Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
8 ^fifyfgp 1988. DECEMBER 27., KEDD mHírek ISSn . 1988. december 27. illn • Kedd. János napja. A nap kél 7.31 — nyugszik 15.59 órakor. A hold kél 20.32 — nyugszik 10.13 órakor. BVAiihai'ó hmVjahAs« Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű, többnyire mérsékelt marad a nyugati szél. A késő esti óráktól sokfelé párás, helyenként ködös idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakúk A Velencel-tó körül már vágják a parti nádat. Ezen a télen mintegy 2 millió kéve nádat termelnek ki a Dunántúl és az Alföld területéről. A kitermelt nád 80 százalékát tőkés piacokon értékesítik. — Életmód. A telefondoktor néhány hasznos ötletet ad az életmód helyességének vizsgálatára, szükség esetén megváltoztatására. A 172-111- es telefonszámon munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig, szombaton és vasárnap egész nap hívható. — Filmsorozat. A Gödöllői Művelődési Központban január 6-án délután 5 órakor Sára Sándor Sír az út előttem című filmjével folytatódik a Dunánál című filmsorozat vetítése. A sorozat további részeit január 12-én, 20-án és 27-én láthatják az érdeklődők, akik az utolsó napon beszélgethetnek a sorozat alkotóival. — Tanít a miniszter. A TIT Pest Megyei Szervezete ötnapos továbbképzést tart január 16—21 között mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetői részére. Előadást tart Villányi Miklós pénzügyminiszter is. — Kevesebb véradó. A Vöröskereszt megyei szervezete tizenháromezer liter vért tudott gyűjteni a véradóktól. Ez a mennyiség öt-hatszáz literrel kevesebb, mint amennyit tavaly sikerült kapni. A jövő még aggasztóbb: a hírek szerint egyes Pest megyei vállalatok az idei három véradónappal szemben jövőre legfeljebb egyet engedélyeznek. Víziíúratanfolyam VIZITŰRA-VEZETOI fanfolyamot rendez felnőtt-, ifjúsági és diákcsoportok leendő vezetői részére a Budapesti Természetbarát Bizottság vízitűra-tagozata. Az alapfokú, hatóságilag elismert tanfolyamra, 18 éven felüli, úszni és evezni tudó sporttársak január 9-lg az alábbi elmen Jelentkezhetnek : BISH Természet- barát Bizottság, Budapest, V. Váci utca 62—64. I. emelet 112. ASZANUMAINEDZSIRO KILENCVEN ÉVE született Aszanuma Inedzsiro (1898—1960) japán politikus, 1955-től a Japán Szocialista Párt főtitkára, majd elnöke. Egészen fiatalon baloldali elkötelezettséggel lépett a politikai porondra, s 1922-ben részt vett a Japán Kommunista Párt megalapításában. 1925-től a baloldali Paraszt-Munkás Párt főtitkáraként tevékenykedett, később pedig a Szocialista Tömegpárt és más japán szociáldemokrata pártok vezetőjeként. 1936-ban megválasztották parlamenti képviselőnek. Változatos életútja során néhány esztendeig — 1951-től 1955-ig — a jobboldali szociáldemokrata párt élén állott, annak főtitkáraként. E székből került 1955- ben a Japán Szocialista Párt főtitkári funkciójába; 1960-tól haláláig a szocialista párt elnöke volt. Valószínű, hogy sok évtizedes politikai pályafutásának élményei, tapasztalatai döbbentették végül is rá, hogy a sziget- ország munkásmozgalma a japán reakció ellen a siker reményében csak egységfrontban veheti fel a küzdelmet. Ennek az egységfrontnak lett a lelkes szószólója. Megalakult a Natur Travel Szafáripark a Pilisben Január 1-jétől új utazási iroda kezdi meg működését a fővárosban, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság által életre hivott Natur Travel. Az iroda elsősorban a Pilis, Visegrád és a Dunakanyar idegenforgalmi értékeit igyekszik az eddigieknél szervezettebben bekapcsolni a hazai és a külföldi turizmusba. Kirándulásokat szerveznek, a Pilis történelmi nevezetességeivel, növény- és állatvilágával ismertetik meg a résztvevőket. Nyáron a visegrád—mogyoró-hegyi kemping, illetve a jurtatábor lakóinak kínálnak programokat, például az erdei művelődési házban szervezett természettudományi előadásokat, bemutatókat. A pilisi turistaházakat is jobban hasznosítják, a klastrompusztai házat már be is rendezték téli vendégfogadásra, a csikóváraljai és a kevélynyergi turistaházat pedig rendbe hozatják, korszerűsítik, hogy megteremtsék a színvonalasabb ellátás feltételeit. A tervek között új szállodák építése is szerepel. Erről osztrák cégekkel is tárgyalnak, s Visegrád közelében egy szafáriparkot alakítanak ki szabadon tartott vadállatokkal. A Natúr Travel Budapesten a XII. kerület, Győri utca 2. alatt tartja fenn irodáját. Régi helyeit új Horgász! roda A Magyar Országos Horgász Szövetség 1989. január 2-tól megnyitja új ügyfélforgalmi és horgászjegykiadó irodáját a II. kerület, Bem utca 4. szám alatt. Ezzel egy időben megszűnik az Október 6. utca 20. szám alatti ügyfélforgalmi iroda. Az új iroda dolgozói a területi jegyek kiadása mellett részletes tájékoztatással állnak a horgászok rendelkézésére; hétfőtől csütörtökig naponta 8—17 óra, pénteken 8—16 óra között fogadják az ügyfeleket. Alaprajzzal az iskolába Betörő testvérpár A menekültek támogatására: Kiállítás és aukció A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége kiállítást és aukciót szervez a romániai menekültek megsegítésére. Ezért a szövetség felhívással fordul az, alkotóikhoz, hogy műveikkel vegyenek részt az 1989. február 10-én a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban nyíló tárlaton, illetve azt követően a február 18-án délelőtt 10 órakor kezdődő aukción. Az eladott művek árának 50 százaléka, illetve — sokszorosított képgrafika esetén — az alkotások utáni telA huszonkét éves Lemes József és két évvel idősebb testvére, Ferenc már többszörösen büntetett előéletű volt, amikor élettársi kapcsolatot létesített két fiatalkorú lánnyal. A két párocska március 2-án este — amikor arról társalogtak, hogyan lehetne pénzt szerezni — határozta el első közös bűncselekményét. A férfiak megkérdezték S. H.-t, hogy melyik iskolában ismerős, honnan lenne érdemes lopni? A Dunaharaszti 1-es Számú Általános Iskolát ajánlotta, mivel egykor oda járt, és ismerős a helyi viszonyokkal. Alaprajzot is készített, melyen megjelölte, hogy hol helyezkednek el az irodák. Másnap a két férfi feszftővas- sal és elemlámpával felszerelve a helyszínre ment, és amit találtak — pénzt, technikai cikkeket, légpuskát, egyebet — elemelték. A sikeren vérszemet kapva, rövidesen a másik általános iskolát is meglátogatták Du- naharasztin, ahonnan lemezjátszókat és magnetofont vittek magukkal. Itt már az egyik fiatalkorú, K. E. is velük volt. Éppúgy, mint legközelebb, amikor a község egyik óvodáját fosztogatták. Azután egy másik óvoda, majd egy magánlakás következett. Nyáron felkeresték még a Kiskunlacházi 1-es Számú Általános Iskolát is — az ablakot betörve —, és onnan több mint tizenötezer forint értékű holmit loptak. Az ügyészség vádolja Lemes Józsefet és Ferencet lopás bűntettével, mint különösen visszaesőt, és bűnsegédként a két fiatalkorú is a vádlottak padjára kerül. Ga. J. Égtek az autók, tűz a lőtéren Füstmérgezés az ágyban Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TELEVÍZIÓ 1.06: Az utolsó sárkány (tévésorozat) 10.00: Szerelem és csalások (kanadai tévéfilm, befejező rész) £0.55: Csehszlovákia, 1988 (belpolitikai események) 2. MŰSOR 16.25: A kis sárkány 16.40: A csillagszemű (magyar tévéfilmj 18.10: 19.30: 20.00: 16.25: 17.40: 19.00: 20.40: 22.00: Sógun Öröksége (Japán dokumentumfilm, befejező rész) Híradó Fiatalok tévéklubja MOSZKVAI TELEVÍZIÓ Havanna—Moszkva tévéhid A kincs (film) Híradó Dokumentumfilm Misltin sebész napjai (tévéfilm) Közútjainkon a hét végén karácsonyi békesség honolt — szerencsére, egyszer sem riasztották a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeleteseit sérüléssel járó balesethez. Annál mozgalmasabb karácsonyt élhettek át tűzoltóink, azonban — a sokévi tapasztalattal ellentétben — az idén nem csillagszóró okozta tüzekhez kellett kivonulniuk. Cegléden, december 24-én egy családi ház fürdőszobájában levő ruhanemű és polc lA RÁDIÓ'ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.30: 8.00: 8.05: 8.15: 8.20: 9.44: 10.00: 10.05: 10.25: 10.47: 11.20: 11.37: 12.00: 12.45: 13.00: 14.00: 14.05: 14.10: 14.25: 14.30: 15.00: 15.26: 15.40: 16.00: 16.05: 16.19: 17.00: 17.30; 17.45: 18.15: 18.25: 18.28: 18.30: 19.15; 20.05: 20.30: 21.00 22.00 22.30 23.40 0.10 0.15 4.30 KOSSUTH RADIO 7.57: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.50: Mai programok 9.00: Társalgó 9.05: Sanzonok 12.00: Hírek. Időjárás Iparkodó Bajatex 12.10: A „tegnap” magyar zene- 12.58: szerzői 13.00: „Lehullott a rezgő nyárfa 13.05: aranyszínű levele . . .” 13.45: A Magyar Néphadsereg 14.00: központi zenekarának fel- 15.00: vételeiből 15.05: Glemba 15.20: Déli krónika 15.30: Intermikrofon 17.30: Klasszikusok délidőben 18.30: Hírek. Időjárás 19.00: Műsorismertetés 19.08: Magyarán szólva 20.31: Orvosi tanácsok 20.41: Dzsesszmelódiák 21.00: A védőszent 21.05: Wieslaw Ochman operetlda- 22.00: lókat énekel 22.45: Poggyász 23.00: Hírek. Időjárás 23.10: Éneklő ifjúság 23.50: Test-őrségen 0.15; Védtelenül? Mozart: A-dúr fuvolanégyes 6.00: A Szabó család 9.00: Hol volt, hol nem volt.. • 9.03: Könyvújdonságok 10.00; Műsorismertetés Esti magazin 13.00 Régimódi történet 13.03 Borsody László: István és 13.05 János — névnapi köszöntő 14.02 Tudomány és gyakorlat Egy óra Sólyom Nagy 14.26 Sándorral 14.50 Hírvilág 15.05 .Kassai István zongorázik 15.20 Erkel Ferenc műveiből Régi spanyol kórusmuzsika 16.47 : Himnusz 17.30 : Éjfél után 17.50 PETŐFI RADIO 18.30 ; Reggeli zenés műsor 19.00 Műsorismertetés 19.03: Hírek. Időjárás 19.05: János vitéz 19.35: Külpolitikai figyelő Hírek. Időjárás. Útközben 21.08: Napközben Hírek németül, oroszul és 21.28: angolul Nóták Műsorismertetés 21.48: Hírek. Időjárás. Útközben 23.30: Popzene sztereóban 23.33: Időjárás- és vízállásjelentés Betűtenger 8.25: Hírek, időjárás. Útközben 8.30: Horváth Eszter énekel 9.30: Könyvről könyvért 9.35: Csúcsforgalom 12.30: Segíthetünk? 12.35: Táncházi muzsika 16.45: Hírek. Időjárás. Útközben 16.50: Fiataloknak 16.55: Az élő népdal 17.25: Almáskert 17.40: Hírek. Időjárás. Útközben 18.20: Háló 18.30 Vendégünk a Lord együttes 18.35; Zenés játékokból Hírek. Időjárás 19.00: A dzsessz története 19.25: Countryzene 19.30: Éjfél után 20.00: BARTÓK RÁDIÓ 20.05: Muzsikáló reggel 20.55: Műsorismertetés 21.40 Vivaldi-művek 21.45 Richard Strauss: A hallga- 22.25 tag asszony Hírek. Időjárás 17.00 Műsorismertetés A kertész élete és halála 17.45 Fúvósegyüttesek Mozart- 17.50 felvételeiből 17.55 A Taverner Concert énekel 18.40 Prométheusz története 19.10 Labirintus 20.00 A Berlini Filharmonikus Ze- 20.05 nekar hangversenye 20.50 : Kamaramuzsika 20.55 Poggyász 21.10 A Pikk Dáma 21.15 : Na maternjem jeziku : Hírek. Időjárás 22.45 Műsorismertetés In der Muttersprache Magyar előadóművészek felvételeiből „ .. . merthogy közel a tenger és írni muszáj” Részletek az 1988. évi drezdai dixielandfesztivál műsorából Az interjú Hírek. Időjárás Műsorzárás TELEVÍZIÓ Tévétorna nyugdíjasoknak Tévé-téka Képújság Szünidei matiné Mozgató Képújság Hírek Három nap tévéműsora Kuckó Kastanka „Egy szó, mint száz” Reklám Tévétorna Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal Esti mese Reklám Híradó Reklám özvegyek. 12. rész Stúdió ’88 Reklám István király emlékezete Híradó 3. 2. MŰSOR Kalandozások a zenetörténetben Képújság Stíri. Hírek román nyelven Antenna Alpok-Adria magazin özvegyek. 11. rész (ism.) Képújság Balett-tükör Népzene, zenekarra Híradó 2. Betűreklám Törvényes erőszak. Francia film Képújság fogott tüzet. A lángokat idejében sikerült megfékezni. A balesetet a kémény hibája okozta. Érden, egy lakóház garázsában tűz ütött ki december 25-én. A tűzoltók habosított vízsugárral végezték az oltást, három személygépkocsi azonban így is a lángok martalékává vált. A kár kilenc- százötvenezer forintra becsülhető — két autó nyugati gyártmányú volt —, a tűz keletkezésének okát egyelőre nem sikerült megállapítani, a vizsgálat folyamatban van. Százhalombattán, szintén december 25-én a Dunai Kőolajipari Vállalat krakküzemében levő üzemanyag szivárgásához riasztották a tűzoltókat. A szivárgást sikerült megszüntetni, tűz nem keletkezett. Cegléden december 26-án eddig ismeretlen okból kigyulladt a lőtér korongkilövő-áll- ványa. ötvenezer forint értékű kár keletkezett. Dunaharaszti- ban — szintén eddig ismeretlen okok miatt — kigyulladt egy családi ház, melyben nyolcvanezer forint értékű kárt okozott a tűz. Halálos kimenetű tűzesethez Is riasztották a tűzoltókat. Tá- piószőlősön december 26-án Rózsa Aronné nyugdíjas füstmérgezés következtében meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a balesetet az okozhatta, hogy Rózsa Áronné ágyban fekve nyílt lángot használhatott. aminek következtében az ágynemű meggyulladt. Az ügyben a vizsgálat tovább folyik. Lencsehegy újabb áldozata A tizenötödik Elhunyt a lencsehegyi bányásztragédia 15. sérültje. A 49 éves Cödér Sándor a légúti égés szövődményei következtében fellépő általános vérmérgezésben vesztette életét december 24-én este — közölte dr. Szűcs András, a Magyar Néphadsereg Központi Kórházának orvos- őrnagya. A Budapesti Közlekedési Vállalat felvételre keres felsőfokú végzettségű számítógép-programozókat (IBM mikroszámítógépekhez). Felvilágosítás Gazda László gépészeti főmérnöknél, telefon: 666-899. Felvesz továbbá esztergályost, autóvillamossági szerelőt, géplakatost, motorszerelőt, forgácsolót (főgázát). Felvilágosítás: Kalmár István osztályvezetőnél, telefon: 666-899. Bérezés: megegyezés szerint. A dolgozónak és családtagjaiknak díjtalan utazás a BKV járatain. Cim: Budapest XI., Fehérvári út 202. A Gödöllő Városi Tanács V. B. pályázatot hirdet a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) vezetői munkakörének betöltésére Pályázati feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi, pénzügyi és számviteli főiskolai vagy államigazgatási főiskolai végzettség — más felsőfokú végzettség esetén pénzügyi szakképesítés. Pályázni részletes, a szakmai tevékenységet Is bemutató önéletrajzzal lehet. A pályázatok beérkezésének határideje: december 31-e. Jelentkezni, érdeklődni a vb-titkárnál (20-005) és a személyzeti vezetőnél (20-120) lehet. Cím: Gödöllő, Szabadság tér 7. sz. 2100. HlRtAP Erd Engels u 1-3 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10 Pl. 14 2100 Telefon: 20-796 MONOR1 HÍRLAP Monor. Kossuth u. 71. Pf 51 2201 Tel ütni Tp íJaev'kőröVHősök tere 5 2750 Telefon: 51-398. - VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin út 45. Pf. 32. 4601. Telefon: 10 09;). - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Fi Terjeszt? a Magyar Posta. Előfizethető bármely htrlapkézbesltő postahivatalnál, a htrlapkézbesftőknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és 4 vezériaazeató. Terjeszti py _ közvetlenül vagy postautalványon, valamint átuialással a HELIR 215—96 162 pénzfoigalml jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft; 12 oldal 2,20 Ft. nnra 41- Ft eW negyedévre hs - Ft, félévre 258,- Ft; egyént előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133-2600 203-3467 (Érdi Hírlap),” ISSN 0133-1357 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monon Hírlap), ISSN 0133-2703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2753 (Váal Hírlap). Zoltán vezérigazgató. (HELIR), Budapest zetésl díj: egy hőnapra Udl Hírlap), ISSN 0 J Nádaratás jes bevétel a menedékbizott- ! ság kezelésébe kerül, amely a . Romániából Magyarországra áttelepültek szálláshoz és munkához jutását segíti, valamint az arra rászorulókat jogi, orvosi és átmeneti anya- ; gi támogatásban részesíti. A lehetőleg egy négyzetmé- ; tért meg nem haladó műveket kérik kiállításra kész állapotban átadni 1989. január 30-án és 31-én, valamint február 1-jén 9 és 15 óra között a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban.