Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-22 / 118. szám
Díszhangverseny Dunakeszin és Szentendrén Nemcsak önmagunknak énekelünk! nem a tömör együtthangzás- sal is sikert arattak. Általuk került sor Szokolay Sándor: Ima, rontás ellen — fohász Erdély falvaiért — című kompozíciójának Pest megyei bemutatójára. Joggal érdemeltén ki a KOT A országos elnökségének plakettjét — amelyet a> idén első ízben adtak ki. E plakettet a ceglédi Kossujh Lajos Gimnázium kórusa ú megkapta, vezetője Soltés: Nagy Lászióné. Az év kórusa lett a gödöllö Erkel Ferenc Ének-zene Tago zatos Általános Iskola hetedik-nyolcadik osztályosaibó álló kara, a váci Petőfi Sán dór és a ceglédi Táncsics Mi hály zenetagozatos általános iskolák együttesei.A gödiek és a dunavarsá nyiak bátorságára vall, hog) kórusaik megpróbálkoztál Kodály—Berzsenyi: Magya rokhoz! című dalával. Mindké kar szépen kidolgozta a müvet Ritkán adódik, hogy egyetlei osztály magas színvonali együttesként tud kiállni — miként a budakeszi ének-zeni tagozat hatodikosai tették. Ko dály Ave Máriájának szé] hangíveit, hajlításait ponto san visszaadták. Ami ritka erős az alt szólam. A turaial székely népdalcsokra lenyű göző volt a szépen megszólali díszítésekkel. A váchartyán lánykórus előadása látványos változatos és színvonalas volt Minden résztvevő kórus em léklapot vett át dr. Beregnye Józsefnétől, Szentendre város körzeti úttörő elnökétől Ugyanakkor a Magyar Rádii Gyermekkórusának hangle mezét Kovács Évától, a Pes Megyei Úttörőelnökség titká iától. -4 -*■> « A szépen induló délelőttnel mégis volt mellékzöngéje. f már leszerepelt kórusok közü többen az előcsarnokban maradtak, hangoskodásukka igencsak zavarták a színpadot levőket és a közönséget egyaránt. Évek óta visszatérő gond ez, pedig nem elég szépen énekelni, a másik munkáját is meg kell becsülni. Hogy ne csak félháznyi hallgatóság jusson az utolsóként fellépőknek. Így egy kissé úgy nézett ki a helyzet: önmagunknak énekelünk, a másiknak nem, Vcnnes Aranka Bárdos Lajos nevét számtalanszor hallottuk a hét végén. Dunakeszin a 3. számú általános iskola a híres zeneszerző és pedagógus nevét vette föl szombaton. Szentendrén pedig az Éneklő ifjúság Pest megyei győztesei — szinte kivétel nélkül — előadtak népdalfeldolgozásaiból a vasárnapi dísz- hangversenyen. Ezerháromszáz diák dala Űj korszakot jelenthet egy iskola életében a névfelvétel. A 90 esztendeje született Bárdos Lajos embersége, tudása, életképe példaképül szolgál a gyártelepi iskola diákjainak. Erről győzött meg a szombati ünnepség, amelynek során Lukin László, a Bárdos Társaság főtitkára a várossal kapcsolatos személyes élményeit is fölidézte. Harminc esztendővel ezelőtt a MÁV Járműjavító Magyarság -férfikarának karnagya volt. Azóta is figyelemmel kíséri a település kulturális életét, s úgy érzi. hogy Dunakeszi az Éneklő ifjúság egyik fellegvára. A névfelvételről szóló oklevelet dr. Novák István, a Pest Megyei Tanács művelődési osztályának vezetője adta át Szakáll Lászlónénak, az iskola igazgatónőjének. Lassan másfél évtizede annak, hogy az ő révén megindult az énekzenei tagozat ebben az oktatási intézményben. Az ezután következő irodalmi műsor egyik szereplője volt Tóth Krisztián nyolcadik osztályos fiú, aki még a Bárdos név eredetét is kiderítette. Zárómomentumként ezerháromszáz gyerek énekelt Bárdosműveket Mészáros Magdolna — az iskola egyik pedagógusa — vezényletével. A járműjavító üzem régi patronál ója az intézménynek. Varga Lajos igazgató iskolazászlót ajándékozott az üzem nevében. Sokan kötöttek szalagot rá. Közöttük Nagy Sán- dorné, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára, mint az iskola egykori növendéke és Daróczi Bárdos Tamás zeneszerző, aki külön is szólt a család nevében. Az ünnepség az iskola előcsarnokában folytatódott, ahol leleplezték Czinege István járműlakat os-szobrászművész Bárdos Lajosról készített vörösmárvány portréját, amelyet a diákok megkoszorúztak, majd az ünneplő sereg átvonult a művelődési házba, ahol nagyszabású kórushangversenyre került sor. Ezen nemcsak a zeneiskola és a zenetagozat növendékei énekeltek, hanem a normál általános iskola kórusai ■ is. Mindhárom helyen magas a színvonal! A legnagyobb élményt talán mégis a ráadás jelentette. Bárdos Lajos Láng és fény című dalát a szereplők és a közönség együtt szólaltatták meg. Fohász Erdély falvaiért Az Éneklő ifjúság mozgalom Pest megyei versenyének győztesei tegnap találkoztak Szentendrén. A Pest Megyei Művelődési Központ színházterme teljesen megtelt délelőtt 10 órára. A zsűri is a közönség soraiban foglalt helyet. ElnöHeuréka Szigetszentmiklóson. Ä közönség Is szavazhat Magyarok a döntőben Mindkét fiatal magyar karmester bejutott a szombaton késő este befejeződött középdöntőből a Magyar Televízió VI. nemzetközi karmesterversenyének hétfői döntőjébe. Mellettük egy francia, egy kanadai, egy kínai és egy szovjet dirigens vezényli majd a Magyar Állami Hangversenyzenekart a Budapest Kongresszusi Központban. A tévénéző és a hangversenyközönség egyaránt leadhatja szavazatát a közönségdíjra. A nézők telefonon kedd este 18 óráig, a koncertközönség pedig úgy, hogy a jegyek mellé kapott szavazólapokat kedd este 20 óráig bedobhatja a kongresszusi központ előtt felállított szavazóurnákba. A döntőben a kínai En Shao (171-664) Bartók: A csodálatos mandarin szvitjét; a francia Philippe Auguin (171-897) Ravel: La Valse-át; a szovjet Nyikolaj Djadiura (174-000) Sztravinszkij: Petruska szvitjének II—III. képét; Kocsár Balázs (175-522) Debussy: Nocturnes I—II. című darabját; Kollár Imre (177-055) Britten: Négy tengeri közjáték a Peter Grimes című operából, végül a kanadai Jacques Lacombe (178-277) Respighi: Róma kút- jai című szimfonikus költeményét dirigálja. A díjkiosztásra és a győztesek gálakoncertjére kedden este kerül sor a Budapest Kongresszusi KözBe/e/ezíe munkáját a pedagóguskongresszus Gyökeres átalakítást az oktatásirányításban Az írásos beszámolóból és Sárdi Lajos megbízott főtitkár szóbeli kiegészítőjéből kiderült, hogy az oktatásban dolgozók életszínvonala gyorsan romlott, s egyre többen élnek közülük a létminimum határán. Az elvonások következtében pedig gyengültek az intézmények működési feltételei, s egyre nehezebben tudnak megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal a pedagógusok. A kialakult helyzetért a szakszervezetet is felelősség terhdli, s így nem csoda, hogy 96 százalékról 87 százalékra csökkent a szervezettség, és sorban alakultak meg a SZOT-tól független szervezetek. Sokan vetették fel a beszámolót követő vitában a kormányzati felelősséget is. Az elhibázott, kapkodó lépések helyett új, átfogó oktatáspolitika kell — mondták a felszólalók —, s ugyanakkor le kell vonni az egyre szaporodó hibás döntések személyi konzekvenciáit. Szombaton a szervezet új programját körvonalazó vitával folytatódott a kongresszus. A legfontosabb követelmény, hogy a költségvetés szüntesse meg az oktatás maradványelvű részesedését, s legyen lehe- tőség'az' ágazatí'dö'fgózők bérének szinten' tartására. Glatz Ferenc művelődési miniszter arról beszélt, hogy át kell térni az 1992-től megvalósuló egységes európai oktatási rendszerre. Ehhez elkerülhetetlen az iskolai nyelv- oktatás fejlesztése, amely ki kell hogy terjedjen a műszaki értelmiségre is. Az orosz kötelező helyett fakultatív tárgy legyen, de ehhez 3—4 éven belül 4—5 ezer idegen- nvelv-tanár szükséges, s ezért átképzik az orosztanárokat. Figyelni kell arra is, hogy ne lehessenek az orosztanárokból munka nélküli pedagógusok. Külön kiemelte a diákok testi nevelésének és az ifjúsági tömegsport fontosságát, amelynek gondozása — véleménye szerint — vissza kell, hogy kerüljön a tárcához. Az oktatásirányítást gyökeresen át kell alakítani, mert csak ez lehet a valódi intézményi önállóság garanciája. Területi elven szerveződő tanEgyházi fesztivé fel ezek a dalok, az a városi vezetés rugalmasságának is köszönhető. S hogy valóban rugalmasak a város vezetői, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a fesztivált Pong- rácz Gábor, a városi tanács elnöke nyitotta meg. Az egész napos program során különböző nemzetiségű és felekezetű zenészekből álló együttesek adtak műsort. Volt, aki az Egyesült Államokból vagy Kanadából érkezett, de holland, NSZK-beli, skandináv muzsikusok is felléptek a magyar gitárosokkal közösen. Ám nemcsak afféle zenei élményt akartak nyújtani az érdeklődőknek a rendezők. A résztvevők között százötven teológus, református, evangélikus, baptista ifjúsági vezető adott tanácsokat a fiataloknak az őket érdeklő témákban. Különböző színű karszalagok jelezték, hogy kihez lehet forrésztvevöje közül hatvanegy tanuló jutott el a szolnoki döntőbe. A kétnapos versenyen két kategóriában — az ötödik és hatodik, valamint a hetedik és nyolcadik osztályosok — írásban és szóban mérték ösz- sze felkészültségüket. Az írásbelin nyelvhelyességi, helyesírási. a szókincs gazdagságát és árnyalt kifejezőerejét „vizsgáztató” feladványok, a szótárak és kézikönyvek használatára épülő gyakorlatok, valamint rövid fogalmazás szerepelt. A szóbelin a versenyzőknek más-más műfajban kellett gondolataikat, igényesen, szabatosan megfogalmazniuk. Mindkét feladatsorban, főként egy-egy k'öltő nyelvi leleményére. ötletére épülő, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő nyelvi játékok is helyet kaptak. A zsűri az 5—6. osztályosok kategóriájában az első díjat Benkő Anita tiszaladányi. a másodikat Havasi András ceglédi, a harmadikat Kiss Viktória tiszavasvári. a negyediket Bolgár Péter budapestir míg az ötödik díjat Csenki Dóra csongrádi tanulónak ítélte oda. A 7—8. osztályosok versenyében Forgó Noémi csongrádi tanuló kapta az első dijat, második Nagy Zoltán nagy- kanizsai, a harmadik Kiss Márta pécsi, a negyedik Szúts Terézia budapesti, míg az ötödik Köti Zoltán berettyóújfalui diák lett A verseny első öt helyezettje mindkét kategóriában elnyerte a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár emlékplakettját, s valamennyi résztvevő emléklapot és értékes könyveket kapott jutalmul. Fábián Katalin vezényli a nem zenetagozatos kicsinyek kórusát Czinege István alkotása Bár- : dós Lajos mellszobra (Pék Veronika felvételei) ke Mohayné Katanics Mária, Liszt-díjas karnagy volt; tagjai: Kovács Lajos, a KOT A Pest megyei titkára; Monoki Lászlóné, a Pest Megyei Tanács vezető szaktanácsadója és Szentey Mariann, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tanára. A jók között a legjobbnak — immár esztendők óta — a szentendrei Ferences Gimnázium kórusa bizonyult. Karnagya Sajó József. Nemcsak a dalművek kiválasztásával, hadulni etikai, hitelvi vagy általános kérdésekkel. Köztudott, hogy az ifjúság körében egyre jobban elhatalmasodó reménytelenség, deviancia gyakran abból fakad, hogy nem kapnak feleletet sok, őket érintő kérdésre. A szervezők mintegy lelki előkészítésként fogták fel a találkozót Billy Graham lelkész látogatásának, s az Európai Baptisták Szövetségének júliusban sorra kerülő budapesti konferenciájának. De kézzelfogható, gyakorlati haszna is van, mivel a harmincforintos belépődíjból befolyt összeget az erdélyi menekültek és az örményországi árvák megsegítésére fordítják. Remélhetőleg lesz folytatása a találkozónak, hiszen a szervezők szeretnék minden esztendőben megrendezni a fesztivált. F. A. M. f Izgatott tekintetek fürkész- f ték tegnap az eget a sziget- j szentmiklosi Kék-tó szabadídő- v központban. Sikerül-e meg- '/ tartani a Heuréka Nemzetközi í Ökumenikus Zenei Fesztivált f vagy elmossa az égi áldás? Az f időjárás kegyes volt, s olyan ft eseménynek adhatott otthont í ezúttal a város, amire negv- í ven esztendeje nem volt pél- Ä da Magyarországon. A szabadidőközpont színpadán fellépő gitárosok, énekesek fennhangon dicsérték Istent, s dalban adták a jelenlevő 3000 ember, többnyire fiatal tudtára, hogyan találkoztak Jézus Krisztussal. — Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna ennek a szabadtéri egyházi fesztiválnak a megrendezése Magyarországon — mondta dr. Almási Mihály —, de tán még egy esztendővel ezelőtt se nagyon kerülhetett volna rá sor. Szükség volt a nagypolitika változásaira, de, hogy épp Miklóson csendülnek Országos nyelvművelő verseny Ceglédi díjazott A Verseghy Ferenc országos általános iskolai nyelvművelő verseny vasárnap ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Szolnokon. Az alföldi megye- székhelyen született nyelvtudós, költő tiszteletére meghirdetett vetélkedő a diákok nagy tömegeit mozgatta meg. Az iskolai, körzeti és a megyei válogatók több mint tizenötezer Kétszázliatvanezer közoktatási dolgozó képviseletében kétszázhatvan küldött részvételével pénteken a MEDOSZ-székházban megkezdődött a Pedagógusok Szakszervezetének előrehozott közgyűlése. A korábbi gyakorlattól eltérően ezúttal külön napirendi pontként vitatták meg az elmúlt három és fél esztendő szakszervezeti munkájának értékelését és a jövőre vonatkozó célokat, tennivalókat tartalmazó új programot. Az elmúlt időszakban a közoktatásban és a dolgozók helyzetében bekövetkezett változások késztették a szakszervezetet arra, hogy pontosan felmérje felelősségét. ügyi igazgatási egységeket szükséges létrehozni, amelyek a tanácsi apparátustól függetlenül, közvetlenül a Művelődési Minisztérium alá tartoznának. Egyebek között ezt tartalmazza az a nyilatkozat, amelyet a pedagógusok szak- szervezete fogadott el a Me- dosz-székházban megrendezett XIII. kongresszusának befejezéseként vasárnap. A szak- szervezet programjához kapcsolódó állásfoglalás szükségesnek tartja, hogy pedagógusokból álló független szakmai szervezet készítse a tanterveket. és a nevelési terveket, s dolgozza ki a vizsga- és követelményrendszert. A kongresszus küldöttei egyetértettek: az úgynevezett maradékelvű elosztást végérvényesen meg kell szüntetni, áttekinthető és ellenőrizhető elosztási rendszert szükséges létrehozni; az autonóm iskolában az igazgató és helyettesei megválasztásának, illetve a pedagógusok alkalmazásának kérdésében a nevelőtestület döntsön. Szükségesnek ítélik a pályaalkalmassági vizsga bevezetését a felvételin. Az iskolákban dolgozó más alkalmazottak védelmében a nyilatkozat hangsúlyozza: őket is a pedagógusokéval azonos bánásmód illeti meg. A Pedagógusok Szakszervezetének álláspontja szerint elengedhetetlen, hogy az évtizedek óta felhalmozódott gondok felszámolásához megszerezzék az Országgyűlés támogató határozatát. A kongresszus által elfogadott program gyökeres fordulatot követel az oktatás, valamint az aktív és nyugdíjas dolgozók anyagi helyzetében, élet- és munkakörülményeinek javításában. Ezért kapott helyet a programban az a követelés, hogy a pedagógusok bére 1990. január 1-jétől érje el az anyagi ágazatok szellemi dolgozóinak átlagbérét. A program kitér arra is, hogy a pedagógusok letelepedését korszerű, központi lakásépítés-támogatási konstrukcióval, lakásépítési alappal kell segíteni. Szükségesnek tartja a munkaterhek csökkentését, az át- és továbbképzés ösztönzését, a 40 órás munkahét azonnali bevezetését az adminisztratív és a technikai munkakörökben, a pedagógusoknál a kötelező óraszámok arányos csökkentését, amelyhez az anyagi fedezetet a központi költségvetés biztosítsa. A kongresszus álláspontja szerint az új oktatáspolitikának meg kell alapoznia az oktatás tartalmi és szervezeti stabilitását, a köz- és felső- oktatás összehangolt fejlesztését. A szakszervezet szükségesnek látja: a diákönkormányzat legyen a fiatalok közéleti szocializációjának stabil értékeken nyugvó kerete. Az Országgyűléstől azt várja, hogy a választások után az elsők között tűzze napirendre az oktatás helyzetét, a művelődési kormányzat tevékenységét, s fogadjon el átfogó fejlesztési programot. A kongresszus hoszas vita után döntött a szakszervezet alapszabályáról. Kinyilvánította, hogy szüksége van szövetségesekre. nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy tagja legyen a magyar szakszervezetek újjáalakuló szövetségének. A Pedagógusok Szakszei've- zete elnökének Sárdi Lajost, a szakszervezet eddigi megbízott főtitkárát, főtitkárnak pedig Szöllősi Istvánnét, a Kaposvár városi-körzeti szak- szervezeti bizottság titkárát választotta meg. pontban, közreműködik a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara.