Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-31 / 76. szám

1989. MÁRCIUS 31., PÉNTEK Titian 5 „Szelíd motorosok" Budaörsön SZUBJEKTÍV TUDÓSÍTÁS DABASRŐL Érd vállalkozott Szitkok, pofonok után kerítés Szarvasbangó és kúria „Te, ha nem hagyod abba, én lepofozlak arról a motor­ról!” A férfi dühösen hado­nászva üvölt le a negyedikről. Feje melegítőfelsőjénél is li­lább. A srác mosolyog. Az bi­zony nehéz lesz, mármint a pofozás, mondják a szemei. Azért a biztonság kedvéért élőszóban még hozzáteszi: „Hacsak nem te vagy az észak- bengáli biológitfi csoda, húsz­méteres karokkal. De akkor miért nem mész inkább a cir­kuszba?" Utolsó szavait ber­regés nyomja el. Egyszer, két­szer, háromszor bőg fel a mo­tor, mire végül elindul. Indulatokat kavar Szegény Nicolaus August Otto bizonyára nem sejtette — hogy sejthette volna —, milyen indulatokat kavar majd egyszer, jó száz évvel később egy Pest megyei város­ban, Budaörsön. Ö csupán ki­találta a robbanómotort, és ezzel azt hitte, örökre beírta nevét a lexikonokba. így is lett. Ám ahol a német gép- szerkesztő története véget ér, ott kezdődik a budaörsieké. Helyesebben harminc-egyné- hány budaörsi fiatalé. Problé­májuk roppant egyszerű: mo­torozni szeretnek. Illetve ... szeretnének. Hogy hol? Har­madik éve nem tud erre, vá­laszt adni a Budaörsi Tanács. A srácok persze megoldották a kérdést, természetesen a maguk módján. Száguldoztak, ahol tudtak. Az erdőben, az országúton, a lakótelepen. Ez­zel viszont — ahogy az vár­ható volt — közrendet, köz­csendet, közbékét sértettek meg. És megjelentek a színen az előbb emlegetett indula­tok. Mert a lakók sem hagy­ták annyiban a dolgot. A po­fonok nem mindig maradtak ígéretek, de kijutott a humá­nusabb nevelési módszerekből is. Eresztettek itt már le kere­keket, sőt az egyik fiú motor­ját, há hinni lehet a szóbe­szédnek, egyenesen a fára húzták a felbőszült polgárok. Ugyanakkor — mondani sem kell — bejelentések, panaszok mentek a legkülönbözőbb he­lyekre. Végül beszállt a rend­őrség is, olyannyira, hogy állí­tólag a karhatalom részéről szintén elcsattant egy-két nyakas. Egy ízben — és ez tény — épp a rend őrei ver­ték szét a fiatalok megépített és engedélyezett pályáját. Igaz, a történtekért később el­nézést kértek, ám az eset jól szemlélteti a kialakult helyze­tet. Közben Brányik Lajos sze­mélyében olyan ember került az MHSZ élére, aki valóban szívén viselte a fiatalok sor­sát. Hamarosan megalakult a motorosszakosztály, hogy im­már szervezett keretek között lehessen Budaörsön berregni. Az igazi gond, a terület, vi­szont ezzel sem oldódott meg. Némi előrelépést jelentett ugyan, hogy most már a fiúk is hallathatták hangjukat. Brányik Lajos tudniillik ta­nácstag volt, és ezen minősé­gében számtalanszor vitte a testület elé a problémát. Vál­tozás azonban (meglepő?) nem történt. A legutolsó hivatalos irat az ügyről 1988 szeptem­beri keltezésű. Akkor „az if­júsági törvényből adódó helyi feladatok végrehajtása Buda­örsön” hangzatos nevet viselő tervezet egy mondat erejéig tartalmazta a motorosok óha­jait. Közben pedig szép lassan kitavaszodott. A pincékből, garázsokból újra előkerültek a motorok. Szóval kezdődhet elölről az egész ... Mit tegyenek? És kezdődik is. Amikor azonban Budaörsön jártam, mégsem a motorosok voltak a leghangosabbak. A panelházak mögötti vurstli decibelekkel vert minden elképzelhető két­üteműt. Pörögtek, forogtak a hinták, nyikorogtak, brum- mogtak, csörömpöltek és siví- tottak a szerkezetek, bömbölt a hangszóró. Jószerivel be­szélni sem tudtam azzal a né­hány fiúval, akik motorjukon ülve nézelődtek. Persze, hogy idegesítik a lakókat, hámoztam ki szavaikból a másodpercnyi csendek alatt, de hát mit tegye­nek. Nincs hová menniük. — így igaz — erősíti ezt meg Brányik Lajos is. — És ne­hogy azt higgye, hogy a pénz okoz gondot. Tanácstagtársaim éves keretüket ajánlották fel, a csatornázási vállalat mar­kolót adna, gyakorlatilag min­den segítséget megkapnánk, ha lenne megfelelő területünk. Csakhogy nincs. Eddig vala­mennyi próbálkozásunkat meghiúsította a tanács. For­dultunk mi már mindenhová. Gondoltunk arra is, hogy a Kamaraerdőire kellene kijár­niuk a srácoknak, de ez külö­nösen a távolság miatt képte­lenség. Most, legújabban az az ötlet vetődött fel, hogy a Ra- movillnál, az autósztráda mel­lett építenénk egy pályát. A tanács ez elé végre nem gördít akadályt, ám a műszaki ősz­Húsos falatok Ez évben 300 ton­na fagyasztott, egyenként fóliába csomagolt úgyne­vezett húsrészek, sertéskaraj, tarja, comb, lapocka és szűzpecsenye tő­kés exportját ter­vezik a Penomah ceglédi gyárából. Alsó képünkön darabolják, fent csomagolják az árut (Apáti-Tóth Sán­dor felvételei) tály nem tud megegyezni az illetékesekkel. Mondjanak akármit, én az olyan ügyinté­zést, ami itt folyik, egyáltalán nem tartom kielégítőnek. Kér­tek tőlem például egy rajzot arról, hogy mik az elképzelé­seink, mit szeretnénk a kérdé­ses helyen csinálni. Én ezt he­tekkel ezelőtt beadtam, szerin­tem most is ott porosodik va­lamelyik fiókban. Három évbe telt — Természetesen valameny- nyien le szeretnénk végre zár­ni ezt az ügyet — mondja Kö- vesi György, a műszaki osz­tály vezetője. — Ehhez azon­ban tervek szükségesek. Az a papír viszont, amit Brányik Lajos éljuttatott hozzánk, egy gyermekrajz színvonalán moz­gott. A kérdéses területet csak a helyrajzi szám alapján le­hetett azonosítani. Végül is megegyeztünk a kamraerdei ifjúsági klubbal, hogy ők a feladatnak ezt a részét, a ter­vezést vállalják, az összes töb­bi az építési osztály dolga lesz. Sajnos, a közlekedésiek az el­ső megbeszélésen elzárkóztak a javaslatunk elől, mondván, a motorosok elterelnék a gép- járművezetők figyelmét. Hogy ezt elkerüljük, egy kerítést kellene emelnünk a sztráda felőli oldalon. A következő megbeszélésre valószínűleg egy héten belül sor kerül. Én nagyon bízom a sikerben. Ha a szakhatóságok is beleegyez­nek, akkor elvileg heteken belül elkezdhetnénk a mun­kát. Jó, tegyük fel, így lesz, le­gyen így. Adják be a dereku­kat a közlekedésiek. Csupán azt furcsállja, végighallgatván az előzőeket az ember, vajon miért kellett minderre három évet várni. így festene Buda­örsön az ügyintézés normális menete? Ennyi ideig tartott, míg a hatóságnak azonosulnia sikerült a problémával? Vagy egyszerűen csak három évbe telt, hogy rájöjjenek a taná­cson, pofonoknál mégiscsak szolidabb megoldás egy kerí­tés. Falusy Zsigmond (Lapunk első oldalán beszá­molunk Dabas várossá avatá­sárról, alábbi soraink e beszá­molóhoz kapcsolódnak.) Az első hosszú nadrág... Vagy nem is... Inkább az el­ső személyi igazolvány. A legeslegelső. Amikor Zolikából Zoltán lesz, Pistiből István. A gondolatok még ugyanazok, valami mégis változott. Egy kicsit itt van már a felnőtt­ség. Egy település életében pedig mi más jelenthetné ezt, a felnőttséget, mint a várossá nyilvánítás. A dabasi tanácsháza előtt diákok sétálnak. Kezükben táska, hátukon hátizsák. Má­ra vége a tanításnak. Beka­nyarodunk. A karszalagos ön­kéntes rendőr továbbirányít­ja a kocsit. Itt nem lehet meg­állni. Jönni fognak. Beletörő­dünk. Ha jönnek, hát jönnek. Egyelőre viszont még béke ho­nol a nagyterem előterében. „Mi az ott rajtad? FIDESZ- jelvény? Vagy münniches vagy?” Három középkorú fér­fi tréfálkozik. Hiába, manap­ság ez a vicc. Még Dabason is. Egyikőjük, csíkos nyakken­dőben kissé kifordítja a zakó­ja hajtókáját. Alul szarvas­bangó bólogat zöld mezőben, fölötte kékben egy épület lát­ható. A Halász-kúria. Mert a jelvény a címert ábrázolja. A Címert. Az újdonsült város új­donsült jelképét. Hasonmása hatalmas ezüstszín zászlóra varrva bent, a teremben lóg. Mi azonban még odakint áll­dogálunk. A tv-ben video­film pereg Dabas múltjáról. Cigaretta nehéz füstje száll a levegőben, itt-ott bever a ko­ra délutáni nap. Szép csende­sen unatkoznak a korán jövők. Aztán mint egy varázsütésre, gyűlni kezd a tömeg. Pillana­tok alatt bocsánatkérések nél­kül mozdulni sem lehet. Nem csoda, mégiscsak nagy dolog ez a nap a dabasiak életében. „S rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi mun­kánk; és nem is kevés.” Vég­re megkezdődött az ünnepség. Gálffy László színművész sza­val. A videokamera lassan pásztáz végig a közönségen. Illendően meghatódunk. Majd szintúgy illendően figyelni kezdünk, mikor Schönweitz Tamás tanácselnök emelkedik szólásra. Kossuth László, Gyó­nt Géza, Dinnyés Lajos nevei szállnak a levegőben. Ez vol­na a múlt, az emlékezet. A jövő pedig azon múlik, mit tesz a város önmagáért. A fe­jek bólogatnak. Minden lakos érezze, itt számítanak rá, a véleményére. Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára valahol ott folytatja a gondolatokat, ahol a tanácselnök abbahagy­ta. Csak közös erővel lehet közös otthonná tenni az új vá­rost. így igaz. És végre előkerül... De olyan furcsa... Ez a semmi­ség, ez a kartonlap, ebben az aranyozott keretben narancs- sárgán és pirosán ... Szóval ez lenne az oklevél... Immár egyáltalán nem illendőségből válnak komollyá az arcok kö­rülöttem. Csak úgy, maguk­tól. Ami ezután következik, szin­te már nem is számít. Kap ugyan a város még egy okle­velet, hozzászólnak néhányan, újabb versek hangzanak el, majd egy pohárköszöntő is, de érezni lehet, a lényeg le­játszódott. Mindez csupán hosszúra nyúlt utójátéka a délutánnak. Dabas tehát város lett. Né­zem az utcákat, próbálok va­lami városit felfedezni ben­nük. Alig sikerül. Végül be­szélgetni kezdek, járókelőket szólítok meg. Hogy mit szól­nak? Mit várnak? Semmi kü­lönöset — mondja egyikük. Csak hogy jobb legyen. Egy kicsit. Igen, egy kicsit. Ám ez nagyon nehéz. Még egy város­ban is. F. Zs. A szakszervezetei* is másként gondolják Akik eddig nem politizáltak Az ajtó nyitva, de hiába kö- szöngetek hangosan, egy lé­lek sem válaszol. Pedig mind­járt hat óra. Vas István, a Szabad Demokraták Szövetsé­ge — Munkások a Demok­ráciáért gödi csoportjának ve­zetője pedig azt ajánlotta: ide jöjjek, ha beszélni akarok ve­le. A-vezető szóval vigyáznom kell. Talán ügyvivőt mondha­tok, vagy valami mást, mert azt náluk mindig hangoztat­ják, hogy itt nincsenek veze­tők. Mi változik? A Göd felsői Ady Klub te­raszán kezdenek gyülekezni a csoport tagjai. Köztük egy új belépő fiatalember. Megjön Horváth Andor, a helybeli áramdíjbeszedő, akit egy őszi beszélgetésünk idejéből már ismerek, ö azt mondja: Vas István nemigen jön el ma, rá­bízta az összejövetel vezeté­sét, mert valahol Pesten tár­gyal. Nagyon elfoglalt mosta­nában. Hallom, járt nála a dán tv. tagja lett a Szakszervezeti Munkásszövetség szervezőbi­zottságának. Erről szerettem volna vele szót váltani. Biz­tatnak a csoporttagok, hogy kérdezzek csak, szívesen tá­jékoztatnak, hiszen többen tudnak róla, részvevői a do­lognak. Most már együtt ke­rülünk beljebb a nagyterem­be, hogy a hivatalos program előtt szándékunk szerint egy kis időt fordítsunk a téma kö­zös áttekintésére. Ebből végül az lesz, hogy az egész estét együtt töltjük, politizálva. — Sajnálom, hogy elvettem az idejüket — mentegetőzöm, de megnyugtatnak: — Nem baj. Talán még jó is volt így. Hiszen az a cél, hogy vitat­kozzanak az emberek. Az úgynevezett Munkásszö­vetség előreláthatólag május­ra tervezi alakuló gyűlését. Kiadott programjuk szerint szervezetük keretein belül kezdeményezik, segítik szak­mai szakszervezetek létreho­zását. Küzdenek a szakszer­vezeti pluralizmusért, a dolgo­zók jogaiért, a munkás és a munka becsületének helyreál­lításáért. Ahogy megfogalmaz­ták: aktív érdekvédelmet kí­vánnak folytatni, az ellenté­tek békés megoldására töre­kedve, de nem riadnak visz- sza a határozott fellépéstől sem. Bárhogy gondolkodom ezen, nem nagyon látok különbséget a SZOT-ban érvényesülő ten­denciák, meg az általuk leír­tak között. Nyíltan megmon­dom: Nem értem, hogy mire kell egy új szervezet, amely hozzájárul az egész elaprózó­dásához. Nem tartanak attól, hogy akkor gyengülnek az ér­dekvédelem pozíciói? Érdek és mozgalom Horváth Andor erre a kér­désre lényegében azt válaszol­ja, amit a Munkásszolidaritás február 25-i konferenciájának nyilatkozata tartalmaz. „Ha­zánkban 1948 óta semmilyen hivatalos politikai vagy ér­dekvédelmi szervezet nem képviseli megfelelő súllyal a dolgozók érdekeit.” — Nem gondolják, hogy ha a politikai intézményrendszer működése nem volt tökéletes, akkor ezt a szakszervezetektől is hiába várhattuk? — Legalább az működött volna jól — vélik a társalgás részvevői, s a jelenlegi moz­galom hibáit sorolják, főleg helyi példákból kiindulva. Többségük az OVIT dolgozó­ja, arról beszélnek, hogy az ár­emelések idején tízperces mun­kabeszüntetést akartak. Csu­pán gesztusként, amikor úgyis mindenki a reggelivel van el­foglalva. Ezt a vezetés lefújta. Helyette kétórás munkásgyű­lést tartottak. — Jobb ez így? Mi került többe? — kérdezik. — Amíg az szb-titkár is a vállalattól kapja a fizetését, az lesz, amit ott mondanak — hangoztatják. — De ha függetlenített, nem onnan kapja — vetem közbe, majd visszakanyarodunk az új szervezet kérdéséhez. A tiszta, politikamentes érdekvédelem igénye kerül szóba, s az, hogy a kezdeményezés kimondottan munkásvonalon indul. Ám eh­hez rögtön hozzáteszik, hogy lényegében mindenki munkás, aki bérből és fizetésből él. Kicsit összemosódik a szak- szervezet szervezése, meg a csoport működése, amiről érez­hető büszkeséggel vallják: autonóm. Ilyen, hogy Munká­sok a Demokráciáért, csak Gö­dön létezik, még a Szabad De­mokratákhoz is csak igen laza szálakkal kötődnek. Keresztes Sándor, az OVIT kazánfűtője, elismeri, hogy a szakszervezetek újabban sok pozitív lépést tettek, de sze­rinte tiszta munkás érdekvé­delmet nem tudtak felmutat­ni. Ám nem zárja ki azt sem, hogy a létrejövő új szövetség tagja lesz a SZOT-nak. Az a Koronú menedéke Február 16-án született az együttműködési megállapodás, amelynek távlatai ma még föl- mérheíetlenek. A főszereplő az érdi Konstruktor Építő, Szolgáltató Kisszövetkezet s egy müncheni cég. Korlátolt felelősségű társaságuk közös ipari és kereskedelmi tevé­kenységre szerződött, amely­nek pontjai között az üzleti ér­dekeket is figyelembe véve humánus kitétel is szerepel. Eszerint az erdélyi, pusztulás­ra ítélt Korondról áttelepült kézművesek számára megél­hetést biztosítanak. Ennek szellemében az Érdi Városi Tanács két család részére ott­hont biztosított, olyan mű­helynek alkalmas helyiségek­kel, ahol a köröndi fazekasok tovább művelhetik őseik mes­terségét. Érden valaha tégla­gyár működött, melynek meg­szűnése után jóféle agyaglelő­hely maradt. Egyelőre nem le­het tudni, hogy ez a fajta anyag minőségében megfelel-e az elvárásoknak, mindeneset­re megteremti a mesterség megőrzésének lehetőségét. A korondiak áttelepülését sokan várják, szeretettel. A város­ban székely családok élnek. Szeretnénk, lelkűnkből, hogy Korond házai, templo­mai, utcái soha ne dőljenek romba. Ellene tenni vajmi ke­veset tudunk. Most mindössze annyit, hogy teret, hazát, le­hetőséget adhatunk az ott élő mesterembereknek, tudásukat ne temesse el buldózer. Érd vállalkozott erre. Bellér A BORVIDÉKEKEN Metszés Az egri és a mátraaljai bor­vidéken befejeződött a szőlő- termelők legfontosabb tavaszi munkája, a metszés. Már „könnyeznek” a tőkék, ami a nedvkeringés megindulását, s egyben a rügyfakadás kezde­tét jelzi. Az Egervin Borkom­binát Kutatóintézetének vizs­gálatai szerint a rügyek jó ter­mést ígérnek. kérdés, milyen lesz a fogad­tatás. Bódis Éva betegség miatt lett korán nyugdíjas, melléke­sen most az Akadémia Könyv­kiadó szerkesztője és a TDDSZ tagja, de az Ady Klub­ba is rendszeresen eljár. — Mert itt érzem jól ma­gam, mindig munkásérzelmű voltam — közli az okot, ami­ről a másik kazánfűtő, Benyá Péter így beszél: A munka rangjáról — Én azt szeretném, ha úgy oktatnák szakmájukra a fia­talokat, mint régen. Ez a vesszőparipám. Közéjük a leg­jobb szakembereket kell kül­deni. Huszonhét évig voltam esztergályos. Nem fizettek meg. Azt akarom, legyen gö­di tanműhely, kerüljenek ki on­nét jó szakmunkások, s a jó szakembert fizessék meg, is­merjék el a tudásuk rangját. Szóba került a csoport meg­alakulásának miértje is, hogy a közügyek iránt érdeklődőb­bé tegyék a munkásokat. Most elég nagy a tartózkodás, s en­nek több oka lehet. — Hallgatólagos megegye­zés van köztük és a vezetők között — vélik néhányan. So­kan érzik magukat függőség­ben a vállalattól kapott lakás- építési kölcsönök miatt. — No meg — szólt közbe egy fiatalember — hazavi­hettünk ezt is, azt is, közis­mert volt a fusi, mert nincs jó szolgáltatás, de van hiány­cikk. Szűkebb és tágabb környe­zetünk dolgait vitattuk, a vi­lágot próbáltuk megérteni, ha nem éppen megváltoztatni. Egy olyan társaságban, mely­nek tagjai azt mondják, az­előtt sohasem politizáltak. Van, aki most, élete delén túl kezdi figyelemmel kisérni az olyan eseményeket, amilye­nek régen nem érdekelték. Kovács T. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents