Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
i_Vr oJ(_o PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII, ÉVFOLYAM, 78. SZÁM T1NACS LÁPJA Ára: 5,30 forint 1989. Április 2., vasárnap Politika a házfalon ® Vidéken nincs reformszárny? ® Az utolsó munkás- igazgaíó® Most már mienk a lelkünk Egyforma legyen sas és bagoly? Az elfoglalt ország S zavakból kovácsolt böllérbicskákkal már ezt is kikezdték. Kikezdték, mert hogy nem április negyediké, hanem tizediké, sőt tizenhármakká, esetleg tizenötödike, nem Nemesmed- ves, hanem... s egyébként is: miért fel- szabadulás? Miért, amikor a hadi jelentések, a napiparancsok az okkupácia, az elfoglalták fogalommal éltek, amikor kitüntetést osztottak ilyen indokolással... ? ! Szavakból kovácsolt böllérbicskákkal tehát már ezt is kikezdték. Óvatoskodva persze. Hogy így, hogy úgy, esetleg, lehetséges, talán.. S különben i|: ha ők elfoglalták ezt, azt, amazt a területet, települést, akkor mi miért mondanánk mást? ! Rendben van: ezt az országot elfoglalták. El kellett venni minden talpalatnyi földet az országot megszállva tartó német haderőtől. az azzal még mindig szövetségi közösséget vállaló magyar csapatoktól, majd a nyilas hordáktól is. S amit elvettek, azt — aki a legkisebb mértékben is ismeri a katonai műnyelvet, az tudja, a kifejezések mit fednek — elfoglalták: tartósan ellenőrzésük alá vonták. Az elfoglalás pillanatában azonban az ott élőknek a döntő része — nem mindenki, s aki nem, tudta, oka van rá — felszabadult. Felszabadult a Horthy-rendszer szellemi-fizikai kalodájából — avagy már várható ennek átértékelése is? —, a félfeudális, félkapitalista, de a szó klasszikus értelmében polgárinak semmiképpen nem nevezhető gazdasági-társadalmi viszonyok béklyóiból. Felszabadult a háború lidércnyomása alól, felszabadult a felkoncoltatik ördögi köreiből ... Ha nem ez történt, akkor véljük bolseviki praktikáknak — megtekinthetők a megyei levéltárban — azokat az eredeti dokumentumokat, kezdetleges plakátokat, jegyzőkönyveket, amelyek az első lélegzet- vétel perceiben keletkeztek, s amelyek ismétlődő vezérfogalma a szabadság? Elfoglalt országban: szabadság? A szavakból kovácsolt böllérbicskákkal hadonászóknak nem tűnik fel ez az ellentmondás? Avagy a tévedések. a hibák, a bűnök elutasítása mellett és azok ürügyén itt már valami egészen másról van szó... ? ! Ne feledjék a böllér- bicskák bajnokai: azért még ennek az országnak vannak ötven-, hatvan-, hetvem- esztendős lakosai is, olyanok, akik megélték, átélték azokat a napokat, heteket, hónapokat, akiket nem kell felvilágosítani arról, mi történt: tudják. Tudják, mert látták. Mert rettegtek és az örömtől sírtak, mert látták a halottakat, a romokat, a kenyeret osztó és a zabráló katonát, mert éhezve is dolgozni kezdtek, rongyosan is földet osztottak, tudtak a malinki robotról és mégis dörgő tapssal fogadták azt a tisztet, aki a gyűlésen azt mondta, most már a tiétek lesz ez az ország... Lett, nem lett? Keserves önvizsgálatok idejét éljük. Csakhogy: nem élhetjük a hamisságokat uj hamisságokkal felváltók korszakát. Azokét, akik azt sugallják, akik azt szónokolják, írják, itt minden rossz negyven, de még inkább, negyvennégy esztendeje kezdődött. Akkor, amikor ezt az országot elfoglalták ... Nem egy pártállambeli párttollnok bölcsessége, hanem egészen másvalakié. John Kenneth Galbraithé. Ö írta az Egy kortárs emlékeiben: „Azoknak, akik az éppen divatos hiedelmeket szajkózzák, nem bírálóiktól kell félniük, csupán az igazság kiderülésétöl.” Mennyi helyen lehetne manapság kifüggeszteni ezt... ! Keserű, az ünnephez nem illő szavak? A valóság keserű! Mert egyszerre kell szembenéznie a társadalomnak politikai, gazdasági hibák hegyeinek következményeivel, halasztott, félig megtett, félbehagyott reformok hatásaival, tévútnak bizonyult politikai megoldások szülte megoldatlanságokkal és az e percben lett bátrak, demokraták, leleplezők, igazságbajnokok siserehadával Azok siserehadával, akik minden mellé kérdőjeleket raknak, akik tetemre hívják azokat, akik már régóta küzdenek, _ vere- kednek, hogy a demokrácia demokrácia, a szocializmus szocializmus, a párt párt, a néphatalom néphatalom lehessen, legyen. Egyszerre kell szembenéznie a társadalomnak, a társadalom intézményeinek, elsőként a Magyar Szocialista Munkáspártnak az út- tévesztés, a bizalomvesztés, a modellhiány iszonyúan bonyolult hatásmechanizmusával és e mechanizmus működése következményeivel, s ugyanakkor annak lehetséges veszedelmével is, ..hogy a rosszat egy kisebb rosszal cseréljük fel. és hogy az ország szekerét sánta versenyparipák helyett sánta szamarak fogják húzni.” Nem akárki mondotta ezt. A szavak elhangzásának ideje 1956. június 27-e, helye a Néphadsereg Tiszti Háza a fővárosban, foglalata a DISZ Petőfi Körének ún. újságíróvitája, s a beszélőt úgy hívták: Déry Tibor. Ugyanott tartanánk, mint akkor? Dehogy ! Akiknek semmi más, pusztán alibiként használt spanyolfal a történelem egy- egy szakaszának metszete, azoknak a hasonlóságok és a különbözőségek tetszés szerint kínálnak fel szópokolgépeket. Bárhol elhelyezhetők, bármikor robbanthatok. S balról is, jobbról is milyen nagy a keletje ezeknek a szópokolgépeknek! Ellenforradalmi veszély—visszarendeződési veszély. Polgári restauráció—neosztálinisták. Reformradikálisok—fundamentalisták. Népfelkelés—ellenforradalom. Ilyen, meg ezer hasonló fogalom állítható ellentétpárba napjainkban. mert régen volt annyi prófétája a jövendőnek és inkvizítora a múltnak, mint napjainkban. Próféták és inkvizítorok e különös seregének közös jellemzője, szinte létezésének a lényege: a fanatizmus. A csak nekem van igazam, a csak nekünk lehet igazunk gondolkodás- és magatartás- mód napjainkban szinte egyedüli belépőjegy a politikai porondra. S nem most, hanem a már említett helyen, időben és Déry szájából hangzott el az is, hogy „Isten látja lelkemet, nem szívesen védem meg mai vezető politikusainkat, de ha azt nézem, hogy ki mindenki támadja őket, olyanok, akik azelőtt szemöldökrántásra lépegettek és visszatartott lélegzettel figyeltek hátuk minden rezzenetére, de ma hirtelen elejtik őket, hogy helyükre kerülhessenek, ha ezt látom, akkor szinte kedvem kerekedik megvédeni a régit ez ellen a csírázó új ellen. Szinte-szinte az a meggyőződés kerekedik bennem felül, hogy tiszteletre méltóbb a régi tévedés, mint ez az új kapaszkodás. A feladat azonban az, elvtársak, hogy mindkettővel leszámoljunk.” Valóban ez, a mindkettővel való leszámolás a feladat ma is. Ügy kell szembenéznünk múltunkkal, hogy hű történelmi keretbe helyezzük el a történteket. Nincsen veszedelmesebb, következményeiben oktalanabb, módszereiben tudománytalanabb eljárás, mint mai ésszel, a mai politikai közegből kiindulva azt kérdezni: miért nem úgy történt, ahogyan ma cselekednénk?! Aki nem akarja érteni a hadijelentések és a politikai nyilatkozatok szóhasználatának eltéréseit, aki nem kíván különbséget tenni a megszállás, az elfoglalás, a felszabadítás társadalom-lélektani jelentéstartalma között, aki aktuálpolitikai érvanyagokért tépi fel ez így-úgy begyógyult, bekötözött sebeket. aki nemzeti tragédiákat használ fel grádicsként személyes továbbemelkedése és antidatált feddhetetlensége érdekében, nos az, vezérelje bármily tisztességes szándék is, nem katonája, hanem sírásója annak a küzdelemnek, amelynek tétje valóban történelmi: a megélhető szocializmus. A közelmúlt ünnepe, március tizenötödike mutatta meg a megyében, milyen szoros kötés tud lenni a nemzeti jövő a sokféleképpen gondolkodók között is, nemhogy a sokféleképpen gondolkodók, de cselekedni egy irányban akarók táborában. Illúzió lenne ennek a tábornak a feltételezése? Aligha! Ma úgy köszöntjük április negyedikét, hogy erős a hitünk benne: a társadalom döntő része, a társadalom szervezeteinek döntő hányada nem lök félre semmit abból, ami érték, ami szép, ami emberi abból a negyven, negyvennégy, száz, ötszáz, ezer évesnél is régibb múltból: történelmünkből. L elkesedés és aggodalom: testvérként él bennünk.. Lelkesítőek a lehetőségeink, táguló cselekvési határaink, a mai világ közvetítette kihívások. S aggodalmak fészke, hogy nem hagyjuk-e veszni a lehetőségeket, nem véljük-e pusztán akarati tényezők függvényének a kevésbé nehéz megélhetés alapjainak a lerakását, nem hisszük-e megváltásnak, minden bajunkra megoldásnak a demokrácia formális intézményrendszerének a kialakítását. Testvérként él bennünk lelkesedés és aggodalom ezen az ünnepen, mert ezerszer ezer a jele a rossznak, a rútnak, a hamisnak. Az egyik percben hiszünk, a másikban tagadunk, az egyik órában áldunk, a másikban átkozunk, az egyik napon úgy érezzük, megváltatunk, a másik napon úgy látjuk, elkárhozunk. Magunkkal küzdünk: magunkért küzdünk. S ebben a küzdésben adunk és kapunk sebeket, győzünk és vesztünk, mert csak így, ezen az áron lehetünk mások, s tehetjük mássá azt a világot, amely körbe fog bennünket. S mássá kell lennünk, mert — az Athéni Timont, azaz a kiapadhatatlan kútfőt, Shakespeare-t idézve — „soha sincs oly nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne.” ÉLJEN ÁPRILIS 4.!
