Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN KIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 290. SZÄM 1988. DECEMBER 6., KEDD Teho-leltár csaknem tizenhatmillióról Ha a terv az asztalukra kerül ^ Bár lapunk hasábjain többször foglalkoztunk már a te- 4 hóval, mégis mivel olvasóinkat érdekli, hogy mi lett az ^ eddig befolyt összegekkel, ezért felkerestük Sós Jánost, ^ a városi tanács elnökhelyettesét, s e kérdésről beszélget- í tünk. Jogos igények fogalmazódnak meg A harmonikus gyermekévekért '/ Gyermek- és ifjúsági szervezetek alakulásának lehe- ^ tünk szemtanúi, illetve cselekvő részesei az elkövetkező ^ időszak felgyorsulni látszó eseménysorozatában. Sok- ^ féleség, sokszínűség, önkéntesség, demokrácia, választ- ^ hatóság, az érdekek érdemibb képviselete — halljuk '/ a felröppenő szavakat, a jogos igények megfogalmazását. • ön szerint milyen az ál­lampolgárok teho-befizetési morálja? — A tehóval tulajdonkép­pen a bevezetése óta igen sok gondunk van. Nem akaroic visszautalni a megszavazás kö­rülményeire, de azt hiszem, hogy még ma is legtöbb hon­polgárban az él, hogy becsap­tuk a város lakóit és megma­nipuláltuk a szavazást. Ter­mészetesen bármelyik percben dokumentálni tudjuk, hogy ez nem így történt. Soha nem ál­lítottuk azt, hogy a helybéliek döntő többsége megszavazta. Azt mondtuk, éppen csak hogy több mint a fele. Ez persze elég volt ahhoz, hogy bevezes­sük. Mert azok a célok, ame­lyeket mi megjelöltünk és szá­munkra a lakosok visszaigazol­tak, akkor azt jelentették, hogy olyan elképzelések, amelyekért érdemes felvállalni a feszült­séget, ami a teho befizetésével jár. Az effajta gondolkodás, a szavazás körüli dilemma vol­taképpen nem teljesen tükrö­ződik a befizetési morálban. Hiszen az elmúlt két és fél A helyi tanácsi munka de­mokratizmusáról tárgyalt a közelmúltban az abonyd párt- bizottság. A Tarkó Sándor ta­nácselnök által készített érté­kelés szerint manapság már nem tekinthető értéknek, ha a testületek formálisan teljesítik feladataikat, s csupán az elő­terjesztések szentesítésével gyakorolják a hatalmat. Ezért a jövőben a még érdemibb munkára való törekvés válik jellemzővé és az elért teljesít­mények, illetve az azok által kiváltott társadalmi hatások lesznek a testületi munka ér­tékmérői. — Az előterjesztés szerint a testületi üléseken kevés volt az alternatív javaslat. Mennyi ez a kevés? — Egy. És ez is végrehajtó bizottsági ülésen történt — mondta Tarkó Sándor. — Az ál­lami ingatlanok kezelői jogá­nak átadásáról volt szó: az egyik verzió szerint átadtuk volna, a másik szerint nem. A testület az utóbbi mellett vok­solt, amivel a megyei tanács szakigazgatási szerve nem ér­tett egyet és újabb határozat­hozatalt javasolt. Végrehajtó bizottságunk az eredeti döntés mellett állt ki, ami logikus, hi­szen az állami házak kezelésé­vel, felújításával összefüggő feladatokat hogyan lehetne Ceglédről irányítani, s az érintett városgazdálkodási vál- 'alat sem értett egyet a mé­rvéi elképzeléssel. Nagy qond az, ha a felsőbb szervek el­képzelései nem találkoznak a helyi realitásokkal. A szak- igazgatási szervünk működé­sében azonban már több elté­rő elképzelésből lett elfogad­ható megoldás. Most például a helyi egészségügyi tevékeny­ség egyik ágának, a fizikote­rápiás kezelés megvalósulása terén van választási lehetőség. — A lakosság milyen mér­tékig szólhat, bele a döntések előkészítésébe, a helyi célki­tűzések meghatározásába? — Tanácsüléseink nyilváno­sak, azokat bárki, bármikor látogathatja. Sajnos nem éjnek ezzel a lehetőséggel, pedig igyekszünk időben hírt adni, mikor tanácskozik a testület. esztendőben mintegy 80 száza­lékos a teho-befizetés. • Jó néhányan nehezménye­zik, hogy aki nem fizeti ki időben az esedékes összeget, annak büntetőkamatot számíta­nak fel. — A tehót adóként kezel­jük. Ezért a behajtási sziszté­ma is — bár tompítottan — hasonló az adóhátralék esetén alkalmazott módszerekhez. Egyébként a többi adónem mellett ezt is a számítógép tartja nyilván. Aki elmulaszt­ja a befizetést, annak a masi­na kiveti a felgyülemlett tar­tozást. Ha az állampolgár sze­mélyesen felkeresi az adóha­tóságot, a tanácsrendeletben megszabott határokon belül felmentést kérhet. Aki nincs ebben a sávban, ám a család konkrét anyagi helyzete azt in­dokolja, akkor is van lehető­ség arra, hogy a hatóság elte­kintsen a pótlék befizetésétől, és az alapösszegben szintén elképzelhető valami kedvez­mény. A mérlegelés, illetve döntés mindig helyszíni tanul­mányozás alapján történik. Ezt nem mindenkinél tudjuk A december 8-i ülés ideje és napirendje is legalább már egy hónappal ezelőtt megjelent az Abonyi Hírekben. Az ilyen irányú tájékoztatás most egy újabb lehetőséggel bővül: a hónap elejétől működik a moz­gó, hangos hirdetőnk. Progra­munkban szerepel egy nyilvá­nos, közös pártbizottsági és ta­nácsülés, amit ugyancsak előre tudatni fogunk a lakossággal. — A demokratizmus bővülé­sét szolgálja, hogy egy új ta­nácsrendelet szerint a tanács­tagok bármikor, bármilyen ügyet megbeszéljenek, de rendkívüli esetben az állam­polgárok is bármikor felke­reshetnek és elmondhatják észrevételüket. Temérdek fó­rumot szervezünk. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: évente 4—6 falugyűlést tar­tunk, az első negyedévben ke­rül sor a tanácstagi beszámo­lókra, s minden települést érin­tő értékelések, programok el­jutnak a pártszervezetekhez, ahonnan rendszerint a legtöbb észrevételt, hasznosítható ja­vaslatot kapjuk. — Gondolom azért, mert az emberek oda mennek szívesen, ahol meghallgatják őket és el­fogadják javaslataikat. — Még ebben a szűkös gaz­dasági helyzetben is figyelem­be vesszük a jó észrevételeket. Természetesen egy korábban történt elkötelezettséget nem tudunk megsemmisíteni. Pél­dául, ha teho-felhasználásra olyan döntés született, hogy abból iskolát és ivóvízbázist bővítünk, akkor azt most már nem lehet megváltoztatni, hi­szen az állampolgárok egy nagy csoportját becsapnánk. — És az új tervidőszakra szóló program összeállításába beleszólhat majd az abonyi em­ber? — Igen, de azt hozzáteszem, hogy az államtól kapott pénzt csak arra lehet költeni, amire adták. Például: a belvízren­dezésre kiutalt összeget nem fordíthatjuk útkorszerűsítésre. Viszont, hogy a saját fejlesz­tési alapunkból mire, mennyit költünk, azt itt helyben hatá­rozzuk meg és ebbe igenis be­leszólhat minden helybéli. Gy. F. automatikusan megvalósítani, csak azoknál, akik jeleznek nekünk. Egy biztos, a hozzánk bekerülő egyéni kéréseket min­dig emberségesen bíráljuk el. • Mennyi pénzt fizettek be az állampolgárok? S önök ho­gyan tudnak sáfárkodni azzal? — Természetesen nemcsak tanácstagi beszámolókon, ha­nem tanácstestületi üléseken is elszámolunk az utolsó fillérig, hogy mit mire költöttünk. Vé­gül is 1986-ban — ekkor fél évvel számolhattunk — 3, 1987-ben 6, míg 1988 eddig el­telt időszakáig mintegy 6,7 millió forintot fizettek be. Te­hát összesen körülbelül 15,7 millióval sáfárkodhattunk, en­nek egyharmadát — anyagban — visszajutattuk az adott ta­nácstagi körzeteknek. Ez • jó célt szolgált. Nevezetesen i.9 kilométer út és valamivel több mint 25 kilométer járda épült a lakosság nagyon aktív közreműködésével — nemcsak kézi munkával, de olykor anyagiakkal is segítettek. Sze­retnénk, ha a továbbiakban is ilyen gyümölcsöző lenne ez a kapcsolat. — íme a leltár, hogy a teho kétharmadát hogyan használ­tuk fel a termólfürdőprogra- munkhoz. Megfúrattunk egy- egy meleg és hideg vizes ku­tat, amelyek percenként 1300 liter vizet adnak. Ezek elen­gedhetetlenek a medencék üze­meltetéséhez és az ivóvízellá­táshoz. Ezzel párhuzamosain — sok társadalmi munkát is igénybe véve — 3,5—4 hektá­ron megvalósult az a tórend­szer, ami szervesen kapcsoló­dik a strand funkciójához és szabadidős célokat is szolgál majd. Megvan már a rézsű rendezése, tavasszal lesz a fü­vesítés. Az egész környező te­rület tereprendezését ugyan­csak megcsinálták. — Elkészült a terület rende­zési terve, a beépítési, sőt a parcellázási tervjavaslat. Utób­bi lehetővé teszi, hogy a für­dő közelében magánszemélyek és cégek részére üdülőterüle­teket lehessen kialakítani. Ez csupán az első lépés a meg­valósításhoz — nagy az érdek­lődés a leendő telkek iránt —, további feltétel az alapközmű- vek létesítése. • Hogyan tovább? — Előkészítjük a strand ki­vitelezését. Kiválasztottuk, hogy melyik legyen az első két medence, aminek az épí­tését el kéne kezdeni. Jelen­leg a kiviteli tervet készítik erre a területre. Az üzemel­tetés alapfeltétele a teljes köz­művesítés, a vízgépészet, illet­ve vezetékrendszer, a szenny­vízelvezetés megoldása, szilárd burkolatú út, kerítés, vala­mint öltözők építése. Ezek költsége jóval magasabb an­nál, mint amennyi a tehóból a következő két évben befoly­hat. Becsléseink szerint a két összeg igen távol van egymás­tól. Konkrétabbat akkor tudok mondani, ha a kiviteli terv az asztalunkra kerül. A férfi teke NB I. őszi utol­só előtti fordulójában a válo­gatott Makaival kiálló Pápa látogatott Ceglédre. A Közgép versenyzői igazolták a bajnoK- ság során elért eredményei­ket, jó teljesítményt nyújtot­tak. Ám ez most „csak” a mi­nimális különbségű, 5-3-as győzelemhez volt elég, mert kitettek magukért a vendégek is. A Ceglédből öten, a Pá­pából hárman szárnyalták túl a kilencszáz fát. Végered­A Magyar Úttörők Szövet­sége — másfél milliós tagsá­ga és e tagsághoz közvetlenül kötődő szülők, testvérek, pár­toló tagok körében — beszél­getéseket kezdeményez. Az eszmecserék célja, hogy fel­tárják az úttörőszövetség tag­jai, elsősorban a gyerekek vé­leményét arról, hogy mi a szerepük az úttörőcsapa­tuk, közösségük működésé­ben, programjának alakításá­ban, s arról, hogy ma és a jövőben szerintük miért ér­demes az úttörőmozgalomhoz tartozniuk. Közös felelősség 1983-ban Miskolcon az út­törővezetők VIII. országos konferenciája elfogadta azt a javaslatot, hogy a szövetség az egész társadalom gyermek- szervezete legyen, amely a párt megbízásából a KISZ politikai irányításával önál­lóan végezze munkáját. Ez a konferencia így fogalma­zott: „Társadalmunk érdeke, hogy kiegyensúlyozott gyer­mekévek alapozzák meg a gyerekek további életútját!" A konferencián kialakított határozat igényli az általános iskolával és a családokkal történő együttműködést hang­súlyozza a közös felelősséget a gyerekek nevelésében, fon­tosnak tartja, hogy a gyere­kek érezzék: társadalmunk értük is van, s általuk is fej­lődik. A szövetség szorgal­mazza a családok tevéke­nyebb részvételét az úttörő- mozgalom életében. A kap­csolatok továbbfejlesztése ér­dekében ajánlja, hogy még több őrs találjon barátokra a szülők, hozzátartozók köré­ben. Nagyobb gondot kell for­dítani a gyerekek és a szü­lők harmonikus viszonyának javítására, a gyerekek életé­ben jelentkező problémák megoldására. Az úttörőmoz­galom legfontosabb partnere továbbra is az általános isko­la. Nem nélkülözhetők azok a tiszteletet és elismerést ér­demlő pedagógusok, akik gyermekszeretettől áthatva lankadatlanul szervezik kö­zösségük számára a változa­tos programokat. Az 5 évvel ezelőtti konfe­rencián az is megfogalmazó­dott, hogy tudatosan bővíteni kell a mozgalmi munka isko­lán kívüli új területeit, hely­színeit, a közművelődési in­tézmények jobb kihasználásá­val. más intézmények bekap­csolásával. A gyerekek mun­kára nevelésében, a fizikai és szellemi munka megbecsü­lésének elmélyítésében. a gazdálkodás képességének ki- fejlesztésében, a pályaválasz­tás segítésében jobban ki kell használni a lakóhely, az üze­mek, termelőszövetkezetek he­lyi sajátosságait Ez a konferencia határozott arról is, hogy: „Az úttörő- csapatban érdekeinek, adott­ságainak, igényeinek, hagyo­mányainak és a gyermekek érdeklődésének és kívánsá­gainak megfelelően őrsök, ra­jok és más mozgalmi közös­ségi keretek is kialakítha­tók ... az úttörőcsapat műkö­dési helyén kívül is szervez­hetők” A miskolci konferencián él- határozottá kát 1986 telén Sal­gótarjánban a szövetség szem­besítette a realitásokkal, él­ményben a három-három egyéni győzelem mellett az Összetett faeredmény — öt­venöt fa — döntött a hazaiak javára. Ceglédi Közgép—Pápa 5-3 (5544-5489) Pontszerzők: Sándor (973), Rimóczi Z. (930), Hergéth (927). A többiek közül Korpá- csi 917, Szabó 914 fát ért el. ISSN 0133—asoo- (Ceglédi Hírlap) fogadta, hogy az 1983-as prog­ram továbbra is vállalható, mert jó irányban jelöli ki az úttörőmozgalom megújulásá­nak útját. Megállapította, hogy hazánk gazdasági hely­zetének kedvezőtlen alakulá­sa következtében a családok jelentős része fokozott erőfe­szítésekre kényszerül annak érdekében, hogy előteremtse a gyerekek felnövekedéséhez szükséges javakat. Hangsú­lyozta, hogy szükség van azokra a szociálpolitikai in­tézkedésekre, amelyek bizto­sítják, hogy az egyes juttatá­sok, szolgáltatások jobban csökkentsék a gyermekneve­lés terheit. A 2 évvel ezelőtti konfe­rencián a szövetség vezető testület« önkritikusan megál­lapította, hogy az úttörőmoz­galmat segítők körének bőví­tése érdekében szerény előre­lépés történt. A gyerekekért tenni akarók nem mindig kaptak számukra megfelelő tevékenységet, konkrét fel­adatot. A vártnál lassúbb A fejlődés a vártnál és a szükségesnél lassúbb, nehéz­kesebb — állapította meg a szövetség országos vezető tes­tületé ez év tavaszán. Az úttörőmozgalom fejlődésére kedvezőtlenül hatottak társa­dalmi problémáink: értékren­di zavarok, az anyagi lehető­ségek gyors és jelentős mér­tékű visszaesése, a közoktatás helyzetének romlása, a szö­vetségesként számon tartható felnőttek egzisztenciális bi­zonytalansága és a közéleti tevékenységtől való visszahú­zódás. Az úttörőszövetség a ^ •hangsúlyt a gazdag, prog- ramk'ínáíá’t kialakítására he­lyezte, s az indokoltnál keve­sebb figyelmet kapott á gye­rekekre gyakorolt tényleges nevelő hatások elemzése. A túl sok szervezési, adminisztratív tennivaló, az időhiány, a ren­dezvényközpontú gazdálkodás éppen a legfontosabbtól: a gyerekközösségek belső igé­nyeit kifejező programtól vonja el az energiát. Az őrs legyen a jó barátok közössége! — hirdeti a moz­galom már több mint negyed- százada. Hogyan értelmezzük ezt a felhívást napjainkban? Lehetőség van-e mindenütt arra, hogy 6-8, a szó igaz ér­telmében vett jó barát al­kosson közösséget? A szövet­ség alapszabálya és működési szabályzata • erre lehetőséget ad. Az iskolai osztály, cso­port, az időbeosztás, a terem- hezkötöttség stb. engedi-e, hogy a gyerekek részesülje­nek a közösség létrehozásá- sának, küzdelmeinek sajátos örömében és — ha úgy ala­kul — kulturált megszünteté­sének felelősségében? A meg­alakult közösség illetékes sa­ját programjának kialakításá­ban. Akkor is, ha hibázik, és akkor is, ha erején felül vagy alul vállal. Az oly so­kat emlegetett önállóság már itt kezdődik! De önállóak-e a közösség tagjai saját családi környezetükben ? Szerdai beszélgetés Tud-e hatni az úttörőszö­vetség tagjain keresztül a csa­ládokra, illetve a társadalmi folyamatokra? Kell-e vállal­nia ezt a szövetségnek? Igény­lik-e a családok az úttörőszö­vetség világnézeti, hazaszere­tetre vagy munkára nevelési erőfeszítéseit? Milyen most és milyen legyen a későbbiek­ben az iskola és a gyermek­mozgalom viszonya? Ki vagy kik és hogyan képviseljék hatékonyabban a gyermekek érdekeit? Melyek a mozgalom szép hagyományai és hogyan éltesse ezeket tovább? Mit őrizzen meg és mit változtas­son az úttörőmozgalom tevé­kenységében ? A vázolt témakörben de­cember 8-án, a Hazafias Nép­front ceglédi székházában 17 órai kezdettel a szülői mun­kaközösségek úttörőfelelősei­vel és minden érdeklődővel beszélgetést folytat a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa tagjaként: Nagy István A pártszékházban Előadás Művelődéspolitikai elképze­lések a mai magyar társada­lomban és az alternatív cso­portok címmel dr. Harsányi László, a KB osztályvezető- helyettese tart , előadást de­cember 8-án 14 órakor a vá­rosi pártbizottság székházá­ban. Fogadóéra Dr. Kapási Pál, a városi ta­nács vb-titkára december 7-én, szerdán délután 2-től fél 7-ig fogadóórákat tart a városházán hivatali helyisé­gében. A tornacsarnokban Edda-koncert December 8-án, csütörtökön 18 órakor a városi tornacsar­nokban Edda-koncert lesz. Eladó S 100 Skoda és egy utáníutó olcsón. Cegléd. Alszegi út 25, Simson N 50-es segéd­motor eladó. Cegléd. Dessewffy 88. érdek- lődnj bármikor. Eladó Cegléd, Felház u. 34. szám alatti ház. Érdeklődni 36 szám alatt.__________________ Eladó 3 szobás, össz­komfortos családi ház, 80 négyzetméteres melléképülettel, ga­rázzsal, 250 négyszög- öles kerttel. Érdeklőd­ni naponta 15 óra után, Cegléd. Kishíd utca 4. sz. __________ A Dánszentmikiósi és Albertirsai Micsurin Mgtsz sertés törzste­nyészetéből csak egyénieknek, megvá­sárlásra ajánl (6000 Ft/ db kedvezményes áron) sertéskano,''ot Adásvétel 1988. dec. 23-áig. munkanapokon órától Érdeklődni: dr Tóth János elnök- helyettesnél Telefon1 Aibertirsa 13. KEDVEZMÉNYES FAHULLADÉK­VASART HIRDET 20 Ft/q egységáron a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat. Szoba, konyha, kis fő­zőfülke, gázfűtéses la­kásomat plusz alsó- épület elcserélném ta­nácsi kétszobás laká­sért. Előnyben régi tí­zesek vagy a négy- emeletesek. Érdeklő­dés 4—5 óráig. Cegléd Horváth J. u. 14._____ V árosközpontban, Bocskai út 6/A számú beépíthető telek, mű­hellyel eladó. Három fázis van. Érdeklődni lehet: Cegléd. Arany u. 22. szám. Kis családi ház eladó Cegléd, Magyar u. 14. Érdeklődni bármikor Betegség miatt sürgő­sen eladó 600 négy­szögöl puszta föld. — Érdeklődni a helyszí­nen: Romhányi Bélá- né, Csemő il. kér.. Vermes dűlő 2, sz. Eladó három és fél szobás ház melléképü­lettel. Külső Kátai út 44. szám. ____________ Ö regszőlőkben 357 négyszögöl hobbitelek eladó gyümölcsfákkal. Villany, víz van. Ér­deklődni esti órákban. Cegléd, Tabán u. 10. Gyors-gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Cím: Kossuth Mgtsz. Cegléd Körösi út 19. 4 és fél éves Lada 1200-as eladó. Csemő Posta u. 2. Eladó Cegléden egy darab fejős tehén, egy darab 8 hónapos vem­hes üsző, fejőgép, dí­zelmotor, 12 kalapá­csos daráló, MF—70 fűkasza, 4 hengeres dízelmotor, 800 négy­szögöl szőlő, vegyes tüzelésű kazán, 3 hold termőföld. Cím: Ceg­léd XI. kér., Pesti út 134. szám, _____j É ladó háromszobás családi ház, Cegléd, Beloiannisz u. 6. szám alatt. Érd.: 16 óra után. Szabóéinál, Pemü Ceglédi Cipőipa­ri Gyár érettségivel rendelkező raktári adminisztártort vesz fel. Jelentkezés: a sze­mélyzeti vezetőnél. — Cím: Fűtöház u. 11. Figyelem, aki novem­ber 22-én másfél éves skótj uh ász-kutyámat megvette, kérem sür- gősen keressen fel. Eladó színes Munkácsy tv, konyhai sarokpad. Cegléd, Achim András u. 7/A. Érdeklődni 15 órától,______ _ M unkaügyben és bér­számfejtésben jártas ügyintézőt keres a TSZKER Ceglédi Terü­leti Központja. Tele­fon: (20)-10-411, fő­könyvelő.____________ H áromszobás családi ház eladó. Cegléd VI kér. Bástya utca 6. sz. Elképzelések és realitások Amibe bele keil szólni F. F. Teke A faeredmény döntött

Next

/
Thumbnails
Contents