Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-07 / 56. szám

1989. MÁRCIUS 7., KEDD

^fí»faP

5

Irén nyugdíj mellett hatórás állást vállalt. Aki felületesen ismeri, azt hiheti, hogy megszokott életnívója megtartásához kell a különkereset. Csak a barátai tudják, hogy a mindig nett nő a turkálóból öltözködik, s nemcsak művészpályára készülő kisebbik lányát, hanem családos unokáját is támogatnia kell.

Vera éppen csak totyogó kisfiával élvezte otthon a gyed előnyeit, s még vagy fél évig tette volna. Ám munkahelye vezetői állást kínált neki most vagy soha alapon. S ő elfogadta.

Zsóka több mint egy évtizedet töltött el egy főváros közeli tanács élén. Ma szerencsésnek mondja magát, mert gyereke — akit jobbára cédulákra rótt üzenetek segítségével nevelt — becsületes ember lett, akire büszke.

Judit jó pedagógus, aki sok férfi kollégája mellett versenybe szállt a gimnáziumi igazgatói kinevezésért. Munkatársnői nem mondják neki — úgysem hinné el —, amit már rajta kívül min-' denki tud, hogy a fia egy kábítószeres bandához csapódott, a lánya pedig idősebb férfiakkal randevúz- gat.

Zsuzsa tehetséges üzlet- asszony, egyedül neveli kamaszodó fiát. Ismerősei úgy hiszik, visszavonultan él, valójában pozícionált barátja van. A kevesek, akik ismerik titkát, élhetetlennek tartják, mert nem használja ki e helyzet kínálta előnyöket. Aligha értenék, hogy a hetente egykét harmóniában együtt töltött nap családdá teszi hármukat, s a fiú egyetlen közös hétvégén több szeretetek okos szót kap a férfitól, mint az apjától közös tíz évük alatt;

Nelliröl — aki egyetlen nőként dolgozott munkatársai között — mondta főnöke, azért tett vele kivételt a felvételkor, mert özvegy. Nem humanitárius szempontok vezették. Akkor is alkalmazza, ha elvált lett volna. A főnök elve, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák igen jó munkaerők, mert család- fenntartóként hajtaniuk

kell, s így is tesznek, mert nincs mellettük a férfi, akinek kiszolgálása elvonná figyelmüket a munkáról.

Marika, a szomszédunk, hálószobánk fölött éjszakákon át görnyed az ipari varrógép fölött, s állítja össze a butikpólókat, blúzokat éhbérért. Második házasságban él. Az elsőt, mint mondta, a pénz utáni hajsza, a sok, otthontól távol töltött idő tette tönkre. Most négyórás egy hivatalban, éjjel pedig hajtja a gépet. Nem zavar, lódítottam, amikor a zajos munkához utólagos beleegyezésemet kérte. Mit mondhattam volna? Ezzel keresi a kenyerét, nem vehetem el tőle, mint ahogy a családi békét sem.

Margit osztálytársam volt. Főiskolai diplomájával karbantartó egy telefonközpontban. Még női főnöke is nap mint nap éreztette vele, hogy mennyire neheztel rá a sok gyermekápolással töltött táppénzes nap miatt. Férje — aki az évfolyam- társa volt — osztályvezető lett, újságolta a minap Margit. Így ő végre hatórás beosztásba mehetett. Több ideje jut a három gyerekre, tette hozzá. Nem öröm, inkább beletörődés, fásultság volt a szavaiban.

Ahogy sorba veszem munkatársnőimet, barátnőimet, ismerőseimet, csupa céltudatos, tehetséges, a nagy reményű nő képe jelenik meg. Néhányan feladták álmaikat, mások erre soha nem lesznek képesek, s esetleg nagyon nagy árat kell majd fizetniük. A többség pedig a cirkusz kupolájában. védőháló nélkül, imbolyogva lépkedő kötéltáncosra hasonlít, ahogyan egyensúlyoz a választott hivatás meg az előmenetel és a család között. Az átlagosnál is több közöttük az elvált. Nincsenek birtokában Marika titkának, vagy elvált anyjuktól meg sem tanulták, hogy nekik kellene s miként ébren tartani a családi tűzhely melegét. Vagy tudják, de úgy érzik, nekik is joguk van kibontakoztatni képességeiket, versenyre kelni tudományos, szakmai előmenetelért.

Nézem a két értelmiségi

nőt a tévéhíradóban. Az egyenjogúságunkért küzdő , szervezet képviselői.

Mindkettő benne a középkorban. jóval túl a gyermeknevelés napi, földhözragadt gondjain. S kiderül, nem egyenjogúságot, hanem esélyegyenlőséget akarnak. Hogy ne csak a statisztika kedvéért kerüljön nő egy- egy vezetői posztra.

Eltűnődöm, vajon szót emelnek-e majd azokért a műszerész és betanított munkásnőkért, akiket a nagy elektronikai gyár nyilván az első körben fog elbocsátani, amikor több mint ezer dolgozójától meg kell szabadulnia? Ezeknek az asszonyoknak nem voltak nagyra törő terveik, nem az önmegvalósítás igényével, hanem masszív gazdasági kényszerből álltak munkába. Keresetük nem a luxusfogyasztáshoz, hanem a mindennapos, szerény megélhetéshez kell. S kielégíti-e őket majd pusztán az anyaszerep, ha a forintos gondok után a filléresek jönnek?

Nézem a Csók, Anyu! című magyar film idealizált jómódban élő s pénzért lótó-futó, egymással alig törődő családját. Nézem az életük középpontjában álló nagy, lemosható táblát, amely helyettesíti a kommunikációt, az esti, vacsora utáni beszélgetéseket, az elalvás előtti puszit, mindent.

Kellemetlenül érzem magam. Hirtelen eszembe jut, hogy édesanyám írását én csak az ellenőrzőmbe rótt szignóiból, legföljebb a szakácskönyvből kikandikáló ételreceptekről ismertem. A példómbeli Zsóka még cédulán levelezett annak idején a fiával. A papírokat ma is őrzi.

Mi, akárcsak a filmbeli család, otthon lemosható táblán üzengetünk gyermekeinknek. Futtában odavetett soraink, kusza félmondataink sem maradnak meg emléknek, még tegnapról holnapra sem, hogy figyelmeztessenek, valamiről végérvényesen lemaradhatunk.

Móza Katalin

A /7-es tárgyalóteremből

Lakáskulcs a virágcserép alatt

A péteri Forczek Béla egy életművész. Alkalmi munkákból él, pontosabban élt a legutóbbi bírósági tárgyalásig, mert most be kell vonulnia a börtönbe, amely az életművészi hivatást köztudottan nemigen engedi kibontakozni.

A bajok szeptemberben estek meg. A G. családnál dolgozott, de mivel épp akkoriban egy kis gyorssegélyre is szüksége volt, idős G.-től kölcsönkért ezer forintot. Idős

G.-t nem ejtették a feje lágyára. zálogul magánál tartotta Forczek vadonatúj biciklijét. Mondja Forczek. Hogy aztán tényleg így esett-e meg, az utólag már nem derült ki. Kiderült viszont, hogy Forczek ellenakció gyanánt — mivel idős G. állítólag eladta az új kerékpárt, mert az adós nem igyekezett időben rendezni tartozását — kitalált valamit. Kapóra jött, hogy G.-ék rábíztak egy gázpalackot, cserélje már ki a telepen, s vihette az öreg biciklit is. Eladta mind a kettőt, teljesen jogosnak érezve az üzletet, mondván: így legalább hozzájut az új biciklije ellenértékének részéhez.

Aztán új helyre vezérelte a sors: M.-ékhez. Erről így beszélt:

— M. Sándorral egy reggel Vecsésre mentünk a tejet leadni. Mind a ketten ittasak voltunk, ö kiszállt valamiért a kocsiból, én meg elhajtottam előbb Péteribe, majd Üjszászra. Másnap is annyira részeg voltam, hogy elaludtam az autóban, és csak arra ébredtem fel, hogy cigányok matatnak körülöttem. Végül rávettek, adjam el nekik a kocsit. Adtak rögtön háromezer forintot, és ígérték, hogy a kocsmában találkozunk, ott megkapom a többit, de azóta sem láttam őket. Ja, a négy tejeskannát még az úton kidobtam, mert nagyon zörögtek.

Na, mentek szépen a napok egymás után, Forczeket K.-ékhoz vezérelve. Ott már dolgozóit korábban is, K. akkor igen meg volt vele elégedve, tisztességes embernek gondpl- ta. Forczek yiszont hálátlannak bizonyult: megfigyelte, hol tartják a lakáskulcsot. Egy virágcserép alatt. Mert a kulcsoknak a legjobb helye hol a lábtörlő, hol egy virágcserép alatt, hol a kapufélfába vert szögön van, így a legkönnyebb hozzáférnie Forczeknek és a hasonszőrűeknek. Forczek tehát K.-ék távollétében is köny- nyedén besétált a házba, ahol valami megmagyarázhatatlan ihlettől vezérelve női fehérneműket vett magához, majd elkötötte a háziak kocsiját is, amivel aztán részegen egy árokban találta magát.

A személyautók közül egyébként utóbb mindkettő megkerült.

Forczek számláját tartási kötelezettség elmulasztása is terheli: két kiskorú gyermeke után 1987 óta egy fillért sem fizetett. Mert:

— Soknak tartottam azt a pénzt, amit fizetni kellett volna, meg különben se láthatom a gyerekeket...

Elég az hozzá, hogy ez az életmű vészi hivatás elnyerte jutalmát: sikkasztás vétségéért, lopás bűntettéért, jármű önkényes elvételéért, két rendbeli ittas vezetésért és tartás elmulasztásának vétségéért egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte Forczek Bélát a Monori Bíróság, s le kell töltenie azt a hat hónapot is, amit egy korábbi esete kapcsán még egy évre felfüggesztettek.

K. Zs.

Piri néni... Nevezzük mondjuk így az öregasszonyt és engedjük szabadjára fantáziánkat. Képzeljük el, amint hajlott háttal, botra támaszkodva araszol az úton, lássuk fénytelen szemét, halljuk száraz köhögését, a szusszaná- sokat, nyögéseket, amikor megáll. Mert az ember egy idő után többet foglalkozik a halottaival, mint az élőkkel, így van ez az egész világon, Budaörs sem kivétel. És a Piri nénik, az összes Piri nénik a temetőket járják. Nem véletlen azonban, hogy az előbb Budaörs nevét említettem. A város egyik temetőjéhez ugyanis nem közlekedik busz, a majd 5 kilométeres távolságot gyalog, botorkálva, sóhajtva és kínlódva teszi meg az a néhány idős ember és asszony.

Hogy mekkora probléma ez? Nekik, fájós lábú, szuszogó öregeknek biztosan óriási. Minket, többieket — ideértve a BKV-t is —, úgy látszik, nem érint annyira. A temetői járat ügye 1986-ban volt utoljára napirenden Budaörsön, a tavaly év végi menetrendi egyeztető tárgyaló• a

KRUMPUULTETOK

Taksony határa, Bugyi község körzete, Alsónémedi. Ezen a vidéken szereti igazán a földet a burgonya. Talán itt értenek hozzá a legjobban a Szabolcs megyei termelőkön kívül, de az biztos, hogy fogyasztó, piac mindig lesz a nagyvárosban. Más kérdés, hogy mikor, mennyit hoz a családi kasszába, ahová egyre több pénz kellene. A vevő — mármint az, aki a kistermelőtől nagy tételben felvásárol — az egyéb árak emelkedésétől függetlenül mindig ugyanannyit szeretne fizetni.

Suhajda Mátyás a sógorával bérelt egy hold földet a Tessedik Sámuel Termelőszövetkezettől, s azt sorolta a tábla végén, ahol egy kis beszélgetésre megálltunk: mi minden költség adódik, amíg ebből a mindennapi eledelünkből pénzt láthat a termelő. Mert a homokos föld azt kívánja, hogy minden évben terítsenek rá szerves trágyát, szórjanak műtrágyát. Aztán sűrűn kell öntözni, nehogy akár néhány napos szárazság tönkre tegye a termést. Számítsuk a vetőmagot, a gépi költséget, a bogár elleni vegyszeres védekezést, a kapálást.

A főleg szabadidejében ezzel foglalkozó gazda nem nagyon szokta felszámítani a ráfordított munkát, mert csak így marad az az illúziója, hogy haszna van a dologból, s olykor látszólag még nagy is. Ám ami igaz, az igaz, aki gazdálkodik, annak a bért is be kell kalkulálnia. A termelői ár alig változott az elmúlt évtizedek alatt. Aztán meg vevőt sem mindig könnyű találni.

— A Bosnyák téri piacon nem nagyon foglalkoznak velünk. kistermelőkkel — mondja Suhajda Mátyás. — Legfeljebb akkor, ha csúsztatunk valamit a bevételből. Itthon hat forintért adtuk el a tsz- nek kilóját, mikor a vevő húszért jutott hozzá. Számításba jön olykor vevőként az Ócsai Áfész, de az idén senkivel sem szerződtünk. Majd megoldjuk valahogy az értékesítését, ami lehetne jobb is, mert tavaly rossz évünk volt, ráfizettünk. Egyszer fordult elő, három évvel ezelőtt, hogy ötvenezer forint tiszta haszon volt, még azután is, hogy a ráfordított munka bérét leszámítottam.

— Most mennyit remél?

— Nem is tudom. A mostani vetésből júniusban lesz vaGyorsan fogy a ládákból a vetőburgonya

(Hancsovszki János felvételei)

Kéthetenként egyszer kimegyek a meccsre. Ez minden. A többi szabadidőm itt megy cl a határban. Suhajda Mátyás Bugyi község határában

lami, ha jól gondozzuk. Nagyon kell figyelni, mert előfordul, hogy ha egy héttel később szedjük a kelleténél, már nem primőr lesz, s akár tíz forintot is veszíthetünk kilóján.

— Órák? Napok? Mennyi időt fordítanak rá egy idény alatt?

— ö! Minden szabadidőnket. Kéthetenként egyszer, ha itthon játszik a csapat, kimegyek a meccsre. Ez minden. A többi a munkahelyen, meg itt megy el.

— Valamikor azt mondták nekem, hogy ezekben a falvakban milliókat keresnek az emberek a burgonyatermeléssel.

— Hol van az már? Egyáltalán a pénz értéke! Tudja, én csak azt nem értem, hogy ha én három forintért termelem meg kilóját, akkor miért kerül mondjuk tizenötért a vevőhöz?

Kovács T. István

Kegyelet gyalogszerrel

son nem is foglalkoztak ilyen kérdéssel. Csakhogy, mint cseppben a tenger, ebben az apróságban is egy sokkalta nagyobb dolog tükröződik. Nevezetesen, hogy a BÜ.V nem tervezi, nem akarja és nem is fogja bővíteni szolgáltatásait a főváros közigazgatási határain túl.

Bővítenének ők, válaszolja erre Hinel Pál, a BKV közlekedési főosztályának vezetője, ha e bővítés anyagi feltételeit a megye vállalná magára. Ez esetünkben autóbuszok vásárlását, üzemeltetését jelentené — legalábbis a BKV szerint. így már semmi akadálya sem lenne a temetői vonalnak vagy bármi egyébnek. Mikor mindezt Valkai Györgynek, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettesének elmesélem, idegesen vibrálóvá válik a hangja.

— Hiába ismerem a helyzetet, újra és újra felizgatom magam, mikor erről hallok — mentegetőzik. — Állandó jellegű vitáink vannak a BKVval. A közlekedési vállalat

ugyanis nem' tartja feladatának az elővárosi közlekedés fejlesztését, mondván, őket a főváros az ottani problémák megodására hozta létre. Csakhogy számos agglomerációs település érhető el kék busz- szal, hiszen hajdanán úgy tervezték, hogy ezeket a területeket majd előbb-utóbb Budapesthez csatolják. Azóta változott a koncepció, ám a járatok megmaradtak. Mi két évvel ezelőtt ellogadtuk azt, hogy ne kerüljenek újabb községek a BKV hálózatába. A megye az állami támogatás rendszerében semmiféle juttatást nem kap azért, hogy segítse a BKV-t, így nem vásárolhatunk például autóbuszokat sem. A tarifaemelésekkel párhuzamosan viszont úgy érzem. a vállalatnak ku\ya kötelessége kielégíteni a már bekapcsolt helységek egyre növekvő igényeit.

Ez így igaz, bár az utóbbi kijelentést fenntartásokkal kell kezelni. A megváltozott

jegyárakból tudniillik a BKV- nak elméletileg haszna nincsen. A tarifaemelés nem jelent többletbevételt, az csupán az elvont állami dotáció fedezésére alkalmas. A járatok bővítésére mégis, mindettől függetlenül sort keríthetne a BKV, tartják sokan az érintettek közül. Hogy miért nincs mégsem változás? Szalay Gyula, a Pest Megyei Tanács közlekedési osztályának csoportvezetője találóan így fogalmaz: „nehogy példára lehessen később hivatkozni”.

Ám a tömegközlekedés nem Budaörsön, Solymáron vagy Nagykovácsiban, de szerte a világon ráfizetéses. Nem a temetői járattal van tehát gond, hanem valószínűleg a szemlélettel. Persze ezek a dolgok nem érdeklik képzeletbeli öregasszonyunkat, ő már rég elmúlt 70 éves, a buszokon ingyen utazik. A fejét emlékek töltik meg, nincs helye ott a BKV-nak. így hát csupán elmond eev miatvánkot a temetőben, pihenteti kicsit a lábát, aztán hazaindul. Gyalog.

Falusy Zsigmond

Kötéltánc