Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-27 / 23. szám

PEST MEGYEI VtlÁC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, 23. SZÄM Ara: 4,30 forint 1989. JANUAR 27., PÉNTEK ULEST TARTOTTA M1MSITERTANACS koalíciós kormányzás lehetséges feltételei A Minisztertanács csütörtöki ülésén előterjesztést hallgatott meg a Munka Tör­vénykönyve módosításáról és a sztrájkról szóló törvényjavaslatokról. A kormány tudomásul vette és a további előkészítő munka alapjául elfogadta az igazságügy-miniszter tájékoztatóját a közigazgatási bíráskodással, valamint a személyes adatok kezelésével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos törvényjavaslat szabályozási koncepciójáról. A kormány előterjesztést tárgyalt meg a hazai gépkocsigyártás feltételeinek megteremtéséről, valamint az idei cs a jövő évi gépkocsi-behozatalról, annak nö­velési lehetőségeiről és a vámcsökkentés prognosztizálható hatásairól. A Minisztertanács jóváhagyta az idegenforgalmi alapról szóló javaslatot. A Minisztertanács előterjesztést tárgyalt meg a Nagy Imre és társai elleni bün­tetőügyben, valamint az 1956. október 23-át követő ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatban kivégzettek kegyeleti kérdéseinek rendezéséről. M@fyeg mméregbotsstbcB (3, oldal) Hű, de kéne egy Hyde Park! A tüntetések s@kbo kerülnek Még tartott a Miniszterta­nács csütörtöki ülése, amikor Marosán György, a kormány szóvivője megtartotta tájékoz­tatóját, amelyen első alkalom­mal a hazai újságírókon kí­vül külföldi sajtóorgánumok képviselői is részt vettek. Bevezető nyilatkozatában el­mondta: a kormány első napi­rendi pontként a Munka Tör­vénykönyve módosításáról és a sztrájkjog gyakorlásáról szóló törvényjavaslatokról tárgyalt. A széles körű társa­dalmi vita eredményeként a Minisztertanács több lényeges pontön megváltoztatta a tör­vénytervezetek szövegét. Az elfogadott javaslat a nemzet­közi munkaügyi egyezmények­nek megfelelően, továbbá a társasági törvény alapelveit szem előtt tartva garanciát nyújt a kollektív szerződés megkötésére, s azzal az eset­tel is foglalkozik, ha az érin­tett felek tárgyalása nem hoz eredményt. A sztrájkjogot il­letően a korábbi megfogalma­zás olyan bevezető rendelke­zéssel bővül, amelynek értel­mében a dolgozókat munkavi­szonyuk keretében jogos ér­dekeik védelmére illeti meg a sztrájk joga. Ezt egyébként végső eszközként lehet alkal­mazni. Ugyancsak a törvény-előké­szítő munka részeként fog­lalkozott a kormány a sze­mélyes adatok kezeléséről és a közérdekű adatok nyilvá­nosságáról szóló törvény el­veit magában foglaló előter­jesztéssel. A leendő törvény garantálja, hogy az állam­polgárokról készített informá­ciókkal ne lehessen visszaél­ni, ezeket általában ne lehes­Angolai küldöttség Pest megyei látogatás Az MSZMP KB meghívásá­ra január 21—26. között ha­zánkban tartózkodott az MPLA-Munkapárt küldöttsége Paulo Miguel junior, a gaz­dasági ügyekért felelős kb- titkár vezetésével. A küldött­séggel tárgyalásokat folytatott Iványi Pál, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Csehák Judit, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, szociális- és egészségügyi mi­niszter. A vendégek magyarországi tartózkodásuk alatt ellátogat­tak Pest megyébe. Lénárd László, a Pest megyei pártbi­zottság titkára tájékoztatást adott a megye gazdasági fej­lődéséről, majd a küldöttség megtekintette egy tsz mellék­üzemágát. A küldöttség csütörtökön elutazott Budapestről. sen összekapcsolni. Az elvek között szerepel az is, hogy az érintetteknek törvényes jo­guk megismerkedni a róluk készített .nyilvántartásokkal. A kormány határozatot ho­zott az idegenforgalmi alap­ról. Az alap 1989-ben mint­egy 1,3 milliárd forinttal gaz­dálkodik. Ennek meghatározó forrása továbbra is a konver­tibilis valutabevétel. Az oda­ítélendő támogatásoknál az idegenforgalmi és a gazdasá­gossági érdekek az irány­adóak. A Minisztertanács elfogadta a kormány tagjainak idei lá­togatási és fogadási tervét. A kormány tárgyalt a hazai személygépkocsi-gyártás és -ellátás kérdéseiről. Az ipari miniszter előterjesztését érté­kelve megállapította: jelentős társadalmi és iparpolitikai ér­dek fűződik a hazai személy­gépkocsi-ellátás javításához. A kormány tudomásul vette azo­kat a vállalati kezdeményezé­seket, amelyek a személygép­kocsi-gyártás megteremtésére irányulnak. Szükségesnek tar­totta, hogy kidolgozzák azo­kat az általános gazdasági fel­tételeket és kedvezményeket, amelyekre bármely vállalat © Milyen célból alakult a kft.? — kérdeztük dr. Jen­kei László hivatalvezetőtől. — Magyarország és Egyip­tom, sőt, általában a Közel- ,Kelet között az utóbbi évek­ben olyannyira megnőtt a kölcsönös utazási forgalom, hogy a repülőtársaságok alig győznek mentesítő járatokat indítani. Mi ezt szeretnénk szolgálni, könnyebbé tenni. De egyéb feladatokat is ellát majd káefténk, például a hazánk­ban tanuló arab diákok itt-tar- tózkodását is könnyebbé, él­ménytelibbé kívánja tenni, még az is lehet, hogy kirándu­lásokat szervezünk számukra a környező országokba. © Nekünk, magyaroknak is szerveznek egyiptomi utakat. Versenyképesek lesznek-e áraikkal? Ugyan­is tudomásom szerint ma igen sok hazánkfia az NSZK-ban, Ausztriában fi­zet be roppant olcsó közel- keleti utazásokra. számíthat személygépkocsi­gyártásra vagy alkatrészellá­tás javítására vonatkozó dön- téreinél. Ami a személygép­kocsi-importot illeti, ennek jelentős növelésére a közeljö­vőben nincs reális esély. Végül a. Minisztertanács meghallgatta az igazságügymi­niszter tájékoztatóját a Nagy Imre és társai büntetőügyé­ben, valamint az 1956. október 23-át követő eseményekkel kapcsolatban kivégzettek ke­gyeleti kérdéséről. A hozzá, tartozók óhajának megfele­lően, az eltemetésre a jelenlegi nyughelyen, a Kozma utcai temető 301-es parcellájában kerül sor. Ezt követően a kormányszó­vivő az újságírók kérdéseire válaszolt, s elmondta, hogy a kormányülésen Nagy Imre te­metésének időpontjáról nem volt szó, de ez nem is a Mi­nisztertanács hatáskörébe tar­tozik, erről az érintettek ma­guk fognak dönteni. Arról, hogy nyilvános lesz-e a teme­tés, ugyancsak a hozzátartozók határoznak — válaszolta Ma­rosán György. A személygépkocsi-gyártás megteremtésével kapcsolatban (Folytatás a 3. oldalon.) — Versenyképesek leszünk. Konkrét árakat még nem tu­dok mondani, hiszen ez majd a kereslet, leendő utasaink programigényei szerint alakul, de ha sok jelentkező gyűlik össze egy-egy alkalommal, ol­csón tudjuk számítani az uta­kat. Kairó egyébként sem drá­ga város. © A hozzánk látogató arab turistákat mely Pest megyei látnivalók vonzzák elsősorban? — Üzletfeleink főként a Dunakanyar iránt érdeklőd­nek, nem győzik hangoztatni, hogy e hosszú folyó legszebb szakasza éppen Magyarorszá­gon keresztül folyik. Tréfásan úgy fogalmaznak, szeretnél? ha a Nílus folyó északi rheg- hosszabbítása a Duna volna. Ezenkívül kíváncsiak népmű­vészetünkre, néptáncainkra, ezekből bizónyosan sok Pest megyei különlegességben gyö­nyörködhetnek majd. T. B. E. AsS hős bizottság A folyóért Elkészült az Országgyűlés által tavaly életre hívott bős—nagymarosi ad hoc bi­zottság idei programja, amely a vízi erőmű építésével kapcso­latos ökológiai feladatok meg­valósítását hivatott nyomon követni. A húsztagú társadal­mi bizottság, mint ismeretes, akkor alakult meg, amikor a parlament tudomásul vette az építkezés folytatását, ám ezt szigorú feltételekhez kötötte. Amint dr. Berdár Béla or­szággyűlési képviselő, a viseg­rádi központú Pilisi Állami Parkerdőgazdaság főigazgató­ja, a bizottság elnöke elmond­ta: a testület a beruházással kapcsolatban biztosítja a par­lamenti nyilvánosságot, ami garanciát jelenthet, hogy a ví­zierőmű a lehetőség szerint a legkisebb mértékű környezeti károsítás árán i épüljön fel, illetve működjék. Ennek érde­kében a bizottság idei felada­tai közé tartozik a szennyvíz- tisztítási program megvalósu­lásának vizsgálata is. A bizott­ság felkérte a Környezetvé­delmi és Vízgazdálkodási Mi­nisztériumot, állítson össze jelentést e program végrehaj­tásáról, s vegye föl ez ügyben a kapcsolatot a csehszlovákiai építőkkel, hogy tájékozódhas­sák az ottani munkákról. Mindezek a kérdések a bizott­ság februárban sorra kerülő első idei ülésén szerepelnek majd a napirenden. Nyáron a testület Győr-Sopron megyé­ben kihelyezett ülést tart, hogy a helyszínen ellenőrizze, mi­lyen hatással van az öreg- Dunára az építkezés. Fontos feladat ugyanis, hogy a Du­na ezen a szakaszán megőrizze határfolyó jellegét, s a vize ne károsodjék. A vizsgálat ki­terjed majd a Szigetközre, il­letve arra, milyen módszerek­kel óvják a tájat a környezet­károsító hatásoktól. Ellenőrzi a bizottság azt is, hogy az inf­rastruktúra fejlesztése meny­nyire áll összhangban a beru­házással. A vizsgálatok kiter­jednek a munkálatok pénzügyi hátterére; ellenőrzik, milyen ütemezésben mennyi anyagi forrás áll rendelkezésre a környezet megóvását szolgáló járulékos beruházásokra. A bizottság minden egyes vizsgálathoz felkéri a Magyar Tudományos Akadémiát, java­soljon szakembereket, akik részt vesznek a munkában, hogy minél megalapozottabb legyen egy-egy kérdésben az állásfoglalás. A seprű nyele beszorult a lift és az akna fala közé. A szállítással megbízott segéd­munkás úgy gondolta, az lesz a legegyszerűbb, ha valahogy kiráncigálja a farudat furcsa helyzetéből. Nosza, nekigyür- kőzött, rántott egyet rajta jobbra, azután balra, s már ... zuhant is lefelé a felvonó, de csak néhány centit: az auto­matikus megfogóberendezés működésbe lépett, emberünk azonban nagyot huppant a vá­ratlan mozgástól, s az egyik kezén könnyebben megsérült Ez mindeddig az egyetlen komolyabb baleset, amelyről a fóti Vörösmarty Termelőszö­vetkezet liftgyártó főágazatá­nak vezetői tudnak. Barna Miklós szerint nem is lehet olyan biztonságot kialakítani, amely teljesen megvédi az embert, a felvonók már így is sokszorosan túlbiztosítottak. Mégis előfordulnak kisebb- nagyobb balesetek, szerencsé­1988-ban tizenkilenc tünte­tés, megmozdulás zajlott fővá­rosunkban. Hogy az idén több lesz, azt a laikusok is meg tudják becsülni. Egyes forrá­sok szerint csak március hó­napban huszonegy, különféle alternatív szervezet szándék­szik kinyilvánítani az utcákon véleményét, sőt, még Kovács Adámot, a híres Celladam fel­találóját is fel akarják keres­ni ürömi lakásán, kérve: hang- kísérleteit a tüntetések hely­színén végezze, segítve ezzel a felvonulókat, hogy hangágyúi erejével adjanak nyomatékot mondanivalójuknak. Szaporodnak tehát a tünte­tések, az ezek figyelemmel kí­sérésére is hivatott Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiz­tonsági osztályának apparátu­sa azonban szemernyit sem gyarapodott a boldog béke­idők, a hetvenes évek óta. Ho­gyan tudják biztosítani a tün­tetés és a közlekedés rendjét? — Ezt kérdeztük dr. Pongor Sándor alezredestől, az osztály vezetőjétől. — Az utcán szolgálatot tel­jesítő rendőröket kell a tün­tetések idejére igénybe ven­nünk. Ez nem a legjobb meg­oldás, mert országszerte nö­vekszik a bűnözés, kellene a járőr. Ráadásul rendőreink kétszer is hiányoznak szolgá­lati körzetükből; másodszor akkor, amikor lecsúsztatják a tüntetés vigyázásával töltött többletidőt. Ugyanis inkább csúsztatnak a rend őrei, mint túlórában kérik az elszámo­lást, mert a személyi jövede­lemadó kedvezőtlenül befolyá­solja a túlórázást, aminek ösz- szege egyébként is alacsony. — Egyéb fegyveres testület segítségét igénybe veszik-e a tüntetések felügyeletéhez? — A jogszabályok módot adnak rá, szerencsére a tün­tetők felnőtthöz méltó maga­tartása nem. Oszlatásra, víz­ágyú bevetésére még sosem volt szükség. — Egyébként arra, hogy mi­kor és hogyan avatkozhatnak be a tüntetés menetébe, van-e valami irányelvük? — Előzetesen bejelentett tün­tetések esetén, hacsak nem kerül fokozott veszélybe a köz­lekedés, a közrend, nem avat­kozunk be. Ennek eldöntése egyébként a helyszíni parancs­re többnyire jelentéktelen sé­rüléseket okozva. A téeszben az utóbbi esz­tendőben igencsak megfogyat­kozott a létszám, sokan ma­guktól mentek el, még többen azonban a szövetkezeti veze­tés döntése alapján. Kölöncöt nem akarnak magukkal cipel­ni. ezért csak azokat a szak­csoportokat, ágazatokat hagy­ták meg, amelyek jövedelme­zően dolgoznak. Ezek közé tartoznak a liftgyártók is, akik éppen húsz esztendeje kezdték tevékenységüket az akkor még létező, később a fótiakkal egyesült csomádi Zöld Mező Termelőszövetke­zetben. A főágazatvezető szerint a piac többé-kevésbé kiegyen­súlyozott. Esztendőnként száz­százötven liftet adnak el. Fel­vonóik hidraulikus elven mű­ködnek, s elsősorban teher­szállításra alkalmasak. Két éve kezdték gyártani a sze- mclykíséretű lifteket, amelyek nők feladata. Mi, rendőrök, a szolgálat ellátása során sem­legesek vagyunk, nemcsak a közlekedők, hanem a tüntetők épségére is vigyázunk. Ezzel szemben mégis előfordulhat, hogy egyesek az ott órák hosz. szat fagyoskodó rendőrt mo­lesztálják. — Az alternatív szervezetek túlnyomó többsége lojális az MSZMP politikája iránt. A párttól kissé balra, illetve kis­sé jobbra álló szervezetek kö­zött. azonban már lényegesebb felfogásbeli eltérések adód­hatnak. Mi történik, ha két ilyen, egymástól eltérő prog­ramú szervezet ugyanoda, ugyanakkor — például a kö­zelgő március 15-re — kér gyülekezési, felvonulási enge­délyt? — Ilyen még nem volt, de ha volna, talán a kérelem be­érkezési sorrendje szerint ítél. nénk, kit illet a jog. Egyéb­ként azt tartanám helyesnek, ha egymás között döntenék el az efféle kérdéseket. Sőt, egyéb dolgokat is egyeztethet­nének. Volt már rá példa, hogy három, néhány száz fős cso- portocska tüntetett egy héten belül egy helyszínen, és ne­künk minden alkalommal ki kellett vonulnunk, biztosítani a rendet. Jobb volna, ha in­kább egyszer, együtt szervez­nék a demonstrációt. Gondol­ja meg. egy-egy felvonulás le­bonyolítása több százezer fo­rintot is kitesz. — Ilyen sok pénzt? — Hogyne. Nekünk ki van számolva, mennyibe kerül egy rendőr, egy rendőnkutya, egy rendőrló munkában töltött egy órája. Ezek ottléte pedig szűk. séges, hiszen ha például kö­vetség van a tüntetés köze­lében, annak sérthetetlenségét nemzetközi jogi előírások sze­rint kell szavatolnunk. — Nem volna jó esetleg egy magyar Hyde Parkot nyitni? Amit nevezhetnénk esetleg Hüde Parknak? — De bizony jó volna! Ott mindenki elmondhatná a ma­gáét, utána menne haza. A Dózsa György út mellett, a széles flaszteron kárt nem tudnának csinálni, a közleke­dést nem tartanák fel, nem zavarnák a főváros életét, és nem kerülne ennyi pénzbe a rendőri jelenlét sem. Tóth Béla Endre most kezdenek elterjedni a hazai piacon. Versenytársaik­kal szemben — állítja Barna Miklós — a vevők azért részesí­tik őket előnyben, mert porté­kájuk jóval olcsóbb, s nagy előnye, hogy megbízható. Emellett az egész országban ellátják az általuk felszerelt felvonók karbantartását, ja­vítását. Hidraulikus felvonót ide­haza csak Foton gyártanak. A berendezések tervezett élet­tartama legalább húsz eszten­dő. A hidraulika nagy részét a Danubia szállítja nekik, a többit külföldről hozzák be. Napjainkban több mint há­romezer-ötszáz fóti lift mű­ködik az országban, köztük néhány darab magántulajdon­ban. Nemrég például egy cuk­rászmester szereltetett felvo­nót a házába, amely a pad­lástérben lévő raktárába szál­lítja a nyersanyagot. F. Z. Három kérdés - három válasz Öuna-Nílus utazási iroda A Dunatours utazási iroda meghívójának fejlécén néme­tül, franciául és angolul szerepel, ami magyarul így szól: Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal. Ezt a jövőben már indokolt lehetne kiírni arabul is, ugyanis a Dunatours és az egyiptomi Nile Group (Nílus Csoport) Duna—Nile Tours Ltd. néven bu­dapesti székhellyel vegyes, korlátolt felelősségű társaságot ala­kított. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT KEZDTÉK A cukrászmester fóti liftje

Next

/
Thumbnails
Contents