Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
4 f^fíifap 1989. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ A cslgaháztól az ezüstpenzig Ékszerárakat ruhán is lehet Mióta világ a világ, a nők mindig szerettek csinosak lenni. Talán már a kőkorszakban is előfordult, hogy a vadbőrt az egyik másként akasztotta magára, mint a többiek, és a következő napokban már valamennyien a társnőjük által kreált „divat" szerint kezdtek öltözni. Ahogy a szép ruhák, úgy az ékszerek is mindig hozzá tartoztak a nők mindennapjaihoz. Évszázadok óta díszítik magukat fülönfüggőkkel, láncokkal, karperecekkel, gyűrűkkel. Bronz- és avar kori sírokból olyan csodálatosan megmunkált ékszerek kerülnek elő, amelyeket napjainkban is szívesen viselne egy-egy divatdáma. A népi ékszerkultűrának tehát az egész világon — és így Európában is — több évszázados hagyománya van. A Néprajzi Múzeum hozzávetőleg 150 éve gyűjti folyamatosan Európa népi ékszereinek szebbnél szebb darabjait, ám csak a napokban nyílt belőlük kiállítás. Most a XVIII—XIX. századi európai népi ékszereket mutatják be. Az ékszerkultúra — akárcsak az európai viselet és díszítőművészet — rendkívül gazdag. A tárlat rendezői ezért két módon rendszereztek: részben az anyag, részben pedig a formák, szerkezetek szempontjából. Láthatunk itt növényi és állati eredetű anyagokból készült ékszereket (például nyakláncot babszemből, csigaházból; lószőrből font gyűrűket, óraláncokat.) Sok nép viseletében találkozhatunk a borostyánnal és a korállal, amelyekből szintén nyakéket csináltak. Európában mindenütt kedvelték az üveggyöngyöt. Dél- és Kelet-Európábán például még teljes haj- vagy mellborító öltözetelemeket is készítettek belőle. Természetesen a fémet is felhasználták az asz- szonyok ékesítésére, az ónt, az ólmot, a sárgarezet, gyakran az ezüstöt és ritkán az aranyat. A déli és keleti országokban nagy mennyiségben, a fejet vagy mellet teljesen ellepő, sűrű sorokban viselik a pénzt, szinte vagyonukat mutogatva. Évezredes eltérő öltözködési hagyomány emlékét őrzi Nyugat- és Észak-Európában a nagy múltú ingruha kellékeiből Női nyakék a Balkánról megmaradt női ingcsat kerek, ritkábban szív alakú áttörésével; valamint Dél- és Kelet - Európában a kaftánszerű ruhadarab derekát összefogó tömör övkapocs, két elemű, körvagy levél alakú díszítéssel. Egyes népeknél idővel mindkettőt egyre nagyobb méretűre készítettek. Közép-Európában például a németeknél, magyaroknál, szlovákoknál találhatjuk a legtöbb, világosan leírható szerkezeti-gyakorlati funkciókkal jellemezhető ékszert, míg az északi és déli peremterületeken gyakran szerepüket, értelmüket vesztett ékszerekkel, a zsúfolásukból adódó dekorációval találkozunk. Jól mutatják ezt a női ruhák mellrészén rendezett „ékszerkirakatok”. Míg a skandinávoknál ez főleg ötvösművű gombokból, csatokból, kapcsokból, befűző elemekből áll, addig a balkáni népek inkább láncok, fűzérek formájában viselik, gyakran gyöngyből, pénzérméből. Szintén csak a peremterületeket iellemzi a teljesen ekszerszerű fejdísz. Ilyen az északi népeknél az ötvösművű ezüstkorona, illetve a keletieknél a gyöngyökkel vagy pénzérmékkel borított sapka. Gazdag, szemet gyönyörködtető a Néprajzi Múzeum decemberig nyitva tartó tárlata. Egynémely darabot nézegetve, az ember arra gondol, hogy az ékszerboltok ki' rakataiban lévő drága csodál bizony nem vehetik föl a versenyt a tárlókban látottakká — legfeljebb akkor, ha a tervezők a népművészetből merítik ötleteiket. A tanár és a növendék Orgonahangverseny Ezekben a napokban Lehot- ka Gábor orgona-művésznek egy valóságos és egy jelképes hangversenye volt. A valóságosra, amely az Országos Filharmónia bérleti estjeként Za laegerszegen zajlott, népes és értő közönség gyűlt egybe a jó akusztikájú egykori zsinagógában, amelyet a város hangverseny- és kiállítóteremmé alakított. A zalaegerszegi — kortárs hazai hangszerkészítők remekelte — orgonán a többi közt Bach Esz-dúr Preludium és Fúgája, a g-moll Fantázia és Fúga hangzott el. Sziklay Erika énekművésznő előadásban — orgonakísérettel — a zalaegerszegiek a barokk dal- és zeneművészet egy-egy gyöngyszemét hallhatták. Bach és Debussy művei mellett Lehotka Gábor egy saját szerzeményét is műsorára tűzte. Nagy érdeklődés fogadta a Variációk és Fúga John Len- non-témára című orgonamuzsikát, melyben vissza-visszatérő alapdallamként csendül fel, igényes szerkezeti felépítésben, meglehetősen nehéz, szép fúgarészekkel a Sárga tengeralattjáró és a Michel egy-egy dallamf üzére. A másik hangverseny, a „jelképes” a Zeneakadémia nagytermében hangzott el, ám az orgonaművész ezúttal a közönség soraiban foglalt helyet, tanártársaival. Orgona tanszaki hangversenyt tartottak a Zene- akadémián, amelynek egyik szereplője Lehotka Gábor növendéke, Honti Rita negyedik évfolyamos volt, s az előadás második részében Rupperl István tanítványa, a másodéves Marosvári Péter mutatkozott be. A Zeneművészeti Főiskola váci növendéke, Honti Rita J. S. Bach g-moll Fantázia és Fúga, valamint Sei gegrüsset Jesu gütig korálpartitájával. C. Franck Piece heroique és Gárdonyi Zsolt Grand Choeur című szerzeményével készült erre a bemutatkozásra. Nem is oly sokára befejezi majd tanulmányait. A tanszaki hangversenyen elhangzottak biztatóak: érdemes lesz nevére, játékára odafigyelni. (e. k.) TV-FI GYE LŐ KRIMI. Az, hogy újabban milyen nagy puszipajtások vagyunk az osztrák sógorokkal, immár Európa-, sőt világszerte emlegetett közhely. Az pedig minden televíziónéző által tanúsítható tény, hogy nem csupán szóbeszéd és adásvétel tárgya ez a parolázás, hanem ok és alkalom arra is, hogy közös műsorok szülessenek. Igazán nem kell megerőltetni az emlékezetet ahhoz, hogy eszünkbe jusson: hány és hányféle Budapest—Bécs és Bécs—Budapest védjegyű karneválok, kavalkádok, Kálmán Imre-dallamokat felröppentő operettgálák rögzítődtek s igyekezték elandalítani a Lajtán innen és a Lajtán túl lakó készüléktulaj donosokat. Arra azonban, hogy közös vállalkozású krimi is szülessen, nos, ilyen kooperációra mindeddig nem volt példa. Hát most ezt is megértük, és a Randevú Budapesten című (enyhén szólva is igen közhelyes elnevezésű) bűnügyi történet láttán tapasztalhattuk, hogy a két szomszéd ország akkor is baráti jobbot nyújt egymásnak, ha valami arany- csempészek leleplezéséről van szó. A kézfogás végrehajtását természetesen a bűnüldöző szervek illetékeseire bízták, azaz alacsonyabb és magasabb rangú rendőr tisztviselőkre, akik szinte úgy hasonlítottak egymásra, mint ahogyan nem különbözik tojástól a tojás. A mieink is elegánsak voltak, a bécsiek is szinte a skatulyából bújtak ki. Itt is akadtak lelkesebb ifjú nyomkövetők, és amott is került nekik pár ilyenekből. Maga a történet pedig..: Hát ez sem vágta mellbe a nézőt, mert csempészésről, fazon- igazításról, ilyesmikkel kapcsolatos letartóztatásokról épp eleget látott, hallott már, és az olasz maffiózók dróthuzalos kivégzési módszere sem kriminalisztikai újdonságként elevenedett meg. Ami ebben az Ungvári Tamás és Leo Frank írta eseménysorban mégis meglepetésszámba ment, az valahogy ekképpen foglalható össze: hiába zúdult alá annyi, de annyi krimi mindkét főváros televíziós adóján, magát a legfőbb dramaturgiai leckét egyik partner sem sajátította el. Nevezetesen azt, hogy detektíveket. gyanúsítottakat és áldozatokat látni, a nyomkeresés izgalmát átélni körülbelül úgy negyvenöt percen át érdemes, lehet. Körülbelül úgy, ahogyan azt az örökifjú Derrick és kis csapata teszi, amely kompánia — hála a nagy rutinú nyugatnémet filmes csapatnak — másod- percnyi pontossággal tudja., hogy mekkora terjedelmű lehet egy-egy jelenet. Így aztán ez az egész budapesti randevúzás egy idő után leült, erejét, izgalmát vesztette és nyilván nem egy és nem két néző pillantott rá az órájára úgy kilenc óra tájt, hogy ugyan meddig tart még Tóth százados (Kertész Péter) és Kroner főfelügyelő (Szersén Gyula) nyomolvasása. Ha tetszik. ha nem, az a kesernyés hangvételű stempli 'llett rá erre a televíziós mozidarabra, hogy hosszadalmas. Ennyire elnyújtani, s ezzel kilúgozni egy detektívesdit, egyrészt szakmai gyakorlatlanság, másrészt a néző ellen való vétek. TÜKÖR. A Hazai Tükör azok közé az adások közé tartozik, amelyeket tanácsos megnézni. Ahogyan a Hírháttér vagy a TV 2-es Napzártája megérdemli a megkülönböztetett figyelmet, ugyanígy ez az összeállítás is mindig tartogat valami meglepetést Legutóbb a Pest megyei nézők különösen hegyezhették a fülüket, mert egyebek között a bős—nagymarosi vízlépcsőről is szó esett a szóban forgó adásban. Mégpedig ezúttal a nemzetközi jog tükrével szembesítették az annyi vihart kavart óriás beruházást, Mit mondjunk? Nem valami egyszerű (lenne) kibújni a vonatkozó paragrafusok kötelékeiből. Roppant erős ez a jogi fonadék — de hát ezt tudni kellett (volna) akkor is, amikor az aláírások a helyükre kerültek. Akácz László Valódi ötvösremek ez a sárgarézből készült övkapocs Balkáni övék, övkapcsok (Hancsovszki János felvételei) A magyarországi németek története Hét évtizedről tárgyilagosan mus eluralkodott, bár Bethlen hangoztatta, hogy nem ismétli meg a korábbi kormányok nemzetiségpolitikai hibáit, s méltányolja, hogy a németek mindig hűségesek voltak a régi Magyarországon. Gondoljunk csak arra, hogy hány német származású tábornoka volt az 1848—1849-es szabadságharcnak. Az 1920-aS években a németek részére művelődési egyesületet alapítottak, amelynek taglétszáma mindössze 27 500 volt — a félmilliós hazai németségből. Hitler hatalomra jutása következtében változtak a viszonyok, eljutottak eszméi Magyarországra is, s a német kisebbségnek nyújtott kulturális támogatás mögött egyre inkább a hitleri imperialisztikus törekvések húzódnak meg, sőt 1938-ra. amikor már közeledett a világháború, a hazai németségben is gyökeret vert „a népcsoport-autonómiai program”, amely később már az asszimilációt vetette fel. Az 1944-es márciusi náci megszállás után pedig nemcsak nyíltan szervezték a Volks- bundot, hanem kényszeritették is a hazai németséget, hogy „önként” legyenek az SS-tag- jai. Okmányok bizonyítják, hogy a magyar érzelmű, a magyar hazához hű németek nagy megdöbbenéssel fogadták ezeket a rendelkezéseket, s igyekeztek kitérni a sorozások elől. A kötet harmadik felében az 1945 és 1989 közötti időszakot tárgyalja, megállapítva, hogy a magyarországi németek történetének fő vonala a második világháború éveiben tragikus következményű törést szenvedett ugyan, de nem szakadt meg: többségük megőrizte hűségét a hazához akkor is, ha az egy időben mostohán bánt vele. Nem tudta megakadályozni, hogy egy részüket kitelepítsék, holott nem adtak rá semmilyen okot. A háborús bűnösöket meg kellett büntetni, de az ártatlanokat nem lett volna szabad meghurcolni, a kollektív felelősséget felvetni. Az ötvenes évek végén azonban fordulat állt be a magyarországi németek életében, 1955-ben megalakult a kulturális szövetségük, hetilapot adtak ki, s harminc általános iskolában megkezdték tanítani a német nyelvet. Az MSZMP helyes nemzetiségi politikájának következtében mint azt a Pest megyei német ajkúak is tapasztalhatták — egyre több bátorítást kaptak, hogy nyelvüket használhatják, az iskolákban anyanyelvükön tanulhatnak, sőt egyre többet tesz a kormányzat, hogy a hazai németek meg tudják őrizni identitásukat, s határainkon túl élő nyelvtestvéreiktől támogatást kaphassanak; kulturális egyezmények biztosítják fejlődésüket. Ügy ítéljük meg helyzetüket, hogy saját történelmük van, saját kultúrájuk, amelyet ápolniuk kötelességük. Egyben fontos szer-epet játszanak az NSZK- ban, az NDK-ban, Ausztriában élő németek, köztük a Magyarországról odakerültek- kel történő jó kapcsolatok bővítésében és fontos elemét képezik a népek közti megértésnek és megbékélésnek. Gáli Sándor arról, hogy hazánkban kedvező viszonyok alakultak ki a nemzetiségiek részére. Az előrelátó politika megfelelő feltételeket teremtett ahhoz, hogy történetírásunk, a korábbiaktól eltérően, elfogulatlanul, tárgyilagosan elemezhesse a magyarországi németek sok évszázados történetének különösen válságos és viszontagságos évtizedeit: a két világháború közötti időszakot és a második világháború éveit, valamint a kitelepítéseket és a konszolidációt, azt az időszakot, amikor újra szabadon gyakorolhatja a hazai németség jogait, élhet anyanyelvi lehetőségével, ápolhatja hagyományait, s teljes politikai esélyegyenlőséggel választhatja meg hovatartozását. Hogy miként alakult ki a mai helyzet? Ezt megtudhatjuk Tilkovzsky Lóránt legújabb könyvéből, amelyet átfogó kutatás előzött meg és őszintén feltárja a valóságot. A Hét évtized a magyarországi németek történetéből (1919—1988) című kötetében vázlatosan áttekinti a hazai németség előző századokbeli történetét, sokoldalúan mutatja be a német nemzetiség gazdasági, társadalmi, kulturális helyzetének alakulását, mozgalmait, tudati viszonyait, a magyar nemzetiségpolitka és a külső befolyások hatását. A kötetből megtudjuk, hogy a IX. század végén érkező magyar honfoglalók nem találtak német népességet a Duna-medencében. Csak a kalandozások korának a lejártával, Géza fejedelem beilleszkedési politikájának a következtében jöttek hittérítő németek, majd fia, István Gizella bajor hercegnőt vette feleségül, s kíséretében voltak német lovagok. Később mind többen jöttek hazánkba, püspökök, érsekek, apátok, s a XI., XII. században már német parasztok, kézművesek, kereskedők is letelepedtek. Későbbiekben csak növekedett a számuk, hiszen a tatárjárás után újra németeket telepítettek le, s előbb a felvidéki bányavárosok németsége jött létre, majd az erdélyi szász városok, megyék keletkeztek, hogy már a középkorban kiváltságokat élvezve létrehozták saját ön- kormányzatukat, Velük a gazdasági fellendülés lehetősége mutatkozott meg. Új fejezet nyílt meg a magyarországi németek történetében a törökök kiverése után, amikor a „svábokat” három hullámban telepítették le Magyarországon. A szerző nyomon követi helyzetük alakulását, fejlődésüket, szerepüket egészen az első világháborút követően, amikor is, 1919-ben a régi Magyarországot szétszabdalták, így a németség is egyszerre több utódállamba került, egy részük azonban továbbra is a trianoni Magyar- országon maradt. Nem volt sorsuk irigylésre méltó, hiszen Burgenland átadása után a magyar sovinizEz mind az ünnepi viselet tartozéka
