Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-12 / 10. szám
%?£Man 1989. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK T ehetség gondozás Kemény bírálat A társadalmi reformmozgalmak reneszánsza idején újra és újra felcsillan a remény, hogy a tehetséges gyermekekkel érdemes foglalkozni, mert talán a tudásnak újra értéke, becsű lete lesz. Tudjuk, e felismerés késői, de talán nem elkésett. Elsősorban kiken múlik a tehetség felismerése és kibontakozása? — kérdi a szerző dr. Harsányi István, a Tehetségvédelem kis kalauza című könyvében. Természetesen a szülőkön és a pedagógusokon — válaszol rá, s számukra írta fent említett munkáját is, amelyet a Pest Megyei Pedagógiai Intézet adott ki. A szerző kemény bírálatban részesíti a pedagógiai szaksajtót, hogy eddig érdektelenül kezelte a tehetségvédelem ügyét, ugyanakkor elismerően szól a tömegkommunikációról, a téma iránti nagyobb fogékonysága miatt. Sakkoznak az órarenddel A szürkeséget jól csináljuk újítják fel az idén a színház- termet is. Egy újabb találékonyság, amely a „nagyiönök” agyából pattant ki. Szükségük volt egy csomó variálható asztalra az egyik klubszobába. Itt szabásvarrást, gyors-gépírást és németet tanítanak. Az asztalnak tehát sokcélúnak kellett lennie. Legalább negyven darabra volt szükség. Honnan kolduljanak annyi pénzt? Az igazgató gondolt egyet, felhívta a Villanyszerelőipari Vállalatot, azok megcsinálták a lábakat. A Tüzéptől vásároltak pozdorjalemezt, fölvagdosták, ugyanúgy a dekoritlemezt is, és ők maguk felszerelték társadalmi munkában. Kész az egy perc alatt átalakítható va- riaasztal. Kérdem Szegedi Pált, honnan az ötlet? Válasz: lekop- pintottam a bútorraktárban. Hát nem külön szerencse az, ha egy igazgató ilyen gyakorlatias dolgokhoz is ért, és főleg ilyen találékony? De vajon mennyit keres a népművelő egy ilyen intézményben? Az idei 6 százalékos bérfejlesztés után 8700 forint az átlagjövedelmük. — Ez az öt év előttinek több mint kétszerese — mondja az igazgató. — És mostantól kezdve törjük a fejünket, hogyan tovább. Miből tudunk lefaragni, hogyan tudunk spórolni? Egyelőre én is a tavalyi költségvetést javítgatom, firkálgatom. Azt már tudjuk, hogy a szenet márciusban megvesszük, mert az energia- hordozók májusi drágulása miatt így nem kis összeget takaríthatunk meg. A kollégáim mindegyike saját költségvetést alakít ki, amelyet ha jól teljesít, a nyereségbői százalékosan részesedik. Csak egy egyszerű példa. Ha valaki például szervez egy gyermeknapi rendezvényt — ami Rér«e„ ja,,gyergr kék számára ingyenes — és erre, akár . szponzoroktól, ösz- szeszed mondjuk 30 ezret, és tízezerből megcsinálja a „bulit”, a fennmaradó 20 ezer forint nyereségből 10—12 százalék részesedést kap. Vagyis kétezer forint körüli összeget. Tudom, nem nagy ösztönző, de mégis valami. Hogy mennyi lesz az idei költségvetésünk, az talán a jövő hónapban eldől. Amit tudunk: az új rendszer szerint már nem lesz „pántlikázott” forint, s ha az intézményi költségvetésen belül maradunk, akkor a maradékból akár bért is emelhetek. Én úgy szoktam fogalmazni — mondja búcsúzóul —, hogy a szürkeséget jól csináljuk. Szerintem is jól csinálják, és amit kisütnek, az egyálta- án nem szürke. Antal Piroska lök küldik a közönséget a fapados színházterembe. Ugyanakkor, ha szükségük van rá. fordulhatnak a központi művelődési házhoz ajánlójegyzékért műsorügyben vagy csupán azért, hogy megkérdezzék, hol lehet megjavíttatni olcsón ezt vagy azt a technikai berendezést. Hogy könnyű dolga van Szegedi Pálnak, hisz valamikor tizenöt évig volt közművelődési • felügyelő ... ? Ez igaz. Kamatoztatja akkori kapcsolatait. De nem is panaszkodnak, nem is sírnak. — öt éve, mikor ide kerültem — mondja az igazgató —, így szóltam a kollégákhoz: Gyerekek, ha most megvetjük a lábunkat, akkor nem lesz baj! Nyugodtan állíthatom, sikerült. Jönnek az emberek a művelődési házba. Csak győzzek sakkozni az órarenddel: melyik műsort mikorra tegyem. Az éjszakát kivéve szinte minden perc kihasznált. Vannak rendezvényeik, tanfolyamaik — például szabásvarrás, gyors- és gépíró és titkárnőképző, nyelvtanfolyamok, aerobic, karate, és még sorolhatnám. Aztán ott vannak a klubok. Ifjúsági, alkoholellenes — ez utóbbi a megyében az egyik legjobb. Van 140 tagú nyugdíjasklubjuk, amely talán a legaktívabb. Színházba járnak, fürdőbe utaznak, kirándulnak, hálóznak. Reformkonyhát mutatnak be az asszonyok, megkóstolják egymás főztjét. Ottjár - tamkor, este alakult a cukorbetegek klubja. A különböző rendezvények egymást segítik. A „menők” eltartják a ráfizetésest. Mitől „csak” 2—300 forint egy három hónapos szabás-varrás tanfolyam vagy egy nyelvtanfolyam? Remélem, ha elárulom, nem koppintanak az igazgató fejére! A -szemlélete számomra szimpatikus. Nem a papírt nézi, hanem, hogy ki minek a mestere. Magyarul, ha valaki elvállalta a szabás-varrás tanfolyamot, tanítsa meg az asz- szonyokat arra, amit vállalt. S ha a helybéli hozzáértőkből válogat, nem kell olyan magas óradíjat fizetni a tanfolyamvezetőknek. Más! Takarékoskodnak, és amit lehet, maguk csinálnak. Csúnyán nézett már ki a parketta, fel kellett csiszolni, le kellett lakkozni. Kikölcsönöztek egy parkettcsiszoló gépet, megvették a lakkot, és a két népművelő munkatárs némi tiszteletdíj fejében elvégezte a szakipari munkát. Mit mondjak: Az irodák és a két klubhelyiség parkettája ragyog! Ha maszekkal csináltatják ugyanezt, minimum a duplájába kerül. Ugyanígy Manapság, amikor magunk közt legszívesebben egymásnak passzoljuk át a témát, ha a művelődési házakról van szó, úgy érzem, „ugrania” kell az embernek, ha hall egy olyan hírt, hogy valahol, a nagy országos sírás helyett valami újjal próbálkoznak. Nos. irány tehát Nagykáta! Az anya művelődési ház kicsi. Van egy nagyterme és két klubhelyisége, no és pont egy tucatnyi „csemetéje”, amelyek a térség közművelődési politikáját segíti. • Sorolom őket: Farmos, Tápiószele. Tá- piógyörgye, Tápiószentmárton, Tápióbicske, Pánd, Szentmár- tonkáta, Szentlőrinckáta, Káka, Tóalmás, Tápiószecsö és Tápióság. És milyen az anya a gyermekeihez? Mindenesetre sgyikük sem panaszkodhat a másikra. A kapcsolat hasznos, nem önmagáért való. A Nagy- íátai Művelődési Házból, ha rendezvényeikre nincs még meg a telt ház, egyszerűen kiszólnak valahová: gyerekek, kellene még vagy harminc fő, s valamelyik ugrik, hoznak be autóbusszal felnőtteket vagy gyerekeket. Attól függően, mit adnak elő. A kinti népműve■ HETI FILMJEGYZET« A francia filmgyártás is belterjes — mondom magamban, miközben a Négybalkezes című új francia film főcímlistáján a neveket olvasom. Itt van miridjáff á filtn két főszereplője, Ludas* bfQía rard Depardieu) és Pignon (Pierre Richard). Külön-kü- lön is nagyon jól ismertek a magyar mozilátogatók előtt is, de közösen is ez már a harmadik filmjük, hiszen nagyon jól emlékezhetünk a Balfácán és a Balekok című vígjátékokra, amelyekben együtt játszottak. Az ok nyilvánvaló: két népszerű színész együtt többet jelent, mint két népszerű színész. Nekik már ki lehet találni szinte állandó figurákat, építve addigi sikereikre, külső-belső jellemzőikre, színészetük karakterisztikus vonásaira. Egy ilyen kettős, már csak azzal is, hogy fizikumuk mennyire különböző — Depardieu a nagydarab, lassú mozgású, mackós figura, Richard a vékony, örökmozgó, ideges mitugrász — remek párost alkot. Ami persze egyáltalán nem új a film történetében; gondoljunk csak Zoro és Huru meg Stan és Pan klasszikus duóira. Ezeknek is épp a fizikumuk különbözősége — s ezzel a karakterek különbözősége is — volt a kiindulópontja, később, a sokadik film után, már a sematikus konfliktushordozója, humorforrása is. Egy bö- höm nagy fickó meg egy kis törékeny alak minden szituációt másképp él meg, másképp reagál le dolgokat, másképp örül és szomorkodik, másmilyen a humoruk, másmilyen az ízlésük. Hogy ebből a másságból mennyi ötlet, sziporka, komikus szituáció, rö- högtető vicc facsarható ki, azt könnyű elképzelni. Depardieu és Richard kettőse esetében azonban egy kicsit másról, többről van szó, mint egy ősi filmképlet felújításáról. És itt lép be a főcímlista harmadik neve, a rendező, Francis Veber. Ö rendezte ugyanis már az előző említett két filmet is ezzel a párossal. S ő jegyzi most a harmadik filmet is. Valamint ő volt eddig is a filmek írója, s most is tőle származik a forgatókönyv. Tehát elég régóta ismeri színészeit. Mi az a más és több, ami ezekben a filmekben megtalálható? Mindenekelőtt talán az, hogy Veber mer érzelmes és könnyezve kacagtató is lenni. Ügy komédiázik, hogy bár hőseivel percenként történik valami humoros, vicces, röhejes, a legnagyobb hahotá- zás közben is éreznünk kell irántuk egy kis részvétet, saj nálatot. Nem véletlen, hogy mind” a három eddigi közös femjüknek nagyjából ugyanaz az alapképlete, s a figurák alapvonásai is megegyeznek. Veber mindig a körülmények, a szituáció, a külvilág miatt bajba kerülő kisemberről beszél, azokról, akik mágnesként vonzzák a bajt, a félreértéseket, a hibájukon kívüli zűrzavarokat. A filmek címének magyarítása pontosan jelzi, miről és kikről van szó: Balfácán, Balekok, Négybalkezes — egyugyanazon fogalom szinonimái. A csetlő- botló kisember persze szintén ősi filmhőstípus. Buster Keatontól Chaplinig. De — és ez a másik új vonás — Veber hősei mindig a modern világ konkrét szituációival szembesülnek. Idegességük, baleksá- guk, ügyetlen élhetetlenségük a mai ember sokkjaiból, traumáiból, elfojtásaiból, megaláztatásaiból, kényszerhelyzeteiből táplálkozik. Ha félreértések áldozatául esnek, abban is a kor szelleme a ludas. Ami Chaplin korai kis vígjátékaiban még a szituációk humora, a kergetőzések fergeteges lendülete, s alig több ennél, az itt már lidérces lázálom, olykor kafkai színekkel rajzolt személyiségvesztés, átláthatatlan fenyegetettség, sötét szobában történő hadakozás egy nem ismert ellenféllel, aki talán nincs is a szobában. A Négybalkezes is ilyen. Egy mesterbetörő épp szabadul a sittről (Depardieu), s amikor új életet akar kezdeni, belekeveredik egy elkeseredett és eszeveszetten ügyetlen fickó (Richard) bankrab- lási kísérletébe. A rendőrség nem hiszi el neki, hogy ő a túsz volt, s nem a rabló. Miközben pedig meg akar szabadulni ügyefogyott társától, egyre jobban kötődik hozzá, mert megszánja, hiszen szerencsétlen mafla azért akart bankot rabolni, hogy a kislányának ne kelljen intézetbe mennie. Közben pedig mindketten eszelős kalandokon mennek át, s a társadalom és a rendőrség közönye csaknem romlásukat okozza. De Veber úgy véli, két ilyen szerencsétlennek együtt kell maradni, mert úgy talán el tudják viselni az élet rúgásait, pofonjait. Picit érzelmes ez a befejezés — de hogy van igazsága, nem tagadhatjuk. Takács István SZOMBATHELYI ERVIN 1925-1989 Életének 64. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Szombathelyi Ervin, lapunk nyugalmazott olvasószerkesztője, a pártalapszervezet korábbi titkára. A Hírlapkiadó Vállalat és a Pest Megyei Hírlap saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Nincs még egy éve, hogy végleg felállt az olvasószerkesztők asztala mellől. S egészségi állapota miatt csak kéziratai kerestek fel bennünket — vele személyesen nem találkoztunk. Am még ma is előttem van mozdulata, ahogy valami nagy-nagy butaság hallatán két összekulcsolt kezébe temette arcát. S kiejtette kezéből a tollat a kéziratban felbukkanó nyelvtani szamárság láttán — mert nem tagadhatta meg magát a magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár. Ám felcsillant szeme, ha az irodalomról, írók pályafutásáról esett szó. Hisz a Szikra vagy a Magvető Könyvkiadónál eltöltött évek alatt s a Népszavánál, a Magyar Hírlapnál újságírós- kodva drgus szemekkel figyelt irodalmi életünk minden rezdülésére. Az idén májusban lett volna hatvannégy éves. S tegnap kaptuk a megrázó hírt, eme borongás reggelen elragadta tőlünk a halál. Hihetetlen, hisz hétfőn, ahogy lenni szokott, menetrend szerint befutott kézirata. S a szerdai lapban állandó rovata a Rádió- figyelő, megjelent. Mert egészségi állapota ellenére is hű maradt szerelméhez, az újságíráshoz, ami mellett harminc évvel ezelőtt kötelezte el magát. Ha megpróbálnám élete most elszakadt filmkockáit visszafelé pörgetni, szinte semmit sem tudnék visszaadni abból a színből, ízből, mely hallgatóra találó mesélőkedvét jellemezte. Mikor kitüntették — a Szocialista Kultúráért éremmel és a Munka Érdemrend ezüst fokozatával — visszatérve a szerkesztőségbe a gratulációkat mindig sztorikkal köszönte meg. Megrendültén búcsúzunk tőle — aki 1981 óta szerkesztőségünk vezető munkatársai közé tartozott. Megint szegényebbek lettünk... Formatervezési nívódíj Nyilvános pályázat i--~ tt 11 ni 1}1 ■ v •• •••*• -..I.-’ - - * Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium az Ipari Formatervezési Tanácscsal egyetértésben nyilvános pályázatot hirdet az 1989. évi formatervezési nívódíj elnyerésére. A pályázaton részt vehetnek a minisztérium ágazati irányítása alá tartozó vállalatok, valamint szövetkezetek, intézetek, kisiparosok és egyéni tervezők is, iparilag előállított és kereskedelmi forgalomban lévő termékeikkel. Két termékcsoportban lehet a pályázatot benyújtani: építő- és burkolóanyagok, egészség- ügyi kerámiák, építési szerkezetek, elemek, épületszerelvények, valamint az épített környezet minőségét befolyásoló szabadtéri kiselemek és tárgy- rendszerek, mint például: Utcabútorok, városi információs rendszerek, a közvilágítás elemei stb. kategóriában. A nívódíjfelhívásra a meghirdetők 1989. január 20-ig fogadják el a jelentkezéseket. A jelentkezési lapot, és a kísérő dokumentációt a következő címre kell küldeni: Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. építőanyag-ipari fejlesztési főosztály. Budapest, V., Kossuth tér 4. Levélcím: 1370, Budapest. Pf. 613. A pályamunkákat vagy az ezeket reprezentáló maketteket, modelleket, nagyított fotóanyagokat 1989. március 2-án kell beszállítani, a jelentkezést követően közölt címre. HÉT. Azt, hogy a Szabadság téri szerkesztőségek háza táján mekkora változások történtek, csak mostanában kezdjük tapasztalni. Mendemondák ugyan keringtek arról, hogy A hét beleolvad a Tv-híradóba, ám amíg a képernyőre nem került döntést szentesítő okirat, senki sem lehetett biztos a fúzióban. Ezt a papírt aztán tényleg megmutatták, s ettől kezdve e vasárnap esti politikai magazin többmilliós tábora is azon izgulhatott, hogy ugyan miként fest majd az ismét újjászabott képes-hangos hetilap. Nevezetesen az a riport- és kommentárcsokor, amely hajdan — de régen is volt! — Polgár Dénes és Várkonyi András vezérletével nyerte el a nagyközönség rokonszenvét, s aztán változó irányítás mellett, hol tetszett, hol hiányérzetet keltett, de így is, úgy is az elmulaszthatatlan programok legbelső sorába tartozott. (Azt. hogy az éppen státusban lévő szóvivők hogyan öltöztek, miképpen hajlongtak s köszöntek, azt hadd ne kelljen most itt számba venni.) A legeslegújabb felállás jellegzetesen híradós. Vagyis éppen azt a szervezeti átrendezést tükrözi, amit — így mondták, s nyilván így is van TV-FIGYELÖ m — más európai példák nyomán hajtottak végre. Tehát hogy nem annyira fontos valaki az, aki konferál, be- és kijelent, hanem helyette beszéljenek inkább a képek. Mármint azok a jellegzetesen híradóba kívánkozó összefoglalók, amelyek egy-egy témakört kóstolgatnak, de úgy, hogy amíg a gép pereg, nem kell annyira pislogni a stopperórára, hanem bővebben megnyilatkozhat valamennyi páciens. Hát ennyi — legalábbis szerény észrevételezésünk szerint — ennyi a változás. A minden esti Híradó tényleg magába fogadta a nagy múltú Hetet, s abba azokat az anya- gokt tereli bele, melyek töb- bé-kevésbé megérdemlik, hogy nagyobb terjedelmet kapjanak. Van persze új mozgó-forgó embléma, s van még néhány más formai újítás (a műsorvezető hátterében például ott villog-szikrázik a monitorokon megjelenő elektronika), ám maga az egész házasság egyelőre tényleg nem sejtet többet, mint azt, hogy a híradósok kedvükre kibeszélhetik magukat. TV2. Hanem a második csatorna annál karakteresebbnek mutatja magát. Nem ok nélkül persze, hiszen volt ennek a műsorformán ak már egy próbajátéka a Tv-Plusz idején, de amit ez a tételesen és szervesen elkülönített újdonság kínál, nos, az valóban több is, más is, mint ami eddig a jelzett helyen futott. Igazán kedvesek a házigazdaként összeálló párok; igazán imponáló a napra — sőt órára — kész frissesség; és hát az ellen sem lehet senkinek kifogása, hogy például a sportrovat munkatársai újabban veres mundérban jelentkeznek. Jól áll rajtuk ez a zakó, az pedig, hogy mostanság még több időt tölthetünk el velük, ugyan kinek fáj. Repülhet eleget a labda, hosszasabban panaszkodhat a kirúgott edző, s egyáltalán, mélyebbre és mesz- szebb láthatunk a verseny- sport birodalmába. (Szintén nem itt keli erről beszélni, de az a szócsata, amelyet a labdarúgó-szövetség volt elnöke és a sporthivatal illetékese pulpitusaik mögött állva vívott, hát ez az érvpárbaj mesz- sze elmaradt a várakozástól.) Ami a most emlegetett második csatornát illeti, azzal tehát nemigen lehet gondunk. Legföljebb az, hogy egy kicsit fölborítja a családok esti programját, lévén hogy éppen akkor adnak ott filmeket, amikor emitt az egyesen az esti Híradó megy. Ember — családanya vagy családapa — legyen a talpán az, aki ilyenkor igazságot tesz, s ki meri mondani: most ezt nézzük, vagy amarra válthat a família képletes belépőt. Közben pedig ott a nagy kísértés, az a bummos játék. Ki tárcsázzon, ki beszéljen, s kinek furdalja a lelkiismeretét az önvád, hogy netán egy életmentő hívást hiúsított meg azzal, hogy a kagylóba sóhajtotta: most. Merthogy ez a pezsgősüveg- célozgatás ilyen következményekkel is jár. Pontosítsunk: járt, mert újabban szigorúbb a regula, hiszen szűkíteni kellett mind a tárcsázások helyét, mind azok idejét. De a bumm azért — ugye, nem rossz játék? — bumm maradt ... Akácz László Négybalkezes
