Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

1989. ÁPRILIS 2., VASÁRNAP rrsr < MHUYKi 15 *•**• .,v.v 'Mt'"-' ÁTADTÁK A PEST MEGYEI TANÁCS ALKOTÓI DIJAIT Hosszú esztendők óta alkotói díjjal tünteti ki a megyei tanács azokat, akik kimagasló, előremutató eredményeket ér­nek el. A megyei tanács testületé az idén egy személyi és két kollektív díjat szavazott meg. Ezeket tegnap délelőtt a megye­háza dísztermében adta át Balogh László megyei tanácselnök. Személyi díjat kapott Révay János, a Vác és Környéke Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat igazgatója. Nemcsak á város­ban, hanem annak körzetében, sőt még Gödöllő környékén is sokat tett az ellátás színvonalának emeléséért, s jelentős háló­zatfejlesztést hajtott végre. Az egyik kollektív díjjal a Törökbálinti Általános Iskola tantestületét jutalmazták. Zsolnai Józsefnek és kutatócsoport­jának oktatási-nevelési programja belföldön és külföldön egy­aránt öregbítette -a nagyközség és Pest megye jó hírnevét. A másik kollektív díjra az abonyi Bihari János Zeneiskola nevelőtestületét tartották érdemesnek: kiemelkedő zeneoktatói- nevelési munkájukért, valamint a megye zeneiskolai hálózatá­nak alakításáért és fejlesztéséért. Volt egyszer egy fiatal miatt. Igaz, áldozunk az utánpótlás­ra is — mondja Révay János, és bú­csúzóul megmutatja azt az épület­szárnyát, ahol az akt a tókabin etek kaptak helyet. Itt tanulják a gya­korlati ismereteket a Vác és Kör­nyéke Élelmiszer-kereskedelmi Vál­lalat — és néhány más cég — jövendő szakemberei. — ök lesznek azok, remélem, akik majd a mi he­lyünkre lépnek... B. J. A hajdani tanítónak is Volt egyszer egy Népbolt Vállalat, amelynek tervosztálya élére 1953- ban egy huszonnégy éves fiatalem­ber került. — Itt felejtettem az ifjúságomat is — mondja némi rezignációval Ré­vay János, aki ma a több mint két és fél milliárdos forgalmú Vác és Környéke Élelmiszer-kereskedel­mi Vállalat igazgatója. — Huszon­egyedik éve vagyok igazgató, s a kis vállalatból sikerült egy ötvenmilliós nyereséget hozó vállalatot kialakíta­ni, atnely majd minden évben elérte a kiváló vállalat szintet, s hét-nyolc esetben meg is kapta. Szokták kér­dezgetni: mi a titkunk. Nincs titok, különlegeset nem csinálunk, csak végezzük a dolgunkat... Valami titka mégis van Révay Já­nosnak. A „létszámnyomor” — ahogy ő fogalmazott — ellenére egy viszonylag stabil gárdát sikerült ki­alakítania, idén tízszázalékos bérfej­lesztést hajtanak végre, s mint mondta, ebben az évben a kezdőfi­zetések is elérik az 5 ezer forintot. — Van egy fejlesztési politikánk, amelyet ma is intenzíven folytatunk. Következetesen létrehoztunk minden négy-öt bolt centrumában egy na­gyobb üzletet, amely magasabb ter­melékenységet és nagyobb kényel­met biztosított. Kétszázhúszról száz­tízre csökkentettük a boltok számát, az alapterületük azonban három­négyszeresére nőt. A múlt év decemberében Kere- pestarcsán nyitott üzletet a vállalat, május közepén Kismaroson nyílik meg újjáépített boltjuk, és éppen a napokban kezdték el építeni verő­cei élelmiszerüzletüket. — Tudja, mire vagyok büszke? Hogy még egyetlen boltunkat sem kellett bezárnunk létszámhiány Aligha fogom elfelejteni az abo­nyi zeneiskola harmincötödik szüle­tésnapját. Önmagában már az is nagy szó, hogy itt alakult meg — nemcsak Pest megye, hanem — az ország első falusi zeneiskolája Sza­bó Sándor tanító vezetésével. Alig­hanem szegényes az a jelző, hogy kiemelkedő egyéniség volt. Még az sem elegendő személyiségének fel­idézésekor, hogy hősies erőfeszítés árán indulhatott meg a muzsika oktatása a községben. Mindez akkor fogalmazódott meg bennem — 1987. november 21-én —, amikor tanúja lehettem a jubileumi ünnepségnek. A távolabbról érkezett vendégek közül sokan kötődnek az iskolához. Többek között Gulyás György karmester, Balázs Árpád zeneszerző. Gaudeamus című művé­nek ősbemutatójára került sor, ame­lyet az iskolai kórusok és a fúvós- zenekar adott elő. A Bihari János Zeneiskolát elis­merésekkel, dicséretekkel illették. Ez nem volt meglepő, hiszen a megye Az ajtóban megtorpan az ember a meglepetéstől. ‘ A Törökbálinti Kísérleti Általános Iskoláról az első pillanatban az a benyomásom, hogy — otthonos. A földszinti tágas elő­csarnokban nagyméretű bőr ülőgar­nitúrán pihenhetnek, beszélgethet­nek a várakozó szülők és diákok. zeneiskolai hálózatának kialakításá­ban és fejlesztésében végzett mun­kájuk is szakmai-pedagógiai ered­ményeik közé tartozik. Harmincöt év alatt harmincöt helyen szervez­ték meg az állami zeneoktatást. A kihelyezett tagozatokból hat önálló intézmény lett. Vonós- és fúvásze- nekaruk mellett létrehozták a ma- zsorettegyüttest, s az elmúlt öt esz­tendőben egyre több sikert értek el. Országos zenekari fesztiválokon minden alkalommal ők képviselték a megyét. Mégis különös születésnap volt ez, mert a hangulat egyre szomorúbb lett. Szabó Sándorról — aki már nincs az élők sorában, s aki felejthe­tetlenül szép emlékeket hagyott ma­ga után — beszélt mindenki. Ám a kiváló pedagógusnak kitűnő tanít­ványai vannak, közöttük Varga György, az utód is. Bár az alkotói díjat a mostani nevelőtestület kap­ta, ám úgy érzem, hogy ez az elis­merés a hajdani tanítónak is szól. (vennes) Mégpedig szépen gondozott szoba- növények társaságában, paravánok s dekoranyag felhasználásával ki­alakított galéria tőszomszédságában. Az emeleti folyosó sarkait fotelok, kis asztalok és zöld növények te­szik meghitté. A kulturált környezet nem csu­pán külsőség; alkotó szellemű bel­ső tartalmat fejez ki. ötszáznegy­ven diák tanul itt Zsolnai József­nek — az iskola igazgatójának — és kutatócsoportjának programja szerint. E csoport tagjaiból alakult a tantestület. Pedagógiai célkitűzé­seik iránt mind belföldön, mind pe­dig külföldön nagy az érdeklődés. A kísérleti módszer szerint tanu­ló gyerekek már hatodik osztályo­sok. Az utóbbi három esztendőben másfél ezernél több pedagógus, két­száz iskolaigazgató s hatvannál több külföldi delegáció tanulmányozta az oktatási intézmény életét. Jellem­ző példaként említem, hogy az is­kolagaléria szerves részét képezi a diákokkal való foglalkozásnak. Sze­mélyesen megismerkedhetnek kép­zőművészekkel, s helyben a külön­böző művészeti ágakkal. Ugyanak­kor környezet- és vizuális kultúra órán videofilmen láthatják és ma­guk is gyakorolhatják az alkotás technikáját. A Törökbálinti Kísérleti Általá­nos Iskola programját már több oktatási intézmény átvette, s a Mű­velődési Minisztérium erre a tan­évre — az elsőtől a harmadik osz­tályig kidolgozott anyagot — orszá­gosan választhatóvá tette. V. A. Kísérletező szellemű iskola ..»jíííííS öiü£ iw-í*i,3Jí5.' Jiiöü..' zt “. 5^í■■.. lián ■ aű ,aö/uá&i1 /*. aŰwu. Látogatóban Assmyi Tamásnál Formavilága a kisplasztika Tíz művész — egy családban A kultúra új magyar „városa” Műteremszoba Szentendrén, a mű­vésztelepen. Otthona és alkotóhelye Asszonyi Tamás Munkácsy-díjas ér­demes művésznek, a szobrász- és éremművésznek. A falak között sza­badon jár a fény, a gondolat. Mód­ja van megpihenni, elmélkedni je­lenen, múlton és jövőn. Amerre a szem ellát, szépen formált kisplasz­tikák, mívesen megmunkált és az alkotóra oly nagyon jellemző érmek sorakoznak. Kisebbek és nagyob­bacskák. Arasznyi méretük elle­nére pompásan tolmácsolják a mű­vész érzelmeit, megértetik saját bel­ső világát a külsővel, amely körül­fogja. hol segítve, hol harcban áll­va vele, de mindig alkotásra kész- tetően. A törékeny alkatú, középkorú fér­fi igen fiatalon beírta már a nevét a művészettörténetbe. Csöndes kö­vetkezetesség jellemzi őt, munkáit pedig a klasszikus elődök művein alapuló tökéletesség igénye. Kora kezdettől fogékony volt a klasszi­cista stílus iránt. Érmeiről latin idézetek, ókori bölcsek aforisztikus fogalmazásai köszönnek ránk. s ha a szavak mögé próbálunk nézni, akkor nemcsak a műről, hanem az alkotóról is fellebben a jelképes le­pel. amely mögött egy mély humá- numú emberre lelünk. A kevés szó embere, érmei, plakettjei, kisplasz­tikái beszélnek a nevében itthon és külhonban. Rengeteg kiállításon sze­repelt, köztéri munkái számos vá­rosban gyönyörködtetnek. — ám munkássága jellemzője inkább a kisplasztika. Abban érzi magát ott­hon igazán, felépítette hozzá a ma­ga házát-várát. Egy kiállításán Bu­dapesten. a Fontana Áruház mö­götti passzázsból nyíló bemutatóte­remben felsorakoztatta azokat az elemeket, amelyekből tárgyai oly jellemzően reá vallóan kialakulnak. Kesernyés humorral alkalmazza ezeket, céltudatosan válogatja össze őket a saját „kisplasztikái közhely­szótárából” mintegy alapul, hogy amit tulajdonképpen mondani akar, még jobban kiemelkedjen. Szereti a pozitív-negatív formá­kat, vonulatokat. Tárgyain nemegy­szer a domborulatok ellenpárja is megjelenik, s ettől a mű szinte „összecsukható”. Ez reá olyannyira jellemző, hogy nyugodtan állíthat­juk: a művész maga a stílus. Sok­szor kedvesen, gyakorta fanyarul teszi helyre a világ dolgait. So­káig nem tapsoltak neki különöseb­ben, annak ellenére, hogy 1974 óta Munkácsy-díjas. Mondhatni, most ismerik el őt művészetének súlya értékében. Katalógust mutat, több nyelven írottat. Elképesztően sok az adat, kiállítások, díjak tucatjai sorolód­nak az 1942-ben született művész mögött. A Képzőművészeti Főisko­lát 1965-ben végezte el, első szobra Székesfehérvárott áll 1967 óta és ab­ban az esztendőben kezdte életét az érmékhez és kisplasztikákhoz fűzni. Művei eljutnak szerte a világba, szerepelnek Helsinkiben és Becsben, Rómában és Újdelhiben, Havanná­ban, az VSA-ban — ám éppúgy Budapesten, Pest megye települé­sein, Cegléden, Abonyban, Rácke­vén, ahová csak hívják. Több mint két évtizede, hogy családostul szentendrei lakos. Fele­sége a ceglédi származású Jávor Piroska, aki magas színvonalú gra­fikáival, plasztikáival, szövött sző­nyegeivel is méltó társa, munkájuk­kal ketten a teljesség igényét ad­ják. Többen mondták már Asszonyi Tamásról, hogy kicsit befelé fordu­ló — pedig dehogy. Csak a maga útját járja. .Nem ment soha a kü­lönféle „izmusok” ösvényein, igye- Kezett tiszta és önálló művészetű alkotó, nemkülönben ember marad­ni. Mindez a korosztályának s így neki sem volt könnyű. Egy ízben a ceglédi Kossuth Mú­zeum Turini Százak Baráti Köre fel­kérte, készítsen nekik egy Kossuth- emlékplakettet. Megköszönte a meg­bízást, de nem fogadta el. Ligeti Erikához küldte a megrendelőket, tudva, hogy az a műfaj, kifejezési mód az ő érzelem- és formavilágá­hoz áll közelebb. Nyársapát már a XIII. században falu volt. Később, a török időkben, elpusztult. Mintegy harminc házala­pot Ortutay Gyula és Tóth Ferenc tárt fel az ötvenes évek elején. Meg­találták egy középkori kovácsmű­hely tárgyait, edényeket, kályha­csempéket. A tanyatorlódás házso­rokká terebélyesült, és 1954-ben az egykori Nyársapáti — Nyársapát né­ven — új község lett: olyan telepü­lés, amelynek ma sincs temploma és temetője. .Minden mással rendelke­zik. Munkában, békességben keresi itt boldogulását ezerhétszáz ember. Ez az a terület, amelyről Erdei Ferenc nevezetes Futóhomokját írta. Így 1980-ban az általános iskola őt választotta névadónak: akkor avat­ták fel Gyurcsek Ferenc Erdeiről mintázott beton domborművét. Az iskola — hála Kovács Gizella és ta­nártársai odaadó, két évtizedes te­vékenységének — kulturális köz­pont. Valaha pálinkás kenyérrel jár­tak reggelente a gyerekek a Piszkés, Homok vagy Daru dűlőről, a régi, elhanyagolt iskolába, most központi fűtéses, tiszta termek, jól felszerelt könyvtár — jövőre már tornaterem is — várja őket. Buzsáki, ókalocsai, matyó, furtai, mezőségi hímzések díszítik az egyes osztályokat, a fo­lyosón tágas kalitkában madarak énekelnek, és pompás helytörténeti gyűjtemény is nyitogatja a nyárs­apáti ifjúság értelmét; régi vasalók, kávédarálók, kuglófsütők, petró­leumlámpák, krumplinyomók, inflá­ciós pénzek, klumpák, béklyók, mángorlók, vajköpülők, cséphada- rók, szakajtók, mozsarak, hurkatöl­tők, mérlegek — még egy féltve őr­zött Kossuth-nyomat is feltűnik a gyűjteményben —, a tanyai, a falusi múlt emlékei — tisztító örökség. Az iskolavezetés fáradhatatlan. Most készült el Szabó Iván bronzér­me Erdei Ferencről. Azoknak ado­mányozzák majd, akik tettek és tesz­nek Nyársapát fölemelkedéséért. Az Erdei Ferenc iskolagaléria 1986 májusában jött létre. Azóta ön­álló tárlaton mutatkozott be itt a szigetszentmiklósi Insula Csoport, Hubay Miklós és Heiling György festőművészek, Szabó Iván kiváló művész — két alkalommal is — szobraival, érmeivel, tálaival. Szabó Iván és fia, Szabó Gábor szobrász- művészek díjakkal értékelték a nyársapáti iskolások rajzait. Most, március végéig, a neves művész házaspár, Breznay József Munkácsy-díjas és Gánóczy Mária festőművész alkotásai örvendeztették meg a gyerekeket. Gánóczy Mária akvarelljei vidámságukkal, a formák magabiztos összhangzattanával vál­nak mértékké, Breznay József színes rézkarcai pedig pazar bőséggel lát- tamozzák a tájat, hangulatok hét­köznapi látványát. A Gánóczy— Breznay család egyedülálló a ma­gyar képzőművészetben, hiszen gyer­mekeik — József, Klára, Gábor, Má­ria, Sándor, Pál, András és Márta — valamennyien, szüleikhez ha­sonlóan, a képzőművészet egy-egy ágát gyakorolják. Alkotásaikat itt­hon és külföldön is többször bemu­tatták. Tervezik, hogy még az idén a nyolc Breznay — a művész há­zaspár három lánya és öt fia — együtt szerepel művészetével a nyársapáti Erdei Ferenc iskolagalé­riában. Gyakorta hallunk ma népfelségről, demokratizmusról, megújulásról, az intézményrendszer átalakításáról. Jogi, politikai, társadalmi kategória ez — s lám, Nyársapáton csöndes valóság. Már nem szó — tett. Né­meth László fölismerését kölcsö­nözve, a minőség forradalma — jó szándékkal, összefogással, szorga­lommal, értelemmel, munkával, száz és száz felnőtt, gyerek alkotásá­val. Tartalmas jelen, érlelődő jövő. Nyársapát a hajnadi tanyarendszer, a kis település a hazai emberterem­tés egyik új központja — a kultúra új magyar „városa” lett. Losonci Miklós \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents