Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-12 / 85. szám
19*9. ÁPRILIS 12., SZERDA ^üHfop 5 Hozzászólás cikkünkhöz Mi fáj a csobánkaiaknak? Erdőtelepítés pály ázati támogatással Védőgyűrű Százhalombattánál Sajátos agitáció Vissza a régihez? Ügy hírlik, 1945 előtt nem volt ritka látvány a pesti utcákon az úgynevezett szendvicsember. Nyakába akasztva egy cég reklámja, vagy valamelyik terméké. Meghatározott útvonalon rótta a kilométereket. Az ötlet persze akkor sem volt eredeti, hisz Amerika nagyvárosaiban jóval korábban már alkalmazták a reklám, a figyelemfelkeltés mára már kezdetlegesnek tűnő formáját. Ám célra- vezetett. Igaz, állástalan diplomások, munkanélküliek kapva kaptak eme kereseti 'lehetőségen. Filmekből ismert az a kép, mely az egyik reggel a tővárosban a Blaha Lujza téri aluljáróban a munkába 'sietőiket fogadta. Fiatalember turistazsákjába ésúsztatta a feje fölé magasodó, jól látható transzparenst. A figyelem felkeltésének, az 'agitációnak sajátos, amolyan vissza a régihez formája ez. Ám ha tetszik, ha nem, személyre, személyhez szóló. Mert az aláírók az aláírást kérővel szót váltottak, olykor még vitatkoztak is. Nem a postás hozott borítékba zárt íveket — melyeket alá kéll íratni —, sokszorosítva, hogy ki-ki válassza ki a neki megfelelő megszólítást. S ha nem is eredeti az ötlet, más, mint az évtizedeken át megszokott, mechanikus agitáció. Tanulni nem ártana belőle — meggyőződés, szándék mellé nevet, személyiséget is szükséges adni. V. E. Ez év március 3-án lapjukban riport jelent meg községünk ellátásával kapcsolatban. Mindannyian olvasó emberek vagyunk, és különösen érdekel, ha a falunkkal kapcsolatos dolgokról olvashatunk — és a megjelent cikk adatai megfelelnek a valóságnak. No, pontosan az utóbbival van baj, tudniillik már az alcím kezdetében is sántít az igazság. „Se hús, se tej.” Ellenőrizhető tények szerint a húsbolt forgalma elég komoly, inkább az a gond, hogy erősen csökkent a fizetőképes kereslet. Hasonló a helyzet a zöldségboltban is, és az ajándékboltban is ahol a lakossági igényeknek megfelelően virágárusítással is foglalkoznak. Időközben — még a cikk megjelenése előtt — megnyílt a Főtéri falatozó is, mely sültek, szendvicsek, üdítők árusításával foglalkozik. Az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy az a kijelentés, miszerint „nem lelhet itt kapni az égvilágon semmit”, nem helytálló. A főtéri ABC-ról külön néhány tény: a bolt áruval történő folyamatos ellátása a szállítóktól, a nagykereskedelemben kapható áruféleségektől is függ. Számtalan esetben fordul elő, hogy a megrendelt áru egyáltalán nem, vagy csak később is kevesebb mennyiségben érkezik meg. Több ízben fordult elő mostanában, különösen tej- kenyér esetében, hogy a megrendelt mennyiségnél kevesebb érkezik, mert egy-egy számjegy lemarad a diszpozícióról, gépi számlázás miatt. Az ilyen esetekben a bolt dolgozói saját gépkocsival próbálják a közeli boltokból ,a hiányzó árut meghozni. Ez történt a riportkélszítés napján is. Dohányárut kizárólag az ABC tart. Előfordul itt is szállítási probléma, de szombat délutántól hétfő reggelig a községben egyébként sem lehet semmiféle dohányárut kapni. Az italbolt ugyanis kellő haszon hiányában nem tart; ilyen árut. A trafik egy éve bezárt, mindannyiunknak nagyon hiányzik, de nem tehetünk róla, mert az új elszámolási rendszerre nem mi köteleztük. Ami pedig a cikk bevezető mondatait illeti: „Hogy mi a bajunk? Az, hogy egy ócska falu ez, kérem!”. Ez enyhén szólva sértő ránk nézve, és a községet szerető, a községért dolgozó valamennyi lakóra nézve is. Az újságíró szuverén joga a riportalanyok megválasztása, és szerencsére a sajtó- szabadság biztosítja a vélemények közlését. De megint a valóság kedvéért hadd tegyük hozzá, hogy munkanapokon. délelőtt 10 órakor az italbolt előtt ténfergő egyének nagy része nem a munkában jeleskedik, hanem inkább nagyhangúságáról, demagóg megjegyzéseiről és a közönséges megnyilatkozásairól közismert” Községi Tanács V. B. Csobánka * 2 Szerkesztőségünk meg- ? jegyzése: Magunk is Iazon 2 vagyunk, hogy írásaink % megfeleljenek a valóságig niak. Mint írják — alátá- masztva kollégánk tapa.sz- £ talata.it —, „számtalan eset- í ben fordul elő, hogy a f megrendelt áru egyáltalán % nem. vagy csak később $ és kevesebb mennyiségben f étkezik meg.” Vagyis nincs. 0 Se Hej, se kenyér. És itelje- 2 sen mindegy, hogy a disz- ^ pozíció vagy a gépi szám- f lázás fogyatékosságai miatt $ üresek a pultok. f, Valóban az újságíró szu- f vérén joga, kiket választ f beszélgetőtársul. Ez eset- ^ ben „az italbolt előtt Itén- $ fergő egyéneken" kívül a $ twnács és a bolt illetéke- % seit is meghallgatta, véle- 0 menyüknek helyt adott, í Abban pedig egyáltalán f nem vagyunk biztosak, 7. hogy délelőtt tízkor csak lógósok lehetnek az utcán. % Mert elképzelhető, hogy ^ délut*nos műszakban dol- í ’’ eset^eü ]szabad4 vökről van szó. Gyermekkoromban lélegzetvisszafojtva olvastam kedvenc regényemben arról a küzdelemről, amelyet Abbie és Will Deal folytatott a préri homokján alk megállításáért. Aid- rich És lámpást adott kezembe az Ür című könyvében írta le az észak-amerikai kontinens nyugati részét betelepítő pionírok harcát. Mikor elérték céljukat az eikhós szekerek, a gyephantkunyhó felépítésével egy időben megkezdték a faültetést is az úttörők. Ez volt az első ténykedésük! A patakok part járói hatalmas fűzfa- és nyárfagallyakat emeltek ki. amiket széttördelve a házikók köré ültettek. Ezek a gallyak megeredtek. Gazdáik féltőn vigyázták növekedésüket, megóvták a jószágtól, hisz tudták, egyedül a fa, az erdő védheti meg őket a végeláthatatlan préri homokjától, amit egyre görget maga előtt a szél. Egy Oliver Johnson nevű fiatalember szerződést kötött a kormánnyal: tíz angol holdnyi terület befásí- tása fejében százhatvan holdat kapott az államtól. Tízéves program Igaz, ennek több, mint másfél évszázada, de azóta is fákkal, erdővel védekeznek a települések, az emberek a szálló por, s a levegőben messzi kilométerekre eljutó káros anyagok ellen. Sőt! így volt ez már évezredekkel ezelőtt is. Közben történelmi korokat hagytunk a hátunk mögött, háborúk jöttek, s mentek, feltalálták az atombombát, meghódították a világűrt, de a helyzet nem változott. Egy-egy új lakótelep felépítése után alig várják az utak mentén élők, hogy a házak elé ültetett csenevész bokrok, törékeny fák lombot növesszenek. Különösein olyan településen létfontosságú ez, ahol a közelben légszennyező források találhatók, mint például Százhalombattám A várost két oldalról „támadó” ipari kolosszusok, a DKV és a DHV egészségkárosító hatása már eddig is komoly fejtörést jelentett az érintetteknek. Mindenesetre a kellemetlen hatásokat csökkentendő tíz esztendővel ezelőtt a szakemberek kidolgoztak egy hosszú távra szóló programot. Ez a várost körülvevő zöldterület kialakításának a terve. Már erre is külön programot kell készíteni? Nagyapáink tervek nélkül ültették a fát, mégis volt elegendő — mondhatná akárki, de (csak félig van igaza. Valóban azt a húszhektáros területet egy esztendő alatt is be lehetne fásítani a város és a DKV között. Ám nem is annyira az idő, mint inkább a pénz hiánya miatt húzódik el tíz esztendeig a Battát körülvevő zöld védőgyűrü telepítésének a programja. Nyírek és tölgyek Százhalombatta tanácsa eddig hatmillió forinttal járult hozzá az erdősítéshez, hiszen a szükséges terület, mely korábban a helyi termelőszövetkezet tulajdona volt, kisajátítása is komoly pénzekbe kerül manapság. Hogyan tovább? Erről napjainkban tárgyal a város ve-4 zetősége a DKV-val. Ám, nagyon úgy néz ki, hogy végül is az összes költség nyolcvan százalékát a vállalat finanszírozza majd. Igen ám, de a város és a finomító által biztosított pénz még mindig nem elég az erdősítés teljes ősz- szegének fedezésére, s ezért a tanács pályázatot nyújtott be a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumhoz a hiányzó összeg elnyeréséért. Addig is azonban, míg a pénzügyi szakemberek döntenek a forintokról, az erdészek megkezdik a telepítést. Hogy milyen fákat ültetnek majd, az függ a talajtól, s attól, hogy melyik fajok felelnek meg legjobban a „védelmi feladatnak”. Elsősorban nagy- lombú, gyorsan növő fajtákkal népesítik be az erdőt. Lesz közöttük igénytelen, olcsó fa, de értékesebb, kényesebb is. A nyír, az amerikai nyár — nem az a szöszös — és a fenyő mellett ültetnek tölgyet is a szakemberek. Várhatóan 1991-ben nyolcszáz méter széles zárt véderdőgyűrű lesz a város körül. — Sajnos nem — hűti le lelkesedésemet Szekeres József tanácselnök. — Bármenynyire szeretnénk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy nyitott legyen az erdő. A korábbi tapasztalatok legalábbis erre figyelmeztetnek. Tavaly az ötéves nyírfaerdőt valaki meggyújtotta, s egy éjszaka alatt több százezer forint értékű, oxigént adó erdő semmisült meg, egyhektárnyi terület vált a tűz martalékává. Ezért egy része sétáló erdőként bárki számára megközelíthető lesz, a többit bekerítjük. A zaj ellen is Közben a város másik végén, az erőmű közelében is megkezdték az erdősítést. Itt csak kisebb foltokban telepítenek fákat, s elsősorban magasabb fajokat, főleg jegenyéket. Ezek nemcsak a levegőben található szennyezőanyagokat hivatottak megkötni, hanem a zaj ellen is védik majd a battaiak nyugalmát. F. A. M. Kutyáért kiáltanának-e ? Igazoltatás a tanyán Messzire indultunk akkor, korán reggel. A megye déli határára készültünk, mint arrafelé mondják, isten háta mögötti kis tanyákat felkeresni. Már előre örültem a találkozásoknak, hiszen sok tanyasival folytatott hosszú beszélgetéseim megszerettették velem ezeket a parasztembereket. Ok sohasem köntörfalaztak, az egyenes kérdésre mindig egyenes választ adtak. Igaz, nyíltságukat sajátos logikával magyarázták, mondván, hogy kezükből semmiféle hatalmasság nem veszi ki a ganajozó vasvillát, ha kimondják az igazat, azt, ami a szívüket nyomja, s ez netán fáj valakinek „oaafönt”. 4 atalin számára ez a nap is olyan- *■*' nak indult, mint a többi. Korai kelés, gyors reggeli Tamásnak, aki hétkor kezd a gyárban. Aztán szusszanás- nyi pihenő. Mivel az iskolában megkezdődött a tavaszi szünet, Tamáskát és Szilvit nem kell ébresztenie... Ennek örült. Mindig fájó szívvel hajolt reggelente a két gyermek ágya fölé, hogy megtörje a legszebb álmukat... A kislánnyal kevesebb baja volt. Igaz, ő már harmadikba járt, de a hétesztendős fiúcska sok bosszúságot okozott neki. Nemcsak azért, mert nem szerette az iskolát, hanem, mert sohasem akart időben kibújni a takaró alól. Ennek általában kapkodás lett a vége. Az asszony lehetett volna szigorúbb is a gyerekkel, de mindig a saját iskolás évei jutottak eszébe, ö is valami hasonlót érzett, s úgy is tett, mint a fia. Persze, az régen történt... Amíg a férje távozása után tett-vett a konyhában, az jutott eszébe, hogy mennyire megváltozott az elmúlt esztendők során. Az egykor szeszélyesnek, hóbortosnak vélt kislányból egészen más ember lett. Különösen az utóbbi évtized formálta át. Valamikor olyan volt, mint most a fia: sosem tudta, hogy valójában mit is akar. Percenként váltogatta a véleményét, szinte mindenről és mindenkiről. Kamaszként sem volt más. Sok mindenbe belefogott, de igazából semmi sem kötötte le a figyelmét. Az édesanyja meg az apja is sokat veszekedett vele. Persze ő csak megvonta a vállát, s közben már azon gondolkodott, hogy hová is kellene elmennie. A mozi egy idő után unalmassá, a tánc fárasztóvá vált. A barátok, ismerősök is sorra elmaradtak, mert nem értették meg, hogy mit is akar. Észre sem vette, amikor maga ellen fordította az embereket. Aztán összeakadt Tamással, akivel ugyan eleinte rengeteget vitatkoztak, néha szinte gyűlölték egymást, de lassan mégis összefonódott a sorsuk. Katalin korábban el sem tudta volna képzelni, hogy pont Tamás mellett fog megállapodni. Neki másféle ideáljai voltak. És ekkor változott meg. Az anyja azt mondta az esküvőn: most lettél igazából felnőtt, kislányom. S lám, lám a veretes bölcsesség sziklaszilárdnak bizonyult. Az első hetekben, szinte alig tudta felfogni, hogy már nincs egyedül, hogy a gondjait, örömeit megoszthatja mással is. Aztán rájött, hogy nemcsak megoszthatja, de segítséget is kaphat. Pedig Tamás nem volt túlságosan jómódú ahhoz, hogy ne kelljen reggeltől estig dolgoznia, túlórákat és mellékest vállalnia, hogy mindenük meglegyen. De annyira sohasem volt fáradt, hogy ne törődjön Katalinnal. Az asszony valójában akkor lett boldog, amikor megszületett Szilvia. Életcéljává vált a gyermek nevelése. Később jött Tamáska és az öröme csak fokozódott. Amikor három esztendővel ezelőtt beköltöztek a lakótelepi ház harmadik emeletén levő lakásba, Tamással abban állapodtak meg, hogy bedolgozást vállal. így ugyan kevesebbet fog keresni, mint korábban, de több ideje jut a gyerekekre. Ez az ő ötlete volt. Tamás inkább azt szerette volna, ha odahaza marad és nem vállal semmiféle pluszt. De Katalin ragaszkodott a bedolgozáshoz, mert mint mondta: minden fillérnek helye van. így is lett: varrást vállalt. A kész gyermekruhák, amiket csinált, ott sorakoztak az előtérben, a szállítókra várva. Délután kellett jönnie a kocsinak. Ezért aztán kicsit meglepődött, amikor reggelit adva a gyerekeknek, becsöngettek. Még tíz óra sem volt. Szilvia és Tamáska az utolsó falatokat nyelték le, míg a szállítómunkások a feladatuknak láttak. A gyerekek figyelték őket, majd elindultak utánuk. A ház előtt levő teherautó, a rakodótérbe kerülő csomagok látványa nem volt különösebben izgalmas. Szilvia azt mondta a másiknak: — Gyere, fussunk egy kört. Mindketten a játszótér felé lódultak. Ott nem volt most senki, mire Szilvia azt lihegte: — Elbújok, keress meg... Először jobbra, aztán balra futott, majd az egyik tízemeletes ház szélénél megállt. Óvatosan körülnézett, de nem látta sehol sem az öccsét. Kicsit lihegett még, majd az épület széléhez óvakodott, s a fal mögül kilesett a másik oldalra. Tamáska ott sem volt. Egy középkorú asszonyt látott a gyalogjárdán, aki táskával a kezében valószínűleg a boltba igyekezett. Mielőtt visszahúzódott volna a fal mögé, két fekete sísapkás alakra lett figyelmes. Ezek ketten, ahogy az asszonyt közrefogták, pontosan olyanok voltak, mint a filmeken a rossz emberek. Bár a szülei nem nagyon engedték, hogy a televízióban akármit megnézzen, azért jutott neki is néhány izgalmas filmkocka. De ez most nem a televízió volt! Szilvia csak azt látta, hogy az egyik álarcos az asszony kezéből kitépi a táskát, míg a másik a nő fejére sújt, aztán elrohannak mind a ketten. De nem azonos irányba. A táskás feléje lódult, míg a másik az épület túlsó végét célozta meg. A gyerek mozdulni sem tudott. Reszketve a falhoz lapult és sírással küszködött. Az álarcos már egészen közel volt hozzá, amikor egy mozdulattal letépte magáról a maszkot és a zsebébe gyömöszölte. A kislány csak ekkor döbbent meg igazán. Ismerte ezt az alakot. A testnevelő tanáruk fia volt... Gyakran bejárt az iskolai tornaterembe az apjához. Jóska, igen, így hívják. Középiskolás, most fog érettségizni. Ezt mind az apjától tudja, hisz az mindenkinek eldicsekedett a fiával, aki — szerinte — kiváló sportember. Szilvia a falnál lapult. A szíve rettenetes iramban kalapált. A táskás közben elérte a lakóház szélét, s elszáguldott az épület mellett. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a falnál ácsorgó kislányt észre sem vette. Szilvia megfordult. Akkor látta meg az öccsét, aki gondtalanul hintázva a téren, feléje integetett... Csitári János Míg a kilométereket falta autónk, korábbi, tanyasi élmények jutottak eszembe, például a fiatalasszonyról és két tizenéves fiáról, akiket három napra elvágott a hó a külvilágtól, s lapáttal a kezükben indultak a segítség elébe. Már félúton voltak a legközelebbi tanyához, amikor észrevették, hogy valahol messze, velük szemben valaki szintén lapátolja a havat. A szomszéd volt az. Hozzájuk igyekezett, hogy megkérdezze, nincs-e szükségük valamire, hiszen tudta, hogy a családfő munkahelyén rekedt, a távoli faluban. Más alkalommal éjjel tízkor még valahol délen egy kis tanyán beszélgettem a gazdasszonnyal, az állatorvossal és egy szomszéddal. Egyszer csak váratlanul kitárult a nyári konyha ajtaja, s beköszönt a másik szomszéd, aztán a harmadik, a negyedik, az ötödik. Egymásnak adták a kilincset a tanyagazdák, mert valahogy híre ment, hogy újságíró járja a vidéket, s érdeklődik mindennapi dolgaik, gondjaik felől. Persze senki sem jött üres kézzel. Ki az egy órája még kés alatt visító hízóból hozott kóstolót, ki a házi borából, ki meg valamilyen saját termésű gyümölccsel állított be. Az asztalra fehér abroszt terített a gazdasszony, s nekiláttunk csemegézni, miközben megeredt a szó, s nem is halt el éjfélig. Azon az egy éjszakán többet tudtam meg a tanyasi emberek életéről, mint_ máskor egy egész nyáron át. S azok a barátságos, nyíltszívű emberek abban a biztos tudatban mentek haza, hogy orvosolják majd bajukat. Az emlékek sora megszakadt, amikor megpillantottuk az első tanyát Dömsöd után. Nagy rendetlenség fogadott az udvaron. Látszott, hogy minden ideiglenes, kivéve a nagy házat, ahol a család jól berendezett otthont alakított ki magának. A gazdasszony egyedül volt otthon, a férfiak a határban dolgoztak, szántottak, trágyáztak, vagy fuvaroztak. Julis néni meglepődött, hogy miért éppen rájuk kíváncsi az újság. Hitte is, nem is az okokat. Előbb hímezett-hámozott, végül kibökte, hogy: ugyan igazolja már magát az úr, valóban az-e, akinek mondja magát. Hát ekkor már ketten voltunk meglepett emberek a nyári konyhában, de ha ez a kérés, elő az igazolvánnyal! Az asz- szony kézbe vette az iratot, forgatta, nézegette. Betűről, betűre elolvasott mindent, majd megnyugodva visszaadta az igazolványt. — Ne haragudjon az úr. de más ma már a világ. Más a tanyavilág is. Sok ügyeskedő, mézes-mázos szavú ember jár errefelé. Bekéredzkednek a tanyákra, s mindig tele kézzel távoznak, akárhogy figyelünk is rájuk. Nemrég néhány suhanc ellopott tőlünk egy gerendát, s kirakta a kövesútra, hátha rászalad egy autó — kezdi mentegetőzve a gazdasszony, majd sorolja, hová, mikor törtek be, melyik tanyáról mennyi birkát hajtottak el nemrég. S miközben mesél Ju]is néni, azon gondolkodom, hogy érdemes volna utánajárni, félnek-e mások is az idegentől itt az isten háta mögött. Vajon mit szólna a gazda manapság, ha megint bekopognék hajnali háromkor? Behívnának-e, avagy a kutyáért kiáltanának? Aszódi László Antal Tanúként (?)
