Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
1989. FEBRUÁR SZOMBAT Titian 5 Csöppek a tenger hullámain „Mint ahogy a porszemek éltetik a sivatagot, úgy őrzik a cseppek a tenger nagyságát.” Ezzel a gondolattal indítja Fercsik Mihály, a Pest Megyei Tanács cigányügyi koordinációs bizottsága pályázatára készült Morzsák című tanulmányát. Mint arról lapunk tavaly december 28-i számában is hírt adtunk, ő és Tamás Jánosné, kerepestarcsai családgondozó, valamint Jakab István nyugdíjas megosztva nyerte az első díjat. A csepp, amelyet a tenger részeként mutat be Fercsik Mihály, egy cigány ember életútja, aki szívós akarattal, tehetségével, szorgalmával tör ki hagyományos életkeretei közül. Küzdelmet vív az előítéletek barikádjai ellen, mely miatt még a jog sem mindig egyenlő a lehetőségekkel. Kevés iskolával is diszpécser már egy nagyüzemben, de több pénz keli a családnak, ezért kimegy a gyár öntödéjébe dolgozni, később cigány kubikosbrigádot szervez, hogy a maguk gazdái lehessenek. Eligazító, a népcsoport megértéséhez is módszert adó tanulmány a szerzőé, melynek kiemelt megállapítása: „Egyenként lehet csak minősíteni őket. A tisztákat tisztáknak, a lustákat lustáknak, az éheseket éheseknek, a bűnösöket bűnösöknek, a szépeket szépeknek.” Példának szánja jól szerkesztett munkájában Bárányt Miklós és felesége tiszta, dolgos életútját* amely a munkássá válástól a kisiparos kőművesmesterségig vezet. Meggyőződése — hangsúlyozza, hogy kötelességünk az ilyen példák felmutatása, mert ha nem mutatjuk meg a köve* tendőt, az emberit, lesznek, akik a hazugot, a- gyatrát, a bűnözőt mutatják tipikusnak. A tanulmány főhőse, munkája révén mondhatja magát boldognak, s mint életbölcsességet fogalmazza meg, hogy szükség van egyfajta életrevalóságra, de ebből ki kell zárni a dologtalanságot, linkséget, trehányságot. A házastársak szép, emberi vallomásait adta közre Fercsik Mihály szerelemről, szeretetről, családról, egymás megbecsüléséről, a szegénység méltósággal való elviseléséről, a közösségről, a szolidaritásról, de felvillantja a túrái cigánycsaládok ma már szép házainak előtörténetét is. Az irodalmi igényességgel írt szociográfiai munka nemcsak a népcsoport életét mutatja be tipikus hősének példáján, hanem az általános emberi értékeket is. Tamás Jánosné arról a kerepestarcsai cigányklubról készített tanulmányt, melynek megszervezője volt, ma pedig irányítója. A szerző megállapításai módszertani ajánlásként is tekinthetők azok számára, akik a cigánykérdéssel hivatásból, elkötelezett módon foglalkoznak. Másként, de ugyanazt a bizonyítékot szolgáltatja, amit Fercsik Mihály is, hogy a megértő, segítő környezet, a jó közösség sokszor évszázadok alatt megoldatlan problémákon segíthet. Míg a téma avatatlan megközelítése viszont többet árt, mint használ. Vaskos kötet lehetne Jakab István nyugdíjas két írásából, melyek közül az Egy cigány ember életútja a gyermekkortól az emberré válásig. — Itt bizonyára a felnőtté válás értendő. Ebben a történetben a cigánytelepről az iparitanulóiskolán keresztül vezet az út sok szerencsével, kudarccal, drámai fordulattal. A cigányfiú és a szép szőke polgárlány szomorú és már majdnem tragikus szerelme, modern Rómeó és Júlia, shakes- peare-i történetté alakult. Szép és humánus írások megalkotását ösztönözték a megye vezetői. Noha Lakatos Menyhért ma már klasszikus regénye, a Füstös képek művészi láttató erővel engedett bepillantani bennünket annak idején a cigányság világának ismeretlen szféráiba, valamivel ezekből a munkákból is többet tudhatunk meg. Olyan személyiségek fogtak tollat, akik gyakorlati szervezői, er- jesztői a hazai cigányság életmódot változtató törekvéseinek. Jó dolog, hogy tapasztalataikat közreadták, s megérdemelnék a még nagyobb nyilvánosságot. K. T. I. A mezőgazdaságnak Vezetőképzés A változó gazdasági környezethez igazodóan átszervezték a mezőgazdasági vezetőképzést és továbbképzést; egyetemi tanszékek alakulnak a korábban a MÉM keretében működő és idén már a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kebelében tevékenykedő szakmai központban. A GATE Vezető- és Továbbképző Intézete a szakegyetemeknek adta át a tanfolyamos szakmai továbbképzést. Ezekből csak néhánnyal foglalkoznak a továbbiakban, ám az eddiginél lényegesen nagyobb teret adnak a korszerű menedzserképzésnek és a marketinggel foglalkozó szakemberek oktatásának. Az intézetben 3 tanszék alakult. Az egyik a vezetés és szervezetfejlesztés témáit öleli fel, a másik a gazdaságirányítás tananyagán munkálkodik, a harmadik pedig a piacgazdaság ismereteit kutatja és természetesen az oktatással is foglalkozik. Ez a tagozódás meglehetősen újszerű és jelzi: megváltoztak az igények, a mezőgazdasági nagyüzemek egységes elvek alapján, korszerű szervezeti rendszerekben igénylik vezetőik és vezető szakembereik továbbképzését, az irányításban dolgozók tudásszintjének növelését. A tanszékeken tudományos kutatómunkával szintén foglalkoznak. Egyebek között a nemzetközi irodalom adaptálására kötelezték el magukat. Kialakítják az itthon használt tananyagot, amely részben a külföldi tapasztalatok átvételén alapszik. Szakmai tanácsadással is foglalkoznak szolgáltató jelleggel. Lehetőség van arra, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek és az élelmiszeripari vállalatok egy-egy sajátos helyi feladat megoldásánál igénybe vegyék az intézet szakember- gárdájának hozzáértését és a tanszékek bevonásával külső szakértők foglalkoztatását is igényelhetik. A vb titkári szék kiadó Nem zörög a haraszt, ha...? Ha közülük kettő ráesne a lábamra, elegáns gipszcsizmát kapnék. A hat dosszié pedig talán agyon is nyomna — fut át az agyamon a Kiskunlachá- zi Nagyközségi Tanács elnökének szobájában a tekintélyes iratkötegre pillantva. Egymás tányérjába A papírcsomagok egy névtelen levél miatt kerültek ide. Igaz, a levélíró óvatos volt, nemcsak hozzám, de a Ráckevei Népi Ellenőrzési Bizottsághoz is eljuttatta az információit. Szociális segélyek részrehajló kifizetéséről, házvásárlási hitelek jogtalan támogatásáról, az ipar után be nem fizetett adókról, sok mindenről szó volt ebben a levélben. Nevek, hol pontos, hol pontatlan dátumok egyaránt szerepeltek benne — csak a feladónak nem volt. neve. Gondoltam, nem azért, mert szereti a szálakat összekuszálni, hanem mert megtorlástól fél. Fél. mégpedig korábbi rossz tapasztalatok alapján. Kiskúnlacháza Aporkáiml együtt kilencezer-nyolcszáz lakost számlál. Szegről végre majdnem mindenki ismeri a másikat, szinte egymás tányérjába is belátnak. Tudják, mikor kinek hoztak új bútort, ki mikor kihez csengetett be. — Kaptam egy levélét, lehet, hogy valamilyen viss?a-. élés van az ügy mögött — ezzel a korántsem lélekemelő mondattal kopogtatok a tanácselnök, Kocsis Mihály ajtaján. — Melyik ügyre gondol? — kérdez vissza No lám, jól tartja a szólásmondás. nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, imigyen füstölgők magamban. Füstölgők, mert az előbb a községi pártbizottság titkára nem nagyon akart tudni semmilyen ügyről, ügyekről. — A névtelen levélben szereplő feljelentések vizsgálatával már végeztek a népi ellenőrök. A megállapításaikról szóló jegyzőkönyvet hamarosan megkapjuk. Azért is került az asztalomra ez a rengeteg, évekre visszamenő ügyirat — avat be a tanácselnök. Ahogy bclemelegszünk a beszélgetésbe, az is kiderül tehát, hogy a szerkesztőségbe küldött névtelen levél megegyezik azzal, mellyel a népi ellenőrök felkeresték a tanácsot. De mostanában nem ez az ügy ■foglalkoztatja az embereket, hanem egy másik, két évre visszanyúló csalás. Ám ezt a tanácsi belső ellenőrzés fedte el. Nekik szúrt szemet, hogy a szociális segélykérelmen szereplő' aláírás, s a segély összegének átvételét igazoló nem egyezik. Sikkasztás szaga volt a dolognak, s a bűnvádi eljárás még nem zárult le. Visszatérünk a hozzánk érkezett levélben szereplő adatokra. Például a kisiparos elmaradt adójáról szólóra. Ha valaki, hát a.mostani tanácselnök — korábban a KIOSZ- 'nál dolgozott — jól ismeri a településen, s környékén dolgozó maszek mestereket. Akit azzal vádolnak, hogy családi kapcsolatok révén iparáért nem adózik, az állami cégnél dolgozik. Nem kisiparos. Egy másik leleplezés: X.-né házvásárlási segélyt kapott? Kapott bizony. Egy ötgyerekes, egyedülálló asszony, a lachá- zi tanácstól, meg a megyei tanács elnökétől. T^lán nem sajnálja senki sem a fedelet az ót gyerek feje fölül. A becsület kárára Fals információk, s a tények takargatása miatt tévedt meg levélírónk. Hisz senki sem veri nagydobra — ha nem muszáj —, hogy férje elhagyr ta, elváltak. Mint ahogy a szociális segély adható forintjaira rászorulók közül sokan nem kopogtatnak be a tanácshoz. Rosszul értelmezett becsületességből. szeméremből — vagy ahogy mondják: az ilyen pénznek a becsület látja kárát.f?) Ezért is — no meg a visszaélés lehetőségének kikerüléséért — szánták rá magukat a kiskunlacháziak — ahogy a tanács elnöke mondja Szemétháború dúl Sóskúton Szupertitkos ügyiratok! Szemétháború dúl Sóskúton. Az egyik oldalon a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat és szárnysegédje, a községi tanács, a másikon a helyi népfrontbizottság és a lakosság jó része vonultatja föl érveit. Utóbbiak fegyvertárába tartozik az a 800 aláírást tartalmazó segélykérő levél, amellyel — a HNF Pest Megyei Bizottságától kezdve a Magyar Televízióig bezárólag — körültekintés nélkül bombázzák az illetékes és a nem illetékes szerveket, intézményeket. A szemben álló felek egyelőre állóháborúra rendezkedtek be, ám bizonyos jelek arra mutatnak, hogv a ifront hamarosan megmozdul. Őzek búvóhelye Azt ugye nem kell magyarázni. hogy irdatlan mennyiségű hulladék keletkezik a háztartásokban, kivált a nagy népsűrűségű fővárosban, s azok elhelyezése nem kis fejtörést okoz. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat évekkel ezelőtt az Érd határában futó vízelvezető, úgynevezett Funduklia-árok szeméttel való- feltöltésében látta a megoldást. E próbálkozást azonban csírájában fojtotta el a lakosság tiltakozása. ezért új helyszín után kellett nézni. Aki keres, az talál — tartja a közmondás, esetünkben is így történt. A vállalat szakemberei addig kutakodtak, míg néhány kilométerrel odébb. Sóskút határában föllelték ugyanazt a Funduklia-árkot. Most a sós- kútiak tiltakoznak. Idézet az említett levélből: „Az 1988. januári tanácstagi beszámolókon, majd a februári falugyűlésen a lakosság mélyen fölháborodva utasította el a szeméttelep létesítését. A lakott terület közelében egy természetes vízelvezető árok lenne a kijelölt hely. A laikus is beláthatja, hogy a vizek nem fogják irányukat változtatni, kimosva a szemétből a szennyező anyagokat. Környékünk karsztvidék. a vizek mozgási iránya nehezen követhető, az azonban bizonyos, hogy a közeli Benta-patakba, majd a Dunába ömlenek. A Funduklia— arra a lépésre: 1988 második félévétől társadalmi bizottság segít a szociális ügyekkel foglalkozónak. A rászorultak felderítésében, a döntések meghozatalában, ki menynyit kaphat, s ha elutasítanak valakit, miért mondtak nemet. De az intézmények, az iskolák, a népfront helyi aktívái, a szakszervezet is írásban jelzi, hol kinek kell a hóna alá nyúlni, segélyt adni. Gyanúsítások kereszttüzében Ügy tűnik, ha nem is mindig volt, kezd rend lenni a Kiskunlacházi Tanács portáján. Bár például a vb-titkári szék kiadó. Mégpedig 1988 szeptember eleje óta. Hirdették az állást — jelentkező nem volt. Ahogy a nagyközségben az állattenyésztési szakember megjegyezte: keveset, nagyon keveset fizetnek a tanácsnál. A mostani elnök is nettóban tizenegyezernél alig kap valamivel többet. Érdemes eny- nyiért állandóan reflektor- fényben. a gyanúsítgatások kereszttüzében állni? Ez is igaz. De az érem másik oldalát is érdemes szemügyre venni. Máshol, mások hasonló tisztségben sokat rontottak a társadalmi megbecsülésen is. S akadnak, akik túl könnyen általánosítanak. Nem azt nézik, hogy ki mit követett el, hol, melyik tanács elnöke, vb-titkára, tisztségviselője rúgta fel az állampolgárok jogait szavatoló szabályo- kat,_ hanem egy kalap alá vesznek minden tisztségviselőt. így mocskolnak be olyanokat is, akik méltóak a tisztségre is, a közmegbecsülésre is. Varga Edit árok oldalában róka- és nyúl- üregek vannak, szarvasok és özek járta vidék, melynek tönkretétele megbocsáthatatlan bűn unokáinkkal szemben. Nem vagyunk botanikusok, de fiz árok mélyén nyíló apró, piros virágokkal máshol még nem találkoztunk. A falu, a házai, a . telkei veszítenének értékükből. S ami egy ilyen szeméttelep létesítésével együtt jár: a levegő szennyezettsége, a rovarok, a rágcsálók és a többi.” Ennyi az idézet, amelynek tartalmát Zbiskó Sándorné, a HNF helyi titkára — immár előszóban — így erősíti meg: — A kiszemelt 'hely any- nyira közel esik a faluhoz, még közelebb a hétvégi telkekhez és víkendházakhoz, hogy a szeméttelep létesítéséhez nem járulunk hozzá. A tanács vezetői nem dönthetnek a lakosság érdeke ellenében! Falugyűlést kell ösz- szehívni, győzzön a többségi akarat! Annál is inkább, mert azt a részt belterületté nyilvánítottuk. a fejlesztési tervekben kiparcellázandó területként szerepel. A faluban alig akad üres házhely, csak arrafelé terjeszkedhetünk. Dupla nyereség A tanácsi vezetők szerint a 800 aláíró és a HNF titkára rosszul látják a dolgot. A falunak igenis előnye származhat a lerakóhely létesítéséből! Egy esztendő fordultával ugyanis betelik az az illegális, Köjál-engedély nélkül működő szeméttelep, amely Érd és Sóskút kommunális hulladékát fogadja. Ha a tanács igent mond a vállalat ajánlatára, akkor kétszeresen is jól jár, A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat ingyen szállítaná el a település szemetét és ráadásként 15 millió forintot adna a Sóskúti Tanácsnak. Ez az összeg azzal egyenlő, amennyit öt év alatt fordíthatnak fejlesztésre ... A pénz felhasználására máris vannak elképzelések. Az utak portalanítására. csapadék- és belvízelvezetésre, esetleg — a rossz vételi lehetőségek miatt — egy televíziós átjátszóadó építésére adna lehetőséget. — Nem célszerű a falupvű- lés összehívása, mert ha ösz- sze is jön vagy száz ember, akkor sem képviselhetik a lakosság egészét — érvel Roz- bóra Ferencné vb-titkár. — A vélemények amúgy is eljutnak hozzánk a tanácstagok közvetítésével. A hamarosan összeülő tanácsülés dönt maid a kérdésről. Természetesen nem akarunk az emberek ellenében határozni. bízunk benne, hogy meggyőzzük őket. Kezünkben a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat megbízásából készült szakvélemény, amely környezet- és egészségvédelmi szempontból megengedhetőnek tartja a szeméttelep létesítését. Ezzel érvelhetünk. Ezt az adut azonban nem játszották ki az újságíró előtt, mondván: majd a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál megmutatják az iratokat, ha akarják... Ami sértő Siklósi Mihály, a hosszú nevű vállalat főosztályvezetője azzal á meglepő állítással fogad, hogy cége — környezetvédelmi szempontból — soha nem tesz tönkre egyetlen területet sem, inkább javít a talajtani összetevőkön. Azokon a helyeken, ahol bukfencen kívül mást nem lehet vetni, a szeméttelepek létesítése után megterem a növényzet. Ahogyan elmondotta: a műanyag tejeszacskók, különböző flakonok, egyéb nehezen bomló csomagolóanyagok részaránya csupán 4-6 százalék, a többi szerves háztartási. illetve nem veszélyes ipari hulladék, törmelék. A vállalat garantálja a környezet védelmét, a technológia biztonságos. Az árkot rétegesen töltenék fel. Alulra kerül a kukáskocsik által megdarált hulladék, fölülre a törmelék. a salak. És így tovább. szendvicsszerűen. Tavasztól őszig tart a portala- nító locsolás, ezenkívül klór- mésszel fertőtlenítenek. Ha szükséges, kiirtatják a rágcsálókat. A lerakóhelv-“■ a tanács és a Köjál rendszeresen ellenőrizteti. A területet megkutatták, szakhatósági véleményeket szereztek be, az eredmény kedvező. Ezek azok a szakvélemények. amelyeket a tanácsnál nem mutattak meg, s ez ügy-, ben az újságíró meglehetősen tájékozatlan maradt a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál is. Hiába kérte, vihesse magával a Budakör- nvéki Köjál, a Közép-Duna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, az Állami Földtani Intézet jelentéseinek másolatait, azokat nem kapta meg. A glasznoszty annyira sem tört be a nevezett vállalat bástyái mögé, hogy e sorok írója jegyzeteket készíthetett volna. Körülbelül 90 másodpercig tanulmányozhatta a szupertitkos iratokat, s annyit állapíthatott meg: a szakvélemények nem zárják ki a szeméttelep létesítését. Ám ennyi idő alatt nem derülhetett ki, hogy ezt milyen vizsgálatok bizonyítják, s hogy a hatóságok esetleg milyen feltételeket támasztanak. A kérdéseket a főosztályvezető ezzel hárította el: — Miért nem hisz nekem? Miért feltételezi, hogy valótlant állítok? Mit akar kijegyzetelni? Ezek szakmai kifejezések. megfogalmazások, az átlagember úgysem értene belőlük semmit. Sértő ez a bizalmatlanság! (...) Kövess László Új háztartási gépek A Hajdúsági Iparművekben elkezdődött az energiatakarékos háztartási mosogatógépek gyártása. A gép az európai szabvány szerint készül, méretében illeszkedik a konyhabútorokhoz. A mosogatógép egyszerre egy 12 személyes teríték megtisztítását és szárítását tudja elvégezni. Az iparművek a gyártott mennyiség 80 százalékát külföldi piacokon, a többit itthon értékesíti.