Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
4 bártan 1989. FEBRUÄR 13., HÉTFŐ Intenzív továbbképzés Zenetanároknak Ismét Intenzív továbbképző színhelye volt Szentendre. A zeneiskolai zongoratanárok részére háromszor egyhetes kurzust szervezett a Művelődési Minisztérium. Ebből a bat napot a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában töltött az a negyvennyolc pedagógus, akik az ország legkülönbözőbb városaiból érkeztek a bentlakásos foglalkozásokra. A továbbképzés a hangszeres tudás, a tanítási módszerek felfrissítését szolgálta, ám új utak keresésével is próbálkoztak. A szakmai témák mellett pszichológiai és pedagógiai előadásokon is részt vettek a zenepedagógusok. Dr. Vekerdy Tamás pszichológus a 6 és 14 éves kor közötti gyerekek családi és iskolai, konfliktusairól beszélt. A tanfolyamot vezető tanárok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanítanak; közöttük Nádor György, Ham- balkó Edit, Krause Annamária és Wágner Rita. A harmadik hétvégén a résztvevők munkájának értékelése a Zeneművészeti Főiskolán történik, ahol beszámolójukat egy tanári bizottság minősíti. Az itt kapott bizonyítvány alapján magasabb besorolást, fizetésemelést biztosított számukra a munkahelyük. A szakmai tudás felfrissítésén túl nagyszerű ez az alkalom arra, hogy a résztvevők országos áttekintést nyerjenek az alsó fokú zeneoktatás, hangszeres tanítás helyzetéről, igényeiről A szentendrei kurzus szombaton zárult. A rabló is jár könyvtárba Minden kötetet félteni kell Nem is tudom, manapság ki van nehezebb helyzetben: egy termelőüzem vagy egy tanácsi költségvetésből fenntartott szervezet vezetője. Ez utóbbin ugyan nem kérik számon veszteséges gazdálkodását, ám bármikor a fejére olvashatja egy türelmetlen hang, hogy csak fogyasztja a pénzt. Milyen anyagi körülmények között próbálja megállni a helyét 1989-ben egy könyvtár? Erről kérdeztem Széllé Gézánét, a budaörsi városi könyvtár vezetőjét. Megugrott arak — A városi tanács a múlt héten hagyta jóvá az összes hozzá tartozó intézmény költségvetését, ez azonban még nincs lebontva, így pontosan nem tudhatom, az idén menynyi pénzből gazdálkodhatunk. Egyelőre abban is csak re- ménykedhetem, hogy a legégetőbb gondunkat megoldják, és felemelik könyvbeszerzésre fordítható keretünket. Tavaly 250 ezer forintunk volt erre a célra, most legalább 100 ezerrel többet szeretnénk kapni. Nemcsak a város ellátása ugyanis a feladatunk, hanem a volt budai járás tizenhat fiókkönyvtárát is felügy élj ük — módszertani központként. Ezekről a fiókokról könyvtár- közi kölcsönzéssel kell gondoskodnunk, ami felkészültséget és jól felszerelt raktárakat igényelne. Csakhogy a könyvárak az utóbbi időben úgy megugrottak, hogy csak naTV-FIGYELŐ VÁSÁRHELY. Nyilván kizárólag csak a véletlennek köszönhető, de ezekben a mostani napokban egy karakteres alföldi városra, Hódmezővásárhelyre figyelhet többmilliónyi készüléktulajdonos. Először is azért, mert köztudomásúan ott játszódik Németh László Égető Eszter című regénye, amelyben ugyan Cső- morkány a település neve, de mindenki tudja, hogy a történet, amely most Hintsch György rendezésében a képernyőre is felkerült, az Ady szavaival paraszt Párizsnak mondott helységben zajlott le. Másodszor azért vonzza mostanság a tekinteteket ez a táj, mert szintén most kapott helyet a műsorban egy roppant érdekesnek ígérkező néprajzi, művelődés- és gazdaságtörténeti ihletettségű so- sorozat Türelöm köll a szö- génységhön címmel, s amely tíz részből álló vállalkozás ugyancsak a most emlegetett országrész múltjába enged betekintést. Harmadszor és többedszer pedig azért került ennyire a reflektorfénybe Vásárhely, mert egykor volt és jelenlegi művészfiai, az ott megtelepedett festőművészek, valamint az onnan elszármazott Bessenyei Ferenc és Antal Imre szintén egy-egy külön adásban szólalhattak meg, vallhatták önmagukról. Az biztos, hogy abban a nagy kavarodásban, ami most a televíziós műsorok összeállítását jellemzi, nem tudatosan és módszeresen rendelkeztek úgy az illetékesek, hogy egy időre a telekommunikációs össztűz Tornyai János állandó és Németh László alkalmi hazájára összpontosuljon. Ám az is biztos, hogy ez a bizonyos paraszt Párizs igazán megérdemli — sőt, már korábban megérdemelte volna — ezt a nágy rácsodál kozást. Különösen azoknak nem kell ezt bizonygatni, akik a föntebb említett néprajzi és egyéb tudományos értékekkel teli, Kende Márta írta és rendezte sorozatot szorgalmasan nézik. Ebből a manapság ritkaság számba menő múltidézésből ugyanis igen szépen kitetszik, hogy mennyire sajátos, eredetien érdekes tájegysége volt a régi hazának ez a tenyérlaposságú vidék. Kemény társadalmi törvények regulázták az ott élőket. Azokat is, akik a helyben született, majd nyíregyházi múzeumigazgatóvá lett Kiss Lajos néprajzkutató tollán A szegény asszony élete és a Szegény ember élete című etnográfiai remeklésekben megörökítődtek, és azok a módosabb paraszt-polgárok, álomkergető népapostolok sem tudtak igazán kibújni a maguk ketrecéből, akik az Égető Eszter lapjait népesítik be. Hogy valóban mennyire erősen tagolt volt ott a népesség, azt éppen a most hetven- esztendős — mindnyájunk örömére váltig örökifjú — színművészünk, Bessenyei Ferenc mondta el nemrég, amikor pályakezdésére emlékezve arról beszélt, hogy mekkora előbbre jutás volt neki az, hogy az ő kicsi, poros utcájukból az onnan nem is olyan messze magasló, híres-neves (időközben tűzvédelmi okok miatt lebontott) fából ácsolt színkörbe eljutott. Nos, mindezt csak azért soroltuk itt fel, hogy tényleg mennyire jó dolog nem várt, de annál nagyobb örömmel fogadott meglepetés egy viszonylag szűk időszakban egyetlen településünk távolabbi, közelebbi múltjába így belefeledkezni. Ráadásul ilyen sokoldalú, sok szempontú tálalásban látni a hajdani és némiképp a most is jelen lévő népességet. Bárha ez a kitüntetés egyszer majd egy másik, hasonlóképpen gazdag múltú és eleven jelenü városunknak is kijárna. , MŰSOR. Amúgy a mostani látványok leginkább azzal tűnnek ki, hogy egymástól próbálják elvonni a tekinteteket. Emitt, az egyes számú műsorban még véget sem ért egy program, amott a kettesen máris peregni kezd a másik mutatvány, amelynek címét jó előre bekarikázta a készüléktulajdonos. (Szegény Antal Imrét például Charles Bronsonnal állították versenybe a minap, amely párosítás, hogy úgy mondjuk, aligha volt sportszerű.) Tudván tudjuk persze, hogy ez év eleje óta új a műsorrend, keményebb a verseny, de azért egy kissé jobban harmonizáló beosztást mégis kérne szépen a néző. Nem is kéri — könyörög érte.., Akácz László gyón óvatosan merünk rendelni. — Mekkora összeget fordíthattak gyarapításra tavaly? — Az elmúlt évben 222 ezer forintból 1913 könyvet vásároltunk, 1987-ben 201 ezer forintból 2939-et. Ugyanakkor például hat évvel ezelőtt, 1983-ban csak 160 ezer forint állt rendelkezésünkre, ebből mégis 3261 kötetet tudtunk beszerezni, 1984-ben pedig a leltárba került 3495 példányért 166 ezer forintot fizettünk. Ennyit szaladtak fölfelé az árak. — A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár — éppen a megnövekedett költségeket valamennyire ellensúlyozandó — nemrégiben megemelte kölcsönzési dijait, központi és fiókkönyvtáraiban egyaránt. Gondoltak-e Budaörsön erre a megoldásra? — A könyvtári hálózat országos megszervezése idején, úgy húsz-harminc éve, a program az ingyenesség elvével indult. A mi körzetünkben is vannak olyan könyvtárak, ahol semmiféle díjat nem szednek, például Tinnyén, és a többi, hetente csak néhány alkalommal nyitva tartó fiókban. Tudomásom szerint központi rendelet soha nem intézkedett arról, mekkora ösz- szeget lehet kérni. A most általánosnak tekinthető egy, illetve három forint beiratkozási díj akkor alakult ki, amikor ennyi pénznek még értéke volt. De ma már beszedésük csak az adminisztrációt növeli. Én a legjobbnak a személyhez igazított tagdíjat érzem: mindenki ítélje meg saját maga. mennyit tud erre a célra áldozni, és fizessen annyit. Mi ezt az eljárást szeretnénk bevezetni, ezzel a tervvel fordulunk majd a tanácshoz. Flegma kisiparos — Több-e az olvasójuk, amióta megdrágultak nemcsak a könyvek, hanem az újságok is? — A beiratkozottak létszáma inkább csökkent valamivel. Csak feltételezem, hogy az elmaradók másodállást vagy különmunkát vállalnak, és nincs idejük hozzánk járni. Az újságolvasók száma viszont láthatóan nőtt, sokan már nyitásra itt vannak. Könyvtárunkba 150-féle napi- és hetilap, illetve folyóirat jár, s ezt a szolgáltatásunkat tovább szeretnénk népszerűsíteni. Készítettünk egy kiadványt az újságválasztékról, amit terjesztünk majd a városban. — Van a budaörsi könyvtárnak olyan lehetősége, amellyel növelheti bevételeit? — Negyedévenként áruljuk a leselejtezett köteteket, de ez nagyon kevés pénzt hoz, hiszen tíz forintnál egyikért se kérünk többet. Szintén néhány forintot kapunk az elveszett könyvekért, a vissza nem hozottak közjegyzői behajtásával pedig egy bizonyos ösz- szeg alatt egyáltalán nem is foglalkoznak. Pedig néhányan könyvesboltnak tekintenek minket. A múltkor is egy kisiparos kikölcsönzött három könyvet a tetőfedésről, és egyszerűen nem hozta vissza. Flegmán közölte, hogy a boltban nem kapta meg, viszont szüksége van rájuk, hát „elvesztette”. Éppen most, amikor oda jutottunk, hogy csak egy-egy kötetet tudunk rendelni, és féltenünk kell minden egyes könyvünket. 'Rajtunk a sor — Tudnak-e fény- vagy hangszalagmásolást vállalni vagy beléptidíjas rendezvényeket szervezni? — Nincs olyan szolgáltatásunk, amelyért pénzt kérhetnénk, mert hiányoznak a technikai berendezéseink. Nyitottunk egy zenei részleget, de kétszer is kiraboltak bennünket. Elsőre elvitték a HiFi-tor- nyot, másodjára a lemezjátszót és a magnót. Csak hűlt helye maradt, mert még biztosítva sem volt, nem is lehetett. Így most csak lemezeink és hangszalagjaink vannak, a készülékeket újra meg kell vásárolnunk, de beletelik egykét évbe, amíg annyi pénzt valahogyan össze tudunk gyűjteni. Talán az év végi maradványból, amelyből ,a lemezállványainkat is sikerült most kifizetnünk. Ami pedig a rendezvényeket illeti: nincs olyan helyiségünk, ahol le tudnánk ültetni egy csoportot. — Tudom, az elmúlt években a városban olyan súlyos gondokat kellett orvosolni, mint a zsúfolt iskolák. Türelmesnek kell lennünk. De most felépült az új gimnázium, és úgy érzem, hogy végre rajtunk a sor. Mörk Leonóra Ne sírjatok, lányok... Ne sírjatok, lányok... Ne sírjatok, ha kiderült, vannak csinosabbak is. Ilyen az élet, bár sejtem, nehéz megérteni annak, akit körüludvarolnak a fiúk, hogy mégsem ő a világ legszebbje. Ne sírjatok, nyolcvankilenc új manökennek és fotómodellnek nem tudnának munkát adni, még az sem biztos, hogy az a harminchárom, aki most boldog, mert felvették, ebből fog megélni. Az iskola nem is garantálja a foglalkoztatást. A nyolcezer-négyszáz forintos tandíjban ez nincs benne. Akrobatikát, kellékhasználatot, kondicionálást, divattörténetet, dzsessztáncot, sminkelést és színpadi mozgást tanítanak majd összesen 160 órában. Lesznek, akik menet közben maradnak ki, és lesznek, akik a vizsgán nem felelnek meg. Legtöbben mégis azok lesznek, akik levizsgáznak, s bizonyítványukba a kiválóan megfelelt, vagy a megfelelt bejegyzés kerül és mégsem kapnak megbízatásokat. Ne sírjatok, ha úgy érzitek, hiába készültetek a felvételire és csak a vizsgaláz miatt nem sikerült a zene ütemére lépni, vagy szteppelve utánozni a ritmust. Ne sírjatak, ha hoztátok a „papírformát”, az 50—65 kilós testsúlyt, a 170 centinél nagyobb magasságot, a 90-es csípőbőséget, a 90— 98-as mell- és 56—68-as derékbőséget, s a szigorú zsűri mégis elutasította felvételiteket. Lehet, hogy ezzel szertefoszlott egy szép színes álom, mert másnak sikerült. Harminchármán végezhetik el az iskolát és lehet, ■ hogy közülük egy-kettő valóban fotómodell, manöken lesz. És megismerik a színpad másik, a közönség számára nem látható oldalát, s tapasztalják majd, hogy kemény fizikai munkával is felér a félnapos ruhabemutató, próba, s közben mosolyogni kell, ha szorít is a cipő, és kényelmetlen a ruha. Lehet, hogy éppen ők, az a néhány szerencsés irigyel majd titeket a legjobban... M. T. (Vimola Károly felvételei) Kezdik felismerni a lakóhely, a lakóterület fontosságát. Mutatja ezt az, hogy mostanában egyre többet beszélnek róla. Hangoztatják, hogy a közéletet csakis a lakóhelyen lehet igazán kialakítani. Hogy mennyire időszerű ez a kérdés, azt mi se bizonyítja jobban, mint az, hogy az MSZMP Központi Bizottsága is felhívással fordult tagságához: vitassa meg a munkahelyi és a lakóhelyi pártalapszervezetek szerepét, feladatait. Vagyis azt, hogy az eddiginél jobban működjenek közre a helyi közéletben, annak formálásában. De az alternatív szervezetek is felismerték a lakóhely közéleti fontosságát, hiszen szervezeteiket elsősorban a lakóhelyeken hozták létre, illetve szervezik. Ez a probléma egyáltalán nem új, hiszen a múltban a közélet a lakóhelyen, lakóterületen zajlott. Ott működtek az olvasókörök, klubok, érdek- védelmi és társadalmi szervezetek, pártok, amelyek alakították, formálták az emberek életét, felfogását, társadalomban betöltött szerepét. Sajnos, mint annyi másban, ebben a kérdésben is hibát követett el az MSZMP, amikor a pártéletet a lakóterületeken leszűkítette a nyugdíjasok szervezetére, holott az országgyűlésitanácsi választás, egyéb közéleti tevékenység továbbra is a lakóhelyen zajlott, így teret vesztett a párt, nem beszélve arról, hogy a helyi önkormányzati szervek, társaságok lényegében az utóbbi évtizedekben teljesen elsorvadtak. Az élet sürgeti, hogy újraértékeljük a lakóhelyi közéletet, jelentőségének megfelezz önkormányzat esélyei Közélet a lakóhelyen lóén kezeljük, hiszen — éppen az alternatív szervezetek kezdeti sikerei bizonyítják — nagyon fontos, hogy a helyi társadalom, az önkormányzat megkapja az őt megillető helyét. Ezért szeretném felhívni olvasóink figyelmét a Kossuth Kiadónál megjelent tanulmánykötetre, amelynek szerzői neves szociológusok, politoló- sok, akik tudományos kutatásaik, tapasztalataik alapján fejtik ki véleményüket ebben a nagyon fontos kérdésben. A kötet a Lehet-e közélet a lakóhelyen? címet viseli és A helyi társadalom önkormányzati esélyei alcímmel jelent meg. S ahogyan a kötet előszóírója és lektora, Huszár István fogalmaz: szükség volt egy ilyen kiadványra, mert az utóbbi években a településpolitikai viták kapcsán mind gyakrabban és erőteljesebben fogalmazódtak meg a hazai településhálózat egyenlőtlenségei, valamint a helyi önkormányzat fogyatékosságai. Ezzel párhuzamosan mind erőteljesebben érzékelhető a helyi társadalomszerveződések és önkormányzatok iránti igény a különböző települések lakóiban. Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy az önigazgatás, ön- kormányzat, lakóhely, lakópolgár, állampolgár, participáció, közvetett és közvetlen demokrácia szavak és fogalmak egyre többször elhangzanak, bár a hallgatók nem mindig tudják, hogy pontosan mit is fedeznek e szavak és fogalmak. Ezért tartom fontosnak a tanulmánykötet megjelenését, mert belőle fogalmat alkothatunk, hogy ezek a szavak milyen formában érvényesülnek. Mindegyik tanulmányt idézhetném. Gombár Csaba a demokratikus rendezőelvekről, és a helyi társadalomban betöltött szerepükről értekezik, míg Bánlaky Pál az önkormányzat feltételeit írja le, Ki- lényi Géza a tanácsi szervezet továbbfejlesztését sürgeti, Böhm Antal pedig a társadalomszerkezetet és a helyi társadalmat vizsgálja és ebből von le értékes tanulságokat. Pál László a lakóhelyi társadalom viszonyait elemzi, Forgács Imre az önkormányzati esélyeket latolgatja, Kara Pál pedig a város helyét és szerepét kutatja a mai társadalmunk irányítási rendszerében, Köszegfalvy György a településkutatások és településpolitika mai állását tekinti át. Együtt keresztmetszetét adják a lakóhely közéletének, önkormányzati helyzetének. A szerzők tisztázzák, hogy mi rejlik a helyi társadalom kifejezés mögött. A kötetből kitűnik, hogy a helyi társadalom az egész társadalom kicsinyített mása egy meghatározott településen. Létjogosultsága van a mai modern állam keretei között is, sőt alapja a közvetlen demokráciának. Persze azon még sokat vitatkozhatunk, hogy ez a demokrácia miként érvényesülhet igazán, miként kapcsolódhatnak be az emberek, hogyan alakíthatják környezetüket. Arról is sokat beszélünk még, hogy milyen lenne a kívánatos kapcsolat a központi irányítás és a helyi nép- képviseleti-önkormányzati-ál- lamigazgatási szervek között. A kötetből az is kitűnik, hogy az erősen centralizált központi hatalom, valamint a munkahely felfokozott szerepe miatt társadalmunkban a lakóhely háttérbe szorult, periférikussá vált. Napjainkban pedig azt tapasztalhatjuk, hogy — a munkahelyi szerep- változással párhuzamosan, de azoktól jórészt függetlenül — felerősödtek a lakóhelyi funkciók iránti igények. Az emberek számára a lakóhely is fontossá vált, ahol nemcsak magánéletüket bonyolítják le* hanem a társadalomban elfoglalt helyük és szerepük alapján a társadalmi életüket is élni akarják. Vagyis a helyi társadalom sajátos funkciót tölt be mindennapi életünkben. A kötetben sokféle nézet és tapasztalat kap helyet, de ez csak növeli a könyv értékét. Az ellentétes gondolatok, a vita még teljesebbé teszi a szerzők szándékát, azt, hogy feltárják a helyi társadalomban rejlő önkormányzati esélyeket. Ezáltal segítséget nyújtsanak a szervezendő társadalomnak, egyben tippeket adjanak, hogy miként lehet jól kialakítani a helyi társadalmak önállóságát, hogyan lehet megteremteni a helyes lakópolgári magatartást. Gáli Sándor
