Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. JANUAR 14.. SZOMBAT 7 Nagymaros. A máskor oly csöndes, köd takarta Dunán télen is folyik az erőmű-építkezés. A part és a körgát között lábalható már a víz. Nagy csizmás emberek „kincsekre” is lelnek, s most nem a régészek öröméről van szó. Megesett, hogy egyetlen nap alatt kilenc hatalmas vasmacska is „horogra” akadt, ki tudja, mikor s milyen hajók vesztették el. Az egyre szűkülő vízfelület rejt még élőlényeket is. A halászok eddig több mázsa keszeget zsákmányoltak. A markológép a sekély viz befagyott éléi mellől tonnaszámra emeli ki a meder köveit. A körgáton belül kisebb gátakkal, úgynevezett ketrecekbe szorítják a vizet, ezzel megkönnyítik majd az átszivaty- tyúzását a nagy folyóba. (Viinala Károly felvételei) Raktárban öregszik több ezer darab Automaták fsak védett helyen A Szociális és Egészségügyi Minisztérium számán kellemes női hang jelentkezik. Körmöntfont magyarázkodásomat az AIDS-ről, a veszélyről és a védekezés lehetőségéről azzal az egyszerű kérdéssel akasztja meg: — Szóval az óvszerről szeretne írni? Kapcsolja az illetékest, aki viszont a Kereskedelmi Minisztérium illetékeséhez tanácsol. Megtudom, két vegyesvállalat is foglalkozik a gondolattal, hogy meghonosítsák a jobb minőségű óvszerek hazai gyártását, az egyiket a Magyar Hitel Bank Rt., a másikat az Interbank pénzeli. A technológiát és az alapanyagot nyugati cégek adnák, sőt a gépsorokat is, ellentételezésül pedig az elkészült termékek egy részét visszavásárolnák. Természetesen a vegyesvállalatok külföldi tagjai nagyon szigorú minőségi követelményeket szabnak. Változtatni kell az eddigi vizsgálati módszeren, ami abból állt, hogy szúrópróbaszerűen néhány óvszert vízzel töltöttek fel és azt itatóspapíron hengergették. Az új vizsgálati metódus szerint valamennyi „készterméket” vasrúdra húzzák, s azt magasfeszültségű térbe helyezik. A fizikában járatlanabbak tamáskod- hatnak, ilyen igénybevételre a gyakorlatban ritkán kerül sor, ez igaz is, de az elektromos kisülés jelzi a gumi hibáját. A vegyesvállalatok a gyártás mellett az óvszerek terjesztésével is foglalkoznának, ez is követelménye volt a Kereskedelmi Minisztérium pályázatának. Mindkét vegyesvállalat szeretné meghonosítani hazánkban az óvszerautomatákat. Sajnos nem azoknak segítenének ezek a gé- ■ pe,' akik patikában," vágy 'az: AÍ3C- ben a vigyorgó pénztárosnő szeme láttára nem merik megvenni az óvszert, hanem a külföldiek igényeit szolgálnák ki. Az automatákat ugyanis a szállodákban és a külföldiek által gyakran látogatott helyeken szerelnék fel, félve attól, hogy az utcai gépeket esetleg kifosztanák. Így sem ígérkezik nyereséges vállalkozásnak az automaták üzemben tartása, mert az ebből előkerülő óvszerek sem lehetnének drágábbak a boltinál. Ügy illene, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztérium is pénzzel támogassa a vállalkozást, de mint a Kereskedelmi Minisztérium illetékese némi malíciával megjegyezte, az egészségügyesektől még sosem láttak egy fillért sem. Ezúttal is csak a szakértelmüket ajánlották fel. Hogy ezen mit kell „szakérteni” — sajnos elmulasztottam megkérdezni. Az eddig napvilágot látott reklámokat sem az egészségügyi tárca pénzelte, a Kereskedelmi Minisztérium fizetett, nemcsak a felvilágosítás kedvéért, hanem hogy megszabadulhassanak a raktáron porosodó, másfél évre elegendő óvszerkészlettől — tegyük hozzá, nem sok sikerrel. Az illetékes szerint a sajtó is ludas, mert azt bezzeg meg tudták írni, amikor néhány évvel ezelőtt az addigi szállítóink, az NDK-beli és a csehszlovák partner nem volt hajlandó tovább egyetlen óvszert sem küldeni, s itt állt az ország védelem nélkül. Most viszont hallgatnak az újságírók, a rádió, s a tv, közben a raktári készlet — a gumik sajátsága szerint — elöregszik. Még szerencse, hogy a nyugati holmi, megfelelő tárolás mellett három-négy évig is felhasználható marad. A megoldás valóban csak az lelhet, ha önellátásra rendezkedünk ibe. Remélhető, ha a vegyesvállalatok veszik kézbe az ügyet, gondoskodnak a termékek reklámjáról is. Az eddigi választék megmarad, sőt még bővülhet is, s az sem utolsó szempont, hogy az itthon gyártott óvszer csak feleanyiba kerülne, mint a drága nyugati áru, a minősége pedig semmivel sem lenne rosszabb. Az ígéreték szerint a gyártók változatos színű és formájú (?) alkalmatosságokkal próbálják majd letörni a nyugati importot. Ha minden jól megy még az idén ezer golyóálló, vagyis nehezen feltörhető automatát helyeznek üzembe, s az év végére már a belevalót is gyártják. Nem ártana addig is felvilágosító kampányt folytatni. Valaki már elkezdte. Az Örs vezér téri aluljáró falán öles festett betűk: Védd magad! Alatta zárójelben; (gumival). Mátrai Tibor A lapos tetejű, sárga vakolatű épület hatalmasra méretezett ablakain piros, zöld, kék meg lila fények szűrődtek ki a sötétbe. Időnként kinyílt a bejárati ajtó, s az érkezők és a távozók szavát hangos diszkózene nyomta el. A kör alakú tér közepén gubbasztó épület közelében különféle márkájú gépkocsik várakoztak Hűvös volt az éjszaka, így a téren szinte alig volt valami mozgás. Nem úgy a lapos tetejű épület falai között... Szinte egy tűt is nehéz lett volna leejteni. Ez volt a kömvék legolcsóbb s talán legnépszerűbb szórakozóhelye. A zene mindig jó volt, a könyezet reprezentatív, a tánctér tágas. Másfél esztendő alatt, amióta a diszkó megnyitott, itt még sosem voltak botrányok. A szomszédok sem tettek soha feljelentést a lárma és az éjszakai randalírozások miatt. Persze volt magyarázat. Az épület, amely eredetileg étterem volt, egy tágas tér közepén állt, szomszédságában üzletekkel. A legközelebbi lakó is távol volt ahhoz, hogy semmit se érzékeljen a lármából. Ami pedig a fegyelmet illeti... Nos, Jocó, a diszkó vezetője nem sajnálta a fáradságot, hogy két markos legényt is „felbéreljen” az esetleges balhék kiiktatására. Jocó üzletember volt. Kényesen vigyázott a diszkó jó hírnevére. Másfél esztendeig nem is volt semmi baj, csak hát az utóbbi hétvégeken rendszeressé váltak az autólopások... Időről-időre eltűnt egy-egy gépkocsi a parkolóból, s eddig még senki sem akadt a nyomukra. Még azok a vendégek voltak a szerencsésebbek, akiknek az autóját ugyan nem tudták „elkötnd”. de azért a kerekeitől vagy más felszereléseitől megfosztották. Jocó — látszólag — igyekezett minél kisebb jelentőséget tulajdonítani a dolgoknak, de tudta, hogy ez az ügy előbb vagy utóbb tönkreteheti őt is. Néhányszor már neki is el kellett mondania itt-ott, hogy semmit sem tud, a diszkóban rend van, meg aztán miért éppen őt vonják felelősségre azért, ami a parkolóban történik? Annyit megfogadott, hogy a két emberét az átlagosnál is sűrűbben kiküldi esténként a térre, hogy nézzenek körül... De az intézkedés semmiféle eredményt nem hozott. Pár nappal ezelőtt ismét eltűnt egy piros Lada. Szombat este volt. Jocó végigkígyózott a táncolok tömegén és az ajtó felé indult. Ismerősök nevettek rá, mondtak valamit, de a zene elnyomta a hangjukat. Jocó kilépett az ajtón, s elindult a bejárattal szemben lévő vadgesztenyefa irányába. A tér közepén megállt, vetett egy pillantást a parkoló gépkocsik felé. Nem volt semmiféle mozgás. Továbbment. Amikor odaért a vadgesztenyefához megállt, és cigarettára gyújtott. Amíg a gyufával bajlódott, suttogó hangon megkérdezte: — Itt vagy, Sanyi? Az öreg vadgesztenyefa mögül halk válasz érkezett: — Itt, de már félig megfagytam .,. — Nem láttál semmit? — Nem, csend van. — És a többiek? — érdeklődött Jocó. — Ne aggódj, rendesen becserkésztük a környéket... Ha itt bárki is ügyeskedni próbál, azt megcsípjük ... De azért hozhatnál valami kis melegítőszert, öcskös .,. — Gondoltam rátok — suttogta Jocó. — Itt van egy üveg cseresznye. A többieknek is adjál. — Mi van akkor, ha már megunták a kocsilopásokat? Vagy félnek a lebukástól? — kérdezte Jocó a másikat. — Azt nem tudom, öcsém, de azt igen, hogy vissza akarom kapni a Ladámat. Hogy mások hogyan oldják meg a dolgot, az engem nem érdekel. De ha már ide hoztam két haveromat, hagy megszorongassuk egy kicsit a tolvajokat, akkor jó lenne, ha történne is valami... Jocó közben elszívta a cigarettát, és a csikket messzire dobva megfordult. — Később majd még kijövök, hogy mi van — mondta, s visszaindult a diszkó felé. Sanyi az öreg gesztenyefa mögül szemével követte öccse mozdulatait. Amikor a másik eltűnt a bejárati ajtó mögött, körülkémlelt. Tóni narancssárga Ladája ott volt a többi autó között, s a másik szélről sem hiányzott Pista Trabantja. A barátai kocsijait csalinak használták. A Ladát nem zárták le, a Trabantban meg értékes magnókat, egy táskát, pulóvereket hagytak, hogy csábítóbb legyen ... Egy árny tűnt fel jobbról és Sanyi felé indult. Óvatosan a vadgesztenyefához ment, majd a másik férfit meglátva megkérdezte: — Mit akart az öcséd? — Semmit, hozott egy kis innivalót. Kérsz? Pista nemet intett. Éppen ki akart lépni a fa árnyékából, amikor két fényszóró tűnt fel a távolból. A kocsi gyorsan közeledett, aztán a diszkó előtt lassított. Ketten ültek az autóban, s mintha tanácstalanok lettek volna, hogy megálljanak-e, vagy tovább hajtsanak. A kocsi vezetője tett egy kört, majd beállt a tér egyik sarkába. — öreg Polski Fiat — suttogta Sanyi. — Még jó, hogy Tóni ott van a közelében ... — Lehet, hoigy ők a mi embereink? — motyogta Pista izgatottan. — Majd kiderül. A Polski Fiat fényszórói kialudtak, de a motor tovább is dolgozott. Senki sem szállt ki az autóból. Talán két-három perc is eltelt, amikor a kocsi jobb oldali ajtaja kinyílt. Fekete bőrkabátos elindult a parkoló felé. Megállt Nem látott senkit, folytatta az útját. A zsebéhez nyúlt, kivett valamit. Lehajolt egy Skodához, de ez a jármű különösebben nem érdekelte. Tovább ment, majd megállapodott egy fehér Ladánál. Matatni kezdett a bal oldali ajtónál, de a zár nem mozdult. Aztán mégiscsak engedett... A bőrkabátos fölegyenesedett. Körülnézett, majd egy gyors mozdulattal kinyitotta az ajtót és beült a volán mögé. Üjabb két-három percig tartó matatás... A vadgesztenyefa mögött mozdulatlanná dermedt két férfi nem láthatta a sötétben, hogy mit csinál a bőrkabátos. Túlságosan messze voltak hozzá. Egyedül Tóniban bízhattak, aki pár lépésnyire volt a várakozó Polski Fiattól. — Legjobb, ha egyelőre várunk — suttogta Sanyi. A bőrkabátosnak ekkor sikerült elindítania a fehér Lada motorját. Tóni a semmiből felbukkanva a fehér Lada felé rohant. Csakhogy a Polski volánjánál ülő alak hamarabb észrevette őt, mint kellett volna és felvillantotta a fényszórókat. A bőrkabátos belülről gyorsan lezárta az ajtót, így Tóni nem tudta őt kirángatni a volán mögül. — Nem lógsz meg, te szemét! — üvöltötte Tóni az üveget verve. Közben a fehér Lada ki akart tolatni a parkolóból. Tóni belekapaszkodott a kocsiba. Meg sem hallotta, hogy léptek közelednek felé. Egy ütés a tarkója tájékán, aztán elsötétedett előtte minden ... Az idegen eldobta a vízvezetékcsövet, amikor a tér túlsó feléről közeledőket meglátta, s rohant vissza a kocsijához. Sanyi volt a gyorsabb, de a Polskit már nem tudta leállítani. A kocsi belehajtott az éjszakába ... P ista közben a fehér Lada menekülését igyekezett megakadályozni. A bőrkabátos sok időt vesztett azzal, hogy csak hátrafelé, tolatva menekülhetett volna el. Üldözője utolérte és villámgyorsan egy zsebkendőt gyömöszölt a Lada kipufogócsövébe. A motor lefulladt. A bőrkabátos megpróbált többször is indítózni, de eredménytelenül... Csitári János t ' i ' ' • ■ '■? -■■■ •
