Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-16 / 40. szám

mrrsr « Mt.UYF! 1980. FEBRUÁR 16., OSÜTÖRTÖK 5 HÁROM TÖRTÉNET A RENDŐRSÉGTŐL Meglepetések ug de elkerüljük a tragédiát Talán nem a bizonyíalanba indulnak Kitelt a másfél esztendő Még egy utolsó kézfogás a kapuügyeletessel. Már nem lendül a homlok elé a kéz, nem csapódik össze a boka. A fiúk divatos irhadzsekiben, koptatott farmerban indul­nak a vasútállomás felé. Más­fél év után nem épp’ nehéz szívvel búcsúznak a tápiósze- csői helyőrségtől. Annál nehezebb az elválás a volt katonatársaktól. Persze meghatottságnak nyoma sincs. Nagy hanggal, széles karmoz­dulatokkal integetnek egy­másnak. Ki Pest felé, ki Szol­noknak, Debrecennek, Nyír­egyházának indul. A vonat­ablakban műgonddal festett leszerelőkendőket lenget a szél. — Először Gyömrőre me­gyek a feleségemékhez — mondja Mózes Sándor, aki szakaszvezetőként szerelt le. — .Utána .'t'ápiqgzentmártqn-, ba. .Jtet. hetedt, pihenek,' azután irány az Aranyszarvas Tsz. Onnan vonultam be, remé­lem még meglesz a helyem, ha visszatérek. A szeesői állomás épülete előtt négy fiatalember lengeti a zászlót a Budapestre indu­ló vonat felé. ők a Nyírség­be indulnak haza, kis falvak­ba. s bizony az öröm hangjai után kételyeik is szóba kerül­nék. — Véd minket a törvény, hát reméljük, hogy munkahe­lyünk visszavesz — magya­rázza Nagy Tibor, aki ivóvíz­gépész egy vízműtelepen. Víz­re mindig szükség lesz, jegy­Borda Attila őrvezető Buda­pestre, Mózes Sándor szakasz­vezető Tápiószentmártonba in­dul Búcsú a vasútállomáson. A cím fölött: puügyeletessel utolsó kézfogás a ka­zein meg megnyugtatólag, ám erre hozzáteszi: — Tiszta, szép munka az, sokan kapasz­kodnak érte. No, mindegy! Majd elválik, mi vár ránk otthon. Üjra az állomás elé gördül a helyőrség autóbusza. Ismét egy csapat fiatalember érke­zik. A legtöbbjük vállán, kar­ján ugyancsak feszül a ka­bát. A csoportból nyurga fiú válik ki és futva indul egy zöld Lada felé, amely mellett fejkendős asszony áll. A le- szerelőt megpillantva megha- tottan szakad ki belőle aszó: — Jaj,, de megemberesed- tél, kicsi fiam! M. K. A Monori Rendőrkapitány­ságon hallom a három tör­ténetet. Az elsőnél a nevetés kerülget. A másodiknál mór elgondolkodom. A harmadik­nál pedig úgyszólván ki va­gyok ütve. Pedig Kirtyán Ká­roly rendőr főhadnagy nem kommentálja az eseményeket, rám bízza, vonjam le a ta­nulságot magam. Minthogy azonban e három történet vezető szálánál fogva nagyon is közös — s emiatt valahol közügy is —, nem árt, ha a tanulságon mindannyian el­tűnődünk. Mert nem a rend­őrség ügyei ezek, azon túl persze, hogy ott már tisztába tették a miérteket és hogyano­kat, sőt ami már nem is tar­tozna rájuk igazán, eköz­ben bizonyos elkerülhetetlen nevelői feladatuk is akadt. Szülői mulasztásokat azonban nem pótolhatnak. Az már a szülők dolga. Lenne. Az egyik monori általános iskolából érkezett az első be­jelentés. A pedagógus tanács­talan volt, nem tudta, meny­nyire veheti komolyan vagy mennyire nem, szeretett vol­na biztosra menni. Elvégre ki tudhatja, hogy a szipózás után, amelyről sokáig nem beszéltünk, de ettől még nyu­godtan létezett és terjedt — szóval ki tudhatja, hogy azok­ban a kis fóliazacskókban, amit a gyerekek terjesztenek, mi az a fehér por. A 8 éves kislány, aki osztogatja, seb­hellyel az arcán járkál, s már „mindenki tudja”, hogy egy bőrkabátos férfi adta neki a kábítószert, az arcát is az se­bezte meg, mert nem akart ráállni az „üzletre”, a por iskolai terjesztésére. A rendőrség természetesen a helyszínre siet, ahol talál egy talpraesett, fantáziadús, eleven 8 éves kislányt, aki nem illetődik meg, hanem jót nevet. És elmeséli, hogy ez az egész tulajdonképpen egy jó vicc. Van otthon fóliahegesz­tőjük, a becsomagolt porcuk­rot és lisztet ügyesen lezár­ta. A rendőrségen őrzik a zacs­kókat, alkalmam van megte­kinteni. Mit mondjak: ha köz­ük velem, hogy kábítószer van benne, elhittem volna. A kiszerelés kísértetiesen ha­sonlít a filmekben látottak­hoz. Apropó: filmek. A rend­őr főhadnagy természetesen tudta, mit kell kérdeznie. — Ide figyelj, nézted te a tévében a Polip című soroza­tot? — Igen! — mondta a kis­lány. Egyébként az akciót egy praktikus nyomozással is ösz- szekapcsolták a gyerekek. Sze­rették volna megtudni, ki az osztályba^ a spicli, ki az, aki a tanár néninek úgymond mindent „besúg”. Nem lenne más az egész, mint diákcsíny. A módszer azonban kissé meg­hökkentő. Pláne, ha legköze­lebb már nem sebhellyel te­szik hihetővé a mesét, hanem valami mellbe vágó durvaság­gal. Nem szeretném részletez­ni, adnak elég tippet ehhez a krimik, a videofilmek. De tes­sék mondani, biztos, hogy eze­ket a nyolcéves gyerekeknek is válogatatlanul nézniük kell?! A másik történetnek 13 éves lányok a főszereplői. Beállí­tottak a kapitányság ügyeleté­re, s kétségbeesetten előadták, hogy őket elrabolták, az erdő­be vitték, ahol mindkettőjü­ket megkötözték. A rendőrök­nek — bár természetesen azonnal mozdulniuk, intézked­niük kellett — a teljes át­éléssel előadott szörnyűség gyanús volt. Hamar kiderült ugyanis, hogy a két kislány röviddel e bejelentés előtt rríáf eljátszott valami hason­lót. Nem volt kedvük hozzá, hogy bemenjenek a történe­lemórára, s~ hogy a bliccelés­nek legyen valami magyaráza­ta, később azzal állítottak be az iskolába, hogy betörtek a lakásukba, mindent feltúrtak, szétdobáltak. A betörés nem igazolódott, a lakásban lát­szott, hogy „amatőrök” dúltak a szobában. De minthogy az­nap a lányok voltak a nap hősei az iskolában, gondolták, hátha bejön még egyszer a dolog. Nem jött be. A harmadik történet egy nagyobb lányról szól, ő már 16 éves. Szombaton egész éjsza­ka nem ment haza, másnap késő délután került elő. Ed­dig ilyesmire nem volt pél­da, azazhogy egyszer mégis­csak igen: az apja rajtakapta őt egy fiúval, olyan körülmé­nyek között, amelyeket még egyszer nem kívánt látni — ettől kezdve a lánynak, aki ugyan önálló kereső már, leg­később este nyolcra otthon volt a helye. Azon a szomba­ton viszont a nagylány túllép­te a kimaradási határidőt, s már nem mert hazaindulni. Másnap délutánig vívódott, végül nem látott más megol­dást, mint anyjának, apjának kétségbeesetten elmesélni, hogy elhurcolták egy lakatlant tanyába, bezárták és megerő­szakolták. A történetet az azonnal riasztott ügyeletes nyomozóknak olyan követke­zetesen adta elő, hogy a sze­mélyleírás alapján még elő­állításra is sor került.. Ám végül ellentmondásokba keve­redett, s kiderült, hogy ml is történt valójában. A nyo­mozóknak ekkor „nevelési ta­nácsadóba” kellett váltaniuk, hogy, a szülők, főleg az apa, várható reagálásától megkí­méljék a nagylányt. (Mert hogyan reagál ilyenkor, önnön tehetetlenségétől és zaklatott­ságától ajzva a szülő?) Természetesen mindegyik történetnek más a megoldá­sa és más a tanulsága. Egy dologban közösek, amit elvben egyébként mindannyian jól tudunk, bár a gyakorlatban nem mindig sikerül alkalmaz­ni, minthogy közel sem egy­szerű: a gyerekre — legyen bár nyolc- vagy tizenhat éves — figyelni kell. Folyamato­san, törődve, bizalommal. Még úgy is érhetnek bennüket meglepetések — de talán el­kerülhetjük a tragédiát. Koblencz Zsuzsa Kit Budapest felé, kit Szolnok irányába visz a vonat. A baj- társak ígérik, a kapcsolat nem szakad meg. A négy jóbarátot a Nyírségben várják haza. Erdősi Ágnes képriportja Február 20.: közlekedési fórum Szigetszentmiklóson Az aláírók fizessenek az útért? Szigetszentmiklóson február 20-án, 18 órakor az Erdei Fe­renc Általános Iskolában köz­lekedési fórum lesz. A talál­kozó legnagyobb érdeklődésre számot tartó témája az a kerü­lő út lesz, amit várhatóan a következő ötéves tervben épí­tenek. Addig azonban, amíg ez elkészül, az autóútra fel­vezető forgalom jobbára a Munkásőr- és a József Attila- lakótelep között megnyitásra kerülő Bercsényi utcában, a Bajcsy-Zsilinszky út meghosz- szabbított szakaszán bonyoló­dik le. Erről nemrégiben írás jelent meg lapunkban. A cikk óriási felháborodást váltott ki. A lakosság úgy érezte, hogy a város vezetői a megkérdezésük« nélkül dönte­nek egy őket is érintő fontos kérdésben. Tiltakozásuk jeléül spontán megbeszélésre gyűl­tek össze a két lakótelep kö­zös képviselői. Az akció olyan jól sikerült, hogy közel más­fél százan gyülekeztek az MHSZ épületében. Ezután a Magyar Demokrata Fórum állt élére a megmozdulásnak, alá­írásgyűjtést szervezett meg a Skála Áruház előtt, a kerülő út megépítése érdekében. Ám nemcsak a lakosság kö­rében okozott felháborodást a cikk. hanem a város vezetői is sérelmezték tartalmát. Ez többször elhangzott azon a megbeszélésen is, amit a múlt héten tartottak azért, hogy előkészítsék a húszadikai fó­rumot. Mint Nagy József né, a váro­si pártbizottság első titkára elmondta, a cikk olyan han­gulatot keltett a városban. hogy az MDF ultimátumsze­rűén vetette fel a város veze­tőinek és a képviselőnek az al­kalmasságát. Amennyiben azok. akikre ez a kérdés tar­tozik. nem járnak végére az ügynek, nem intézik el, hogy Miklósnak legyen kerülő útr ja, mire elkészül az MO első szakasza, egyértelművé válik, hogy a vezetők alkalmatlanok feladatuk ellátására. A tanácskozás majd min­den résztvevője — köztük a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium (KÖHÉM) képviselője, a váro­si tanács elnöke, a Hazafias Népfront városi titkára — el­mondta véleményét a kerülő útról, és a cikk megjelenése miatt kialakult hangulattal kapcsolatban. Többször elhangzott, hogy a város belső forgalmi rendjé­nek semmi köze nincs az MO-áshoz, hiszen a Bercsé­nyi utca megnyitását már másfél évtizede tervezik. (Igaz, akkor, amikor e tervek készül­tek. még nem volt akkora a Bajcsy-Zsilinszky utca forgal­ma. mint most. A szakembe­rek véleménye szerint már most is túlterhelt ez az utca. — Szerk.) A kerülő út megépí­tésére pedig számtalan ténye­ző miatt nem kerülhet most sor. Természetesen először is anyagi okok miatt. A duna- haraszti kerülő út azért készül­het el. mert az 51-esnek jó­val nagyobb a forgalma, mint a Miklóst Budapesttel össze­kötő útnak. A kivitelezésnél a korábban meghatározott költ­ségkereteken belül kell ma­radni. s ha már elkerülő sza­kaszról van szó. Harasztinak a nagy forgalom miatt jóval na­gyobb szüksége volt rá, A KÖHÉM képviselője. Ara­tó Balázs elmondta, hogy utol­jára 1985-ben tartottak ezen a környéken forgalomszámlá­lást. de számításaik szerint az MO-ás átadása után csak tíz százalékkal növekszik meg a Bajcsy-Zsilinszky utca forgal­ma. — Egyébként vártam, hogy ez a helyzet előbb-utóbb ki­alakul Szigetszentmiklóson az MO-ás miatt, mert mindig van­nak olyanok, akik ezt a tö­meghisztériát gerjesztik. A lakosság fellépésével, a több mint ezer aláíróval kap­csolatban több ehhez hasonló észrevétel hangzott el: — A Demokrata Fórum meg­lovagolja ezt a helyzetet. Ügy tűnik, nekik annál jobb. mi­nél rosszabb — mondta az egyik résztvevő. — Annyi ökörség elhangzott már ebben az ügyben! Hogy a gyerekek életét veszélyeztet­jük és így tovább — fűzte hozzá egy másik érdekelt. — Akkor én is mondok egy ökörséget: a tanács hozzon határozatot, hogy aki aláírta az MDF felhívását, az fizes­sen húszezer forintot! Akkor hamarabb elkészül a kerülő út! — Egyből kiderülne, hogy már nem is olyan fontos a lakosságnak, ha áldozni is keli érte. Arató Balázs elmondta, hogy a minisztérium a nyolca­dik ötéves terv idejére prog­ramozta be a Miklóst elkerü­lő utat, bár az agglomeráció közlekedési gondjai között ez a sokadik helyen szerepel, így megvalósítására csak ak­kor lesz lehetőség, ha a nép­gazdaság helyzete ezt lehető­vé teszi. Ám helyi és megyei segítséggel a tervezettnél ha­marabb bele lehetne vágni az építkezésbe. Ez a kijelentés megmozgat­ta a résztvevők fantáziáját. Mivel a megyei és városi pénzügyi keretek meglehető­sen behatároltak, építeni kel­lene a lakosságra is — mond­ta az egyik szakember. Köt­vényeket kellene kibocsátani, amit akkor fizetnének vissza, amikor a minisztérium átutal­ja a pénzt, az eredetileg ter­vezett építkezés időpontjában a városnak. Akadtak azonban, akik meglehetős rezignáltság­gal fogadták ezt a javaslatot, mondván, erre nemigen lehet maid rávenni az embereket. Egyébként is elég nagy az ér­dektelenség a lakosság köré­ben. Korábban az is elhang­zott. hogy az általános rende­zési terv nyolc hónapig volt kitéve a Skálában, és akkor nem szólaltak fel a Bercsényi út megnyitása ellen az érde­keltek. Lakossági fórumot is hívtak össze a KlOSZ-szék- házban. de arra is alig men­tek el néhánvan. A miklósiak véleményét fo­galmazta meg Simon Pál ta­nácstag amikor azt mondta: — A Bercsényi út megnyitá­sa akkor elfogadható, ha a lakosság garanciát kap arra. hogy a következő ötéves terv­ben valóban elkészül a kerülő út. Dr. Novák Béla, a körzet országgyűlési képviselője le­velet írt a miniszternek. A válaszban remélhetőleg benne lesz a lényeg: számíthat-e a garanciára Miklós vagy sem? Fiedler Anna Mária

Next

/
Thumbnails
Contents