Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

A tollkereskedő Piaci napokon kora reggel­től késő délutánig skandálja ilyetén felhívását egy hölgy; szünet nélkül kéri a megunt párnák, dunyhák tulajdonosait, adják el a tollat, jó pénzért megveszi, sőt, házhoz is men­nek a tépett madárruhákért. Itt légyen nyár, tavasz, ősz vagy tél, Farkas Péterné és férje minden kedden és pénte­ken elindul hajnali háromkor bonyhádi lakásáról, hogy elsők között érjenek a váci piacra. Mint minden rendes házas­ságban, itt is az asszony a hangadó, míg a férj a felírt cí­meket hajkurássza Balassa­gyarmattól Aszódig, Kosdtól Püspökhatvanig, Rádig, Lefc- késig. Tizenhárom esztendeje jönnek Vácra és környékére tollért a bonyhádi tolikereske­dők. Farkas úr mondja, csak benzinre napi ezer forintot köl­tenek. Mégis megéri? — Ha nem érné meg, fel­hagynánk a tollkereskedéssel — így a férfi. Dühös, mert most jött vissza egy Katalin- pusztai, hamis címről, magya­rán, átverték. Legyint: előfor­dul. — De a tolikínálók többsége becsületes ember — teszi hozzá az asszony. — Ha lenne egy rossz duny­hám, mit fizetnének a toll ki­lójáért? — ötven-százötven forintot — mondja Farkas Péter. —- Ilyen­kor, tavasszal, sokan megsza­badulnak cihás párnájuktól. A fiatalok pehelypaplant vesz­nek, az öregek is kicserélik újra ágytakarójukat, szóval, nagy a forgalmunk. Később, a liba- és kacsatépések idején jobban ki kell nyitnunk a buk­szát: négy-hatszáz forintot is megadunk egy kiló tépett | tollért. — S ml Jut a tollkereskedő­nek? / — A bevétel 1-5 százaléka. Az összevásárolt tollat Kecskemét­re szállítom, ott tisztítják, bá­lázzák. Hetente kétszáz kiló tollat is fölvásárolunk, persze, járunk más városok piacára is. (Besze) Az emberek könnyen általánosítanak Nincsenek nagy álmaim Kezét kicsit mereven nyúj­totta felém, mintha jobbjának nem akarna már engedelmes­kedni a lapátnyi tenyér. Ti­zenkilenc hold gémberítette el. Ösztövér alakján fájdalmas emlékeket hagyott a föld. vál­lait a szőlő húzta el, nyitástól a szüretig nyolcvan hektó per- metlé. Én ugyan nem látom rajta, mert kihúzza magát, egyenes, mint a mogyorófa- nyárs, tőle hallom minden ba­ját. a 76 esztendőről a szám­adást. Napi nyolcért Mert hajdani gazdaságából idős Zabodat Dénes sem tud ennél sokkal többet felmutat­ni. Régen volt, hogy kicsú­szott lába alól a föld, összeol­vadván a szomszédokéval egyetlen nagy közösbe. Mára csak a háztáji és kicsi zárt­kert maradt, az is csak ar­ra jó, hogy éltesse a szükség kovácsolta hitet, azt, hogy a nyolcadik iksz táján is tör­vényszerű dolog markolni az ásót, a kapanyelet. Tavaly 240 tőke szőlőt ültetett. Nem a gye­rekeknek. Nekik nem kell már a föld, hiába is tartogatná. Nem lesz belőlük tanyásgazda, pedig az egyszeri pöttöm le­génykékből okos és szorgalmas földművest akart faragni ap­juk De hát akik már kisko­rukban felérik ésszel, hogy nem lehetnek a maguk gazdái, azokból kihuny az öröklött szenvedély, s elvágják a csa­ládi tradíciók szálait a laka­ben rágógumiztak, ügyet sem vetettek a vevőkre. Én lega­lább komolyan vettem ezt az egészet. — Eredményhirdetés ... — A zsűri bizony néhány tanulót elmarasztalt. Aztán be­jelentették: első lett a 7-es számú versenyző. Nem akar­tam hinni a fülemnek. Majd, hogy hű legyek magamhoz, is­mét sírtam. — Mennyi munka volt ebben a sikerben? — Rengeteg. Én a felkészü­lés idejében hajnali 2-3 óráig a könyvek fölé hajoltam. Sok­szor a fáradságtól égett már a szemem. De tudtam, hogy nem lazíthatok. Szerencsére kitartó vagyok, különösen, ha látom magam előtt a célt. — Nem zavar az, hogy a ke- reskedöfiatalokról általában rossz a vélemény? — Sajnos ez igaz. S az em­berek könnyen általánosíta­nak. Viszont számomra az ter­mészetes dolog, ne csak azért álljak ott a pult mögött, hogy majd eltelik az idő valahogy. Meg... úgyis szól a vevő, ha akar valamit. Szerintem nincs kiábrándítóbb egy nyegle, unott arcú — ne adj’ isten, rá­gógumizó — eladónál. Persze, így sokkal kényelmesebb. De ezt a dolgot, csak odaadással és türelemmel érdemes csinál­ni. Főleg mostanában, amikor mindenki egy kicsit ingerül­tebb. — Van-e példaképed? — Kiss Sándorné és Hüli Jó- zsefné. Tőlük sokat tanultam, többek között a kereskedők „három parancsolatát”: 1. Légy mindig udvarias, 2. Mosolyogj, 3. Ne dobd a vevő elé az árut. Ezekre mindig vigyázok. Ép­pen azért, hogy amikor valaki belép, ne legyen egy olyan ér­zése: szívem szerint visszafor­dulnék. Hogy nyugodtan rám bízhassa magát, és ha netán nem kap árut, amit szeretne, akkor se érezzen bosszúságot. — Terveid? — Egyelőre itt, a Kossuth Ferenc utcai vasboltban dol­gozom, és szeretnék továbbta­nulni Kecskeméten, a keres­kedelmi szakközépiskolában. Ha ez sikerülne ... legyen egy jó férjem... és nekem ennyi elég. Nincsenek nagy álmaim. Fehér Ferenc kor már mint tanácstagot kér­deztek. mit szólok az új elkép­zeléshez? — Kis tsz vagy nagy gazda­ság. Ma is áll a vita, hogyan lett volna jobb... — A lényeg végül is nem változott, ezt már akkor is tud­tuk. De ha már úgymond ra­cionalizálnak, ne csak a táb­lákat szántsák egybe, hanem küldjék el azt a sok embert, akire nincs szükség. A veze­tőket is, akik nem alkalmasak a posztokra. A hozzá nem ér­tés sok kárt tett a mezőgazda­ságnak, valahogy ezt látom én a most szerveződő többpárt­rendszerben is. Százfélekép­pen beszélnek, s akik szót emelnek mások nevében, sok­szor fogalmuk sincs a valóság­ról. Jómagam helyeseltem an­nak idején a tanácstagi válasz­tókörzetek csökkentését, hadd koncentrálódjék a képviseleti munka azokra, akik tudnak is élni a bizalommal. — Több mint negyedszázada tagja a testületnek. A tanyák tanácstagja mit tud felmutat­ni? — Nagy dolgokra ne gondol­jon, mondjam, hogy két busz*- megállót és két telefonfülkét kijártam? Ha tudja, hogy ezek mit jelentenek itt a tanyán, nem fog megmosolyogni. A villamosítás az tényleg nagy munka volt, úgy 1966—67 tá­ján. Szóval annak kitapintha­tó hangulata is volt. Felszáll­tam a buszra, és mint a dara­zsak fogtak körül az utasok, ve­szekedtek, ha valahol elakadt a szervezés, az építés. Idegölő hónapok voltak. Aztán lett vil­lany, és mindenünk lett, tv, mosógép, kukoricadaráló... Az emberek megnyugodtak. A városért tette — Én soha nem voltam pe­dig a tanácsban sem valami nagy vitázó. Mondom én, hogy amit tiszita, józan érvekkel nem tud az ember másokkal meg­értetni, akkor valami félreér­tés vagy valami nagy baj le­het. Így vagyok most ezzel a világháborús emlékművel is. Hát bizony, van ennél sokkal nagyobb gondja is a városnak. Csakhogy akinek apját, bátyját tette tönkre a háború, mint az enyéimet is, az el tudja dön­teni, mikor és kinek jár em­lékmű, és nem a város szélén, hanem a főhelyen. Idős Zabodal Dénesnek, a ta­nyán lakók életkörülményei­nek javításáért több évtizeden át kifejtett tevékenységét elis­merve, legutóbb a Nagykőrös Városért kitüntetést adomá­nyozta a város tanácsa. Miklay Jenő Főtéri pillanatkép Egy hétköznap délelőtt Gödöllő központjában (Vimola Károly felvétele) Szövetkezeti stílusváltás Vevőtoborzó áreltérítéssel 2 Ahogyan a politikában megmutatkoznak a másként ^ gondolkodók, úgy a keres- //r kedők szerint a lakosság ^ széles tömegében a másként ^ vásárlók tűntek fel észrcve- ^ hetően. Csak amíg politiká- í ban ezt a „másként-et” a í saját elhatározás indítja, a ^ boltokba járókat a szükség /// készteti erre. Eddig is volt ^ minden forintjuknak helye, í hát még manapság! Erről folytattunk egy kis eszmecserét Sárik Jánosnéval, a Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ ügy­vezető igazgatójával. Végzett­ségét tekintve közgazdász, pá- lyafutáisát említve, ceglédi lé­vén, az egyetem befejeztével a Ceglédi Állami Tangazdaság­ba került, majd a városi ta­nácson évekig az elnökhelyet­tesi tisztet töltötte be. Tanács­tag, iskolás csemetéit nevelő szülő. Említi: a tanácsi mun­ka jó alapot adott, lényeges is­kola volt számára, amikor a vezetéssel, irányítással ismer­kedett. Ám itt a gyakorlati ta­pasztalatból több jut, s ráadá­sul nem csak egyetlen telepü­lés ellátásával kell foglalkozni. Kell az ötletbörze — Nem áll meg az élet, nem álltak meg a jelenségek. Itt dolgozni kell. Alternatívák és alternatív szervezetek ide vagy oda: az emberek számára ke­nyeret, tejet, ruhát kell árul­nunk, a napi cikkek vásárlá­sára helyezik a hangsúlyt, eszerint kell tenni a dolgun­kat. Szövetkezetünk több esz­tendeje stabil pozíciójú, ezt mondhatjuk a jövedelmezősé­géről is. Megnyugtató a mun­kahelyi közérzet, a morál ná­Tavasz az almáskertben Az albertirsa—dánszcntmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet almáskertjében az Idén is bősé­ges termésre számítanak a szakemberek. Mint felvételünk is tanúsítja, a virágzó gyümölcs­fák bőséges termését csak az időjárás alakulása befolyásolhat ja­lunk. Az emberek anyagi meg­becsülése az elsődleges fel­adatokhoz tartozik — mondja az igazgatónő. Tapasztalni, hogy ugyanak­kora forgalomhoz most na­gyobb készlet kell: a vásárló megveszi az olcsóbb árut, de igényli, hogy a drágább között is válogathasson. Akkor is, ha csak a szemét hizlalja vele. A forgalommal kell a rezsiviselő képességet megteremteni. Mit tesznek? Piacot kutatnak, a boltokban a vezetők szinte „kis vállalatvezetők”, szabad kezet kaptak: a forgalmi se­besség beépült a bérezési rendbe, a forgalomból eső ju­taléktól függ a mozgóbér, ami bizony jól jön a boltoskereset­hez. — A hitel- és kereslethiány ötletbörzére is készteti az érté­kesítőt. így történt például, hogy a szövetkezetünk meg­próbálta, mi történik, ha hitelt ad a vásárlóknak. Ki-ki ked­vére bármit vehetett, cipőt, ru­hát, tapétát, étkészletet, ami a kijelölt boltban kapható volt. A vevők számoltak, rájöttek, hogy itt a kamatrész jobb, mint más hitelnél. Vásároltak hát. Az áfész a saját dolgozói­nak oly engedményt tett, hogy őket a kamatmentesség illette. A probléma, amellyel ez az „újítás” járt, nem volt nagy, és a költsége is elfogad­ható. Most újabb tippünk, hogy egy-egy termékcsoportnál „áreltérítést” teszünk. Jövede­lemérdekeltséget jelent, hiszen amit az egyik árunál vesztünk, nyerjük a másiknál. Előpróbá- ja volt ennek, hogy amikor a szabad árképzés megindult, a gyermek- és iskolaruha ha- szonkulcsát lefelé kerekítet­tük. Kardinális változás kellett, hogy sínen maradjanak. így mondta az igazgatónő. A veze­tő apparátusnak naprakész is­meretekkel kell rendelkeznie. A számviteli osztályon számí­tógépes adatfeldolgozásra tér­nek át. Az elemzés az új üze­meltetési formákkal foglalkozó munkakör része lesz. A stílus- váltás alapja a következetes­ség. Sárikné szerint felkészült­ségben, hozzáállásban jó a ve­zetői kollektíva. Szövetkezeten belül is lázas útkeresés folyik. Kevesebből is jól — A szövetkezeti nagy adu, most új kisáruházunk, a ceg­lédi Béke téri ABC. Most nyit ajtót a vásárlóközönség előtt. A tervek szerint lesz itt anyák napi vásár, nyújtott nyitva tartás, az épület elé kitelepül­ve kis kirakodóvásár-hangu­latot idézünk, lesznek árén/- gedményes cikkek. Mindez vevőcsalogató, úgy, hogy n bolt és a vásárló is jól járón. Hadd fűzzem hozzá, létünk anyagi hátterét tekintve, nem könnyű az idén a dolgunk, ha kívülről nézve sínen haladunk is. Csak, hogy egyet említsek, amíg ta­valy a szövetkezet 40 millió forint bankhitelt kapott a munkálkodásához, ebben az esztendőben ez az összeg 25 millió forint — mondta gond­jaik fölött kicsit meglibbent- ve a leplet Sárik Jánosné. Eszes Katalin A villanynak tapintható hangulata volt Az szóljon, ki látja a valóságot tossá, mérnökké, hivatalnok­ká cseperedett utódok. — Mert ha tíz. vagy akár őt évvel később kezdődik a ta­gosítás, talán ők is megmarad­nak a tanyán. Aztán, hogy a pályaválasztás éppen a 60-as évek elejére esett, hát én vol­tam rajta főként, hogy csak menjenek, tanuljanak valami mesterséget, mert a tsz-ben éhen halnak. Hogy mondjam másként, ez a valóság, nagyon rosszul kerestünk akkor. Volt, hogy naponta 8 forintot. Pén­zünk csak a háztájiból, az ott­honi munkából jött össze. Néz­ze, én nem forgatom ki a sza­vaimat, ma is azt mondom, mint harminc éve, kár volt ki­venni a paraszt kezéből a föl­det. Belátták azóta, most már adnák vissza, de kinek kell? A szó régi értelmében vett gazdálkodó típus kiveszett eb­ből a társadalomból. — A földdel bajlódó, a föld­től örökké remélőket nem ér­dekelte különösebben a politi­ka, s lám mi sem tudtuk kike­rülni, hogy szóba ne hozzuk az elmúlt évtizedek sorskérdéseit. — A parasztember tényleg nem politizál, legfeljebb úgy általában. Nem azért, mintha nem lenne hozzá esze! Azt tart­ja, akkor mennek jól a dolgok, ha hagyják őt tisztes­séggel dolgozni. Ma mindenki az ötvenes éveket szidja, ne­vükben is. Nos, a parasztem­ber soha nem tudja elfeledni az iszonyú terhet, a beszolgál­tatást. A kulákok belerokkan­tak. A mi gazdaságunk tulaj­donjoga megoszlott, kedvezőbb volt hált a státusunk, de így is nehéz volt az élet. Mégis boldogultunk, mert a miénken dolgoztunk. Nagy szó volt ak­koriban a gumikerekű szekér, de nekünk arra is tellett. A szőlőt Pestre hordtuk, jó ára vodit, a bort is el lehetett ad­ni, \^>lt, hogy 16 ezer forinttal kocogtunk hazafelé, boldogan nevetve. A 8 éves fiam már azt tervezte, szamócát fog ül­tetni, mert abból még többet lehet árulni. A szamócából az­tán nem lett semmi... Kis- vagy nagygazdaság? — A tagosítás hogy ment végbe? — Nagy lelki vívódással, de más választás nem nagyon volt. Sőt, az Aranyban felvit­te az isten a dolgomat, elnök- helyettes lettem. Agitáltak is nagyon, legyek párttag. A koa­líciós időkben sem voltam tag­ja egyiknek sem, most mire föl lépjek be? Nohát, addig mar­tak emiatt, hogy négy év után mérgemben otthagytam a kö­zöst. De hová lettem volna? Visszamentem kétkezi mun­kásnak. A tsz-ek összevonása­í ? Tóth Karolina, a ceglédi í Kereskedelmi és Vcndég- í látóipari Szakmunkáskép- ^ ző Iskola tanulója a napok- ^ ban első lett A szakma ki- ^ váló tanulója országos ver- ^ senyen, így három hónap- ^ pal korábban szerzett ké- í pesítést. — Még igazából fel sem fog­tam, hogy milyen csoda tör­tént velem. Ha rágondolok, kellemes borzongás fut végig rajtam. — De hát nincsenek cso­dák. — Persze hogy nincsenek. Ám az meg sem fordult a fe­jemben, hogy ez ilyen szépen összejön. Hiszen tizennégyen indultunk, tízen jutottunk to­vább a gyakorlati versenyre, és csak hatan szabadultunk fel. Az elméleti megmérettetés önbizalmat adhatott volna, mert első lettem. Ennek elle­nére szörnyen izgultam a tata­bányai Centrum Áruházban. Hiába, nagy volt a tét. Min­denféle dolgot kellett csinál­ni, ami a kereskedői munkához hozzátartozik: eladtunk, szám­lát töltöttünk ki, csomagoltunk. Aoropó! Talán a csomagolástól féltem a legjobban, remegett a kezem. Ráadásul mindent videokazettára rögzítettek. Más se hiányzott akkor ne­kem. Sápadtan jöttem ki az áruházból. Ügy éreztem, hogy a 7-es szám — ezt húztam — nem hozott szerencsét — Véget ért a verseny. — És én teljesen elkesered­tem. Szentül hittem, hogy ne­kem nem terem babér. Ha tíz perc múlva közlik veled, kö­szönjük a megjelenést, akkor azt még csak ki lehet bírni. De három óra hosszáig ... — Hogy telt ez a három óra? — Sírtam. Az a feszültség, ami az elmúlt hetek során fel­gyülemlett bennem, kitört be­lőlem, Miért sírsz, Karolina? — kérdezte értetlenül az osz­tályfőnököm, Stark Zsolt. — Azért, mert biztosan rosszul szerepeltem. — Ugyan, ne bu- táskodj! Meglátod, nem lesz semmi gond! — biztatott a ta­nár úr. Alig bírt megvigasz­talni. Újra leperegtek előttem az események. Voltak olyan versenyzők, akik eladás köz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents