Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-20 / 67. szám

4 1989. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ A Tavaszi Fesztivál szentendrei eseményei Autómafuzsálemek és néptáncosok (Folytatás az 1. oldalról.) tötték Késmái non a táncot, az eredeti anyag a néptáncíalál- kozó egyik meglepetése. A másik meglepetés pedig a hosszú nevű bajor együttes bemutatója, a pöttmesi Hei­mat und Volkstrachtenvereiné. Tagjai ugyan már nem sza- porázták olyan frissen, mint a szlovák gyerekek, de ez ért­hető is, hiszen az idősebbek közül kerültek ki. Némelyi­kük már elérte, sőt a végét tapossa a nyolcadik X-nek, de ma is táncos lábúak vala­mennyien, s előadásukkal jó­kora sikert arattak. Csakúgy, mint az őket követő szintén bajor együttes. Produkciójuk címét talán „ostorpattogtatós- ra” lehetne magyarítani. Ha­tan egymástól tisztes távolság­ra, ostoraikkal kísérték a ze­nét, ügyességüket még a ma­gyar csikósok is megirigyel­hették volna. Sőt később kide­rült, ez nem minden, még „kánonban” is tudnak rity- tyentgetni ostorukkal. A táncoló és ostorpattogtató együttesről Hoffman úr, a je­len levő pöttmesi polgármester elmondta, 1924-ben alakult, s a második világháborút köve­tően, 1946-ban alakult újjá. A csoport valódi amatőr együt­tes, támogatásban nem része­sülnek, bemutatóik bevételé­ből tartják fenn magukat. Igazságtalanság volna nem szólni azokról a néptánc­együttesekről, melyek koráb­ban, a találkozó első napján léptek fel. Bemutatkozott még Szentendrén a császártöltési német nemzetiségi táncegyüt­tes, a jugoszláv Növi Karlovac-i Kud Pa ja Zaric táncegyüttes, a lórévi délszláv nemzetiségi táncegyüttes, a pilisszentke- reszti szlovák nemzetiségi táncegyüttes, a pilisvörösvári SZAJTATVA Öreg autó. nem vén autó német nemzetiségi táncegyüt­tes, a pomázi szerb klub tánc­csoportja, valamint a tököli délszláv nemzetiségi tánc- együttes is. Több volt ez, mint egy néptánctalálkozó, kézfogás is volt a nemzeteK és nemzeti­ségek között. S ezt a jövőben Európa nemzeti kisebbségei­nek találkozójává szeretnék erősíteni — derült ki C. Tóth János közművelődési igazgató szavaiból. A táncegyüttesek bemutató­ja tavaszköszöntő körtánccal folytatódott Szentendre Fő te­rén. Reménytelen vállalkozás a művelődési háztól csak úgy elsétálni a Fő térig. Plakátok sokasága próbál letéríteni az útról. A Rákóczi utca eldu­gott Népművészeti Múzeumá­ban a. századelő gyermekeinek életét bemutató kiállítás előtt kell fejet hajtani — a szó szo­ros értelmében —, hiszen a régi épület ajtaja százötven centi magas sincs. A kiállított tár­gyak puritán, de talán mégis boldog gyermeki világról me­sélnek. A Szentendrei Tanács dísz­termében virágkiállítás. Az én .tudományom a szegfű, rózsa, gerbera után elakad, s nem tudnám néven nevezni a be­mutatott színes virágcsodákat. Van itt banánfa, mely a gon­dos ápolást termésével hálálta meg, s van bonsai is. Nincs sok idő a gyönyörkö­désre, a Fő téren már felcsen­dült a zene. Először bátortala­nul, majd mind jobban bele- meíegedve ropják a táncegyüt­tesek népük kultúráját, ha­gyományait felélesztő táncai­kat, természetesen népviselet­ben. A sétálgató magyarok és külföldiek előbb csak körül­veszik és fényképezik az együtteseket, aztán egyikük- másikuk meg is próbálja, ho­gyan kell olyan legényesen csapkodni a csizmaszárat, s kecsesen libbenteni a szok­nyát. Ezt látni kell s érezni han­gulatát. Még nem késő, a pén­teken kezdődött Tavaszi Feszti­vál tíz napon át kínálja a szí­nesebbnél színesebb progra­mokat. Mátrai Tibor Helyetfe(s) Pálcával kellene rendre ta­nítani az ilyen ifjakat! Ho­gyan képzelik? Egyszerűen fogják magukat és húzogat­ni kezdik a strigulákat! Mind­annyiszor egyet-egyet, ami* kor a nagy fonok, illetve a helyettese nyilatkozik a te­levíziónak, a rádiónak, a nyomtatott sajtónak. Újabban nagy népszerűségnek örvend a megyei intézmény, azaz gyakran szerepel az említett orgánumokban. Az ott dolgozó ifjú ebadták erre figyeltek fel. Mármint nem arra, hogy sűrű a sze­replési lehetőség, hanem a munkamegosztásra. Ha kelle­mes dologról van szó. akkor természetesen a nagyfőnök nyilatkozik. S ha kellemetlen­ről, akkor „természetesen” a helyettes beszél a nagyfőnök helyett. Egy strigula a nagy­főnöknek, három a helyette is) beszélőnek. Ilyen arány ala­kult ki a tiszteletlen ifjak ki­mutatásában. Kibúvó nincsen szegény helyettes számára: a nagyfőnök utasítja. Bocsánat! Kéri. Mosolyogva. Menteget­ve magát. Halaszthatatlan a dolga. Itt várják, ott kell megjelennie. Megértheted . . . A helyette (s) beszélő sápad, vörösüdik, kínlódik, amikor a mellének szegezik a kérdése­ket, hiszen gyakran a szóvá tett ügyekben maga a nagy­főnök döntött... O meg ma­gyarázhatja. Innen azután már csak egy lépésnyire volt a fiatalok kö­vetkező tette. Jegyezni kezd­ték azt is, intézményen belül milyen a munkamegosztás. Ugyanaz! Prémium, előlépte­tés, dicséret: a nagyfőnök. Letolás, prémiummegvonás, fegyelmi? A helyettes felada­ta. Érdekes szereposztás! S még dicstelenebb az aka­ratlan, de törvényszerű kö­vetkezmény! A nagyfőnököt kapun belül és kívül szinte imádják, aranyos, kedves em­berként könyvelik el... a helyette (s) beszélő viszont undok, keménykedő, lelket­len ,.. Nem árt tehát óvatos­nak lenni, kit miért kedve­lünk, kit miért (ki helyett) utálunk. Legalább ebben ne cserélődjenek fel a szerepek! MOTTÓ TV-FIGYELŐ Emléktábla Szegeden visszahelyezték eredeti helyére a ma József Attila nevét viselő egyetem alapítói — Korb Flóris műépí­tész, Gaál Endre kultúrta- nácsnok, Várhelyi József pá­pai prelátus, Glattfelder Gyu­la Csanádi püspök, Somogyi Szilveszter polgármester, Kle- belsberg Kunó kultuszminisz­ter, Aigner Károly főispán, Tóth Károly egyetemi tanár és Rerrich Béla építőművész — domborművű emléktábláját, Szentgyörgyd István szobrász- művész alkotását. BÚCSÚ. Ezeken a hasábo­kon olvasóink tizenhét esz­tendőn keresztül találkozhat­tak Akácz László írásaival, szellemes, sohasem bántó, ugyanakkor kritikusan elem­ző, gyakran élesen bíráló ref­lexióival a televízió műsorai­ról. Kollégánk most munka­helyi elfogaltságára hivatkoz­va lemondott rovatáról. Cá­folhatatlan az az érve is, hogy több mint másfél évti­zed után a tv-kritikák írásá­ból is elege lehet az ember­nek. BATYUSBÄL. Zsámbékon újabban ismét minden esz­tendőben megrendezik a sváb batyusbált. E régi hagyo­mányt annak ellenére sikerült feleleveníteni, hogy a telepü­lés 4200 lakosából ma mind­össze nyolc százalék a német nemzetiségű. Zsámbékról a háború után a lakosság 90 százalékát telepítették ki a mai NSZK-ba, A batyúsbálon újabban egyre több német szó hallat­szik, évek óta járnak haza ugyanis az NSZK-beli Wet- tenbergből az egykori zsám- békiak. Az idei bálon a ven­dégek között volt a televízió forgatócsoportja is, s az ál­taluk készített filmet láthat­tuk a Péntek délután műsor­összeállításban „Vendégek” — itthon címmel. Megtudhat­tuk, hogy Wettenbergben Zsámbéki Honi Egyesület ápolja az óhaza kultúráját, olyanok vezetésével és aktív közreműködésével, akik gye­rekfejjel kényszerültek el­hagyni hazájukat, de föl akarnak készülni az ő gyere­keik, unokáik kérdésére: kik vagytok, honnan jöttetek? A két település kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza, de csak tavaly ősszel írhat­tak alá hivátalos együttműkö­dési megállapodást. Ezzel kezdődhetett meg — Zink Imre zsámbéki tanácselnök szavaival élve — „egy hibás politikai döntés rehabilitáció­ja”. T. I. R. Nagyon sok rossz filmet láttam már a televí­zióban és nagyon sok rossz reklámot. De olyan rossz, já­tékfilmnek álcázott hirdetést, mint a T. I. R. sorozat péntek este vetített, Aki megáll, el­veszett című epizódja, még soha. A film készítői még csak leplezni sem kívánták szándékukat. A produkció vélhetően a legnagyobb olasz autógyártó konszern és a leg­nagyobb magyar teherfuvaro­zó cég együttműködésének a produktuma. Az utóbbi az előbbitől vásárolja mosta­nában a kamionokat, olya­nokat, amilyen ennek a film­nek is főszereplője volt. A legenyhébb kifejezéssel élve is csak bugyutának nevezhe­tő történetnek ugyanis semmi más célja nem volt. mint e teherautó-márka reklámozá­sa. A kamiont szinte csak olyan szögből fotografálták, hogy jól oivasható legyen an­nak márkajelzése. A film ké­szítői úgy gondolhatták, ha már ennyi pénzt beleölnek egy reklámba, akkor azt a lehetőséget alaposan ki kell használni. A filmben ugyanis a szóban forgó konszern egyik népszerű kisautója szá­guldozott úttalan utakon, ár- kon-bokron keresztül, s emb­lémáját. még a legnagyobb porfelhő sem volt képes elta­karni, felismerhetetlenné ten­ni. S természetesen a rendőr­ség is az autógyártó óriás egy másik típusával üldözte a gengsztereket. Azt már csak gyanítjuk, hogy az ugyancsak sűrűn feltűnő helikopterekhez is lehet valami köze a ma­mutvállalatnak, hiszen köztu­dott, hogy a repülőgépiparban is jelentős érdekeltségei van­nak. Kilógott tehát a lóláb, de nagyon. Ez egy reklám eseté­ben nem baj, sőt természetes. Egy játékfilmként kínált pro­dukcióról lévén szó, több mint zavaró: tisztességtelen. Legalább egy jól felépített, reális történettel adagolták volna be a nézőknek ezt a hirdetést. S talán azt is kö­zölhették volna — ennek a formái kialakultak és ismer­tek —, hogy miről is van szó valójában. Akkor talán más szemmel néztük volna végig a filmet, mert a kamion igazán gyönyörű volt. M. Nagy Péter Megérkeztek a szlovák gyermektáncosok a Fő térre (Hancsovszki János felvételei) A dabasi gyógyszerész lepkéje Természeti értékek A Budapest határától ha­zánk keleti csücskéig húzódó Észak-Alföld egyhangúsága ellenére megannyi természeti értéket rejt. Ezért azután a természet kedvelői, a kirán­dulásokat a tájvédelmi kör­zetek megismerésére is ki­használók bizonyára kedvükre forgatják majd a . Rakonczay Zoltán szerkesztésében megje­lent művet, amely a Csév- haraszttól Bátorligetig címet viseli, s a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában ke­rült a könyvesboltokba. A szinte útikalauzként for­gatható könyvben Pest megyei vonatkozású ugyancsak bőven akad. Hiszen az ócsai tájvé­delmi körzetben nem csak a kéttornyú, román stílusú templomáról ismert Ócsárol olvashatunk, hanem a csévha- raszti borókásról, a dabasi turjánosról. Az utóbbi például az egyre fogyó alföldi ősi láp­erdők gyakori képét idézi. A csendes nyugalomnak tud­ható be a vidék gazdag ma­dárvilága' Ugyancsak e táj magyar különlegessége a múlt században élt, Metelka Fe­renc dabasi gyógyszerész által megtalált, s róla elnevezett medvelepke. A könyv hasonló részletes­séggel ismertet meg bennün­ket a pusztavacsi országköz­ponttal, Cegléd, Nagykőrös, Albertirsa tiszteletet paran­csoló, védett famatuzsálemei­vel csakúgy, mint a hajdúba- gosi földikutya-rezervátum- mal vagy éppen a bátorligeti ősláppal. A természeti értékeinkben, néprajzi kincsekben is bővel­kedő észak-alföldi tájegysé­gek megismeréséhez érdemes e művet kézbe venni. A tu­ristáknak csak még annyit, hogy részletes leírások segí­tik újabb túraútvonalaik meg­rajzolását, hiszen a színes fényképek mellett 35 ábra és térkép található a könyv­ben. Gy. A. Elpárolgott milliók Könyv a zöldséges maffiáról Talán itt kezdődött az egész. Kétségtelen, hogy gazdasági válsággal küszködünk, leg­alábbis ügy érzi az ember. S hogy ebbe belejátszott, az, amit A zöldséges maffia című könyvben Paládi József leírt Vagy mégsem? Lehet, hogy mé­lyebbek a gyökerek, de hogy az eset része a mostani vál­ságnak, az bizonyos. Előbb úgy kezdődött, hogy lopták az em­berek az állami, közösségi va­gyont, később már nem is lop­tak, hanem osztozkodtak a nyereségen, a várható hasz­non, a vezetők „csúszópénzt” fogadtak el. sőt követelték a „borravalókat", a „részesedést" a termelőktől, az eladóktól egyaránt. Az árut nem is lát­ták a vevők, úgy cserélt gaz­dát, s közben mérhetetlen nagy felárat raktak rá. Mind­erre végűi is a fogyasztók fi­zettek rá, de ráment a speku­lációra, a maffiázásra az egész zöldségkereskedelem, felvá­sárlási rendszer. Egy érdekes, izgalmas köny­vet olvasok. Szerzője igazi vérbeli riporter, aki oknyo­mozó módszerével, kérdezni tudásával űgv tudta megfogal­mazni a mondanivalóját, hogy „bestsellerré” vált a kötet. Belülről volt módja megis­merni a budapesti zöldségke­reskedelmet, amely — mint tudjuk, — megbukott, s üzle­teit, a Nagyvásártelepet a Skála vette át. Hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, miként történhetett meg, hogy még a rendőrség­nek sem sikerült igazában ki­bogoznia, hogy létezett-e az a bizonyos „zöldséges maffia”, vagy csak egyszerűen csődbe jutott a Budapesti Zöldért, amelynek ténykedéseiről, a felszínre került „bűnök”, cse­lekmények hátteréről még így is vajmi keveset tudhatunk meg, hát még a ki nem de­rült csalásokról. Ahogyan a szerző könyve bevezetőjében írja: .......az egykori Zöldért a k orrupció melegágya volt, jó iskola azoknak, akik a törvé­nyen kívül, vagy inkább a „törvények fölött" akartak él­ni. Sok erőfeszítésébe és ide­jébe kerülhet még a Skálának, hogy a zöldségkereskedelmet új, tiszta alapokra helyezze.” Valóban. Itt egyben tisztes szakmai, erkölcsi becsületről is szó van, az újságíróé, aki — mivel egy ideig a Zöldért című újság munkatársaként dolgozott — semmilyen for­mában nem alkudott, hiszen éppen Demján Sándor, a Skála-Coop volt vezérigazga­tója, a könyv anyagának a gyűjtésekor még vezérigazga­tója mondotta: „A sajtó véle­ménye nagyon megoszlott. Mindenkinek megvoltak a ma­ga emberei... Az újságírók egy része mellénk állt, egy ré­szét megtévesztették; néhá- nyukat azonban megvásárol­ták. Név szerint ismerjük őket. Volt úgy, hogy két hétre elő­re megmondtuk, ki mit fog írni!” Paládi nem alkudott. Az iga­zat írta, s nem félt a maffiá­tól, bátran vetette papírra mondanivalóját, írta meg le­leplező riportkönyvét. Hű képet festett a Nagy vá­sártelepről, az oda befutó ko­csikról, a munkásokról, szál­lítókról, az egész hangulatról, az uralkodó állapotokról. Meg­mutatja a bolgárkertészek kál­váriáját, akik csak úgy tudtak érvényesülni, termékeiket el­adni, ha előbb „letejeltek”, mint ahogyan az egyik párbe­szédet idézi a szerző: „— Vol­na egy kis karfiolom — mondja a bolgárkertész. — Nincs átvétel — feleli X, és kihúzza az íróasztala fiókját. A bolgár bedob egy pénzköte- get. — Nincs átvétel — is­métli meg X. — Csak tízezer fejet — kérleli a bolgár. — Mennyit mondott? — A bolgár bedob még egy pénzcsomagot. Tízezer forintot." Leírja, hogy miként követ­kezett el az, hogy a Zöldért megszűnt, a végnapokról érde­kes riportban számol be, majd az elpárolgott millió forin­tok sorsáról fest megragadó képet. Természetesen nem hagyja ki azokat a sztorikat sem, amelyek mutatják, hogy miként tettek kísérletet a zöldséges maffia tagjai, hogy meghosszabbítsák életüket a kereskedelemben. Beszámol arról is, hogy miként, jöttek el azok az idők, amikor már nyíltabban lehetett beszélni a különböző visszaélésekről, köz­li a bankelnök visszatekinté­sét, amely egyik legszebb, leg- igazabb és legjobban megfor­mált része a könjrvnek. Nem csoda, hiszen beszélgetőpart­nere nemcsak őszintén tárta fel a dolgokat, hanem na­gyon érdekesen, meggyőzően adta elő mondanivalóját. Hírt kapunk a Vitamin- Skála, az Agro-Skála megala­kulásának körülményeiről, az első lépésekről, arról, hogy miként vállalkoztak rá, hogy újra nyereségessé tegyék a budapesti zöldségellátást, visszaszerezzék a kereskedők becsületét. De olvashatunk a különleges „piackutató”-ról, milliomosokról, akik éppen a zöldségből, a zöldségen gaz­dagodtak meg. Érdekes idéz­ni az egyik párbeszédet, amely szerint „Ilyen egy mártír — folytatja a nyomozónő. — Az elnyomott vállalkozó, akit tönkretesz a szocializmus? Most őt kell sajnálnunk, meg azokat, akik 250 ezer forint adót fizetnek, de még így is marad S00 ezer forint „tiszta" jövedelmük? Olyan része is van a kötet­nek, amelyben egy nyilatkozat szerepel, amely szerint az egyik beszélgetés nem jelenhetett meg. Nagyon jó könyv Paládi Jó­zsefé. Nemcsak feltárja a hi­bákat, a bűnöket, hanem igyekszik megmutatni, hogy milyen irányba érdemes nyit­ni, haladni Ahhoz, hogy a Skála programja megvalósul­hasson, nemcsak a miniszté­riumoknak és főhatóságoknak kellene segítő kezet nyújta­niuk — Írja —, hanem szük­ség van a társadalom változá­sára, fejlődésére is, az álta­lános feltételek javulására. Azt hiszem, legjobb úton van társadalmunk ahhoz, hogy ez a kívánság megvalósuljon Gall Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents