Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-08 / 82. szám

MF.iiYF.t 1989. ÁPRILIS 8., SZOMBAT 9 Hegymászó hajók és egyéb érdekességek (1/ A Duna hivatalos és igazi forrásánál J Háromrészes sorozatot írt lapunk számára az épülő Duna— ^ Rajna—Majna-csatornáról Czmarkó Gyula váci olvasónk, aki a t Hungarocamion gépkocsivezetőjeként többször is járt a helyszí- | nen. Az alábbiakban ezt adjuk közre. A következő részt a jövő z szombaton közöljük. Gyermekkori szenvedélyem csilla­píthatatlanul él bennem tovább. Ak­kor még gyalogosan, később kerék­párral kerestem fel a kisebb-na- gyobb vízfolyásokat. Az utóbbi évek­ben már az országhatárok sem je­lentettek akadályt. Bármilyen óriá­siak és lenyűgözőek is a tengerek, mégsem tudtak annyira lekötni, mint a Duna. Kimondhatatlan él­ményt jelentett számomra a Duna- áttörés megtekintése a Kazán-szo­rosban és a Sváb Alpokban. Kiha­józni a Sulinai-ágon a Fekete-ten­gerre. felfedezni a Duna forrását, Donaueschingenben a hivatalosat, és a valódit 1078 méter magasan Ka- tzensteig falu határában, vagy meg­csodálni annak az Inn folyónak a forrásvidékét — egy’ gleccsertóból indul vízeséssel —, amelyik a dunai árvizek kialakulásában a legnagyobb jelentőséggel bír. Ezeknél is fonto- sabbak számomra az emberi alko­tások: a hidak és a duzzasztóművek a Dunán. Mostanság kamionnal járom föld­részünket, kis szerencsével útjaim úgy vezetnek, hogy megismerhetem a legújabb alkotást, a Duna—Rajna— Majna-csatorna minden részletét. Korábban szabályozták a folyókat, hidakat és duzzasztóműveket épí­tettek. különösebb népellenállás -nél­kül. Ma már nem így van, ha mások nem, hát a környezetvédők hallatják szavukat. De nemcsak időben, tér­ben is vannak ilyen különbségek. Most épül a bős—nagymarosi víz­lépcső alig kivédhető támadások pergőtüzében. Nem árt tudni arról a nyugatnémet — főleg magyar nemzetiségű — ..csoportosulásról, amely az építkezés folytatása ese­tén mindenféle tőkés kölcsön meg­vonásával fenyegette meg a magyar kormányt. Ez azért érdekes, mert éppen a Dunával kapcsolatos az a természetátalakító építkezés, amely az NSZK területén folyik. Ugyan­akkor ott az építőknek nemigen kell tartaniuk még a zöldektől sem. Mit értsünk a Duna— Rajna—Maj- na-csatornán? Az építők, a németek saját nézőpontjukból használják a rövidítést: RMD =■ Europakanal— Rhein—Main—Donau. A szó szoros értelmében vett csatorna Nürnberg környékén Riedenburg és Bamberg közötti szakasz, amely az Altmühl, Sulz, Rednitz és Regnitz vízfolyá­sok mentén húzódik többnyire, a folyómedrek felhasználása nélkül. Mások a csatornához sorolják az Altmühl mélyített és szélesített sza­kaszát is Riedenburgtól Kelheimig, a torkolatig. A kivitelezők meghatáro­zása szerint az elnevezés alatt kell érteni a Dunát is Jochensteintől (osztrák—NSZK határ) Kelheimig és a Majnát is Bambergtől Aschaffen- burgig. A Duna és a Rajna összekötésének terve nem mai keletű. Már Nagy Károly hozzáfogott a csatorna meg­építéséhez a 8. század végén. A mun­kát majd ezer évvel később, 1836— 1845-ig I. Lajos bajor király (1825— 1849) folytatta, ekkor készült el az 555 kilométer hosszú Ludwig-csator­na. A most befejezéshez közeledő munkálatokhoz 1922-ben kezdtek hozzá, miután 1921-ben megalapítot­ták a Rajna—Majna—Duna Rész­vénytársaságot, az RMD AG-t. Egy kis szerep a magyaroknak is jutott az Európán keresztüli hajózásban, a csatorna reklámozásában. Széchenyi Ödön 1867-ben a Hableány T-gyel Budapestről a Duna, az Altmühl, a Lajos-csatorna, a Regnitz, a Majna, a Rajna, a Rajna—Marne-csatorna és a Marne vízi úton eljutott Párizs­ba, Ezt a bravúrt ismételje meg,.,?- váci Szabadi Kálmán hajóépítő és feltaláló három társával együtt a Hableány II-vel 1977. szeptember 6. és 29. között, ök viszont nemegy­szer kényszerültek partra emelni ha­jójukat a Ludwig-csatorna haszná­laton kívüli állapota és a DRM-csa- torna egyes szakaszain folyó épít­kezések miatt. Czmarkó Gyula- Az ősember is így csinálta: pattintotta, ékelte,bunkózta a követ. Tőkhegyen, a Rozmaring Ter­melőszövetkezet kőbányájában is mintha megállt volna az idő, csak a fal lerobbantása az, ami jelzi a haladást. Véső. nagykalapács, az ék és az emberi erő veszi fel a versenyt a kő kémétíységéVel. Ma már csak tucatnyi ember végzi a dolgát, napbarnította, szélszántotta arcuk, kemény kézszorítá­suk árulkodik mesterségükről. Nehéz fizikai mun kával évente mintegy 1100 tonna kvarchomokkő- vet fejtenek és faragnak a tökhegyi bányában. Kép és szöveg: Hancsovszki János Hä harc, legyen harc! (24.) A csatabárd kiásása Maga Rókás Józsi sem gondolhat­ta néhány héttel ezelőtt, amikor az , iskolások nemes vetélkedőjén a mikrofonhoz tántorgott, hogy milyen hamar értelmet adnak az esemé­nyek ama rigmusának, miszerint „Uborkát vess, ne tököt, / válassz tanácselnököt!’’. Mert bizony ezen a péntek délutánon Harács Tanácsá­nak elnöki székébe új embert emelt a közakarat. ■Az esemény úgv kézdődött, mint megannyi más alkalommal. A Def- terdári Tanács nagy tapasztalatú képviselője, Solt elvtárs most is ko­ra délután érkezett egy nagy fekete kocsival. A kis dundi Porkoláb Sa­rolta tanácstitkár most is idejében szólt. Harsány Ivónak, a Defterdári Hirmondó rovatvezetőjének, hogy meg ne próbáljon bent maradni a tanácsteremben, mert se rá, se a falura nem tartozik, miként véle­kednek a tanácstagok a jelöltről. „Undorító ribanc vagy!” — gondol­ta főágában Harsány Ivó és vélemé­nyét hangos szóval így fogalmazta meg: „Teljesen igaza van, kedves elvtársnö, úgy cselekszem, ahogy kí­vánja”'. Most is zászlók lobogtak a tahácsháza bejárati ajtaja fölött, s pattogó zeneszó áradt a villanyosz­lopokra erősített hangszórókból. A kezdet tehát semmiben' sem különbözött a szokásostól. Bezzeg a befejezés! Istenem, a befejezést Solt elvtárs például de nagyon szeretné elfeledni! Tyukodi Anasztáz, akit egyhangú lelkesedés támogatott a választás perceiben; akinek emberi kiválósá­gát/ előbb Solt elvtárs, aztán Békés János párttitkár. Jóvári Károly nép­frontelnök versengve dicsérte: aki maga mögött tudhatta a Wolfhauser Emlékbizottság es a Szelim-Szent- marjosi Társaság nagy befolyású tit­kárainak a támogatását is, a voksok összeszámolását követően úgy ren­delkezett. hogy. a mikrofon vezeté­két csatlakoztassák a hangszórókra, mert egész Harács lakosságához kí­ván szólni. — Szép gondolat, szép gesztus — állapította .meg Solt elvtárs. Derű­sen mosolygó ábrázatáról bárki azonnal megállapíthatta, hogy vi­lágéletében bátran dacolt minden­fajta szeszfogyasztást korlátozó ren­delettel. Az első meglepetést az váltotta ki a jelenlévők soraiban, hogy Tyuko­di belső zsebéből előhúzta előre megírt beszédét, s annak egyik pél­dányát kitüntető szívélyességgel ad­ta át a most már a tanácsterembe beengedett Harsány Ivónak. Kezet fogott az újságíróval, még meg is ölelte a toll jeles mesterét, aki meg- serftmisítően gúnyos pillantással mérte végig ezután Porkoláb Sarol­tát. — Harács polgárai, honfitársaim! — kezdte meg beszédének felolvasá­sát Tyukodi Anasztáz. — Ma bizal­matokkal ajándékoztatok meg en­gem, mintha azt mondtátok volna: Anasztáz, segítsd Harácsot kiemelni az ismeretlenség homályából! Eskü­szöm tinéktek, megteszem! Pályás koromban házunk eresze alatt fecs­ke csicserékelt felettem, s gólya ke­lepeit a kémény tetején. A fecske is, a gólya is harácsi volt, sok ezer kilométerről minden évben vissza­tértek, mert úgy érezték, ahogy én is éreztem és érzem ma is: Harács a legszebb falu az egész világon! És micsoda lakosai vannak! Nézzetek egymásra és feleljetek nekem: van-e különb ember nálatok bárhol a vilá­gon? Megmondom nektek: nincs, nincs sehol. Mutassatok nekem egy olyan szénakazal-formázót például, mint amilyen Nevetős Tóth Dani bá­csi! mutassanak nekem egy olyan terménydarálóst, mint amilyen Há­jas Lajos, aki ráadásul olyan téved­hetetlen ítéletű futballbíró is tud lenni! Mulassanak nekem egy olyan lelkipásztort, mint Apostol Loránd, aki a méztermelésben is úgy jeles­kedik! Hadd lássam csak, melyik faluban akad az alternatív szerveze­teknek olyan két csupa szív titkára, mint Csámpa Emánuelné és özvegy Csipegető Károlynál Vagy tud-e va­laki csak egyetlen települést is em­líteni, ahol a termelőszövetkezetek élén egy Wolfhauser gróf és egy Szelim pasa ükunokái fáradoznak éjt nappallá téve azért, hogy Harács jövőjét bearanyozzák? De akkor kérdjétek hát meg tőlem, miért fa- csarodik el a szívem a bánattól és a keserűségtől! — Mi bajod, Anasztáz, mi bánt? — Az óriási hangerővel elhangzó kérdés Csámpa Emánuel torkából tört elő a tanácsháza előtti téren. Tyukodi meglepődve kipillantott az ablakon, s nem akart hinni a szemé­nek: szavainak hatására már ott to­longott a falu apraja-nagyja. Egy parányit változtatott a szövegen és mondta tovább, miközben Solt elv­társ lapos pillantással kezdte mére­getni az új tanácselnököt. — Megvallom tehát mert kérdi­tek: Harács nyakára sokszor küldtek idegen vezetőket. Ha Defterdáron valakiről kiderült, hogy hülye vagy csaló, az Harácson tollasodhatott to­vább. Már ott tartottunk, polgártár­saim, hogy féltettük korrupt veze­tőinket is, nehogy még éhesebb ide­gen telepedjen a helyükbe! — Elég, megtiltom! — kiáltotta magából kikelve Solt Alfréd. — Mit merészel maga! Ezért felelni fog! Tyukodi zsebre tette a papírt. Har­sány Ivó villámgyorsan jegyzetelt. — Hallották odakint is? Solt Alf­réd defterdári elvtárs most harag­szik. Én meg azt mondom, kedves Solt elvtárs. a jövőben, ha jönnek, nem érdemes nyitva hagyniuk az autó csomagtartóját, mert hazafelé is csak az lesz benne, amit idehoztak. — Rágalmazni mer?! Ezt még megbánja! — kiabálta Solt Alfréd és kirohant, de aztán erősen meg­szeppenve visszatért. — Ami megtörtént, hát megtör­tént — mondta higgadtabban Tyu­kodi, mert észrevette, hogy túlságo­san felszította a közhangulatot. — Arra vigyázzunk együtt, hogy ezen­túl tisztábban élhessünk! Amíg Ha­rács népe mellettem lesz, senkitől sem félek. Sohasem lesz titkom a fa­lu előtt, a sajtó képviselőjét is utol­jára tiltotta ki a teremből Porkoláb Sarolta. Ha még egyszer megpróbál­ja, költözőmadárrá válik, visszatérés nélkül. Harsány Ivó kezében remegett a toll a boldog izgalom miatt. Milyen kár, gondolta magában, hogy tudó­sításom legjobb részeit főszerkesz­tőm laza csuklómozdulattal kihúzza majd. Tyukodi ezután programját fejtet­te ki. Lesz gáz; a kötvények értékét kamatostul visszafizetik; hatalmas idegenforgalom alakul majd ki a fa­luban, aminek következtében az in­gatlanok értéke megsokszorozódik. Fabiléki Hátinagy Gerzson megfesti a történelmi csataképet, amelyről az utódok évszázadok múltán is láthat­ják majd, milyenek voltak őseik, akik nem sajnáltak a képrekerülésért egy kis pénzt, — Kérlek alázattal, már teljesen kiérleltem a kompozíciót! — kiál­totta a tömegből a falu naiv művé­sze. — Hallgasson ide mindenki! —■ szólalt meg Csámpáné. — Köszönt­se Anasztázt a Wolfhauser-induló! Ágyassy úr, hadd szóljon! Az önkéntes tűzoltók zenekara büszkén rázendített. A tömeg a ze­nekar köré csoportosult. Ezt hasz­nálta ki Solt elvtárs a távozásra. De indulása előtt odaszólt Tyukodinak — Maga ásta ki a csatabárdot, maga fogja megbánni! — Ha ilyeneket mond. elvitetem magát egy alkoholelvonó-kúrára! — válaszolt Tyukodi tréfásan, de Solt elvtárs olyan arcot vágott, mintha most jutott volna tudomására, hogy mégsem kapja meg selejtáron a va­donatúj építőanyagot az újabb nya­ralójához. Cseri Sándor Éjjeli pillangók között Jércike Ezekben a hetekben kerül a köny­vesboltokba Kisgergely József Éjjeli pillangók között című kötete, amely a bárok jellegzetes figuráit, az éj­szakai életet mutatja be — közelről. A szerző ugyanis hosszú ideje revü- műsorok szólótáncosa az egyik leg­nagyobb fővárosi bárban! Portré- gyűjteményéből adunk ízelítőt. Jércike — mert így becézték — jérce korában került a bár falai kö­zé, tizenhét évesén. A főbejáraton még be sem engedték volna, de a színpadon már szabadon lengette szép, fiatalkorú mellét. Vidékről jött a fővárosba szerencsét próbálni, mint a népmesékben. Szövőnőként kezdett dolgozni, de gyorsan bele­unt a nehéz munkába, s a revüszak- mában próbálkozott. Egyszer aztán megtörtént a baj: apja fél év múltán gondolt egyet, felkerekedett, hogy már csak meg­nézi, mit csinál az ő kislánya abban a híres mulatóban. A lány sápadtan esett be az öltözőajtón: — Gyerekek, itt. az apám ... Ha meglát a színpadon félmeztelenül, agyonüt! Nosza, összedugták a fejüket a kolléganők, mit is lehetne ten­ni. Nem volt könnyű á lecke, hi­szen a lány mindvégig fedetlen ke­bellel látható a műsorban. Az ügye­lő megértő segítségével alaposan felforgatták a szereposztást, a mű­sorra rá sem lehetett ismerni, de szerencsére a lány szerepkörére sem. Ki figyelt arra, hogy olyan számok­ba is be kellett állnia, amelyekben sohasem szerepelt. Mosolyogva csetlett-botlott, a többiek finoman rángatták-lökdösték az adott" térfor­ma szerint. Tökéletes volt a győzelem: apuci arca ragyogott, mellkasa feszült a büszkeségtől — lám, milyen ügyes, tehetséges az ő' kislánya! Azt csak a diadalittas beavatottak tudták, hogy mennyire nem kislány» már.

Next

/
Thumbnails
Contents