Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
Önök bánok K opott lemez. Agyonjátszott. „Ez volt az alapnóta május elsejéken, fel- vörösök-proletárok... de most már raktári darab lesz belőle”, mondja a város ünnepségeinek hangmestere, dekoratőre, főrendezője, mindenese. Néha egy szó egész háború: vörösök, proletárok... Ma?l Vörösök? Proletárok? Amikor némely helyen a tárgyalóasztalokat borító vörös posztót is gyors iramban cserélik ki zöldre, barnára, bármire, csak vörös ne maradjon, nehogy... Ahol mindent tagadnak, ott semmit sem akarnak, csak tagadni. Május első napja. Tiltott, üldözött, vagy éppen hivataloskodással visszataszítóvá merevített ünnepek emléksora. Az is. S emléksora napoknak, amikor a világ minden táján mozdult a sereg, amikor víg majálisokba olvadt a pártjelvények kerítette tömeg, amikor tiszta szívből zengett a dal és otthonról hozott volt a virág... Melyik a miénk, mert az az „igazi”? S van-e, létezhet-e a személytől függetlenített igazi ünnep? Nem létezhet! Kinek- kinek annyi és olyan május elsejéje van, amennyit és amilyet esze és szíve egyszerre őriz. Akinek egy ilyen ünnepe sincsen, az másoknál sokkal szegényebb. Mert tél elmúltát, tavaszt köszönt ez a nap ezer évek óta törzsek, népek sokaságánál. Mert kezdete a reménynek, az új nyárnak, az új termésnek. Hívogatója a szolidaritásnak, az összetartozásnak is, immár éppen száz esztendeje, mert 1889-ben hozta meg határozatát erről a II. Internacionálé. Száz év. Menny! kenetes szó, brutális rendőrattak, fénylő szem, ordító száj, mennyi jelmondat, felirat, kép, zászló, utcakőbarikád, mennyi remény és kudarc, győzelem és vereség, mennyi összefonódó kéz és ütésre emelt ököl, tüntetés és víg felvonulás, mennyi hazug szó és igazi seb,, mennyi vér és halott. Igen: halott! Az ő emlékük előtt ne tisztelegnénk? Az ő harcukat miért kicsinyelnénk? Magát teszi törpévé az, aki hátat fordít mindannak, amit az előttünk járók reánk hagytak. S amit reánk hagytak, abban van gyönyörűséges és mocskos, felemelő és sárba rántó, igaz és hamis, vonzó és taszító: a teljes élet. Mi majd kizárólag gyönyörűségest, felemelőt, igazat, vonzót hagyunk magunk után, adunk át a mögöttünk érkezőknek? Vakká tevő kevélység kellene ahhoz, hogy bárki is ezt vélje, gondolja. Ezer a jele ennek a vakká tevő kevélységnek. Mint mindenkor, amikor lépést vált a történelem. Ki nem vonhatjuk magunkat e kevélység kísértése alól, mert hiszen minden nemzedék, minden korosztály úgy hiszi: új lapot nyit, új szakaszt kezd. S mégis, e kísértés ellenében szól nemcsak a józan ész, hanem a tapasztalat is: o magukat történelemfordítónak kinevezők ritkán csináltak valóban történelmet. Ma sokan és sok mindent kínálnak egy tál lencséért. Emlékeket és emlékezéseket, leleplezéseket és ellenleleplezéseket, eszméket és világmegváltó ötleteket, népboldogítást és nép- bolondítást, tetszés szerinti köpönyegeket; áll a perzsa vásár. Csakhogy tudjuk, tudnunk kell a történelemből: nem minden eladó, s nem minden vásárolható meg! S ezt a politika színpadának nemcsak a közepén, hanem mindkét oldalán tudni illenék, tudni kellene. „Elit értelmiség és »egyszerű emberek«” címmel soksok esztendeje írta le egyik cikkében Veres Péter a következőket: „A történelem a maga törvényei szerint, a dialektikus ellentmondások útján megy tovább, de az a szellem, amely úgy szakad el tőle, hogy félreáll vagy nagy- igényűén föléje emelkedik, nem hathat reá, tehát nem is változtathat rajta.” Igaz? Igaz. S mégis, milyen sokan vannak ma is a félre- állók, s még többen a nagy igényű felülemel- kedők! Akik szájából mézpatakként folyik a szó, s akik némaságukkal segítenek a mézes ajkúaknak, vajon nem egyformák-e?! Vajon nem egyformák-e abban, hogy elszakadásukat prófétaságként feltüntetve, birtokuknak vélik azt, amiben csak rész-részesek? Nem csupán jelei és elriasztó esetei mutatkoznak napjainkban annak, hogy mind a hivatalos, mind a nem hivatalos szervezetek, mozgalmak, szerveződések úgy próbálják meg felértékelni a társadalom némely rétegét, csoportját, alkotóelemét, hogy közben más rétegeket, csoportokat, elemeket leértékelnek, hanem bizony fellelhető ezeknek a tévtanoknak és tévcselekeELJEN MÁJUS 1.! (Jeteknek a rendszerbe szerveződése Is. Ami a régi megosztottságok, szembenállások helyébe új megosztottságokat, új "szembenállásokat hoz. S akkor is ezeket hozza, ha a szándék más, ha az akarat tiszta, ha az aktusok vezérlő szavai, az új közmegegyezés, a pluralizmus, a sokszínűségen alapuló egység, a totális nyíltság, a korlátok nélküli demokrácia, a civil társadalom, mágikusan hangzanak. Úgy hangzanak, de nem úgy hatnak! Tetszik vagy nem tetszik, de objektív tény! ebben a sok teherrel birkózó kicsiny országban nem volt és ma sem köztevékenység a politika. Az érdeklődők és még inkább az aktívan részt vevők csoportja sokkal-sokkal szűkebb, mint a társadalom. Holott igaz: jelöl, szavaz az állampolgár, fórumra megy, felszólal, azaz formális részvételre seregnyi az alkalom. Forma és tartalom között azonban tetemes kiterjedésű a senki földje! S ha igaz a népi bölcsesség — márpedig igaz —, hogy azé a vár, kié a mező, akkor nem zárkózhatunk el a kérdéstől: kié a mező? Ma, amikor annyi vár bukkan fel eszmék hol sűrűsödő, hol átlátszónak tetsző ködleple mögül, nem hogy elsődlegessé, hanem egyenesen döntővé válik a válasz keresése arra, kié a mező? Kié a mező, azaz a várnak hátországot adó gazdaság, a mezőn szorgoskodó tömeg, a termelő ember? S ahogy itt a kérdés, úgy áll szemünk előtt a felelet: nyugtalanítóan, veszedelmeket hordozóan már-már senkié, egyetlen váré sem! Egyetlen várnak sincsen olyan, stratégiát és taktikát ötvöző, nem pillanatokra, hanem hosszabb távra szóló programja, amely mindent a nevén nevez a gazdaság racionális terepén, amely tudatni tudná a honnan hovát, a mivel és hogyant, a mit és miértet. Ha valami, akkor ez nyugtalanítja azokat, akik szellemük vagy két kezük erejével ott szorgoskodnak a mezőn, akiknek — bár meglehet, a várak urainak ez keservesen, kiábrándítóan hangzik — nem a várak falai, tornyai, csapó- hídjai, vizesárkai, lőrései a fontosak, hanem a mező terményei és jószágai, a napfény és az eső, a felkészülten fogadott fagy, az időben megszántott föld, megmetszett fa, a pulya bölcsője s az öregember fedele, s persze, önmaguk kiskanálnyi élete is, mert hiszen egyszer adatott meg nekik. Mégis, bár minderről nem lehet nem tudomást venni, mohos vagy éppen frissen rakott várfalak mögött, a sokszor hallott fogadkozások, hitegetések ellenére, erről esik a legkevesebb szó. Annyi mindenféle másról, s erről alig: furcsa világ. Furcsa világ, mert hiszen tudható, a nemes szándék, a jó törekvés a politikai-társadalmi haladásnak csak addig ura, míg folytonosan kapcsolatban áll a mező népével. Folytosan kapcsolatban áll: észleli, feldolgozza a mezőről érkező jelzéseket, a következtetések alapján tereli a cselekedeteket. Nincsen olyan vár, amely hosszabb Ideig fennállhatna a mező, mint hátország nélkül. Sokan kísértették a lehetetlent: ismert az eredmény. S éppen azért, mert történelmünk tele az elkeserítő tapasztalatokkal, keserű a mostani valóság is: a mező még mindig nem több, mint hivatkozási alap, mint önsúlyt, vármagasságot nyomatékosító érv, riogatás a másik várban ágálóknak címezve. Túlságosan sok a vár, s még több a vártornyokon büszkélkedő lobogó! Túlságosan sok, mert hiszen objektív adottság: egyetlen a mező. Csíkokra osztani, földarabolni? Tenyérnyit adni minden várdombhoz? Lehetséges. Csak éppen akkor már nem tudható, mező-e még a mező? S még kevésbé tudható, mi terem meg rajta. S egyáltalán nem lenne tudható, vannak-e még, akik a mezőn szorgoskodnak, avagy gyom veri fel az ültetvényeket, pestis pusztít a jószágok között. Legyen tehát egyetlen vár? Kettő? Három? Majd eldönti a mező, mennyit visel, tart el, mennyire mutatkozik valódi igény. Ez az, amit el nem feledhetnek a várakban élő^c, s ha mégis, akkor az nemcsak a váraknak lesz a veszte, hanem veszte lesz a mezőnek is, mert nem dolgával, hanem a várak rombolásával, újak építésével kell a mező népének törődnie. S ha azzal, akkor ki lesz a mezőn, s mi terem ott? Ma mintha csak a várak látszanának. S még jobban a várak lobogói, urai: ismerősök, ismeretlenek, megszokottak, szokatlanok. Elfér azokon a tornyokon sokféle lobogó, csak éppen akik kitűzik, tudják: ml végre a sokféleség?! Mert tudniuk kell: zászlót szabni könnyű, várat építeni ugyan nehezebb, de nem lehetetlen. A mező azonban oly’ része a világnak, mint a víz, a tűz, a szél; volt, van, lesz.,j BELPOLITIKAI KRÓNIKA Nyilvánosságra hozták a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény tervezetét. • A Belügyminisztériumban a fővárosi és megyei tanácsok vezető tisztségviselőit, a megyei rendőrkapitányságok és a határőrkerületek vezetőit tájékoztatták a minisztérium új feladatköréről és bemutatták az új államtitkárt és miniszterhelyetteseket. 0 Jelenleg 12 ezer tagja van a Magyar Szociáldemokrata Pártnak — jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón. 0 Az MSZMP művelődéspolitikai munkaközössége a magyar nemzet érdekeit a kor színvonalán érvényesítő művelődéspolitika mellett áll ki, hangzott el a tegnapi ülésükön. 0 A Duna Kör nyílt levelet intézett a Magyar Televízió elnökéhez, melyb en kifogásolják, hogy a nagymarosi vízlépcsőről szóló műsorok nem tükrözik kellő súllyal az építkezést ellenzők véleményét. 0 Törvényes elismerése alkalmából bemutatkozó sajtótájékoztatót tartottak az Űj Apostoli Egyház képviselői. ® Az Erdélyi Szövetség tiltakozott az ellen, hogy belügyi szervek nem hajlandók a menekültek személyi okmányaiba a magyar írásmód szerint bejegyezni a neveket. 0 A Független Környezetvédő Munkapárt aikciót indított Tanulók a tiszta, rendezett környezetért Magyarországon címmel. O A Belügyminisztérium átadta a Legfőbb Ügyészségnek Nagy Imre és társai perének iratait, hogy megvizsgálhassák az 1958-as bírósági eljárás törvényességét. ® Az MSZMP budapesti reformköre részt vesz a párt saját, valamint a TDDSZ május elsejei kerekasztal-megbeszélésein és fórumain. 0 A Magyar—Szovjet Baráti Társaság felhív minden, a Szovjetunióval hatékony, jószomszédi kapcsolatokra törekvő gazdasági és társadalmi szervezetet: tegyenek meg mindent a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségeit is kihasználva a reformtörekvések megvalósulásáért. 0 A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását „a demokratikus szabadságjogaiért és a nagyobb nemzeti önállóságért küzdő grúz néppel” és elítélte a tüntetőkkel szemben alkalmazott bénító gáz alkalmazását. © A Hazafias Népfront esztergomi bizottsága közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a város lakosságának többsége nem ért egyet a nagymarosi vízi erőmű megépítésével. 0 A pécsi felsőoktatási dolgozók kezdeményezésére megalakult Magyar Pedagógus Kamara el akarja érni, hogy a felsőoktatásban dolgozó oktatók elismerése azonos legyen a többi értelmiségi rétegével. Alakuló ülésüket május 17-én tartják. a iövőbon (3. oldal) Ádám-Éva fötdet kap ? Az az enyém, amit Islövök (9. oldal) Rettegésnek kínzó relikviái (11. oldal) Magyarok az Ipoly túlpartián (12. oldal) Boldogtalan fiait gyászolja Nagykovácsi (16. oldal) A kisember sem szalmcszál (10. oldal) IZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS I MEGYEI TINACS LAPU mmftu ra: forint XXXIII. ÉVFOLYAM, 100. SZÄM 1989. Április 29., szombat VÖRÖSÖK? PROLETÁROK?
