Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
1088. DECEMBER 27.i KEDD Négy jérce egy ketrecben A kis üzlet is üzlet A Rákosvölgye Termelőszövetkezet baromfitelepén nagyüzem van. A múlt hónapban történt meg az állomány rotá- lása, azaz p „kiöregedett” tojók eladása, s most töltik fel ismét az állományt. A telepen hat tojóház van, bennük 134 ezer férőhely. Most a szadai telepükről 75 ezer, 19 hetes Tetra SL hibrid barna jérce érkezik, ezeket napos korban Bábolnáról vásárolják. A baromfitelepről évente harmincmillió tojást szállítanak a három nagy, s a számtalan kisebb megrendelőnek. A „nagyok” — azaz a kakucsi Március 15. s a gyáli Szabadság Termelőszövetkezet, valamint a tatai Hangya ÁFÉSZ a tojások zömére vevő. de előfordul, s nem is egyszer, hogy egy-egy tálcányi áruért érkezik vásárló. A telepen az értékesítési alapállás az: a kis üzlet is üzlet, innen üres kézzel érdeklődő nem távozhat. A dolgozók most a három ház telepítésével vannak elfoglalva. Egymás után érkeznek a gépkocsik, s a fiatal állatok nagyon érzékenyek, a hideg időben ugyancsak gyors munkára van szükség, hogy mielőbb a helyükre kerülhessenek. Egy-egy ketrecbe négy állatot tesznek, a friss állomány körülbelül tizenöt hét múlva produkál százszázalékos teljesítményt. Egy-egy tojóházból naponta 18—20 ezer tojást raknak tálcára az asszonyok. Képünkön: Négy jérce laikik egy ketrecben. Nem valami vidám dolog tojóhibridnek lenni! B. A. Dr. Vone Ferenc elmondja: (Folytatás az 1. oldalról.) igyekeznek, ahol már délelőtt tíz óra óta zajlik az erdei karácsony programja. Bakancsos, anorákos férfiak és nők állnak egy asztal körül, természetjárók pecsétel tetik a megjelenést igazoló lapot. A hangot alig érteni, mert mindent elnyom a színpadi show zaja. Két színművészeti főiskolás fiatalember bohócnak öltözve próbál mindent elkövetni, hogy szórakoztassák az előttük ácsorgó ötven-száz gyereket. — Gyertek föl a színpadra, eljátsszuk, hogy mit láttok majd az erdőben, ha mentek kirándulni. Minden gyerek mondjon egy fafajtát. — Gumija..) — Olyan nincs. — Áfa... — Nagyon jó! Rendkívüli szaloncukor jutalom! Tapsoljuk meg! — Olyan karácsonyt rendezünk, ami nem kerül pénzbe, ezért tudunk ilyen sok családot idegyűjteni — mondja az erdő melletti esemény szervezője, a Budapesti Természet- barát Bizottság elnöke, Tholt Albert. — Itt alig kell költeni, a vadasparkba a gyerekeknek, a nyugdíjasaknak ingyenes a belépés. Meg akarjuk mutatni a fővárosiaknak, hogy a szép tájakért nem kell órákat utazni, vannak ilyenek Pest megyében is. Ez a kispénzűek karácsonya. Zoli bohóc ekkor leugrik a színpadról, s örömtől visító gyerekhadtól kísérve ideszalad: — Főnök, nem kellene egyig várni a tombolával. Megfagyok, és mindenki megy haza ebédelni. Az ünnep előtti utolsó percekben: készülnek a fenyőfadíszek Mert van ugyan étterem a szomszédban, de — a talponállót nem számítva — üres. Hogyne, hiszen „A mi kis barátainknak” ajánlott kis adag rántott csirkecomb is száznyolc forintba kerül. Szélednek szét a nézők hát lassan — úgyse nyerünk a tombolán —, gyalogolnak visz- sza korgó gyomorral a buszhoz. Ezzel el is múlt az idei karácsony, melynek még estjén is oly sokan munkaruhát viseltek, hogy minél több ajándékot rakhassanak a fenyőfa alá. Márpedig ez a karácsony már nem lehetett a gazdag ajándékok ünnepe, s még kevésbé lehetnek azok az elkövetkezendők. Le kellene vetni az ünnepkor is hordott munkaruhát, s ünneplőbe bújni. Talán a következő mégis boldogabb karácsony lesz. T. B. E. Miért szavazták le a kormányt? (Folytatás az 1. oldalról) A parlamenti csatározásoknak immár Pest megyéből :s akadnak látványos főszereplői. Emlékezzünk csak Dobos Fe- rencné (13. vk. Ve'csés), a ve- csési Ferihegy Tsz osztályvezető-helyettese interpellációjára a Ferihegyi repülőtér korszerűsítését követően jelentkező zajterhelés dolgában. Nem fogadta el a miniszter válaszát, s ennek nyomán kezdődött meg az évtizedes problémák megoldása. Néhány napja pedig dr. Vona Ferenc módosító javaslata juttatott a tanácsoknak félmílliárd forintot. Hogyan is történt? — Ügy, hogy a költségvetési vitában elhangzott hozzászólásomban megfogalmaztam, hogy a kormány ne a tanácsoktól, hanem máshonnan vegyen el 500 millió forintot —. válaszolta dr. Vona Ferenc. — Először a védelmi és a társadalmi szervezetek kiadásainak csökkentésére gondoltam. Ám képviselőtársaim meggyőztek arról, hogy a honvédelemtől nem szabad több pénzt elvonni. Amikor a szünetben összeült a terv- és költségvetési bizottság akkor már csak a társadalmi szervezetek költségvetésének megnyirbálását indítványoztam. — önt is meghívták erre a rögtönzött bizottsági ülésre? — Nem hívtak. A bizottság elsősorban az ötök — Király Zoltán Csongrád megyei képviselő és négy társa — javaslatainak megvitatására jött össze. Mégis bekopogtam azzal, hogy álláspontjuk kialakításakor vegyék figyelembe az én véleményemet is. A bizottság nem támogatta az indítványomat, amit azonban ennek ellenére is fönntartottam. Kértem, hogy a parlament szavazzon róla. — Meglepte az eredmény? Erről olvastam Hagyjuk magunkat lebeszélni Pisztolylövések A tragédia, amiről hetekkel ezelőtt írtak az újságok, talán néhány pillanat alatt zajlott le. Tanúk nem voltak, Illetve aki látta, az maga is átélte: ott ült a kocsiban, abban az autóban, amelyet egy ittas fiatalember vezetett jogosítvány nélkül. Mellette még hárman: két lány — ikrek — és a barátja. Diszkóban voltak, táncoltak, élvezték a kemény ritmusú zenét. Néha a pohárért nyúltak, egészségedre — mondták, miközben italukat kortyolgatták. Késő este volt, amikor hazaindultak. Egyikük, a tizenhét esztendős lány már soha nem ért haza. Micsoda tragédia! Sokan — mert a kisvárosban mindenki ismer mindenkit — együttérzően olvasták, hallották a hírt. A temetésen is ott voltak a rokonok, a barátok, az ismerősök. Akik már tudták, hogy az édesapa nagyon nehezen viselte a csapást. Igaz, nem vagyunk egyformák. De amikor az erős, vállas férfi ott a friss sírhant mellett még fogadalmat is tett, _ hogy mindezért törleszt Is, többen iiedten kapták fel a fejüket. Fogat fogért, szemet szemért? Visszatér a távoli múlt, amikor még érvényt lehetett szerezni ennek a véres családi viszályokat szító elvnek? Na nem, az apát túlságosan megviselték a súlyos csapás következményei — mondogatták, magyarázatot keresve a meglepő viselkedésre az emberek. Néhányan, akik közeli ismeretségben, barátságban voltak a lánnyal, most karácsonykor fenyőágat, virágot vittek a sírjára. Elment az a két fiú is. akik akkor ott ültek a kocsiban. Lelkiismeretük súlyos ballasztját talán életük végéig hordaniuk kell, s mert nincs felmentés, kötelességüknek érezték, hogy legalább egy percre megálljának a friss sírhantnál. Álltak lehajtott fejjel és emlékeztek. S közben nem vették észre, hogy közeledik feléjük a lány apja, akinek villámot szórnak a szemel, s a gyűlölet uralkodik minden mozdulatán. Lövések dördültek. Egy, kettő, s több is. Szerencsére, a fegyver riasztópisztoly volt. Csak egy riasztópisztoly, amelyet az égbolt felé fordítva sütöttek el. Karácsony másnapján. <M Otthon kezdtek aggódni értem. Finoman célozgattak rá, orvoshoz kellene mennem. Magam is úgy éreztem, nagy bajba sodródom, rögeszmévé terebélyesedő vágyakozásomról mégsem tudtam lemondani. Nyugati kocsit kell szerezned, ismételgette egy hang az ébrenlét óráiban és álmaimban egyaránt. Egyetlen fillér nyugati valutám sincs, se rokonom arrafelé, a hangot mégsem tudtam elfojtani. Már-már engedtem az unszolásnak, amikor különös hirdetésre figyeltem föl az újságban. Nyugaton akar kocsit venni? — tették föl a kérdést. Hát persze, válaszoltam fölvillanyozva. Tervezze meg, hol, mikor, menynyiért kapja a legjobbat, legolcsóbbat. Kéthetente friss, részletes listát kínálunk. Ezek az én embereim, gondoltam. Óvatosan, kapkodás nélkül, tervszerűen, magam is ezt papolom folyton. A végén mondták ki azt, amire nekem a legjobban szükségem van, hiszen nincs valutám, világútlevelem. A kulcsmondat: Válassza ki a szóba jöhetőket és mi segítünk lebeszélni. Alig virradt, amikor már kívülről csuktam be a lakásajtót. A megadott címen egyenruhás portás fogadott, bekísért az épületbe. Az előtérben elegáns férfiak és nők, kellemes világítás, halk zene, üdén zöld délszaki növényzet. A belső portás átvett a külsőtől, egy kis asztalhoz vezetett, leültetett a bőrfotelba. Kisvártatva csokornyakkendős, sötét ruhás fiatal férfi telepedett le velem szemben. Elém tette a listát, melléje a gyönyörű színes albumot, abban pompáztak a választható járművek. — Mielőtt uraságod döntene, engedjen meg néhány kérdést — mondta a csokornyakkendős. — Parancsoljon — mondtam hasonlóan választékos tónusban. — Mik az elképzelései uraságodnak, úgy értem, milyen árfekvésű járműre gondol? — Száz-százhúsz ezerre gondoltam. — Dollárban, nyugatnémet márkában? — Márkában. — Uraságodnak természetesen nincs se dollárja, se márkája, különben nem fáradt volna be hozzánk. Látom, ön tisztában van cégünk mibenlétével, de hogy semmi félreértés ne merülhessen föl, kijelentem, mi lebeszéléssel foglalkozunk. — Tisztában vagyok vele, erre van szükségem. — Akkor lássunk neki. Emlékezzen vissza uraságod a gyermekkorára, volt-e valamilyen, azóta is kielégítetlen nagy vágya. Próbáljon tudatának legmélyére hatolni. — Volt. Mindig szerettem volna egy új biciklit. Szüleim szegények lévén, nem is gondolhattak rá. Ma már megvehetném, noha a kerékpár is egyre drágább, de valahogy nincs hozzá kedvem. — Van-e uraságodnak autója? Keletire gondoltam. — Trabant. — Nagyszerű, ez teljesen tiszta eset, számítógép nélkül összefoglalom, önben a kielégítetlen gyermeki vágy él tovább, ez okozza erősödő belső feszültségét, innen a hang, de mivel környezetében senki sem beszél bicikliről, a rádióban, tévében szintén a gépjárművekről hall folyton, uraságodban az a téveszme alakult ki — szaknyelven szublimáló- dott —, hogy nyugati autóra van szüksége. Sürgősen vegyen kerékpárt, s meglátja, lelki békéje helyrebillen. Köszönjük, hogy fölkeresett bennünket, fáradjon a pénztárhoz, a számlát forintban egyenlítheti ki. Fizettem, rohanva jöttem ki, fejemben nagyszerű ötlet kavargott. Sosem veszek biciklit, kiáltottam a járókelők megrökönyödésére, megszervezem a legnagyobb magyar le- beszélőirodát, ahol bárkit szívesen látok, akinek kielégítetlen vágyak kínozzák a lelkét — lakás, munkahely, telek, külföldi utazás, rang, cím vagy bármi más. Aligha kétséges, hogy irodám hamarosan fölvirágzik. Az elkövetkező esztendőkben annyi mindenről kell lebeszélni hontestvéreimet, hogy cégem a hatalmas igényeket külföldi tőke bevonása nélkül aligha lesz képes kielégíteni. Kör Pál — őszintén szólva nem gondoltam, hogy az Országgyűlés elfogadja a módosító javaslatot és leszavazza a kormányt. Nem is az vezérelt, hogy ilyen helyzetbe hozzam a kormányzatot. Sokkal inkább az, hogy a választókörzetemben működő tanácsok az ellehetetlenülés határán állnak. Nincsen pénzük fejlesztésre, mert évek óta csökken az állami támogatás. Most már ott tartanak, hogy a meglévő intézményeik is elhanyagoltak. Mindez a lakosságra üt vissza. Az állampolgárokat közvetlenül is sújtja az életszínvonal romlása, úgyhogy legalább ezeket a közvetett hatásokat ildomos tompítani. — Hogyan szerzi az információit? Netán — munkájából adódóan — két kezelés, oltás között? — Eljárok a tanácsülésekre, a falugyűlésekre, a gazdálkodókhoz — ha tudok. Mert az időm véges. Hozzám azonban nem kell bejelentkezni senkinek. Jól mondja: két kezelés között szerzem a legtöbb információt. Hét községben vagyok állatorvos, s amikor helyettesítek, akikor választókörzetem valamennyi településén megfordulok. Az emberek bizalmasak az állatorvossal. Nem kertelnek, elmondják azt, ami a szívüket nyomja. Véleményük is megerősített abban, hogy szólnom kell a parlamentben a tanácsok védelmé- ban. — Ezzel együtt sem tetszett mindenkinek az ön felszólalása, módosító indítványa. Nemcsak kormánykörökben, hanem képviselőtársai között sem... — Ez nem tetszés vagy nem tetszés kérdése. Ma olyan nehéz a gazdasági helyzet, hogy nekünk, képviselőknek is nemet kell mondani a legtöbb jogos igényre. Ám ha Csak egy kis lehetőséget látunk a kielégítésükre, akkor cselekedni kell. Ezúttal én úgy ítéltem meg, hogy a társadalmi szervezetek jobban elviselik az 500 milliós csökkentést, mint a tanácsok. — Ha jól tudom: ezzel még nem ért véget szereplése ezen az ülésszakon. — Az ülésszak január tizedikén folytatódik, és én tulajdonképpen egy megismételt interpellációra készülök. Három esztendeje vetettem föl a parlamentben, hogy a Ráckevei Duna-ágat nyilvánítsák kiemelt üdülőövezetté. Ígéreteket kaptunk, ám tulajdonképpen semmi sem történt. Ügy gondolom, hogy ennyi türelmi idő után újra szólnom kell. Megerősít ebben az is, hogy három budapesti, pontosabban csepeli, illetve két Pest megyei, szintén Csepel-szigeti képviselő támogatását élvezem. Kövess László Levenni a munkaruhát s ünneplőbe bújni
