Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
4 1989. JANUAR 14., SZÓMBA' Művészeti albumok A Képzőművészeti Kiadó ebben az esztendőben is különlegességekkel lepi meg a képző- és iparművészet rajongóit. Reprezentatív albumokat kínál, hiánypótló könyvekkel jelentkezik, valamint megismertet a kortárs művészet remekeivel. A már közel 100 kötetet számláló Mai Magyar Művészet sorozat az idén két kötettel gyarapodik. Csapó György műkritikus Kárpáti Tamás festészetével ismertet meg bennünket. A 70 esztendős Fischer Ernőt, a ritkán kiállító művészt Szuromi Pál mutatja be. A festő a magyar avantgárd képviselője, de képein fellelhetők a klasszikus festészet és a szecesszió nyomai is. Az utóbbi évtizedekben generációk sora került ki az iskolákból úgy, hogy nem részesült rendszeres művészettörténeti oktatásban. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Képzőművészeti Kiadó azzal, hogy ösz- szefoglaló, kézikönyvszerű albumot jelentet meg az európai művészet történetéről. A kötet a barlangrajzoktól a kortárs művészetig mutatja be az építészet, a képző- és iparművészet ismert és kevésbé propagált alkotásait.' Urbach Zsuzsa a Szépművészeti Múzeum anyagát bemutató katalógusok és albumok figyelembevételével válogatta össze a múzeum régi kép- és szoborgyűjteményéből azokat a remekműveket, amelyekből 150 egész oldalas reprodukciót állít nemzeti iskolák szerinti kronológiai sorrendbe. Könyv készül Wágner Sándor munkásságáról, aki első nagy sikerét az 1859-ben készült Dugovics Titusz képével aratta. A festőről, akinek képei a nemzetközi műkereskedelemben is becses értéket képviselnek, Wágner István írt 150 reprodukcióval illusztrált művet. A Kossuth- és Munkácsy- díjas Borsos Miklós sokoldalú művészi életpályájának ösz- szefoglalását kísérli meg egy szép albumban, elsőként, Kovásznál Viktória. A Képzőművészeti Kiadó „Remekművek” sorozatát Giottó freskói gyarapítják, amelyeket Prokopp Mária művészettörténész mutat be. Hasznos segédkönyv lehet a Görögországba utazóknak Szabóiig Zsolt újabb munkája, amely a Görögország területén található bizánci művészet remekeivel ismerteti meg az olvasót. Ázsiának egy távoli országába — Japánba — vezeti olvasóit Ferenczy László A japán fametszetek világa című munkájával. A kötet a Tokióból hozatott reprodukciós anyagon kívül a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum famet- szetgyű.iteményének legszebb darabjait is tartalmazza. A szóképes tanítás Olaszországban megbukott Nem csak látja, tapogatja is Az ember sok mindenről észreveheti. hogy telnek az évek. Akár arról, hogy türelmetlenebb, mint néhány esztendeje, akár arról, hogy egyre gyarapodnak ősz hajszálai vagy éppen arról, hogy lassan felnőtté válnak a gyerekei. Am ha egy kicsit tágítjuk a kört. meglepetten veszi észre, hogy időközben felnőtt egy nemzedék. amelyik nem tanult meg tisztességesen írni. olvasni. Jómagam immáron több mint tizenöt éve írtam a szóképes írás-olvasás tanításáról, amely- lyel a kisdiákok egy része már karácsonykor folyékonyan tudott írni, olvasni. Az már akkor is egyértelmű volt. hogy a módszerrel vannak problémák: jókora hiányok mutatkoztak a helyesírásban és szótagolni sem tanultak meg a diákok az alsó tagozatban. A módszer — egyébként Pest megyei — meghonosítója mindezt a türelmetlenség számlájára írta; bizonyos volt benne, hogy megfelelő felzárkóztatási programmal ezeket a gondokat meg lehet szüntetni. Sajnos, ma már tudjuk, hogy a gyakorlat nem igazolta az elméletet, s a mai tizenhat-tizennyolc éves fiatalok között bizony igen sokan vannak, akik egyszerűen azért nem vesznek könyvet a kezükbe, mert nem vált bennük készséggé az olvasás, s így az fárasztja is őket. Azóta számos más írás-olvasás tanítási metodikával is oktatják a gyerekeket, de csak reménykedhetünk benne, hogy a mostani kicsinyek nem fognak hasonló gondokkal küzdeni felnőttkorukra. A szóképes olvasás nemcsak nálunk. Olaszországban is megbukott. Umbria tartományban. illetve annak székhelyén Perugiában, úgy ismerik Giacomo Santuccit, mint olyan pedagógust, aki az oktatás valamennyi témakörének legszakavatottabb ismerője. Montessori módszere Az idős tanító ma már nyugdíjas. Köztudottan nagyon beteg ember, szinte alig tud beszélni, a suttogását is nehezen érteni. Mindennek ellenére jelenleg is dolgozik. Ugyanannak, a városi tanács gondozásában levő óvodának és iskolának az igazgatója, amelyiké nyugdíjazása előtt volt. Ebben az oktatási intézményben Montessori-módszer- rel tanítják a gyerekeket. Maria Montessori olasz pedagógusnő volt. aki a maga pedagógiai rendszerét a gyermekek öntevékenységére és önnevelésére építette. Elképzelése szerint a nevelő ritkán lép közbe. inkább egyénileg foglaliÜP': £n magyar vagyok kozik tanítványaival és csak a legritkább esetekben segít nekik — rákényszerítve így őket arra. hogy minél iobban és minél hamarabb megszokják az önállóságot. Rendszerét az alaki képzés túlbecsülése, az ismeretközlés alábecsülése. a gyermeki szabadság elvének túlértékelése miatt joggal érte és éri napjainkban is sok bírálat. Az írás kirobbanása Ennek ellenére — számomra legalábbis úgy tűnt — van a módszerében olyan, ami mindenképpen elismerésre méltó. Az 1952-ben elhunyt tanítónő írás-olvasás tanítási metódusa rendkívül eredményes. Egyébként — mint meg-1 tudtam — nem jellemző az olasz általános iskolákra, hogy Montessori elképzelése szerint tanítsák az olvasást. Ahol azonban ezt használják, ott valóban elképesztő az eredményesség. — A Montessori-módszer lényege, hogy az érzékekre apellálunk. Valamennyi betű érdes. domború anyagból készül. Kivágva, egy dobozban tartjuk őket. Az érzékek — köztudottan — egymáshoz kapcsolódnak. A gyerek nemcsak látja a betűt, hanem le is tapogatja az ujjúval követi a vonalát. Ezt már három-négy éves korban elkezdjük vele. A második lépcső, hogy egy-egy szót ki tudjon rakni — magyarázta Giacomo Santucci. — Az a lényeg, hogy maga a tanítási rendszer minél jobban beletartozzék a gyermek világába. minél kisebb legyen a különbség az írás és a beszéd között. — Folytatva az előbbi gondolatot, tehát három-négy éves korban kezdjük a csemetékkel a foglalkozást. Körülbelül ötévesen jutnak el odáig, amit mi úgy hívunk, hogy az írás kirobbanása. Hatéves korára mindegyik ír és olvas. Az individualizált tanítási módszert követjük. Ez valami olyasmi, amit Franciaországban és más nyugati országokban már alkalmaznak: a szellemi és a gyakorlati oktatás párhuzamossága. Már az óvodában el kell kezdeni. Egy baja van csak a dolognak: nagyon sok pénzbe kerül. Látom, kételkedik abban, amit elmondtam. Jöjjön, bemegyünk egy óvodai csoportba, s megnézheti, mire képesek a mi ötéveseink. A tágas játszószobában egyforma, hátulgombolós köpenybe öltöztetett gyerekek játszanak:--Ahogy az idős tanító megjelenik közöttük, egy pillanat alatt valamennyi kisfiú és kislány köréáll, csacsognak neki. látszik rajtuk, még annak is örülnek, ha a ruháját végigsimíthatják. A professzor ujjával rábök az egyikre, s mond neki valamit. Néhány perc múlva már előttünk a doboz, benne az említett domború betűkkel, s kedveskedésként a vendégnek, a fekete fürtös kisfiú azt a mondatot rakja ki, hogy én magyar vagyok, utána meg azt. hogy Budapestről jöttem. Mindkettőt hibátlanul. A fejlődés lehetősége Búcsúzóul Giacomo Santucci a tanítók klasszikus kézmozdulatával hívja fel a figyelmemet valami fontos dologra. Ne felejtse el, mondotta, nekünk az a dolgunk, hogy minden gyerekben felfedezzük a fejlődés lehetőségét és elősegítsük egyéniségük teljes kibontakozását. Körmendi Zsuzsa ■ rádiófigyelő™ MAGYAR AUTÓ. E két szó hallatán mostanában egyre többször Moldova György remek szatírájának, a Magyar atomnak címe jut eszembe. Nem azért, mintha autót épp olyan lehetetlen lenne hazai földön gyártani, mint mondjuk atombombát, hanem mert bár rengeteget beszélünk róla, gyanúm szerint hamarabb leszünk nukleáris nagyhatalom, mint autógyártó ország. Ma már aligha lehet kétséges, hogy hiba volt évtizedekkel ezelőtt gyártásszakosítás címén a személygépkocsi-ellátást szomszédainkra alapozni. Egyfelől azért, mert saját magukat sem képesek megfelelő számú autóval ellátni, másrészt, mert többségüknél a műszaki színvonal még a hazainál is hátrább kullog. Magyar autó tehát nincs, s mint az Merza Jenő riportösszeállításából kiderült, egyhamar nem is lesz. A számos felröppent — majd megalapozatlannak bizonyult — hír után, amúgy se nagyon akad már ember, aki elhinné, hogy néhány év múlva nálunk gyártott autóban győzi le a kilométereket. Igaz, Borsodban kacérkodnak az autógyártás gondolatával, pénzük azonban nincs hozzá. A Magyar Hitelbanknak valamennyi pénze is lenne, de mert ott számolni tudó emberek dolgoznak, hamar rájöttek, hogy mint oly sok területen, e tekintetben sem vagyunk a fejlett országokkal versenyképesek. S realistának bizonyult e kérdésben a Pest Megyei Műanyag- ipari Vállalat is, ahol nem magyar autóról, hanem műanyag alkatrészekért importéit, ily módon talán gazdaságos, de hiányt pótolni azonban korántsem képes autókról gondolkodnak. Merza Jenő információit már csak azért is dicsérhetjük, mert végre tisztességes választ adtak a hetente felröppenő magyar autógyártásról szóló hírek nyomán felmerülő kérdésekre. KORKÓSTOLÓ. Megtorpanás, pangás, ellehetetlenülés, zsákutca és számtalan szinonimájuk, végezetül a mostanában egyre inkább használatos válság és hasonló kifejezések közül válogatnak mostanában azok, akik a társadalom és a gazdaság állapotát akarják röviden jellemezni. Hogy a terminológiát illetően kinek is van igaza, alighanem csak később derül ki. Simkó János műsorában mindenesetre következetesen az utóbbit, tehát a válság kifejezést használták a tudós szakemberek. S legyen szó a társadalom, a politikai intézményrendszer vagy a gazdaság akut gondjairól, arra keresték a választ, hogy az ország kátyúba szorult szekerének kerekét miként lehetne onnan kimozdítani. Űj parlamenti formációkról, egy esetleges elnöki rendszerről, a hatalom gyakorlásának és megosztásának lehetséges módozatairól éppúgy esett szó, mint a költségvetés bírálatáról. Ha nem tévedek, az elhangzottak ma még úgynevezett alternatív véleménynek számítanak. Alternatívnak, mert a politika és a gazdaság működésének kérdéseire a hivatalostól, tehát a döntéshozókétól eltérő eredményre jutnak. De hogy mitől is térnek el, ebből az összeállításból valójában nem tudhattuk meg. Vagy azért, mert ebben a műsorban a döntést hozó politikusok véleménye nem kapott helyet, vagy mert azokat a válaszokat, amelyeket a közelmúltban adtak ezekre a fogas kérdésekre, máris túlhaladta az idő. Mégsem gondolom azt, hogy a Korkóstolóban felvázolt eszmék és politikai megoldások ne járulnának hozzá ahhoz, hogy megtaláljuk a jelenlegi, rózsásnak igazán nem nevezhető helyzetből a kivezető utat. Ha önmagukban talán nem is tartalmazzák az előrelépés pontos receptjét, föltétlenül segítenek a társadalmi önvizsgálatban és egy sajátosan ránk szabott jövőkoncepció kimunkálásában. Hogy mit kell tenni holnap, arról tehát már van néhány elgondolásunk. De mint ahogy e műsor egyik részvevője is megjegyezte, az aktív politikusoknak ma itt és most kell nyugalmat teremteniük. Csulák András ■ SZÍNHÁZI LEVÉL ■ Nem a műfajjal van baj Nem tudom, mennyire jellemző, de tény: sok újkori (legeslegújabbkori) hírhedett diktátornak annyi humorérzéke sem volt (van), mint egy repedt tejesköcsögnek. E sorban egymás mellett található Sztálin és Rákosi, Hitler és Mussolini, Antonescu és Ante Pavelic, Franco és Hailé Sze- lasszié (hogy igen közeli és élő diktátorokat ne is említsünk). A történelem e gyászos figurái (kivéve egy-két makacs túlélőt, Dél-Amerikától Közép-Kelet-Európáig) már nem riogatnak bennünket. Örökségük egynémely eleme azonban még ma is meglehetősen virulens. Mint például a humorral, a derűvel, a szórakoztatással szembeni gyanakvás. Valaha szinte állami szintre emelten egzisztált nálunk is a vicc, a tréfa, a nevetés, a humor, s legfőbben a szatíra megvetése, elítélése. Felelősségteljes dolgozó állampolgár, aki a fényes jelent s a ragyogó jövőt építette, nem viháncolt. rö- hencsélt, kuncogott, nevetett, nem hahotázott, nem csapkodta a térdét vinnyogva és visítva. A szocializmus építése nem kabaré — mondták'nagyjaink, és különben is, látta valaki valaha is hahotázni népünk bölcs tanítóját vagy a népek nagy vezérét? Na ugye. Akkor meg a jókedv már elvileg sem helyes. Viccelődni, idétlenkedni nem konstruktív dolog. Aki azt véli, mindez túlzás és kitalálás, fáradjon be valamelyik nagyobb közkönyvtárba, s fussa át mondjuk a Ludas Matyi 1951-es számait. Amit azokban humor címén talál, attól elmegy a kedve a nevetéstől, Mondom mindezt azért, mert manapság, mint azt mindenki tudja és érzi, egyfelől nincs semmi akadálya annak, hogy nevessünk, hahotázzunk, röhögjünk, akár a legmeredekebb politikai humort is gyakoroljuk, vagy hogy jeles személyiségek kárára működtessük nevetőizmainkat. Idősebb emberek feltehetőleg emlékeznek még a koalíciós idők Szabad Száj című vicclapjára. Ennek rajzos főcímén egy férfiú volt látható, aki fülig érő vi- gyorral távolította el szájáról a hatalmas lakatot. (Később a lap megszűnt...) Nos, lakatok ma már nincsenek (egyébként az üzletekben sem kaphatók). Másfelől viszont, s ezt is mindenki tudja és érzi, egyre kevesebb okunk van a nevetésre, a vidámkodásra, az önfeledt derűre. A fenti két tényből egyenesen következik, hogy épp mert lehet és szabad nevetni s mert nincs min nevetnünk, egyre inkább nevetni akarunk. Más szóval: mindent, ami szórakoztatás és szórakozás címszó alatt felsorolható, nagy örömmel és szívesen fogadunk. Nyilvánvaló, hogy ebben az igényben rengeteg — tudott vagy nem tudott — kompen- zálási vágy foglaltatik. Az tudniillik, hogy a mindennapok gondjait, az adórendszer, az áremelkedések, a létbizonytalanság, a megélhetési problémák sokkoló hatásait óhajtjuk ellensúlyozni egy kis kikapcsolódással, szórakozással, s e vágyunkban néha már szint csömörlésig fogyasztjuk a felejtőket, színházban, m ban, könyvesboltban váloga vagy otthon, a tévé előtt. Mindamellett, bár elismer megértem ezt a vágyat, kiéli tési formáinak nem mindig dók örülni. (Bár az is i{ alapjában véve nem a szó kozási igények elhatalmc dását kellene nehezménye. hanem a helyzetet, amely az igényt túlméretezte). A korántsem a szórakoztató r fajokkal van, azok hasznos jók. Még az esetleges túlimé tezettség sem feltétlenül báztatandó. Ami engem zavar, az ép\ a minőségromlás. Az tud illik, hogy szórakoztató int ményeink az esetek jelen hányadában igen rosszul, ro színvonalon művelik a szó kozta tást. Rossz színvonalú például hogy szűkebb érdeklődési fűnknél maradjunk — . színházunk szórakoztató c darabválasztása. Jelenleg fővárosi színházakban — leszámítva a legújabb ben tatókat is — több mint ne; ven szórakoztató kategórié sorolható produkció (vígját komédia, zenés vígjáték, n sica!) fut, havonta több m százötven előadásban. Nos, produkciók közül tíz vagy zenkettő olyan gyönge dán ra épül, hogy boldogabb idi ben ezek a művek a színp közelébe sem kerülhetnén Másfelől viszont az előadái rontják el a darabokat. A s; rakoztató darabokkal a köze séget becsábítani akaró sz: házaink közül nem egy eg szerűen nem rendelkezik oly személyi és tárgyi feltétek kel. Hogy jó színvonalon"» vélhetné a szórakoztatást. * megírt, zenével is jól körüli rített darabok részesülnek í nézhetetlen előadásokban, s éppúgy becsapása a nézőm mint az előbbi tünet, a ro: darabválasztás. Az üdítő kivételek sajn ritkák. Most beszámolhat egy ilyenről, mégpedig abból József Attila Színházb amelyben az idén már üt gyöngén sikerült kísérlet te tént élvezetes szórakozta produkció létrehozására, mostani előadás más szer pontból is érdekes. Az óla szerzőpáros, Saia Fiastri író Bruno Canfora zeneszerző Sz relmeim címmel írt darab ugyanis harmatgyönge és cse; pet sem eredeti mű. Részi számos olasz filmvígjátéki részint a kedvelt zenés vígj, tékokat, az Irma, te édest mt a Leszállás Párizsbant jutt3t eszünkbe, a zenéje pedig olya hogy jobbat legalább egy f tucat magyar komponista k: pásból tudna szerezni. Viszo: ez az egy nő — két férfi tö: ténet a rendező, lglódi Istvá s a színészek. Bánsági Ildik Bács Ferenc. Haás Vander Pi tér f. h. és Fehér Anna jóvo tából, annyi ötlettel, bájjá humorral, annvi szakmai br: vúrral, komédiázási kedvvi jelenik meg a színpadon, hog feledjük a darab gvöngesége' Tehát nem a műfajjal van ba hanem azzal, ha a műfajt rósz szül, tehetségtelenül, hozzáér tés nélkül játsszák. Takács István Bács Ferenc, Bánsági Ildikó és Haás Vander Péter a Szerelmeim egyik jelenetében (Kiss Árpád felvétele)
