Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-25 / 96. szám
A IV. Gábor József Kupáért A kézilabda a nyertes Amikor beléptem a váci, Frankel Leó utcai sporttelepre, mindjárt szembeötlött: milyen sokan állják körül a pályákat! Első gondolatom az volt, hátha eltévedtem, s talán egy bajnoki meccsre érkeztem. Azután jobban szemügyre vettem a játékosokat, s megnyugodtam: itt valóban az általános iskolások játszanak, a Gábor Kupa mérkőzéseihez lesz szerencsém. A két pályán zajló meccsek között ingázó gyerekek és felnőttek közül majd mindenki ismerős volt egymásnak, így könnyű volt a rendezők, a Gábor József Általános Iskola illetékeseinek a nyomára bukkanni. Ott volt az iskola igazgatója, Szalóczy Sándorné is, aki némi rábeszélésre elvállalt egy rövid beszélgetést. Pálván maradtak — Testnevelés tagozatos iskolánkban négy évvel ezelőtt adódott az ötlet: rendezzünk égy évenként ismétlődő tornát a kézilabdázók számára — mondta az igazgatónő. — A közvetlen előzmény az volt, hogy 1985-ben a televízió „Pályán maradni” akciójában tanulóink sokáig versenyben tudtak maradni, s ez meghozta az étvágyat. Azt nem mondanám, hogy egy ilyen visz- szatérő rendezvény összehozása a mai időkben gond nélkül megy, de eddig még sikerült. Ebben jelentős része van az iskolánkat támogató Forte gyárnak; igazgatóhelyettesük, Kéri György két gyermeke is hozzánk jár, s őt sikerült megnyernünk a DSE elnöki tisztségére. Az iskola egyik testnevelő tanára, Zsarnóczay Ferenc — aki sok más tennivalója mellett a Pest Megyei Kézilabda Szövetség oktatási bizottságának is a tagja — miközben alátámasztja, amit az igazgatónő mond —, azt is hangsúlyozza: a megyei szövetség sokoldalú segítsége nélkül ezt a tornát bizony nem biztos,- hogy sikerült volna összehozni. Igáz^ügyan, hogy a szlovákiai Zlatná lányai jelentkeztek, de végül nem érkeztek meg, a nemzetközi jelleg azért így is biztosított volt az Esztergommal szemben fekvő Stúrovo lányainak jóvoltából. Több támogató — A fiúknál mindössze három csapat vette fel a versenyt: rendszeresen visszatérő barátaink, a pécsi Jurisics Általános Iskola, valamint a váci Hámán Kató és a Gábor József Általános Iskola kézilabdázói. A lányoknál viszont nyolc együttes vetélkedett: itt két csoportban, körmérkőzésekre is sor került — tájékoztatott Zsarnóczay Ferenc, aki két fél mondat között arra is időt talált, hogy odaintse a diák-sportegyesület elnökét, Kéri Györgyöt. A feltűnően fiatal apuka, Kéri György sportosan, napszemüvegben érkezik, s elöljáróban elhárítja, hogy ő valamiféle rendkívüli dolgok elkövetője lenne. Azt pedig külön is hangsúlyozza, hogy a szakmai munkába még véletlenül sem szól bele. A Gábor József-iskola fehér mezes játékosa itt egyedül célozhatta meg a Juhász Gyula-iskola válogatottjának kapuját. A meccset végül a Juhász-iskolásak nyerték 13-6-ra. A lövőerővel a sötét mezes Juhász-lányok kétségtelenül jobban álltak, mint ellenfelük. A képen látható: a karfeszítés sem segített. (A szerző felvételei) — Nekem elsősorban az a feladatom, hogy az iskola sportélete számára minden lehetséges támogatást megszerezni igyekezzek — így Kéri György. — Maga a DSE megismertetése, elfogadtatása és népszerűsítése sem köny- nyű feladat, hát még az anyagiak, a sportszerek és az egyebek felhajtása. Szerencsére a Forte gyár mellett a Senior Kötöttárugyártói és a Pest Megyei Vendégtátóipari Vállalattól is sok segítséget kapunk, így egyelőre a normál menetrend szerint tud működni a DSE természetjáró, fiú és leány kézilabda, atlétika, labdarúgó, asztalitenisz és torna sportcsoportja. Kéri Györgyhöz ez utóbbi sportág érzelmileg közel áll, hiszen középiskolás korában a Bp. Spartacusban szertornázott; elsősorban a gyűrűn gyakorolt szívesen, de a Fazekas gimnáziumi évek alatt kézilabdázott is. Talán nem meglepetés, hogy minden valamirevaló váci sportkedvelő szívügye, a Váci Izzó MTE labdarúgócsapata is közel áll hozzá. Végezetül Palicskó Tibor játékosairól kérdezem a DSE elnökét. majd Palicskó Tibor személyében komoly szakembereket tudtak Vácra hozni. Jocha Károly Lelkes játék — Azt hiszem, nem sértődhet meg senki sem, amikor azt mondom: a váci labdarúgók egy közepes képességű csapatot alkotnak, amelynek legfontosabb erénye a lelkes, küzdőképes játék. Igen fontosnak tartom, hogy az egyesület vezetői előbb Haász Sándor, Szentendrén, május 1-jén alakuló fuvarozói kft. mérlegképes könyvelői vizsgát tett, kisvállalkozások számviteli, könyvviteli, illetve pénzügyi előírásaiban jártas, legalább ötévi gyakorlatot szerzett munkatársat keres főkönyvelői beosztásba Magas kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet Kovács Sándornál, telefon: 688-659, 889-176. Papírforma 1. Bag—Gyöngyös 2. Dömsöd—Sárbogárd 3. Gödöllő—Pét 4. Budafok—D. Kőolaj 5. Szentendre—Dány 6; Bugyi Tsz SK—Szigetújfalu 2 7. Göd—Dunavarsány x 8. Veresegyház—Pilis 1 1989. ÁPRILIS 25. A 16. kelőn Nagy összegek A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 16. játékhetére 8 449 618 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 696 119c forint; 13 találatos szelvény 93 darab, nyereményük egyenként 94 776 forint; 12 találatos szelvény 3697 darab, nyereményük egyenként 1777 forint; 11 találatos szelvény 44 236 darab, nyereményük egyenként 149 forint; 10 találatos szelvény 277 247 darab, nyereményük egyenként 36 forint. Elhunyt Hódos Imre Vasárnap Debrecenben rövid betegség után 61 éves korában elhunyt Hódos Imre olimpiai bajnok, birkózó, akit a hetvenes évek közepétől a világ legjobb bírói között tartottak számon. A hatszoros magyar bajnok, világbaijnoki ezüstérmes Hódos legszebb sikerét 1952-ben, a helsinki nyári ötkarikás játékokon érte el, a kötöttfogású légsúlyú versenyben aranyérmet vehetett át. Hódos Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózószövetség és a Debreceni MVSC saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. áiiinaradt büntetők Kiütéses vereség Nagy gólkülönbségű vereséget szenvedett a hét végén az idegenben játszó Gyömrő. Kézilabda férfi NB II. Középcsoport : Lajosmizse—Gyömrő 26-16 (14-5), Lajosmizse, 100 néző, vezette: Kardos, Kovács. Gyömrő: Szabó István — Szabó Imre (1), Novák (2), Kiss, Nagy (5), Horváth (2), Szél (5), csere: Szellő J. (kapus), Somogyi (1). Az első harminc percben kritikán alul játszottak a gyömrőiek. Kihagyták a biztosabbnál biztosabb helyzeteket — köztük több büntetőt. Kapusuk ezúttal igencsak gyengélkedett. A második félidőben némileg „összekapták” magukat a vendégek, de a kiütéses vereséget így sem tudták elkerülni. A Gyömrő kilenc hétméteresből mindössze kettőt értékesített. A Lajosmizse volt eddig a leggyengébb ellenfele a gyömrőieknek, ezért fájó ez a fiaskó. Jó: Szellő J. G. J. üaiogh zseniális Egyenlített az MTK Hétfőn a BEAC Bogdánfy úti csarnokában játszották a női kosárlabda-bajnokság döntőjének megismételt második mérkőzését. A rendező BEAC- Gépszevnek talán csak egyetlen alkalmazottja örült ennek az ismétlésnek, mégpedig a pénztáros, tudniillik ismét telt ház, több mint ezer néző zsúfolódott össze az egyetemisták csarnokában. Mint ismeretes, az első találkozót a Hungária körúton egy ponttal a BEAC nyerte, a második ösze- csapás pedig tíz napja két másodperccel a befejezés előtt félbeszakadt — meglehetősen viharos és vitatható körülmények között. Az MTK-VM csapata csak hétfő hajnalban érkezett visz- sza Izraelből, úgyhogy Nagy László klubelnök joggal panaszkodott : — Semmit sem aludtak az éjjel a lányok, nyilvánvalóan fáradtak, csak nehogy ez a tényező döntsön — mondta. Nos, a kipihent BEAC-osok mozogtak úgy, mintha álmatlanul töltötték volna az éjszakát. Nagyszerű második félidei játékával szinte hengerelt a vendégcsapat, s ezzel kivívta a harmadik találkozó lehetőségét. Erre szerdán 18 órakor a Hungária körúton kerül sor. MTK-VM—BEAC-Gépszev 94-84 (46-43) Bogdánfy u., 1100 néző, v.: Weidinger, Faidt. MTK-VM: Meskó 17, Novák 17, Szuchy 2, Gerencsér 15, Körmendi 29. Csere: Fábián 2, Shajda 12. BEAC-Gépszev: Pásztói 10, Balogh 50, Szarka 7, Klucsik 2, Bíró 15. Csere: Szkok, Bagoly, Major, Sebő. A mérkőzés légköre most is roppant feszült volt, mindkét csapat edzői, játékosai megragadtak minden lehetőséget a reklamálásra. A BEAC-ból jóformán csak Balogh tartott lépést, míg a másik oldalon Körmendi, Meskó, Novák, Gerencsér és a csereként beállt Suhajda szellemesen, ügyesen szerezte a kosarakat. Amikor a második félidő elején 62-51-re elhúzott az MTK, gyakorlatilag eldőlt a győzelem kérdése. Balogh hiába szórta továbbra is a kosarakat, az ő káprázatos teljesítménye csak ahhoz volt elegendő, hogy ne legyen katasztrofális a BEAC veresége. Jellemző a többi BEAC-os gyenge teljesítményére, hogy Balogh egymaga 50 pontot szerzett, míg társnői együttvéve is csak 34-et. Warenjíoríi prolm Két csapattal Csütörtökön kezdődik és vasárnap fejeződik be az öttusasport egyik legrangosabb nemzetközi erőpróbája, a warendorfi viadal. Mint évek óta mindig, idén is két-r csapatnyi versenyzővel képviselteti magát az NSZK nyílt bajnokságán a magyar öttusasport, köztük — Fábián László kivételével — a szöuli aranyérmesekkel. A kedden útra induló küldöttséget Medvegy Iván vezeti, tagja Török Ferenc szövetségi kapitány. Villányi Zsigmond és Gelley István edzők; a versenyzők: Mizsér Attila, Martinék János, Dobi Lajos, Demeter József, Madaras Adám, Balaska Zsolt, Pászti Csaba és Kálnoki Kis Attila. Diákok ingyen A szerdai, idegenben sorra kerülő Olaszország—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés előjátékaként kedden Magyarország—Svédország utánpótlás-válogatott találkozóra kerül sor 17 órakor, a Váci Izzó MTE stadionjában. Amint László Attila főszervező tájékoztatott, a diákokat ingyen engedik be a nézőtérre a jegyszedők. Labdarúgók próbára bocsáíva A debreceni ítélet Több mint négy hétig tartó tárgyalás után hétfőn hirdetett ítéletet a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Kemecseiné Hársfalvi Klára tanácsa a debreceni labdarúgó-bunúaperben. Az elsőrendű vádlott Nemes Lászlót, a DMVSC korábbi sportköri elnökét főbüntetésként kétévi börtönre, valamint 20 ezer forint mellékbüntetésre ítélték. A másodrendű vádlott Erdei István, a baráti kör volt elnöke egy év és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést és 40 ezer forint mellékbüntetést kapott. Császár Ferenc harmadrendű vádlott — volt elnökségi tag — büntetése egy év és hat hónap börtön — ugyancsak felfüggesztve — és 30 ezer forint. .Sípos Tibor technikai vezetőt és Gilányi József volt labdarúgó-szakosztályi titkárt egy-egy évi börtönre ítélte a bíróság. Puskás Lajos volt vezető edző egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetés mellett 50 ezer forint pénz mellékbüntetést kapott. A negyedrendű vádlott Szűcs Sándor egykori szakosztályi elnököt a bíróság 60 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Pogácsás János hatodrendű vádlott volt labdarúgó-szakosztályi vezetőt bűncselekmény hiánya miatt valamennyi vád alól felmentette a bíróság. Ezt követően a labdarúgókkal kapcsolatos ítéletet ismertették. Gróf Attilát és László Istvánt bűncselekmény hiánya miatt felmentették, illetve megrovásban részesítették. A többiek: Sallai Sándor, Andrusch József, Sikesdi Gábor, Fodor Imre, Kovács Kálmán, Kerepeczky György, Fitos József, Deákvári Antal, Rácz Antal, Meksz Gyula és Bíró Antal esetében a próbára bocsátást alkalmazta a bíróság. Ez Sallainál, Deákvárinál és Fitosnál — miután a megítélés szerint nagyobb szerepük volt az eseményekben — két év, a többieknél pedig egy. Gödi döntellenrekord Két rangadó krónikája A labdarúgó NB Ill-ban jól helytálltak csapataink. Az otthon játszó Gödöllő, Dömsöd és a Bag egyaránt nyert, a Dunakeszi Vasutas pedig idegenből hozta el a 3 pontot. A kesziek Nyergesújfalun 200 néző előtt játszottak. Az első félidőben a helyiek 1-0-ra vezettek, szünet után Kiss és Bátori góljával fordította a maga javára az eredményt a Pest megyei csapat. A csoport rangadóját Budafokon 1200 néző előtt vívták. A Dunai Kőolaj összeállítása: Erdős (Ádám) — Tepszics, Szigeti, Fülöp, Nemes, Héring, Lánczi, Horváth, Kövesi, Juhász, Palásti (Nagy). A Budafok szerzett előnyt, majd a félidő végén már a Kőolaj vezetett 2-1-re. Juhász és Lánczi gyakran zavarba hozta a hazai védőket. Szünet után kiegyenlített 6 Budafok, s a Pest megyeiek újabb vezetését a 83. percben ismét egalizálták. A 4-4-es végeredményt követő 11-es rúgásokban a BMTE 5-4-re bizonyult jobbnak. Lánczi és Juhász egyaránt két gólt szerzett, Nemes, Lánczi és Juhász tűnt ki a battai gárdában. A két azonos pontszámmal álló, s a jobb gólkülönbséggel vezető BMTE Törley, valamint a Dunai Kőolaj csatája tehát csak a ráadásban dőlt el. A megyei bajnokságban ugyancsak a gólkülönbség döntött a forduló előtt 28 pontos Dány és Szentendre között a dánviak javára. A vendégek váratlan 3-0-ás sikerük révén már pontokkal előzik meg a Szentendrei Petőfit. A 400-as nézőszám a szokottnál nagyobb érdeklődést jelzett. Jó néhány szurkoló kísérte el a dányi együttest. A Szentendrei Petőfi kezdő csapatában Puzder — Pölcz, Kövecses, Pávelkovics, Kovács F., Sándor, Pető, Szász, Lakatos, Virág és Szávai játszott. Mich- na, Székely, Horváth L. és Le- hota állt készenlétben. Dány: Hajnal — Grámán, Pecsenyicz- ki, Gádor, Tóth Béla, Halászi, Kovács, Kókai, Balogh, Nagy F., Krisztin. Cserejátékosok: Tóth Dénes, Szakái és Vajda. Szűcs László edző (Szentendre) : — Jó formát mutatott csapatom a szlovák Pribeta ellen a múlt heti Dunakanyar Kupa mérkőzésen. Ennek alapján bíztunk a győzelemben. Sajnos, ez nem sikerült. Sérülés miatt hiányoznak az együttesből a kulcsemberek, a csatárok pedig nem jelentettek A fehér mezes szentendrei csapat mezőnyfölényben volt a rangadón, mégis a gyors ellentámadásokkal operáló Dány nyert. A képünkön látható jelenetnél is túlsúlyban vannak a helyiek veszélyt. A mérkőzés elején kapott gyors gól kihatott a folytatásra. Szakái Béla, a Dány játékosedzője a veszélyes ellentámadásoknak, jól kontrázó csapatának tulajdonította a sikert. Balogh, Kovács és Krisztin gyakran zavarba hozta a helyi védőket. Tegnap nem tudtunk beszámolni a gödi eredményről, hétfőn a szövetségben tudtuk meg, hogy 3-3 született a Dunavarsány ellenében. Ezzel a Göd lett a mezőny döntetlenrekordere, immár nyolcadszor osztozott meg a pontokon. — Reitter — Megyei bajnokság 1. Dabas 22 15 4 3 34-14 34 2. Szigetújfalu 22 14 3 5 44-22 31 3. Dány 22 12 6 4 41-24 30 4. Szentendre 22 12 4 6 31-21 28 5. Dunavarsány 22 9 6 7 30-24 24 6. VOSE 22 10 4 8 33-29 24 7. Pilisvörösvár 22 10 3 9 23-22 23 8. Göd 22 7 8 7 33-27 22 9. Fót 22 9 4 9 33-34 22 10. Bugyi Tsz SK 22 7 7 8 28-31 21 11. Pilis 22 6 6 10 29-34 18 12. GEAC 22 8 2 12 32-43 18 13. T.-márton 22 6 4 12 19-34 16 14. Nagykőrös 22 5 5 12 33-39 15 15. Veresegyház 22 5 4 13 23-50 14 16. Cegléd 22 3 6 13 18-36 12