdő utcában 200 négyszög­öl telek nyaralóval el­adó. Érdeklődni: Ceg­léd IX. Déli u 20. Ki­rály Lászlónknál. Kőcser bélterületén 800 négyszögöl termő sző­lő ingatlan eladó. Ér­deklődni: Kocsér. Sza­badság u. 42. szám. . Vácott, a Bácska dűlő­ben 1200 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, megosztva is. eladó. — Érdeklődni: Bacsó Bé­la ti. 59 /260Ö). Vácrátóton kétszobás, fürdőszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Grezner István, Vácrá- tót. Bem út 18. (17 órá­tól )_. __________________ F aipari gépek. GE rendszámú Zastava gépkocsi eladó: Vác. Balázs Ferenc u. 12. Pécel Nagyközségi Tanács üdülőtelkeket kíván értékesíteni, jó levegőjű. panorámás területen. A telkek át­lagos nagysága 800 nm, ár 290:től 408 Ft/nm. villannyal köz­művesített. Megköze­líthető kiépített úton G9-es kék busz megál­lójától 1,0 perc gyalo­gos járással. Az igény­léseket 1969. június 30- áig lehet írásbah el­juttatni a Nagyközségi Tanács címére. Pétiek Kossuth tér -L- 2119. 0 km-es Zuk eladó. — Cegléd IV. kér., Lö­vész utca 20. ________ 8 0 kem Honda cross gyermekmotor-ke- réfcpár eladó. Szada Dózsa Gv. út 156/A Eladó tehermentes, há­romszobás lakás. — Nagykőrös. Ceglédi u. 18. II. 42. Érdeklődni: mindennap a helyszí­nem _____________ S koda Fejteiét. vennék Roncsot is. Mészáros Károly. Bp.. Csornád u 89 1151____________ B udapesttől 30 km-ig üre9 albérleti házat keresek, amit a későb­biekben meg lehet venni. ..Sürgősen.-min­den érdekel. PMH 4591” jeligére, a kiadó­ba ____________________ K is- és nagykereske­delem, figyelem! Elő­nyös vétel —- kedvező áron. amíg a készlet tart. Közvetlen raktár­ról felkínáljuk az aláb-‘ bi szárazárufélesége- ket. félkilós és zsákos kiszerelésben: tarka­bab 52 Ft/kg. fehérbab 42 Ft/kg. lencse 42 Ft kg. sárgafe’esborsó 20 Ftfkg. mák 80 Ft/k«. Kiszolgálás hétfőtől oéntekifc 7 órától 14 óráig. Címünk: FOTK. Albertirsa, Köztársaság út 89. sz. Telefon: Al- b^rfirsa 20. Másfél szobás, erké- lyes OTP-öröklakás sürgőben eladó, felújí­tott állapotban, azon­nali beköltözéssel. Du­nakeszi, iskola utca 9. IV. 18. — Érdeklődni az épületben: II. eme­let 9. (Rédeiné). 16 órától. 58 éves, kissé molcít asszony nem italozó férfi ismeretségét ke­resi kölcsönös szimpá­tia osétén házasság v. élettársi kapcsolat cél­jából. Bemutatkozó le­velet „Piros szegfű 051 127” jeligére kérem a Hírlakiadó Váll. Kö­zönségszolgálat címére, Cegléd. Teleki u. 30. 155‘ cm magas, 56 k3, 43 éves, foglalkozás: betanított esztergályos, egy 8 éves . fiú gyerek abia, korban hozzám illő, magányos hölgy 1 e v elét ­....várom.. E g y g yermek nem akadály. Megkereső levelet ..La­kás megoldott 051 139” jeligére a Hírlapkiadó Váll. Közönségszo’gálat címére. Cegléd, Teleki utca 30. sz. Gyönyörű menyasszo­nyi. vőlegényi. koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése vidékre is. — Bp. VII., Akácfa u. Corvinnal szemben. — 27 Tel.: 216-492 Ajtók, ablakok, hazai és import csempék kézi festésű csempeké­pek padlóburkolók. fürdőszoba-felszere­lések és más építő­anyagok nagy válasz­tékban. ház.h02 szállít­va Is. Nyitva/: 8-tól 17- ig. szombaton 12-ig. — Tel.: 837-382. XVI., Ve­res Péter út 29. (a Ke- rene^i- út fniviruása). Bedolgozókat munká­val együtt felvesz ked. vező kereseti lehető­séggel, tevékenységét bővítő kisszövetkezet. Érdeklődni lehet du 18—22 óra között a 124- 159 telefonon. 33 éves. 173/65, elvált, átlagos külsejű nő két gyerekkel, ^ lakással, korban hozzá illő. csa­ládcentrikus „ fétfi is­meretségét keresi há­zasság céljából. Bemu­tatkozó levelet ..Gyer­mek nem akadály 051 198” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. Közönségszolgálat cí­mére. cégied. Teleki u. 30. sz. • • ____ V illanyszerelő másod­állást vállal.. általános kárban tartóként • is. Leveleket. „Pontos 5.1. 325” jeligére, a. váci hirdetőirodába ' '(Jókai u. 9.) kérem. __ K ólca Községi Tanács V. B. közli, hogy 1989. június 4-én az állat- és kirakodóvásár elma­rad, legközelebbi vá­sár augusztus 6-án lesz megtartva. Megnyílt az Amor Es­küvői Ruhakölcsönző Szagon, új ruhakülön­legességekkel, téli ár- kedvezménnyel. Bp. XII.. Greguss u. 4., a Déli ou.-nál. _____ V állalunk fűtés- es gázszerelést tervezés­sel együtt Budaoesten és környékén: Újpesti Lakáskarbantartó Jav­szer Vállalat 22. rész­leg. Budapest III., Ma­gyar Lalos u 4. Tele­fon- 834-153 _ Öriásvirágú krizan- témpalánták. fehér és sárga: Polisade. Snowdon, Illa: Haü- day, sárga: Connie Mayhew. Holland gelb, törpe fehér: Blanche. Megrendelhetők má­jusi. júniusi szállítás­ra. postán, utánvéttel is. Helyszínen szom­bat. vasárnap. Kari- kásné. Gödöllő, Hu- nvadj u. 50 2100 Váci. kétszobás, kom­fortos, telefonos laká­somat elcserélem bu­dapesti hasonló ki­sebbre. III. IV.. XIII. kerület előnyben Ér- deklörint- 683-SRfi Videofelvételek készí­tése. Bánszki Mihály. Bp., Baross u 34. n. 23. 1203; Pilis. Rákó- U 39. 2721. R 650 - 800 Ft/m' 77-80-90 eluxa Rest, usKupolt fürdő­kádak felúlliása a helyszínen, earanclá- val ÍSB-MH 167-1)47 Redőnyös! Göd ais<S. Kodály utca 18. (2131) strand közelében. Te- lefonszáma: (27) -45­181 _________ A zonnali belépéssel keres a Váci Ügyvédi Munkaközösség admi­nisztrátort — géplrél gvakorlattal —, titkár­női állásba. Fizetés: megegyezés szerint. — Érdeklődni (személye­sen): dr. Pásztornál, Váci ÜMK, Mártírok útja 13. Bedolgozó varrónőkét keresek Ipari gépnél, farmerdzseki varrásá­ra Csak gyakorlottak ielentkezzenek. Laza Károlyné. Pilis, Nyáry Pál u. U.

Next

/
Thumbnails
Contents