Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-20 / 117. szám

« 1989. MÁJUS 20., SZOMBAT Tűzgolyó Mindig: irigykedve néztem az erkélyládákból aláomló harso- góan pii^s muskátlikra, ame­lyek fittyet hányva a sziTrke fa­laknak, barátságossá, mit több, szinte mosolygóssá varázsolták a házakat. No végre, mi is kö­vetjük az osztrákok és a néme­tek példáját, akik valóságos me­sevárosokat alakítottak ki a virágos portálokkal — gondol­jam. És egyúttal el is határoz­tam, hogy amint lesz lakásom s erkélyem, én is olyan csodát növesztek. Ám “kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű és ol­csó dolog, hiszen a virág meg­lehetősen drága. Manapság het- ven-nyolcvan-kilencven, sőt száz forintért árulnak a keres­kedők egy cserép muskátlit, így nemcsak nekem, de sok más, pompázó erkélyre áhíto- zónak vágy marad — remélhe­tőleg csak a bérreformig — az üde, virágos balkon. A százhalombattai 1-es szá­mú általános iskola környezet- védelmi csoportjának diákjai segíteni próbállak. A Bentavölgye Termelőszö­vetkezet kertészetéből különbö­ző virágokat vittek Batta szá­mos nagy forgalmú pontjára, az ABC-khez, s a téesz által meg­szabott termelői áron adták el a vevőknek. Bár az első akciót nem koronázta teljes siker, mert nem talált minden virág gazdára, a diákok jóvoltából a kereskedelmi árnál jóval ol­csóbban jutottak petúniához, büdöskéhez, tűzgolyóhoz a százhal ómba ttaiak. Csak emlékeztetőként: Az 1989. március 21-én rendezett politikai nagygyűlés úgy hatá­rozott, hogy Budaörsön Poli­tikai Centrumot alakít. A szer­vezési feladatokra, a működés, kereteinek kidolgozására ideig­lenes szervezőbizottságot hoz­tak létre. A szervezőbizottság befejezte munkáját, elképzelé­seiket röpirat formájában a közelmúltban közreadták. Mint a röpiratból kiderül, a Politikai Centrum a budaör­sieknek a vára. közéletébe va­ló betekintést, annak érdemi befolyásólását kívánja. Azokat a csoportokat várja soraiba, amelyek tagjai a fennálló tör­vényeket elfogadják, s a konk­rét közéleti célok eléréséhez, azok valóra váltásához megfe­lelő terveik vannak. Egyének csak az autonóm kezdeménye­zők támogatásának igényével kapcsolódhatnak a centrumhoz. A Politikai Centrum semmi­lyen más, a csatlakozást kor­látozó vagy kizáró feltételt nem állít. A centrum munkáját vá­lasztmány koordinálja, melybe minden érintett csoport egy- egy tagot delegál. A szervező- bizottság konkrét feladatai kö­zött szerepel az alulról jövő Kezdetben volt az „ti” jelű betongerenda. Jószerivel csak a tömblakások építésénél hasz­nálták fel. Aztán ahogy láb- rakapot^ a nja^ánprős,, .lakásár yitelez_és. elterjedted’a korsze­rű építőanyagok, kezdték fel­használni, a betop,.és vazkpt;!* mia 'béléstesteket. A Beton- és Vasbetonipari Müvek Szentendrén lévő gyár­egységében néhány éve fog­hattak hozzá az „EP” típusjelű gerendák gyártásához. A szent­endrei gyáregységhez tartozó váci telepen pedig sikerült meghonosítani az EP BB2/19-es béléstesteket. Az utóbbi egy évben végrehajtott már-már drasztikus áremelések még nem szegték kedvét a kisla­kásépítőknek, de úgy tűnik, hogy az idén már csökkenő kereslettel kell számolniuk az anyaggyártóknak. Németh Gábor, a BVM szentendrei gyárának műszaki igazgatóhelyettese elmondta, hogv egyik hónapról a másik­ra nem kényszerülnek; a ter­melés nagymérvű visszafogá­sára. Annál is inkább, mert az esztendő első negyedévében mintegy 10 százalékkal értéke­síthettek több gerendát és bé­léstestet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Azon­ban, említette, a gyártók is tisztában vannak azzal, 'hogy megváltoztak a lakásépítés pénzügyi feltételei. Az OTP által folyósított hitelekre meg­állapított csaknem 20 százalé­kos kamat már valóban teher­ként nehezedik az építkezők­re. A szentendrei gyár korsze­rű betongerendákat előállító gépparkja francia eredetű, s világszínvonalú mennyiségi és minőségi munkára képes. Ter­mészetesen az anyagiparnak ez az ágazata is gyorsan fej­lődik, s ezért érdemes lenne felzárkózni a nemzetközi me­zőnyhöz. Egyelőre azonban ke­vés a pénzük. . A szentendrei gyáregység műszaki szakemberei a ren­delkezésükre álló anyagi le­hetőségeket. s a géppark nyúj­totta előnyöket igyekeznek ki­használni. Az Építésügyi Mi­nősítő Intézet a közelmúltban sikeresnek minősítette a szent­endreiek által elkészített kor­szerű beton áthidaló testet, amelyet nyílászárók fölé épí­tenek be, helyettesítve ezál­tal az eddig használatos fát. • Ezeknek az áthidaló anyagok­nak nagy tömegű gyártására valószínűleg 1990 első félévé­ben kerülhet sor. A műszaki igazgatóhelyettes szólt arról is, hogy a szent­endrei gyárában az „EP” típusú gerendák mellett készítenek kÜlpA*?özp, átmérőjű, csatorna­csöveket, is. Ez utabfuakra,.,3 legnagyobb vevő a Fővárosi CJsatQ.rnázásj, Mjjyek. Keresik a beton csatornacsöveket az építőipari vállalatok, a taná­csok és egyéb intézmények is. Természetesen magánosokat szintén kiszolgálnak. Aki elő- zetes jelzés nélkül, vásárlási szándékkal toppan be a gyár területére, annak -igényeit is kielégítik két-három napon belül. Áz Idén 750 ezer folyó­méter különböző típusú be­tongerendát és 300 kilomé­ternyi csatornacsöveket állíta­nak elő a BVM szentendrei gyárában. Gyócsi László Cipökeüékek a Minónak Egy műszakban Jó szomszédként működik egymás mellett Szentlörincká- tun a Káta-Tex és a Minő Kft. Az utóbbi üzemegysége női cipők kellékeit állítja elő. Miként azt Horváth Sándor üzemvezető elmondta, akad­nak egészen kicsi és nagy szé­nás tételeik is. A kft. francia és szovjet nőicipő-exportjá- hoz legutóbbi 2 ezer pár alsó­részt, továbbá a Delföldre ké­szülő lábbelikhez szükséges kellékeket biztosították. A szűk, s bizony egészsé­gesnek egyáltalán nem mond­ható üzemrészben hangya- szorgalommal végzik munká­jukat a lányok és asszonyok. Legújabb feladataik között szerepel 3 ezer pár női szan- déjhpüí — mint gyors rende­lésbe-» — szükséges alkatré­szek elkészítése. Egykoron ez aa*iizemrész;a. sz^ntmgrtopká­talKossüth Termelőszövetke­zet ipari melléküzemága volt, s nőtte ki magát a kft. meg­bízható üzemrészévé. Kiegyen­lített anyagellátás mellett, esetenként túlterheltséggel is ■meg kell küzdeniük az itt dol­gozóknak. Az egy műszakos foglalkoztatás bőven elég szá­mukra, hiszen itteni tevé­kenységük amolyan fizetés­kiegészítő, m,ert az igazi hasz­not a háztáji biztosítja, az otthoni második és sokadik műszak. Gy. L. Jelzi a kórt, ha kától nyelt Az ideális környezetben oldódnak a ielki görcsök is A gyógytorna megállítja a gerinc további ferdülését (Pék Veronika felvétele) — A kór megállapítása után el kell dönteni a keze­lés módját, amely a további progressziót csökkentheti, megállíthatja. Á• gerinc ki- egyenesítését nem tudjuk el­érni. A gyógytorna lassan meghozhatja a fokozatos ki­egyenlítődést, megállíthatja a további romlást. Hát- és has­izmokat erősít a speciális mozgás, képletesen szólva: „izomfűzö” alakul ki a gya­korlatok hatására. A torna során „gerincszakaszonként” tanulja meg a gyermek a tartását beállítani, hogy az­tán már később a teljes be­idegződés fokán természete­sebb, harmonikusabb legyen egész tartása. Öriási tükröket helyeztünk el a tornaterem­ben: a visszanéző kép az ön­kontrollt, az ellenőrzést se­gíti. Kis csoportban tornász­nak a gyerekek. A terhelés fokozatos, kezdetben minden mozgásrészt külön tudatosság­gal gyakoroltatunk, s az ké­sőbb beidegződötté válva már automatikus részévé lesz a komplex mozgásfolyamatnak. Súlyos esetekben gyógyfűző viselését javasoljuk, írjuk elő, ezt a serdülőkor befe­jezéséig szükséges betegeink­nek hordaniuk. Csupán írott szó szülők nem figyelnek fel ide­jében a bajra, könnyelműen kezelik, más esetben lebecsü­lik a rejtőzködő komoly ve­szélyt. Beltyei Árpád, a Pécsi Ortopédiai Klinika docensé­nek Baranya megyében vég­zett kutatásai kimutatták, hogy a lakosság 4-5 ezreléke szenved ebben a betegségben. Ez azt jelenti, hogy hivata­losan 4500 gerincferdüléses, kezelésre szoruló gyermekkel számolhatunk. Az új megbete­gedések száma megközelítőleg 420—450-re tehető; akikre rá is találnánk, ha rendszeres szűrővizsgálat szolgálná a korai kórfelfedezést. A szá­mok figyelmeztetőek: ez a betegség a gyakori rendelle­nességek közé tartozik! Fo­kozott felelősségre van tehát szükség. Néha hajmeresztő gondatlanság tapasztalható a baj elhanyagolásában. Vet­tünk fel kezelésre például olyan gyermeket, akinek szembeötlő volt a már defor­mált törzse, ám édesanyja ál­lítása szerint csak a legutol­só időkben fedezte fel, de ez teljes képtelenség! A visszanéző tükör — Miként gyógyítanak, ho­gyan próbálnak segíteni a be­teg gyermekeken? Mindent a falu érdekében Az önállósághoz több pénz kell Vállalkszo tanacs 1986. február 1-jén beveze­tett jogszabályok, amelyek feloldottak némely kötöttsége­ket, önállóbbá tették a helyi tanácsokat és intézményeiket, nem könnyítettek az ott dol­gozók helyzetén. Hiszen még szélesebb látókörű embereket igényel a pálya, olyan képes­ségekkel, amelyek garanciát adnak a szilárd gazdasági ala­pok megteremtésére. Foton ma már azzal a lehe­tőséggel is élnek, hogy külön­böző vállalkozásokkal segítik a község boldogulását. A formák kialakításánál fi­gyelembe kell venni a helyi sajátosságokat. Ezek szerint, a nagyközség vezetői úgy látták már két évvel ezelőtt — ami­kor több helyi gazdálkodó szervvel egyeztették elkép?e-' léseiket —, hogy főként ven­déglátói, idegenforgalmi adott­ságokra épülhetnek. — Néha elkerülhetetlen a műtét. i — Mérlegelnünk kell: mert a műtétnek ára van. Kinyújt­ják az operációval a gerincet, de ugyanakkor emiatt meg­merevedik a gerincrész. Vi­szont a tüdő, a szív munká­ja jobb lesz, mert a mellkas nem olyan'beszorult, szűk te­rű. — A gyermekek jó része időnként bentlakó. Miért szükséges ez? — Soknak nincs módja oda­haza a gyógytornát elvégez­ni, rendszeresen gyakorolni. Nálunk szép környezetben, gondos felügyelet alatt lehet­nek, s biztosítjuk a tanulásu­kat is: pedagógusaink folya­matosan oktatják őket, figye­lemmel kísérik az előmenete­lüket. — Tanulásról esett szó. Mik a lehetőségeik a pályaválasz­tásban? — A pályaválasztási Inté­zetek és a Szakmunkástanu­lók Egészségvédelmi Intézete hozzánk irányítják a rendel­lenességben szenvedő diáko­kat. Mi egészségi állapotuk figyelembevételével, hajla­maik, adottságaik alapján te­szünk javaslatot életpályájuk alakítására. Eleve nem beszél­hetünk olyan szakmákról, amelyek nehéz fizikai mun­kát, megerőltető testi igény- bevételt követelnek. — Budakeszin ideális kör­nyezetben van a gyermekosz­tály. De nem elégedettek a helyzettel. — Az az igazság, nem na­gyon tudnak rólunk, ötven­nyolc ágyunk van, s ez még így is kevés. Bővíteni kelle­ne, elodázhatatlan a fejlesz­tés, hogy a rászoruló betege­ken segíthessünk, minél egész­ségesebben adhassuk őket vissza a családjuknak, a tár­sadalomnak. Hiszen tevékeny­ségünk összekapcsolódik — a gyógyításon túl — a lelki gör­csök oldásával, a kisebbségi érzések csökkentésével. Az Ortopéd Szakmai Kollégium többször állást foglalt már ügyünkben, de mindeddig csu­pán írott szó a fejlesztés. Mint ahogyan a többi gyer­mekosztály létesítése is késik, holott megteremtésük embe­rek sorsát, életét javíthatná. És ez közös felelősségünk. Földes Károly Még mindig a fettek beszélnek Mit akar a Politikai Centrum? kezdeményezések megtalálása — autonómiájukat megőrző feltételekkel —, a centrum működésébe való bekapcsoló­dás felajánlása. A centrum, il­letve választmánya a követke­ző fő irányelvek alapján mű­ködik: nyilvánosság; egyenjo­gúság; önkéntesség; külső irá­nyítástól való mentesség; nem határozatok, felhívások, hanem munka! Kivonatosan, a főbb vona­lakra utalva a Politikai Cent­rum célja, akarata ennyi — s ez nem kevés! Hogy mikor kezdi meg működését Budaör­sért, az ott élőkért, az attól függ, hogy május 23-án, este 6 órakor az Illyés Gyula Gimná­zium és Közgazdasági Szakkö­zépiskola aulájában összegyűlő érdekeltek hogyan döntenek. HA VALAKI BETOPPAN A GYÁRBA Korszerűbb, de drágább j A tanácsoknak nemcsak a közigazgatással kell foglal- 'j kozniuk, hanem az anyagi alapok megteremtésével is. 'j A fóti „parlament’.’ képviselőinek nemrég azt kellett íj tudomásul venniük a tanácselnök jelentése alapján, íj hogy a hetedik ötéves terv már jórészt végrehajtott cél- ' jait csak úgy teljesíthette a munkatársi gárda, hogy 1 kihasználta a pénzügyi és hitelpolitika lehetséges elő- 'j nyelt. A megállapítás szerint ezzel együtt járt a taka- i rékosság és a hatékony pénzfelhasználás. így befolyásra tehet szert. Felcsillan a nem túl távoli le­hetősége annak, hogy a terü­leten olyan vásárcsarnok le­gyen, ahol a termelők és ér­tékesítők a főváros zöldség- és gyümölcsellátásával össze­függő árucserét bonyolítanák le. Nem titkolják: talán a terv­be vett fejlesztések idején meg­oldható lenne az út mentén fekvő majorsági, nevezetesen a sikátorpusztai telep sorsa. Víz­vezetéket szerelhetnének a hajdani cselédházakba, javít­hatnák ott a közműellátást. Csak óvatosan Számításba vehető célok — mondják most a fótiak, azt is megállapítva, hogy ezek nagy­mértékű anyagi koncentrációt igényelnek. Ebben feltétlenül részt vehetnek, s célszerű is, hogy részt vegyenek a helyi szervek. Latolgatják a fóti vezetők, hogy a főváros által kijelölt lakásépítők vállalkozásaiban szerepet kaphatna a költség- vetési üzem. A már felismert lehetőségeken kívül még .sok más területen lehetne, a ta­nács vállalkozó. Érdeke ez, mert kell a pénz. gyarapodik a népesség, sok a behozniva- ló, s mindiá újabb igények teremtődnek. Meg kell tehát valósítani a vállalkozói érde­keltséget a közigazgatás dol­gozói körében. Ám az is szem­pont, hogy csak azt és olyat kezdeményezzenek, ami meg­felel a szervezet sajátosságai­nak. Kockára ugyanis a köz­vagyont teszik, így biztosak kell legyenek a sikerben, K. T. I. A község területén működő szövetkezetek, ipari üzemek eddig is komoly támogatáso­kat adtak a fejlesztéshez. Mint forrással, ezekkel a le­hetőségekkel is számolnak, de úgy tűnik: a megváltozott kö­rülmények miatt sokkal ke­vésbé tekinthetik e forintokat olyan biztosnak, mint eddig. Ez a körülmény indokolja pél­dául az olyan döntést, ami­lyen a Fővárosi Tanáccsal va­ló gazdasági megállapodás volt. Ez nemcsak egyszerű te­lekértékesítési ügylet, mely­nek során 107 lakás épülhet budapesti üzemek dolgozói számára. A megoldás magá­val hoz közlekedési és egyéb, a szolgáltatásokkal összefüggő fejlesztéseket is. Pénzért jogot Az együttműködést, a tár­sulást, az itt élő emberek éle­tével összefüggő minden terv és kezdeményezés születése­kor szem előtt tartják. Ez a mozgatója többek között an­nak a szándéknak is, hogy az M3-as autópálya bevezető sza­kasza mellett bevásárlóköz­pont épüljön. Ha a tanács százezer forinttal hozzájárul a pálya környékére kiírt terv- pályázat költségeihez, tagja lehet a bírálóbizottságnak, s A helyi nevezetességnek szá­mító, ma is jeles szórakozó­hely, a reformkorban szerepet játszó Fáy-présház ez idő tájt tanácsi tulajdonban volt, de a földterület a Vörösmarty Ter­melőszövetkezet birtoka. Bér­lője T973-tól a Vác és Vidéke Áfész volt, de a felismert elő­nyök alapján ez a helyzet megváltozott. A termelőszövetkezet leány- vállalata, a Fótépker és a tanács megállapodott, hogy a cég átveszi, s a kulturális ha­gyományok ápolásával együtt idegenforgalmi jelleggel mű­ködteti a présházat. Így ke­rült a leányvállalathoz a Tó vendéglő — az Építő és Szol­gáltató Kisszövetkezettől — azzal a megállapodással, hogy a nyereségen fele-fele arány­ban osztoznak. Ez utóbbi sor­sában a Fóti Horgász Egye­sület tagjai is érdekeltek vol­tak. Ezért az együttműködés feltételeit a szerződés külön kiegészítésében szabályozták. A tornasorban kitűnnek a jó tartású gyerekek, de szem­beötlő a görbe hátú, hajlot- tan vigyázzba állni próbáló tanuló is. A gravitációs erő leküzdése természet adta ado­mányunk. A deformáció, az eltérés kiegyenlítése, helyre- hozatala azonban fáradságos, nehéz munka. Ezt már • az Országos Orvosi Rehabilitá­ciós Intézet gyermekosztá­lyán, Budakeszin mondta ma­gyarázatul dr. Temesszent- andrási Hedvig adjunktusnő, akitől a gyógyítás lehetséges módjairól érdeklődtünk. Hajmeresztő gondatlanság Sokszor a gyors növekedés periódusában mutatkozik meg a gerincferdülés, s a serdülő­kort megelőzően egy-két év­vel jelentkezik a Scheuer- mann-betegség, amely a csi­golyák teherbíró képességé­nek csökkenéséből ered — foglalja össze a tudnivalókat az adjunktusnő. — Következ­tetni lehet érre a „karót nyelt” testtartásból is, de jel­zi a kórt a „domború”, göm- bölyded hát is. A gerincfer­dülés olyan elváltozás, amely visszafordíthatatlan, de,, gon­dos kezeléssel megállítható, javítható. ' Sajnos, sok beteg nem kerül hozzánk, mert a

Next

/
Thumbnails
Contents