Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-27 / 307. szám

1088. DECEMBER 27.i KEDD Négy jérce egy ketrecben A kis üzlet is üzlet A Rákosvölgye Termelőszövetkezet baromfitelepén nagy­üzem van. A múlt hónapban történt meg az állomány rotá- lása, azaz p „kiöregedett” tojók eladása, s most töltik fel ismét az állományt. A telepen hat tojóház van, bennük 134 ezer férőhely. Most a szadai telepükről 75 ezer, 19 hetes Tet­ra SL hibrid barna jérce érkezik, ezeket napos korban Bábol­náról vásárolják. A baromfitelepről évente harmincmillió tojást szállíta­nak a három nagy, s a számtalan kisebb megrendelőnek. A „nagyok” — azaz a kakucsi Március 15. s a gyáli Szabad­ság Termelőszövetkezet, valamint a tatai Hangya ÁFÉSZ a tojá­sok zömére vevő. de előfordul, s nem is egyszer, hogy egy-egy tálcányi áruért érkezik vásárló. A telepen az értékesítési alap­állás az: a kis üzlet is üzlet, innen üres kézzel érdeklődő nem távozhat. A dolgozók most a három ház telepítésével vannak el­foglalva. Egymás után érkeznek a gépkocsik, s a fiatal álla­tok nagyon érzékenyek, a hideg időben ugyancsak gyors mun­kára van szükség, hogy mielőbb a helyükre kerülhessenek. Egy-egy ketrecbe négy állatot tesznek, a friss állomány kö­rülbelül tizenöt hét múlva produkál százszázalékos teljesít­ményt. Egy-egy tojóházból naponta 18—20 ezer tojást raknak tálcára az asszonyok. Képünkön: Négy jérce laikik egy ketrecben. Nem valami vidám dolog tojóhibridnek lenni! B. A. Dr. Vone Ferenc elmondja: (Folytatás az 1. oldalról.) igyekeznek, ahol már délelőtt tíz óra óta zajlik az erdei ka­rácsony programja. Bakancsos, anorákos férfiak és nők állnak egy asztal körül, természetjá­rók pecsétel tetik a megjelenést igazoló lapot. A hangot alig érteni, mert mindent elnyom a színpadi show zaja. Két színművészeti főiskolás fiatal­ember bohócnak öltözve pró­bál mindent elkövetni, hogy szórakoztassák az előttük ácsorgó ötven-száz gyereket. — Gyertek föl a színpadra, eljátsszuk, hogy mit láttok majd az erdőben, ha mentek kirándulni. Minden gyerek mondjon egy fafajtát. — Gumija..) — Olyan nincs. — Áfa... — Nagyon jó! Rendkívüli szaloncukor jutalom! Tapsol­juk meg! — Olyan karácsonyt rende­zünk, ami nem kerül pénzbe, ezért tudunk ilyen sok csalá­dot idegyűjteni — mondja az erdő melletti esemény szer­vezője, a Budapesti Természet- barát Bizottság elnöke, Tholt Albert. — Itt alig kell költeni, a vadasparkba a gyerekeknek, a nyugdíjasaknak ingyenes a belépés. Meg akarjuk mutat­ni a fővárosiaknak, hogy a szép tájakért nem kell órákat utazni, vannak ilyenek Pest megyében is. Ez a kispénzűek karácsonya. Zoli bohóc ekkor leugrik a színpadról, s örömtől visító gyerekhadtól kísérve idesza­lad: — Főnök, nem kellene egyig várni a tombolával. Megfa­gyok, és mindenki megy haza ebédelni. Az ünnep előtti utolsó percekben: készülnek a fenyőfadíszek Mert van ugyan étterem a szomszédban, de — a talpon­állót nem számítva — üres. Hogyne, hiszen „A mi kis ba­rátainknak” ajánlott kis adag rántott csirkecomb is száz­nyolc forintba kerül. Szélednek szét a nézők hát lassan — úgyse nyerünk a tombolán —, gyalogolnak visz- sza korgó gyomorral a busz­hoz. Ezzel el is múlt az idei karácsony, melynek még estjén is oly sokan munkaruhát vi­seltek, hogy minél több aján­dékot rakhassanak a fenyőfa alá. Márpedig ez a karácsony már nem lehetett a gazdag ajándékok ünnepe, s még ke­vésbé lehetnek azok az elkö­vetkezendők. Le kellene vetni az ünnepkor is hordott mun­karuhát, s ünneplőbe bújni. Talán a következő mégis bol­dogabb karácsony lesz. T. B. E. Miért szavazták le a kormányt? (Folytatás az 1. oldalról) A parlamenti csatározások­nak immár Pest megyéből :s akadnak látványos főszereplői. Emlékezzünk csak Dobos Fe- rencné (13. vk. Ve'csés), a ve- csési Ferihegy Tsz osztályve­zető-helyettese interpellációjá­ra a Ferihegyi repülőtér kor­szerűsítését követően jelentke­ző zajterhelés dolgában. Nem fogadta el a miniszter vála­szát, s ennek nyomán kezdő­dött meg az évtizedes problé­mák megoldása. Néhány napja pedig dr. Vona Ferenc módo­sító javaslata juttatott a taná­csoknak félmílliárd forintot. Hogyan is történt? — Ügy, hogy a költségvetési vitában elhangzott hozzászólá­somban megfogalmaztam, hogy a kormány ne a tanácsoktól, hanem máshonnan vegyen el 500 millió forintot —. válaszol­ta dr. Vona Ferenc. — Először a védelmi és a társadalmi szer­vezetek kiadásainak csökken­tésére gondoltam. Ám képvi­selőtársaim meggyőztek arról, hogy a honvédelemtől nem szabad több pénzt elvonni. Amikor a szünetben összeült a terv- és költségvetési bizottság akkor már csak a társadalmi szervezetek költségvetésének megnyirbálását indítványoz­tam. — önt is meghívták erre a rögtönzött bizottsági ülésre? — Nem hívtak. A bizottság elsősorban az ötök — Király Zoltán Csongrád megyei kép­viselő és négy társa — javas­latainak megvitatására jött össze. Mégis bekopogtam azzal, hogy álláspontjuk kialakítása­kor vegyék figyelembe az én véleményemet is. A bizottság nem támogatta az indítványo­mat, amit azonban ennek elle­nére is fönntartottam. Kértem, hogy a parlament szavazzon róla. — Meglepte az eredmény? Erről olvastam Hagyjuk magunkat lebeszélni Pisztolylövések A tragédia, amiről hetekkel ezelőtt írtak az újságok, ta­lán néhány pillanat alatt zaj­lott le. Tanúk nem voltak, Il­letve aki látta, az maga is át­élte: ott ült a kocsiban, ab­ban az autóban, amelyet egy ittas fiatalember vezetett jo­gosítvány nélkül. Mellette még hárman: két lány — ikrek — és a barátja. Diszkóban vol­tak, táncoltak, élvezték a ke­mény ritmusú zenét. Néha a pohárért nyúltak, egészséged­re — mondták, miközben ita­lukat kortyolgatták. Késő este volt, amikor hazaindultak. Egyikük, a tizenhét eszten­dős lány már soha nem ért haza. Micsoda tragédia! Sokan — mert a kisvárosban minden­ki ismer mindenkit — együtt­érzően olvasták, hallották a hírt. A temetésen is ott voltak a rokonok, a barátok, az is­merősök. Akik már tudták, hogy az édesapa nagyon ne­hezen viselte a csapást. Igaz, nem vagyunk egyformák. De amikor az erős, vállas férfi ott a friss sírhant mellett még fogadalmat is tett, _ hogy mindezért törleszt Is, többen iiedten kapták fel a fejüket. Fogat fogért, szemet szemért? Visszatér a távoli múlt, ami­kor még érvényt lehetett sze­rezni ennek a véres családi viszályokat szító elvnek? Na nem, az apát túlságosan meg­viselték a súlyos csapás kö­vetkezményei — mondogatták, magyarázatot keresve a meg­lepő viselkedésre az emberek. Néhányan, akik közeli isme­retségben, barátságban vol­tak a lánnyal, most kará­csonykor fenyőágat, virágot vittek a sírjára. Elment az a két fiú is. akik akkor ott ültek a kocsiban. Lelkiismere­tük súlyos ballasztját talán életük végéig hordaniuk kell, s mert nincs felmentés, kö­telességüknek érezték, hogy legalább egy percre megálljá­nak a friss sírhantnál. Álltak lehajtott fejjel és emlékeztek. S közben nem vették észre, hogy közeledik feléjük a lány apja, akinek villámot szórnak a szemel, s a gyűlölet uralkodik minden mozdulatán. Lövések dördültek. Egy, ket­tő, s több is. Szerencsére, a fegyver riasz­tópisztoly volt. Csak egy ri­asztópisztoly, amelyet az ég­bolt felé fordítva sütöttek el. Karácsony másnapján. <M Otthon kezdtek aggódni értem. Finoman célozgattak rá, orvoshoz kellene mennem. Magam is úgy éreztem, nagy bajba sodró­dom, rögeszmévé terebélyesedő vágyakozá­somról mégsem tudtam lemondani. Nyugati kocsit kell szerezned, ismételgette egy hang az ébrenlét óráiban és álmaimban egyaránt. Egyetlen fillér nyugati valutám sincs, se ro­konom arrafelé, a hangot mégsem tudtam elfojtani. Már-már engedtem az unszolásnak, amikor különös hirdetésre figyeltem föl az újságban. Nyugaton akar kocsit venni? — tették föl a kérdést. Hát persze, válaszoltam fölvilla­nyozva. Tervezze meg, hol, mikor, meny­nyiért kapja a legjobbat, legolcsóbbat. Két­hetente friss, részletes listát kínálunk. Ezek az én embereim, gondoltam. Óvatosan, kap­kodás nélkül, tervszerűen, magam is ezt pa­polom folyton. A végén mondták ki azt, ami­re nekem a legjobban szükségem van, hiszen nincs valutám, világútlevelem. A kulcsmon­dat: Válassza ki a szóba jöhetőket és mi se­gítünk lebeszélni. Alig virradt, amikor már kívülről csuktam be a lakásajtót. A megadott címen egyenru­hás portás fogadott, bekísért az épületbe. Az előtérben elegáns férfiak és nők, kellemes világítás, halk zene, üdén zöld délszaki nö­vényzet. A belső portás átvett a külsőtől, egy kis asztalhoz vezetett, leültetett a bőrfotelba. Kisvártatva csokornyakkendős, sötét ruhás fiatal férfi telepedett le velem szemben. Elém tette a listát, melléje a gyönyörű színes al­bumot, abban pompáztak a választható jár­művek. — Mielőtt uraságod döntene, engedjen meg néhány kérdést — mondta a csokornyak­kendős. — Parancsoljon — mondtam hasonlóan vá­lasztékos tónusban. — Mik az elképzelései uraságodnak, úgy értem, milyen árfekvésű járműre gondol? — Száz-százhúsz ezerre gondoltam. — Dollárban, nyugatnémet márkában? — Márkában. — Uraságodnak természetesen nincs se dol­lárja, se márkája, különben nem fáradt vol­na be hozzánk. Látom, ön tisztában van cé­günk mibenlétével, de hogy semmi félreér­tés ne merülhessen föl, kijelentem, mi lebe­széléssel foglalkozunk. — Tisztában vagyok vele, erre van szük­ségem. — Akkor lássunk neki. Emlékezzen vissza uraságod a gyermekkorára, volt-e valami­lyen, azóta is kielégítetlen nagy vágya. Pró­báljon tudatának legmélyére hatolni. — Volt. Mindig szerettem volna egy új biciklit. Szüleim szegények lévén, nem is gondolhattak rá. Ma már megvehetném, no­ha a kerékpár is egyre drágább, de valahogy nincs hozzá kedvem. — Van-e uraságodnak autója? Keletire gondoltam. — Trabant. — Nagyszerű, ez teljesen tiszta eset, számí­tógép nélkül összefoglalom, önben a kielégí­tetlen gyermeki vágy él tovább, ez okozza erősödő belső feszültségét, innen a hang, de mivel környezetében senki sem beszél bicik­liről, a rádióban, tévében szintén a gépjár­művekről hall folyton, uraságodban az a tév­eszme alakult ki — szaknyelven szublimáló- dott —, hogy nyugati autóra van szüksége. Sürgősen vegyen kerékpárt, s meglátja, lelki békéje helyrebillen. Köszönjük, hogy fölkere­sett bennünket, fáradjon a pénztárhoz, a szám­lát forintban egyenlítheti ki. Fizettem, rohanva jöttem ki, fejemben nagyszerű ötlet kavargott. Sosem veszek bi­ciklit, kiáltottam a járókelők megrökönyödé­sére, megszervezem a legnagyobb magyar le- beszélőirodát, ahol bárkit szívesen látok, akinek kielégítetlen vágyak kínozzák a lelkét — lakás, munkahely, telek, külföldi utazás, rang, cím vagy bármi más. Aligha két­séges, hogy irodám hamarosan fölvirágzik. Az elkövetkező esztendőkben annyi mindenről kell lebeszélni hontestvéreimet, hogy cégem a hatalmas igényeket külföldi tőke bevonása nélkül aligha lesz képes kielégíteni. Kör Pál — őszintén szólva nem gon­doltam, hogy az Országgyűlés elfogadja a módosító javasla­tot és leszavazza a kormányt. Nem is az vezérelt, hogy ilyen helyzetbe hozzam a kormány­zatot. Sokkal inkább az, hogy a választókörzetemben műkö­dő tanácsok az ellehetetlenülés határán állnak. Nincsen pén­zük fejlesztésre, mert évek óta csökken az állami támogatás. Most már ott tartanak, hogy a meglévő intézményeik is elha­nyagoltak. Mindez a lakosság­ra üt vissza. Az állampolgáro­kat közvetlenül is sújtja az életszínvonal romlása, úgy­hogy legalább ezeket a közve­tett hatásokat ildomos tompí­tani. — Hogyan szerzi az infor­mációit? Netán — munkájá­ból adódóan — két kezelés, ol­tás között? — Eljárok a tanácsülésekre, a falugyűlésekre, a gazdálko­dókhoz — ha tudok. Mert az időm véges. Hozzám azonban nem kell bejelentkezni senki­nek. Jól mondja: két kezelés között szerzem a legtöbb in­formációt. Hét községben va­gyok állatorvos, s amikor he­lyettesítek, akikor választókör­zetem valamennyi településén megfordulok. Az emberek bi­zalmasak az állatorvossal. Nem kertelnek, elmondják azt, ami a szívüket nyomja. Véle­ményük is megerősített abban, hogy szólnom kell a parla­mentben a tanácsok védelmé- ban. — Ezzel együtt sem tetszett mindenkinek az ön felszólalá­sa, módosító indítványa. Nem­csak kormánykörökben, ha­nem képviselőtársai között sem... — Ez nem tetszés vagy nem tetszés kérdése. Ma olyan ne­héz a gazdasági helyzet, hogy nekünk, képviselőknek is ne­met kell mondani a legtöbb jogos igényre. Ám ha Csak egy kis lehetőséget látunk a kielé­gítésükre, akkor cselekedni kell. Ezúttal én úgy ítéltem meg, hogy a társadalmi szer­vezetek jobban elviselik az 500 milliós csökkentést, mint a ta­nácsok. — Ha jól tudom: ezzel még nem ért véget szereplése ezen az ülésszakon. — Az ülésszak január tize­dikén folytatódik, és én tulaj­donképpen egy megismételt interpellációra készülök. Há­rom esztendeje vetettem föl a parlamentben, hogy a Rácke­vei Duna-ágat nyilvánítsák ki­emelt üdülőövezetté. Ígérete­ket kaptunk, ám tulajdonkép­pen semmi sem történt. Ügy gondolom, hogy ennyi türelmi idő után újra szólnom kell. Megerősít ebben az is, hogy három budapesti, pontosabban csepeli, illetve két Pest me­gyei, szintén Csepel-szigeti képviselő támogatását élve­zem. Kövess László Levenni a munkaruhát s ünneplőbe bújni

Next

/
Thumbnails
Contents