Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
1989. FEBRUAR 11., SZOMBAT 7 Mr si zi, Az elveszett pénz lassítja az inflációt Ejjy marék hamu ezreket érhet Szcp pénz a toriní, a világ egyik legszebb pénze, csak sajnos kevés van belőle — vélik a bérből és fizetésből élők. Igazuk van, hiszen ha a forgalomban lévő valamennyi papírpénzt szétosztanánk, 17 000 forint sem jutna egy-cgy magyar állampolgárnak. A Magyar Nemzeti Bank emissziós osztályának vezetője, Koppel László szerint azonban ez éppen elegendő. 172 milliárdnyi készpénz forog hónapról hónapra, s emellett 3,5 milliárdnyi aprót csörgethetünk a zsebünkben. A pénz forgásának gyorsasága, állandó lüktetése a szakembereknek '■sok mindent elárul. Gyakran, amikor növekszik a zsebekben lévő ösz- szeg, sok a hiánycikk, a pénz nem talál árura. Máskor viszont mérséklődik az állomány, mert új befektetési lehetőségekre leltek az emberek, amire még a szalmazsákból is megéri előkotorni a pénzt. Csodák azonban — úgy látszik — nincsenek, jelentős hullámzás csak ritkán tapasztalható, viszont folyamatosan nő a papírpénzforgalom. 1984-ben még 108,5 milliárd is elegendő volt min- ' dennapi pénzügyeink intézéséhez, s ha újabb négy évvel rukkolunk visz- sza az időben, azt látjuk, 1980-ban még 71,5 miliiárddal is beértük. Statisztikailag is igazolható következtetéseket ezekből az adatokból nemigen lehet leszűrni, hiszen időközben jó néhány új bank alakult, ezek is halmoztak fel készpénzt, ugyancsak nem tudható, hogy a vállalatok, intézmények házipénztárában mennyi van. Feloldották ugyanis a korábbi tilalmat, s újabban a vezető belátása szerint tartalékolhatnak pénzt. Az adatsor azért is csalóka, mert a pénzmozgás legjelentősebb része készpénz nélkül történik, így számolnak el egymással a vállalatok és a bankok. A vezető mégis felhívja a figyelmemet egy érdekességre. Az árindex növekedését nem csak követi a forgalomban lévő készpénz mennyisége, némileg meg is haladja azt. Az idősebbek még emlékeznek a pengőinflációra, az utcán eldobált kazalnyi pénzre. Vajon fenyeget-e most hasonló veszély, beindul-e a bankóprés’ Az osztályvezető szerint a „beindított bankópréssel” gerjesztett infláció mindössze divatos újságírói fogás, a valóságban éppen fordítva történnek a dolgok, vagyis az infláció miatt kell több pénzt nyomni. Ha az árak és a bérek 'stabilak lentiének, hiába nyomnák zsákszámra az ezreseket, csak a bank páncéltermében halmozódna a gazdaság vérkeringésében részt nem kapó pénz, így természetesen inflációs hatása sem lehetne. Az igény mindig megelőzi a bankóprés beindítását, ha mondjuk a szakszervezetek béremeléseket harcolnak ki, pénzt kell nyomni, olyan pénzt, ami mögött nincs árufedezet, tehát ez hígíthatja a forgalomban lévő forintok értékét. Ugyanakkor pénznyomtatás nélkül is lehet inflációt gerjeszteni, ha a kormány a veszteséges vállalatokat erején felül támogatja. A takarékpénztárak iránti bizalom megingása is növelheti az inflációt, ha mindenki egyszerre akarja a pénzét kivenni. Az 1991 tavaszán kibocsátandó 5000 forintos bankjegy sem oka, inkább okozata az inflációnak. Egyébként heteken belül eldől, melyik hírességünk arcképe díszítse az új pénzt. Nehéz dolga lehet a döntőbíróknak, ha olyan embert akarnak választani, akinek érdemeit a mai viharos helyzetben sem értékelik át. Bárki legyen is a bankjegyen, megpróbálni sem érdemes hasonlót nyomni otthon. Jó minőségű hamisítványt még senkinek egyetlen papírpénzünkről sem sikerült készíteni. Igazából még hamisítványnak sem nevezhető az a néhány kiszínezett fénymásolat, amit eddig megpróbáltak elsütni. A hazai pénzhamisítás csúcsát az a 6-8 darab húszforintos éremutánzat jelenti, mellyel égy tizeiihet éves fiatalember próbálkozott. Ez sem sikerült igazán jól, a gipszformába öntött ólomhúszas aligha tévesztett volna meg bárkit is. Egy-egy bankjegy elkészítése az államnak körülbelül két forintjába kerül. A ritkábban használt ezresek átlagosan 20-30 évig bírják, a százas és az ötvenes másfél-két év alatt elkopik. Amikor a húszforintos érmét kibocsátották, a bankjegyeket héthavonta kellett cserélni. Az érme többe kerül, viszont 30- 40 évig eltart. A megsemmisült, az eldugott és soha meg nem talált pénz, valamint az évente nálunk járó tizennyolc- millió külföldi zsebében maradt forintok lassítják az inflációt, hiszen azokat „ellenérték nélkül” vonták ki a forgalomból. A megsérült pénzért ugyan fizet a jegybank, ha annak legalább az egybefüggő felé megmaradt, de ha nagyobb, akkor is csak az eredeti érték arányos részét. Furcsa módon a hamuvá égett pénzt viszont teljes egészében megtérítik. Szó esett az ötezer forintos bankjegyről. tehát a legnagyobb értékű pénzünkről. Lásuk most a legkisebbet. A lyukas kétfilléres még ma is forgalomban lévő fizetőeszköz, vernek is belőle évente néhány ezer darabot — a gyűjtőknek. Az ötfilléres és a kétfilléres nagyon furcsa pénz, inkább áru, mint fizető- eszköz, többe kerül a névértékénél Mátrai Tibor Fegyver nincs, riasztó van Csöngetett a madár A világért sem akarok tippeket adni. Csak ülök itt és gondolkodom. Például azon, hogyan lehetne több a pénzem. Hát becsületesen sehogy. Aztán végigfutok a becstelen utakon. Na, focizni azért annyira nem tudok. Lopás? Ahhoz sokat kellene gyakorolni. Sikkasztás? Mit sikkasz- szak? A rám bízott fejléces papírokat? Ha viszont hazudok, azt rögtön észreveszik rajtam. Kiesik a csalás is tehát. De a rablás ...! Kifosztani valamelyik takarékpénztárt! Sakkban tartani az alkalmazottakat, majd elmenekülni a bankókkal! Ez romantikusan hangzik, és láttam már Belmondótól. Kovács Gyula, az OTP Pest Megyei Igazgatóságának vezetője azonban ettől is hamar elveszi a kedvem. Teszi pedig ezt egyszerűen úgy, hogy elbeszélget velem a takarékpénztárak biztonságáról. — A megyében lévő 39 egység mindegyikében található pénztárterem — mondja —, ám a nap teljes 24 órájában biztosítva vannak a fiókok. Eddig még rablás nem fordult elő, néhányszor viszont megpróbáltak betörni a takarékpénztárakba. Szerencsére valamennyi kísérlet meghiúsult. Megtörtént, hogy szinte a rács bontásával egy időben már megszólalt a riasztó. A tettesek természetesen azonnal elpárologtak a helyszínről. Bár, ha be is jutna valaki a fiókba, működnek olyan berendezések, amelyek lehetetlenné teszik az eredményes betörést. Soha nem tudhatja a bűnöző, hogy — egy ajtó kinyitásával akár — milyen jelzőmechanizmust kapcsol be. Vecsésen volt egy eset, amikor a betörő odabent a legeslegelső ajtóval — amint áthaladt — üzembe helyezte a riasztót. Elfogni ugyan nem sikerült az illetőt, de néhányan még látták, amint szalad, aztán eltűnik. — Mennyit költ a biztonságra az OTP? — Ezt pontosan nem tudnám megmondani. A berendezéseket már a kezdet kezdetén a fiókokba építi a központ bankbiztonságot szerelő részlege. A beruházásoknál külön tételként nem jelennek meg a riasztók, jelzők vagy éppen a rácsok. Egyébként csak az előbb említett részleg ismeri pontosan egy-egy ta- karékoénztár biztonsági felszerelését. ök innen, Budapestről, a legkisebb településre is leutaznak, ha a helyzet úgy hozza. Vagyis az alkalmazónak' csupán kezelni tudják a bérén legeseket ... — Pontosan így van. Néhány érzékelő ugyan látható a termetiben, de például az itteni pénztárnak a védelmi tervével a maga egészében még én sem vagyok tisztában. Annyit tudok, hogy a legkorszerűbb műszerek vigyáznak az értékekre, van amelyik hőre. hangra vagy nyomásra lép működésbe. A leggyakoribb mégis mindenütt az úgynevezett térérzékelös berendezés, ami a mozgást „veszi észre”. — Mi történik, ha nem működik a riasztó? Előfordult már ilyen? — Természetesen a biztonsági berendezéseket állandóan ellenőrzik. Az utóbbi 15 évben csupán egyszer esett meg, hogy a rendőrség figyelmeztetett, kipróbálták a csengőt, de az nem szólt. A másik végletről, a téves riasztásokról már több példát tudnék említeni. A műszerek olyan érzékenyek, hogy néha a legkisebb dolgokra is bekapcsolnak. Megesett, hogy egy ablaknak szállt madár miatt történt riasztás, máskor, ha jól emlékszem, Budaörsön, a vihartól léptek működésbe a jelzőberendezések. — Viharnál azonban komolyabb esetekre is fel kell készülnie az OTP-nek, mondjuk egy esetleges rablásra. Nemrégiben a takarékszövetkezet fiókjának biztonságáról írtam. Akkor az illetékes azt nyilatkozta. hogy az alkalmazottaikat utasították, hogy ne hősködjenek, adják át a pénzt a fegyveres támadóknak. Létezik önöknél is ehhez hasonló utasítás? — Inkább úgy fogalmaznék: nálunk sem az ügyintézők feladata rablókat fogni. Ismerek azonban jó néhány olyan pénztárost, aki nem tenné fel ijedtében a kezét, hanem bizony megpróbálná fülön csípni a támadót. — Tartanak fegyvert az OTP fiókjaiban? — Nem. Ez egészen biztos. — Annyit beszélnek mostanában a bűnözés növekedéséről. Nem félnek attól, hogy szaporodni fog a takarékpénztárak elleni bűncselekmények száma? — Ügy érzem, a fiókok kellőképp védettek, mi mindent elkövetünk a biztonságért. Remélhetőleg a rablók is úgy ítélik meg. nem érdemes próbálkozni az OTP-vel. Tényleg jó dolog hallani a megyei takarékpénztárak vezetőjétől, hogy biztonságban van a pénzünk. Ennél már csupán egyetlen jobb hírt közölhetett volna Kovács Gyula: hogy nemcsak a rablóktól, de az inflációtól sem kell tartanunk. Szóval szeretnénk, ha a rácsok és riasztók mellett kamatokkal is védenék megtakarított forintjainkat. Falusy Zsigmond HANC30VSZKI JANOS: TÖKCSENDÉLET HANCSOVSZKI JÁNOS: LÖFEJ
