Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-25 / 121. szám

4 Lilian 1989. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK Gyenge a menü, kicsi az adag Több a gond. mint ami látható Az iskolai étkeztetés funk­cióját a szülő sokoldalúnak tekinti. Nemcsak abban bí­zik, hogy miközben a gyári műszakot teljesíti, leveszik válláról az ebédfőzés gond­ját, friss, egészséges ételhez jut a gyermeke, hanem még azt is gondolja: az ebédidő sajátos nevelési lehetőség a napköziben, ahol a kulturált táplálkozáshoz szoktatják az apróságokat. Keserű viszont a csalódás, amikor az esti be­számolón az hangzik el, hogy hideg volt a leves, koszos a terítetten asztal, kicsi az adag, a levest ivóié pótolta. — Pedig annyi pénzért ma már! — sóhajt az anyuka, aki tehetetlen, mert a család anyagi viszonyai nem teszik lehetővé, hogy felmondjon a munkahelyén s cseperedő ap­róságairól otthon gondoskod­jék. !Étkezés az Iskolában A múlt év végén már be­számoltunk annak a vizsga­latnak részeredményeiről, amelyet akkor a Pest Me­gyei Tanács V. B. művelődési osztályának szakemberei és velük együttműködve a Pest Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás orvosai végeztek az iskolákban. A ta­pasztalatokat összegezve dr. Kanyó Márta és Tóka Zoltán terjedelmes és igen tanulsá­gos jelentést készített a gyer­mekélelmezés reprezentatív vizsgálatáról. Az anyagot őszintesége és szakszerűsége méltóvá tenné arra is, hogy füzet alakban kinyomtassák, s valamennyi községi, városi tanácsnak és iskolának meg­küldjék, figyelmeztető jelzés­ként, hogy itt bizony nagy baj van. Ez a baj pedig már nem pusztán az árakkal kez­dődik. Annál többről van szó, talán több évtizedes haloga­tás, hanyagság következmé­nyeként. Azt már a megyei Köjál 1987. január 1. 1988. június 30. között elvégzett kémiai vizsgálatai is kimutatták 7 óvoda és 26 általános iskola esetében, hogy gondok mutat­koznak a felszolgált ételek fe­hérje-, zsír-, szénhidrát- és energiatartalmát illetően. A mostani vizsgálat bár el­ismeri, hogy míg egyes kony­hák vezetői küszködnek a nyersanyagnormákkal, addig mások sok leleménnyel, szak­értelmük kamatoztatásával a jelenlegi feltételek közt is korszerű feltételeket tudnak teremteni. A különbséget a szakképzettség, műveltség és felelősségtudat különbsége okozza. Nem felesleges izga­lom keltése a célunk, hanem a nyugtalanító valóság bemu­tatása, hisz a jövő nemzedék egészséges fejlődése a tét, er­ről nem hallgathatunk. Harmincötezer óvodás, 47 ezer általános iskolás ül asz­talhoz ebben az évben na­ponta, hogy tápláló ebédet fogyasszon, s legtöbbjük tíz­órait, uzsonnát kap a napkö­zi otthonban. A gyermekélel­mezéssel jobbára óvodai, is­kolai, napközis, vagy több korosztályt kiszolgáló, úgyne­vezett vegyes napközis kony­hák személyzete foglalkozik megyénkben. A kicsik rovására Sok helyen törekedtek ar­ra, hogy ha erőfeszítések árán is, de minél jobb kapacitású, korszerű intéz­mények legyenek az emlí­tettek. Ám ma még sok olyan aránytalanság is előfordul, mint a kirívó példaként em­lített, ahol száz engedélyezett adag helyett majdnem 300 személyre főznek egy nap. Igazodni kell a gyermekek életkori sajátosságaihoz is, de a követelmény gyakran csorbát szenved. Mégpedig azért, mert bár óvodásnak és iskolásnak külön-külön kelle­ne főzni, ez nem így törté­nik. Sőt, több helyen tartja praktikus megoldásnak azt is a tanács, hogy ezek az intéz­mények töltsék be a községi konyha szerepét. Ezekben az étkezdékben aztán megjelen­nek az úgynevezett külső ét­kezők, a különböző hivatalok munkatársai. A nyersanyag- normát a gyermekek fogyasz­tásához mérik. A felnőtt ért­hetően nagyobb adaghoz jut. a kicsik rovására. Máshol a központi konyhákról kiszállí­tott ételadag több, mint a megengedett 300 személyre szóló. Itt az ételek minősége, biológiai értéke romlik. Mint azt megállapították, a vizsgált konyhák nagy része körázerűtlen. Zárójelben egy helyen az olvasható: volt, ahol istállóból alakították ki. A tízórait sok helyen csak a padok között tudják kiosz­tani, vagy más szűk helyisé­gekben. Nemcsak a kulturált­ság kárára, hanem az egész­séget is veszélyeztetve, ahogy a szakemberek állítják. Azok a kiszolgálók sem mindig vi­gyázhatnak eléggé, akikről szólva megjegyzik: néha még öltöző sem jut nekik, a zu­hanyozók többségében nincs fűtés, sok helyen a falakról pereg a mész. megjelent a penész, az edényekről leko­pott a zománc. Szinte vala­mennyi vizsgált egységnél ta­pasztalták az egészségügyi előírások megsértését. Szabálytalanságok egész so­rát olvashatjuk azzal a meg­állapítással együtt, hogy a gyermekélelmezési konyhákat a fenntartó gameszek, geszek mostohákként kezelik, ritkán és formálisan ellenőrzik. Sze­met hunynak a szabálytalan­ságok felett azon az alapon, hogy úgyis alacsony a sze­mélyzet fizetése. Hadd legyen hát természetbeni juttatás a hazavitt étel, amelyre gyak­ran ráfogják, hogy maradék. Ez is a gyerekek adagjait csökkenti. A helyzet azért is súlyos, mert az otthoni háttérrel sincs minden rendben. A legtöbb gyerek reggeli nélkül indul el, a szülők egy része min­denben az iskolára számít. Csak a Köjál ellenőrzése rendszeres. Jelzései eljutnak az illetékesekhez, akiknek fel kellene ismerniük, hogy a felnövő nemzedék élete a tét. A külső étkeztetéseket meg kell szüntetni, ajánlja a team. Igazuk van abban, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is elsőbbséget kell biztosítaniuk az ilyen intézmények fenntar­tására, hogy sürgősen javíta­ni kell a személyzet anyagi feltételei n, szakképzettségé n. Szigorú és magas követelmé­nyeket kell támasztani. Időszerű, a reform Az aggódó szülő azt olvas­hatja ki a sorok közül: a gyermekélelmezést sürgősen meg kell reformálni. Épültek a településeken utak, hivata­li központok, művelődési há­zak, s más közintézmények. Mind fontos volt, de talán egy sem annyira, mint az is­kolai étkeztetés. A jövőben másként kell rangsorolni. Kovács T. István Nem a gyűlölet, hanem a to­lerancia és az áhított békes­ség volt az alaphangja annak az „Erdéllyel —Erdélyért” cí­mű rendezvénynek, melyre a Magyar Demokrata Fórum mo­gyoródi szervezete és a helyi történelmi és néprajzi emlék- gyűjtő csoport rendezésében került sor az általános iskola tavaly megépült tornatermé­ben. A békességvágyat tükrözték az üdvözlő és ünnepi beszédek, a cimbalmok hangjai, a nép­dalok és a versek tiszta szel­lemi töltésű hömpölygése Áp- rily költészetétől Dsida Jenő Psalmus Hungaricusáig. A felcsendülő zsoltár: „Te- benned bíztunk eleitől fogva”, a csíksomlyói búcsús ének, a Kájoni kódex sirató Mária- éneke, két csodálatos vallási ihletésű himnusz, majd a las­sú ütemmel áradó örök óhajt Hozzászólás cikkünkhöz A megértés nyelve Az olvasó figyelme mindig megtisztelő. Ennél is több ta­lán, ha megyei lapról lévén szó, a közigazgatási határokon túl ragad tollat valaki azért, hogy jelezze: olvasta az írást, s vitatkozni kíván. Erre a gesztusra már illik válaszolni azzal, hogy a balassagyarmati Petik János tanár úr leve­lének helyet adunk lapunk hasábjain, tisztelve érveit, né­zeteit. Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam lap­juk május 18-i számában kö­zölt „Eszperantó — levelezve” című cikküket. Engedjék meg, hogy elmondjam önöknek az olvasás nyomán bennem tá­madt gondolatokat. Kénytelen vagyok azonban „beleakadni” egy mondatuk­ba, abba, hogy: „Ám ko­runkban nem valószínű, hogy olyan tömeges érdeklődés len­ne Zamenhof könnyen tanul­ható. dallamos nyelvalkotása iránt . (stb.)” Ha a cikk írója, a bizonyos K. T, l. „o posteriori” gondolja ezt a mondatot. azazhogy nglo- mániás viláaunkban kevés hely látszik biztosíthatónak az eszperantó számára (hi­szen a mindig is bálványozott USA-ban és a brit oroszlán országában nem eszperantóul beszélnek..akkor aligha­nem igaza lehet a cikkírónak. Ha azonban „a priori” gon­dolja, úgy nézete tarthatat­lan: ha valaha, úgy napjaink­ban igazán, s a nemzetközi turizmus és a közlekedés ro­hamos fejlődésével egyenes arányban, egyre inkább szük­ség van rá, tehát az érdek­lődés is nagy lenne, ha... Hadd bizonyítsam ezt be né­hány ténnyel először! A közös közvetítő nyelv iránti igény valószínűleg olyan régi. amilyen két kü­lönböző ajkú ember első ta­lálkozása. Az emberiség egé­szét összekötő nemzetközi nyelv gondolata és megvaló­sítására tett kísérletek törté­nete is nagy. A sok száz nyelvtervezet megalkotója fá­radozásával, ha (egy kivételé­vel) maradandót nem is ho­zott létre, egy dolgot nagyon erősen bevésett napjaink ér­telmiségének a fejébe: azt, hogy az egyezményes, szer­kesztett nyelvre szükség van. Felesleges azonban történelmi érvekkel élnem, hiszen ha megkérdeznék az emberek egy jelentős részét — akár csak reprezentatív felméré­sekkel is —, mellette voksol­nának. S kell-e jobb én}, mint egy-egy nemzetközi ren­dezvény résztvevőinek, vagy mondjuk, a budapesti utcá­kon járkáló külföldi turistá­nak és hazánk fiainak egy­mással folytatott „kommuni­kációja”? Szánalmas valóságra ébred­hetünk az ilyen látványok­tól. Nem sokkal jobb a hely­zet a tanultabb rétegeknél, amelynek tagjai rendelkeznek némi idegen nyelvtudással. Ok ugyanis legföljebb 1-2 idegen nyelvet bírnak jól. Sok mindenben hátrányos körülmény a közös nemzetkö­zi nyelv háttérbe szorítottsá- ga. A turista nem érti a mú­zeumok, képtárak, vendéglői étlapok, vasúti, buszpályaud­varok feliratait, a boltban sokszor nem tudja kitalálni, mi rejlik ma a polcokon le­vő dobozokban, nem tud kommunikálni az eladókkal. Ha bajba kerül, nem tudja elmondani baját sem útitár­sainak, sem a segítségére sie­tő orvosnak. Az utcán nem tud egy rendőrtől eligazítást kérni-kapni, ha eltévedt. A ■ HETI FILMJEGYZET* Az eastwicki boszorkányok Susan Sarandon és Jack Nicholson Az eastwicki boszorkányok egyik jelenetében Az Európa újdonságai George Orwell 1984 című re­génye után újabb Orwell-mű- vet vehetnek kézbe az olva. sók. Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent a szerző Állatfarm című, eddig csak szamizdat kiadványként terjesztett kötete. A regényt Orwell 1943—44-ben írta, s a „Tündérmese” alcímet adta neki. A regény a sztálini kor­szak szatírája Lenin halálától a szovjet—német megnemtá­madási egyezményig terjedő időszakban. A színhely egy an­gol farm, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az ember uralmát. A maguk igazgatta állatfarmon élik elő­ször szabadnak, derűsnek lát­szó, majd egyre jobban elko- morodó életüket. A kezdeti jelszó — „Minden állat egyen­lő” — érdekesen módosul... Az Európa Könyvkiadónál elmondták, hogy előkészület­ben van Szolzsenyicin A rák­pavilon című könyvének meg­jelentetése, közreadását a ki­adó jövőre tervezi, s talán 1990-re napvilágot láthat a Gulag szigetcsoport is. A ki­tűnő jugoszláviai írónak, Da­nik) Kisnek két műve — a Holtak enciklopédiája és a Borisz Davidovics síremléke című regénye — vár megjele­nésre. A könyvkiadó megje­lenteti Jorge Semprun híres regényét, a Ramon Mercader második halála című művét is, amely szinte leplezetlenül Trockij sorsának' története. Václav Havel négy drámája a Modern Könyvtár sorozatban várhatóan novemberben lát napvilágot. megfogalmazó „Boldogasszony Anyánk” régi himnuszunk hangjai szárnyaltak a magas­ság felé. És végezetül a kö­nyörgés Erdély népeiért, sok­színű népi kultúrájáért: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Iste­nünk!” A rászorulók megsegítését szolgálta az az áldozatosság, mely az önkéntes felajánlások­ban gazdagon megnyilvánult. Elismerés illesse azokat, akik távoli földrészekről érkezve, Amerikától Ausztráliág, jelen­létükkel megtisztelték és súlyt adtak e nemes szándékú ren­dezvénynek. A közreműködő művészeket, a helyi római katolikus női kart és a kis protestáns gyü­lekezet szereplését Mogyoród szép és jó emlékeiben fogja megőrizni. Bodrogi Imre sor folytatható lenne, hacsak a turizmus területén marad­nánk is. A nemzetközi szer­vezetek kiadásainak jelentős részét teszik ki a tolmácsok fizetése. Egyszerűen érthetet­len, hogy a humanizmus, más népek tisztelete addig nem jutott el, hogy egyes nyelve«•. bálványozása helyett elfogad­juk egy közös nyelv egyete­mes használatát. Sajnálatos, hogy az Ember nyelve (ahogy Kosztolányi az eszperantót nevezte) nem nyerte el immár 100 éve az emberi kultúrában őt megil­lető méltó helyét. Az eszperantisták nem azt akarják, hogy a nemzeti nyelvek kerüljenek háttérbe az eszperantóval szemben. Csak azt, hogy ez is része le­gyen a nagy. közös emberi kultúrának azáltal, hogy min­denütt a világon kötelező jel­leggel tanítsák az iskolában. A mi minisztériumunk nem ellenzi a nyelv oktatását, el­lenkezőleg: támogatja. Ahhoz azonban, hogy az iskolába is bevonuljon a nyelv, nagyobb érdeklődésre van szükség, „alulról”. Ennek az érdeklő­désnek a felkeltését várják el önöktől is az eszperantisták. Tisztelettel: Petik János tanár Balassagyarmat Szó sincs itt valamiféle hor­rorfilmről, bár a cím esetleg ilyesmit sugall. Inkább azt mondhatjuk: a John Updike regénye nyomán készült ame­rikai film a horror műfaj pa­ródiája, vagy legalábbis ezt a nagyon elsekélyesedett film- típust igyekezett kifigurázni. Az ötlet nem rossz: a bo­szorkányok — akik hárman vannak, csinosak és magányo­sak — a felbukkanó ördöggel szoros és örömteli kapcsolatra lépnek, de aztán összefognak és elüldözik. A nők elől még az ördög is kénytelen meghát­rálni. Az ötlet persze szépen feltu- pírozható. Például azzal, hogy a „boszorkányok” egy kisvá­ros lakói, és egy amerikai kis­város bigott erkölcsi közegé­ben egészen másképp fest a három hölgy kalandja az ör­döggel (aki egyébként gazdag idegennek álcázza magát), mint ha valamely nagyváros­ban történne az eset. Itt min­denki tud mindenkiről min­dent, és ettől a dolog még pi- kánsabbá és mulatságosabbá válik. ... Tupír az is, hogy az ördög, azaz Daryl van Horne úr, sor­ra teherbe ejti a csinos boszor­kányokat, és ezzel új bonyo­dalmat idéz elő. Tupír, hogy a három hölgy egytől egyig jó- ravaló. de a vágyaikban bizony eléggé szabadosak, s így nem meglepő, hogy az ördög elcsábítja őket, hiszen lehet, hogy ez az ördög nem is egyéb, mint vágyaik megtestesülése. Az ördög igazából bennünk la­kik, másik, titkos énünk — ez elég nagy közhely, de alka­lomadtán elegendő egy film működtetéséhez. Szóval igazából nem túl nagy­igényű munka ez; George Mil­ler rendező elsősorban a szóra­koztatásra koncentrált, s — ahogy mondani szokták — jól nézhető filmet akart csinálni. Ez sikerült is, s ebben nem mellékes részt vállalnak a sze­replők. A három boszorkány is. akik — Cher, az ismert fe­kete énekesnő, a szőke Susan Sarandon és a kissé félszeg Michelle Pfeiffer — igen kü­lönböző típusokat személyesí­tenek meg ízléssel és gusztu­sosán. És — főleg — az ördö­göt játszó Jack Nicholson, aki­ben van elég férfiúi vonzerő is,- meg elegendő irónia,’ sőt önirónia is. A pórul járó ör­dög históriáját ezért röviden így jellemezhetjük: pikáns szósszal leöntött, kellemes ko­média. Moziháború Vadnyugaton Elég meglepő film — mivel ez a vadnyugati történet a Moszfilm stúdióiban készült, és rendezője a kitűnő Álla Szu- rikova, s főszereplői közt talál­juk a nagyszerű színész Oleg Tabakovot, az énekes színész, sztár Nyikolaj Karacsencevet, a férfias Andrej Mironovot, és a nagyon csinos szőke Alek- szandra Aaszmjaet, s még egy sor kiváló színészt és színész­nőt. Hogy miért forgatott — Eduard Akopov forgatóköny­véből — épp egy ilyen eastern- westernt Szurikova? Talán két okból. Az egyik: a western mint műfaj, egyfelől teljesen kiöre­gedett ugyan, és már csak na­gyon ritkán készül elfogadha­tó film e műfaiban, másfelől viszont változatlanul nagyon népszerű, s ha felújítják jeles alkotásait, a mozik mindig megtelnek. Tehát érdemes wes­ternt forgatni, sikerre lehet számítani vele. De ez nem le­het már azonos a klasszikus westernekkel. kell bennük len­ni valami mai nézőpontnak is. (Ezt adta meg remekül a most elhunyt Sergio Leone a maga spagetti- vagy makaróniwes- ternjeiben.) Tehát egy kicsit másféle lesz az új western, s különösen más, ha ezt egv szovjet rendező csinálja. Ezért aztán Szurikova filmjében amolyan szlávos kényelmes­séggel, részletező alapossággal peregnek az események. Időn­ként elönti az érzelgősség és a meghatódottság hulláma is a vásznat, de van itt egy adag csöndes, derűs humor is. Mind­Miért ? E csehszlovák filmnek az ad aktualitást, hogy amiről szól — futballszurkolók randali- rozásáról, s az ehhez kötődő bűnözésről — sajnos naponta hallunk tragikus híreket. Az talán túlzás, hogy a film min­den devianciát, fiatalkori bű­ez együtt a műfaj finom kari- kírozásának is hat, ugyan­akkor megvan minden kötele­ző műfaji elem a nagy üldö­zésektől a nagy verekedésekig. A másik ok viszont kissé ösz- szetettebb és messzebb is ve­zet: Szurikova filmjének főhő­se ugyanis — maga a mozi. Az­az az épp kibontakozni kezdő ú.i művészet, amely egyelőre még csak technikai csoda, de annak aztán igazán meglepő. A marcona és műveletien kocs­matöltelékek között megjele­nik esv szelíd ember, Johnny Fast (őt játssza Andrej Miro­nov), és a magával hozott ve­títőgéppel a legelső filmszkecs- cseket prezentálja az Oleg Ta­bakov tulajdonában levő ivó közönségének S ettől lassan, de biztosan megváltozik a durva­lelkű cowbovok magatartása, élete. gondolkodásmódja. ,4 mozi — áttételesen: a művé­szet — csodája más emberré formálja őket Sokan és sok mindent megpróbálnak, hogy a veszedelmes mozist eltegyék láb alól, de ez nem sikerül. Vi­szont egyszer csak befut egy másik mozis, aki művészfil­mek helyett gonosz indulato­kat ébresztő alkotásokat vetít, és ezzel lerombolja a felépí­tett jó erkölcsöket. Tehát: a jó művészet lobbit, a rossz mű­vészet rosszít. Nem kell persze túl nagy gondolati töltést tulajdonítani ennek a filmnek Elég. ha an­nak vesszük, ami: némi erköl­csi komolykodással megspé­kelt erősen szláv égisz alatt fogant westernparódiának. nözést ezen az egy példán akar megmutatni s hogv a futball- huliganizmusérí szinte az egész társadalmat vádolja de azt érdemes megszívlelni, hogy az effajta jelenségek °llen mi­felénk is küzdeni kell. Takács István \ Ne hagyd elveszni.: Köszönet - Erdélyért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents