Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-17 / 114. szám

Gsrnirnjbő^^ a kczilalsdázóliiiál Tűzoltás a férfiaknál 1989. MÄJUS 17. Kajak-kenn Tanfolyam A jó idő, a nyár közeledté­vel „profilt váltanak” a termé­szet kedvelői. A téli-tavaszi idény után megélénkül a vízi túrázás, az erdők, hegyek után a folyókat népesítik be a ter­mészetbarátok. Ám, hogy min­denki biztonságban érezhesse magát a vízi járművekben, bizonyos ismeretekre szükség van. A Budapesti Természetbarát Bizottság éppen ezért még az idény kezdete előtt, május 20- tól augusztus 27-ig minden hétvégén kajak-kenu tanfolya­mot szervez. A díjtalan oktatás során a résztvevők elsajátít­hatják a túraevezés ismereteit és a vízi közlekedés szabályait. Jelentkezni a Római-parti esónakgarázsnál (III. kér. Ná- nási út 97.) lehet minden szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig. Soha nem volt ünnepélyes és elegáns körülmények kö­zött tartotta több napirend­ből álló sajtótájékoztatóját a Magyar Kézilabda Szövet­ség a Rege Szállóban. Jóleső érzés volt hallani dr. Varga Józseftől, az MKSZ el­nökétől, hogy a szövetség to­vábbra is a színvonalas szak­mai munkát részesíti előny­ben. Ezt hangsúlyozva adta át a bajnoki aranyérmeket az Épí­tők (nők), illetve a Rába ETO (férfiak) képviselőinek. Madarász István főtitkár fel­sorolta a magyar válogatottak előtt álló komoly feladatokat. Mint ismeretes, a nők ez év decemberében a dániai elő vi­lágbajnokságon igyekeznek ki­harcolni a jövő évi, Koreában sorra kerülő világbajnokságon való részvételüket, a férfiak pedig 1990 február-márciusá­ban Csehszlovákiában küzde­nek a minél jobb vb-eredmé- nyért. Előbb e hét végén a Barnevál Kupa ad a férfivá­logatottaknak erőfelmérési le­hetőséget; a debreceni mezőnyt az NDK, a Koreai Köztársa­ság és a magyar juniorválo­gatott teszi teljessé. Egy hét­tel később pedig Nyíregyhá­zán, illetve Nyírbátorban Ma­gyarország, Lengyelország, Hol­landia, és Ausztria női válo­gatottjai a Cooptourist Ku­páért vetélkedik majd. Ahogy telt az idő, úgy eve­zett a társaság mind hullámo­sabb vizekre. Ami már nyílt titok volt, most a szövetség részéről is megerősítést nyert: Mocsai Lajos, a férfiak kapi­tánya június 1-jétől az NSZK- beli Lemgo városába szerző­dik, az ottani Bundesligában szereplő együtteshez. Érthe­tetlen ködösítés következett; Madarász István olyan neve­ket is említett szóba jöhető je­löltekként, akiket érvényes szerződés köt kinti klubjukhoz (Joósz Attila, Kocsis Pál), s olyanokat is, akik visszauta­sították az ajánlatot, illetve érdemben nem is tárgyaltak velük (Hunyadkürti János, Fekete Béla). Az is furcsán hangzott, hogy a szövetség elvi álláspontja alapján a függetlenített szö­vetségi kapitányok mellett voksol, s ezt most is megerő­sítette a főtitkár. Más kérdés, hogy a nőknél Szabó István a Bp. Spartacus mellett viszi a válogatott szakvezetését, s a férfiaknál is aligha képzelhe­tő el a függetlenítés — kizá­rólag anyagi okok miatt. Hogy mindez a legeredményesebb labdajátékban előfordulhat, az híven tükrözi a magyar minő­ségi sport általános anyagi helyzetét, beszorítottságát. Az új idők szelét nemigen lehetett érezni. Amikor ugyan­is lapunk a levonulások meg­ítélése körüli huzavonát fir­tatta, ugyanúgy nem hangzott el érdemi válasz, mint a va­lóban szóba jöhető szövetségi kapitányjelölteket illetően. Jocha Károly Gyenge formában a Gyömrő Biztos ceglédi siker A kézilabda NB I/'B ráját­szásának nyolcadik forduló­jában idegenben szerzett két pontot a Ceglédi Közgép fér­fiegyüttese. Ceglédi Közgép—Balmaz­újváros 25-20 (16-7). Balmazújváros, 200 néző: V.: Koch, Horváth. Közgép: Bognár — Nagy (5) , Tiba (2), Etédi, Túlik (6) , Tóth (6), Dávid (3). Cs.: Viszkok (kapus), Pásztor (2), _JEakács (1), Tündik, Kökény. A Közgép az első félidőben ott folytatta, ahol egy hete a Komló ellen abbahagyta. A kemény, fegyelmezett véde­kezést követően a ceglédi tá­madásoknál a Balmazújváros védelme gyakran került meg­oldhatatlan helyzet elé. Így csakhamar elhúzott a Pest megyei együttes. A szünet után kiegyenlítet­tebb lett a játék, a hazaiak kihasználták, hogy a Cegléd két alkalommal is kettős em­berhátrányban volt kénytelen játszani. Ezektől a megingá­soktól függtlenül égy pilla­natig sem forgott veszélyben a ceglédi siker. tlngureán László A kézilabda NB II Középcsoport­jában a Gyömrő legénysége ott­honában szenvedte újabb veresé­gét. Gyömrö—Lajosmizse 23-27 (9-13) Gyömrő; 200 néző. Az utóbbi hetekben gyenge formát mutattak a gyömrőiek, akik a következő összeállításban futottak ki a pályára. Szabó István (Fityka — kapuscsere). Nö­vök, Szabó Imre, Tavasz, Nagy, Horváth, Szél. A vendégek aZ el­ső perctől kezdve nagy elszánt­sággal játszottak, kapusuk pedig remekelt. Ezzel szemben a gyöm­rőiek közül csupán Nagy tartott lépést a vendégekkel, az ő gól­erőssége nélkül katasztrofális ve­reséget seznvedhetett volna a ha­zai együttes. Szünet után őrizte előnyét a Lajosmizse, a gyömrői játékosok közül néhányan lélektelenül ját­szottak, elhibázták a legbiztosabb helyzeteket is. Gól: Nagy (10), Tavasz (7), Sza­bó I. (4), Tél (2). Ezzel a vereséggel igen nehéz helyzetbe került a gyömrői csapat három fordulóval a bajnokság vé­ge előtt. Gér József A diákolimpia folytatása Gödi lányok Csurgón A váciak termékében lapátol A Lánchídtól az írországiLuimneachig A kétszemélyes Szent Jupát hajó után ezúttal egy egy­személyes kenu indult el kedden délelőtt a Lánchíd pesti ol­daláról. Török István, a Bp. Honvéd versenyzője, 3500 km-es távot tesz meg a kontinens legnyugatibb pontjáig, az írországi Luimneachig. Tekintettel arra, hogy 1867-ben Széchenyi Ödön a Hableány nevű gőzhajón már Párizsig megtette a hasonló utat, így az egész akciót Széchenyi-emléktúrának nevezték el. Párizsba az előzetes számítások szerint június 12-én érkezik Török István. Az írországi célba pedig augusztus 25-én fut be. Az ünnepélyes búcsúztatáson több száz vízisportbarát jelent meg és a szponzorok, akik nélkül ma már nehéz volna elkép­zelni egy ilyen hosszan tartó túrát. Köztük volt a váci Senior Kötöttárugyár képviselője. Molnár Ferenc is, abból az alka­lomból, hogy Török Istvánt a Váci Kötöttárugyár Senior már­kájú ruhájával látta el, így a vízen haladva, 3500 km-en ke­resztül a váciak termékében lapátol a budapesti sportoló. A leány kézilabda-diákolim­pia megyei döntőjét Szent­endrén a Kossuth Katonai Főiskola pályáin rendezték. Németh Lajos MDST-szak- referens szerint kitűnő küz­delmek, jó színvonal és bírás­kodás jellemezte az eseményt. A két csoport csatározása után a csoportelsők játszották a döntőt. Göd—Abony Somogyi 15-8, a harmadik helyért: Gö­döllő Karikás—Tápiószele 17-8. Végeredmény: 1. Göd, 2. Abony Somogyi, 3. Gödöllő Karikás-iskola. A győztes Göd képviseli megyénket a május 19—21. között Csurgón sorra kerülő folytatáson. A Pest megyei csapatnak jó esélyei vannak az országos döntőbe jutásra. A második helyezett Abony abban reménykedhet hogy esetleg meghívják az or­szágos területi döntő vala­melyik csoportjába. A 20. héten Totótippek 1. Hannover—1. FC Köln 2. Hamburg—VfB Stuttgart 3. Dortmund—Uerdingen 4. Bayreuth—Aachen 5. Freiburg—Blau-Weiss 6. Hertha BSC—Darmstadt 7. Mainz—Braunschweig 8. Pescara—Lecce 9. Bologna—Internazionale 10. Atalanta—Sampdoria 11. Avellino—Bari 12. Taranto—Messina 13. Brescia—Sambenedettese Pótmérkőzések: x, 1 x X, 2 1 2 x 1 x, 1 X, 1, X Szlovákiai visszavágó Megyei kupaprogram Török István az indulás előtt Molnár Ferenccel, a Váci Kö­töttárugyár képviselőjével (Kép és szöveg: Koppány György) A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa megyei se­lejtezőjében a legjobb nyolc közé jutásért vetélkednek ma a csapatok. Technikai okok miatt csak késve játszották le a Zsámbok—Hernád meccset, amely 3-1-es vendégsikert ho­zott. Így tehát a Hernád is a mezőny résztvevője. A mai fordulót követően a vesztesek részvételével újabb játéknap lesz május végén. A győztesek már eleve az orszá­gos selejtező résztvevői, a to­vábbi négy együttes pedig a vesztesek párviadalából ke­rül ki. Szűkebb pátriánk ko­rábban 10, most pedig tucat­nyi együttest adhat az orszá­gos csatározásra. Ez indokolta a mostani lebonyolítást. Mai MNK-mérközssek 16 órai kezdettel. Diósd—Duna- varsány (Mocsai), Domony— Aszód (Hermann), Hernád— Veresegyház (Somén), Bem SE—Dömsöd (Bakos), Tápió­szele—Tápiószentmárton (Hor­váth J.), Törökbálint—Göd (Kálmán), Üllő—Érd (Boros), Kakucs—Dunai Kőolaj (Dar- nyik). Mint a párosítás mutatja hat NB III-as csapatunk közül a Bag. a Dunakeszi Vasutas és a Gödöllő nincs a továbbjutók között. A megyei első osztály tizenhatos mezőnyéből is tk>- kan búcsúztak, csupán négy együttes állja a versenyt. Nem csak itthon vár kupa­forduló a Pest megyei együt­tesekre. A nemzetközi Duna Kupa porondján újabb felvo­nás következik. Ennek kereté­ben a Szentendrei Petőfi Szlo­vákiában Pribetán mérkőzik 16 órakor a helyiekkel. Az első itthoni mérkőzés 3-1-es szent­endrei sikert hozott. A Szentendrei Petőfi mint ismeretes, a legutóbbi megyei fordulóban 2-1-re kikapott So­roksáron. Jó iramú mérkőzésen a hazai előnyt Székely még kiegyenlítette, a második ha­zai, Varga-találat viszont vá­lasz nélkül maradt. Dombai Zoltán tudósítónk szerint a helyzetek alapján válaszolhattak volna, de ki­maradtak a lehetőségek. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének — vé­lekedett. — Reitter — A Kőbányai Sörgyár modern palackfejtő üzemébe - fejtőgépsor kezelésére és kiszolgálására - felvesz érvényes egészségügyi könyvvel rendelkező, általános iskolát végzett, 18 éven felüli férfi- és női munkatársakat betanított munkára, továbbá villanyszerelőket, lakatosokat és segédmunkásokat Jelentkezni lehet személyesen a Kőbányai Sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál, cím: Budapest X., Maglódi út 17. vagy az 574-711-es telefon 570-es mellékén. ALLAS Varrónőt felveszek. In­terlock és Ipari varró­gép szükséges. Var- gyainé, Gödöllő, Rét utca 19/A._____________ KSZE Növénytermelési Rendszer pályázatot hirdet szervizes mun­kakör betöltésére. —• Feltételek: rendszergé- pek javításában több­éves gyakorlat, mo­tor-, hidraulika-, hid­rosztatikadiagnosz­tikában jártasság. — Elektronikai ismere­tekkel rendelkezők előnyben. Budapest környéki, és Vác. Du­nakeszi, Gödöllő kör­zetben lakó, kihelye­zett munkahelyen, szervizkocsival, önálló munkára alkalmas in­novatív szakemberek jelentkezését várjuk. Cím: Budapest XX. kér., Vágóhíd u. 53—55. Tel.: 571-144. 30-as é9 59-es mellék. A Fővárosi Kézműipa­ri Vállalat konfekció ágazata m ária n os ztrai koní'ekciós üzemébe munkatársat keres, üzem vezető-helyet­tesi munkakörbe. Vár­juk ruhaipari szakké­pesítéssel. konfekció- ipari gyakorlattal ren­delkezők jelentkezését, részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti és szakoktatási osztá­lyén (Budapest V., Bi­hari János u. 13.). Ér­deklődni lehet: a 317- 914 vagy a 321-566 tele­fonszámon. A Kék Duna Mg. Szak­szövetkezet (Tahitót- falu. Szabadság u. l.) mezőgazdasági munká­ra gya-logmunkásokat, traktorosokat. mező- gazdasági gépek javí­tására szerelőket fel, vesz. Keresünk még műanyagüzemi flakon gyártó munkára női munkaerőket (három műszakos munkahely­re). Jelentkezni lehet a helyszínen vagy telefo­non 06-26-27-133, 06-26- 27-061. KÖZLEMÉNYEK Szerencse dolga. Meg az öné és a miénk. Ha ön a BNV-n válik a partnerünkké és pa­vilonunkban köt új Hungária lakás- vagy nyaralóbiztositást. akár egyévi ingyenes biz­tonságot is nyerhet Ha új Hungária Cascó- ját is a helyszínen köti meg akkor egyhavi biztosítást ajándékba kap tőlünk. Várjuk leendő partnereinket a BNV II. kapuja mel­letti 82. számú pavilonunkban. Gondosko­dunk. tehát vagyunk — Hungária Biztosító. Dr. Tállal Katalin, bőrgyógyász főorvos az Érd X., Bajcsy-Zs. u. 111. 2030 alatt (Tornyos- villánál) magánrendelőjét megnyitotta. Ken­del kedden, pénteken 6—7-ig. Tel.: otí-(26)-45_ 341. Osztrák városok, templomok megtekintése! Graz—Mariazell—Melk—Bécs 19S9. jún. 14—16- áig autóbusszal, félpenzióval, szállodában, ár 4880 Ft/fő. Utazás Bécsbe 19'89, május 24-én autóbusszal, városismertetéssel, ár: 470 Ft + 20 ATS. Isztambuli kirándulás 1989. má­jus 27.—június 1-jéig, 7 nap. autóbusszal. 6 szállással, félpenzlóval, múzeumi belépőkkel, programokkal, ár: 11 600 Ft + költőpénz. Je­lentkezés: Globus Tourist. Bp. XIII., Szent István park 2. Tel.: 401-443. Újdonság! Újdonság: Csak a Top Travel- nél! Vízumot postán — országos vízumszol­gálat! A szezon legkellemesebb meglepetése a külföldre indulóknak! Nem kell már utaz­nia, sorbaállnia vízumügyben! Az ország bármely helységéből elégendő egy érdeklődő leve;ezőlap és minden további ügyintézés postai úton történik, mig ön a vízumozott útlevelét kézhez kapja I A vizumot postán szolgálat gyors, pontos, olcsó és megbízha­tó! Címünk: Top Travel Országos Vfzumszol- gálat, Bp.. Lékai J. tér 9. 1124. Top Travel Utazási Iroda — több mint útitárs! Kedvezményes áron utazzon az Expresszcl! Egyénileg utazóknak 1 Blankenburg (8 nap, 3 ágyas, hétvégi házakban, önellátás). Június, tói szeptemberig folyamatosan. Elő- és utó­szezon, 2370 Ft/7 éj. Főszezon. 3110 Ft/7 éj. Lakóhaió — Potsdamban — 6 nap. 4 szemé­lyes berendezett lakóha.ión, önellátás. Jú­niustól novemberig, folyamatosan. Elősze­zon 4510 Ft/najó. Főszezon 3420 Ft/haió. Utó­szezon 3610 Ft/hajó. Pozsony—Bécs VI. 19— 21. Elhelvezés 2-3 ágyas, szállodai szobák­ban Indulás Ceglédről. Jelentkezni: Exp­ress Utazási Iroda. Cegléd. Szabadság tér 5. Tel.: 10-064. A Közép-imagya írorszá­gi Tejipari Vállalat nagykőrösi sajtüzeme felvételt hirdet két és három műszakos sajt- gyártó munkakörbe. - Részletek megbeszélé­se: Nagykőrös. Pótha­raszti út 6. szám alatt. PEMU Ceglédi Cipőipa­ri Gyára alapanyag- raktár kezelésére érett­ségizett és megfelelő gyakorlattal rendelke­ző raktárvezetőt vesz fel. Jelentkezés: a gyár főkönyvelőjénél vagy személyzeti vezető­nél. Cím: Cegiléd, Fű­tőház u. 11. __________ E sztergályost felve szék magas kereseti lehetőséggel. Túri Fe­renc. Cegléd. Külső Kátai út 4. Szervómechanika Kis szövetkezet pályázatot, hirdet főkönyvelői ál­lás betöltésére. Felté­tel: legalább 10 éves gyakorlat, mérlegképes könyvelői képesítés. — Bérezés: megegyezés szerint. Kisszövetkeze­ti gyakorlattal előny­ben. Jelentkezni lehet: Szervómechanika Kis­szövetkezet, Monor Ady E. u. 47. Bokros Károly elnöknél. Törtei, Somogyi Béla u. 13. szám alatti ház eladó. ________________ E ladó Pécelen, a 69-es busz vonalán 2 és fél szobás OTP-öröklakás (telefon, gázfűtés). — Cím: Pécel, Gagarin tér 7. fszt. 2., este. Tel.: 888-967, Imréné, nap­közben. Bp. szomszédságában, Pécel, Árpád u. 17/A alatt eladó, kélc busz vonalánál, két család­nak lakható, ötszobás, 130 nm-es, összkomfor­tos ház* 300 n.-öles gyümölcsössel, mel­léképületekkel. Tel.: 06-(76)-23-955. ZU-s Skoda 105-ös el­adó. Érdeklődni: Nagykőrös, Gerle u. 8. 18 óra után. Gyűjtő venne 1945 előtti férfi kar-, eset­leg zsebórákat: Patek, Vachron, Audemars Piguet. Rolex, Schaff- hausen, Etema. Zenith, Universal, Laeger Le Coultre, Movado, Lon- gines, Glasshütte, Cur- vex. 699-619. 858-178. Egy háromszöges Die­sel Robur eladó. Ér­deklődni: Monor. Ve­ress Pálné u. 2. Eladó Lada 1200-as le­járt műszakival, egy­éves motorral, üzem­képes állapotban. Mo­no rierdő, Vadász u. 24. 2213. Kovács. Méhcsaládok NB kere­ten eladók. Érdeklőd­ni: Nagykőrös V., Szolnoki út 79. szám. Sürgősen eladó lakha­tó melléképület beköl­tözhetően. főépület alapja kész. Nagykő­rös, Bem J. u. 11. Ér­deklődni: József Attila 4. Tápbolt, egész nap. Eladó 1 dp 140xl40-es kisipari kétszárnyas új, zsalu s ablak. Ér­deklődni: Varró Imre. Monor. Sctrönherz u. 1 600 négyszögöl zártkert bekerítve sürgősen el­adó. Kút, villany van Érd.: Nagykőrös, Re- gős u, 61, szám. Eladó: Érd. Asztalos u 3. szám alatti 30 négy zetméter alapterületű üzlethelyiség. Érdek­lődni: tel. 06-20/51-285. Nagykőrös. Megkímélt PY-os Dá­cia. friss műszakival eladó. Nagykőrös. Rá- kóczi u. 2. Németh. Isaszegi három szoba, hallos. gázfűtéses, duplagarázsos, 500 n.- öl telken levő családi ház eladó vagy gödöl­lői lakásra cserélem. Érdeklődni: Gödöllő, Zrínyi u. 23. Gödöllőn 200 n.-öl tel­ken családi ház eladó, Érdeklődni: Gödöllő, Csipke út 1 Laukó, Telefon: délután 28-20- 571. Eladó 2 fiatal, ha­sas tehén. Csemő, Táncsics M. u. 8. Háromszobás, 64 négy­zetméteres szövetkeze­ti lakás eladó, cím: Monor Balassi u. 19/B III. em. 12. Érdeklődni hétvégén és naponta 17 órától. Solymáron kétszobás, 56 nm-es öröklakás el­adó. 24 000 Ft/nm. 152- 040/36. napközben. Mol­nár__________________ Berendezéssel együtt eladó két. egyenként 45 nm-es kitűnő ál lapotban levő Marcella típusú faház. Érdek­lődni lehet telefonon: 853-111. 121-es mellék személyesen: Hraba­nek Lajosné, Zebe- gény Börzsöny u. 16. Törött gépjárművek vétele, eladása, kedve­ző feltételekkel: VI- TESZ, Vác. Damjanich tér 6. — Telefonszám (27)-11-213.____________ Gödöllői cv-toronynál 924 nm-es. panorámás gondozott üdülőtelek 20 négyzetméteres fa­házzal. vegyes övezet­ben reális áron. sür­gősen eladó Víz beve­zetve villany folya­matban. Érdeklődni: Pintér Attila. Gödöl­lő. János utca l/A I. 3. 3 szobás családi ház garázzsal eladó. Ér­deklődni este. Bag. Ady E. u. 6 Kis- és nagykereskede­lem figyelem! Előnyös vétel — kedvező áron, amíg a készlet tart. Közvetlenül raktárról felkínáljuk az alábbi szárazárufélesége­ket félkilós és zsákos kiszerelésben: tarka­bab 52 Ft/kg. fehérbab 42 Ft/kg, lencse 42 Ft/kg, sárga felesborsó 20 Ft/kg, mák 80 Ft/kg. Kiszolgálás hétfőtől péntekig 7 órától 14 óráig. Címünk: FGTK. Albertirsa, Köztársa­ság út 89. sz. Telefon: Alb-ertirsa 20. Magán kisvendéglőmbe konyhalányokat és húselőkószítőbe férfi munkaerőt felveszünk. Cím: Vidám Szerzete­sek Étterem, Szentend­re. Bp. VII.. Nagydiófa u. 10. alatt bontott tégla eladó. Felsőgödön. a termál­fürdőnél iúniusi kez- désű társasházban 80 nm-es, lakás. 350 000 Ft-ért leköthető. Tel.: 150-364. _______________ V erőcemaroson ven­déglátó-ipari egység építésére panorámás telket tudunk biztosí­tani. Érdeklődni lehet Verőcemaros nagyköz­ség tanácselnökénél. Verőcemaros. Árpád utca 40. Telefon: 06-27­50-033.__________________ A szódon Országos ál­lat- és kirakodóvásár, május 20-án szomba­tom__________________ G ödöllőn eladó 15 nm- es téliesített faiház. Bu. tiknglc. büfének, hét­végi háznak alkalmas 4- terasz. Érdeklődni a (29)-20-354-es telefo­non, délelőtt.________ P C—202-es parketta csi­szoló gép eladó. Horo- váth István. Bag, Sport u. 15. Bármilyen tevékeny­ségre alkalmas, jelen­leg is üzemelő üzlethe­lyiség Szigetszentmik- lóson eladó. 46 nm-es, saját tulajdonú, teljes közmű, irányár: 20 000 Ft/nm. Tel.: 772-383.___ V arrni tudó munkatár­sakat keresünk francia —magyar kft. fóti te­lephelyére. 229-690, 16 órától._________________ 2 helyiséges, szerelő- aknás műhely, 350 n.- öles telekkel együtt el­adó. Érdeklődni lehet: Nagy László. D&bas, III., Vörösmarty u. — Autómosó service. Minőségi fehérbor hektó® tételben ház­hoz szállítással is szo­lid áron kapható ter­melőtől. Ács né. Gyön­gyös Bartók Béla u. 51. szám. öriásvirágú. nemesített krizantém palánták kaphatók. Bélyegért árjegyzéket, küldök. — Kovács nyugdíjas. Bu­dapest. Népköztársaság 23 1061. Állványkölcsönző megnyílt. Érd IX. kér, Bogvó u 44. öriásvirágú krizan­témpalánták fehér és sárga: Polisade. Snow­don lila: Haliday. sár­ga: Connie Mayhew, Holland gelb, törpe fe­hér: Blanche. Megren­delhetők májusi, jú­niusi szállításra, pos­tán utánvéttel is. — Helyszínen szombat, vasárnap. Karikásné. Gödöllő, Hunyadi u. 50 2100, Bérbe vennék augusz­tustól 2 évre egy ta­nyát esetleg későbbi megvételre. Villany szükséges (legelő 3 tehén részére). Köves úthoz közel tejcsar- nokhoz nem messze Nagykőrös. Kecske­mét területén. Cím: Nagykőrös. Nyárkút- rét 9. Kerekes Régi. lekopott fürdő­kádak felújítása a helyszínen garanciá­val 568-3Ó3 167-047. Giliszta és biohumusz termelését, és értékesí­tését kezdte meg a Po- iimarket Gmk Tele­fon : 471-587, Cím: Bu­dapest IX.. Désl Hu­ber u. 22. m. em. 13. Félfogadás: kedd és csütörtök 14—18 óráig. Üjból gépjármű-közve­títés! Zárt telephellyel kedvezőbb feltételek­kel: VITESZ Vác Damjanich tér 6. — Te­lefonszám: (27)-11-213

Next

/
Thumbnails
Contents