Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-13 / 86. szám

IC PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM Ara: 4.110 forint 1989. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK A TESTÜLETEKBEN A Központi Bizottság üléséről JASSÚ MIHÁLY VASTAGH PÁL IMS. szeptember 23-án született Nagyszénáson. A szegedi József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett diplomát. Később itt dolgozott ta­nársegédként, adjunktusként, do­censként majd kari dékánként. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja KB Társadalomtudományi Aka­démiáján kandidátusi címet szer­zett. 1973-tól a KISZ KB Egyete­mi és Főiskolai Tanácsának elnö­ke, H973 és 1331 között a KISZ KB Intézőbizottságának tagja volt. A pártnak 1966 óta tagja. Vastagh Pált tavaly decemberben az MSZMP Csongrád Megyei Bizott­ságának első titkárává választot­ták. No’s, felesége nyelvtanár, két gyermekük van. volna a párttagság tömegeit, s méginkább megerősíteni a po­litikai munkát. Ez vissza nem térő alkalom volt. Azóta Ma­gyarországon felpörögtek a po­litikai események, s a tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy a kommunisták egy része ér­tetlenül fogadta a gyors moz­gást, zavarodottság mutatko­zott soraikban, és ez párton belüli tényezőkkel is magya- iá7bató. Ilyen eseménysoro­zathoz nem szokott a pártköz­vélemény, sokkolóan hatott rá (Folytatás a 3. oldalon.) Siíirös Mátyás fopílta a Olt küldöttségét Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke szerdán a Par­lamentben fogadta a Nemzet­közi Kiállítások Irodája (BIÉ) küldöttségét. Jacques Sol-Ro- land, a BIE elnöke elmondta, hogy előítéletektől mentes vizsgálatot kívánnak folytat­ni az 1995-re tervezett Bu­dapest—Bécs világkiállítás helyszínén. Küldöttségük tisztában van azzal, hogy Bu­dapesten még nem döntöttek a kiállítás pontos helyéről, s viták folynak a pénzügyi fi­nanszírozást illetően is. Utalt arra, hogy megítélése szerint közös gondok vannak mindkét fővárosban a külföldi vendé­gek, fogadását illetően. Kérdé­ses, hogyan tudjak meggyőzni a külföldi kiállítókat: vállal­ják azt a többletköltséget, amit a két kiállítási helyszí­nen való megjelenés jelent. Szűrös Mátyás utalt a dele­gáció felelősségére és kérte, hogy a bizottság tagjai ma­gyarországi látogatásuk befe­jezése után reális képet ad­janak az itt látottakról. Kifej­tette: a maga részéről híve a Bécs—Budapest világkiállítás­nak. Hangsúlyozta: országunk képes erre, és egy sikeres vi­lágkiállítás megrendezése ese­tén hazánk sokat nyerhetne. Folytatódjon a párbeszéd A reformszellem városi érvényesítése érdekében sárvári MSZMP-tagok megalakították a párt területi reformszárnyát. @ Az ELTE pártbizottsága a szocialista társadalom történel­mileg kialakuit modelljének átfogó megújítása mellett foglalt állást és tiltakozott a kormányzat szűklátókörű intézkedései miatt. © A Magyar Függetlenségi párt tárgyalásokat kezdemé­nyez valamennyi ellenzéki és kormánypárti szervezet részvéte­lével. © Az MIP elítélte á kormányzat megszorító intézkedé­seit. © A tegnap, befejeződött, a foglalkoztatásról és a műnk a- nélküliségről tartott országos konferencia résztvevői szerint a jövőben a kercslét-kínálatra épülő munkaerőpiacra van szük­ség. V?lc(!i egységet, az mszmp­nek helyi szinten'is!a demok­ratikus elvek megtartásával nyilvánosan j-cell politizálnia, s a tagságnak esélyt kell adni a beleszólásra. A párttagok valódi részvétele a döntések előkészítésében nem valamifé­le kegy, ’.hanem a vezetés ál­tal kötelezően biztosított fel­tétel. Valódi egységre van szükség, .amelyet nem felülről kell létrehozni — olvasható az MSZMP sárvári reformszár­nyának megalakulásáról ki­adott OS-közleményben. Kormányátalakítást az ELTE pártbizottság hárompon­tos állásfoglalásában annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a reformfolyamainak ki kall terjednie a társadalom gaz­dasági, politikai, valamint kul­turális és erkölcsi szférájára egyaránt, ideértve az állam­polgárok szociális biztonságá­nak garantálását is. Az OS-en keresztül nyilvánosságra ho­zott dokumentum szerint tart­hatatlan, hogy a kormány az ország gazdasági válsághelyze­téből adódó problémákat úgy próbálja megoldani, hogy an­nak terheit elsősorban a lakos­ságra igyekszik áthárítani. Ezért az ELTE pártbizottsága javasolja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága kezdemé­nyezze a kormányzat vonatko­zásában a fentiekből adódó megfelelő elvi és személyi konzekvenciák levonását. Tárgyalásokat A Magyar Függetlenségi Párt OS-hez el­juttatott nyilatkozata egyebek között azt tartalmazza, hogy a párt elítéli a konfrontációt, annak minden veszélyével e"yütt, s hangsúlyozzák, hogy a meghiúsult MSZMP—alterna­tív szervezetek kö^ti kerékasz­tal kudarcához nem a tárgyalá­sok hiánya, hanem a célok közvetlen, szervezetekre lebon­tott kimondása vezetett. Visszavonást. A Magyar Függetlenségi Párt, osztozva a magyar nép ismételt csalódásá­ban és fokozott elkeseredésé­ben, egyet nem értését fejezte ki az utóbbi hetekben hozott szigorító intézkedésekkel kap­csolatban. Mindezek alapján az egész magyar társadalom által kívánt kiegyezés érdeké­ben az MFP követeli a vám- és devizajogszabályok hátrányos elemeinek hatályon kívül' he­lyezését, az autópályadíjak be­vezetéséről szóló döntés azon­nali visszavonását, s a további áremelkedések megakadályo­zására hatásos központi intéz­kedéseket — olvasható a párt elnöksége állal az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben. Az autópálya-használati dij bevezetése ellen Országos és megyei tiltakozás A Hazafias Népfront Érd Városi Bizottsága legutóbbi ülésén egyhangú tiltakozását fejezte ki az autópálya-hasz­nálati díj bevezetése ellen, melynek műszaki feltételei nem megoldottak és egyértel­műen a lakosság újabb „nad- rágszíjszorítását” jelenti. Ezen túlmenően Érd városát közvetlenül is hátrányosan érinti, mivel megítélésük sze­rint a rendelet következtében az M7-es autópályáról a for­galom jelentős része áttevődik a városon átvezető 70-es, főút- ra. Ez Érd környezetére, köz­biztonságára. a város polgárai­ra nézve beláthatatlan követ­kezményeket jelent. A rendelet visszavonása mellett foglalnak állást és en­egyebek között azt állapí­totta meg, hogy a májusi pártértekezletek óta történ­tek hibák és tapasztalható volt bizonyos széthúzás is — mondotta egyebek között. — Ezért a tagságban megfo­galmazódott az az igény, hogy ütőképesebb csapatra van szükség és ez nem zár­ja ki a sokszínűséget. A mo­nolit egység igénye immár teljesen a múlté. A Központi Bizottság ülését követően Major László, a párt szóvivője az MTI munkatársá­nak elmondta: a testület" lé­nyegében saját munkamódsze­rével, stílusával foglalkozott ezen a tanácskozáson, Rendkí­vül önkritikus volt a munka- bizottság beszámolója, amelyet Grósz Károly terjesztett elő. Ebből kitűnt, hogy a pártérle- kezlet után eufórikus periódus következett be, azonban mint­ha az új pártvezetés, s maga az MSZMP is elvesztegette volna az időt. Az első hóna­pokban dinamizálni lehetett A fihxérínrh köszönhet k hírnevüket A szaméca biztos üzlet Közel három évtizede an­nak, hogy Tahitótfalun meg­alakult a Kék Duna Szakszö­vetkezet. A 2 ezer 300 hektár­nyi szántóterület egynegyedét a tagok, mint saját tulajdo­nukat művelik. A szövetke­zetnél tervezik a 42 hektár­nyi szőlőterület bérbeadását is. Ezzel a borivóknak kedve­ző növényi kultúrával a múlt század közepe óta nem foglal­koztak. Azon egyszerű oknál fogva, mert hazánkban annak idején itt pusztította el első­ként az ültetvényeket a hír­hedtté vált filoxéra. A króni­ka szerint, bizonyos Málnai Ignác szőlősgazda, olyannyira a leikéire vette, hogy az általa behozott amerikai alanyra ol­tott vesszők voltak a ludasoka baj megtörténtében, hogy rög­vest bűnbánatot gyakorolt, s kitűnő adottságú szamócákat telepített. A helybeliek annyi­ra megkedvelték az ízle­tes gyümölcsöt, hogy a mai napig kurrens terméknek szá­mít Tahitótfalun a szamóca. Az idén nyolcvan hektárnyi területet művelnek a tagok, s ebből 45 hektárnyit a pa­lánták tesznek ki. Budai Mi­hály, a szakszövetkezet elnök- helyettese elmondta, hogy ebben a növényben még nem csalódtak. Volt és lesz minden bizonnyal szamócaháború is, de legalább mozgásban lesz a piac! Annál is inkább, mi­vel ők kimondottan a belföl­di fogyasztóknak termelnek. Elvetették a lóbabot, s hoz­záláttak a mustármag földbe­juttatásához is. A látottak alapján bizakodónak ítélte meg a búzatáblák fejlődését is. Gy. L. Nemzetközi szakkiállítások Április 11-én a kőbányai vásárközpontban nyitották meg az Agromasexpót, a Hungaro- plastot, a Limexpót, a Mipelt, valamint az Expo Italia önálló olasz kiállítást. Több mint háromszáz hazai és külföldi cég, nagyvállalat állította ki termékei legjavát. A pénteki, áp­rilis 14-i zárás előtti napon is az érdeklődő tízezreké lesz a vásár területe. A legtöbb lá­togatót az Agromasexpo, valamint a nemzetközi könnyűipari gépkiállítás, a Limexpo vonzotta. Sikerrel szerepelnek az erős nemzetközi mezőnyben a Pest megyei ipar- vállalatok, mezőgazdasági cégek és vegyes vállalatok is. Az első három napon több, mint ötvenezren voltak kíváncsiak a szakkiállításokra. (Részletes beszámolónk lapunk 2. oldalán.) nők különböző demonstrációk szervezésével is hangot kíván­nak adni. Az Érd Városi Ifjúsági Szövet­ség is tiltakozik az autópálya­díj tervezett bevezetése ellen. A titkárok tanácsának kedden tartott ülésén döntöttek arról is, felkérik a körzet ország- gyűlési képviselőjét, hogy tá­mogassa tiltakozásukat. Hiszen a parkvárosi Volán-buszjára­tok az M7-eisen közlekednek, s az intézkedés bevezetése nyil­ván a viteldíj újabb emelésé­vel járna. A Magyar Demokrata Fó­rum százhalombattai szerveze­te nevében — csatlakozva gö­döllői barátaink kezdeménye­zéséhez — tiltakozunk az autópályákra , vonatkozó hasz­nálati díj bevezetése ellen! — így kezdődik az a nyílt levél, amelyet Derzsi András közle­kedési, hírközlési és építés­ügyi miniszternek. küldtek Százhalombattáról. A tervezett intézkedésük is­mételten a lakosságot sújtja, melynek nagy része már nap­jainkban is akadályozva van gépkocsijának használatában, mert a magas üzemanyagára­kat nem tudja kifizetni a fo­lyamatosan romló életszínvo­nala miatt. Ember- és társada­lomellenesnek tartjuk az in­tézkedést, mert azzal az elha­nyagolt és kis áteresztő képes­ségű mellékutakra kényszerí­tik a forgalom jelentős részét, így ott fokozódik az utak to­vábbi elhasználódása, növek­szik a balesetveszély, a zajár­talom és a környezetszennye­zés. Az autópálya-használati díj ellen az országban számos to­vábbi szervezet juttatta el til­takozását Németh Miklósnak, a kormány elnökének és Derzsi András miniszternek. így fog­lalt állást a KISZ budapesti küldöttgyűlése, több Hajdú- Bihar. Heves és Fejér megyei ifjúsági szakszervezeti csoport és termelőszövetkezeti párt- alapszervezet. 193«. május 21-én született Bu­dafokon. Eredeti foglalkozása ta­nító. Csepelen általános Iskolá­ban dolgozott előbb tanítóként, majd igazgatóhelyettesként. 19*4- től a XXI. Kerületi Tanács, ké­sőbb a kerületi pártbizottság munkatársa volt. A Szovjetunió Kommunista Pártja pártfőiskolá­jának elvégzése után a budapesti pártbizottságon dolgozott, isii­ben osztályvezető-helyettesnek ne­vezték ki. Ezt követően a KB apparátusába került. 1979— 1983-ig volt a XII. kerületi pb első tit­kára. 1983-ban a budapesti pb titkárává, 1958. június ÍT-én első titkárává választották meg. isis­től 3 évig KEB-tag volt, Í9S8-ban a KB tagja lett. Nős, felesége nyugdíjas pedagógus, egy gyer­mekük van. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága április 12-én ülést tartott. A testület Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta azt a jelentést, amelyet a párt vezető tes­tületéi munkastílusának és -módszerének tanulmányo­zására kiküldött bizottság készített. A munkabizottság a többi között megállapítot­ta, hogy a párt politikai, ideológiai és szervezeti gon­dokkal küzd, de már jeien vannak a kibontakozást, a megújulást jelző folyamatok is. A Központi Bizottság sze­mélyi kérdésekről is hatá­rozott. A testület titkos sza­vazással tíz új taggal bőví­tette ki a Központi Bizott­ságot. Elfogadta a főtitkár és a Politikai Bizottság le­mondását, majd ennek a testületnek a tagjairól is titkos szavazással határozott. A KB új tagjai: Barabás Já­nos, a budapesti pártbizott­ság titkára, Gábor András, a Tungsram Rt. vezérigaz­gatója, Gyuricsku Kálmán, a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság első titkára,- Karvalits Ferenc, a Zala megyei pártbizottság első titkára, Kiss Péter, a buda­pesti KISZ-bizottság első titkára, Kovács László kül­ügyminiszter-helyettes, Len­kei Csaba, a Salgótarjáni Síküveggyár villanyszerelő­je, Major László, a KB-iro- da vezetője, Mádlné Maár Ilona, a dunaújvárosi pb első titkára, Vastagh Pál, a Csongrád megyei pártbi­zottság első titkára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkára ismét Grósz Károly. A Politikai Bizott­ság további tagjai: Hámori Csaba, Iványi Pál,. Jassó Mihály, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Tatai Ilona és Vastagh Pál. A Központi Bizottság ülé­séről közleményt ad ki. A KB ülését követően Major László, a párt szó­vivője nyilatkozott a Ma­gyar Televíziónak: — A jelentés, amelyet most a testület megvitatott,

Next

/
Thumbnails
Contents