Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
P A baka visszanéz MA: ■* Füttyentésre kis teljesítmény (3. cldsl) Ven egy macska barátom is (4. oldal) Kelj föl, öreg pásztor, kelj föl (5. oldal) A japán csoda magyar módra (6. oldal) Az év sportolói (7. oldal) Tisztelendő útitárs (9. oldal) Most szüli a rendet? (10. oldal) A Parlament másik arca (11. oldal) Fekete na uniformisban (12. oldal) A várakozás szépsége ÖrményországI üzenet (13. oldal) Lyukas kulccsal zurrogattak (15. oldal) Világtévé (16. oldal) Egy kanadai magyar szervezethez A Magyar Emberi Jogi Alapítvány kanadai szervezetének vezetősége a közelmúltban levelet intézett Grósz Károlyhoz az erdélyi magyarság emberi . jogainak ügyében. Az MSZMP főtitkárának válaszát Bányász Rezső, hazánk ottawai nagykövete Torontóban átadta dr. Szöczy Árpádnak, a szervezet igazgatójának. Grósz Károly válaszlevelében biztosítja a Magyar Emberi Jogi Alapítványt, hogy „a magyar kormány a romániai magyarok helyzetének és sorsának alakulását folyamatosan figyelemmel kíséri. Politikájából eredően — melyet az utóbbi időben számtalan hazai és nemzetközi fórumon is kinyilatkoztatott — következetesen fellép a magyar nemzetiség érdekeinek védelmében.” Aláhúzza, hogy „a jövőben is készen állunk a konstruktív és felelősségteljes párbeszéd folytatására mindazokkal, akik magukénak érzik a nemzeti kisebbségek ügyét, s cselekedni is készek azért”. Grósz Károly levelének teljes szövegét közölte a Magyar Élet című kanadai hetilap. Németh Miklós fogadása a Országházban Erdélyi gyerm Erdélyi menekültek gyermekeit fogadta pénteken a Parlamentben Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. A gyerekek rövid Télapó-ünnepségen vettek részt az Országház kupolatermében, majd átvették ' a Minisztertanács ajándékcsomagjait. Németh Miklós az Erdélyből áttelepült gyermekeknek adott uzsonna előtt köszöntötte a kicsiket. Elmondotta, hogy a magyar kormány jelképes ajándékkal kívánt kedveskedni nekik és rajtuk keresztül minden Erdélyből jött magyar és nem magyar gyermeknek és szülőnek, azoknak, akik a karácsonyt, a család és a szeretet ünnepét s az újévet Magyar- országon töltik. Az ajándék kifejezi a magyar kormány törekvését, hogy enyhítse a problémákat, amelyekkel gyermekként szembekerültek. A Minisztertanács elnöke végül azt kérte a gyerekektől, hogy ápolják mindazokat a hagyományokat, a kultúrát és a tudást, amelyet oly sok évszázadon keresztül Magyarország — hol elszakadva Erdélytől, hol vele egységben — felhalmozott. Ülést tartott a TOT elnöksége Kedvezőtlen szabályozók Ülést tartott — Szabó Istvánnak, a TOT elnökének vezetésével — a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége pénteken. Huszár József, a TOT köz- gazdasági főosztályának vezetője elmondotta: az üzemek gazdálkodására — a mostoha időjárás mellett — a közgazdasági szabályozók módosítása is kedvezőtlenül hatott. A részben megvalósított árreform miatt az ágazat termékeinek 50—60 százaléka továbbra is hatósági árkategóriába tartozik. Ugyanakkor a gazdaságok által vásárolt gépek, iparcikkek mind nagyobb része szabadáras. XXXII. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM Ara: 2,20 forint 19SS. DECEMBER 24., SZOMBAT K erülhet olyan oktalan, ki a nemzetért aggódva vagy aggodalmaskodva azt követeli: váltsák le a népet és töröljenek ki a megtörténtek1 naptárából negyven esztendőt? Töprengve, szavak, mondatok mind sűrűbb záporával küzdve, ezt kérdezi milliófős önnön magától a közlegények serege. Ezt kérdi, mert hallja, olvassa: „vizsgálat alá kell vetnünk történelmünk legutóbbi négy évtizedet...”; .......ott k ell folytatnunk, ahol negyven esztendeje abbamaradt a demokratikus fejlődés...”; „ ... negyven esztendő bizonyítja a modell életképtelenségét...”; „nem térhetünk ki annak feltárása elől, negyven esztendőn át mi tartotta a sztálini szocializmus jármában a társadalmat..és így tovább, így tovább. S kérdi azt is a maga földhöz ragadt, realista gondolkodásmódjával ez a sereg, miért éppen negyven,esztendő?! Miért nem negyvenhárom, harminckilenc, vagy éppen húsz, esetleg tizenhat?! Hiszen ha tetszőleges, mert szubjektív indíttatású a cezúra meghúzása, akkor lehet ez is, az is, amaz is a határkőesztondő. Lehet 1945, esetleg 1956, talán 1968, még inkább 1972. Miért nem ezek, s miért éppen a kerek negyven, az 1948?! ’ A negyven évet oly nagy vehemenciával emlegetőkről a közlegénynek eszébe jut a költőóriás és az irodalomtudós szállóigévé lett szóváltása. A tudós bizonygatta: a romantika helyébe a realizmus ekkor és ekkor (megjelölt esztendőben) lépett. Aminek hallatán a költő felkiáltott: És azt nem tudná megmondani, mely napon, hány órakor?! Akkor tehát a negyven esztendő ... Akkor tehát a negyven év? 1 A baka visszanéz. Óvatosan teszi. Hiszen annyian és oly sok oldalról biztatják, győzködik, okítják: ne nézzen vissza, s ha mégis megteszi, mit lásson, mit ne lásson meg. A közlegényeknek nem sajátjuk a szelektív memória. Azon egyszerű oknál fogva nein, hogy minden a bőrükre ment, mindenért ők fizettek. A baka tehát ha visszanéz, mindenre emlékszik. A memóriazavar nem köznépbetegség. i A. baka. visszanéz. Ha némelyek annyira azt akarják, akkor negyven esztendőre. Mit lát? Azt például, hogy ebben a megyében akkor minden ezer élveszülöttből kilencvenegy halt meg egyéves kora elérése előtt (ma 19,5). Azt látja, hogy egy-egy lakos 35 kilogramm húst, húsfélét fogyasztott el (ma 80,5-et). Azt látja, hogy a népességnek a másfél százaléka volt diplomás, azaz felsőfokú végzettségű (ma hét százalék). Azt látja. .. ne ezeket lássa?! Hanem? A múlt nem mazsolás kalács. Nem osztható ki úgy, hogy egyiknek a mazsola, a másiknak a tészta, a harmadiknak az illata, a negyediknekmeg csak a gyúrás, kelesztés, sütés fáradalma. A közlegények serege ezeket i s látja, amikor visszanéz, s persze, lát ezernyi mást úgyszintén, mert igyekszik magát immunissá tenni az irányított vakság betegségével szemben. Látja tehát azt is, hogy nagy iramban folytatják a német nemzetiségűek kitelepítését az országból; az Országgyűlés a XVIII. törvénycikkel Kossuth-díjat alapít; a belügyminiszter 288 009/1948. számú rendeletével felállítják az Államvédelmi Hatóságot, vezetője Péter Gábor rendőr altábornagy; a Független Kisgazdapárt augusztus 5-d országos értekezlete a többi között kimondja, hogy a parasztság felemelkedése csak a szövetkezetek útján lehetséges; az Országgyűlés elfogadja a XLIII. törvénycikket a nők egyenjogúsításáról; kigyullad a villany a hároméves terv keretében villamosított kétszázötvenedik faluban, Váchartyánban; letartóztatják Mind- szenty József esztergomi érseket... Mi legyen akkor ezzel a sokat emlegetett negyven esztendei világgal? Mihez kellene visszatérni, visszalépni? Ha egyáltalán lehetséges lenne a történelemben a történelmietlenség idő- és eszközmértékének a bevezetése. De nem lehetséges. Érzékeny füllel áldotta-verte meg a sors a közlegényeket. S még inkább érzékeny szemmel. Amikor tehát azt hallotta, hogy .......a szocializmushoz nem csak egy út vezet, de csak olyan út vezet, melyet minden ország sajátos viszonyainak figyelembevételével építünk ... mint ilyen, magyar földön termett, magyar viszonyokhoz szabott szocializmus lesz ...”, akkor azt jól megjegyezte. (A citátum egyébként Rákosi Mátyásnak, az MKP 1946. szeptemberében tartott kongresszusán elmondott beszámolójából származik.) S amikor azt látta, hogy a dolgok egyre kevésbé ebbe az irányba mennek, akkor a súlyos megtorló intézkedések ellenére sem tapsolt hozzá, hiszen a háború utáni és mindmáig tartó időszak legtöbb munkabeszüntetését, magyarán sztrájkját (1956 néhány hónapját nem számítva) 1949-ben és 1950-ben jegyezték fel... Csak éppen ma kevesebb a híre-rangja. mint annak, hogy X. vagy Y. miként szegült szembe (négyszemközt persze) az egyre mindenhatóbb Rákosi Mátyással. Gyanakodva figyeli a,történelem újrafelfe- dezőinek tüsténkedését a közlegények hada, mert azt, tartja, a múltból okulni kell, de ordítani nem a tegnapokért, hanem csakis azért érdemes, szükséges, ami most mocskos, tűrhetetlen, lelket, testet nyomorító. A visszanéző baka azt reméli: téved, de mintha azt látná, hallaná, olvasná, azaz tapasztalná, hogy miközben egyre nagyobb a bábák serege a tegnap átpólyálasa körül, a jelennek nagyon kevesen kínálnak pólyát, dajkálást, bölcsőt. S ha jut is kéz, tekintet a jelennek, akkor az a kiszakítható részt vizslatja, a részesedést hatalomból. jövedelmekből, állami támogatásokból, s nem azt, hogy holnap mit osztunk majd, ha ma nem vagyunk képesek ott lépni, ahol a legjobban kellene: a nemzeti jövedelem növelésében. Ezért, saját jól felfogott 'érdeke veszedelembe kerülése miatt nyugtalan a bakák — aktív kereső és már nyugállományú — serege. Azért nyugtalan, mert a kelleténél, a szükségesnél, a lehetségesnél sokkal-sokkal kevésbé érzi — látja, hallja, olvassa —, hogy balra és jobbra, középbalra és középjobbra állók, alternatívok és hagyományosak, engedélyezettek és nem engedélyezettek szót vivői és szóvivői erről, az ő legfontosabb érdekéről beszélnek. Holott beszélnek ezernyi másról, már- már követhetetlenül; riogatnak államcsőddel és visszarendeződéssel, anarchiával és apparátusi diktatúrával, az infláció elszabadulásával és a költségvetés megbénulásával... A baka visszanéz. Visszanéz és nem érti, miért kellene kilöknie mindent a múltból, válogatás nélkül jót és rosszat ahhoz, hogy a lelkét- vállát nyomorító terhek könnyebbedjenek? Miért kellene megtagadnia tegnapi önmagát ahhoz — tegnap is kínnal, verítékkel, szájat beharaptató erőfeszítéssel dolgozó önmagát —, hogy tisztábban láthassa, hová lépjen ma és merre menjen holnap...? Valójában mit akarnak megtagadtatni vele?! Valójában mit szeretnének újrakezdetni vele? S vele-e egyáltalán? E gylélegzetű, szenvedélyek hatalmas hullámain hömpölygő mondat: „Mi országunkban az önzést az erkölccsel akarjuk helyettesíteni, a nemesi becsületet a polgári tisztességgel, a szokásokat az elvekkel, az illendőséget a kötelességgel, a divat zsarnokságát az értelem uralmával, a szerencsétlenség megvetését a bűn megvetésével, a pökhendiséget a büszkeséggel, a hiúságot a lelki nagysággal, a pénzvágyat a dicsőség szeretetével, a jó társaságot a jó emberekkel, az intrikát az érdemmel, a szellemességet a tehetséggel, a csillogást az igazsággal, a gyönyör csömörét a boldogság varázsával, a nagyok kicsinységét az emberek nagyságával, egy szeretette méltó, léha és nyomorult népet nagylelkű, boldog és hatalmas néppel,..” Tengeri viharként dübörgő, ma is vállalható szavak. Majdnem kétszáz esztendeje, 1794. február 5-én hangzottak el a Közjóléti Bizottság ülésén. A szónok a bizottság vezetője, Maximilien-Fran- cois-Marie Isidor de Robespierre volt. Igen, a Megvesztegethetetlen. Fél esztendő sem telt el, s már halott volt. Kivégezték. A bakák nevében. Kivégzése előtt két nappal, július 26-án, utolsó beszédében azt mondta: „Két hatalom van a földön, az észé és a zsarnokságé; ahol az egyik uralkodik, onnan a másiknak távoznia kell.” m# MEGYEI I • £Z MSZMP FEST MEGYE? BlZOTTSASi ÉS £ MEGYEI TSHÄCS LiPJl T ÜNNEPEKET! i Grósz Károly levele
