Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

1989. FEBRUAR i.', SZOMBAT kW « MM MM 9 Sikkasztott egy tanár. Aki ezt meghallja, gúnyosan megkérdi: ugyan mit, takarékbélyeget, vagy a színházjegy árát? Guldent, válaszo­lom, jóféle holland valutát, s köz­ben arra gondolok, vajon sikkasz­tott-e valójában? Vagy csupán an­nak az áldozata, aminek oly sok ember, aki megelőzve mindenféle jogi szabályozást, elsőként vágott bele valami merőben új dologba? A tények: Greman József, a nagykátai Damjanich Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola rok­kantnyugdíjas tanára diákokat vitt kerékpárútra Hollandiába, még 1987 nyarán, ö építette ki azt a kapcso­latot, amelynek keretében, csereút­ként a nagykátai gyerekek nevet­ségesen olcsó összegért eljuthattak a legnagyobb kertészeti hagyomá­nyokkal rendelkező országba. 0, Greman József kilincselt a Magyar Nemzeti Banknál valutáért és több tucatnyi cégnél szponzorálásért. Ezek a cégek támogatták a kerék­pározó fiatalokat, akik cserébe az út és a kint tartózkodás idején na­ponta más-más céget hirdető pólót viseltek, s ezekből a trikókból aján­dékoztak a holland fiataloknak is. Ügyészségi megrovás Greman Józsefnek arra is volt gondja,, hogy elsősorban azoknál a vállalatoknál kereskedjen, amelyek nevében szerepel hazánk neve. Ren­geteget dolgozott a szervezésen és az egész út alatt is. A kiutazást egyébként a holland partner is tá­mogatta. A tanár nevére — a cse- reutakkal kapcsolatos valamennyi pénz külön számlán volt — 3100 guldent utaltak át. Ebből tizenhá­romszor hatvanöt guldent napidíjra, a többit pedig a kerékpárosokat kí­sérő autóbusz költségeire. Ezt a na­pidijat fordította saját céljaira Gre­man József, anélkül hogy ezt bár­kivel — akár a másik két pedagó­gussal, akár a gimnázium igazgató­jával — megbeszélte volna. A gul- denek egy versenykerékpár formá­bban visszajöttek Hollandiából. A gépet Greman József a fiának hoz­ta, aki kerékpárversenyző annál az egyesületnél, amely autóbuszt bizto­sított a tizenhárom napos útra. Sőt, fizették a gépkocsivezető költségét, napidíját is. A tanár elmondása szerint ezzel segítette az egyesület a tehetséges sportolót, ha már új versenykerékpárt nem tudott vásá­rolni neki. Greman József úgy gon­dolta, hogy — mivel a buszvezető napidíját a vállalat kifizette — a guldenben kapott napidíjat meg­tartja magának és hoz egv ver­senykerékpárt a fiának. A pénz adományozója ugyanis nem rendel­kezett arról, hogy a napidíjat kinek is utalja. Rendőrségi, majd ügyészségi vizs­gálat folyt a tanár ellen. Az ügy nem került bíróság elé, bár az ügyészség sikkasztás miatt megro­vásban részesítette Greman Józse­fet. ám azt is megállapította, hogy a tanár tévedésben volt. amikor saját céljára felhasználta az ösz- szeget. A gimnázium vezetése felmondott Greman Józsefnek, aki ott rokkant- nyugdíjasként mint kollégiumi ta­nár dolgozott. Igazát keresi a bíró­ságon, s közben minden elképzelhe­tő fórumot beadványokkal bombáz. Bizonygatja, hogy érdemei — a csereüdülések megszervezésében, le­bonyolításában — csak elismerést követelnek és nem meghurcoltatást. Hiszen ki tudna 7500 forint térítés ellenében holland utat szervezni, ti­zenhárom nanosat. teljes ellátással9 Ráadásul ebben' az összegben már benne van Greman József utazási költsége is. Ki lenne képes annvit talpalni, kilincselni támogatásért, mint, ő tett». Irigyek az emberek, mondia. Irigyhk a nvomorúságít. A ma 46 éves kémiatanárt néhány esztendeje üzemi baleset érte és el­vesztette egyik szeme világát. Vi­szonylag ma»as járadékát tó fize­téssel egészítette ki. Ez lehet az irigység tárgya* Érvek, eskiidüzesek Lelkesedéssel beszél az általa szervezett utakról, arról, hogv mennyi dicsőséget szerzett a gim­náziumnak, s milyen magas helye­ken szóltak elismeréssel tevékeny­ségéről. Ahogy hallgatom, rá kell jönnöm, hogy képtelen felfogni, mi ben is hibázott. Meggyőződése, hogy az a pénz megillette őt. Példákat hoz fel. hogy az utazási irodák által szervezett utakon igenis jár napi- díj a csoportvezetőnek. Bizonygat, érvel, eskiidözik. A jobb gépért érdemes pénzt adni BŰNÖS VAGY ÁLDOZAT? Ez az ügy két éve foglalkoztatja Nagykáta közvéleményét, mérgezi a gimnázium tanári karában a lég­kört. Bár a megítélés ez utóbbinál egyértelmű. Maguk a pedagógusok kérték Greman József menesztését. Menedzser vagy erőszakos Amikor nagvkátaiakat kérdezek ar­ról, milyen ember is. a tanár, tanulsá­gos sztorikat hallok. Ezekből kiderül, hogy Greman József nemcsak a hollandiai csereutat szeryezte meg ilyen ügyesen, hanem többek érde­kében is eljárt magas fórumoknál. Igaz, ezt általában úgy tette, hogy olyan emberekre hivatkozott, akik nem is tudtak az ügyekről. Aki csak hallott róla, menedzser típusú embernek tartja, aki ismeri, aszerint rámenős, esetleg erőszakos. Mindegy, minek nevezzük, jó tulaj­donságok, ha valamit olcsón meg kell szervezni. Greman József úttörő volt vala­miben. ami ma még tele van jogi bizonytalanságokkal, hézagokkal. Lehet, hogy néhány év múlva már semmi szabálytalan nem lesz ab­ban, amit a tanár elkövetett, mert rendeletek fogják szabályozni ezt a pedagógusi tevékenységet is. De száz esztendő sem lenne elég arra, hogy Greman József másként érté­kelje a történteket, 0 makacsul bi­zonygatja, joga volt a napidíjra. A mérleg egyik serpenyőjébe az ér­demek kilóit helyezi, míg a másik tányérba, mint tollpihe száll alá botlása. Soha nem fogja megérteni, emez miért billenti el mégis a mérleg nyelvét. Móza Katalin Anyagiak miatt már bekövetkezett a válás A hazai iparvállalatok jelentős része már évtizedekkel ezelőtt ki­alakította vidéki telephelyeit. Azzal a céllal, hogy a számukra előnyte­len, gazdaságtalan munkákat a lényegesen olcsóbb munkaerővel végez­tessék. A segéd- és betanított munkások jórészt olyan alkatrészeket, szer­kezeti részegységeket állítottak elő, amelyek nem igényeltek magas szín­vonalú technikát, s nem vált szükségessé korszerűnek számító géppark telepítése sem. A nagyvállalatok számára előnyt jelentenek a termelő- szövetkezetek ipari melléküzemágai is, amelyek az öntödei munkától a varrodai tevékenységig igen széles skálán tevékenykednek. A népgazdaságban bekövetkezett előnytelen változások éreztetik ha­tásukat a téeszek melléküzemágai­ban is. A gyáli Szabadság Termelő- szövetkezet fémtömegcikk-üzemében is előállt két évvel ezelőtt az a helyzet, hogy tízéves kooperációs kapcsolatot mondtak fel a Csepel Művek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyárával. Az emelkedő alap- anyagárak, a munka- és bérköltsé­gek olyannyira gazdaságtalanná tet­ték a szövetkezet számára az együttműködést, hogy az elmúlt év februárjában bekövetkezett a válás. A tágas, világos üzemcsarnokban, ahol egy évtizedig négy szerelőso­ron dolgoztak a gyáliak, s állítot­ták elő a zömmel exportra szállított ’ járművekhez a 20—26—28 colos ke­reteket és egyéb tartozékokat, már megtörtént a profilváltás. Magyari Lajos üzemvezető el­mondta, hogy az együttműködési szerződés felbontását követően a valamivel több mint 90 dolgozó köáüJ 72-en maradtak. A megvál­tozott profilba illően, alkalmazkod­va a piaci lehetőségekhez, főként apró, külső és belső fogazott aláté­teket, kárpitos díszszöget, valamint a pomázi ICO Írószer Szövetkezet­ne1: az exporttermékeihez szüksé­ges anyagokat készítik. A javarészt Szabolcsból származó gyáliak, jó részük asszony és leány, az otthonukhoz közel találtak ma­guknak munkát. Többen olyan be­rendezéseken dolgoznak, amelyek rendkívül elavultak. , .......... A mikor az elmúlt évben áttérték a bértömeg-gazdálkodásra, elhatá­rozták, hozzálátnak a technikai színvonal korszerűsítéséhez is. — Meggyőződésem, s ebben nem vagyok egyedül, amikor azt mon­dom, hogy kockázatvállalás nélkül nincs fejlődés! A jobb bérezési cé­lok megvalósítása érdekében ma már elengedhetetlen a vállalkozói bátorság és a többirányú gazdálko­dási megméretés. Sajnos, késve jöt­tünk rá arra, hogy mennyire gaz­daságtalan volt a Csepel Művek­kel fenntartott kapcsolatunk. A na­pi teljesítmények még az 1950-es években kidolgozott normákra vol­tak alapozva. Pedig közben nem állt meg a világ kereke. Az emel­kedő energiaárak, szállítási költsé­gek, s a dolgozók számára nélkü­lözhetetlen szociális támogatások tetemes összeget emésztettek fel. A fémtömegcikk-üzemben pilla­natnyilag a legnagyobb gondot az alapanyag-ellátás jelenti, amelyet Magyar Lajos katasztrofálisnak minősített. Legfőbb szállítóik a Ferroglobus, a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemek, valamint a Csepeli Finomhengermű nem tartják be a rendeléstől számított 130 napos szállítási időket. — A közeli napokban Salgótar­jánba utazom, hogy sürgessem an­nak az alapanyagtételnek a szállí­tását, amelynek még az elmúlt év első félévében kellett volna hoz­zánk érkeznie. Tartalékaink egyre fogynak, s jó ha fél évre elegen­dőek. Ottjártunkkor próbálták ki a Bu­dapesti Műszaki Egyetem konst­ruktőr szakemberei által készített, s a már említett alátéteket előállí­tó rendkívül ötletes és termékeny masinát. Prototípusról van szó, de már a próbaüzemelés során kitűnt, hogy ha munkába állítják, 3-4 dolgozó munkáját képes pótolni, il­letve megkönnyíteni. A hagyományos berendezéseken dolgozók érdeklődő tekintettel néz­ték, hogy lám, lehetne egyszerűsí­teni az ő munkájukat is. A szövet­kezetnek is megérné, hiszen na­gyobb tiszta haszonra tehetne szert. A bemutatott okos gép ára 260 ezer foFint körüli. Az- üzemcsarnokba telepített, pneumatikus rendszerű berendezé­sek működtetéséhez elengedhetet­len a sűrített levegő. Az üzemcsar­nokba vezető egyik helyiségben hó­fehérre festett, formatervezett, nagy teljesítményű, az USA-ból szárma­zó kompresszor működik. Ha erre áldozni tudtak, minden bizonnyal a műegyetem által ter­vezett gépet is megvásárolhatják. Rendelhetnének belőle akár többet is. Termelékenységük mellett ugyanis van még egy nagy előnyük» hogy iorintért, s nem devizáért jut­nának hozzá. Gyócsi László Ne kíváncsiskodjon, felejtse cl! Mtorsemlejjes parasztszövetségi Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Már az óvó né­nitől is hallottam, de olvastam ké­sőbb az általános, a középiskolai, de még a főiskolai tankönyvekből is. Ez a mese így szól: „Él, dolgozik a városban egy ember, és öt ellát­ja olcsó élelmiszerrel egy vidéki ember. Ezért cserébe a vidéki em­ber olcsón kap gépeket, televíziót a városból.” Aztán valahogyan ebben a szép tündérmesében is feltűnt egy hét­fejű sárkány. Mert a városi ember termékeit kezdte mindinkább olyan áron adni, amilyen neki megfelelő volt, míg a vidéki ember nem ad­hatta a portékáját, csak annyiért, amennyiért engedélyezték neki. így fordult át mára a mese a valóság­ba: az ipari termékek mintegy ki­lencven százaléka ma már szabad­áras, míg a mezőgazdaságban ter­mett áruk hetven százalékára ma is hatósági ár, kötött árrendszer ér­vényes. Itt már nincs mese. Ülök a me­gyei mezőgazdasági termelőszövet­kezetek szövetségének elnökségi ülésén, immár a sokadikon, s mind fáradtabb arcokat látok magam körül. Belefáradtak ttz ismételgetés­be. Abba. hogy szinte süket fülek­nek mondogatlak: a mezőgazdaság súlyos helyzetbe kerülhet vagy ta­lán már benne is van. Nem, nem azt akarják elérni a mezőgazdászok, hogy ők is szaba­don emelhessék áraikat, s ezt nem­csak azért nem akarják, mert a leg­utóbbi, népgazdasági súlyában ki­sebb mértékű, de a lakosságot sú­lyosan érintő élelmiszer-áremelések hasznát csupán a költségvetés lát­ja, hanem azért, mert a termelő­szövetkezetiek ma is hajlandóak volnának a mese igaz folytatására: olcsó és jó minőségű élelmiszerrel ellátni a várost És ez a föld talán 'valamennyi művelőjére igaz. Mit akar a parasztság? Talán csak beszélgetni. Türelemmel el­mondanák mindenkinek, aki kíván­csi rá, hogy jól működik a mező- gazdaság ott, mondjuk Hollandiá­ban, ahol kis területen termelnek intenzív módszerrel nagy hozamú növényeket, s jól működik ott is — például az USA-ban —, ahol kis ráfordítással, kis hozammal, de óriási területekről aratják a kenyér- nekvalót. Azonban ha egy ország e két módszer olyan fura keveré­két alkalmazza, mint amilyen ha­zánkban tapasztalható, annak ered­ménye kétes: félő, kizsarolt földek, érdektelenné vált szövetkezeti tag­ság és drága túltermelési válság le­het, az eredője. Elmondanák azt is, nagyobb szakértelemmel kellene meghozni a mezőgazdaságot érintő döntéseket, még akkor is, ha ezek jelenleg jó­részt elvonó intézkedések. Mert nem a közteherviselés járma alól kíván­nak kibújni: a közelmúltbeli kül­döttgyűlésen azt a pénzügyminisz­ter-helyettest, aki őszintén elmond­ta, azért kell elvonni a földiektől, mert Magyarország talpon maradá­sához szükséges a pénz, s ezt ér­vekkel is alátámasztotta — megtap­solták. De mit kezdjenek a tsz-ek- ben az olyan szabályozóval, amely például a tavalyi, aszály miatti drá­gább termelést nagyobb eredmény­nek könyveli el, s a nagyobb költ­ségre még nyereségadót is kivet? Vagy mit tegyenek azzal a borral, melyért, ha pincében akarnák ne­messé érlelni, készlethalmozási bün­tetést kellene fizetni? S nem csak mondani, kérdezni is szeretnének. Azt, hogy tulajdonkép­pen hogyan is áll a mezőgazda­ság? Az, amely magyar földön ti­zenötmillió ember élelmét képes megtermelni. Mi lesz az exportált termékek sorsa? Hogyan számolják a nyereséget vagy a ráfizetést? Lesz-e kiviteli korlátozás, avagy importálunk külföldi élelmet a ha­zai túltermelés közepette? Az egyik tsz-elnök így fogalmazott: amíg nem látunk bele a KGST-ke- reskedelembe, dönteni sem tudunk. Nehéz lesz belelátniuk. E sorok írója egyszer véletlenül elcsípte egy kormányzati illetékes informá­cióját, miszerint tavaly háromszáz­húszmilliót vesztettünk az egyik szomszédos országba irányuló hús­exporton? Kérdeztem: forintot? Dollárt? Rubelt? Választ nem, csak tanácsot kaptam: felejtsem el, amit hallottam. S itt vannak az új gondok. A jogszabály által létrehozott terme­lőszövetkezeti központi alapba el­különített tsz-pénz sorvad, fennáll a veszély, hogy némely erőfitogtató szövetkezet kiveszi,' s bankba teszi pénzét. Legyen bank a KTA? Jog­gal vélhető, mezőgazdasági bank­ként, mert a torz árrendszer, s a mezőgazdasági termelés sajátossá­gainál fogva alacsony kamataival ma nem volna versenyképes. Mit akar a parasztság? Partner­ként ülni a döntéshozói asztalhoz. Ehhez az kell, hogy érdekeit meg­fogalmazza, megvédhesse. Erre szol­gáló apparátus már létezik, a Ter­melőszövetkezetek Országos Taná­csa. Megalakult az Országgyűlés mezőgazdasági szekciója is, s nem egy alternatív szervezet is a bocs- kort tűzte zászlórúdjára. Együttes fellépés, szövetség mégsem jött lét­re. Parasztszövetséget. Ezt kívánja ma a termelőszövetkezeti tagság. A szövetkezeti mozgalom alapja ma az egységes, osztatlan, szektorsem­leges paraszti érdekképviselet. S Magyarország parasztsága ma Pest megyére tekint. „Reformmegye”: így nevezik szerte hazánkban, mert szűkebb pátriánk termelőszövetke­zetei az ágazat útkeresésének úttö­rői. Február másodikai TESZÖV- elnökségi ülésükön megfogalmaz­ták: nem az eddigi érdek-képvisele­ti szerv apparátusának fejhullatá- sát kívánják, sőt. De ezek a tiszt­ségviselők delegáltak s visszahív­hatók legyenek. Kamarai jellegű tö­mörülést akarnak létrehozni. Ezt mond ják majd a közelgő TOT-kong- resszuson is, s a kérésükre még ez évben — pontosabban: az új al­kotmánytervezet kidolgozása előtt — tartandó szövetkezeti kongresszu­son »S. Tóth Béla Endre TÖTH ISTVÁN: GYŰLÖLKÖDŐ Mint tollpihe a mérleg serpenyőjén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents